IndyCar Series
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- Fernando Alonso
- McLaren Racing
- GPhírek
- Indy 500

Az amerikai pilóta máris bejelentkezett egy ülésért Andretti Forma-1-es csapatánál
Mint ismert, az Andretti Global istálló egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy 11. csapatként csatlakozhasson a Forma-1-es sorozathoz, miután októrber megfelelt a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kritériumainak. Az Andretti Autosport pilótája, az IndyCarban versenyző Kyle Kirkwood pedig máris jelezte, hogy szívesen csatlakozna Andretti Forma-1-es csapatához is.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Horrorbalesetek, nézők közé repült kerék és utolsó körös dráma Amerikában
A táv második felében biztosan nem unatkoztak a nézők a legendás Indianapolisi 500 mérföldes verseny vasárnapi, 107. alkalommal kiírt futamán.
Irány az IndyCar vagy a NASCAR? Lewis Hamilton szívesen kipróbálná magát Amerikában
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton a jövőben nyitottan áll hozzá az amerikai versenysorozatokhoz, azonban egyelőre még kizárólag a Forma-1-re összpontosít.
Halálosan megfenyegették a dühös szurkolók az IndyCar-versenyzőt
Az IndyCar brit versenyzőjét, Callum Ilottot halálosan megfenyegették a szurkolók a hétvégi futam után.
Állandó versenyzői ülést kaphat jövőre Kimi Räikkönen
Sajtóértesülések szerint az egyik IndyCar-csapat leigazolná Kimi Räikkönent. A finn pilóta három évtized után az első F1-es világbajnok lehetne, aki állandó jelleggel részt vesz a sorozatban, ám a hírek szerint feleségének nincs ínyére a szerződés.
Grosjean az F1 után is megőrizte túlzott agresszivitását
Nem csak a Forma-1-ben volt meg a franciában a túlzottan durva vezetési stílus, hanem az IndyCarra is maradt benne tartalék. A vasárnapi futamon ezúttal Graham Rahalt akasztotta ki a szándékosnak vélt ütközéseivel, az amerikai a verseny után el is mondta a kritikákat Grosjeannal kapcsolatban.
Fontos lépést tett a Forma-1 felé az IndyCar amerikai tehetsége
A McLaren tesztlehetőséget biztosít az IndyCarban versenyző Colton Hertának még az idei évben. Az amerikai pilóta az új szabályoknak köszönhetően a tavalyi autót fogja vezetni.
Hülkenberg már vezette is a McLarent, de jövőre még csak néhány versenyen indulhat
Túl van élete első IndyCar-tesztjén Nico Hülkenberg, és bár a köridőtáblázaton nem ért el kiemelkedő eredményt, a McLarent így is lenyűgözte. A 34 esztendős, az F1-ből a 2019-es szezon végén kiszoruló, tavaly a Racing Pointtal beugróként két futam erejéig visszatérő német pilóta úgy látja, a királykategória ajtaja egyértelműen bezárult előtte, ezért fordult a második legjobb formaautós sorozat felé.
Az IndyCarba csábítják Albont, ott nem ő lenne a "koszorúslány"
Indianapolisban járt a hétvégén Alexander Albon, ahol Romain Grosjean csapatfőnöke, Dale Coyne elárulta, foglalkoznak a thai pilóta leigazolásának gondolatával.
Erősít a McLaren az IndyCarban, megvették a nevüket viselő csapatot
Átveszi a McLaren az eddig Arrow McLaren SP IndyCar-csapat irányítását, miután az év végéig 75 százalékos tulajdonrészt szereznek az istállóban. A kulcsfigurák a fedélzeten maradnak.