Isten

címke rss
Dr. Eben Alexander, az idegsebész, aki azt állítja, találkozott Istennel

Dr. Eben Alexander, az idegsebész, aki azt állítja, találkozott Istennel

Dr. Eben Alexander orvosként egész életében a tudományra támaszkodott. A materiális világban hitt, és semmi olyanban, amit a szemünkkel nem láthatunk. Halálközeli élménye azonban mindent megváltoztatott. Hét napig feküdt kómában bakteriális agyhártyagyulladás miatt, és azt állítja, ezalatt találkozott Istennel. Bármennyire is akarta, nem talált tudományos magyarázatot arra, ami vele történt, pedig ő idegsebészként az agyműködés szakértője. Ez a tapasztalás teljesen átformálta korábbi gondolkodását.

Ferenc pápa: a nők elleni erőszak az istenkáromláshoz hasonló

Life.hu2020.01.01, 16:56

A nők ellen elkövetett erőszak istenkáromláshoz hasonló - hangsúlyozta szerdai újévi homíliájában Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában, a Vatikánban.

Ferenc pápa: Jézus születése a feltétel nélküli szeretet üzenetét jelképezi

Life.hu2019.12.25, 10:00

Jézus születése a feltétel nélküli szeretet üzenetét jelképezi a mai emberiség számára is, amely ha meg akarja változtatni a világot, saját magával kell kezdenie - hangoztatta homíliájában Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában szenteste.

Fehér Zoltán káplán: Isten fia nem a hatalmasok közé született

Itthon2019.12.22, 10:04

Krisztus földi születésének ünnepére várunk, Isten fia pedig nem a hatalmasok közé, a politikai elitbe született, hanem kitaszított helyzetbe - erre figyelmeztetett karácsony ünnepén Fehér Zoltán, a Szent István-bazilika káplánja az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Az elmúlt kétezer év „minden tökéletes igazára” emlékezünk

Tudomány2019.11.01, 16:26

A mindenszentek és a halottak napja az emlékezés történetét őrzi, amit a keresztény világ november 1-jén tart. Mai formájában is több mint ezeréves ünnep, eredetében és jelentésében pedig visszamegy az első keresztény századokra, a Római Birodalom keleti részére. Amikor az ókori rómaiaknál az ünneplés és tisztelet legnagyobb foka az volt, hogy istenként és félistenként tisztelt őseiknek és hőseiknek címeket adományoztak, szobrot emeltek és szentélyt is állítottak. A hagyomány szerint VI. Leó bizánci császár terjesztette ki az ünnep hatályát a vértanúkról minden szentre, a szent életű felesége tiszteletére.

Müller Péter: Az igazi érték megvehetetlen

Life.hu2019.10.28, 18:15

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 409. rész.

Utazás a lelked körül Peller Mariann-nal: Szulák Andrea

Life.hu2019.08.26, 10:15

Az eMeRTon-díjas énekesnő mindig is istenhívő volt, emellett azonban nagyon nyitottan áll minden sorselemzéshez, legyen szó asztrológiáról vagy akár a számára férfiakra jellemző energiákat mutató tarotkártyás személyiségelemzésről. Az utazás a lelked körül című sorozatomban ezúttal Szulák Andreával beszélgettem.

40 éve nem iszik, nem dohányzik, és nem mos hajat ez a férfi

Life.hu2019.07.19, 20:31

Isten jelent meg annak a 63 éves férfinak, aki azt állítja, hogy a Mindenható parancsára nem mossa a haját 40 éve. Új foglalkozást is választott magának. 

Szíj Melinda Isten kezébe adta az életét miután megtudta, daganata van

Archívum2019.07.04, 07:13

Szíj Melinda Isten kezébe adta az életét, amikor megtudta, hogy daganata van. 

Az orosz Nostradamus, aki megjósolta Hitlert és a Romanovok végzetét

Tudomány2019.05.11, 18:40

A királyi méltóságokat örök idő óta csábították a csillagjósok és a jövőbe látók rendkívüli képességei. A vélt vagy valós képességekkel megáldott jósok a kezdetektől adtak hűségesen tanácsot bármilyen témában, akár személyes, akár politikai döntéssel kapcsolatban. Ábel szerzetes neve azonban szinte eltűnt a történelem útvesztőjében, pedig hihetetlen pontossággal tárta fel a cári Oroszország uralkodóinak sorsuk néhol sötét, máshol fényes útvesztőjét. Természetfeletti képességei és titkos feljegyzései azonban sokáig rejtve maradtak.

Az isteni gondviselés tapasztalata javíthatja a mentális egészséget

Tudomány2019.04.24, 20:59

Bár az emberek évezredek óta osztják meg egymással azokat a mély, vallási élményeiket, amelyeket spirituális úton vagy pszichedelikus anyagok használatával szereztek, ezek a tapasztalatok gyakran találkoznak azokkal a beszámolókkal, amelyekben Istenről vagy a „végső valóságról" számolnak be. A kutatók most ezeket a behatásokat vizsgálva arra jutottak, hogy jóval elégedettebbek, boldogabbak és céltudatosabbak azok, akik ilyen vélt vagy valós tapasztalatokkal gazdagodtak. Akár évtizedekkel az első tapasztalások után is.

Gesztesi Károly elárulta, megtalálta az utat Istenhez

Life.hu2019.04.05, 15:43

Gesztesi Károly elárulta, a hit segített neki leküzdeni a depresszióját.

Így nézhetett ki valójában Jézus

Tudomány2019.03.25, 21:28

Jézus a nyugati művészettörténet egyik leggyakrabban ábrázolt alakja, de hogy milyen is lehetett a valódi külső megjelenése, sok évszázados rejtély. A legelterjedtebb ábrázolása szerint Jézus egy olyan szakállas, világos bőrű férfi, akinek hosszú, hullámos, világosbarna vagy szőkés színű a haja, és a leggyakrabban kék a szeme. Ám az evangéliumok nem adnak képi leírást Isten fiáról, és minden eddig feltárt bizonyíték arra utal, hogy a festményeken, ikonokon látható ábrázolása igen távol állhat a valóságtól.

Megtalálták az embereket nyúzó vérszomjas isten templomát

Tudomány2019.01.03, 10:38

Megnyúzott emberek bőrét viselő papok mutattak be rituálékat Sipe-Totek prehispán istenségnek, akinek az első templomát fedezték fel Mexikó középső részén, Ndachjian-Tehuacan régészeti lelőhelyen – jelentette be szerdán a mexikói Nemzeti Antropológiai és Történeti Intézet (INAH).

Rekordáron kelt el Einstein úgynevezett Isten-levele

Tudomány2018.12.05, 12:16

A becsült ár két-háromszorosáért, 2,89 millió dollárért (826 millió forint) kelt el egy keddi New York-i árverésen Albert Einstein (1879-1955) kézzel írott levele, amelyben a világhírű fizikus az emberi gyengeség termékeként veti el Istent, és küszködik zsidó identitásával.

Nem biztos, hogy alma volt a tiltott gyümölcs az Édenkertben

Tudomány2018.11.15, 17:51

Tudta-e, hogy a fügefák és a fügék gyümölcsei jelentős szerepet játszanak a Bibliában? A Teremtés könyvétől az evangéliumokon keresztül Isten ezzel szimbolizálja a Szentírás és a prófécia egyes tanításait. De a füge egyes megközelítésekben még ennél is többet jelent. Vagy mégsem?

Stephen Hawking Rövid válaszok a nagy kérdésekre című könyve tele van előrejelzésekkel

Archívum2018.10.20, 14:07

Londonban mutatták be Stephen Hawking utolsó, Rövid válaszok a nagy kérdésekre című könyvét. Az elméleti fizikus számos előrejelzést adott a következő 100 évre vonatkozóan, többek közt arról, létezik-e szerinte Isten vagy hogy léteznek-e más intelligens lények az univerzumban. Stephen Hawking szerint a Földet egy napon a szuperemberek generációja lakja majd, akik szerinte a jómódú emberek közül kerülnek ki, akik képesek lesznek a saját és a gyermekeik DNS-ét is szerkeszteni, hogy ellenállóbbak legyenek a betegségekkel szemben, és erősebb legyen a fizikumuk.

Müller Péter: Vendégségben Istennél

Life.hu2018.10.15, 17:32

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 358. rész.

Kanapéba préselődve bámulta Istent Paul McCartney

Kultúra2018.09.04, 10:20

A kanapéba süllyedve látta és csodálta Istent. Első alkalommal beszélt droghasználatból eredő spirituális élményeiről Paul McCartney. 

Többször felbukkan a vagina Ariana Grande új videoklipjében (18+)

Archívum2018.07.24, 10:08

A kritikusokat és a rajongókat is meglepte új videoklipjével Ariana Grande, amely a God is a Woman című számhoz készült. Többször feltűnik benne ugyanis a vaginamotívum. 

Így változtatta meg Katy Perryt Ferenc pápa

Archívum2018.07.18, 15:48

Katy Perry katolikus családban nőtt fel, de már egy ideje eltávolodott Istentől. Áprilisban találkozott Ferenc pápával, aki miatt most teljesen megváltozott.

Gáspár Laci közösségi oldalán imádkozik: Istennek köszöni új luxusautóját

Archívum2018.07.08, 09:01

Gáspár Lacinak új autója van, amit közösségi oldalán mutatott meg. Egy videóban hálát is adott Istennek, nem csak a méregdrága kocsiért.

Istenhez és a valláshoz való viszonyáról beszélt Havas Henrik

Archívum2018.07.01, 07:23

Ahogy írtunk róla, Havas Henrik Kisoroszi házában-kertjében forgatott a Privátszféra stábja. A műsorvezető a házát megmutatta, de felesége ezen a videón sem látható. Persze a beszélgetés alatt szóbakerült- ahogy Havas hívja - Havasné valamint az is, hogy bánt-e meg valamit is az életében a Tanár úr. 

Agyonverte, majd 8 órán keresztül próbálta elégetni az anyját

Itthon2018.06.13, 19:47

A férfi egy baseball ütővel halálra verte az anyját, majd több órán keresztül próbálta elégetni a holttestet a hátsókertben.

Tudósok egy kísérlet segítségével megalkották Isten arcképét

Archívum2018.06.13, 13:30

Amerikai kutatók több száz keresztényt kérdeztek meg arról, hogyan képzelik el Istent. Az általuk adott válaszokból alkották meg azt az arcképet, amit közzé is tettek. 

A sör egyszer már a világot is megmentette

Tudomány2018.05.19, 17:44

Az egyiptomiak szerint a sör mentette meg a földet Ré isten pusztításától, de a babiloni Hammurapi törvényoszlopa is szabályokat tartalmazott arról, hogy milyennek kell lennie a jó sörnek. Az igazi szabadsághoz ráadásul nem kell más, mint a víz tisztasága, a maláta életereje és a komló kifinomult nyugalma. Na, meg persze barátok, és egy igazi közösség.

Erdő Péter: Az emberiség története Istentől indult és hozzá is érkezik

Itthon2018.04.01, 10:24

Húsvét valódi összefüggésébe helyezi az emberiség történetét, és rádöbbent arra, hogy egy nagy terv részesei vagyunk, amely Istentől indult, és Istenhez érkezik. Erről beszélt Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-Budapesti érsek húsvét vigíliáján, szombat este Budapesten.

Brittni De La Mora pornósztár feladta a felnőtt filmezést Istenért

Life.hu2018.02.27, 11:41

A 20 legnagyobb pornósztárok egyike volt Brittni De La Mora, vagy művésznevén Jenna Presley, de felhagyott a felnőtt filmezéssel. Inkább Istent választotta.

Papi végzettséget szerez A Dal zsűritagja, Mező Misi

Archívum2018.02.13, 16:13

Hamarosan papi végzettséget szerez a Magna Cum Laude frontembere, A Dal zsűritagja, Mező Misi.

Földöntúli hangokat hallottak, miután felvették a furcsa sisakot

Tudomány2018.01.23, 14:34

Különös, földöntúli hangok, testből kilépő lélek, lebegés érzése – csak néhány azok közül az élmények közül, amelyeket egy olyan kísérlet alanyai éreztek, akiknek egy speciális, kizárólag erre a célra fejlesztett sisakot kellett kipróbálniuk. Vagy legalábbis ebben a hitben voltak, míg fel nem fedték előttük az igazságot.

Mark Wahlberg Isten bocsánatát kéri a Boogie Night című filmért

Film2017.10.25, 16:16

Mark Wahlberg reméli, Isten megbocsát neki a Boogie Nightsért. A hithű katolikus színész azt nyilatkozta a Chicago Tribune-nek, hogy hozott néhány rossz döntést a múltban.

Hittel és zenével töltik meg az Arénát

Archívum2017.05.24, 14:44

Május 27-én rendezik a Kárpát-medencei hívők nagyszabású találkozóját a Budapest Sportarénában. Ez lesz a tizenhetedik Ez az a nap!, és idén a tűz, a Szentlélek megjelenésének egyik szimbóluma lesz a téma. Egész nap szól majd a keresztény zene az Arénában. 

Lelkész lett az egykor sikeres pornószínésznőből

Life.hu2017.03.09, 20:46

Nem is gondolnánk, hogy a hit ereje milyen komoly döntésekre tudja sarkallni az embert. Ez a nő teljesen megváltoztatta az életét, miután felfedezte önmagában Istent. 

9 napos házasság után végezte ki feleségét a férj

Archívum2016.10.21, 14:31

Nem sokáig tartott a pár boldogsága, ugyanis az esküvőjük után 9 nappal véres gyilkosság helyszínévé vált az otthonuk. A borzalmat maga a férj követte el, aki magát Istennek a feleségét pedig a Sátánnak hitte, és így akarta megakadályozni, hogy eljöjjön a világvége.

Unod a kereszténységet? Akkor a Repülő Spagettiszörny legyen veled!

Life.hu2016.06.30, 06:31

Míg a modern kort megelőző évszázadokban az emberek nem merték megkérdőjelezni a vallás értelmét és szükségességét, addig ma, a 21. században a személyes döntésed tárgya, hogy milyen értékeket tartasz fontosnak, milyen a világnézeted, a vallásod, vagy akár a nem-vallásod. Magyarán ma már, ha nem hiszel Istenben, nyugodt szívvel lehetsz ateista. Vagy, lehetsz akár megrögzött Repülő Spagettiszörny hívő is.

Gesztesi Károly megtért és Isten felé fordult

Life.hu2016.03.25, 14:32

A színész hatalmas változáson ment keresztül, és állítja: a hit segített, hogy újra a régi önmaga legyen.

Tudományos botrányt kavart Isten keze

Tudomány2016.03.04, 16:46

Az emberi kéz mechanikájáról szóló értekezésükben a szerzők a Teremtőnek tulajdonítják a kézmozgás tökéletességét. A tudományos világ felháborodott, hogyan adhatott teret egy magát tudományosnak tartó, meglehetősen sokat idézett szakfolyóirat egy intelligens tervezést propagáló cikknek.

Csak szerelem és más semmi - Önmegtartóztatás a 21. században

Life.hu2016.01.22, 17:24

Két nem mindennapi fiatal nem mindennapi szerelme. Az amerikai származású Abbe Lewist és a szegedi Verba Barnát a Rising Star című műsorban ismerte meg az ország. Ám számukra nemcsak karrierjük miatt volt fontos mérföldkő a tehetségkutató - a hírnév mellett a szerelem is a műsor közben talált rájuk.

Obama nem akárkitől kért segítséget

Nagyvilág2015.12.25, 11:03

Barack Obama amerikai elnök egy XIX. századi amerikai költő szavait idézve kérte Isten segítségét a keresztények oltalmazásához, kivált a közel-keleti térségnek azokon a területein, amelyeket az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tart uralma alatt.

Isten halott? Vagy csak haldoklik? Szüksége van-e vallásra az Y-generációnak?

Life.hu2015.11.05, 13:55

"Isten halott. És mi öltük meg" - hangzik Nietzsche gyakran idézett kijelentése. A 19. századi német filozófus ezen állítását sokan egy ateista kiáltvány felütésének gondolják, mások úgy értelmezik, hogy Nietzsche ezzel a mondattal hirdette a modern ember talajvesztését, azt, hogy a nyugati ember eljelentéktelenítette, majd megölte az értékek valódiságát garantáló Istent. Nietzsche vitatott kinyilatkoztatása óta több mint 130 év telt el. Beigazolódott vajon a jóslata?

Rekordáron kelt el Darwin istentagadó levele

Archívum2015.09.23, 12:21

Rekordáron, 197 ezer dollárért kelt el Charles Darwin brit természettudós egy levele a Bonhams aukciósház New York-i árverésén.

Szabó Kimmel Tamás: "Szerintem ide farkasok kellenek"

Archívum2015.01.31, 21:48

Dosztojevszkij Karamazov testvérek című regényét már több hazai színház is feldolgozta. Az évad egyik várva várt darabja a Valló Péter rendezte adaptáció, aminek a Radnóti Színház ad otthont. 

Tízezer dollár egy rosszul szőtt szőnyegért

Nagyvilág2015.01.22, 13:02

Egy floridai seriff tízezer dollárt csinált egy ötszáz dolláros tévedésből.

Sokkarú istennő lett Palya Beából

Archívum2014.11.25, 11:13

Különleges produkcióra készül az énekesnő a magyarországi X-Faktor 100. adására, ezért mindent bevet.

Isten előtt is házasodna Szerednyei Béla

Life.hu2014.10.14, 14:17

Ahogy a Life.hu elsőként megírta, szeptemberben megnősült Szerednyei Béla. A színész és párja, Szilvia az anyakönyvvezető előtt már kimondták a boldogító igent, ám oltár elé még nem álltak, sőt, lehet, erre még évekig várniuk kell. Szerednyeit ugyanis Isten színe előtt még köti hivatalosan már véget ért előző házassága.

Az isten sem menti meg Budapestet a vallástalan mozgalomtól

Itthon2014.10.07, 15:30

Életigenlők, akik vallásosnak tűnnek, de nem azok. A Sunday Assembly gyülekezet egy humanista-ateista vasárnapi mozgalom, amelyet Londonban indított útjára két brit humorista. Budapesten is megtartották első gyülekezetüket. Istenről itt kevés szó esik, a közösségen van a hangsúly.

Azt hiszem, ilyen, ha az ember szabad

Itthon2014.09.26, 16:11

Ilyenkor, ősszel még az is kimerészkedik a természetbe, aki máskor a lábát sem teszi ki a városból. Ez az évszak a zarándoklatok kedvelt időszaka is, már nincs túl meleg, de még számítani lehet az időjárás jóindulatára. Magyarországon az utóbbi években, divat lett zarándokolni. A híres spanyol El Camino mellett már létezik a magyar Szent Jakab-út is, a Magyar Camino, Budapesttől Lébényig. A megnövekedett létszám minden bizonnyal köszönhető azoknak a népszerű könyveknek is, amelyek az elmúlt három évben kerültek a könyvesboltok polcaira, és amelyek szerzője egy korábbi újságíró, Sándor Anikó.

Röhögni fenséges dolog - nevess sokat és megistenülsz!

Life.hu2014.04.28, 22:39

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat - és talán az életedet is. Müller Péter minden héten ilyen "lelki útravalót" ad. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló - 123. rész.

Isteni férfiak - 5 szexi pasi istenjelmezben

Archívum2013.11.30, 01:48

A magyar filmvásznakat (is) kalapácsával letaroló Thor nem az első, és nem is az utolsó istenség, aki filmszerepet kapott. A Life.hu válogatásában most összegyűjtöttük a legemlékezetesebb isteni férfikollégákat a moziból.

Heti útravaló Müller Pétertől - 93.rész

Life.hu2013.10.07, 17:06

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat - és talán az életedet is. Müller Péter minden héten ilyen "lelki útravalót" ad. Olvasd el, és hagyd magadban megérni.

A mennyekben járt egy nő - szó szerint

Life.hu2013.04.14, 14:17

Megérezte Istent egy nő a halálközeli állapotban. Az asszony szíve 9 percig nem dobogott, ekkor élte át a találkozást Istennel.

Megríkatta a Mestert a Voice versenyzője

Life.hu2012.11.21, 19:26

Henderson Dávid egyértelműen csodát tett a Voice színpadán. Előadásával nem csupán lenyűgözte a Mestereket, de meg is ríkatta Caramelt, aki úgy érezte, hogy éppen erre a fiúra várt, ezt a varázslatot kereste. A szerény, 17 éves gimnazista tehetség színpadra lépése előtt Istenhez imádkozott és úgy érzi, hogy földöntúli erők segítették őt előadása közben- tudta meg a Life.hu.

Áldást kér a hangszálaira az X-Faktor énekese

Archívum2012.11.14, 13:46

Megtudtuk, családján kívül mi ad erőt hétről-hétre az egyik legkiválóbb énekesnek az X-Faktor élő showjában. Gergő a Life.hu-nak elárulta a titkát.

Mennyire vallásos a világ és Magyarország?

Tudomány2012.04.18, 10:48

Egy szerdán megjelent felmérés szerint általában csökken a vallásos emberek aránya, de kevésbé esett vissza a "személyes istenbe" vetett hit. Magyarország nem tartozik a nagyon vallásos országok közé, és a változás iránya sem egyértelmű: bizonyos mutatók a hit erősödésére, mások a gyengülésre mutatnak.

Müller Péter: Isten anyja

Life.hu2011.02.01, 09:27

Te mennyit tudsz Jézus anyjáról, Máriáról? Elgondolkoztál már azon, hogy ki volt ő, akinek a nevét örökre az emberiség történetébe vésték a századok? Semmit sem tudunk róla. Müller Péter a titok nyomába ered heti jegyzetében. 

Pénteki sms-böjt és Isten rögzítője

Archívum2009.03.04, 14:17

Egy holland művész indította el a telefonszámot, amelyen a hívők üzenetet hagyhatnak Istennek, miközben olasz egyházfők éppen a rohanó világot szeretnék lelassítani egy kicsit a böjtölés sms-küldésre való kiterjesztésével.

Sokat haladt előre Magyarország a pápa szerint

Itthon2009.02.02, 18:58

Magyarország sokat haladt előre egy demokratikus társadalom felé a rendszerváltás óta - írta nyilatkozatban XVI. Benedek pápa. A katolikus egyházfő azért foglalkozott külön Magyarországgal, mert kedden mutatkozott be a Vatikánban az új szentszéki magyar nagykövet. A pápa Isten áldását kérte a magyarokra.

Jászolban, valóban

Vélemény2008.12.24, 12:15

  // A karácsony nemcsak az Isten fiának megérkezéséről szól, hanem arról is, miként fogadja őt a világ. //

Börtönbüntetést ért a Barca-rajongás

Archívum2008.10.25, 11:55

Drága árat fizetett az FC Barcelona iránti rajongásáért egy 18 éves futballszurkoló Marokkóban.  Helyi tudósítások szerint a tanulónak az "Isten, haza, király" jelmondatot kellett volna felírnia a táblára az egyik órán, ő azonban ehelyett azt véste fel, hogy "Isten, haza, Barca".

Időzített igenek

Női Lapozó2008.10.14, 14:25

Egy ókori elmélet szerint az ember eredetileg egyszerre volt férfi és nő, de elbizakodottsága miatt az Isten kettészakította - azóta kétségbeesetten keresi saját másik felét. Egy XXI. századi elmélet viszont arról mesél, hogy a férfiak nem álmaik asszonyát, a lelki társukat veszik feleségül, hanem azt a nőt, aki jó időben van jó helyen. A szerelem vagy a racionalitás nyer, amikor végül kikötünk valaki mellett?

Isten volt

Film2008.09.29, 15:09

Paul Newman nem halhatott meg, mert több volt, mint halandó. Bármi is lett vele, annyi nyomot hagyott maga után, hogy csak egy monumentális cikkben tudtuk felsorolni csodálatos tetteit.

Isten hozott a Vadkeleten!

Film2008.09.24, 17:50

Vége a világháborúknak, vége a hidegháborúnak és vége a jugoszláv háborúnak - miről lehet akkor Kelet-Európában filmet készíteni? Az osztrák-ukrán koprodukcióban készült Import/Export kapcsán áttekintjük a huszonegyedik század rendhagyó csereprogramjait a tiniprostiktól Boratig, Fatih Akintól az erdélyi kalandozásokig.

Brit sportikonok

Brit hét2008.09.11, 11:19

Lehetséges megnevezni a brit sportélet három legnagyobb alakját? Nem könnyű, ám vélhetően nem tévedünk nagyot, ha a következő három nevet említjük: Lenox Lewis, Jonathan Edwards, Colin Chapman. Az ökölvívó, aki Ali szerint még nála is nagyobb volt; a hármasugrás királya, aki megdönthetetlen világcsúcsot tart; a Lotus F1-es forradalmára, aki autótervezésben mindig egy lépéssel a kortársai előtt járt. Portré három brit sportikonról.

Rambo már csak emlék Saigonban

[origo] utazás2008.05.14, 11:24

Tülkölő dudák közt csördül meg egy mobil mellettem, amikor éppen, hogy sikerül kikerülnöm egy vékonyka, lányos arcú férfit a járdán, "Köszönöm, nem!"-et intek magam mögé egy taxisnak, mielőtt sűrű "Szuvenír, szuvenír!" felszólítások közepette karon fognak és behúznak egy ajándékboltba. A cipőmet a bejáratnál a helyiekhez hasonlóan leveszem. Előttem egy másfél év körüli kisfiú a legnagyobb nyugalommal majszol valami süteményfélét a földön, mellette pelenkás testvérkéje mászik négykézláb a polcok alatt. Isten hozott Saigonban!

isten #486 - Adam Goldberg

Film2008.04.10, 16:50

Ha kapásból netán nem is ugranak be a filmjei, arcról egész biztosan ismered. Ő Adam Goldberg, akit akkor hívnak, ha egy cuki, neurotikus zsidó srácra van szükség.

Duma-István András moldvai csángó író-költő

Vendégszoba2008.04.08, 16:43

Duma-István András moldvai csángó író-költő a Kárpátokon túli Moldva egyik csángó falujában, Klézsén született 1955-ben. Érettségi után vasipari munkás lett, magyarul írni-olvasni magától tanult. A csángó magyar nyelv és kultúra megmentéséért harcol, erre hozta létre 1998-ban a "Mi magunkról" című újságot, majd a Klézse-Szeret alapítványt 1999-ben. A Bocskai-díjas költőnek 2000-ben jelent meg verseskötete az "Én országom Moldova". A "Csángó Mitológia" című kötet a csángók között még ma is továbbélő táltosvilág bizonyítékaiba, az általa részben megfejtett csángó rovásírásba ad lebilincselő betekintést. Könyveit elkapkodják, nagysikerrű ...

Elege lett az istenkedésből a nepáli kislánynak

Nagyvilág2008.03.04, 17:50

Hívei élő istenként tisztelik azt a 11 éves nepáli kislányt, aki kilenc év után, önként döntött úgy, inkább visszavonul. A hindu Káli-kultusz követői máris a lehetséges utód után kutatnak, a bíróság azonban két éve már bűncselekménnyé nyilvánította a fiatalkorúak istenként való tiszteletét - írja a The Times.

Szarva közt a tőgyét - Látogatás a birminghami Selfridges áruház épületében

Brit hét2008.03.04, 13:38

Száz és száz négyzetméternyi piros padlószőnyegen zokniban, nylon harisnyás lábakon járkáló fiatal emberek tucatjai. Hatalmas belmagasságú hófehérre meszelt falú csarnok, amiben a katonás sorba rendezett íróasztalok csoportjai közül plexi toronyház makkettek frivolnak ható formái merednek fel. No, nem kedves olvasó, távolról sem egy láb-fetisiszta pornófilm díszletei és előkészületei ezek. Isten hozta Önöket Notthing Hillben, a Future Systems tervezőiroda főhadiszállásán.

A szentimentális ember-gép

Partytár2008.03.03, 22:05

Az idén negyvenhatodik életévét betöltő Hideaki Ishii, azaz dj Krush harmadik látogatását tette hazánkban. Február 29-i jövetelének célja a tavalyi évben kiadott, háromszoros életművé-dvd-jének promótálása, illetve közelgő albuma néhány dalának bemutatása. Az ex-yakuza A38-on tartott sajtótájékoztatóján és koncertjén jártunk.

Istennel akart beszélni a pilóta

[origo] utazás2008.02.01, 09:12

Kényszerleszállást hajtott végre Írországban az Air Canada légitársaság Torontóból Londonba tartó repülőgépe, miután az első tisztnek - az utasok beszámolói szerint - "mentális problémái" támadtak; egyebek mellett azt ordibálta, hogy Istennel van beszélnivalója.

Istennel akart beszélni a pilóta

[origo] utazás2008.01.31, 15:30

Kényszerleszállást hajtott végre Írországban az Air Canada légitársaság Torontóból Londonba tartó repülőgépe, miután az első tisztnek - az utasok beszámolói szerint - "mentális problémái" támadtak; egyebek mellett azt ordibálta, hogy Istennel van beszélnivalója.

Cigány istenek és latino-ska

Partytár2007.12.23, 19:55

Mint már hírt adtunk róla bezár a West-Balkán (persze nem kell megijedni, hamarosan újranyit egy új helyen), de még ebben az évben utoljára nevéhez hű latin-roma fesztivállal az Akanakkal jelentkezik az év utolsó napjaiban december 28-30. között.

Ben Stiller az istenekkel szórakozik

Tévé2007.11.28, 10:07

Ben Stiller cégével egy tévésorozaton dolgozik, amely az ókori görög istenek mai életét mutatná be. 

Isten teremtménye gólokkal segíti az Arsenalt

Sport2007.11.14, 07:13

Az Arsenal FC togói légiósa, Emmanuel Adebayor már az AS Monaco futballistájaként is sikeres volt, hiszen játszott a 2004-es Bajnokok Ligája-döntőn, de igazán csak az Ágyúsok színeiben robbant be a nemzetközi futballba. Thierry Henry nyári távozásával rá is nagyobb felelősség hárul a londoni gárdánál, de Adebayorra eddig nem lehet panasz, hiszen máris hét gólnál jár a Premier League-ben - és látszik rajta, hogy élvezi a játékot.

Spanyol telivér - Seat Leon Cupra

Auto2007.09.19, 11:27

Manapság már minden sportkocsiból visszavesznek, hogy utcán is használható legyen - ez történt a Leon Cuprával is. Papíron egy versenyautó alapja, de mégis elmaradt belőle az érzés. Ettől függetlenül nagyon komoly sportkocsi.

Félreértve érzi magát a kölni érsek

Nagyvilág2007.09.18, 19:56

Joachim Meisner bíboros, kölni érsek sajnálja, hogy félreértésekhez vezetett kijelentése az állítólag "elfajzott" kultúráról. Meisner a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című lapban megjelent cikkében úgy magyarázta kijelentését, hogy az istentől elrugaszkodott kultúrát akarta megbélyegezni szavaival.

Danny Boyle: Nem hiszek Istenben

Film2007.08.23, 19:00

Danny Boyle-ra nem foghatjuk rá, hogy unalmas lenne: a skót rendező első filmje, a '94-es Sekély sírhant óta folyton új műfajban próbálja ki magát. Miután megvolt a drogfilm (Trainspotting), a romantikus komédia (Az élet sója), a pszichedéliával fűszerezett dráma (A part), a horror (28 nappal később) és a gyerekfilm (Millions), úgy döntött, sci-fiben is kipróbálja magát, és megrendezte a Napfényt. Az interjúban mesél a színészek "buborékának" kipukkasztásáról, nyolc dollár hasznos elköltésének módjáról és a transzcendenshez fűződő viszonyáról.

Isten éltessen, seggfej!

Film2007.08.20, 07:43

Denis Learyt a magyar tévénézők a Ments meg című kőkemény tűzoltós sorozatból ismerhetik, de összeállításunk bebizonyítja, hogy ezen kívül még legalább kilenc emlékezetes produkció fűzödik a nevéhez. Amerika egyik legviccesebb komikusa tegnap töltötte be ötvenedik életévét, a Filmklub stábja sok boldogságot kíván a férfinek, aki az elmúlt másfél évtizedben egy karriert épített arra, hogy seggfej módjára viselkedik.

Szex a világ körül

Tabu2007.08.16, 14:55

A kiindulási pont mindenképpen reményt keltő, hiszen a magyarokra vonatkozó szexuális sztereotípiák nagyon is kedvezőek. A romantikus és temperamentumos magyar köpönyegébe bújva szépen végig lehet kolbászolni egész Európát és Amerikát. A magyarok a biztonságosan egzotikus nemzet szerepét játsszák a párválasztás világszínpadán, a magyar, mint a rettegett Attila, Isten ostorának leszármazottja, mint kicsit link, de éppen ettől izgalmas, cigányos, virtussal teli, potens partner tükröződik a nyugati nők szemében.

Bergman-pillanatok

Archívum2007.07.31, 11:03

Tegnap itt hagyott bennünket a világ egyik legkiválóbb, legnagyobb hatású rendezője, Ingmar Bergman. Több mint ötven mozifilmből álló életművét teljes részletességgel áttekinteni szinte lehetetlen volna, ehelyett öt olyan, jellegzetes Bergman-pillanat felelevenítésével tisztelgünk az életmű előtt, amely szándékunk szerint a Mester különböző arcait villantja fel.

Paris Hilton: Kaptam egy esélyt Istentől!

Női Lapozó2007.06.12, 12:01

Paris Hilton úgy érzi, egy "új esélyt kapott Istentől" - a börtönbüntetését töltő örökösnő ezt egy telefonos interjúban mondta, majd hozzátette: többet nem viselkedik ostobán, a befolyását pedig jó célokra használja fel, ha kiszabadult.

Karátson Gábor: Lehet, hogy boldog vagyok

Vendégszoba2007.05.31, 08:34

Jelenleg egy akvarell-sorozaton dolgozik és könyvet ír, de hamarosan utazik Setétpatakra, ahogy ő mondja: második hazájába. Noha elkeseríti a mai helyzet, szerinte a tehetség minden körülények között megtalálja a maga útját. Karátson Gábor író, festő, a Lao-ce Tao és a Tao te king magyar fordítója járt a Vendégszobában.

Foreman: Szerencsés vagyok, hogy élek

Sport2007.05.23, 10:36

George Foreman egykori profi nehézsúlyú ökölvívó világbajnok azt állítja most megjelent könyvében, hogy 33 esztendeje, a Muhammad Ali ellen elvesztett címvédő összecsapás előtt gyógyszert kevertek az italába. Foreman az "Isten a szorító sarkában" című könyvében azt írta, hogy az 1974. október 30-án, Zairében rendezett meccs előtt az egyik segítője egy pohár vizet adott neki, amiben volt "valami". Nézze meg a legendás meccs utolsó menetét!

Kaká: Csak Isten tudja, mit hoz a jövő

Archívum2007.05.17, 12:08

A Manchester United elleni BL-elődöntő óta már egyre többen emlegetik, hogy az AC Milan brazil középpályása, Kaká jelenleg a világ legjobb játékosa. A középpályás a Vörös Ördögök ellen két mérkőzésen három gólt szerzett, és a Bajnokok Ligája jelenlegi kiírásában tíz találattal vezeti a góllövőlistát.

Vágyak és pisztolyok

Film2007.04.26, 09:00

A hat filmbemutató fele francia: a fantáziamester álmodik, a komédiacsináló biztosra megy, az elsőfilmes kísérletezik. Amerikában eközben ismét öl a sorozatgyilkos, Isten újra tíz csapással büntet és a maffiózók is egymásnak esnek.

Előző
  • 1
  • 2
Következő