kikapcsolódás
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ciprusi magányomban találtam rá a nyugalomra!
Aphrodité szigete nem szerepelt valami előkelő helyen a bakancslistámon, majd amikor eljutottam az országba, már a repülőből kiszállva meggyőzött.
Egy hely, ahol megáll az idő: A Budafai Arborétum csodái
Közel 20 éve élek Budapesten, imádom a vibrálását, a hangulatát, de haza Zalába megyek. Mikor visszatérek a szülőföldemre, mindig elönt a nosztalgia. Eszembe jutnak a régi nyarak, amikor kora hajnalban szedtük a málnát a nagyival, amit aztán a piacra vittünk eladni.
Jógával lazít Majoros Hajni
Majka felesége, Majoros Hajnalka nemrég részt vett egy jógatáborban.
Fesztiválkavalkád Szegeden
Legyen tavasz vagy nyár, ősz vagy tél Szegeden mindig találunk olyan programot, élményt, amit az egész család élvezhet.
Ebben a horvát hotelben még a személyzetnek is jól megy a sora
Izgalmas látnivalók és élmények várják a Szarvasra érkező turistákat.
A Körös-mente, Szarvas, Békésszentandrás és Kondoros egy teljes hétre, de akár egy kéthetes nyaralásra is elég élményt, programot és látnivalót kínál a baráti társasággal, családdal vagy éppen párban érkezőknek.
Élmények a Körös mentén, Szarvason
A Körös-mente, SZARVAS, BÉKÉSSZENTANDRÁS és KONDOROS egy teljes hétre, de akár egy kéthetes nyaralásra is elég élményt, programot és látnivalót kínál a baráti társasággal, családdal vagy éppen párban érkezőknek egyaránt.
Élmények a Körös mentén, Szarvason
A Körös-mente, SZARVAS, BÉKÉSSZENTANDRÁS és KONDOROS egy teljes hétre, de akár egy kéthetes nyaralásra is elég élményt, programot és látnivalót kínál a baráti társasággal, családdal vagy éppen párban érkezőknek egyaránt.
Az anyukáknak is jár a nyaralás, sőt!
Bled, a Júliai-Alpok szívdobbanása
Képzelj el egy varázslatos kisvárost, melyet a szlovén Alpok hegycsúcsai ölelnek körül! Képzelj el egy gleccserek vájta kristálytiszta hegyi tavat, és a tó közepében egy aprócska kis szigetet, amin egy régi templom nyúlik büszkén az egekbe!
A vidám népek titkai: ettől boldogok a dánok és a svédek!
Minden nemzetnek megvan a maga jellegzetes szórakozása, többségüket pedig mindenki ismeri: ha például azt mondom, spanyolok, már rá is vágod azonnal, hogy bikaviadal.
Öt itthoni fürdő, ahol téli hóesésben is fürdőzhet a szabad ég alatt
A napokban országszerte megmutatta magát az első hó, és a soron következő hónapokban mindenbizonnyal gyakran lesz részünk hasonló, évszakhoz illő látványban. Ha a szabadban élvezné a tél csodáját anélkül, hogy fagyoskodnia kellene, akkor érdemes felkeresnie egy forró, kültéri medencét. Van is pár tippünk hová menjen.
Öt fantasztikus Shakespeare-filmfeldolgozás!
Ha a filmeseknek nem jut eszébe eredeti ötlet, akkor szeretnek visszanyúlni a régi klasszikusokhoz. Esetünkben a valaha élt egyik legnagyobb drámaíróhoz, Shakespeare-hez.
Ezzel az Airbnb-s szállással egy egész szigetet kap
Még hogy síparadicsomban nyaralni? Naná!
Éppen egy vízparti kikapcsolódást fontolgattunk, hogy elmeneküljünk a hőség elől, amikor kaptunk ajándékba egy hosszú hétvégét az Osztrák Alpok egyik síparadicsomába.
Hotel Karos Spa: remek választás családdal is!
A Hotel Karos Spa az ország egyik legjobb családbarát szállodája, ahol az egész família együtt szórakozhat, de a párok az ingyenes gyerekfelügyeletnek köszönhetően kettesben is kikapcsolódhatnak.
Feltöltő park nyílik a belváros szívében
Budapest egyik legfrekventáltabb belvárosi közterén a tavalyi sikerek után második alkalommal épült meg a megújult POP-UP Park. Ezúttal a sport került előtérbe, így már két kihelyezett sporteszköz segítségével mozoghatnak a szabad levegőn az idelátogatók. A park remek helyszínt kínál úgy a személyes találkozókra, kikapcsolódásra, mint a szabadtéri munkavégzésre; a feltöltődés mindenki számára adott lehetőség.
Így lehet igazán menőn lazítani!
Felgyorsult a világ: fast a food, turbó a szolárium és a diéta. Rapid a randi, instant a kávé, sőt, még a szex is...
- címkék:
- Mikó Réka
- kikapcsolódás
- lazítás
- pihenés
- Címkefelhő »
5 tipp a hosszú hétvégére, ha testi és lelki feltöltődésre vágysz
Előttünk az év első hosszú hétvégéje. Végre egy kicsit hosszabb kikapcsolódás az ünnepek után. Használd ki ezt a négy napot, és kezdd a tavaszt testi-lelki feltöltődéssel!
Tanuld meg kikapcsolni az agyad!
A férfiaknak valahogy sokkal könnyebb hátradőlni, és nem csinálni semmit, csak bámulni maguk elé. Nyomkodják a távirányítót, mint egy zombi, de a több órás horgászat is hasonló tevékenység.
Király Viktor és szerelme elhagyták az országot: fotó!
Király Viktor és Anita úgy döntöttek, a hajtós időszak után kicsit elutaznak, hogy nyugodt körülmények között lehessenek együtt.
Egyetlen nap Milánóban
Amióta megjelentek a fapados járatok, azóta akár egyetlen napra is érdemes átugrani valamelyik közeli nagyvárosba, például Milánóba.
Nosztalgiajáratokkal ünnepli a 130. évfordulóját a HÉV
130 éve állt forgalomba az első HÉV szerelvény Budapesten, ezt pedig nosztalgiajáratokkal és hamarosan megjelenő könyvvel ünnepli a vállalat.
Peti és a vadon szava: vadvízi evezés férfiasan!
Pár hete elengedtünk Petit szabadságra. Állítólag szüksége volt kikapcsolódásra és feltöltődésre. Hát milyen munkaerő az ilyen? Kérem szépen, a she.hu nem puhányok gyülekezete!
Sírva könyörgöm: legalább a nyaralásodon ne mobilozz!!!
Nálam alapszabály, hogy nyaralás alatt nincs mobil. Tudom, szinte hihetetlen, de a vakáció ideje alatt digitális böjtött tartunk, és még sosem bántuk meg.
5 dolog, amiért szükséged van tengerparti vakációra!
Csodás dolog a városnézés, és a hegyekben kirándulás is lehet fantasztikus. És tóparton ejtőzni is csodás. De a tenger, az tenger. Legalábbis számomra nem pótolhatja semmi.
Modern lányoknak készül vicces életvezetési útmutató
Segíts magadon, Munka kilenctől ötig, Szórakozás. Csak néhány cím a brit Mills&Boon Könyvkiadó novemberben megjelenő szatírikus könyvsorozatából. Az Életvezetési tanácsok modern lányoknak fekete-fehér archív fotókból áll, amelyeket a 21. századi nő problémáira reflektáló gúnyos szövegek kísérnek.
Rubint Réka és Norbi 15 év után végre kirúgtak a hámból
Az energikus házaspár végre a bulis oldalát is megmutatta, kétségtelen, hogy nagyon jól érzik magukat a színpadon. Vasárnaponként mindenki láthatja, hogy nemcsak az edzések villanyozzák fel őket, de sajnos rég nem volt alkalmuk a bulizásra.
Randi-est hercegi módra: egy helyi pubban iszogatott Vilmos herceg és Katalin hercegné
A The Sun forrásai egy norfolki helyi kocsmában látták együtt a brit hercegi párt.
Nincs pénzed luxusra, de melegbe mennél? Európa 50 ezer alatt is vár
Unod az itthoni, nyomott időt? Mennél, de karácsony után és a fűtésszezon idusán nincs miből? Feszélyeznek a celebek "télből nyárba" típusú posztjai, és a jobb sorsú ismerőseid nászutas fényképei? Itt az ideje, hogy végre te is szelfizz egyet a tengernél, és a szolin kívül is szerezz egy kis színt, méghozzá az öreg kontinensen belül.
Micsoda páros! Gyurta Danival karöltve ünnepelt Hosszú Katinka
Hosszú Katinka, a netanyai rövidpályás Európa-bajnokságon sikert sikerre halmozott és hat aranyérmet szerzett. Az Iron Lady a versenyek után Gyurta Danival lazított.
Nyakkendő és kütyük helyett egy WOOOW.
Nyakkendő és kütyük helyett egy WOOOW...
Te elég időt szánsz magadra? Az énidő mindenkinek jár!
Kipattansz az ágyból, az egyik kezeddel a kávéfőzőt babrálod, a másikkal már a laptopot nyitod ki, aztán gyorsan elkészíted a gyerekek szendvicseit, és már rohansz is a fürdőbe, ahová lehetőleg a telefonodat is viszed, hátha pont akkor hív a főnököd... Neked is így indulnak a reggeleid? Önmagában ez még nem katasztrófa, de vajon a nap egy másik szakában fordítasz magadra egy kis időt? Igen, CSAK magadra: nem a gyerekekre, nem a párodra és nem is a barátaidra, de legfőképpen nem a kötelességeidre.
Szelfibotos dubajozás vagy klasszik Keszthely? Hisztibiztos nyaralásleckék az első közös vakációhoz
Úgy gondolod, elég ideje vagytok már együtt, hogy közösen nyaraljatok a pároddal? Készen álltok arra, hogy hosszú napokig nulla-huszonnégyben elviseljétek egymást? Pontosan tisztában vagytok azzal, mit jelent a másik számára a pihenés, hogyan viseli majd a kánikulát, és hogy mekkora a közléskényszere, vagyis hány szelfit akar majd lőni a Colosseum előtt?
Bükfürdő és varázslatos vonzáskörzete a tökéletes úti cél tavaszra
Már annyira vágyunk a szabadba, hogy szinte másra sem tudunk gondolni, mint hogy eltöltsünk egy csodás hosszú hétvégét vagy akár heteket is egy gyönyörű helyen, ami feltölt, ellazít, kikapcsol. Idén tavasszal a nyugat-dunántúli régió lesz az egyik nagy sláger, így csokorba szedtük, miért is érdemes odalátogatni.
A kanapéról már csak egy ugrás az ágy: Így működik a "couchsurfingsex"
Ha a Tinder segítségével dönthetünk a randomszexről az alapján, ki van a közelünkben, hány éves és milyen képeket töltött fel, akkor miért furcsa, ha ágyba bújunk azzal az emberrel, akinek egyébként a kanapéján alszunk? A Life.hu utánajárt annak, miként lett az immáron tízéves múltra visszatekintő couchsurfingből mára cocksurfing.
"Ha most hagysz aludni, ígérem holnap szexelünk" - Aki eleget alszik, jobban bírja az ágyban?
Ugyan nem brit tudósok, ellenben michiganiek, akik kikutatták, hogy egy szunyúkálással töltött óra elég ahhoz, hogy a nők utána többet és jobban akarjanak szexelni. Lássuk akkor, hogy is van ez jól!
Álomnyaraláson pihen Jessica Alba és családja: Cuki fotók!
Legutóbb, a Szex és New York sztárja, Sarah Jessica Parker nyaralt egy festői helyen a családjával, most pedig az ultradögös Jessica Alba posztolt fotókat egy paradicsomi helyről.
Ne gőzölj a szaunában! Ezek a szaunaetikett sarkpontjai, amikről tudnod kell
Állandó feszültséget tapasztalsz a wellness-szállók szaunarészlegén? Örökös verseny van az apró kabinok legjobb helyeiért, a felső padsorért és a merülőmedencéért? Ki vannak függesztve a szabályok az ajtó mellé, de azokat senki sem olvassa el? Utánajártunk, miképpen működik a szaunakultúra hazánkban, és miért is olyan, amilyen.
Év eleji feltöltődés garantálva! - Öt szuper wellness-szálloda, ahol kikapcsolódhatsz
Nincs is jobb dolog annál, mint az évet egy pihentető wellness-hétvégével kezdeni. Mutatunk néhány olyan szuper helyet, ahol a különböző szolgáltatásoknak hála az év eleji feltöltődés garantált!
Most is ott a Balaton: mássz, evezz és tekerj ősszel is!
Ki mondta, hogy attól, hogy vége van a nyárnak, és hűvös szelek járnak, le kell mondanod a vízi élményekről? Miért gondolod, hogy jövő nyárig kellene várnod arra, hogy újra lemehess a Balatonra? Hol van az leírva, hogy ősszel nem csobbanhatsz bele egy tóba, vagy épp nem próbálhatod ki az evezést? Nos, sehol.
Sátormozitól a Bed Cinemáig: hogy jutottunk el a nyilvános ágyban filmezésig?
Anno vándormozival, sátrakkal, kávézókkal és kocsmákkal indult, mára pedig már a gumicukorfal és a jalapenós, sajtszószos, barbecue-s, nachosrágcsálta multiplexparti sem elég. A mozgóképszínháztól száz év alatt jutottunk el a csúcsrajáratott moziélményig, amikor is 35 ágyban, együtt, párnák közt élvezhetjük az alkotásokat, vagy csinálhatunk valami egészen mást...
Fagyálló könyvajánló télre: csodák, amik mind a 77. oldalon nyílnak ki
Minden a Philip Roth kötettel kezdődött. Megragadtam és kicsaptam középen, hogy jó mélyen beszippantsam az illatát. Ezt teszem minden olvasás előtt. Ahogy egyre közelebb emeltem az orromhoz, megláttam a 77. oldalon vigyorgó fejezetcímet. Pinaláz, mondta nekem, én meg hátrahőköltem, és nem mertem hozzáérinteni az orromat. Zavaromban ellapoztam...
Tanulj meg relaxálni!
A klasszikus relaxációs gyakorlat segítségével a figyelmet a test különböző területeire irányítva tudatosan lazítjuk el azokat, így szabadulunk meg a feszültségtől testi és lelki szinten.
Ahol az egész család kikapcsolódik – A top 7 gyerekbarát wellness-szálloda itthon
Nincs is jobb dolog egy őszi, hűvös hétvégén, mint egy pihentető wellness-szállodában lazítani. A jó hír az, hogy akkor sem kell lemondanod erről az élményről, ha gyerekek hada vesz körül. Mutatunk néhány olyan szuper helyet, ahol a különböző programoknak hála a gyerekek is jól érezik magukat és a szülők is pihenhetnek.
INCENTIVE AJÁNLATUNK
Meetingek, tréningek, konferenciák és egyéb üzleti célú rendezvények alkalmára
Csússz egy nagyot! Ezek az ország legjobb csúszdaparkjai
Úszni, hűsölni egy kicsit a vízben, majd kiülni a medence szélére napozni – mindez nagyon kellemes dolog, de lássuk be, egy idő után kicsit unalmassá válik. Mennyivel izgalmasabb a fürdőzés, ha közben csúszdákon emelhetjük az adrenalinszintünket! Az országban se szeri, se száma az új és még újabb csúszdaparkoknak, bemutatjuk a négy kedvencünket.