mobiltelefon
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Nokia
- okostelefon
- mobil
- mobilinternet
- T-Mobile
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Brutálisan drágulnak az 5G képes telefonok
A OnePlus nevû kínai telefongyártó szerint az 5G (ötödik generációs mobil hálózat) kompatibilis telefonok már jövõre megérkeznek, azonban legalább 200-300 dollárral drágábbak lesznek, mint a mostaniak. Ennek bizonyára kevesen örülnek, hiszen idén a legtöbb gyártó csúcskategóriás készüléke gyakran a 400 ezer forintos ár fölé is bekúszott.
- címkék:
- mobiltelefon
- technológia
- 5G
- Címkefelhõ »
Arcpirító, hova dugja a telefonját ez a mûsorvezetõ
Hatalmas chatharcban volt az ukrán sztármûsorvezetõ, Elena Filonova, amikor szóltak neki: néhány másodperc múlva adásban lesz. Arcpirító helyre rejtette el a mobilját.
A teszt, ami percek alatt megmondja, ki rákos
Gyors és egyszerû teszt hozhatja el a rákdiagnosztika forradalmát. A technika egyszerû vérmintából vagy szövetbiopsziából mindössze 10 perc leforgása alatt mutatja ki, vannak-e rákos sejtek szervezetünkben vagy sem. A módszerrõl az azt kidolgozó kutatócsoport egyik tagját kérdeztük.
Huawei Mate 20 Pro tesztfotók
- címkék:
- teszt
- mobiltelefon
- Huawei
- Címkefelhõ »
Ez a világ 10 legfurcsább mobiltelefonja
Néha a gyártóknak egészen elképesztõ ötleteik támadnak egy-egy új mobiltelefonra, melyek kapcsán jellemzõen nem igazán értjük, hogy „mire gondolhatott a mûvész”. Összeszedtük most a világ 10 legfurcsább mobiltelefonját, melyeket egyébként tényleg meg lehetett venni, még ha jellemzõen korlátozott darabszámban is voltak elérhetõk. Kattintsa végig lenti galériánkat, és csodálkozzon/szörnyülködjön velünk!
Alapmobilokkal törhet be a nagyok közé a Jio
Idén akár a világ tizedik legnagyobb mobilgyártójává is válhat.
- címkék:
- India
- mobiltelefon
- Címkefelhõ »
Már bankkártya méretû mobil is van
Csak 5,3 mm vastag és 47 grammos a Kyocera készüléke.
- címkék:
- mobiltelefon
- NTT DoCoMo
- Kyocera
- Címkefelhõ »
Kõvel törte be a kirakat üvegét, így lopott telefonokat
Mindössze néhány percig örülhetett a lopott telefonokat a férfi. Azokat ugyanis szinte azonnal megtalálták, és visszaadták a tulajdonosnak.
Zoknijában akarta kicsempészni a lopott zoknit a vaszari férfi
Egy 47 éves vaszari férfi tegnap délelõtt az egyik pápai áruház mûszaki osztályán levett a polcról egy több mint húszezer forintos mobiltelefont, majd bevitte magával a próbafülkébe.
- címkék:
- Pápa
- zokni
- mobiltelefon
- lopás
- Címkefelhõ »
Betiltják a mobiltelefon kerékpározás közbeni használatát Hollandiában
Hamarosan pénzbüntetéssel sújtják a kerékpározás közben mobiltelefont használókat Hollandiában. A kormány azért döntött a tilalom elrendelésérõl, mert egyre több az olyan kerékpáros baleset, amikor a kerekezõ üzenetet küld vagy telefonál biciklizés közben.
- címkék:
- Hollandia
- tiltás
- mobiltelefon
- kerékpár
- Címkefelhõ »
Ön elbírna 1500 telefonhívással havonta?
Mindannyian természetesnek vesszük, hogy ha problémánk vagy kérdésünk van, akkor egyszerûen csak felemeljük a telefont, felhívjuk a szolgáltatót, ahol egy kedves ügyintézõ reményeink szerint minél hamarabb válasszal és megoldással tud szolgálni. Ritkán gondol csak bele az ember, hogy emögött valójában mennyi ember munkája van, és egyébként mennyire embert próbáló feladatról van szó. Most a Telenor ügyfélszolgálatán betekintést nyerhettünk mindennek a hátterébe.
Több mint ezer mobilozó sofõrt büntettek meg a rendõrök két nap alatt
Kétnapos akciójuk során több mint ezer szabálysértési eljárást indítottak a rendõrök olyan sofõrök ellen, akik menet közben, kézben tartva használták mobiltelefonjukat.
- címkék:
- mobiltelefon
- ellenõrzés
- eljárás
- Címkefelhõ »
A téglahalom hátán is megél a CAT mobilja
Közel két méterrõl is túlélheti a betonra való szabadesést.
- címkék:
- mobiltelefon
- strapabíró kütyü
- CAT
- Címkefelhõ »
Újabb fordulat a soroksári futónõ gyilkossága kapcsán
Újabb fordulat a soroksári futónõ gyilkossága kapcsán: elképzelhetõ, hogy a döntõ bizonyíték mindvégig kéznél volt - állítja a Blikk.
Évek óta megvan a soroksári gyilkosság egy fontos bizonyítéka?
Öt éve keresik a soroksári gyilkosság elkövetõjét, ám úgy tûnik, végre sikerült megtalálni. A gyilkos egy másik ügy miatt elfogásakor már rég börtönben ült, így lehet, hogy vele együtt fontos bizonyítékot is rég lefoglaltak.
Így segítik a digitális megoldások a mezõgazdaságot - képekkel
A digitális innováció különösen fontos szerephez jut Afrikában, az e-mezõgazdaság növelheti az agrárium vonzerejét a fiatalok körében - írja az ENSZ Élelmezésügyi és Mezõgazdasági Szervezete (FAO) az Origóhoz eljuttatott, a témával foglalkozó összeállításában.
4 méteres fémrúd szúrta át a kínai férfi testét, a mentés közben nyugodtan mobilozott
Egy bizarr baleset közvetkeztében egy négy méteres fémrúd szúrta át egy sofõr testét Kínában. A mentés közben folyamatosan a mobiltelefonján pötyögött, a róla készült videó felrobbantotta a netet.
- címkék:
- Kína
- telefon
- mentõk
- fémrúd
- mobiltelefon
- baleset
- Címkefelhõ »
Figyelmeztetést adott ki a Telenor
A Telenor felhívja ügyfelei figyelmét, hogy a cég nevével visszaélve adathalász-kísérletek folynak. Az adathalászok új módszere az e-mailek, számlalevelek küldése, amelyekben számlatartozás befizetésére vagy lejárt számlák rendezésére szólítják fel az ügyfeleket.
Kiütötték a Samsungot, egy egész kontinensen kínai mobilgyártó nyert
Hét évvel azután, hogy Etiópiában megnyitotta gyárát a fõváros, Addisz-Abeba egyik fejletlenebb infrastruktúrájú kerületében, a Transsion Holdings tavaly az élre törve, minden nagy mobilgyártót maga mögé utasítva, átvette a piaci vezetést az afrikai kontinensen – derül ki a Quartz összeállításából.
Mi lehet a Telenor új neve?
Tavasszal vette meg a Telenor közép-kelet-európai leánycégeit a cseh PPF-csoport, mára lezárult a teljes folyamat, munkába állt az új menedzsment is a törökbálinti központban. A 98,92 százalékban a leggazdagabb közép-európai üzletember, Petr Kellner tulajdonában álló és mintegy 38 milliárd eurós eszközállományt birtokló csoport kisebbségi tulajdonosa és távközlésért felelõs vezetõje, Ladislav Bartonicek nyilatkozott a Forbesnak a tranzakció hátterérõl és a PPF terveirõl, a magyar cég névváltásáról.
- címkék:
- mobil
- Pannon
- mobiltelefon
- O2
- Telenor
- Címkefelhõ »
Viszik a butafonokat, mint a cukrot
Egyre több ember akar kilépni a technológia uralta világból, ezért internetkapcsolattal rendelkezõ okostelefon helyett butafont, vagyis olyan mobilt választanak, amely kizárólag telefonálásra alkalmas.
- címkék:
- mobiltelefon
- okostelefon
- függõség
- Címkefelhõ »
Kenyérben próbálta kilopni a boltból a mobiltelefont
Egy 44 éves férfi június 18-án bement egy szegedi áruházba, ahol egy mobiltelefont, egy kenyeret és egyéb termékeket rakott a kosarába, aztán a próbafülkébe ment. Ekkor tette bele a kenyérbe a mobiltelefont, hogy ellopja.
- címkék:
- Szeged
- áruház
- cipó
- mobiltelefon
- lopás
- Címkefelhõ »
10 trükk, amivel tovább bírja a telefon akkumulátora
Az okostelefonok sok mindenben elõrelépést jelentenek hagyományos társaikhoz képest, de sajnos az akkumulátor élettartamára ez pont nem igaz. Amíg egy régi butafont elég volt egy héten egyszer teletankolni, addig ma ott tartunk, hogy naponta akár többször is rá kell dugni a mobilt a töltõre.
Porszívócsõvel kukkolta a szomszédban fürdõ meztelen nõt
Nekikoccant az ablaküvegnek a mobiltelefon, így bukott le az a 42 éves kaposvári kukkoló, aki egy porszívócsõ végére ragasztotta a telefonját, és azzal videózta le a szomszédját fürdés közben. A nõ, amikor észrevette a férfit, kihívta a rendõröket, akik elfogták.
Átadták a világ legnagyobb mobiltelefongyárát
A Samsung Indiában megnyitotta a világ legnagyobb mobiltelefongyárát. A cég jócskán kibõvítette az Új-Delhitõl körülbelül egy órányira lévõ Nodiában található üzemét.
Kutyának képzelték magukat, egymásnak estek a meztelen rabok: videó
Mobiltelefonnal rögzítették azt a felvételt, melyen a Northumberland börtön fogvatartottjai drog hatása alatt kutyának képzelik magukat és egymásnak esnek. A börtönök munkatársai nehezen tudják felvenni a harcot a becsempészett mobiltelefonokkal és a kábítószerrel.
- címkék:
- drog
- rab
- mobiltelefon
- kutya
- börtön
- Címkefelhõ »
Szebeni István elvesztette mobiltelefonját: Facebook-oldalán kért segítséget
Nagyon szerencsétlenül járt Szebeni István, számára fontos dolgot hagyott el ugyanis: a telefonját.
Íme a tökéletes szelfi készítésének trükkjei
A szelfi világnapja alkalmából készítettünk egy kis tippgyûjtemény, amivel elsajátíthatod a tökéletes szelfi készítésének mesterségét. Ha ugyanis odafigyelünk néhány alapvetõ dologra, remek képekkel lephetjük meg közösségi oldalunk követõit.
- címkék:
- fotó
- szelfi
- mobiltelefon
- fényképezés
- trükk
- Címkefelhõ »
Ez történik, amikor Nánási Mici kezébe kerül az édesanyja telefonja
Ennél cukibb ma már nem lesz: Nánási Mici megkaparintotta Ördög Nóra telefonját, és elképesztõ fotókat készített.
Tetemes veszteség a kínai mobiltelefon gyártó óriásnál
Folytatódik a negatív széria napjaink harmadik legnagyobb okostelefon gyártójánál, a Xiaominál, amely tavalyhoz hasonlóan eddig az idei évben is jelentõs veszteséget halmozott fel. A cég eközben rekordnagyságú részvénykibocsátásra készül, s kérdés, hogy a lefelé tartó spirált hogyan fogják értékelni a befektetõk.
Több tucat embert vert át ugyanazzal a mobillal egy 17 éves fiú
Csalás miatt emelhetnek vádat az ellen a nyíradonyi tinédzser ellen, aki negyvenkilencszer adott el egy mobiltelefont az interneten. Tavaly jelentették fel.
- címkék:
- mobiltelefon
- csalás
- Címkefelhõ »
Egyre abszurdabb a ceglédberceli tömegkatasztrófa
Megdöbbentõ dolgok derülnek ki a kilenc halálesettel járó közlekedési katasztrófát okozó román sofõrrõl. Nagyon hamar nyilvánosságra került, hogy a Facebookon élõben közvetítette a tragédiát, ami a baleset közvetlen oka lehetett. Mostanra már azt is tudjuk, hogy korábban is okozott balesetet, jogosítványa sem volt, sõt a kocsi forgalmija sem volt rendben, mert a román rendõrség kivonta a forgalomból. A videomegosztókon publikált felvétel alapján pedig többen valószínûsítik, hogy a balesetben szintén meghalt, valószínûleg egyhuzamban több mint ezer kilométert vezetõ sofõr egyszerûen „elfelejtette”, hol van. Nem vesztette el az uralmáát ...
Börtönõrt akart megvesztegetni egy rab
Kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés miatt emelt vádat az ügyészség az ellen az elõzetes letartóztatásban lévõ férfi ellen, aki egy Hajdú-Bihar megyei börtönben meg akart vesztegetni egy felügyelõt.
Mobiltelefon-fejû szülõk - Ne a kamerát, hanem téged lásson!
A családi egység megalapozása a négy fal között történik. Ám fontos, hogy azon kívül is képesek legyünk fenntartani, sõt, fejleszteni. Erre remek alkalmat adnak például a közös programok, vagy épp az ünnepségek. De álljunk meg egy pillanatra! Mondd, mikor láttad utoljára a kamera, illetve a telefon kameráján kívül gyermeked arcát, ahogy az óvodai, iskolai ünnepségen szaval, énekel? Egy-egy családi kirándulás alkalmával mennyi képpel térsz haza a telefonodban, és mennyivel az emlékeidben?
Mobilalkalmazások, melyek megkönnyítik az életünket
Érezted már azt, hogy jó lenne egyszerre több helyen lenni, több mindent csinálni? A mai korban a legnagyobb kincs az idõ, az az idõ, amit magadra, családodra fordíthatsz. Engedd hát, hogy az okostelefonod felszabadítson neked pár percet, vagy akár pár órát. Hiszen sorban állással, vagy épp a telefonos idõpontfoglalással rengeteg értékes idõ és energia vész kárba: alkalmazkodás a nyitva tartási idõkhöz, az interneten való elérhetõség keresgélése, a „Kérem tartsa, hívása fontos számunkra" mondatok végtelen sora.
4000 mAh-es akku az Energizer alapmobiljában
USB kábelen keresztül más eszközök is tölthetõek róla.
- címkék:
- mobiltelefon
- Energizer
- Címkefelhõ »
Visszatérõben a kagylómobilok?
Divatot indíthatnak a fiatalok körében a hírességek.
Kórházból loptak telefonokat
Társával együtt hamar elfogták azt a 19 éves férfit, aki egy kórházból lopott telefonokat.
- címkék:
- kórház
- mobiltelefon
- lopás
- rendõrség
- Címkefelhõ »
Botrány a Facebooknál: telefonhívásainkat és sms-einket is tárolhatják
Telefonhívásainkat és sms-einket vagy épp mms-einket is rögzítheti a Facebook, sõt olyanokét is, akik nem is a közösségi oldal felhasználói. Vajon mire számíhatnak ezután Zuckerbergék?
Telefonja okozta a nõ halálát: kezében robbant fel a készülék
Éppen telefonált az az indiai nõ, akinek kezében felrobbant a telefonja. Kórházba szállították, azonban sérülései annyira súlyosak voltak, hogy már nem tudták megmenteni az életét.
- címkék:
- India
- halál
- telefon
- tragédia
- mobiltelefon
- kórház
- Címkefelhõ »
Így lesz zöld a 2020-as tokiói olimpia
Gõzerõvel készül Tokió városvezetése a 2020-as olimpiai és paraolimpiai játékokra, melyek rendezési jogát a japán fõváros nyerte. A Quartz oldalán megjelent cikkbõl az is kiderül, milyen fejlesztéseket valósítanak meg, hogy azok ne csak az olimpiai játékokat szolgálják ki, hanem a metropolisz zöld fordulatát is segítsék a rendezvényeket követõen.
Divatkelléknek szánják a méregdrága alapmobilt
Rendkívül trendi a LightPhone második generációs változata.
- címkék:
- mobiltelefon
- LightPhone 2
- Címkefelhõ »
A mobiltelefon a legnépszerûbb fix cafeteriás elem
Hatalmas átrendezõdés következett be a béren kívüli juttatási elemek között – derül ki egy frissen elkészült átfogó kutatásból. Míg tavaly a cégek fixen (tehát külön választás nélkül) leginkább Erzsébet-utalványt adtak, az idén az elsõ helyen – még a készpénzt is megelõzve – a mobiltelefon végzett.
Mobiltelefon-hálózatot telepítenek a Holdra
Mobiltelefon-hálózatot telepítenek a Holdra 2019-ben, ami lehetõvé fogja tenni a nagy felbontású streaming szolgáltatást a holdi felszínrõl a Földre. A projekt az elsõ magánfinanszírozású Hold-misszió része - jelentették be a barcelonai Mobil világkongresszuson (MWC) kedden.
- címkék:
- Hold
- mobiltelefon
- Audi
- Nokia
- Vodafone
- Címkefelhõ »
A telefonján keresztül érte halálos áramütés a tinilányt
Halálos áramütés ölt meg egy 17 éves brazil lányt vasárnap, miközben a töltõre rakott telefonját használta.
Ez a szálloda kedvezményt ad, ha nem nyomkodja a mobilját
A modern technológia nem csak a hétköznapokat, de a nyaralást is áthatja. A Wyndham szállodalánc kutatásokat végzett a témában, és megállapította, hogy vészesen sokat használjuk mobiltelefonunkat ahelyett, hogy családunkra figyelnénk, és kikapcsolódnánk.
Egyre többen halnak meg az utakon az okostelefonok miatt
A mobiltelefonok ugrásszerû megjelenése miatt a közúti balesetek száma is megnõtt. Akkor a megelõzésre rengeteg energiát fordítottak az országok, azonban az okostelefonok felbukkanásával a helyzet csak rosszabb lett. Ezt erõsíti meg egy indiai kutatás.
Mobiltelefonokat lopott egy családi házból
Az esztergomi rendõrök bíróság elé állítaná azt a férfit, aki két mobiltelefont lopott egy családi házból.
- címkék:
- Esztergom
- mobiltelefon
- lopás
- Címkefelhõ »
Lefoglalták a rendõrök VV Fanni régi mobiltelefonját
A rendõrség a legkorszerûbb eszközöket bevetve nyomoz VV Fanni ügyében. Mindent megtesznek azért, hogy kiderítsék, ki ölte meg a 24 éves lányt. Most újabb bizonyíték került elõ, ami fontos információkat tartalmazhat.
- címkék:
- mobiltelefon
- szervíz
- Címkefelhõ »
Mini vízerõmûvek jelenthetik a megoldást Afrika falvainak
A Roszatom magyarországi leányvállalata, a Ganz Engineering és Energetikai Gépgyártó Kft. megállapodást kötött a Blue World Power and Energy Services PTY Ltd. dél-afrikai céggel mini vízerõmû létesítésérõl Dél-Afrikában - közölte az orosz állami atomenergetikai konszern.
Amikor a Nokia még menõ volt
Az elmúlt hónapokban szinte az összes új, már Android rendszerre épülõ Nokia telefont teszteltük, és ugyan akadnak köztük korrekt darabok, de egyik sem tudta igazán megdobogtatni a szívünket. Bezzeg annak idején a 3210, vagy éppen az N90!
- címkék:
- mobiltelefon
- okostelefon
- Nokia
- Címkefelhõ »
Amikor a Nokia még menõ volt
- címkék:
- mobiltelefon
- okostelefon
- Nokia
- Címkefelhõ »
Kínai vállalat billentette ki a Samsungot pozíciójából
Már nem a Samsung és az Apple készülékei vezetik a világ egyik legnagyobb lokális okostelefon piacának eladásait. Az egyik feltörekvõ kínai márka termékeibõl többet adtak el az elmúlt hónapokban Indiában, mint a két óriás gyártmányaiból.
Az öt legjobb diétás alkalmazás telefonra
Annak érdekében, hogy lefogyjunk, csak kevesebb kalóriát kell bevinnünk, mint amennyit elégetünk. Egyszerûen hangzik, ugye? A kivitelezés ennél már jóval nehezebb. A telefonra tölthetõ diétás alkalmazások segítenek természetes ütemben fogyni, egészségesebb életmódot kialakítani, és megtartani a motivációnkat, hogy valóban eljussunk a vágyott célig. Végigmustráltuk és kiválasztottuk az öt legjobban használható applikációt. Ezek a virtuális táplálkozási naplók amellett, hogy számlálják a kalóriát, elemzik az étrendünket, követik a napi mozgásunkat és edzéseinket, tanácsot adnak az egészséges ételek összeállítását illetõen is.
Húsz perc alatt elfogták a rendõrök a mobiltolvajokat
Elfutottak a kölcsönkért telefonnal, de a kõbányai járõrök hamar nyakon csípték a két tolvajt. Egyiküket õrizetbe vették, a másik szabadlábon védekezhet.
- címkék:
- mobiltelefon
- tolvaj
- elfogás
- Címkefelhõ »
Sokan kérik a mobilok függetlenítését
Mindhárom mobiltelefon-szolgáltató ügyfelei közül sokakat lázba hozott a készülékek ingyenes kikódolásának lehetõsége. A társaságok október 24-tõl a határozott idejû szerzõdések lejárta után kötelesek ingyen kikódolni a csomagban adott mobilkészülékeket - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.
Bányabalhé Kongóban, 200 milliárd forint tûnt el a legnagyobb cégnél
Jogdíjakból, bányászati licencekbõl, technikai eszközökbõl származó bevételeket is szinte nyom nélkül sikerült eltüntetniük a Kongói Demokratikus Köztársaság állami tulajdonú bányavállalatánál, a Gecamines nevû cégnél. A szegény, hányattatott sorsú ország a világ egyik legjelentõsebb réz- és kobalttartalékán ül. A bányászati privatizációtól mást reméltek, nem a befolyó pénzek kámforrá válását.
Betiltják a mobilozást a gyalogátkelõkön Hawaiin
Honoluluban júliusban fogadták el az errõl szóló törvényt, amely már szerdán hatályba is lépett.
- címkék:
- Hawaii
- mobiltelefon
- Címkefelhõ »
A hûségidõ után ingyen kell függetlenné tenni a mobilokat
Október 24-tõl a mobilszolgáltatóknak ingyenesen kell hálózatfüggetlenné tenniük azokat a készülékeket, amelyeket határozott idõtartamú szerzõdéssel, hûségidõvel kedvezményesen adtak el, és a hozzájuk tartozó elõfizetõi szerzõdések lejártak - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.
- címkék:
- mobiltelefon
- Címkefelhõ »
Örülne, ha felhívná Oscar Wilde? Dublinban megtörténhet
Örülne, ha felhívná Oscar Wilde? Dublinban megtörténhet.
- címkék:
- Írország
- Dublin
- szobor
- mobiltelefon
- Címkefelhõ »
Titkolják, hány embert ölnek meg vezetés közben a mobiltelefonok
Amióta megjelentek a mobiltelefonok, azóta gondot jelent, hogy miképp is lehet azokat viszonylag biztonságosan használni vezetés közben. Tökéletes megoldás nincs, ráadásul, míg régen „csak” beszéltek a mobilon az emberek vezetés közben, addig napjainkban a sokkal veszélyesebb gépelés-chatelés a divatos. Az Egyesült Államokban meredeken emelkedik a halálos balesetek száma, a közlekedésbiztonsági felügyelet azonban mégsem közöl pontos számokat.
Életveszélyes fenyegetéssel szerzett magának mobiltelefont
Négy fiatalt akart kirabolni egy hajdúböszörményi férfi, végül az egyikük mobiltelefonját sikerült megszereznie. A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség vádat emelt a rabló ellen.
Közeleg a mobilon gépelés halála
Az internet az elmúlt években milliárdok mindennapjainak részévé vált. Már jó ideje nemcsak számítógépen, hanem hordozható eszközökrõl is azonnal elérhetõ. Azonban a világháló terjedése újabb mérföldkõhöz érkezett, hiszen hamarosan az alacsonyabb mûveltségû, írástudatlan rétegek tömegéhez fog elérni. Ez pedig alapjaiban változtatja meg a mobilos internet világát.
Haladó kamionból loptak el 150 millió forint értékû mobiltelefont
Hollandiában a rendõrség elfogta azt az évek óta keresett mobiltolvaj bandát, amely haladás közben fosztogatott kamionokat.
Mobiltelefon miatt fulladt a vécébe egy család
Az Alma-Atával szomszédos településen történt szerencsétlen eset azzal kezdõdött, hogy egy 10 éves kislány beleejtette a mobilját az udvari pottyantós vécé emésztõgödrébe.
- címkék:
- mobiltelefon
- emésztõgödör
- Címkefelhõ »
20 éves a világ elsõ mobilos fotója
1997. június 11-én Philippe Kahn egy észak-karolinai kórházban arra várt, hogy a felesége megszülje lányukat, Sophie-t. Mivel nem mehetett be a szülõszobába, az idõt arra használta fel, hogy kitalálta, hogyan tudna a mobiltelefonja segítségével képet készíteni az újszülöttrõl, hogy azt egybõl továbbíthassa is a barátainak. Mindezt persze egy olyan telefonnal, amellyel nem is lehetett fényképezni, és akkor, amikor az internet még bõven gyerekcipõben járt.
Trump több vezetõnek is megadta a közvetlen mobilszámát
Donald Trump amerikai elnök a múlt heti európai tanácskozásain megadta mobiltelefonja közvetlen számát európai vezetõknek.
A telekommunikáció képes története
- címkék:
- mobiltelefon
- telekommunikáció
- 4G
- Címkefelhõ »
Felrobbant egy férfi kezében a mobiltelefon
Egy férfi Dunaújvárosban a havazást videózta, amikor a mobilja felrobbant a kezében. A mobilt azonnal eldobta, de így is megsérült a keze. A lángoló telefontól a szõnyeg is kigyulladt. Valószínûleg egy zárlatos akkumulátor robbant fel – hangzott el a Tényekben, a TV2 hírmûsorában.
- címkék:
- mobiltelefon
- akkumulátor
- robbanás
- Címkefelhõ »
Grafénnal turbózott mobilok Barcelonában
A mobiltechnológia régóta kacérkodik a jövõ anyagának nevezett kétdimenziós, egyatomi vastagságú szénnel, a kiváló vezetõképességû, hõálló, rugalmas, könnyû és szuperszilárdságú grafénnal, s a legutóbbi barcelonai mobil világkiállítás egy egész sor ígéretes alkalmazási lehetõséget vonultatott fel. Az Európai Unió egymilliárd eurós kutatási projektje, a Graphene Flagship szervezésében bemutatott több mint húsz különbözõ termék és kísérleti modell jórészt vezetõ ipari cégek és kutatóintézetek együttmûködésében készült el.
Sokkal többen vagyunk függõk, mint gondolnánk
Nem szabad alábecsülni a digitális függõség hatását az emberi lélekre – véli Adam Alter, a New York University professzora és a digitális függõségrõl szóló új könyv, az Irresistible (Ellenálhatatlan) címû könyv szerzõje. De miért ártalmas az emberi pszichére a függés az okostelefonoktól, videójátékoktól és a közösségi médiától?
Olyan számunkra a mobil, mint a gyereknek a plüssmackó
Az ELTE TTK Etológia Tanszék Computers in Human Behaviour rangos nemzetközi szakfolyóiratban közölt vizsgálata szerint az emberekben az embertársaikhoz hasonló kötõdés alakulhat ki mobiljaik felé.
- címkék:
- kötõdés
- mobiltelefon
- stressz
- kutatás
- ELTE
- Címkefelhõ »
Több országban sem mûködik majd az új Nokia 3310-es
Elõdjéhez hasonlóan 2G-s mobilhálózattal mûködik csak megfelelõen a Nokia újrakiadott 3310-ese, ám a második generációs mobiltechnológiát szép lassan egyre több helyen vezetik ki. Az Egyesült Államokban már csak 3G-s és 4G-s hálózatot használnak a szolgáltatók, így az amerikaiak számára gyakorlatilag használhatatlan lesz az eszköz.
Visszatér a Nokia legendás telefonja
Nagy visszatérésre készül idén a Nokia: a cég új androidos mobilokat, köztük egy csúcsmobilt is bejelenthet a Mobil Világkongresszuson. A legizgalmasabb hír viszont, hogy ismét kiadhatják az ikonikus 3310-est is.
- címkék:
- MWC 2017
- mobiltelefon
- okostelefon
- Nokia
- Címkefelhõ »
Valentin-napon is mobiltelefonnal a kézben vacsoráznak a párok
Minden negyedik ember titokban nézegeti a párja telefonját, 100-ból csupán 17 ember halkítja le a mobilját a Valentin-napi vacsora közben, és csak 9 ember nem szakítaná félbe a romantikus pillanatot egy hívás miatt. A konfliktusokat viszont legtöbben inkább személyesen rendezik. A Telekom felkérésére egy nem reprezentatív felmérést készített az egyik nõi portál a párok mobilozási szokásairól. Egy étteremben pedig mobilozó pároknak mutatták meg, mennyire zavaró is a telefon vacsora közben.
- címkék:
- Vacsora
- mobiltelefon
- Valentin nap
- mobil
- Címkefelhõ »
Magyarország kulcsfigurája lett az IT-forradalom kirobbantásának
Pontosan 60 évvel ezelõtt, február 8-án halt meg a modern számítógépek atyja, Neumann János matematikus. Neki köszönhetõ, hogy Magyarország megkerülhetetlen szereplõje lett az informatikai forradalom elindulásának. De mi a helyzet napjainkban?
Új chatapp segíti a szexoktatást
Ha lefeküdtük, akkor már járunk? Mi az a szex? Ilyen és ehhez hasonló kérdések tényszerû megválaszolásában segít egy új, okostelefonos app a fiataloknak. Az anonim chaten névtelenül tehetik fel kérdéseiket, és személyre szabott válaszokat kapnak a Yelon képzett szakembereitõl.
Még több iPhone aksiját cserélheti ki az Apple
A cupertióni vállalat novemberben jelentette be, hogy ingyen csereaksit biztosít azoknak az iPhone tulajdonosoknak, akiknél indokolatlan helyzetekben, mindenféle elõjel nélkül magától kikapcsol a 6s készülék. Egy japán oldal információi szerint az Apple hamarosan a sima 6-os modellre is kiterjeszti az akkumulátorok cseréjét.
Mobiltelefon-automatákra cserélik a telefonfülkéket a bécsi aluljárókban
Hat bécsi metróállomáson a hagyományos telefonfülkéket már le is cserélték mobiltelefon-automatákra, amelyekbõl az okostelefonok mellett különbözõ tartozékokat lehet majd megszerezni.
- címkék:
- Bécs
- Ausztria
- automata
- mobiltelefon
- metró
- Címkefelhõ »
Megoldották: távolról is smárolhat a párjával!
Mikor az ember azt hinné, hogy már mindent látott, akkor brit kutatók egy olyan kiegészítõt fejlesztenek az okostelefonhoz, amely percekre képes az emberbe fojtani a szót. Szó szerint: a The Kissenger nevû kütyü akkor is átadja a csók élményét, ha éppen óceánok választják el az embert a párjától.
A mobiltelefonok kiirthatják Caspert, a szellempolipot
A teljesen áttetszõ fejlábúra tavaly bukkantak Hawaii közelében, 4000 méter mélységben. Mint sok más újonnan felfedezett faj esetében, máris kihalás fenyegeti ezt az állatot is, írja egy új tanulmány. Ugyanis a polip olyan helyekre rakja a petéit, amelyek gazdagok a mobiltelefonok és a számítógépek gyártásához nélkülözhetetlen ritka fémeket tartalmazó rögökben, és ezek kitermelése megsemmisítené a fejlábú élõhelyét.
Fillérekért adta el a lopott telefonokat
13 három mobilt lopott el egy szegedi nõ rövid idõ alatt. A helyszín és a módszer mindig ugyanaz volt.
- címkék:
- mobiltelefon
- lopás
- pláza
- Címkefelhõ »
Rekviem a karácsonyi üdvözlõlapokért
Nagyot fordult a világ az elmúlt két évtizedben. Nem kell annyira nagyon mélyre kotorni az emlékeimben, hogy felidézzem, ahogy a nõvérem könnyes szemekkel írt levelet a sorkatonai szolgálatot teljesítõ hõs szerelmesének, aki még a szeretet ünnepére sem kapott eltávot. Majd elcsattogott a könnyeivel és néhány csepp parfümmel áztatott (ez ma már minimum megmosolyogtató, pedig nem 19. századot írunk) levelével a postára, és hosszú napokon át várta az áhított választ.
A Vodafone tavalyi reklámfilmje megtévesztõ volt
A Gazdasági Versenyhivatal 90 millió forintra bírságolta a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt.-t, mert jogsértõ volt a Vodafone Family tavalyi reklámfilmje - közölte a versenyhivatal.
- címkék:
- csomag
- mobiltelefon
- tarifa
- Vodafone
- Címkefelhõ »
Döbbenetes videó: ezután soha nem fogsz mobilozni vezetés közben
Szinte nincs olyan ember, aki ne pillantana rá a telefonjára vezetés közben. Addig nem is látja be, milyen veszélynek tesz ki másokat, amíg be nem következik a tragédia. Tényleg annyira fontos azonnal tudni, mit írt a barátod? Nézd meg a videót, és döntsd el!
- címkék:
- kocsi
- vezetés
- mobiltelefon
- videó
- autó
- Címkefelhõ »
Mutasd a mobilod, megmondom, hogyan élsz
A mobiltelefonokon talált molekulák hatalmas mennyiségû adatot tárnak fel az eszköz tulajdonosainak egészségi állapotáról, életmódjáról, köztük arról, milyen ételeket szeret és milyen gyógyszereket szed az illetõ - derítették ki amerikai kutatók.
Kiszorítja a tévézést a mobilos videózás
Heti 2,5 órával csökkent a hagyományos televíziózással töltött idõ az utóbbi négy évben, mindeközben a felhasználók másfél órával többet néznek tévés mûsorokat, és videót mobileszközökön.
- címkék:
- tévé
- mobil
- mobiltelefon
- okostelefon
- videó
- Címkefelhõ »
Mindenét elvették a rablók
Gyöngyösön támadtak rá egy fiatal férfire, több rablót még keres a rendõrség.
Kirabolták és megfenyegették Zalatnay Cinit
Zalatnay Cini boldog volt, hogy végre lányával tölthette a hétvégét. Ám a boldogság hamar rémálommá vált...
Már idén sokat vehetnek a Google új telefonjaiból
A Google pár nappal ezelõtt leplezte le saját fejlesztésû, de a HTC által gyártott csúcskészülékeit. A Pixel és a Pixel XL az elemzõk szerint nagy siker lehet, év végéig akár négymillió is fogyhat belõlük.
A Telenor is eltörli új tarifáinál a roamingot
A Vodafone után a Telenor is lépett, olyan új havidíjas tarifacsomagokat vezet be Telenor Blue néven, amelyekben eltörli a roamingot.
Füstölgõ Samsung mobil miatt ürítettek ki egy repülõt
Feltehetõen egy cserélt Samsung Galaxy Note7 kezdett el füstölni a Southwest Airlines járatán, ezért a gépet még felszállás elõtt kiürítették. A készülék már a biztonságos szállítmányból származott, állítja a tulajdonos. A telefon felismerhetetlenre égett, vizsgálják, hogy valóban Note7 volt-e.
A Google új telefonja jobban bírja a port, mint a vizet
Korábban is felreppent a hír, a Google Pixel és Pixel XL telefonjai nem lesznek vízállók, csak IP53-as védettséget kapnak. A cég ezt most hivatalosan is megerõsítette.
A HTC gyártja a Google Pixel telefonokat
Amit eddig sejteni lehetett, most megerõsítést nyert: az új Google Pixel mobilok a HTC boszorkánykonyhájában készülnek, ezzel pedig lezárul a Nexus-sorozat korszaka.
- címkék:
- gyártó
- pixel
- Nexus
- Pixel XL
- mobiltelefon
- HTC
- Címkefelhõ »
Hajlítható akkumulátorral rukkolt elõ a Panasonic
Rugalmas, hajlítható akkumulátort fejlesztett ki a japán Panasonic, az újítást Japán legnagyobb elektronikai vásárán, a Ceatecen mutatták be szerdán.
Terroristák is használhattak magyarországi SIM-kártyákat
Egy hajléktalan nevére mintegy kétszázezer feltöltõs SIM-kártyát vásároltak magyarországi szervezett bûnözõi körök. A kártyák egy része a párizsi és a brüsszeli terrorcselekményeket végrehajtó terroristasejt tagjaihoz vándorolhatott - írta a Magyar Idõk.
Mire számíthatunk a Google mai eseményén?
A Google hamarosan kezdõdõ, nagyszabású sajtóeseményén megannyi érdekesség napvilágot láthat, kezdve a Pixel telefonoktól a VR-szemüvegen át egészen az Andromeda operációs rendszerig, de lehetnek még kisebb meglepetések is.
Visszaesett a mobilos piac: bajban a kis gyártók
Kevesebb mobil kerül idén a boltok polcaira a tavalyi évhez viszonytva, mégis majd' másfél milliárd készüléket szállítanak le. Drágulnak viszont az alkatrészek, ez a kisebb gyártókat nehéz helyzetbe hozza.
Már itthon is cserélik a felrobbanó Samsungokat
Rengeteg terméket visszahívtak, miután kiderült, hogy a Samsung új okostelefonja, a Galaxy Note 7 telepe kisülhet és felrobbanhat. Már itthon is be lehet cserélni a mobilokat még újabb, robbanásbiztos készülékekre.
- címkék:
- mobiltelefon
- Galaxy Note 7
- Samsung
- Címkefelhõ »
Két kijelzõt és kamerát kapott az új LG V20
Már elõre lehetett tudni, hogy az LG V20 lesz az elsõ nem Nexus okostelefon, ami Android Nougatot futtat. Kimondottan jó specifikációkkal támad az LG újdonsága: két kijelzõt és két kamerát is kapott, ráadásul igencsak ellenálló.