mezőgazdaság

címke rss

Hatékonyabb vízfelhasználással megvalósíthatók a globális fenntarthatósági célok

Gazdaság2020.11.27, 13:16

Meghaladja a három milliárdot azon emberek száma, akik vízhiányos agrártérségekben élnek, közülük közel 1,5 milliárd helyzete súlyos. Ezen felül az egy főre eső édesvízkészlet több mint 20 százalékkal csökkent az elmúlt 20 évben, kihangsúlyozva az erőforráshatékonyság fontosságát az agrárium – a világ legnagyobb vízhasználója esetén.

Történelmi rekordot dönthet az orosz búzaexport

Gazdaság2020.11.26, 15:03

Történelmi rekordot dönthet az idei mezőgazdasági szezonban az orosz búzaexport. Ezzel megdőlhet az eddig beállított, 2017-18-ban elért csúcs.

Robotgiliszták mondják meg, mekkora termés várható

Gazdaság2020.11.26, 12:55

A Cornell Egyetem tudósai a mezőgazdasági földterületek talajának mélyreható elemzésére alkalmas, perisztaltikusan (gyűrűző) mozgó gép földigilisztákat fejlesztenek. A 30,5 és 61 centiméter közötti hosszúságú mesterséges teremtmények feladata a mezőgazdasági területek talajának analizálása lesz. A tervek szerint először kukoricatáblákon fogják a gépeket próbára tenni.

Így válhat elkerülhetővé az illegálisan fúrt öntöző kutak miatti bírság

Gazdaság2020.11.20, 12:02

Nem veszélyezteti a vízkészleteket a kútamnesztiaként emlegetett törvénymódosító javaslat, sőt az illegálisan fúrt, mezőgazdasági öntözést szolgáló kutak szankciómentes bejelentésének lehetőségével pontosan arra törekszünk, hogy feltérképezzük azok valós számát és a felhasznált vízmennyiséget – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Nagy István agrárminiszter.

Akár a negyedével is csökkenhet a fajok élőhelye 2100-ra

Tudomány2020.11.09, 18:44

A klímaváltozás és a növekvő élelmiszerigény miatt akár negyedével is csökkenhet a fajok élőhelye 2100-ra, jósolja egy frissen publikált tanulmány.

Fontos pályázati feltételre figyelmeztetik az őstermelőket

Gazdaság2020.10.28, 12:09

A pályázatok közelgő beadási határidejére való tekintettel a Nébih honlapján felhívja az érintettek figyelmét, hogy a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatások igénybevételéhez szükséges az őstermelői jogviszonyuk igazolása. Az e célra szolgáló hatósági bizonyítvány a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivataltól (Nébih) igényelhető. A termelők a kitöltött kérelmet postai úton vagy személyesen nyújthatják be a hivatalhoz, utóbbi esetben akár az ügyfélfogadási időn kívül is.

Génszerkesztett szuperkecskékkel javítanák a hústermelést

Gazdaság2020.10.19, 16:08

A brit és amerikai kutatók újabb kísérleteinek eredményeképpen jött létre az új genetikai csoda: a szuperkecske. Az élelmiszerellátással kapcsolatos globális kihívásokban is szerepet kaphat a nem mindennapi újdonság.

Kifejlesztették a világ egyik legokosabb gyümölcsét

Gazdaság2020.10.16, 14:06

A betakarítás alatti és a szüret utáni kezelése során a termékekkel való durva bánásmód olyan károkat okoz, amelyek növelik a felesleges élelmiszer-pazarlást. A problémás kezelési gyakorlatok azonosítása és bemutatása azonban jelentősen csökkentheti az élelmiszer-pazarlást.

Láthatatlan talajgyilkosok

Tudomány2020.10.13, 12:12

A mérget termelő mikroszkópikus gombák a növényi trágyában negatív hatással vannak a talajéletre – erre hívják fel a figyelmet kutatók.

Oroszország még hosszú évekig uralhatja a világ búzapiacát

Gazdaság2020.09.28, 13:53

Ahogy az orosz búzatermesztés rekordokat dönthet ebben az évben, az ország folyamatosan növeli az exportot is, illetve egyre szélesebb körben terjeszti ki a potenciális vásárlóinak körét.

Súlyos szárazság van az Alföldön

Gazdaság2020.09.17, 13:11

A szeptember eleje tartó csapadékmentes idő miatt az elvetett repcének már nagy szüksége lenne egy kiadós, áztató esőre. Erre az előttünk álló 6-8 nap során sem mutatkozik esély. A mai hidegfront csak elszórt záporokat, zivatarokat okoz, a nappali felmelegedést viszont jócskán visszaveti. A front nyomában megerősödő szél többfelé okozhat gyümölcshullást és ezzel károkat. A kukorica, a napraforgó és a gyümölcsök szempontjából kedvezőbb a mostani időjárás.

Veszélyt hordozó, kéretlen vetőmagcsomagok a postaládákban

Tudomány2020.09.16, 10:43

A közelmúltban a hazai és a nemzetközi sajtóban is találkozhattunk bizonyos kéretlen vetőmagcsomagokról szóló hírekkel. A híradások szerint elsősorban Kínából, illetve más távol-keleti országokból (Szingapúr, Tajvan, Malajzia, Vanuatu) érkeztek magánszemélyek postacímére kis „ajándékcsomagok". Az ismeretlen eredetű vetőmagok több esetben szennyeződéseket, illetve károsítókat tartalmaztak, ezért a felhasználásuk semmiképpen sem javasolt.

Egyszerűbben adózhatnak a mezőgazdaságból élők

Gazdaság2020.09.10, 13:54

A családi gazdaságokra és őstermelőkre vonatkozó szabályozás megújításával egyszerűsítené a kormány a mezőgazdasági termelők adózási környezetét, és növelné az adómentességi értékhatárokat - mondta az agrárminiszter a 33. Bábolnai Gazdanapok megnyitóján.

Magyarország visszanyerte madárinfluenzától mentes besorolását

Gazdaság2020.09.10, 12:16

Az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) vonatkozó előírásai szerint Magyarország 2020. szeptember 8-án visszanyerte madárinfluenzától mentes besorolását. A teljes országra vonatkozó kedvező státusz elismerését követően sorra nyílhatnak újra az egyes harmadik országbeli piacok a magyarországi élő baromfi és baromfitermék-szállítmányok előtt. A márciusi járványkitörésben érintett megyékben szeptember 14-től megszűnik a szállításokat megelőző kötelező tampon vizsgálat, azonban az újabb járványkitörés elkerülése érdekében a telepek újratelepítése továbbra is csak szigorú kontroll mellett történhet.

Újabb alapanyagot találtak fertőtlenítő gyártáshoz

Gazdaság2020.09.03, 13:02

Fertőtlenítő gélt állítanak elő borból az olaszországi Ravennában. A furcsának tűnő eljárásra a koronavírus-járvány, illetve annak hatásai miatt van szükség.

50 milliárdos pályázatból fejleszthetik állattartó telepeiket a gazdák

Gazdaság2020.09.03, 15:39

2020 októberétől lehet benyújtani a támogatási kérelmeket a mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítására, A pályázat keretösszege 50 milliárd forint.

Fontos határidő közeleg a gazdák számára

Gazdaság2020.09.03, 08:20

Alig két hetük maradt a gazdáknak arra, hogy a kárenyhítési hozzájárulást befizessék az államkasszába. Az idén különösen fontos, hogy ügyeljenek a határidőre, hiszen ha nem időben érkezik be a pénz a Magyar Államkincstár számlájára, az időjárási szélsőségek miatt bajba jutott termelők lemondhatnak az állami kártalanításról.

A koronavírus adhat újabb lökést az agrárdigitalizációnak

Gazdaság2020.08.30, 09:26

Nem várt hatása lehet a koronavírus-járványnak a hazai agráriumban. A pandémia amellett, hogy megmutatta, milyen stratégiai szerepe van az élelmiszertermelésnek egy ország életében, az agrárdigitalizációt is felgyorsíthatja. A krízishelyzet ugyanis számos esetben új megoldások alkalmazását követelte meg a gazdálkodóktól.

Ez segítette a gazdálkodók munkáját az őszi szezon előtt

Gazdaság2020.08.26, 07:49

Olcsóbban tölthették fel idén műtrágyakészleteiket a gazdálkodók, némely termék ára ugyanis jelentősen csökkent - számol be arról a Magyar Nemzet. Az őszi talajerő-utánpótlási munkálatok közeledtével kapóra jött az áresés a termelőknek, már csak azért is, mert vetőmagra ebben a szezonban várhatóan többet kell majd költeniük, mint korábban.

Van, ahol már robotok szedik a paradicsomot

Gazdaság2020.08.22, 15:35

A koronavírus-világjárvány az elmúlt időszakban katalizálta a robotok és a mesterséges intelligencia alkalmazását: olyan ágazatokba vezették be digitalizációt, ahol korábban el sem lehetett képzelni. Ezek egyike a mezőgazdaság, és azon belül a paradicsom betakarítása. 

Óriási, 12 milliárd forintos beruházást jelentettek be Komáromban

Gazdaság2020.08.14, 16:32

A bajor tulajdonú Sano - Modern Takarmányozás Kft. megvásárolja a komáromi Solum Mezőgazdasági Zrt.-t, és 12 milliárd forintos beruházással a világ egyik legkorszerűbb sertés- és szarvasmarhatelepét alakítja ki - jelentette be György László Komáromban.

Hétmilliárd forintra nőtt a mezőgazdasági biztosítási díjtámogatás kerete

Gazdaság2020.08.13, 12:11

Az eddigi ötmilliárd forintról hétmilliárdra nőtt idén a mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás mértéke, hívja fel a figyelmet közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Lángokban áll Kis-Amazónia

Tudomány2020.08.10, 16:12

Példátlan tűzvészsorozat pusztít az argentínai Paraná-folyó sokszínű élővilágáról ismert torkolatvidékén, amelyet Kis-Amazóniaként is emlegetnek.

Ezért népszerűek a hazai termelői piacok

Gazdaság2020.08.07, 17:02

Az emberek körében is egyre hangsúlyosabban jelenik meg a helyi értékek és a helyi termékek védelme, az élelmiszerek eredetének ismerete, így a termelőkkel kialakított személyes kapcsolat iránti igény is – aminek a termelői piacok teljes egészében meg tudnak felelni. A termelői piacokon mindenki csak a saját maga által termelt, előállított árut értékesítheti, így nem csoda, hogy egyre több vásárló keresi ezt a közvetlen értékesítési formát.

Száz évig tartó kísérlet vizsgálja a vetőmagok élettartamát

Tudomány2020.08.05, 18:03

A vetőmagok élettartamát vizsgálják a norvégiai Spitzbergákon létrehozott globális magbank (Global Seed Vault) kutatói, akik a világ 13 fő gabonaféléjét vonták be a tervek szerint legalább száz éven át folyó kutatásukba.

Ez a tíz ország a legfontosabb agrárpartnerünk

Gazdaság2020.07.31, 13:32

A mezőgazdasági eredetű termékek tíz legfontosabb exportcélországa 2019-ben a teljes kivitel 72, a behozatal 81 százalékát fedte le. Németországgal kétirányú a forgalom a hús és húskészítmények, a zöldségfélék és gyümölcsök esetében. Olajos magvú növényeket elsősorban Magyarország exportál oda, míg tejtermék és tojás onnan érkezik hozzánk.

Pillantson be a különleges, úszó zöldségpiac mindennapjaiba!

Gazdaság2020.07.29, 13:14

A kora reggeli órákban nyit, és szigorúan csak zöldségárusítással foglalkozik a Dal-tavi úszó piac, pontosabban annak árusai Indiában. Ázsiában óriási jelentőségük van, és nagy hagyományokkal bírnak ezek az úszó piacterek, ahol a folyók, vizek mentén élő termelők - a hosszú felvásárlási lánc kihagyásával - közvetlenül adhatják el áruikat a kereskedőknek, illetve a vevőknek.

Eltűnhet az alma és a cseresznye a vadméhek pusztulása miatt?

Tudomány2020.07.29, 10:48

A méhek hiánya a mezőgazdasági területeken már most korlátozza egyes élelmiszertermékek beszerzési lehetőségeit egy most publikált tanulmány szerint. A kutatók ebben felhívják a figyelmet arra is, hogy a beporzók csökkenése súlyos következményekkel járhat a globális élelmezésbiztonság szempontjából.

A tervezettnél több agrártámogatást kap Magyarország az uniótól

Gazdaság2020.07.22, 12:30

A várakozásokhoz képest jobb egyezség született, és több támogatás érkezik az Európai Uniótól, mint amire számítani lehetett – mondta Nagy István agrárminiszter az M1 aktuális csatornán.

FAO: Afrikában volt a legnagyobb mértékű az erdőirtás az elmúlt tíz évben

Tudomány2020.07.21, 19:05

Az afrikai kontinensen volt a legnagyobb mértékű az erdőirtás az elmúlt évtizedben, évente átlagosan majdnem négymillió hektár erdőt veszített ily módon a kontinens - hívta fel a figyelmet kedden az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).

Augusztustól indul az agrár-szuperegyetem

Gazdaság2020.07.10, 12:47

Hatékonyságnövekedést és infrastrukturális fejlődést eredményez, hogy ősszel már a gödöllői Szent István Egyetem része lesz a gyöngyösi és a keszthelyi agrárkar, valamint a Kaposvári Egyetem, később pedig a magyar agrárkutatási hálózat nagy része is. Az  augusztus 1-jétől induló új agrár-szuperegyetem képes lesz az oktatásban is lekövetni a mezőgazdaságban zajló komoly változásokat.

25 milliárdos támogatásra készül az agrártárca

Gazdaság2020.07.07, 14:50

A mezőgazdaság és az élelmiszeripar szereplőinek 25 milliárd forintos válságkezelő támogatási programot készített elő az agrártárca - jelentette be Nagy István agrárminiszter Újhartyánban egy baromfitelep átadása alkalmából tartott ünnepségen.

Termelői szervezetek elismerésével nyújt segítséget az agrártárca

Gazdaság2020.07.02, 09:57

A gazdálkodók értékesítési pozíciójának erősítése érdekében az Agrárminisztérium létrehozta a termelői integrációs szervezet intézményét – közölte Nagy István tárcavezető. Az intézkedésnek köszönhetően csökkenhet a gazdák kiszolgáltatottsága és javulhat a jövedelmezőségük, hívja fel a figyelmet a minisztérium közleményében.

Ennek a tetőkertnek a csodájára jár az egész világ

Gazdaság2020.07.01, 14:43

Megnyílt a világ legnagyobb, élelmiszertermelésre szolgáló tetőkertje.

Öntözésfejlesztésre is pluszpénzt ad a kormány

Gazdaság2020.06.24, 08:52

Az agrártárca 100 milliárd forintos programmal indítja a nyarat: a már bejelentett állattenyésztési és kertészeti felhívások mellett öntözésfejlesztésre is pályázhatnak a gazdák - közölte az agrárminiszter a Magyar Nemzettel. A legkisebbek kezét sem engedik el, már folynak az előkészítési munkálatai annak az 5,5 milliárd forintos új konstrukciónak, amely a kistermelők előrelépését és a helyi piacok létrehozását támogatja. A tárcavezető szerint az a cél, hogy a magyar agrár-élelmiszeripar a koronavírus-járvány okozta válságból megerősödve kerüljön ki.

Kiugróan pozitívak a mezőgazdasági cégek várakozásai

Gazdaság2020.06.23, 07:49

Mérséklődni látszik a koronavírus-járvány hatása a hazai mikro-, kis- és középvállalkozói szektor (kkv) esetében, ugyanis határozottan pozitívabb várakozásokkal tekintenek az előttük álló évre, mint a járvány ideje alatt – írja a Magyar Hírlap a K&H kkv-k bizalmi indexét vizsgáló legfrissebb kutatása adatai alapján.

A rendkívüli időjárás komoly károkat okoz a növénytermesztésben

Gazdaság2020.06.19, 14:42

Rendkívüli volt a növénytermesztés szempontjából az első féléves időszak: a több mint két hónapig tartó aszály és a tavaszi fagyok komoly veszteséget okoztak a várható termésmennyiségekben; a csapadék későn érkezett, és a mostani esőzések hevessége is károsítja néhol a növényeket – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Ez a titokzatos növény a világ legízletesebb zöldsége

Gazdaság2020.06.18, 11:26

Az Andok titokzatos növényét a termesztői csak a világ legízletesebb zöldségeként emlegetik.

Vegyszermentes zöldségtermesztési megoldás nyert el támogatást

Gazdaság2020.06.17, 12:30

Vegyszermentes zöldségtermesztési megoldásokat dolgozott ki a budapesti székhelyű Zöldségmag Kft, a csaknem 535 millió forintos beruházást a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) nyert, mintegy 294 millió forint támogatásból, 147 millió forint hitelből és több mint 93 millió forint önerőből finanszírozták - közölte a cég ügyvezetője az MTI-vel.

Kiváló az idei szamócatermés

Gazdaság2020.06.17, 08:42

Korán kezdődött az idén a szamócaszezon, a vásárlóknak azonban mélyen a zsebükbe kellett nyúlniuk, ha már március végén, április elején megkívánták a friss magyar gyümölcsöt. A termelők az első héten 4000 forintot is elkértek a gyümölcs kilogrammjáért.

Zöldség- és gyümölcsnapot tart ma a Nemzeti Agrárkamara

Gazdaság2020.06.17, 08:25

A Nemzeti Agrárkamara mára hirdeti meg hagyományteremtő zöldség- és gyümölcsnapját, amelyen arra buzdít, hogy a mai napon együnk minden étkezésre zöldséget, gyümölcsöt, vagy belőlük készült ételeket.

Külföldön is keresett ez a fontos gyógynövényünk

Gazdaság2020.06.15, 13:00

A napokban véget ért az egyik legfontosabb hazai gyógynövény, a kamilla betakarítása és a vadon előforduló kamilla begyűjtése. A kiváló minőségű vadon termő magyar kamillavirág hungarikum, külföldön is keresett – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács tájékoztatójából.

Hová tűnnek a mezők-szántók madarai?

Tudomány2020.06.11, 08:14

A pacsirta szimbólum, ami a kultúránk minden területén megjelenik és jelképe annak a természetvédelmi ügynek is, amiről tájékoztatni szeretnénk. Lehet, hogy egyszer hiába várjuk majd a pacsirtaszót? Reméljük, hogy ez az idő soha nem jön el, de aggasztó, hogy az elmúlt két évtizedben eltűnt Magyarország mezei pacsirtáinak egyharmada. Amit ezek a kis énekesek jeleznek, az ma a hazai madárvilág talán legnagyobb problémája.

A korábban véltnél nagyobb területen irtották ki az esőerdőt

Tudomány2020.06.10, 20:23

A korábban véltnél nagyobb, több mint tízezer négyzetkilométeres területen irtották ki az esőerdőt Brazíliában 2018 augusztusa és 2019 júliusa között a dél-amerikai ország űrkutatási hivatalának (INPE) felülvizsgált adatai szerint.

Nagy István: A koronavírus után a legfontosabb dolog a fejlesztés

Gazdaság2020.06.09, 15:57

Egyetlen helyes döntés van a koronavírus utáni helyzetben: fejleszteni kell, mert aki megáll, az lemarad, piacot veszít - jelentette ki az agrárminiszter Pacsán.

Nem javított a búzahozamon az eső

Gazdaság2020.06.02, 06:04

A múlt heti esők sem szüntették meg az aszályhelyzetet, a Gabonatermesztők Országos Szövetségéhez (GOSZ) beérkezett információk szerint a repce nagyon rossz állapotban van, a búza heterogén, de összességében gyenge képet mutat - mondta a Világgazdaságnak a szervezet elnöke.

Korszakváltás küszöbén a magyar mezőgazdaság

Gazdaság2020.06.01, 14:45

Átadták a Royal Traktor Zrt. pápai telephelyét hétfőn. Az eseményen Nagy István agrárminiszter elmondta, a beruházás jelentőségét jelzi, hogy tavaly a mezőgazdasági beruházásokon belül a gazdák az erőgépek beszerzésére költötték a legtöbbet.

Mióta letelepedtünk, ritkábban kapunk fülgyulladást

Tudomány2020.05.28, 12:37

A letelepedett mezőgazdasági életforma javította az emberek egészségi állapotát, amit jelez, hogy ritkábban kaptak középfülgyulladást - állapították meg tanulmányukban a Tel-Aviv-i Egyetem kutatói.

Június végétől három ütemben igényelhető a mezőgazdasági többlettámogatás

Gazdaság2020.05.25, 13:05

Június végétől három ütemben lehet igényelni a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak kezelésére biztosított, összesen 25 milliárd forintos mezőgazdasági többlettámogatást - közölte az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Hatalmas robotkutya tűnt fel az új-zélandi hegyoldalon - videó

Tudomány2020.05.23, 17:19

Hamarosan újszerű „terelőkutyákkal" találkozhatnak az állattartók: a Boston Dynamics robotkutyája a szakemberek szerint kitűnő lehetőségeket szolgáltathat a mezőgazdasági ágazatban. A Spot névre hallgató robot távirányítással működik, ami a mezőgazdasági termelők számára azt jelenti, hogy a „kutya" éjjel-nappal ellenőrzi a mezőket, a növények növekedését és a gyümölcs érését vagy ha az a feladata, képes terelgetni a juhokat.

A mezőgazdasági termelés jövőjét fenyegeti Brüsszel

Itthon2020.05.23, 10:45

A koronavírus-járvány egyik tanulsága, hogy a kihívások ellenére a magyar agrárium és a gazdák is helyt tudtak állni – véli az agrárminiszter. Nagy István szerint ezért a teljesítményért pedig köszönettel tartozunk. A nehézségek közepette is sikerült megoldani, hogy a termékek és a vásárlók egymásra találjanak. A tárcavezető az Origónak adott interjúban arról is beszélt, hogy a magyar termékek vásárlása a magyar gazdaságot erősíti, magyar munkahelyeket véd meg és sok ezer magyar család megélhetését biztosítja.

Korszerű technológiával lenne növelhető a burgonya vetésterülete

Gazdaság2020.05.21, 06:09

Több mint ötödével nő a szántóföldi burgonya vetésterülete az idén a tavalyihoz képest, a hosszabb távú bővüléshez - az önellátás eléréséhez - viszont korszerűbb öntözéses technológia alkalmazására lenne szükség - írja a Világgazdaság csütörtöki számában.

Kiderült, napi hány liter pálinka készül Magyarországon

Gazdaság2020.05.20, 08:31

A korábbi évekhez képest tavaly kevesebb pálinkát főztek a gazdák, a megrendelők cefréjéből az ország bérfőzdéi, de az előállított mennyiség – ötvenfokos párlattal számolva – így is megközelítette a 8,5 millió litert. Azt még nem tudni, hogy az idei vírusjárvány befolyásolja-e a pálinkafőzési kedvet, a gazdaságvédelmi intézkedések mindenesetre a főzdéken is segítenek.

További árverezésekkel folytatódik az osztatlan közös földtulajdon felszámolása

Gazdaság2020.05.20, 08:14

Tovább folytatódik az osztatlan közös földtulajdon felszámolása, minden megyében és szinte minden művelési ágban meghirdetnek ingatlanokat eladásra. Ennek érdekében jelenleg a 3 hektár alatti területű állami földeket értékesítik. Az agrártárca programjának második szakaszában a több mint 9000 ingatlanra június 10-ig bárki vételi ajánlatot tehet elektronikus úton. Az eladásra kerülő földek az állami földvagyon-portfólió tisztítását is szolgálják.

Jelentős változások jönnek az erdőgazdálkodásban

Gazdaság2020.05.20, 07:33

Jelentős változásokat hoz a hazai erdőgazdálkodók életében az az új jogszabály, amelyet tegnap fogadott el az Országgyűlés. A törvényben rögzített módosításokkal az Agrárminisztérium szerint egy olyan új, korszerű szabályozás léphet életbe, amely az erdőgazdálkodás sajátosságaihoz igazodó feltételeket teremt az ágazatban működő vállalkozások és az erdőtulajdonosok számára.

Mindenki válassza a magyar terméket! - videó

Itthon2020.05.19, 17:35

Nagy István agrárminiszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő Lajosmizsére látogatott, ahol egy helyi epertermesztővel találkoztak. A termelőknek megköszönték a helytállást a járványhelyzet közben, és mindenkit magyar termékek vásárlására buzdítottak.

Lezárult az agrárgazdálkodók támogatási kérelmeinek benyújtási határideje

Gazdaság2020.05.18, 19:46

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászainak közreműködésével az idén az egységes kérelmek szankciómentes benyújtási időszakának május 15-i zárásáig 113 446 támogatásigénylést adtak be a gazdálkodók - közölte az agrárkamara.

A hazai termékek vásárlása a magyar gazdaságot erősíti

Gazdaság2020.05.18, 18:45

A magyar termékek vásárlása a magyar gazdaságot erősíti, magyar munkahelyeket véd meg, és sok ezer magyar család megélhetését biztosítja - jelentette ki az agrárminiszter Lajosmizsén, a termeloikosar.hu weboldal elindulása kapcsán.

Rossz állapotban vannak a szántóföldi növények az aszályos területeken

Gazdaság2020.05.11, 21:12

Az aszály és a koronavírus-járvány ellenére a tavaszi agrármunkálatok jól haladnak az országban. Az esőre rendkívül nagy szükség volt, mivel a fejlődésben lévő és az elvetett növények igénylik a csapadékot – összegzi a Magyar Nemzet.

Huszonöt milliárd forintos agrármentőcsomag készül

Gazdaság2020.05.10, 13:21

A zöldség- és gyümölcstermesztők, valamint a szőlészek és a borászok is kiemelt ágazati támogatásra számíthatnak a következő hetekben. Az agrártárca 25 milliárd forintos mentőcsomagjából emellett az élelmiszeripar is részesülhet. Az új konstrukciók kidolgozása már elkezdődött, a programok Brüsszel jóváhagyását követően indulhatnak el.

Külföldi idénymunkásokat lehet majd foglalkoztatni

Gazdaság2020.05.07, 07:31

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kezdeményezésére megjelent kormányrendelet-módosítás lehetővé teszi, hogy nemcsak a határ menti, hanem a szomszédos országokból távolabbról érkező idénymunkások is részt vehessenek az esedékes betakarítási munkákban. Ez főként a kertészeti ágazatnak jelent komoly segítséget a koronavírus-járvány okozta károk mérséklésében.

25 milliárd forint a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások számára

Gazdaság2020.05.01, 13:18

A kormány 25 milliárd forinttal segíti a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozásokat a koronavírus okozta gazdasági nehézségek leküzdésében - közölte Nagy István agrárminiszter pénteken az MTI-vel.

Krízisbiztosítási rendszert vezet be a kormány

Gazdaság2020.04.30, 09:01

A mezőgazdaságot érintő piaci nehézségek és a közeljövő kihívásai – különös tekintettel a koronavírus-járvány által okozott jelenlegi piaci és gazdasági nehézségekre – alapján szükség van a már meglévő mezőgazdasági kockázatkezelési eszköztár bővítésére – írja a Magyar Hírlap.

Folyamatosak az agrárberuházások Magyarországon

Gazdaság2020.04.29, 07:39

Nem állt le a vidékfejlesztési támogatások kifizetése, a nyertes pályázatokhoz kapcsolódóan az államkincstár mintegy 628 milliárd forintot utalt át a gazdálkodóknak. Az agrártárca által bevezetett könnyítéseknek köszönhetően eddig összesen 1980 agrár-élelmiszeripari beruházást sikerült megmenteni, az érintettek ennyi esetben kérték a megvalósítási határidők meghosszabbítását.

Már igényelhető az ingyenhitel az agrárvállalkozások számára

Gazdaság2020.04.27, 21:10

Igényelhető hétfőtől a mezőgazdasági szektorban dolgozó vállalkozások részére a teljes kamat-, költség- és díjmentes új Agrár Széchenyi Kártya - közölte Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

Jelentős segítség az agrárgazdálkodóknak

Gazdaság2020.04.19, 15:26

Számos agrárigazgatási kérdésben megoldást nyújt a kormány április 17-étől hatályos rendelete a veszélyhelyzet miatt kialakult ügyintézési nehézségekre.

Május 15-ig lehet pályázni a mezőgazdasági biztosítási díjtámogatásra

Gazdaság2020.04.16, 13:48

Május 15-ig pályázhatnak a mezőgazdasági biztosítási díjtámogatásra a gazdálkodók, ezt követően június 9-ig a benyújtott kérelmek támogatási összege munkanaponként 1 százalékkal csökken - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

Koronavírus: ingyen hitelhez juthatnak a gazdák

Life.hu2020.04.15, 11:41

Ingyen hitelhez juthatnak a gazdák az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitelével - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerda reggel a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország című műsorában - írja a koronavirus.gov.hu.

Ingyen hitelt vehetnek igénybe a gazdák

Gazdaság2020.04.15, 10:49

Ingyen hitelhez juthatnak a gazdák az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitelével – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.

Magosz: Csődöt mondott az európai uniós döntéshozatal

Gazdaság2020.04.15, 10:46

Csődöt mondott az európai uniós döntéshozatal a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben, a tagországok bilaterális megállapodásokkal próbálnak úrrá lenni a nehézségeken – mondta Jakab István, a Magosz elnöke a Világgazdaságnak.  

Hirdetési felülettel segítik a helyi termelőket

Gazdaság2020.04.14, 10:03

Hirdetési felülettel szeretné segíteni a helyi termelők és potenciális vásárlóik összekötését az Agrárminisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) – jelentette be Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár. A kezdeményezés célja, hogy bővüljenek a nehéz helyzetbe került magyar termelők értékesítési lehetőségei. A felület elindításának első lépéseként a termelők regisztrációját várják, ami egy egyszerű űrlap kitöltésével megtehető a hivatal https://portal.nebih.gov.hu/termelo-kereso oldalán.

Hamarabb kezdődtek a kertészeti munkák, várják az idénymunkásokat

Gazdaság2020.04.11, 08:06

Egyre több munkásra van szükség a kertészetekbe. Az enyhe tél miatt a szokottnál három héttel korábban megkezdődtek a mezőgazdasági munkák a földeken, de ebben az ágazatban idén nem várható munkaerő-hiány.

Hétfőn nyílik az egységes kérelem beadófelülete az agrártámogatásokhoz

Gazdaság2020.04.04, 10:42

A gazdálkodók hétfőtől igényelhetnek támogatást az egységes kérelem (EK) beadó felületen - közölte az Agrárminisztérium.

A koronavírus nem akadályozza a mezőgazdasági munkát Magyarországon

Itthon2020.03.28, 14:24

A mezőgazdasági munkavégzést a koronavírus okozta helyzet semmilyen körülmények között nem akadályozza - jelentette ki a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke ma az M1 aktuális csatornán. Jakab István azt mondta: a gazdák változatlanul végzik a tavaszi munkálatokat, és az állattenyésztésben is folyamatos a tevékenység. Mindenkitől kellő figyelmet, körültekintést igényel a kialakult helyzetben, ugyanakkor a munkát el lehet, és el is kell végezni – tette hozzá.

Milliárdos kifizetésekre számíthatnak a magyar gazdák

Gazdaság2020.03.26, 14:51

A következő három hónapban 122 milliárd forint kifizetésére számíthatnak a magyar mezőgazdasági termelők a tavalyi kérelmeikhez kapcsolódóan – tájékoztatott Nagy István agrárminiszter.

Az uniós agrártámogatásokat továbbra is előlegként kaphatják meg a gazdák

Gazdaság2020.03.26, 13:42

Számos magyar javaslatot terjesztettek elő az agrárminiszterek szerdai videokonferenciáján, amelyek lehetővé teszik az agrártámogatások előleg formában történő folyósítását – mondta Feldman Zsolt, az agrártárca mezőgazdaságért felelős államtitkára a konferenciát követően.

Félmilliárdos mezőgazdasági fejlesztés fejeződött be Békéscsabán

Gazdaság2020.03.24, 10:18

Félmilliárd forintból épített új telephelyet a mezőgazdasági termékek kereskedelmével és mezőgazdasági szaktanácsadással foglalkozó Gemma Agro Kft. Békéscsabán. A cég egyik tulajdonosa azt mondta, a koronavírus előre hozta a mezőgazdasági szezonkezdést, rengeteg megrendelésük van most.

Drónt nyerhet az a diák, aki ismeri az okostraktort és a műhúst

Itthon2020.02.11, 10:59

Online vetélkedőt indított a DUE Médiahálózat, diákújságírók egyesülete Nagy Diák Agrárteszt – mezőgazdálkodj okosan! néven. A tesztet bárki kitöltheti a www.agrarteszt.hu oldalon, de a háromfordulós nyereményjátékban csak a 14 és 20 év közötti fiatalok vehetnek részt.

Brutális időjárás sújtja Thaiföld gazdaságát

Gazdaság2020.02.07, 15:08

Az egész thaiföldi gazdaságra hatással van a 40 éve nem látott szárazság, azonban a legnagyobb nehézségeket a cukortermelés szenvedi el. Ennek pedig széleskörű hatásai is lehetnek, mivel Thaiföld a világ egyik legnagyobb cukorexportőre.

Zseniális magyar fejlesztésekkel forradalmasítanák a növénytermesztést

Techbázis2020.01.29, 09:34

A szegedi Gremon Systems olyan technológiákat fejleszt, amellyel csökkenthetőek a költségek, a terhelés és nő a termelékenység.

Az amerikai termelők lehetnek a kínai sertésválság nagy nyertesei

Gazdaság2020.01.20, 14:18

Mindössze egy nappal azt követően, hogy az USA és Kína aláírta az elsőkörös kereskedelmi megállapodást, az amerikai Mezőgazdasági Minisztérium kiadott egy jelentést, amely szerint az amerikai farmerek különösen jól járhatnak az egyezménnyel. A legnagyobb nyertes pedig a sertéspiac lehet, az erős kínai keresletnek köszönhetően.

Érkeznek az okos szántóföldek és focipályák

Techbázis2020.01.15, 15:34

A Soil Scout vezeték nélküli szenzorai segítségével képes pontosan meghatározni a talaj állapotát, ezzel segíthet optimalizálni az öntözést, és növelni a terméshozamot, vagy a pálya minőségét.

Kiderült, miért nem olvad, hanem gyarapodik néhány ázsiai gleccser

Tudomány2020.01.15, 13:16

A gleccserek közelében zajló mezőgazdasági termelés jelentős szerepet játszhat abban, hogy bizonyos dél-ázsiai jégmezők stabilak maradtak vagy még gyarapodtak is az elmúlt 25 évben, miközben a térség döntő részében a jégárak visszahúzódnak - derült ki egy új kutatásból.

Meglepő, de Szibériában berobbanhat a mezőgazdasági termelés

Gazdaság2020.01.08, 13:10

A klímaváltozás lehetővé teszi a kukorica- és szójatermesztést Szibériában. Az évtized közepére akár ebben az országrészben is termeszthetnek majd kukoricát és szóját az orosz gazdák.

Hóra és mínuszokra várnak a gazdák

Gazdaság2020.01.08, 12:16

Az előző évinél sokkal jobb képet mutatnak az őszi vetések, a kikelt növények szépen fejlődnek, de a termelők bíznak benne, hogy lesz még hótakaró, és beköszönt a kártevőket és a kórokozókat ritkító hideg - mondták a Világgazdaság által megkérdezett szakértők.

Hinné-e, hogy mennyire intelligens és tiszta állat a disznó?

Tudomány2019.12.29, 09:14

A gusztustalan vagy hitvány személyre szokták azt mondani, hogy disznó, a nagyon piszkos, vagy rendetlen házra, lakásra pedig azt, hogy disznóól, mert a disznót  a közvélekedés egy koszos, sárban dagonyázó, ürülékben kotorászó állatnak tartja. A valóság azonban merőben más.

Ha nekünk nem is, a földeknek hiányzik a hideg és a hó

Tudomány2019.12.26, 15:12

Hiányzik a hideg és a hó a földekről - írta agrometeorológiai elemzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön.

Hiányzik a hideg és a hó a földekről

Itthon2019.12.26, 14:40

Hiányzik a hideg és a hó a földekről - írta agrometeorológiai elemzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön.

Növekedett az állattenyésztés aránya a mezőgazdasági kibocsátásban

Gazdaság2019.12.19, 04:50

Növekedett idén az állattenyésztés aránya a teljes mezőgazdasági kibocsátásban - idézte a Világgazdaság csütörtöki számában a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet jelentését.

Ezek lesznek 2020 legforróbb befektetései

Gazdaság2019.12.13, 14:13

A JPMorgan szakértői szerint három alapvető befektetési terület uralhatja a Wall Streetet 2020-ban. Az egyik a részvénypiac, a másik az amerikai mezőgazdaság, míg a harmadik a jövőre esedékes elnökválasztás hatásaival szembeni fedezék.

Jövőre teljesen átalakul az öntözéses gazdálkodás rendszere

Gazdaság2019.12.10, 16:21

Az Országgyűlés 171 igen és 17 nem szavazattal elfogadta az Agrárminisztérium öntözéses gazdálkodásról szóló törvényjavaslatát.

Startup megoldások újítják meg a hazai mezőgazdaságot

Gazdaság2019.12.06, 09:11

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Design Terminal által életre hívott NAK TechLab inkubációs program célja, hogy a leginnovatívabb megoldások megtalálják helyüket a hazai agrárszektorban és élelmiszeriparban, ezáltal versenyképesebbé, fenntarthatóbbá és környezettudatosabbá téve az ágazatot.

Komoly élelmiszerválság fenyeget Ázsiában

Gazdaság2019.11.27, 14:21

Ázsia képtelen lesz ellátni magát élelmiszerrel, és nagyjából 800 milliárd dolláros átfogó beruházási csomagra lenne szüksége a térségnek a következő 10 évben – derül ki egy friss jelentésből. Ha ez elmarad, akkor komoly élelmiszerválság várható a kontinensen.

Sok magyar növényfajta jól alkalmazkodik a trópusi körülményekhez

Tudomány2019.11.19, 11:07

Nagyon sok olyan szántóföldi növény, vagy zöldségfajta van Magyarországon, amelyek jól alkalmazkodnak a trópusi körülményekhez - mondta Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Felére csökkent az idei mezőgazdasági jégkár

Gazdaság2019.11.13, 14:33

A jégkármérséklő-rendszer alkalmazása felére csökkente a mezőgazdaságban a jégkárt: a gazdálkodók idén 37 ezer hektárra jelentettek be jégesőkárt, míg két évvel ezelőtt ez még meghaladta a 71 ezer hektárt - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos szóvivője, a szervezet Zala megyei elnöke sajtótájékoztatóján, Zalaegerszegen.

Rovar- és pókapokalipszis Németországban

Tudomány2019.10.31, 15:08

Egyre csökken a rovarok és pókok száma a németországi erdőkben és füves területeken - állítják kutatók, akik szerint az intenzív mezőgazdasági termelés a felelős az "aggasztó" mutatókért.

Extrém szenvedélynek hódol Katalin és Vilmos két legidősebb gyermeke

Life.hu2019.10.26, 11:58

Van egy dolog, amit szinte már megszállottan szeretnek csinálni Cambridge hercegi párjának gyermekei – a hat éves György, a négy éves Sarolta. Ezzel szüleik mindig képesek levenni őket a lábukról.

Több tonna növényvédőszert foglalt le a Nébih

Gazdaság2019.10.17, 11:04

Több mint 2,2 tonna számos szempontból problémás növényvédőszert vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szalka-Agro Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. üzletében, a bírság akár több millió forint is lehet - közölte a Nébih.