Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
címke rss- kapcsolódó címkék:
- környezetvédelem
- devizapiac
- Magyarország
- fejlesztés
- energiatakarékosság

Még ő sem viheti haza a tigrist vagy az orangutánt
Már gyermekkorában is az állatkert igazgatója akart lenni Persányi Miklós, aki 21 éve vezeti az Fővárosi Állat- és Növénykertet. Miniszter volt a Gyurcsány-kormányban, mégis jóban van a fideszes potentátokkal, szerinte azért, mert mindig együttműködő volt. Az állatkert vezetője a Hagyó-konfliktusról és a vezetése alatt működő intézmény tervezett szétválasztásáról is beszélt az Origónak.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Egyre kellemetlenebb a büszkén beharangozott magyar üzlet
Az előző kormány 2008-ban büszkén jelentette be, hogy két nagyszabású üzlettel a szén-dioxid kereskedelem egyik úttörője lett. A sikerként bemutatott üzlet azonban egyre kínosabbá válik egy számvevőszéki jelentés szerint. A Pénzügyminisztérium ráült arra a 28,2 milliárd forintra, amit a magyar állam szerzett szén-dioxid eladásával más országoktól, pedig szerződésben vállalta, hogy a pénzt környezetvédelmi beruházásokra fordítja. Az nem egyértelmű, hogy a pénz sorsa mi lett.
Illés szerint gyanús szerződéseket kötött a környezetvédelmi tárca
Milliárdos nagyságrendű szerződéseket kötött a kormányváltás előtti hetekben a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium korábbi vezetése - mondta a Kossuth rádiónak Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár. Illés szerint az informatikai és a PR-szerződések lehetnek problémásak. A minisztérium előző vezetése szerint viszont minden szerződés szabályos volt.
Egymillió homokzsákkal védik a Sajó menti településeket
Huszonegy települést veszélyeztet a hétvégi esőzés miatt várható rendkívüli áradás a Sajó völgyében, ahol a vízügy rendkívüli védekezési munkálatokat kezdett vasárnap. A szakértők szerint a víz magassága itt meghaladhatja a valaha volt legmagasabb szintet, ezért vasárnap 1 millió homokzsákot és 250 szakembert vezényeltek e helyszínre. A szakminiszter vészhelyzet bevezetését fontolgatja, miközben harmadfokú készültség van a Zagyván és a Kapos folyón is.
Oktatóbázis és erdei iskola Bakonybélben és Tihanyban
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatósága kézzelfogható közelségbe szeretné hozni az általa koordinált és menedzselt környezetvédelmi beruházásokat. A büszkeségre okot adó, egyúttal számtalan ember életét pozitívan befolyásoló beruházások most kézzelfogható közelségbe kerülnek a látogatók számára.
Új klímavédelmi program háztartási gépek cseréjére
A Zöld Beruházási Rendszer részeként, a Klímabarát Otthon és az Izzócsere Program után a zöldtárca újabb klímavédelmi programot indít: a Klímabarát Háztartás Program keretében a rászorulók energiafaló hűtő- és mosógépeket cserélhetnek energiatakarékosra - jelentette be Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter kedden. A környezetvédelmi minisztérium az egymilliárd forintos keretösszegű csereakcióval közel 15 ezer korszerű és energiahatékony háztartási gép beszerzéséhez nyújt gépenként 60-70 ezer forintos támogatást. Ezzel mintegy 2 ezer tonnával csökken a háztartások éves szén-dioxid-kibocsátását, ami egy 200 hektáros tölgyerrdő ...
Pengeélen táncol Magyarország a kreatív kvótabiznisszel
Kellemetlen következményei lettek a magyar állam egy jogilag tiszta, de példátlan kvótaügyletének. A négymilliárd forintos tranzakciót a környezetvédők a klímabiznisz ünnepelt úttörőjéből hitelét vesztett sereghajtójává vált Magyarország kényszerű húzásának tekintik, de van, aki szerint kreatív ötletről van szó.
Szlovákiába küldött bősi javaslat miatt vizsgálódik a KVVM
A tárca állítása szerint a környezetvédelmi miniszter és államtitkára tudta nélkül küldtek a minisztériumból Szlovákiába egy olyan munkaanyagot, amely a Dunára építendő fenékgátakkal oldaná meg a Szigetköz vízpótlásának problémáját. A zöldek tiltakoznak, a minisztérium vizsgálatot ígér az ügyben.
Energiafaló háztartási gépek cseréjére ad pénzt a KVVM
Energiapazarló háztartási gépek cseréjére készül pályázatot kiírni a környezetvédelmi minisztérium. A támogatási programmal az idősek, a nagycsaládosok és a regisztrált munkanélküliek csökkenthetik a villanyszámlájukat.
Tízezer forintos hóvirág
Hóvirág helyett nárcisszal, jácinttal, tulipánnal, vagy más, virágüzletekben, kertészetekben kapható, nem védett növénnyel lepjük meg a hölgyeket nőnap alkalmából!. A hóvirág 2005 szeptembere óta az Európai Unióban veszélyeztetett növények közé tartozik, s mint ilyen, védett. A védetté nyilvánítást megelőzően Magyarországon évente több millió tő hóvirágot szakítottak le - javarészt a nemzeti parkok védett területeiről -, és adtak el nőnap környékén. A növényfaj leszedése vagy tövestől való kiásása természetvédelmi bírságot von maga után. Természetvédelmi értéke szálanként 10 ezer forint, tövestől való kiásás esetén azonban már fennnáll ...