Világgazdaság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- devizapiac
- Magyarország
- adó
- piac
- euró
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ezermilliárd a kis- és középvállalkozásoknak
Ezer milliárd forintos válságkezelő alapot jelent ma be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnök - írta a hétfői Világgazdaság. A kormányfő már múlt heti rendkívüli tévéinterjújában is beszélt egy ilyen programról, a részletek viszont még nem derültek ki.
Veres gigaberuházásokat "hozhat" Kínából
Kínai cégek nagyberuházások esetleges magyarországi megvalósításáról tárgyal Kínában Veres János. A Világgazdaság úgy tudja, a pénzügyminiszter azért utazott kedden az ázsiai országba, hogy egy kétszázmilliárd dollár összértékű, két nagyobb elemből álló projektről tárgyaljon az illetékesekkel. A pénzügyminiszter pénteken határozottan cáfolta a Világgazdaság csütörtöki számában megjelent hírt. A pénzügyminiszter nem folytatott Kínában 200 milliárd dollár értékű kínai projektekről tárgyalásokat - a pénzügyminisztérium közleménye szerint.
- címkék:
- Veres János
- Kína
- dollár
- Világgazdaság
- Címkefelhő »
Csődközelben a Knaus, leépítés jöhet
Bár az anyacég legjobban működő leányvállalata volt a lakókocsik gyártásával foglalkozó Knaus Kft., ám a társaság ennek ellenére lehet, hogy kénytelen lesz csődöt jelenteni - írja a Világgazdaság.
Alábbhagyhat a bankfióknyitási láz
A pénzügyi válság miatt alábbhagyhat a hitelintézetek elmúlt években felgyorsult fióknyitási láza, a szektort sújtó forrásszűke ugyanis a jelentősebb volumenű bővítések elnapolására kényszerítheti a bankokat - írja a Világgazdaság.
Mégis készül az adómódosításra az öt párt
Mégis készülhet az idén új adómódosítási csomag, tekintettel arra, hogy a szerdai ötpárti találkozón konszenzus alakult ki arról: az adózás egyszerűsítéseit és a gazdaság kifehérítésére szolgáló intézkedéseket meg kellene őrizni a korábbi adócsomagból - írta a hétfői Világgazdaság.
Nagyobb a magyar jövedelemkülönbség a csehnél
Az elmúlt évek, évtizedek alatt a vizsgált országok túlnyomó többségében nőttek a jövedelmi különbségek. Régiós összehasonlításban Magyarországon sokkal nagyobb a az alsó és a felső rétegek közötti kereseti differencia, mint Csehországban vagy Szlovákiában, ugyanakkor Lengyelországnál kisebb. Többek között ez derül ki az OECD tegnap közzétett jelentéséből, amely a szervezet harminc tagállamában elemzi a jövedelmi viszonyok alakulását - írja a Világgazdaság.
M�r a Volksbank sem ad frankhitelt
Elfogyott a sv�jci frank a piacon, m�r a m�sodik hazai bank sz�ntette be az ebben t�rt�n� hitelez�st. Mindez az aut�hitelez�st is �trendezheti - �rja a Vil�ggazdas�g.
Viszály az ukrán-magyar áramszállításban
Ukrajnai árambehozatalunk zavarához vezethet, hogy keleti szomszédunk "újra felosztotta" áramkiviteli piacát. Az ukránok Brüsszelhez fordultak - írja a Világgazdaság.
- címkék:
- Brüsszel
- energia
- piac
- Világgazdaság
- Címkefelhő »
Kis lábon jár a hazai cipőipar
Néhány éven belül eltűnhetnek a hazai cipőgyártás utolsó képviselői is. A nem versenyképes magyarországi cipőgyártás és az olcsó, dömpingáron érkező import, valamint a forint árfolyamának erősödése a szegmens utolsó jelentős szereplőit állítja kihívás elé.
Visszakozik a kormány az egészségügy átalakításában
Napokon belül a parlament elé kerülhet az egészségügy átalakításával kapcsolatos törvénymódosító csomag, amelyet az Alkotmánybíróság döntése kényszerített ki - olvasható a Népszabadságban. Visszaállítják az orvoslátogatói díjat, és hét kis szervezetre bontják az Országos Egészségbiztosító Pénztárat. A Világgazdaság azt írja, hogy nincs fedezete a hazai kórházaknak a törvényben előírt 13. havi bérek kifizetésére.
Sátorvárosokban az amerikai középosztály
Egyre nagyobb számban válnak hajléktalanná az amerikai kényszerárverések áldozatai. Az ingatlanukat elvesztő középosztálybeliek sátrakban, alkalmi szálláshelyeken húzzák meg magukat - írja a Világgazdaság.
- címkék:
- ingatlan
- hitelválság
- Világgazdaság
- Címkefelhő »
Választási év: rekord mennyiségű sztráda
Jövőre mindössze 6,7, 2010-ben viszont 200 kilométer új autópályát adnak adnak át Magyarországon. Az egyik negatív, a másik pozitív csúcsnak számít ebben az évezredben - írja a Világgazdaság.
Magyarországra települ a Cognizant
Magyarországra települ a világ egyik vezető IT-szolgáltató és -tanácsadó cége, az indiai-amerikai Cognizant. A budapesti szolgáltató központ kétszázötven magasan kvalifikált munkahelyet fog teremteni 2010-ig - írja a Világgazdaság.
Könnyítené a kismamák munkavállalását az EU
Az Európai Bizottság direktívatervezete 14 hétről 18 hétre emelné a szülési szabadságot, amely alatt a fizetés 100 százaléka, de legalább a táppénzeseknek járó összeg járna a kismamáknak. Emellett a nők az eddigieknél szabadabban dönthetnének ezen időszak felhasználásának időzítéséről: némely tagállam jelenlegi gyakorlatával ellentétben nem lesznek kötelezhetők arra, hogy a szabadság egy részét a szülés előtt vegyék ki - írja a Világgazdaság.
Bajnai-csomag: örülnek is, meg nem is
Több mint 800 milliárd forint hatású program indul be a következő év tavaszán. Az úgynevezett Bajnai-csomag legnagyobb része a garanciaprogram, amit lényegében az újrafelhasználhatóság duzzaszt 540 milliárd forintos tétellé. A szakma megosztott a csomaggal kapcsolatban - közli a Világgazdaság.
Gödörben a honi autókölcsönzés
Hátrányosan érintette az objektív felelősség elvének bevezetése az autókölcsönző vállalatokat, ezért a Magyar Autókölcsönzők Szövetsége (MASZ) azt ajánlotta hatezer járművel rendelkező negyven tagvállalatának, hogy csak akkor adjanak ki gépkocsit, ha a bérlő hajlandó nyilatkozni arról, hogy vállalja a felelősséget - írja a Világgazdaság.
Visszatérnek a szlovák vendégmunkások
A gyors béremelkedés és az árfolyamváltozások miatt egyre több szlovák vendégmunkás dönt a hazatérés mellett - írja a Világgazdaság. A szlovák statisztikai hivatal adatai szerint az idei második negyedévben - a 2004-es EU-csatlakozás óta először - csökkent a külföldön dolgozók száma.
Egyre több árut ver dobra a vámőrség
Ez év szeptember közepéig 210 millió forint bevétele származott a vám- és pénzügyőrségnek, és így a költségvetésnek a különféle elkobzott tárgyak elárverezéséből. Ez már most több, mint amennyi a korábbi években tizenkét hónap alatt összejött - írta a csütörtöki Világgazdaság.
Titkolják a gáz importárának emelkedését
Az E.ON Földgáz Trade, a magyarországi földgáz-nagykereskedő 2008. október 1-jétől drágábban szerzi be a földgázt a Gazpromtól, de hogy mennyivel, az üzleti titok, ezért Kutas István, az E.ON Földgáz Trade szóvivője az MTI kérdésére szerdán nem kommentálta a Világgazdaság értesülését az ezer köbméterenkénti 560 dolláros árról.
Sokkal több szakmunkást kellene képezni
Minden régióban 2009-től évente 20-30 százalékkal növelni kell az építőipari szakmákban a beiskolázandó létszámot. Ez az egyik legfontosabb javaslat azok közül, melyeket az elmúlt hetekben lezajlott szakképzési fórumok résztvevői megfogalmaztak - írja a Világgazdaság. Ha ez nem következik be, akkor az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerint 2015-re 40 ezer építőipari szakmunkás hiányzik majd, és ez veszélyeztetheti az uniós projektekben előirányzott fejlesztések minőségi és időbeni megvalósítását.
A metró miatt csökken a magyar hiány
Az eredetileg tervezett 6,8 százalék helyett csak 5 százalék volt az államháztartás 2007-es eredményszemléletű hiánya - derül ki a Központi statisztikai Hivatal jelentéséből. A mintegy 130 milliárd forintos "javulás" a Világgazdaság szerint annak köszönhető, hogy technikai módosításokat hajtottak végre az elszámolásokban.
Még mindig nem dolgozik a magyar
A hazai munkaerő-piaci helyzet változatlanul kedvezőtlen képet mutat, európai összehasonlításban pedig egyre rosszabb a pozíciónk. Miközben az EU-ban sikerült az elmúlt négy évben több mint 3 százalékponttal bővíteni a foglalkoztatottak arányát, addig nálunk nem történt érdemi változás - tájékoztat a Világgazdaság.
Magyar-horvát-román gázrendszer épül
Egységes, az Adriaitól a Fekete-tengerig elérő magyar-horvát-román földgázszállítási rendszer jön létre 2010-re. A meglévő hálózatok összekapcsolását műszaki oldalról a már épülő magyar-román és magyar-horvát gázvezeték teszik lehetségessé, szervezeti oldalról pedig a pénteken Budapesten született mérföldkőnek számító döntés - tájékoztat a Világgazdaság.
Tovább lehet fűtésszabályozásra pályázni
Megújította az úgynevezett ökoprogram támogatási formát az Önkormányzati Minisztérium. A távfűtött lakások egyedi fűtésszabályozásának a kialakítására szolgáló pályázati programot ez év február 1-jén hirdették meg először az Új Magyarország lakásfelújítási program keretében - tájékoztat a Világgazdaság.
Megvásárolhatók a K&H festményei
A magyar kortárs művészetre összpontosítanak, s a fiatal generációhoz tartozó művészektől sem zárkóznak el a K&H Bank vezetői a cég új, határozottabb koncepció szerint összeállítandó műgyűjteményének vásárlásakor - írta hétfőn a Világgazdaság.
P�nz�gyekben el�z�tt Magyarorsz�g
A p�nz�gyi szf�ra fejletts�g�t tekintve j�l �ll Magyarorsz�g - ez der�lt ki a MasterCard ny�ri felm�r�s�b�l, �s ezt er�s�ti meg most k�zz�tett elemz�s�ben a tekint�lyes davosi Vil�ggazdas�gi F�rum (WEF) is. A lakoss�g viszont nem �rt a p�nz�gyekhez - �rja a Vil�ggazdas�g.
Vonzza a pénzt a városi cím
Máris megélénkült a befektetői érdeklődés azon a nyolc településen, amely mostantól városi rangra emelkedik. Ez előbb-utóbb az iparűzésiadó bevételeiben is jelentkezhet - írja a Világgazdaság.
Élbolyban vagyunk uniós reálbér-növekedésben
Magyarország a 27 tagú Európai Unióban reálbér-növekedésben az ötödik helyen áll a 2000-2008 közötti időszak adatait összevetve. Ebben a nyolc évben összesen 66,7 százalékkal nőttek a reálbérek. Az éllovas Románia, ahol több mint háromszoros (331 százalék) emelkedést regisztráltak. A magyar adatot a 2002-es kiugró béremelés húzta felfelé, tavaly viszont csökkent a reálkereset - írja a Világgazdaság.
Nagy béremelést kérnek a munkavállalók
Még meg sem kezdődtek a jövő évi bértárgyalások, máris sztrájkfenyegetések borzolják a munkaadók és munkavállalók kedélyét - írja a Világgazdaság keddi számában. A BKV-nál és a Budapest Airportnál egyaránt könnyen elképzelhető, hogy munkabeszüntetéshez vezet a bérek körüli nézeteltérés, a MÁV-nál azonban egyelőre nincs közvetlen sztrájkfenyegetés.
Felülvizsgálják a gyanús táppénzeseket
Megtakarítás várható az egészségbiztosítási alap táppénzkasszájában - mondta a Világgazdaságnak Bogdán Zsuzsanna. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főosztályvezetője szerint abban, hogy a 106 milliárd forintos kasszából nyolc hónap alatt csak 65 milliárd forint fogyott el, szerepet játszottak az úgynevezett felülvéleményező orvosok is, akik a betegek állományban tartásának jogosságát vizsgálják.
Fehérvárott szerelik majd az Acer gépeket
Magyarországra kerül az Európába szánt Acer PC-k összeszerelése, amely funkciót eddig Csehországban láttak el. A tajvani Foxconn korábban megvásárolta a számítógépgyártásból kiszállt SCI-Sanmina cég székesfehérvári üzemét - írja a Világgazdaság.
Kenyérbojkott van érvényben Olaszországban
Egynapos vásárlói bojkottot hirdettek az olasz fogyasztóvédelmi szervezetek mára a kenyér- és tésztaárak elleni tiltakozásul - írja a Világgazdaság. Az akció szervezői arra hivatkoznak, hogy véget ért - sőt, visszájára fordult - az alapanyagként használt liszt és a búza drágulása, ennek azonban az üzletek árcéduláin nyoma sincs.
Kovács rendet vágna az áfadzsungelben
Egységesítené a csökkentett áfakulcsok alkalmazási lehetőségeit az Európai Bizottság. Jelenleg a kedvezmények rendszerében van olyan jogosítvány, amely sérti a tagállamok egyenlőségének elvét - írja a Világgazdaság.
Közmunkára fognák a segélyezettek felét
A kormány 2009-től közmunkára fogná a szociális segélyben részesülőket, és az önkormányzatok helyett állami szervekre bízná annak ellenőrzését, hogy a támogatottak valóban eleget tesznek-e a feltételeknek. Az ezt tartalmazó szociális védelemről és a társadalmi összetartozásról szóló stratégiai jelentés holnap kerül a kormány elé. A munkaügyi tárca célja a szociális segélyezettek számának megfelezése - írja a Világgazdaság.
Budapestre költözött az ötödik szabadság
Megalakult Budapesten az EITI, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet elnöksége. Az ülésen részt vett José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is, aki gratulált Magyarországnak a sikeres pályázathoz. Az intézet felállítása nem a nemzeti kutatóműhelyek kiváltását, hanem azok összehangolását jelenti - olvasható a Világgazdaságban.
Sokallják az érdekvédők az új palackdíjat
Elfogadhatatlannak tartják a szakmai szervezetek a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) javaslatát az italcsomagolásokra kivetett termékdíjak átalakítására - írta a keddi Világgazdaság.
Magyarországra is jutna cseh-azeri olaj
Csehország bevásárolná magát a TAL vezetékbe, hogy a csövön azeri olajat importálva függetlenedjen az orosz szállításoktól. Az ügylethez amerikai segítséget remél, miután hozzájárult, hogy területére amerikai rakétavédelmi radarokat telepítsenek - derül ki a Világgazdaságból.
Libamájtörvényt akarnak a termelők
Francia mintára törvényi szabályozással kellene deklarálni, hogy a magyar liba- és kacsatömés tradicionális tevékenység, része a hazai kultúrának - állítják magyar piaci szereplők a Világgazdaság csütörtöki száma szerint.
Százezrek maradhatnak nyugdíj nélkül
A következő évtizedekben tömegessé válhat a Magyarországon az időkori szegénység - írja a Világgazdaság egy, az Országos Érdekegyeztető Tanács asztalán lévő jelentésre hivatkozva.
Egyre hátrébb szorul a magyar minimálbér
Októbertől 540 lejre, vagyis 36 400 forintra emelkedik a havi bruttó minimálbér Romániában - írja a Világgazdaság. Ez ugyan még jelentősen elmarad a magyar 69 900 forinttól (ami a szakképzetlen dolgozóknak jár), de térségünk más államaiban már vagy most is magasabb a minimálbér, mint nálunk, vagy éppen a magyar szint fölé emelik ezeket.
Hátrány a kövérség a karrierépítésben
Az amerikai Yale Egyetem felmérésében megkérdezett kétezer nő több mint fele panaszkodott arról, hogy azért nem alkalmazták egy új állásban, mert elhízott. A Világgazdaság által megkérdezett magyar fejvadász szerint nálunk ez kevésbé jellemző, ám bizonyos pozíciókban - asszisztens, recepciós - nem szívesen látják az aránytalanul kövéreket.
Gipszkartongyár 36 millió euróért
Még ezen a héten megkezdi működését Magyarország első gipszkartongyára. A Rigips Hungária Gipszkarton Kft. Halmajugrán építette fel az üzemet, a beruházáshoz szükséges 36 millió euró forrást a francia anyacég, a Saint-Gobain Group (SGG) nyújtotta - áll a Világgazdaság hasábjain.
Olcs�bb lesz az aut�hitelez�s
Egyszer�bb, olcs�bb �s biztons�gosabb lesz a g�pj�rm�-hitelez�s: elegend�, ha a felek nem k�z-, hanem mag�nokiratban r�gz�tik a z�logjogi regisztr�ci�hoz sz�ks�ges adatokat. A vissza�l�sek kiv�d�se is k�nnyebb lesz janu�rt�l - �rja a Vil�ggazdas�g.
- címkék:
- zálogjog
- kivédés
- Világgazdaság
- Címkefelhő »
Az adótartozásból kijönne az ezermilliárd
Bőven lehetne fedezni az utóbbi hetekben napvilágot látott tervekben szereplő adócsökkentéseket, ha sikerülne behajtani a be nem fizetett adókat és járulékokat. Kevés ugyanakkor a remény arra, hogy ez sikerül - írja a Világgazdaság.
- címkék:
- adó
- járulék
- bér-fizetés
- Világgazdaság
- Címkefelhő »
Vizsgát kell tenniük az ügynököknek
Decemberig meg kell szereznie az előírt végzettséget annak az ügynöknek, aki jövő januártól jogszerűen szeretne dolgozni. Jelenleg a 40 ezer ügynök felének nincs meg a szükséges képzettsége - írja a Világgazdaság.
Bajnai 750 milliárd forintról beszél
Új, a fejlesztési céloknak megfelelő pályázatokkal, tudatos és komplex iparpolitikával, ösztönző adó- és járulékrendszerrel, a vállalkozóknak évente 750 milliárd forintba kerülő adminisztratív költségeket jelentősen csökkentő programmal gyorsítaná a gazdasági növekedést és ösztönözné a regionális felzárkóztatást a fejlesztési és gazdasági miniszter - írja a keddi Világgazdaság.
Húsipari vádak a Tescóval szemben
Versenyhivatali feljelentést sürget a Tesco ellen a Kelet-magyarországi Húsosok Kereskedelmi Kft. (KMHK) - írja a Világgazdaság.
A héten bajos lehet az EU olajfüggése
Ha a mai EU-csúcstalálkozón szankciókat vetnek ki Oroszországra, az válaszul elzárhatja a Lengyelországot és Németországot ellátó olajvezetékét - számol be több lap meg nem nevezett moszkvai forrásokra hivatkozva.
Term�kportfoli�t v�lt a Richter
A jelenlegi term�kportf�li� �talak�t�sa a Richter strat�gi�j�nak legfontosabb eleme - mondta a Vil�ggazdas�gnak a magyar gy�gyszergy�rt� vez�rigazgat�ja, Bogsch Erik. Jelezte, hogy a j�v�ben a t�rsas�g nem els�sorban a generikus szerekre, hanem a magasabb hozz�adott �rt�k� k�sz�tm�nyekre k�v�n koncentr�lni, �gy term�kszerkezete is ezek ir�ny�ba tol�dhat el.
Kiválasztották a Tüskecsarnok üzemeltetőjét
A KÉSZ Kft. érdekeltségébe tartozó Atlantis Congress & Events Hall Kft. nyerte el egyedüli pályázóként a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. által a Tüskecsarnok vagyonkezelésére és üzemben tartására kiírt tendert - tudta meg a Világgazdaság.
Indul a harc a fizetésekért
Több esztendőre szóló bérmegállapodás, a minimálbér, valamint a garantált bérminimum is ősszel az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) elé kerül. Újabb három évre szóló bérmegállapodást nem kötnek majd a munkaadók, ez szinte már most kimondható a reakcióik alapján. A kormány, illetve a szakszervezetek hiába javasolnák az újabb hosszabb távú együttműködést, a munkaadók szerint túlságosan kiszámíthatatlan a gazdasági környezet - derül ki a Világgazdaságból.
Er�s�ten�k a fogyaszt�t a bankkal szemben
J� ideje� napirenden van az egyoldal� banki szerz�d�sm�dos�t�sok korl�tok k�z� szor�t�sa, a javaslatokb�l hamarosan t�rv�ny sz�lethet. A bankszektor ink�bb az �nszab�lyoz�st v�llaln� - �rja a Vil�ggazdas�g.
Divatba jött az iPhone
Több tízezer iPhone 3G eladásával számol az év végéig Magyarországon a T-Mobile - tudta meg a Világgazdaság. Az Apple okos telefonjának az értékesítését múlt pénteken kezdte a mobilszolgáltató, ez idő alatt a webes előjegyzésre szánt mennyiség el is fogyott - válaszolta a Világgazdaság megkeresésére Langsteiner Marianne, a márkatulajdonos Magyar Telekom lakossági üzletágának marketingigazgatója.
Tisztul a kép adóügyben
Ma délután vagy holnap ismerteti Gyurcsány Ferenc, pontosan hogyan is módosulnának az adótörvények 2009. január 1-jétől. Az adójogszabályok mellett a kormány a héten véglegesíti azokat a javaslatokat is, amelyek átalakítanák a szociális segélyezés jelenlegi gyakorlatát, ám egészségügyi és oktatási fejlesztésekről is döntés születik - tudhatjuk meg a Világgazdaságból.
Egyhónapos almablokád kezdődik
Az ipari alma alacsony felvásárlási ára miatt tiltakozó almatermelők egy hónapig tartó, folyamatos demonstrációba kezdtek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében hétfőn hajnalban. Elsőként Vásárosnaményban az Agrana-Juice Magyarország Kft. gyümölcsfeldolgozó telephelyét vették blokád alá mintegy száz járművel felsorakozva.
Grúzia miatt befellegzett a Nabuccónak
Európának új stratégiát kell kidolgoznia az energiaellátás függőségének csökkentésére - írja a Reuters alapján a Világgazdaság. A Nabucco vezeték megépítését ugyanis gyakorlatilag elsöpörte a grúz-orosz háború.
Egyre több lesz az egynapos műtét
Éves szinten 400 millió forinttal növeli az egynapos sebészeti beavatkozásokra előirányzott támogatást az OEP. A fejlesztések ellenére az ilyen műtétek száma még mindig csak az összes beavatkozás 2,1 százaléka - írja a Világgazdaság.
Ősztől szűrik a rendszámcsalókat
Még mindig nem értek a végére a magyar rendszámcsalók utáni kutakodásnak a szlovák hatóságok, hiszen időközben derült ki, hogy nagyobb "falatról" van szó annál, mint amire számítottak - írja a Világgazdaság.
- címkék:
- ősz
- hatóság
- Világgazdaság
- Címkefelhő »
Mindenhol jó, de a legjobb Budapesten
Ahogy azt sejteni lehet, egy-egy vállalkozás jövőjét alapvetően meghatározza, hogy az ország melyik régiójában működik. A Coface Hungary és a Világgazdaság által első ízben elkészített, dinamikus középvállalatokról szóló közös elemzése szerint a leggyorsabban fejlődő cégek Közép-Magyarországon találhatók - tájékoztat a Napi Gazdaság.
A nők egymást akadályozzák a karrierépítésben
A nők saját karrierjük menedzselését nem végzik jól, gyengék önmarketingben, és más nőket sem segítenek a munkahelyi érvényesülésben. Erre a következtetésre jutott egy amerikai magatartáskutató, aki 11 500 nő szakmai előmenetelét tanulmányozta 34 országban - írja a Világgazdaság.
Etikátlan cégek ellen lép fel a felügyelet
Szeptembertől lép életbe a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény, ami a pénzügyi cégek etikátlan módszerei ellen is alkalmazható - írja a Világgazdaság csütörtöki számában.
Brit kézbe kerül egy magyar klímacég
A brit Ener-G csoport megvásárolja a Kipszer Klíma Controll Kft. 100 százalékát - írja a Világgazdaság.
- címkék:
- brit kéz
- Világgazdaság
- Címkefelhő »
Óriási pénzt hoz a NOB-nak az olimpia
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) több mint hárommilliárd dolláros bevételt vághat zsebre a pekingi olimpia kapcsán - írja keddi számában a Világgazdaság. Egyes források még ennél is több, 3,5 milliárdos bevételről tudnak.
- címkék:
- dollár
- bevétel
- jegybevétel
- NOB
- Világgazdaság
- Címkefelhő »
Állandó akciók a butikoknál
A nagy verseny és az óriási kínálat miatt véget nem érő akciókkal próbálják szinten tartani az évek óta csökkenő forgalmat a ruházati üzletek. A szakemberek a téli szezonra jelentős javulást jósolnak a ruházati kereskedelemben - derül ki a Világgazdaságból.
Veres: nem lesz többlet a büdzsében
Bár jelenleg valóban jelentős bevételi többlet képződik a büdzsében, ezt Veres János pénzügyminiszter szerint hamarosan elviszik az emelkedő kiadások - a tárca vezetőjét a Világgazdaság, a pénzügyi-gazdasági napilap idézi.
A munkahely elvesztése szegénységbe dönt
Ugyan az utóbbi 15 évben sokat javult az általános életszínvonal, bizonyos rétegeknél tartósan 50 százalékot meghaladó a szegénységi küszöb alatt élők aránya. A Központi Statisztikai Hivatal felmérést készített, hogy 2001 és 2005 között milyen tényezők okozhattak társadalmi leszakadást. Ennek egyik legfőbb tényezője a munkahely elvesztése, ám a szülési szabadságra menetel is sokakat a szegénységbe sodor - írja a Világgazdaság.
Hiába nő az életszínvonal tömeges a szegénység
A szegénység annak ellenére nagy tömegeket érint, hogy az átlagjövedelmek és az általános életszínvonal sokat javult az elmúlt tíz-tizenöt évben - olvasható a Világgazdaság pénteki számában.
Nem tetszik a franciáknak a munkaidő-hosszabbítás
Ősszel vezetik be Franciaországban Nicolas Sarkozy köztársasági elnök egyik kedvenc törvénymódosítását, mely lényegében megszüntetik az eddigi 35 órás munkahét-korlátot. A jelek szerint a munkavállalók zömét nem érinti a módosítás, mert a gyakorlatban eddig is többet dolgozott. A vezetők viszont háborognak, mert így elesnek tizenkét nap plusz szabadságtól - írja a Világgazdaság.
Brüsszel előtt a 4-es metró pályázata
Tegnap elküldte Brüsszelbe a 4-es metró pályázatát a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ), a dokumentáció elektronikus megérkezéséről meg is érkezett a visszaigazolás - tájékoztatta a Világgazdaságot a hivatal.
Ötszörös bérelőny a diplomásoknál
Megéri felsőfokú tanulmányokat folytatni, és az egyetemi diplomát kifejezetten díjazza az álláspiac. A vállalati szférában egy diplomás ötször többet keres, mint egy alapfokú végzettségű - írja a Világgazdaság az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adataira hivatkozva.
Jól jöhet a diploma
Tavaly átlagosan 8-12 százalékkal nőttek a műszaki diplomások alapbérei a megelőző évhez képest - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) adataiból. A havi bruttó mérnökfizetések 179-386 ezer forint között alakultak, legkevesebbet a könynyűipari, legtöbbet a villamos- és a gépészmérnökök kaptak - tájékoztat a Világgazdaság.
Befulladóban a patikaüzlet
Két év alatt közel 13 milliárd forint árrésveszteséget könyvelhetnek el a patikák a tb által támogatott gyógyszerkörben, miközben a vény nélküli forgalom utáni ilyen jellegű bevétel csupán l,5 milliárddal nőtt - áll a Világgazdaság hasábjain.
Különadó: lehet, hogy marad
Még nem tudni, hogy lesz-e költségvetési forrás a vállalkozók terhének csökkentésére A vállalkozások különadójának a kivezetése tűnik a legesélyesebbnek a jövő évi adómódosítási tervek közül, ám az még nem borítékolható, hogy a teher megszüntetésére jövő év elején valóban sor is kerül - derül ki a Világgazdaságból.
Jó az uniós gabonatermés
Az idén 43 millió tonnával több gabonát takaríthatnak be az Európai Unióban, mint tavaly - jósolja az Európai Bizottság. Így a teljes termés elérheti a 301 millió tonnát. A múlt évhez képest 16, az elmúlt öt esztendő átlagához viszonyítva 9 százalékos növekmény elsősorban a kedvező időjárásnak és a nagyobb vetésterületnek köszönhető - tájékoztat a Világgazdaság.
Recesszió fenyegeti Európát
Napról napra újabb és újabb rossz hírek látnak napvilágot a nyugat-európai konjunktúra lanyhulásáról, egyre több országban tűnik elkerülhetetlennek a recesszió - írja a Világgazdaság.
Ősszel múlhat ki a haláladó
Az MSZP és az MDF között "adópaktum" jöhet létre az őszi parlamenti ülésszakon az örökösödési illeték ügyében. Az új adójavaslatok támogatása fejében kedvezhet a kormány a Magyar Demokrata Fórumnak - írja a Világgazdaság.
A v�llalatok tiltakoznak az er�s valuta ellen
A v�llalkoz�sok egyre nagyobb nyom�st fejtenek ki a korm�nyra �s a jegybankra, mivel �rvel�s�k szerint a jelenlegi er�s forint�rfolyam nem kedvez a kis- �s k�z�pv�llalatok exportlehet�s�geinek - �rja a Vil�ggazdas�g.
Simor: egyeztetnek az �j infl�ci�s c�lr�l
A v�llalatoknak meg kell tal�lniuk az alkalmazkod�si m�dokat a megv�ltozott makrofelt�telekhez, vagyis ahhoz, hogy az infl�ci�s nyom�s m�rs�kl�dik, mik�zben az �rfolyam er�s�d� p�ly�n van - fejtette ki a Vil�ggazdas�g p�nteki sz�m�ban megjelent interj�j�ban Simor Andr�s, a Magyar Nemzeti Bank eln�ke.
Fogy a p�nz a befektet�si alapokb�l
Folyamatosan cs�kkent a hazai alapok nett� eszk�z�rt�ke az elm�lt h�rom h�napban a Befektet�si Alapkezel�k �s Vagyonkezel�k Magyarorsz�gi Sz�vets�g�nek (Bamosz) statisztik�i szerint - err�l t�j�koztat a Vil�ggazdas�g.
Tisztítótűzben a Siemens
Nagy változások zajlanak a korrupciós botrányok által megtépázott Siemens magyar leányvállalatánál. Az átszervezések nyomán nőni fog a létszám, és a vezetőség ígérete szerint javul az elszámoltathatóság - írja a Világgazdaság.
Csökkent a Hankook nyeresége
Dél-Koreai legnagyobb gumiabroncsgyártója, a Magyarországon is gyártó Hankook Tire Co. a második negyedévben az egy évvel korábbitól 13 százalékkal elmaradó, 56,4 milliárd von (56 millió dollár) adózott eredményt ért el - tájékoztat a Világgazdaság.
Jön az elektronikus tértivevény
Akár már jövőre hatályba léphet az egyebek között a bírósági procedúrákat, fizetési meghagyásos eljárásokat felgyorsító elektronikus tértivevényről szóló törvény - írja a Világgazdaság.
Magyarországon terjeszkedne a Telenor
A norvég Telenor is vásárolna részesedést a Hungarian Telephone and Cable Corp.-ban (HTCC), amely a második legnagyobb magyarországi vezetékes szolgáltató, vagyis a több mint egymillió ügyfelet regisztráló Invitel tulajdonosa - derül ki a Világgazdaságból. A HTCC tavaly megvette az Invitelt, s ez jótékonyan hatott nyereségére.
10 ezer magyart érinthet a GE átszervezése
A nyereségesség emelése, a cég tőzsdei értékének fokozása érdekében átalakítják a General Electricet, a világ egyik legnagyobb vállalati konglomerátumát. Jeffrey Immelt vezérigazgató a befektetők bizalmának visszanyerésére jelentett be új stratégiát. A Világgazdaság értesülései szerint a csoportról leválasztanák az ipari divíziókat, ami Magyarországon 10 ezer embert érinthet, az itteni 15 ezer GE-dolgozó közül.
Nádcukor készülhet Kaposváron
Mérlegeli az osztrák Agrana-konszern tulajdonában lévő Magyar Cukor (MC) Zrt., hogy importált nádcukor feldolgozásával javítsa kaposvári gyárának hatékonyságát. Fischer Béla, a társaság elnök-vezérigazgatója a Világgazdaságnak elmondta: döntés még nem született az ügyben, egyelőre a beruházási lehetőségek "átgondolása" folyik. A fejlesztéseknek előnyük és hátrányuk is lehet, ezért alapos tájékozódásra van szükség - fogalmazott a cégvezető.
Kevesebb fapados lesz Európában
Vegyes felvágottra hasonlít manapság a diszkont-légitársaságok piaca. Európában sok cég visszavesz a kapacitásából, ezt nagyon megérzik a repülőtér-üzemeltetők, Ázsiában viszont újak indulnak, s a meglévők is növelik járatsűrűségüket, sőt továbbiakat is indítanak. Az biztos, hogy a most véglegesített téli menetrendi időszakban sokan lehúzhatják a redőnyt az egekbe szökött üzemanyagárak, az éles verseny és a stagnáló kereslet miatt - tájékoztat a Világgazdaság.
Tejtüntetés van készülőben
Augusztusban tiltakozó megmozdulásokat tartanak a tejtermelő vállalkozások, előreláthatólag az Auchan és a Tesco áruházai előtt - értesült a Világgazdaság.
A Siemens AG koordinálja az árampiacot
Új közös kapacitásallokációs irodát (Capacity Allocation Office - CAO) hozott létre nyolc kelet-közép-európai rendszerirányító (TSO), hogy előmozdítsa a régió villamosenergia-piacának fejlődését - tájékoztat a Világgazdaság.
Vihar előtti csend a búzapiacon
Vihar előtti csend jellemzi a hazai búzapiacot, mivel az idén - a tavalyi drágulás okozta sokk után - minden ágazati szereplő kivárásra játszik - állítják szakértők. A termelők az elmúlt évi szintet megközelítő, legalább 40-50 ezer forintos tonnánkénti árakban reménykednek, miközben a malmok - az egyre élesedő egymás közti verseny miatt - éppen a drága beszerzéseket akarják elkerülni - írja a Világgazdaság.
Fehéredhet a színesfém-kereskedelem
A kormány ma tárgyalja a kereskedelmi törvény egészét érintő, annak átfogó, elsősorban a színesfém-kereskedelem módosítására vonatkozó tervezetét - értesült a Világgazdaság. A tervezetről ősszel szavaz a parlament.
N�pszer�ek a devizabet�tek haz�nkban
Vonz� aj�nlatokkal igyekeznek megnyerni a hazai bankok azokat az �gyfeleket, akik l�tnak n�mi fant�zi�t a forint er�s�d�s�ben. A k�z�s deviz�t lek�t� bet�tesek nemritk�n n�gy sz�zal�k feletti kamatokra sz�m�thatnak, a doll�rbet�tn�l 2,5 sz�zal�k k�r�l alakulnak a legjobb aj�nlatok. �ri�si �sszegeket ennek ellen�re sem �rdemes deviz�ban fialtatni, hiszen a magas hazai kamatszint miatt a forintbet�tek kamata a bankok t�bbs�g�n�l �vi nyolc-t�z sz�zal�kot is el�rhet - �rja a Vil�ggazdas�g.
Elbocsátási rekordot hozhat az év
A korábbi éveknél lényegesen nagyobb elbocsátási hullám várható az idei évben. Míg az előző években a multik világszerte 270 ezer embert küldtek el, addig június végéig 200 ezer ember kapta meg a felmondását. A legtöbb alkalmazottól német és amerikai cégek válnak meg - írja a Világgazdaság.
Törvény készülhet az uzsoraplafonról
Törvényi szintű szabályozásra lenne szükség a gyorskölcsönök túlzottan magas THM-szintje miatt - mondta Kondorosi Ferenc, az Új rend és szabadság programért felelős kormánybiztos a keddi Világgazdaságnak.
Félmilliárdnyi bírság a versenyhivataltól
Összesen mintegy félmilliárd forintnyi bírságot szabott ki idén a fogyasztók megtévesztéséért a Gazdasági Versenyhivatal - mondta Tóth Tihamér, a versenytanács elnöke a hétfői Világgazdaságnak.
Több ápoló kellene Ausztriába
Gondban lehetnek az osztrákok, ha a következő években nem tudnak ápolókat toborozni a környező országokból. A cseh, magyar és szlovák bérek emelkedésével egyre kevésbé vonzó a bruttó 160-200 ezer forintnak megfelelő fizetés - írja a Világgazdaság.
EU: kevés uniós forrást kapnak a magyar kkv-k
Az Európai Unióban Magyarországon az egyik legalacsonyabb a kis- és középvállalkozások (kkv) részesedése a felzárkóztatási forrásokból, 2013-ig a források mindössze 3,3 százalékát irányozták elő a kkv-knak - idézi az Európai Bizottság felmérését a pénteki Világgazdaság.
Pécsre áramlik a tőke
Körülbelül 140 millió eurónyi magántőke áramlik majd Pécsre a becslések szerint a Európa kulturális fővárosa (EKF) Pécs 2010 program hatásaként. Az első befektetők megérkeztek: a Grupo Milton gazdasági, kereskedelmi, lakáscélú és szolgáltatóipari ingatlanberuházásokat, köztük a most is üresen álló pécsi magasház rekonstrukciójára írt alá szerződést. Az Accor szállodacsoport pedig új házat tervez Pécsett. A fejlesztések mellett az idegenforgalom is sokat nyerhet a programsorozaton - írja a Világgazdaság.