Volvo
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Újabb kínai vevőjelölt a Volvóra
A nehéz pénzügyi helyzetbe került Ford szabadulni próbál svéd leányvállalatától, a Volvótól. A lehetséges vevők közt ott van a kínai Chery Auto, miután a kormány engedélyezte az indulását a felvásárlásért.
Nagy Volvók kis motorral
Kibővítette alacsony fogyasztású DRIVe termékcsaládját svéd márka. A legnagyobb érdekesség, hogy mind az S80, mind a V70-en méretéhez képest kicsi, mindössze 1,6 literes dízelmotort kapott.
- címkék:
- Volvo DRIVe
- Volvo
- Címkefelhő »
Felére esett a Volvo teherautóinak eladása
A Volvo AB, a világ második legnagyobb teherautó-gyártójának a januári eladása 51 százalékkal csökkent a tavalyi év azonos hónapjához képest.
- címkék:
- gazdasági válság
- autóipar
- Volvo
- Címkefelhő »
Négyajtós kupé a Volvótól
Képek kerültek fel az internetre egy két évvel ezelőtti Volvo tanulmányautótól. Az SC90 a bizonyíték arra, hogy a svédek sem akarnak kimaradni a divatos négyajtós kupék térhódításából, bár az autó megvalósítására kicsi az esély.
Vadonatúj Volvo-dízel
Az új öthengeres, 2,4 literes D5 dízelmotor az S80-ban mutatkozik be, de később a többi Volvo-modell is megkapja. A saját fejlesztésű, 205 lóerős motorban szinte csak a D5 felirat és az öthengeres elrendezés azonos az előző generációs motorokkal.
- címkék:
- svéd autó
- Volvo
- S80
- Címkefelhő »
Detroitban debütál a Volvo S60-tanulmány
A Volvo hivatalos részleteket és fotókat közölt az új S60-ról, amelynek szériaközeli tanulmány verzióját a jövő januári Detroiti Autószalonon mutatják be.
[origo] Év Autója 2009
Minden év végén tűkön ülve várjuk, melyik lesz az Év Autója. Aztán amikor kiderül a nyertes, legtöbbször nem értünk vele egyet. Ezért egészen sajátos értékelési rendszer szerint megválasztottuk az [origo] Év autóját.
A svédek is mentik az autóipart
Beruházás, kutatástámogatás és hitelgarancia is szerepel a svéd kormány által bejelentett intézkedések között az ország autóiparának megmentésére.
- címkék:
- autóipar
- beruházás
- Saab
- Volvo
- Címkefelhő »
A Volvo is ezreket küld el
A svéd Volvo személyautógyárból több mint háromezren kényszerülnek távozni. Az új megállapodás szerint közel 2400 fizikai és 350 adminisztratív dolgozójától válik meg a cég Svédországban, és külföldön 680 embernek mond fel. Emellett 1200 dolgozónak nem újítják meg a határozott idejű munkaszerződését. A nagy többségnek még az idén távozni kell, derül ki a jelentésekből.
A Ford eladná a Volvót
A Ford Motor szívesen megválna a Volvo személyautógyártól, hogy javítson pénzügyi helyzetén. Az amerikai autógyár hétfői közleménye szerint a svéd autógyár stratégiai átvilágítása néhány hónapot fog igénybe venni. Konkrét terveket egyelőre nem ismertetett az amerikai vállalatcsoport.
- címkék:
- autóipar
- Ford Motor Company
- Volvo
- Címkefelhő »
Megnyújtotta az S80-at a Volvo
Néhány nappal az Audi bejelentése után, a Volvo is előállt az S80 14 centivel megnyújtott verziójával. Az Audi A4-hez hasonlóan ez is csak a kínai piacra készül.
- címkék:
- német autó
- svéd autó
- Audi A4
- S80
- Audi
- Volvo
- Címkefelhő »
Kevesebb autót vesznek az európaiak
Visszaestek az európai autóeladások közel 170 ezer darabbal. A csökkenés 6 hónapja folyamatosan tart, 1, 13 millió darabot, 15 százalékkal kevesebb új autót, regisztráltak ebben az évben a kontinensen októberig, mint nyáron. Ennek az egyik oka, hogy a megrendelők halogatják a nagytételes vásárlásokat a világgazdasági válság kedvezőtlen hatásai miatt.
- címkék:
- Európa
- vásárlás
- Volkswagen
- Peugeot
- Volvo
- Fiat
- Renault
- Címkefelhő »
Bajban vannak az autógyártók
A fékek behúzására kényszerülnek a vezető autóipari cégek a nemzetközi pénzügyi válság következtében.
- címkék:
- autóipar
- japán gazdaság
- Toyota
- Volvo
- BMW
- Címkefelhő »
Növelte profitját a Scania
A svéd Scania teherautógyár - Európában nagyságra a negyedik - a piaci várakozást meghaladó, 5,551 milliárd svéd koronás adózott eredményt jelentett az első félévről, 36 százalékkal többet az egy évvel korábbi 4,093 milliárdnál. Előzőleg a világ második számú teherautógyára, a szintén svéd Volvo is 28 százalékos profitnövekedést jelentett a második negyedévről.
Kínaiak vehetik meg a Volvót
Amíg a Land Rover és a Jaguar jövője levegőben lógott, a Fordnál gyakran kijelentették, hogy a svéd márka biztosan náluk marad, ám miután a kínai Chery Auto is a kérők közé lépett, egyre valószínűbbnek tűnik, hogy mégis eladják.
Kínai kézbe kerülhet a Volvo
A Ford Motor Co. tárgyalásokat folytatott a francia Renault S.A.-val a Volvo értékesítéséről, ám a tárgyalás megszakadt, mert nem tudtak megegyezni a svéd luxusautó-gyártó áráról - adta hírül az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva a Reuters.
A VEKE szerint alig működik a klíma a Combinókon
A Combinók felében, a Volvo buszok negyedében működik csupán a légkondícionáló - állítja a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület. A BKV szerint akkor kapcsoltatja be a fődiszpécser a járműveken a klímát, ha 25 fok fölé melegszik a külső levegő. Akkor viszont működik a légkondi.
Visszavesz a Volvók gyártásából a Ford
Az amerikai Ford autógyártó cég csökkenti a Volvo modellek gyártását, hogy a költségeket lefaragja és a svéd luxusjószág okozta veszteségekkel ne kelljen kalkulálnia - tudósít a www.reuters.com internetes oldal a Wall Street Journalre hivatkozva.
Mégsem eladó a Volvo
A Volvo eladásáról szóló pletykák időről-időre felröppennek, ám ahogy most is, a Ford rendre tagadja, hogy megválna a svéd márkától.
A Volvótól is megválhat a Ford
A Ford autógyár állítólag szívesen eladná a svéd Volvo személyautógyárat, írta szerdán a The Wall Street Journal. Az amerikai gazdasági lap a Ford vezetőjéhez, Alan Mulallyhoz közel állónak minősített, meg nem nevezett személyek tájékoztatására hivatkozott.
Gyorsrandi Volvóban
A Volvo Ausztrália egyedi ötletet eszelt ki, hogyan fejezze ki emberközpontú szemléletét, és persze hogyan reklámozza a márkát még hatékonyabban.
- címkék:
- svéd autó
- Ausztrália
- Volvo
- Címkefelhő »
Kész a 15 milliomodik Volvo
81 év - ennyi kellett a Volvónak, hogy elkészítse 15 milliomodik személyautóját. A jubileumi kocsi egy C70-es lett, ami a nyugat-svédországi Uddevallában található üzem gyártósoráról gurult le
- címkék:
- svéd autó
- gyártósor
- Volvo
- Címkefelhő »
52 millióra büntették egy baleset miatt a Volvot
Közel 52 millió forintos bírsággal büntette egy francia bíróság a Volvot abban a perben, amely azután indult, hogy egy asszony kocsijával halálra gázol két gyermeket. A szerencsétlenséget az okozta, hogy a fék felmondta a szolgálatot.
- címkék:
- Franciaország
- kékfény
- baleset
- bíróság
- Volvo
- Címkefelhő »
Státusz-SUV helyett
Az SUV vásárlók 99 százalékának soha nincs szüksége ennél jobb terepjáróra, de az emberek többsége mégis a nagy monstrumok mellett dönt. A Volvo modellje, az XC70 ugyanis túl szolid, nagycsaládos, öreguras. Éppen ez az egyik szerethető tulajdonsága.
- címkék:
- terepjáró
- svéd autó
- Volvo
- SUV
- Címkefelhő »
A Mercedes GLK-tól a Volvo XC60-ig
2008 igen mozgalmas lesz az autóiparban, az összes méretosztályban fontos modellek bevezetése várható. Összegyűjtöttük a legfontosabb újdonságokat, kategóriákra lebontva. A kisautók és kompaktok valamint a limuzinok után a harmadik részben a szabadidő-autókról lesz szó.
Visszahívások a Volvónál
A Volvo nem a legszebb módon kezdi az évet, ugyanis több modelljével is problémák adódtak. Fék, valamint motorvezérlési gondok adódtak, ezért visszahívják több autójukat.
- címkék:
- svéd autó
- Volvo C30
- visszahívás
- Volvo
- Címkefelhő »
Skoda Superbtől Citroën C5-ig
2008 igen mozgalmas lesz az autóiparban, az összes méretosztályban fontos modellek bevezetése várható. Összegyűjtöttük a legfontosabb újdonságokat, kategóriákra lebontva. A kisautók és kompaktok után a második részben a középkategóriás, és még nagyobb autókról lesz szó a 7-es BMW-től az Opel Insignián keresztül a Peugeot 608-asig.
- címkék:
- Mika Häkkinen
- olasz autó
- amerikai autó
- koreai autó
- svéd autó
- Skoda Superb
- Opel Insignia
- Citroën C5
- német autó
- autóipar
- francia autó
- japán autó
- Audi
- Mazda
- Alfa Romeo
- Volvo
- Toyota
- Jaguar
- Seat
- Cadillac
- BMW Team Hungary
- Maserati
- Chrysler Corporation
- Hyundai Motor Company
- Peugeot
- Mercedes-Benz
- Renault
- Volkswagen
- Honda
- Címkefelhő »
Olcsóbb a drágább
Miért jobb a drágább autó: mert neve van, jobb minőségű, netán többet tud vagy biztonságosabb? Talán mindegyik igaz egy kicsit. Ha hosszú távon gondolkozunk és sok-sok autóban ültünk már, megállapíthatjuk, összességében jobban megéri drága autót venni, hosszabb távra, mint olcsót, de sűrűbben cserélgetve. És ez fokozottan igaz a rohamosan avuló divatautókra is!
Új Volvók 2010-ig
Úgy tűnik a Jaguarral és a Land Roverrel ellentétben a Volvót nem adja el a Ford, sőt az évtized végéig az amerikaiak vezetésével a márka alsó- és felső-középkategóriás típusait teljesen lecserélik - jelentette a Just-Auto.
Megfakult múzeum
Bár voltak későbbi próbálkozások, sőt most is működik autógyár hazánkban, az utolsó magyar autómárka a Csepel volt. Az egykori gyár telephelyén egyetlen teremben zsúfolódnak össze az emléktárgyak.
Prémium úton! - Ford Mondeo
Az új Mondeo kipróbálása után felmerül, hogy lassan nem lesz értelme prémium autókról beszélni. Méretei és tulajdonságai alapján ugyanis felveszi a versenyt jó néhány többre taksált vetélytárssal.
Szeszkazánok a környezetért
Egy hónapja lehet Budapesten is bioetanolt tankolni - abba a néhány autóba, amely E85-ös üzemanyaggal is működik. A Saab és a Ford mellett immár a Volvo is elkezdte az alkoholüzemű autók magyarországi forgalmazását, az áttörés azonban - ha lesz ilyen -, a kúthálózat kiépítéséig várat magára. Bár az E85-ös újdonság nálunk, de már most is minden benzines autó teli tankjában körülbelül 2,5 liter etanol van.
Hibriddömping a Frankfurti Autószalonon
A nagyközönség számára szeptember 13-án, azaz csütörtökön nyitja meg kapuit a 62. Frankfurti Autószalon, Európa egyik legnagyobb és legrangosabb autós seregszemléje. Az idei évben is slágertéma a környezetvédelem, egy sereg jövőbemutató alternatív meghajtású tanulmány lesz látható, ám a legnagyobb sztárok kétségtelenül a hamarosan megvásárolható vadonatúj szériaautók lesznek. Összeszedtük a legfontosabb újdonságokat.
Konnektoros Volvo Frankfurtra
Száz kilométert képes megtenni tisztán elektromos árammal a Volvo új konnektoros tanulmányautója, a C30 alapokon nyugvó ReCharge Concept.
Fedélzeti alkoholszintmérő a Volvótól
Alcoguard néven egy saját gyártású alkoholszintmérő készülékkel készül autóit még biztonságosabbá tenni a Volvo. A technológia 2008-tól lesz elérhető az S80, V70 és XC70 modellekhez.
- címkék:
- svéd autó
- S80
- Volvo
- Címkefelhő »
Újabb biztonsági rendszerek a Volvótól
Lassan elérkezünk abba a korba, amikor a sofőr már csak akadályozza az autót a haladásban. A Volvo új biztonsági rendszerei figyelmeztetik a vezetőt, ha az elbóbiskolt, vagy indokolatlanul, irányjelző nélkül váltott sávot.
- címkék:
- svéd autó
- Volvo C30
- Volvo
- Címkefelhő »
Októberig eladják a Jaguart és a Land Rovert
Legkésőbb szeptember 30-áig megválik a Land Rovertól és a Jaguartól a Ford - jelentette a New York Times. A lap szerint a két márkát rövidesen a Volvo is követheti.
Ventilátorszerelőknek is betett a meleg
A kánikulában húsz Volvo busz légkondicionálója mondta fel a szolgálatot, nem jár a Libegő, és a megolvadt aszfalt miatt leállt a villamosközlekedés a budapesti Bartók Béla úton. A deformálódott sínek miatt országszerte késnek a vonatok, a várható erős szél miatt elhalasztották a Balaton-átúszást is. Egy ventilátor-szerelő üzemben rosszul lettek a dolgozók, hiába raktak be plusz ventillátorokat.
Kérdőjelek a Volvo jövője körül
Egyre több a titkolózás és a találgatás a Volvo jövőjével kapcsolatban. Egyes források szerint a Ford rövid időn belül túlad a márkán, míg az amerikaiak teljes hírzárlatot rendeltek el.
Bemutatkozik a Volvo új sportcsomagja
A C30, S40 és V50 kombi autóihoz teszi először elérhetővé az "R-Design" nevű optikai tuning-csomagját a Volvo. Az új készlet a Sport jelzésű modellek helyébe lép.
- címkék:
- svéd autó
- Volvo C30
- Volvo
- Címkefelhő »
Igazi kincsre bukkantak egy vetélkedőn
Meglepő eredményt hozott a Volvónak a Karib-tenger kalózai harmadik részének népszerűsítésére rendezett mélytengeri kincsvadászata, ugyanis a Volvo ládáját elrejtő cég egy valódi, mintegy 500 millió dollár értékű kincsre bukkant.
- címkék:
- svéd autó
- Volvo
- Karib-tenger
- Címkefelhő »
Ha törik a Volvo
Kicsit régi, kicsit hatásvadász, de nagyon tanulságos az alábbi videó, amelyben jól megfigyelhető, mi történik egy Volvóval, ha elfogy alatta az út egy kőbányában.
- címkék:
- svéd autó
- Kőbánya
- Volvo
- Címkefelhő »
Mégsem eladó a Volvo
Cáfolta a svéd márka eladásáról szóló híreket a Ford. Az előzetes híresztelésekkel ellentétben nem folynak semmilyen tárgyalások sem a BMW-vel, sem más céggel - közölte a cég szóvivője.
Eladó lehet a Volvo
Egyre több jel utal arra, hogy a Ford kész megválni a Volvótól és úgy tűnik a BMW is a potenciális vevők között van. A svéd márka ezzel az Aston Martin után rövid idővel a második gyártó lehet, amitől megválik az amerikai óriás.
Vége Volvo "R"-sorozatának
2008-tól megszűnteti "R"-jelzésű, nagyteljesítményű járműveinek árusítását a Volvo. A kilencvenes években bevezetett, izmosított Volvók nem váltották be a hozzájuk fűzött eladási reményeket, és nem tudtak széles körben változtatni a márka megítélésén sem.
- címkék:
- svéd autó
- márka
- Volvo
- Címkefelhő »
Volvo S40- és V50-ráncfelvarrás
A 2003-ban bemutatott alsó középkategóriás modellcsalád már elérte életciklusa felét, ezért a Volvo apró változtatásokat hajtott végre mindkét modellen.
- címkék:
- svéd autó
- Volvo
- apró változtatás
- Címkefelhő »
Egyéniségeknek -Volvo C30 2.0d menetpróba
Volvo for Life. Ez a szlogenje a svéd márkának, amely a világ egyik - ha nem a legjobban - felépített autós márka pozicionálását takarja. A Volvóról mindenkinek a biztonság jut az eszébe. Pedig a versenytársak és a svédek között meglévő, korábban óriási biztonsági különbség a '90-es évek végére összezsugorodott. Itt az ideje másra is fókuszálni!
Segít a Ford a négyajtós Aston Martin kifejlesztésében
Bár nemrégiben új kézbe került az Aston Martin, az új Rapide elkészítésében továbbra is nagy szerepet kap a korábbi tulajdonos Ford, és a fennhatósága alá tartozó Volvo is.
Kedden rajtol a 77. Genfi Autószalon
A sajtó számára kedden nyitja meg kapuit Európa legrangosabb autós kiállítása, a 77. Genfi Autószalon. Különleges premierek, gyönyörű tanulmányautók és autócsodák várhatóak. Kedvcsinálónak egy kis előzetes az előre bejelentett újdonságokból.
- címkék:
- Európa
- Franciaország
- USA
- Lexus
- kiállítás
- Volvo
- luxusautó
- japán autó
- Genfi Autószalon
- olasz autó
- amerikai autó
- sportautó
- koreai autó
- angol autó
- svéd autó
- román autó
- cseh autó
- német autó
- autóipar
- roadster
- tanulmányautó
- francia autó
- Subaru
- ©koda
- Hyundai Motor Company
- Renault
- Suzuki
- Ford Motor Company
- Mitsubishi Motors
- Kia Soul
- Nissan
- Volkswagen
- Honda
- Audi
- Fiat
- Mazda
- Alfa Romeo
- Dacia
- Aston Martin
- Jaguar
- Seat
- Citroën
- Cadillac
- Chevrolet
- Lotus
- BMW Team Hungary
- Peugeot
- KTM
- Címkefelhő »
Nem eladó a Jaguar, a Volvo és a Land Rover
A Ford Motor Co szerint egyik európai prémiummárkája sem eladó - kivételt csak az Aston Martin jelent, a cég azonban nem zárta ki, hogy vélekedése esetleg változhat.
Must - Saab 9-5 BioPower
Megírhattuk volna mi is, mint annyian mások, hogy októbertől jön a 200 forintos üzemanyag. Csak ezt. Nem kis csúsztatással. Inkább kipróbáltuk az E85-tel hajtott Saab 9-5-öt, illetékessel is beszéltünk.
Volvo-terepjáró a pápának
XVI. Benedek pápa praktikus ajándékot kapott a Volvótól: a svéd autógyár egy összkerekes szabadidőautóval lepte meg a katolikus egyházfőt.
- címkék:
- autóipar
- autóteszt
- svéd autó
- Volvo
- Címkefelhő »
Genfbe tart az autós világ
Jelenleg még javában építik a standokat a Palexpo vásárcsarnokban, amely március 2-án nyitja meg kapuit az autók iránt fogékony nagyérdemű előtt. Alábbi összeállításunkból már a nyitás előtt megismerheti a 76. Genfi Autószalon legtöbb újdonságát.
- címkék:
- Franciaország
- USA
- kiállítás
- Kia
- luxusautó
- japán autó
- Tata
- Lexus
- Genfi Autószalon
- olasz autó
- amerikai autó
- Rolls-Royce Motor Cars
- Lamborghini
- sportautó
- koreai autó
- Jeep Grand Cherokee
- angol autó
- svéd autó
- német autó
- autóipar
- román autó
- francia autó
- cseh autó
- indiai autó
- roadster
- Mercedes-Benz
- Seat
- Renault
- Lotus
- Saab
- BMW Team Hungary
- Bentley
- Daihatsu
- Nissan
- Maserati
- Volkswagen
- Honda
- Chrysler Corporation
- Audi
- ©koda
- Rinspeed
- Hyundai Motor Company
- Ford Motor Company
- Fiat
- Mitsubishi Motors
- Mazda
- Magyar Suzuki Zrt.
- Dodge
- Alfa Romeo
- Volvo
- Dacia
- Opel
- Toyota
- Citroën
- Chevrolet
- Ferrari
- Peugeot
- Land Rover
- Címkefelhő »
Kompaktot tervez a Saab is
A Volvo után a másik svéd gyártó, a Saab is fontolgatja egy kompakt modell piacra dobását.
- címkék:
- svéd autó
- modell
- Volvo
- Saab
- Címkefelhő »
Hamarosan indul a 200-as busz a repülőtérre
Sűrűbben, meghosszabbított éjszakai üzemidővel, új, 200-as járatszámmal és új Volvo csuklós buszokkal járnak majd rövidesen a reptéri buszok - erről hétfőn döntött a Fővárosi Közgyűlés szakbizottsága.
Újra támad a Swift - Autó 2006
Az autóipar nem pihen 2006-ban sem, idén is egy sereg újdonság érkezik majd a hazai piacra. Lesz köztük ráncfelvarrt, de ugyanígy vadonatúj modell is, csak győzzük követni. Listánk a teljesség igénye nélkül készült, a bemutatók időpontjának pontossága sem feltétlen garantálható.
- címkék:
- Franciaország
- USA
- kupé
- luxusautó
- GTI
- OPC
- japán autó
- AMG
- Dodge
- Európa
- olasz autó
- Lexus
- amerikai autó
- Continental
- sportautó
- Leon
- koreai autó
- Ssangyong
- Jeep Grand Cherokee
- angol autó
- svéd autó
- Society for Worldwide Interbank Financial Telecommunication
- német autó
- Antara
- Lamborghini
- autóipar
- román autó
- Cupra
- bemutató
- MPS
- ML
- francia autó
- cseh autó
- Tribeca
- Accent
- roadster
- Peugeot
- Land Rover
- Subaru
- Jaguar
- Mercedes-Benz
- Seat
- Cadillac
- Renault
- Lotus
- Saab
- BMW Team Hungary
- Maybach
- Bentley
- Nissan
- Volkswagen
- Daihatsu
- Honda
- Audi
- Fiat
- ©koda
- Mazda
- Hyundai Motor Company
- Ford Motor Company
- Mitsubishi Motors
- Alfa Romeo
- Kia Soul
- Magyar Suzuki Zrt.
- Volvo
- Dacia
- Opel
- Toyota
- Citroën
- Aston Martin
- Chevrolet
- Ferrari
- Címkefelhő »
Megnyílt a Budapesti Autószalon
Már látogatható Magyarország legnagyobb négykerekű seregszemléje, a 18. Nemzetközi Járműipari Szakkiállítás, az Automobil 2005. A Hungexpo területén lévő rendezvény idén először kilenc napon keresztül várja a látogatókat.
- címkék:
- Mika Häkkinen
- Franciaország
- Hungexpo
- USA
- kiállítás
- japán autó
- amerikai autó
- koreai autó
- svéd autó
- román autó
- Corvette
- Magyarország
- Ssangyong
- német autó
- Budapesti Autószalon
- autóipar
- Automobil
- francia autó
- Járműipari Szakkiállítás
- Renault
- Saab
- Nissan
- Honda
- Mazda
- Volvo
- Dacia
- Toyota
- Jaguar
- Cadillac
- Hyundai Motor Company
- Ford Motor Company
- Kia Soul
- Magyar Suzuki Zrt.
- Opel
- Citroën
- Chevrolet
- Peugeot
- Címkefelhő »
Volvo szerves anyagokból
A Volvo minél több szerves anyag felhasználására törekszik autóiban, így például az új C70 kupé-kabiróban is.
- címkék:
- svéd autó
- Volvo
- felhasználás
- Címkefelhő »
Sofőritatási engedélyt kért a Volvo
A Volvo autógyár engedélyt kért a svéd kormánytól, hogy hadd igyanak szeszesitalt sofőrjei munka közben, vezetés előtt vagy alatt.
- címkék:
- autóipar
- svéd autó
- engedély
- Volvo
- Címkefelhő »
Dinnyeszezon az Autósmoziban
A nyár az uborkaszezon ideje a filmszínházakban, bezzeg az [origo] Autósmozija ilyenkor is ezerrel pörög. Tekintse meg összeállításunkat legfrissebb anyagainkból, Alfa GT-től Volvo XC 90-ig lehet csemegézni.
- címkék:
- autósmozi
- svéd autó
- Volvo
- Címkefelhő »
Önparkoló autó a Volvótól
A Sportkormány 25. adásában bemutatjuk a Volvo fejlesztésében készült önparkoló autót, beszámolunk az idei Le Mans-i 24 órás verseny előkészületeiről (az '50-es évekbeli tragikus bukás archív felvételeken való felelevenítésével), s lesz NASCAR és IRL is. A motorsportok kedvelőinek a MotoGP barcelonai futamának, és az Isle of Man TT Racing viadal összefoglalójával kedveskedünk.
Egy legenda születése - Volvo Amazon
A Volvók nem rozsdásodnak, mert svédacélból készülnek - mondták régen a bennfentesek. Ez a féligazság éppen az Amazon típusnál eresztett gyökereket a köztudatba - egy ilyen autót mutat be Csikós Zsolt, végigjárva a modell történetét is.
Volvo használtautó-börze a WestEnd tetőteraszán
Május utolsó hétvégéjén, a WestEnd City Center parkolóházának tetőteraszán a Volvo Autó Hungária használtautó-börzét rendez.
A Volvónál folytatja a Mercedes dizájnere
A Mercedes-Benznél eltöltött 18 év után Steve Mattin fogja meghatározni a jövő Volvo modelljeinek megjelenését. A 2005. május 1-jén hivatalba lépett formatervezési igazgató szenvedélyes autós és dizájner.
Lánynéven szólíthatjuk a BKV-buszokat
Női neveket ad az április elsején munkába álló ötven új busznak a Volvo Magyarország Kft. A BKV áldását adta az ötletre, melytől azt remélik, az utasok kevésbé rongálják majd a megszemélyesített járműveket.
A Genfi Autószalon legfontosabb újdonságai
Megnyitotta kapuit a 75. Nemzetközi Genfi Autószalon. Folyamatosan frissülő összeállításunkban nyomon követheti a legfontosabb premiereket, rengeteg képet, videót is nézhet az újdonságokról.
- címkék:
- Franciaország
- USA
- Kia
- luxusautó
- Mini
- japán autó
- Lexus
- Genfi Autószalon
- olasz autó
- Lamborghini
- amerikai autó
- sportautó
- koreai autó
- angol autó
- svéd autó
- német autó
- autóipar
- román autó
- francia autó
- cseh autó
- Subaru
- Seat
- Mercedes-Benz
- Cadillac
- Renault
- Saab
- BMW Team Hungary
- Maybach
- Pininfarina
- Bentley
- Nissan
- Maserati
- Volkswagen
- Honda
- ©koda
- Audi
- Hyundai Motor Company
- Ford Motor Company
- Rinspeed
- Mitsubishi Motors
- Magyar Suzuki Zrt.
- Fiat
- Mazda
- Dodge
- Alfa Romeo
- Volvo
- Dacia
- Opel
- Toyota
- Citroën
- Aston Martin
- Chevrolet
- Ferrari
- Land Rover
- Peugeot
- Jaguar
- Címkefelhő »
Jól járnak a lepukkant buszok sofőrjei
A buszsofőröknek, mint különösen stesszes munkát végzőknek, korkedvezményes nyugdíj jár. A kedvezményre azonban nem mindenki jogosult. A szabályozás értelmében, aki új Volvo buszt vezet, az nem mehet hamarabb nyugdíjba. A Közúti Közlekedési Szakszervezet szerint ez igazságtalan. A sofőrök úgy gondolják, hogy alig akad olyan kollégájuk, aki tovább szeretne dolgozni. "Örülünk, ha megéljük a nyugdíjkorhatárt ilyen munka mellett" - mondták.
A Párizsi Autószalon újdonságai
A Párizsi Autószalon szeptember 25-én nyitja meg kapuit, a kiállításra több gyártó is világpremierrel készül. Megpróbáltuk összefoglalni, milyen újdonságok várhatóak - rengeteg képpel.
- címkék:
- Mika Häkkinen
- Franciaország
- USA
- kiállítás
- luxusautó
- japán autó
- olasz autó
- amerikai autó
- angol autó
- svéd autó
- román autó
- cseh autó
- világpremier
- spanyol autó
- német autó
- autóipar
- Párizsi Autószalon
- francia autó
- Lexus
- Mercedes-Benz
- Magyar Suzuki Zrt.
- Renault
- Volkswagen
- Honda
- Audi
- Mazda
- Alfa Romeo
- Volvo
- Dacia
- Toyota
- Aston Martin
- Ferrari
- Seat
- BMW Team Hungary
- Opel
- Citroën
- ©koda
- Chevrolet
- Ford Motor Company
- Mitsubishi Motors
- Peugeot
- Kia Soul
- Címkefelhő »
Hosszú, széles buszokkal küzd a dugó ellen a BKV
A BKV azt ígéri a metrófelújítás ellenére sem lesznek dugók, mert több helyen külön sávokat alakítanak ki a metrópótlóknak, a meglévőket pedig a korábbinál szigorúbban védik majd az autósoktól. A 2-es metró felújításának második szakasza június közepétől augusztusig tart majd. A Deák tér és a Népstadion között a most vásárolt 50 új alacsonypadlós Volvo busz szállítja majd az utasokat.
Volvót vesz Ikarus helyett a BKV
Új buszokat állít forgalomba jövő tavasztól a BKV. A Volvo gyártású járművek árát nem közölte a közlekedési társaság vezérigazgatója, ám szerinte jó üzletet kötöttek a gyártóval. Az első buszok a 2-és metró vonalán közlekednek majd, annak felújítása alatt - írja a Magyar Hírlap.
- címkék:
- Ikarus
- Volvo
- közlekedés
- metró
- busz
- BKV
- Magyar Hírlap
- Címkefelhő »
Halálos baleset a Déli pályaudvarnál
Életét vesztette az a újságárus, akit egy Volvo gázolt el az Alkotás úton a Déli Pályaudvarnál az esti órákban.
Kamion ütközött Fonyódon
Egy román kamion ütközött egy szabályosan közlekedő személygépkocsival. A Volvo vétlen vezetője a helyszínen életét vesztette.
A vártnál nagyobb nyereség a Volvonál
A svéd Volvo, a világ második legnagyobb haszonjármű-gyártója a vártnál jobb adózás előtti profitot ért el az idei év első kilenc hónapjában. A Volvo adózatlan profitja 1,28 milliárd svéd korona (mintegy 32,5 milliárd forint) volt a tavalyi első kilenc havi 1,32 milliárd korona veszteség helyett.
- címkék:
- adózás
- devizapiac
- profit
- nyereség
- Volvo
- Címkefelhő »
nemjó
A svéd Volvo teherautógyár meglepetésre 746 millió koronás nettó veszteséggel zárta az első negyedévet, forgalma pedig 7,7 százalékkal csökkent a tavalyi év hasonló időszakához képest. A társaság hétfői beszámolójában gyenge évre számít, bár a Volvo számára kiemelkedő jelentőségű észak-amerikai értékesítés növekedése azt jelzi, hogy a tengerentúli piac már túljutott mélypontján.
- címkék:
- piac
- Volvo
- negyedév
- Címkefelhő »
A vártnál nagyobb a Volvo vesztesége
- címkék:
- dollár
- nyereség
- Volvo
- Bloomberg
- Címkefelhő »
Meglepetésre veszteséges a Volvo
A svéd Volvo teherautógyár a piac meglepetésére veszteséggel zárta az első negyedévet, és hétfői időközi beszámolójában egész évre gyengeséget jósolt, annak ellenére, hogy feltételezése szerint az amerikai teherautópiac már talán túljutott a nehezén.
- címkék:
- piac
- Volvo
- negyedév
- Címkefelhő »
Szabálytalankodott az Alkotmánybíróság
Megsemmisítette a Közbeszerzési Döntőbizottság az Alkotmánybíróság (AB) öt Volvo személyautó beszerzésére szóló eljárását. Az AB ugyanis - a szeptember 11-ei merényletre hivatkozva - nem nyílt, hanem tárgyalásos eljárást folytatott le.
Veszteséges lett a Volvo
A svéd Volvo, a világ második számú haszonjárműgyártója 980 millió korona nettó veszteséget könyvelt el az idei év első kilenc hónapjáról, az egy évvel korábbi 3,52 milliárd korona tiszta nyereség helyett. A vállalat harmadik negyedévi nettó vesztesége 1,54 milliárd korona volt, az egy évvel korábbi 369 millió korona nettó profit helyett.
- címkék:
- profit
- nyereség
- Volvo
- Renault
- Címkefelhő »
A Volvóval nem versenyeztetne az Alkotmánybíróság
A Népszava információi szerint csupán egy céget hívott meg az Alkotmánybíróság arra a tenderre, amelyet gépkocsik beszerzésére írt ki a közelmúltban. A közbeszerzési pályázaton tehát csak a Volvo Hungária Kft. vehet részt. November 13-án megérkeztek a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz az ügy iratai.
Csaknem harmadával csökkent a Volvo nyeresége
Az észak-amerikai és az európai kereslet csökkenése miatt a svéd Volvo profitja a második negyedévben 28 százalékkal csökkent éves összevetésben - közölte kedden a Bloomberg hírügynökség. A Volvo - csakúgy, mint riválisai - a termelés visszafogásával és elbocsátásokkal kívánja ellensúlyozni a kedvezőtlen piaci tendenciát. Szakértők szerint a nehéz-teherautók piaca nemcsak idén, de jövőre is szűkül.
- címkék:
- elbocsátás
- piac
- profit
- nyereség
- Volvo
- Bloomberg
- Címkefelhő »
Veszteséges negyedévet zárt a Volvo
A tavalyi első negyedévben elért 1,89 milliárd svéd korona nyereséggel szemben az idei év első három hónpjában 1,25 milliárd korona adózás előtti veszteséget szenvedett el a svéd Volvo autógyártó. A veszteségek elsődleges oka az amerikai eladások csökkenése volt. A megrendelések folyamatos mérséklődése miatt - az eddigi 1400 fős leépítésen felül - további elbocsátásokra lesz szükség a vállalatnál.
- címkék:
- adózás
- elbocsátás
- leépítés
- nyereség
- Volvo
- Címkefelhő »