szemek

címke rss
Így borított be mindent a hó Budapesten - videó

Így borított be mindent a hó Budapesten - videó

Reggel nyolc óra után kevéssel kezdett el esni a hó Budapesten. Először csak néhány pehely hullott le, aztán néhány perccel később már kövér szemekben esett. Fél kilenc után már minden beborított a hó.

Horror az űrben: nagy veszélybe kerülhet az emberiség

Tudomány2023.05.25, 21:03

A közeljövő nagy tervei között szerepel a Mars meghódítása; a NASA egyik fő célja, hogy 2040-re ember szálljon le a vörös bolygóra. Az odajutás azonban nem lesz egyszerű feladat, ráadásul hosszú útra kell felkészülni, ez alatt az idő alatt pedig számos káros hatás érheti a szervezetet. Ez pedig nagyon rossz hír, ha abból a feltételezésből indulunk ki, hogy előfordulhat, hogy az emberiségnek valamilyen katasztrófa miatt el kell hagynia a Földet.

Nem is gondolná, mi van a kitágult pupilla hátterében

Tudomány2023.02.18, 10:25

Heves szívdobogás, izzadó tenyerek, remegő lábak, kitágult pupillák. Ismerős? Így reagál a testünk, amikor kiszemeltünk feltűnik a közelünkben. A pupillák mérete azonban nem csupán az érzelmeinkről árulkodhat, egészségi állapotunkról is információt adhat.

Ön is úszkáló kukacokat lát a szeme előtt? Itt a magyarázat!

Tudomány2022.12.28, 17:11

A nem látássérült emberek körülbelül 76 százaléka szokta érzékelni, hogy aprócska férgekhez hasonló struktúrák lebegnek látóterében. Ezt a jelenséget főként akkor tapasztaljuk, ha valami fényes és egyszínű dolgot – eget, havat, esetleg fehér képernyőt – bámulunk. A tudomány szerint van magyarázat a jelenségre.

Miért látunk rosszul szürkületkor?

Tudomány2022.11.20, 11:58

Az év ezen időszakában, amikor a nap korán lenyugszik, sokan tapasztaljuk, hogy kevésbé látunk jól a korai szürkületben. Gyenge fényviszonyok között ugyan mindenki rosszabbul lát, azonban vannak olyanok, akiknek különösen nehézséget okoz ez a körülmény. A szürkületi vakságot számos alapbetegség okozhatja, de az is előfordulhat, hogy egy súlyosabb szemészeti probléma tünete.

Huszonhárom kontaktlencsét kellett kiszedni egy nő szemeiből

Tudomány2022.10.17, 13:37

Huszonhárom kontaktlencsét kellett eltávolítani egy idős nő szemeiből. A feledékeny páciens egyszerűen a szemeiben felejtette a látást segítő eszközöket.

Ezekkel az őszi zöldségekkel védhetjük leginkább szemünket

Tudomány2022.10.14, 16:38

Ahogy beköszöntenek az esős, őszi napok, egyre jobban esik bekuckózni az otthonunk melegébe, és egyre jobban esnek a testet-lelket melengető ételek is. Ráadásul az őszi szezonális zöldségek bővelkednek az immunrendszert kiválóan támogató vitaminokban, ásványi anyagokban, és nem mellesleg a szemünk egészségéhez is hozzájárulnak.

Ilyen napszemüveget válasszunk erős UV-sugárzás idején

Tudomány2022.06.25, 10:42

A nagyon erős UV-sugárzást már egészen május közepétől tapasztalhatjuk. Sőt, a hónap elején volt olyan nap, amikor az ország szinte egész területén extrém UV-B sugárzásra figyelmeztettek. Normál bőrtípusnál ilyenkor akár 15-20 perc is elég a leégéshez. De ahogy a bőrünket, úgy a szemünket is komolyan megviselheti a probléma. Ezért nem mindegy, hogy milyen napszemüveget vásárolunk.

Halottak szemeit támasztották fel tudósok

Tudomány2022.05.20, 16:01

Sikerült részlegesen életet lehelni halottak szemeibe. A kísérletet állati és emberi sejteken egyaránt elvégezték, az eredmények pedig hosszú távon is biztatóak, ami nagy segítség lehet a donorszervekre várakozóknak és a látássérülteknek.

Előző
Következő