orvostudomány

címke rss

Jelenleg a szerencsén múlik az életünk

Egészség2016.11.30, 15:41

Adatgyűjtés nélkül gyakorlatilag a véletlenen múlik az életünk - szögezte le dr. Meskó Bertalan orvosi jövőkutató a T-Systems Magyarország Symposiumon tartott előadásában az egészségügy digitalizálásának fontosságát hangsúlyozta, és felvázolta a szuperokos konyha, egészségtudatos munkahely és az önellenőrző fürdőszoba prototípusát.

Haláluk után is meggyógyulhatnak a betegek

Archívum2016.11.21, 13:29

Hihetetlen, de az orvostudomány már itt tart. Van lehetőség hibernáltatni a testünket. 

Először tesztelték a forradalmi génmódosító technikát emberen

Egészség2016.11.16, 12:27

Először juttattak egy páciensbe CRISPR–Cas9 technikával módosított sejteket kínai kutatók. A lépés orvostudományi szempontból kemény versenyt eredményezhet Kína és az Egyesült Államok között.

Mit üzen a test? A tüdőt érintő betegségek lelki háttere

Life.hu2016.11.14, 12:12

A kínai orvoslásban már hosszú évezredek óta elfogadottnak számít a nézet, miszerint a legtöbb betegség valamilyen lelki gondra vezethető vissza, ily módon pedig a test és a lélek együttes kezelése jelentheti az utat a teljes gyógyulás felé. Ha ebből indulunk ki, akkor az összes testi probléma, így a tüdőt érintő megbetegedések is feldolgozatlan lelki problémákra vezethetők vissza.

Nagy bajt jelezhet előre, ha nem tud tájékozódni

Egészség2016.10.06, 12:16

A közelmúltban megjelent Sea Hero Quest (A tenger hőse) mobiljátékot cikkünk megjelenéséig már több mint 2,4 millióan töltötték le. Az applikáció az emberi tájékozódáson keresztül közvetve az emberi feledékenységet, a demenciát és az Alzheimer-kórt segíti megérteni a kutatók számára. A közelmúltban Magyarországon járt Tim Parry, a játék fejlesztésében részt vevő Alzheimer's Research kommunikációs igazgatója, aki exkluzív interjút adott az Origónak.

Olyan, mint egy booking.com az orvostudománynak

Egészség2016.10.03, 16:08

Az ARCHIMEDICX olyan weboldal, ami betegek ezreinek életét könnyítheti meg: egy olyan booking.com-szerű portál az orvostudomány számára, ahol a felhasználó megtalálhatja a számára legmegfelelőbb szakorvost szerte a világon. A DLD Tel Aviv Innovációs Fesztiválon a startup marketing vezérigazgatójával, Guy Klajmannal beszélgettünk.

Egy lépésre vagyunk a HIV-fertőzés gyógyításától?

Unikornis2016.10.03, 13:52

Jó oka van az orvostudománynak az optimizmusra: egy új eljárásnak köszönhetően nagy eséllyel teljesen meggyógyítottak egy HIV-fertőzött beteget Angliában.

Létezik a csodaszer, amellyel a jövőben bűntudat nélkül tespedhetnénk

Unikornis2016.09.19, 11:01

Lusta emberek, figyelem! Melbourne-i kutatók éppen azon kísérleteznek, hogy miként élhessünk anélkül is egészségesen, hogy feltápászkodnánk a kanapéról. Rájöttek, hogyan lehet sportolás nélkül is fitten tartani szervezetünk, noha az erőfeszítésektől mentes fogyás titkára még ők sem jöttek rá.

Frankenstein doktor nem riad vissza a fejátültetéstől

Unikornis2016.08.30, 14:50

A műtét nagyon veszélyes, a ritka genetikai rendellenességben szenvedő férfi viszont nem lát más megoldást.

Paradigmaváltás jöhet az onkológiában

Egészség2016.08.16, 16:21

Az elmúlt hat évtizedben az orvoslás a megsemmisítés szándékával közelített a daganatokhoz. Azonban szinte mindig akadnak tumorsejtek, amelyek a legdrasztikusabb terápiát is túlélik, és másodjára már sokkal nehezebben támadható daganatot építenek újjá. A hagyományos stratégia kudarca felveti annak lehetőségét, hogy a rákot valójában nem legyőzni, hanem féken tartani kell.

A nagy kalciummítosz: használ allergia ellen, vagy sem?

Life.hu2016.08.11, 08:34

Egyre több professzor és főorvos adja nevét és egyetértését a dr. Novák Hunor által elindított kezdeményezéshez, amiben a kalcium allergiában való hatástalanságáról van szó. Bár korábban többször is jelentek meg ezzel kapcsolatos hírek, és indultak kezdeményezések, az általános vélekedés szerint az allergiás reakciók kezelésére még mindig a kalcium a legjobb, a legtermészetesebb és a legelérhetőbb szer. De vajon itthon miért terjedhetett el, és ivódhatott be ennyire mélyen a köztudatba ez a nagyon is téves vélekedés? Mit javasol a szakértő helyette? Ennek jártunk utána. 

A gyógyszerek megbabonázó látvánnyal oldódnak fel a testünkben

Unikornis2016.08.07, 12:06

A gyógyítás folyamatát még soha nem láthatta ilyen közelről. 

Elképesztő orvosi bravúr! Lézerrel műtötték a méhen belüli ikerbabékat

Life.hu2016.07.12, 07:08

Hatalmas rizikót vállalt egy házaspár ikreik megmentése érdekében.

Magyar kutatók kezében lehet a rák gyógyításának kulcsa

Egészség2016.07.04, 10:15

Hat és fél évbe telt a Servier Hungária francia gyógyszeripari vállalat magyar kutatóinak, hogy kifejlesszenek egy molekulát, amely többféle daganatos betegség kezelésre is alkalmas lehet - mondta Kotschy András, a cég gyógyszerkémiai kutató intézetének vezetője.

Új út a rák kezelésében: minden, amit az immunonkológiáról tudnod érdemes

Life.hu2016.06.16, 18:01

Magyarországon évente közel 50 ezer rákos megbetegedést diagnosztizálnak, és csaknem 31 ezren halnak meg valamely daganattípus miatt. Az egyes daganatos megbetegedések kezelésében áttörést hozhatnak az új immunonkológiai terápiák, amelyek a szervezet immunrendszerének folyamatos erősítésén alapszanak.

Alvajárás, kék vér? 5 városi legenda, ami az orvostudomány szerint is butaság

Life.hu2016.06.04, 11:15

  Létezik egy sor városi legenda és babona, amelyek olyannyira hétköznapjaink részévé váltak, hogy sokszor el sem hisszük, hogy nem orvosi tényekről van szó. Íme, néhány: 

Sejtsebészet lézeres nanopengével

Egészség2016.05.24, 16:15

Kaliforniai tudósok olyan eszközt fejlesztettek ki, amely a másodperc törtrészére parányi lyukat nyit a sejtek burkolatán. A nyíláson át bármit bejuttathatnak, ami a kutatás vagy orvoslás szempontjából érdekes – például módosított sejtszervecskéket, amelyek súlyos öröklött betegségeket gyógyítanak.

Vegyen részt egy daganateltávolító műtétben!

Egészség2016.04.14, 12:26

Délután 1 órakor ön is csatlakozhat a világ első olyan műtétjéhez, amelyet 360 fokban elforgatható videóval közvetítenek.

Sikeres az első amerikai méhátültetés

Tudomány2016.03.08, 17:24

Sikeres az első amerikai méhátültetés, a 26 éves páciens gyorsan gyógyul a februári műtét óta - jelentették be a Cleveland Clinic orvosai sajtótájékoztatójukon.

Még mindig a férfiak dominálnak az orvostudományban

Egészség2016.03.04, 10:42

Az eredeti kutatásokat közlő, rangos orvosi folyóiratok első szerzői között sokkal kevesebb a nő, mint a férfi, állapította meg egy új kutatás.

Sok a csapnivalóan rossz orvosi tanulmány

Egészség2016.01.05, 10:35

Sok orvosi alaptanulmány hiányos és nehezen ellenőrizhető - derül ki német és amerikai kutatásokból, amelyeket a Plos Biology című szaklap ismertet.

A koraszülött csecsemőknél nagyobb az esély az autizmusra

Egészség2015.12.22, 10:01

Az extrém koraszülött babáknál sokkal nagyobb az esély, hogy autizmus alakuljon ki náluk később a gyermekkorban állítja egy új svéd tanulmány. A kutatók megállapították, hogy már az újszülött korban láthatók erre utaló különbségek az agyban. Az eredmények arra utalnak, hogy a környezeti tényezők is vezethetnek autizmushoz.

Százmilliós befektetést kapott a magyar fejlesztésű injekció

Gazdaság2015.12.18, 11:42

Az ízületi kopások gyorsabban és hatékonyabban lesznek gyógyíthatóak. A magyar fejlesztésű ízületi regenerálódást segítő vérszérum-injekció az Euroventures százmillió forintos befektetésének köszönhetően jövőre már elérhető lesz a piacon.

Veteránokon fognak péniszátültetést végrehajtani

Tudomány2015.12.09, 17:38

Péniszátültető műtéteket készülnek végrehajtani sérült amerikai háborús veteránokon a Johns Hopkins Egyetem (JHU) orvosai. A 12 órás beavatkozás magába foglalja a legfontosabb idegek és erek összevarrását, amelynek segítségével helyreállítható a szerv vizelési és végső soron a szexuális funkciója is - írja a BBC.

Harcba száll a homeopátia ellen az MTA

Tudomány2015.12.04, 16:31

A Magyar Tudományos Akadémia úgy döntött, nem bánik többé kesztyűs kézzel az áltudományokkal – ugyanakkor attól is óva intett mindenkit, hogy a természetes gyógymódok mindegyikét elutasítsa. A homeopátiáról és sarlatánságról szóló előadássorozaton megfontolt óvatossággal, de határozottan járták körbe a témát a meghívott kutatók.

Teljesen új arcot kapott a megégett tűzoltó

Egészség2015.11.17, 10:03

Az eddigi legkiterjedtebb arcátültetést hajtották végre egy 2001-ben csúnyán megégett tűzoltón: a műtét a férfi koponyáját és nyaka egy részét is érintette - jelentette be hétfőn az operációt végző New York-i kórház.

Eltemették a lányt, aki annak idején David Beckham szívét is meghódította

Archívum2015.11.03, 16:48

Több százan rótták le tiszteletüket a 20 évesen elhunyt Kirsty Howard előtt. A ritka szívbetegséggel született lánynak 4 évesen mindössze néhány hetet jósoltak az orvosok.

Titkos kórház Budapest alatt

Tudomány2015.11.03, 14:43

Egy kilométer hosszú, a budai Vár alatt rejlik, a harmincas években még csak egy vízvezeték látta el, amely az 1944-es ostrom első heteiben ráadásul fel is robbant. 1956-ban pár napra újjáéledt, hogy aztán a hatvanas évekre atombiztossá tegyék, és 2002-ig titkosítsák. A budai Sziklakórházban ma már látványos múzeum működik – a HáziPatika összeállítása a kórház kalandos történetét foglalja össze.

Hőre robbanó mikroszkopikus gránátot fejlesztenek a rák ellen

Egészség2015.11.02, 15:53

A megfelelően magas hőmérséklet hatására közvetlenül a rákos daganatban felrobbanó mikroszkopikus "gránátokat" fejlesztenek a brit kutatók.

Hang alapján ismeri fel a Parkinson-kórt egy magyar algoritmus

Life.hu2015.10.09, 12:39

A beszélő hangja alapján a Parkinson-kór felismerésére alkalmas algoritmust fejlesztettek ki a Szegedi Tudományegyetem kutatói egy nemzetközi beszédtechnológiai versenyre. 

Parazitafertőzések és malária: orvosi-élettani Nobel-díj 2015

Tudomány2015.10.05, 14:18

A 2015-ös orvosi-élettani Nobel-díjat William C. Campbell ír, Omura Szatosi japán és Juju Tu kínai tudós kapta megosztva. A három kutató közül az első kettő egy olyan újfajta terápiát fedezett fel, amellyel hatékonyan lehet felvenni a harcot többek között a folyami vakságot és elefántkórt okozó fonálféreg-fertőzések ellen, utóbbi tudós pedig egy, a maláriás betegek túlélését jelentős mértékben javító gyógyszert fejlesztett ki.

Közvetve emberről emberre terjedhet az Alzheimer-kór

Egészség2015.09.10, 13:01

Egyes orvosi beavatkozások során egyik emberről a másikra terjedhet az Alzheimer-kór oly módon, mint a Creutzfeld–Jakob-betegség - állapította meg egy kis esetszámú tanulmány, amelynek szerzői óvatosságra intenek feltevésükkel kapcsolatban.

A leukémia legrégebbi ismert esetét azonosították

Tudomány2015.09.01, 11:26

A leukémia legrégebbi ismert esetét azonosították a Tübingeni Egyetem kutatói egy hétezer éves női csontváz vizsgálata során.

Miért változik a zúzódás színe?

Tudomány2015.08.18, 13:24

Néhány nap leforgása alatt "gyönyörű" színváltozásokat tud produkálni az emberi bőrön egy-egy véraláfutás – ezt a vörösvértestek lebomlási folyamatának köszönhető.

Száznegyvennégyszer gyilkoltak a robotok 2000 óta

Techbázis2015.07.21, 17:21

A robotok sebészetben történő alkalmazása egyre elterjedtebb. Egy amerikai tanulmány azt vizsgálta, milyen gyakran lép fel probléma az ilyen műtétek során.

Robotpolipok műthetnek a jövőben

Techbázis2015.05.15, 12:50

Automatizált robotcsáp segítheti az orvosokat az életmentésben. Az olasz találmányt a polip mozgása ihlette.

Barátok közt sztárján tesztelték a fiatalság titkát

Life.hu2015.05.01, 11:20

Dr. Székács Béla és csapata a baktövis nevű gyógynövényben találta meg az öregedés ellenszerét. Ábrahám Edit színésznő, akin három hónapig kísérleteztek, nagyon pozitívan nyilatkozott a hatásokról.

Csak a denevérek használják agyuk mindkét felét a halláshoz

Archívum2015.04.28, 16:50

Az állatok közül egyedül a denevérek használják agyuk jobb és bal felét is ahhoz, hogy a hangok különböző jellemzőit feldolgozzák - állapította meg egy amerikai kutatás.

Placebo, a misztikus gyógyerő

Egészség2015.04.17, 17:13

A közvélekedés szerint az a hit, hogy egy szer kedvező hatással lesz az egészségünkre, jelentős tényező a gyógyulás során. A kérdés az, vajon a pozitív várakozások valóban megszüntetik bizonyos betegségek okát, vagy pusztán a tünetekre vannak jótékony hatással.

Rosszabb lenne a halálnál egy fejátültetett élete

Egészség2015.04.09, 19:01

A két test eltérő biológiai tulajdonságai miatt a fejátültetettek – még ha sikeres is a transzplantáció – olyan pokoli élményeket élnének át, ami rosszabb a halálnál – állítja a Amerikai Idegsebészek Egyesületének elnöke. Ennek ellenére szép számmal akad jelentkező.

Két éven belül sor kerülhet az első emberi fejátültetésre

Egészség2015.03.14, 20:42

Legalábbis ezt állítja a módszerrel évek óta foglalkozó Sergio Canavero olasz idegsebész, aki szerint a technikai akadályok leküzdése elérhető távolságba került. Az etikai aggályok ettől persze még nem oszlanak el.

Bebizonyították, hogy a homeopátia semmire sem jó

Egészség2015.03.11, 14:56

A homeopátia nem hatékony mód egyetlen betegség kezelésére sem. Ezt állapították meg az ausztrál orvostudományi kutatóintézet szakemberei a témáról eddig készült tanulmányok legátfogóbb felülvizsgálata nyomán.

Orvosi áttörést hozhat a laboratóriumban növesztett emberi izom

Egészség2015.01.14, 11:39

Először hoztak létre laboratóriumban olyan emberi izomszövetet, mely összehúzódásokat tud produkálni. Az eredmények a személyre szabott gyógyításban jelenthetnek előrelépést.

Prűd szigetekről a Nobel-díjig: a Moser-házaspár története

Tudomány2014.10.06, 20:01

A 2014-es orvosi-élettani Nobel-díjat John O'Keefe mellett egy norvég házaspár, May-Britt Moser és Edward I. Moser kapta megosztva. Moserék az 5. díjazott házaspár a Nobel-díjak történetében. Életük egyszerű környezetben indult, ahol valószínűleg még csak nem is álmodoztak a Nobel-díjról.

Használ-e a receptre felírt fűszívás?

Egészség2014.08.01, 12:27

Évezredek tapasztalata támasztja alá a kannabisz széleskörű orvosi hatásait. Azonban a tudatmódosító képesség, valamint a rászokás és a mellékhatások veszélye eltántorítja a modern gyógyászatot a marihuána kritikátlan alkalmazásától.

Fogadj örökbe embriót!

Life.hu2014.04.01, 23:04

Azoknak a pároknak, akiknek nem lehet természetes úton gyerekük, de szeretnének családot, a lombikbébiprogram nyújthat egyfajta segítséget. A nők petesejtjeinek leszívása és megtermékenyítése során létrejött embriókat beültetik a méhbe – de mivel a női szervezet gyakran több petesejtet is termel, akár több embrió is lefagyasztásra kerülhet. De vajon mi történik ezekkel az embriókkal később?

Sztárok, akik alternatív gyógymódot kerestek a rákra

Archívum2014.03.24, 14:27

Nem Bajor Imre az első közismert ember, aki a nyugati orvostudomány helyett alternatív orvoslásban kereste a gyógyírt daganatos betegségére. A legendás riporter, Déri János Mexikóba utazott magát gyógyíttatni, és Andy Vajna is külföldön talált számára megfelelő ellátást.

Az őssejttárolás és -felhasználás nyomában

Life.hu2014.03.20, 10:17

Ha kiderül, hogy gyermeket várunk, előbb-utóbb kérdésként felmerül, hogy szükséges-e az őssejtmegőrzés lehetőségével élnünk? Hogy teljesebb képet kapjunk és tisztázzunk néhány kérdést, összegyűjtöttük a ma rendelkezésre álló összes fontos információt.

Csillagszemű lett a 14 ezer voltos áramütéstől

Tudomány2014.01.26, 11:18

Tíz évvel ezelőtt baleset ért egy villanyszerelőt, amely miatt csillagalakú szürkehályog nőtt a szemére - az esetről most közölt tanulmányt egy rangos orvosi lap. Műtéttel eltávolították a hályogot, de a látása nem javult meg teljesen.