istenség

címke rss
Asszír istenséget ábrázoló, 2700 éves szobrot találtak Irakban

Asszír istenséget ábrázoló, 2700 éves szobrot találtak Irakban

Asszír istenséget ábrázoló, 2700 éves szobor került elő Irak északi részén francia régészek egy ásatásán - közölte szerdán Pascal Butterlin, a párizsi Sorbonne Egyetem projektvezetője.

Ennek az istennek az imádata összefüggésbe hozható a hallucinogénekkel

Tudomány2023.06.19, 16:10

Az ókori Egyiptomban több mint kétezer istenséget imádtak, de Bész több okból is kiemelkedett a sorból. Ezt a gyakran szakállas törpeként ábrázolt istent a vajúdó nők, az anyák és a gyermekek védelmezőjeként imádták. Ráadásul ő az egyetlen egyiptomi isten, akit arccal szemben mutattak, nem pedig profilból, mint másokat. Most egy új tanulmány a követőinek szokásait vizsgálta.

Rejtélyes, viking kori követ találtak

Tudomány2023.06.13, 12:03

Az Uppdrag Arkeologi régészek egy fallikus követ tártak fel a viking kori temetkezések és vaskori lelőhelyek ásatásai során. A felfedezést az Ostlänken vasútépítési projekt előkészítő ásatásai során tették a svédországi Södermanland megyében található Tystbergában.

Döbbenetes, új arcát mutatta meg Egyiptom legnagyobb fáraója

Tudomány2023.01.19, 19:48

A több mint 3000 évvel ezelőtti szobrokon és rajzokon a sokszor csak szentként emlegetett uralkodót jóképű, istenfélő férfiként ábrázolják, kerek arccal, kiemelkedő orral és magas arccsonttal. II. Ramszesz fáraó 1881-ben feltárt múmiája azonban kevesebb szubjektív részletet tartalmaz. Szerkezetét az évek során tudósok, történészek és művészek többször is felhasználták a fáraó arcának rekonstruálására. Ezek azonban sokszor nagyban eltérnek egymástól.

Különös, nyúzott azték istenség szobrára bukkantak

Tudomány2023.01.09, 10:43

A mexikóvárosi Templo Mayor Múzeumban (MTM) lelepleztek egy szobrot, amelyet Tenochititlan Moyotlan negyedében fedeztek fel. Moyotlan nahuatl nyelven „a szúnyogok helyét" jelenti, amely az azték főváros, Tenochtitlan egyik tábora (zónája) volt. A várost négy táborra osztották: Moyotlan, Teopan, Atzacualco és Cuepopan, középpontjában a szertartási központtal, ahol a középületek, paloták és templomok, köztük a Templo Mayor álltak.

Kiderült, hogy ki lehetett egykor az univerzum titokzatos ura

Tudomány2022.07.12, 18:58

A mai Szíriában található az ősi Palmüra városa, ahol a kutatók egy rejtélyes feliratot találtak, amely egy ismeretlen istenről ír, akinek kiléte régóta ejti zavarba a tudósokat. Egy régész azonban most kijelentette, hogy megoldotta az ügyet.

Előkerült egy eddig ismeretlen maja kukoricaisten feje

Tudomány2022.06.02, 18:15

Az Instituto Nacional de Antropología e Historia (INAH) régészei egy maja isten stukkós kőfejét fedezték fel, amely a kukoricával kapcsolatos. A csapat Palenque államban végzett ásatásokat, az Usumacinta folyó közelében, amely a mexikói Chiapas államban található.

Különös istenségeknek szentelték a két prehispán templomot

Tudomány2022.03.13, 15:48

A mexikói Pueblában található Tehuacán Viejo régészeti övezetében ásatást végző régészek a minap jelentették be, hogy két különös, a prehispán korszak előtti templomot fedeztek fel a területen.

Díszes domborművet találtak a Hadrianus falához közeli római erődben

Tudomány2021.07.02, 12:03

Az észak-angliai Vindolanda római erődben végzett ásatások során faragott kőből készült domborművet tártak fel a régészek, amely egy lovast vagy egy római istenséget ábrázol. Maga a Vindolanda (magyarul „fehér mező" vagy „fehér mocsár") egy római katonai tábor (castrum) volt, a Római Birodalom peremén, Britannia tartományban. A díszes kőfaragás Hadrianus-falától délre, egy Stanegate nevű főbb útvonal mentén található, amelyet gyalogosok és lovasok is használtak, és amit később, a harmadik század elején IV Gallorum equitata (más néven gallok negyedik serege) őrzött.

Rejtélyes pókisten falfestménye került elő Peruban

Tudomány2021.04.15, 13:23

Évezredekkel ezelőtt építették azt az ősi, valószínűleg szertartásokra használt épületet Peru északnyugati részén, a La Libertad régióban, amelyet egy kést szorongató pók istenség falfestménye díszít. A régészek még 2020 novemberében fedezték fel, miután a helyi gazdák megrongálták a templom szerkezetét, miközben cukornád- és avokádóültetvényeiket akarták bővíteteni.

Előző
Következő