iszlám

címke rss

Újabb és egyre durvább antiszemita támadások Franciaországban

Archívum2019.03.05, 16:48

Újabb antiszemita bűncselekmény-sorozat Franciaországban, ezúttal Strasbourgban és környékén. Most egy általános iskola kapujára függesztettek ki antiszemita feliratokat, meggyaláztak egy holokauszt-emlékművet, ugyanezt tették a nácik által felégetett strasbourgi zsinagóga emlékművével is. Roland Ries strasbourgi polgármester azt mondta, hogy szinte minden napra jut már egy antiszemita akció. Szerinte a helyzet nagyon nyugtalanító.

Nem törli az Apple és a Google a nőkövető appot

Archívum2019.03.04, 11:16

A Google szerint Szaúd-Arábia alkalmazása megfelel a fejlesztői szabályzatának.

Milliónyi muszlim fiatal indulhat el hamarosan Algériából Európába

Archívum2019.03.03, 09:19

Az új típusú invázióról és Abdelaziz Bouteflika esetleges újraválasztásáról írt Éric Zemmour a Le Figaro hétvégi számában. A legnagyobb francia esszéista, Orbán Viktor és a magyar modell tisztelője úgy látja, hogy az algériai elnök ma egy olyan üzleti és katonai alapú kamarilla politika megtestesítője, amely a zsaroláson alapul és a hatalom mindenáron való megtartása a célja. Akár a „Bouteflika vagy a háború” szlogent is társítani lehetne hozzá, Charles de Gaulle „vagy én, vagy a káosz” híres mondása után szabadon. 

Zaklatta az ápolót a migráns, mert nem az iszlám szerint öltözködött

Archívum2019.03.02, 17:17

Egy 37 éves muszlim migráns hátterű férfi London egyik közkórházában azért kezdett el zaklatni egy női alkalmazottat, mert a nővér nem az iszlám szabályai szerint volt felöltözve. Ezt követően megfenyegette a nő védelmére siető keresztény orvost. 

Halállal fenyegetik a migránsok a kóser étterem tulajdonosát Berlinben

Archívum2019.03.02, 16:04

Az izraeli származású, Jeruzsálemben született Yorai Feinberg Berlin egyik kóser éttermének a tulajdonosa. Saját bevallása alapján már nem érzi magát biztonságban a német fővárosban, mert állandóan halálos fenyegetéseket kap, többségében muszlim migránsoktól.

Baloldali médiaterror: tagadják az antiszemitizmus muszlim gyökereit

Archívum2019.03.02, 10:11

Többoldalas összeállításban foglakozik a világ egyik legfontosabb konzervatív hetilapja, a Les valeurs actuelles a radikális iszlám és a baloldal összefonódásával, és az antiszemitizmus erősödésével Franciaországban. Az elmúlt években menekülnek a zsidó emberek a párizsi elővárosokból, hiszen mindennaposakká váltak ellenük a bevándorló hátterű muszlimok antiszemita támadásai.

Hidzsábot viselő iszlamista migráns képével üdvözlik az embereket egy svéd város határában

Archívum2019.02.25, 10:55

Gävle városának a bejáratánál a település baloldali vezetése kihelyeztetett egy elektronikus üdvözlőtáblát, amin egy olyan hidzsábot viselő migráns hátterű nő látható, aki kapcsolatban áll a szélsőséges Muszlim Testvériséggel, korábban pedig egy szalafista irányítás alatt lévő mecsetben dolgozott. Az eset nagy botrányt váltott ki.

A baloldali-muszlim erőszak a társadalom zsidó-keresztény gyökereit támadja

Archívum2019.02.25, 09:15

Robert Redeker Franciaország-szerte népszerű író, filozófiaprofesszor, egyike volt az első francia entellektüeleknek, aki az iszlámról a szólásszabadság, illetve a kereszténység kontextusában értekezett. 2006-ban jelent meg széles körben ismertté vált vitairata a világ egyik vezető konzervatív lapjában, a Le Figaróban arról, hogy mit tehet a szabad világ az iszlám egyre erőteljesebb térhódításával szemben. Írása után halálosan megfenyegették. Most arról beszélt a Le Figarónak, hogy a baloldali-muszlim erőszak a társadalom zsidó-keresztény gyökereit támadja. És a bevándorláspárti baloldal és az antiszemita muszlimok veszélyes szövetssége ...

A baloldal valójában beteggé vált

Archívum2019.02.23, 09:52

A quatzenheimi zsidó temető egészen elképesztő meggyalázása, a közös, baloldali-iszlám térhódítása és a nagy francia konzervatív filozófus, Alain Finkielkraut elleni múlt szombati antiszemita támadás kapcsán adott interjút Pascal Bruckner világhírű, francia filozófus, író a Le Figarónak. Pascal Bruckner az 1968-as liberalizmusból kiábrándult generációhoz tartozik, ő írta egyébként a Keserű méz című regényt, ebből rendezett filmet Roman Polanski. Brucknert rendszeresen támadják a liberális médiumokban, bevándorlásellenes véleményéért bíróság elé is rángatták. 

Szoros szövetséget kötött a muszlimokkal a baloldal

Archívum2019.02.19, 12:02

A Migrációkutató Intézet legújabb tanulmánya azt vizsgálja, hogy egyes nyugat-európai baloldali pártok milyen taktikát alkalmaznak a muszlim szavazatok elnyerése érdekében. Az elemzés elsősorban a Munkáspárt példáján és a brit viszonyok bemutatásával szemlélteti e szavazatszerzési törekvéseket, illetve a muszlim választók pártpreferenciáját. A kutatás a modern antiszemita retorikával mint a progresszív baloldal és a muszlim szavazók közötti kapcsolatteremtés módszerével is kiemelten foglalkozik.

Disznóknak nevezte a nem muszlimokat egy muszlim oktatási szervezet

Archívum2019.02.18, 14:40

A sloughi Langley Akadémia megszüntette az együttműködést az Al-Miftah nevű muszlim intézettel, miután kiderült, hogy a muszlim intézet imámjai „IslamHood” óra néven vasárnapi iskolákban uszítottak a nem muszlimok ellen, és szélsőséges nézeteikkel igyekeztek megfertőzni a diákokat is.

Repülés közben is lehet gyakorolni az iszlám vallást az új járatokon

Archívum2019.02.14, 14:10

Február 12-én Amal néven indított új járatot a Malaysia Airlines, az üzletág az iszlám zarándoklatokat szolgálja ki.

Szexuális zaklatás és bűnözés: bajban van Finnország a migráció miatt

Archívum2019.02.06, 17:00

Óriási botrányt okozott Finnországban, hogy kiderült: migránsbandák fiatal lányokat terrorizálnak több helyen az országban. A hatóságok mindent megtesznek, hogy a migráció által keltett problémákat eltussolják, de a társadalom egyre nagyobb része ismeri fel, hogy a korlátlan bevándorlás mára már súlyosan veszélyezteti az ország kultúráját.

Bujkál az istenkáromlásért halálra ítélt Ászija Bibi

Archívum2019.01.29, 13:04

Az iszlamisták nem nyugszanak bele, hogy Ászija Bibit 9 év után hivatalosan is felmentették a halálbüntetés alól. A nőt azzal vádolták, hogy gyümölcsszedés közben összeveszett muszlim munkatársnőivel, majd Mohamed prófétát szidta. 

Az iszlám egy hatalmas üzleti vállalkozás

Archívum2019.01.28, 21:00

Az iszlám ma egy globális probléma, éppen ezért napjaink egyik legfontosabb kérdése, hogyan kezeljük ezt a hihetetlen mértékben terjeszkedő vallást - többek között erről beszélgetett az Echo TV vasárnapi műsorában, a NYOLCAS-ban G. Fodor Gábor, a Századvég Alapítvány elnöke, a 888 főszerkesztője Speidl Biankával, a Migrációkutató Intézet vezető kutatójával. Az iszlámra lényegében egy hatalmas üzletként lehet tekinteni - állapították meg.

Terrorista kiképzőként működnek a nyugat-európai börtönök

Archívum2019.01.10, 19:53

A belgiumi börtönökben már többségbe kerültek a migráns hátterű, muszlim vallású elítéltek. Őket szélsőséges imámok radikalizálják, akiknek a száma a belga börtönökben mára meghaladta a katolikus papok számát.Egyre aggasztóbb a helyzet Németországban és Franciaországban is. A nyugat-európai hatóságok látszólag tehetetlenek, mivel nem tudnak hatékonyan fellépni a radikalizációval szemben. Kérdéses, hogy jutnak be szélsőséges imámok lelki segítségnyújtás címén a börtönökbe.

Többen meghaltak egy afgán terrortámadásban

Archívum2018.12.26, 10:55

Koldusnak álcázta magát egy merénylő Afganisztánban, akinek az volt a célja, hogy pakisztániakat öljön meg. A támadásban hatan meghaltak.

Nagy arányban nő a muszlimok száma

Archívum2018.12.26, 10:45

Fischl Vilmos evangélikus lelkész volt az M1 vendége. Itt az iszlámról, mint vallásról beszélt, de hangsúlyozta azt is, hogy fontos Európa identitása is. Jó kezdeményezésnek tartja a több kontinensen működő programot, amely az üldözött keresztényeknek segít.

A nő, akit börtönre ítéltek, mert megmutatta a haját

Archívum2018.12.14, 15:25

Míg Európa-szerte sorban hozzák a törvényeket, amelyek tiltják, hogy a nők kendővel takarják el hajukat és arcukat, számos országban - köztük Iránban - börtönbüntetéssel sújtják azokat, akik nem hordanak kendőt.

Már a francia rendőrök és katonák között is ott vannak a radikális iszlamisták

Archívum2018.12.15, 14:14

Egy Republikánus parlamenti képviselő szerint a francia államvédelem szervezeteiben bent vannak a radikális iszlám hívei. Tudnak róluk, azonosították őket, figyelik őket, "veszély" esetén más munkakörbe helyezik át, de eltávolítani nem tudják a rendőrség, csendőrség, hadsereg, vámhatóság állományából azokat a radikális iszlám hívőket, akik potenciálisan terrorista merényletet követhetnek el. Erre nem alkalmasak a francia jogszabályok.

Az iszlám térnyerése fontosabb annál, semhogy áltudományos módon közelítsük meg

Archívum2018.12.11, 14:57

Közös nyilatkozatban hívják fel a figyelmet az áltudományok veszélyeire, és a Politikai Iszlám Tanulmányok Központja, CSPI Magyarország tevékenységének az ártalmasságára a magyar orientalisztika és iszlámkutatás képviselői.

Brüsszel még mindig az iszlám dzsihád fővárosa

Archívum2018.12.03, 14:02

Egy nemrégiben nyilvánosságra került belga hírszerzési jelentés alapján a belgiumi börtönökben egyre nagyobb számban radikalizálódnak az ott fogvatartott muszlim rabok.

A svéd iskola betiltotta Szent Lúcia ünnepét

Archívum2018.11.30, 12:41

Betiltották egy svéd iskolában az évszázados hagyományokra visszanyúló Szent Lúcia, más néven Luca napjának ünnepét, de Muhammad próféta születésnapját megtartották – számolt be a Voice of Europe.

Toulouse-ban elkezdik építeni Franciaország egyik legnagyobb mecsetét

Archívum2018.11.27, 12:53

Miközben folyamatosak a keresztény templomok elleni támadások Franciaországban, megkezdik az ország egyik legnagyobb mecsetének az építését Toulouse-ban. Az új mecset majdnem kétmillió euróba kerül, ez mintegy 650 millió forintnak felel meg.

„Én vagyok Allah" üvöltéssel zavarták meg az imádkozó francia keresztényeket

Archívum2018.11.26, 18:28

Pánik tört ki egy Aix-en-Provence-i templom vasárnap esti miséjén. Egy férfi „Én vagyok Allah. Nem félek a haláltól” üvöltéssel zavarta meg az imádkozó francia keresztényeket, akik közül sokan a templom hátsó részében levő szentélybe menekültek, mások elbújtak a padok alá.

Egy iszlamista terrorszervezet tagja belga börtönőröket támadott meg

Archívum2018.11.15, 11:05

Egy szélsőséges, iszlamista terrorszervezet börtönben levő tagja hétfőn támadta meg a belga börtönőröket. Az incidens során több őr is megsebesült. A szokásos biztonsági ellenőrzés közben szabadultak el az indulatok. Az őrök közül egy még mindig kórházban van, a többiek csak enyhébb sérüléseket szenvedtek. A börtönszakszervezet az őrök biztonsága miatti szolidaritásból csak minimum szolgálatot láttak el szerdán 6-22 órák között, felhívva a figyelmet arra: ez már nem az első eset, hogy egy terrorista rátámad a börtönőrökre.

Kétszáz kilométerre hazánktól már az iszlám dominál

Archívum2018.11.08, 14:29

A kulturális azonosságok miatt egyre nagyobb az arab és a török befolyás Bosznia-Hercegovinában.

Elege van a fehérekből az énekesnőnek

Archívum2018.11.06, 17:42

Alig egy hónapja tért át az iszlám hitre, és máris elege lett a fehér emberekből. Sinead O'Connor az utóbbi években komoly gondokkal küzd, és úgy tűnik, most a fehérektől is elfordult.

1905 óta érvényben lévő törvényt módosítana Macron a muszlim szavazatokért

Archívum2018.11.06, 14:19

Nicole Belloubet francia igazságügyi miniszter megerősítette a France Inter nevű közszolgálati rádió értesülését, miszerint módosítani fogják az állam és az egyház szétválasztásáról szóló 1905 óta hatályban levő törvényt. Ezáltal Emmanuel Macron még több muszlim migráns szavazatot tudna besöpörni, amire nagy szüksége is lenne a májusi európai parlamenti választásokon, mivel kizárólag francia szavazatokból csúfos kudarc várna rá.

Franciaország: A hipererőszak korszaka az eliszlámosodás árnyékában

Archívum2018.11.04, 16:27

Bandaháborúk, meglincselt rendőrök, halálosan megfenyegetett tanárok, megerőszakolt tinédzserek, faji alapokon meggyilkolt emberek, évi 200 ezer legális betelepítés, 100 ezer illegális migráns - Franciaország: A hiper-erőszak korszaka az eliszlámosodás árnyékában

Feszítővassal verték félholtra, mert kritizálta a vallást

Archívum2018.10.31, 13:21

A 30 éves skót, egykori ketrecharcos Euen Frasert egy feszítővas szerű fém rúddal verték véresre egy vallási vita után. Most poszttraumatikus stressz szindrómában szenved és teljesen megváltozott az élete a brutális támadás óta - olvasható a Thescottishsun oldalán.   

Német közgazdász: Iszlám hatalomátvétel készül Európában

Archívum2018.10.28, 12:30

Thilo Sarrazin "Németország felszámolja önmagát" című, nem titkoltan provokatív könyve mára már minden idők egyik legkeresettebb könyvévé vált Németországban. A szerző legújabb alkotása ismét komoly vitát kavart, ami nem meglepő, hiszen témája az iszlám, amely az SPD, vagyis a német szociáldemokrata párt egykori politikusa szerint hatalomátvételre készül Európában – hangzott el az M5 "Ez itt a kérdés" című műsorában.

Drámai mértékben iszlamizálódott Franciaország

Archívum2018.10.26, 15:09

A Le Monde baloldali francia napilap részére újságírónak készülő diákok folytattak vizsgálatot a Párizs környéki megye, Seine-Saint-Denis eliszlámosodásáról. Erről a negyedről, az itt uralkodó rendkívül durva viszonyokról, a közbiztonság hiányáról, a napi szinten jelenlevő bűnözésről, a no-go zónákról, a migránsgettóról már sokszor tudósítottunk, mint ahogy azt megtette számtalan esetben a francia jobboldali, konzervatív sajtó is. Ami ebben a tanulmányban leginkább érdekes, a benne szereplő brutálisan realista adatokon, leírásokon kívül az az, hogy úgy tűnik, mostanra a baloldali újságírókban is tudatosult, hogy hova vezetett az elllenőrizetlen, ...

Sinead O'Connor áttért az iszlám hitre

Archívum2018.10.26, 10:11

Sinead O'Connor nagy változást jelentett be Twitter-oldalán: közölte, hogy áttért az iszlám hitre, és a nevét is megváltoztatta.

Gyerekeket erőszakolhatott meg egy muszlim hitszónok

Archívum2018.10.21, 17:13

Faiz-ul-Aqtab Siddiqiről derült ki, hogy kiskorúakkal fajtalankodott. Nyomozást indított a brit rendőrség, miután a holland De Telegraaf után a brit sajtó is részletesen foglalkozott azzal, hogy a szigetország legnagyobb saría-bíróságát működtető hálózatának a feje, Faiz-ul-Aqtab Siddiqi kiskorúakat erőszakolt meg.

Teljesen értelmetlennek tűnik Szulejmán mohácsi győzelme

Archívum2018.10.20, 19:19

A Mohács melletti síkon II. Lajos magyar király valamint Szulejmán oszmán szultán hadai között 1526. augusztus 29-én lezajlott ütközet az egyik legnagyobb nemzeti tragédiaként maradt fenn az utókor emlékezetében. A mohácsi csatavesztéshez szokás kötni a középkori Magyar Királyság végét, valamint az ezt követő, és az ország sorsát több évszázadra meghatározó romlást is. Pedig Mohács után még tizenöt évig szabad volt a töröktől az ország. Mohácsról és következményeiről könyvtárnyi értekezés született az elmúlt másfél évszázadban, ám azt a kérdést, hogy mi is lehetett Szulejmán valódi célja az 1526-os hadjárattal, még nem nagyon vizsgálták.

Brutális videó: kegyetlen középkori módszerekkel vallatnak a muszlim saria bíróságok

Archívum2018.10.13, 13:06

Az elmúlt napokban többször is írtunk arról, hogy Londonban, és Svédországban terjednek az iszlám jog szerint működő saria bíróságok. Most egy egyiptomi saria hazugságvizsgálatról készült videó terjed futótűzként az interneten.

Így hallgatta el az ellenzéki propagandamédia Vona Gábor muszlim kapcsolatait

Archívum2018.10.10, 15:01

Óriási hisztériát rendezett a teljes ellenzéki propagandasajtó azon, hogy Magyarországra látogatott a török államfő (érdekes módon azzal nincs problémájuk, amikor Angela Merkel fogadja Erdogant). Ugyanazok a lapok sivalkodtak fület sértően, amelyek minden erejükkel titkolták Vona Gábor - a Jobbik bukott elnöke, aki a háttérből valójában még mindig irányítja a pártot – kiváló kapcsolatait a muszlim világgal és a Szürke Farkasok nevű török terrorszervezettel. Azzal a Szürke Farkasokkal, amelynek köze volt a II. János Pál pápa elleni 1981-es merénylethez. Vonának iráni és jemeni kapcsolatai is voltak, a balliberális propaganda erről iss ...

Döbbenetes adatok: így iszlamizálódott London

Archívum2018.10.10, 13:54

Már többször írtunk arról, hogy Londonban mennyire erős az iszlám jelenlét, mekkorát ugrott az erőszakos bűncselekmények, ezen belül is a gyilkosságok vagy a késes támadások száma. Sadiq Khan, London pakisztáni származású polgármestere pedig teljesen átalakította a város arculatát. Ami az ideológiai hátteret illeti, ebben is komoly változások történtek az elmúlt időszakban.

Halált kívánt a muszlim imám a németekre

Archívum2018.10.09, 12:50

A németországi Halle városában egy muzulmán imám gyűlöletbeszédet tartott fényes nappal az utcán, a járókelők legnagyobb megdöbbenésére. Azt üzente, hogy térjenek át az iszlám hitre, hagyják el az országot, vagy haljanak meg.

Naponta két kislány nemi szervét csonkítják meg Angliában egy iszlám vallási rítus miatt

Archívum2018.10.08, 14:45

Három hónapon belül tíz, egy évesnél fiatalabb lánycsecsemő nemi szervét barbár módon megcsonkították Nagy-Britanniában az iszlám FGM keretében – írta a Voice of Europe a Birmingham Mail alapján.

Botrányos agymosás egy brit iskolában

Archívum2018.10.03, 11:20

Újabb szintre emelkedett a multikulti agymosás az Egyesült Királyságban. Egy szülő kiakadt, amiért arra kérték a gyerekeket, hogy a családjuknak címezve írjanak egy olyan levelet, amely az iszlám hitre való áttérésről szól - olvashatjuk a Voice of Europe tegnapi cikkében. 

Naponta több száz holland gyereket kényszerítenek mecsetek látogatására - videó

Archívum2018.10.03, 10:39

Egy nyilvánosságra került videofelvétel alapján a hollandiai kisiskolásokat arra kötelezik, hogy  mecsetekben imádkozzanak muszlim módra. Az erőszakos iszlamizációt egy szélsőséges Törökországból finanszírozott álcivil szervezet osztálykirándulásnak próbálja álcázni.

Lecsaptak Franciaországban egy iszlám szervezetre

Archívum2018.10.02, 11:18

Fél évre befagyasztották a francia hatóságok kedden a Centre Zahra France nevű iszlám szervezet vagyonát terrorcsoportok támogatásának gyanúja miatt.

A karácsony ellen uszít egy imám Franciaországban - videó

Archívum2018.09.28, 10:14

Egy portugál származású francia állampolgár tette közzé Twitter-fiókján a dél-franciaországi Marseille muszlim migránsok lakta negyedében, az El-Islah nevű mecsetben készült megdöbbentő videót.

Így alakítják át Nagy-Britanniát a migránsok

Archívum2018.09.27, 14:56

Nagy-Britannia egy hónapnyi bevándorlással, integrációval és bűnözéssel kapcsolatos eseményeit dolgoztuk fel napról napra. Összeállításunkban arra akarunk rámutatni, hogy milyen mértékben alakítja át az Egyesült Királyság életét a migráció. 

Rettegnek a németek a migrációtól és a terrorizmustól

Archívum2018.09.26, 19:01

A hidegháború lezárultát követően Németország biztonságpolitikája a teljes passzivitást választotta, és teljes mértékben az amerikai védőernyő kényelme alá bújt. 2010 után azonban a nemzetközi rendszer hihetetlen sebességgel változott meg, és mára a német politika is felismerte, hogy nem számíthat mindenben az Egyesült Államokra, hanem európai szövetségesekre is szüksége lesz, ha hatékony védelmet akar a kontinensen. A német közvélemény azonban óvakodik a fegyverkezéstől, miközben a többség a saját biztonságát az illegális migránsoktól, a terrorizmustól és a vallási szélsőségesektől félti.

Muszlim migránsok keresztény templomokat rongáltak meg Svédországban

Archívum2018.09.25, 17:18

Megszaporodtak a templomok ellen elkövetett támadások a skandináv országban. Az erősen bevándorláspárti, balliberális svéd média egyszerű rongálásként kezeli az iszlamisták tetteit, és nem keresztényellenes fenyegetésként tálalják.

A britek annak ellenére engedik ki az iszlamistákat, hogy tudják, terrortámadásokat fognak végrehajtani

Archívum2018.09.25, 11:20

Az elkövetkező időkben egyre több dzsihadistát fognak kiengedni a brit börtönökből, ugyanis lejár a büntetésük. A szakértők szerint előreláthatólag ismét lesznek majd terrortámadások a szigetországban, ugyanis a titkosszolgálatoknak egyszerűen nincs arra kapacitásuk, hogy nyomon kövessenek ennyi potenciális terroristát.