orgazdaság
címke rss
Körözött szerelmesekre csaptak le a rendőrök - videó
A budapesti célkörözési rendőrök egy Heves megyei községben fogtak el egy körözött nőt és élettársát, majd egyenesen a börtönbe vitték őket. A nő már négy, élettársa egy éve bujkált a rendőrök elől.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Lopott luxusautókat árultak
Két nemzetközi orgazda csoport tagjait állítják bíróság elé, akik bűncselekményekből származó autókat értékesítettek törvénytelen módon, ezáltal komoly haszonra tettek szert.
Több száz kiló illegálisan szerzett dohányt találtak egy mikepércsi férfinél
Orgazdaság miatt felelhet az a férfi, aki több, mint 300 kiló ismeretlen eredetű dohányt tárolt mikepércsi házának melléképületében annak érdekében, hogy több pénzért árulja, mint amennyiért hozzájutott.
Építkezésekről lopott egy háromtagú banda, majd továbbadták a zsákmányolt szerszámokat
Lopás és orgazdaság miatt emeltek vádat egy építési területek, és csarnokok kifosztására szakosodott betörő banda három tagjával szemben, akik mindössze fél év alatt 21 helyre törtek be Kecskeméten, majd a meszerzett holmikat eladták. Velük együtt a lopott eszközöket megvásárló orgazdáknak is felelniük kell.
Építkezésekre szakosodott tolvajok és orgazdák állnak bíró elé
Többrendbeli lopás és orgazdaság miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség egy főként építési területek, csarnokok kifosztására szakosodott betörő banda három tagjával szemben, akik fél év alatt 21 helyre törtek be Kecskeméten. Velük együtt a lopott szerszámgépek vevőinek, vagyis öt orgazdának is bíróság előtt kell felelnie.
- címkék:
- Kecskemét
- orgazdaság
- tolvaj
- vádemelés
- Címkefelhő »
Több százezer forint értékű, vaskori kelta késsel üzletelt egy férfi és társa
Régészeti leletre elkövetett orgazdaság miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki eladott egy kelta kést, és egy másik ellen, aki megvette tőle.
Alvó férfitól lopott egy nő egy balassagyarmati fesztiválon
Drága telefont és több százezer forintot vett ki egy alvó férfi zsebéből egy nő egy balassagyarmati fesztiválon. Úgy bukott le, hogy másnap a társa el akarta adni a telefont.
Tehervonatokról lopott két kunszentmiklósi férfi
A rendőrség már korábban elfogott két kunszentmiklósi férfit, akik többször is tehervonatokról loptak. Most azt a férfit is elfogták, aki megvette tőlük a lopott számítógépeket.
- címkék:
- lopás
- rendőrség
- orgazdaság
- tehervonat
- Címkefelhő »
Húszmilliós cigarettaszállítmányt rejtegetett egy nő
Húszmillió forint értékű, csempészett cigarettát rejtett el pénzért egy Esztergomban élő nő. Az Esztergomi Járási Ügyészség jelentős értékre elkövetett orgazdaság miatt emelt vádat ellene.
Betörőt és orgazdát fogtak el Somlóvásárhelyen
Még aznap azonosították, és elfogták a 21 éves tolvajt, és 58 éves vevőjét.