couchsurfing

címke rss
Ahol a latinos pezsgés rendezettséggel párosul

Ahol a latinos pezsgés rendezettséggel párosul

A számat húzva, egy olcsó repülőjárat miatt utaztam Miamiba. Minden porcikám ellenállt, Costa Rica repterén még szidtam is magam, minek töltök kilenc napot egy olyan városban, amelyik egyáltalán nem érdekel, ahelyett, hogy Közép-Amerikában maradnék. Aztán úgy alakult, hogy már az első nap megkedveltem az amerikai tengerparti várost. Beszámoló következik az USA egyik legnaposabb térségéből.

A világ egyik legélhetőbb országa egyúttal a legszebb is

Archívum2016.10.30, 17:05

Mit jelent, hogy egy ország élhető? Számomra azt, hogy van munkalehetőség, jó az oktatás, az egészségügy és a közbiztonság. Hogy annyira jól érzem magam ott, hogy eszembe sem jut máshová költözni. Hála egy elárazott repülőjegynek, lehetőségünk volt eljutni a világ egyik legélhetőbb és egyúttal legszebb országába, Új-Zélandra.

Kilencszer elért volna már a Holdra

Archívum2016.06.03, 08:20

Egyetlen dolog van, amit nem igazán szeretek az utazásban, ez pedig a repülés. Egy idő után rém unalmas a végtelen várakozás a repülőtereken, a becsekkolás, a sorban állás a biztonsági ellenőrzéshez, de maga a hosszú repülőút is. Ezért voltam különösen kíváncsi egy olyan emberre, aki több mint kétezerszer repült, 572 repülőtéren járt, 226 repülőtársaságot és 121 géptípust próbált ki, és még mindig nem tudott betelni az élménnyel. Interjú Földvári Andrással.

New Yorkhoz sem kell feltétlenül tömött pénztárca

[origo] utazás2016.02.28, 18:37

New Yorkot nem kifejezetten a magamfajta hátizsákos turistáknak találták ki, de ez nem tartott vissza attól, hogy január elején felüljek egy gépre, és elrepüljek a Nagy Almába. Találtam ingyen szállást, olcsón vásároltam élelmiszert, és a legtöbb látnivalóért nem kellett belépődíjat fizetnem. Néhány praktikus tanács, hogyan tehetjük elérhetőbbé a tengerentúli utazást. 

Ingyen is talál szállást, aki elég kreatív

[origo] utazás2016.02.12, 21:02

A legnagyobb fejtörést sok utazónak a szállásköltség okozza, pedig egyáltalán nem törvényszerű, hogy erre menjen el a nyaralásra szánt pénzünk java. Ha elrugaszkodunk attól, hogy megszállni kizárólag hotelszobában lehet, egy rakás lehetőség van arra, hogy olcsón, vagy akár ingyen jussunk szálláshelyhez. Úgy is fogalmazhatnék, csak akkor költ az ember sokat szállásra, ha úgy dönt.

Biztonsági tippekkel bővült a gyilkosság miatt a Couchsurfing honlapja

Travelo2017.10.11, 16:34

A korábban csak a "tippek" menüpontban található biztonsági tanácsok a couchsurfing.com nyitóoldalára kerültek.

Kalapáccsal gyilkolta meg a férfi couchsurfinges vendégét

Life.hu2015.09.10, 16:14

A nepáli földrengés áldozatainak akart segíteni a 25 éves Dahlia Yehia, ezért utazott Pokharába. Nem sejtette, hogy vendéglátója, akit már fél éve megismert az interneten, egy hidegvérű gyilkos.

Kanapéturizmus - Gyanús, ha a szállásadónak nincs referenciája

Travelo2017.10.13, 12:02

Rutinos couchsurfer véleményét kérdeztük arról a tragédiáról, amelyben egy fiatal tanárnőt a szállásadója kalapáccsal vert agyon, hogy megszerezze pénzét és mobiltelefonját. A nő a couchsurfing.com oldalon ismerkedett meg gyilkosával.

Nincs pénzed hotelben megszállni? Ne csüggedj, mutatjuk, milyen nyaralási alternatíváid vannak!

Life.hu2015.08.14, 09:10

Nincs pénzed szállodában megszállni a nyaralásod alatt? Vagy már unod, hogy minden vakációd alkalmával korán kell kelned, hogy tízig leérj reggelizni? Akkor idén próbálj ki valami mást, valami igazán különlegeset! Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány pénztárcabarát szállásalternatívát.

Tárd ki otthonod és tömd meg pénztárcád - Így válhat lakásod szállodává

Life.hu2015.06.09, 12:03

Ma már itthon is egyre ismertebbé válik az úgy nevezett otthonmegosztás műfaja. A couchsurfingről valósznűleg te is hallottál már, azt azonban nem biztos, hogy tudod, hogy milyen más lehetőségeid vannak még használaton kívűli kanapéd, esetleg szobád kamatoztatására.  

Előző
  • 1
  • 2
Következő