Békéscsaba

címke rss

Kolbász, könyvek, oldtimerek hétvégéje jön

Archívum2017.12.11, 12:06

Épp hogy túl vagyunk egy napsütéses szabadnapon, és már közeleg is a hétvége remek programokkal kolbászfesztiváltól dizájnvásáron át oldtimer kiállításig. Válasszon kedvencet közülük!

Valaki megfizet a békéscsabai bénázásért

Archívum2013.10.22, 17:59

A PM rontotta el az ellenzéki jelöltállítást, Bajnai azt mondja, meglesz ennek a személyi konzekvenciája.

Tényleg nem lesz baloldali jelölt Békéscsabán

Archívum2013.10.21, 18:54

Nem indulhat a békéscsabai időközi választáson az MSZP, a DK, az Együtt-PM és a Liberálisok közös jelöltje, Kovács Katalin. A gyulai bírósg ugyanis helybenhagyta a választási bizottságok döntését.

Fél Békéscsabáról kitiltották a hajléktalanokat

Archívum2013.10.18, 14:30

Mostantól nem lehet életvitelszerűen tartózkodni a város temetőben. Nem tudni, hogy ez csak a hajléktalanokra, vagy a túlvilági személyekre is vonatkozik-e.

Repohárból ihatunk a csabai kolbászfesztiválon

Archívum2017.10.18, 16:44

A Békéscsabai Kolbászfesztiválon kizárólag környezetkímélő, alkalomhoz illő Stack-Cup repoharakban felszolgált italokat fogyaszthatnak majd a látogatók. A szervezők és a forgalmazók kreatív játékkal is népszerűsítik a pohár környezettudatos, praktikus és felhasználóbarát tulajdonságait.

Fürdőruhában csábít Mihalik Enikő

Archívum2013.10.16, 22:18

A békéscsabai modell ezúttal a Zimmerman csodaszép bikinijeiben mutatta meg tökéletes alakját.

Kapkodás ejtette ki az ellenzéki jelöltet Békéscsabán

Archívum2013.10.16, 17:22

Túl korán adta le a létezését igazoló dokumentumot a Párbeszéd Magyarországért, ezért nem vette nyilvántartásba az ellenzéki jelöltet a választási bizottság. A hiánypótlást már esélyük sem volt időben leadni.

Megint elutasították a békéscsabai ellenzéki jelöltet

Archívum2013.10.16, 16:25

A Békés Megyei Területi Választási Bizottság egyhangúan jóváhagyta szerdán a helyi választási bizottság határozatát, amely szerint nem vették nyilvántartásba jelölő szervezetként a Párbeszéd Magyarországért pártot - tudta meg a Beol. Emiatt nem indulhatna a november 10-i időközi választáson Kovács Katalin, az ellenzék jelöltje. A gyulai bíróság még megmentheti az MSZP, az Együtt 2014, a PM, a DK és a Liberálisok közös jelöltjét.

Nem vették nyilvántartásba a baloldali indulót Békéscsabán

Archívum2013.10.14, 21:52

Az MSZP, az Együtt 2014, a PM, a DK és a Liberálisok - Magyar Liberális Párt közös jelöltet akart állítani, de a bíróság nem vette nyilvántartásba.

Gasztrofesztiválok októberben

Archívum2013.10.04, 12:50

Az ínycsiklandó gasztronómiai programok egész évben népszerűek, ám októberben mintha különösen sok gasztrofesztivál zajlana országszerte. Persze ilyenkor, szüret idején időszerű az evés-ivás, ám a legtöbb fesztiválon nem feltétlenül a bor a főszereplő. Ezekből a programokból szemezgettünk.

Nem adta vissza a talált pénzt

Archívum2013.10.01, 17:34

A bíróság egy évre próbára bocsátotta azt a nőt, aki még jutalomért cserébe sem adta vissza a tulajdonosának az utcán talált pénzt.

Katalógus mutatja be a csabai kolbászt

Archívum2017.10.19, 10:07

Az országban elsőként katalógus készült az egy hete hungarikummá nyilvánított csabai kolbászról, a kiadványt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere mutatta be sajtótájékoztatón, kedden Budapesten.

A közlekedésben fejleszt Békés megye

Archívum2013.09.18, 18:31

Öt, nemzetgazdasági szempontból kiemelt közlekedés-fejlesztési program valósul meg a közeljövőben Békés megyében, tudhattuk meg Erdős Norbert kormánymegbízottól szerdán Békéscsabán, a Békés Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségén tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette, a beruházáshoz a megye minden szükséges, országos és megyei szintű szakhatósági engedéllyel rendelkezik, valamennyi akadály elhárult.

Hamis Viagrát terjesztett Mulder ügynök

Archívum2013.08.07, 11:08

Egy békécsabai, álnevet használó férfi és a felesége egy bűnszervezet irányítóiként Indiából és Kínából szerzett be hamis pirulákat és zseléket, majd eladták őket. 300 millió forintot kaszáltak a vevők átverésén.

Menekültek szöktek meg a békéscsabai befogadóállomásról

Archívum2013.07.18, 10:52

A 18 szökevény közül a rendőrség 13-at elfogott, ötöt még nem találtak meg.

Öt év börtönre ítéltek egy jósnőt

Archívum2013.05.21, 18:53

Első fokon öt év börtönre ítélt egy jósnőt a Békéscsabai Járásbíróság kedden. A. Szilvia egy "ügyfelétől" összesen 28 millió forintot csalt ki rontáslevételért.

Milliós jutalmakat zsebeltek be az eladósodott városok vezetői

Archívum2013.01.17, 20:21

Több súlyosan eladósodott település legfőbb vezetői is többhavi bérüknek megfelelő jutalomhoz jutott az év végén - írja a Blikk. Volt, aki hathavi illetményét kapta kézhez.

1,4 milliárdot hozott a Fortuna tér

Archívum2013.01.14, 13:02

Már harmadszor nyeri Békés megyei az ötös lottó főnyereményét: az idei első telitalálatos szelvényt egy mezőberényi lottózóban adták fel.

Gyógyszálló lesz a hajdani csabai serházból

Archívum2017.10.04, 12:42

Gyógyszálló lesz a hajdani csabai serházból

Kolbászfalu program indul Békéscsabán

Archívum2017.10.10, 12:03

Kolbászfalu program indul Békéscsabán

Legyőzte a felhevült gázpalackokat a TEK

Archívum2012.08.31, 23:41

Avartűz terjedt át egy melléképületre pénteken Békéscsabán, ahol két, ipari célú gázpalackot tároltak, a felhevült palackokat a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai hatástalanították - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.

Kiugrott a békéscsabai kórház ablakából egy férfi

Archívum2012.07.30, 16:48

Egy békéscsabai kórházban ápolt beteg férfi rendkívüli halála ügyében vizsgálódik a Békéscsabai Rendőrkapitányság - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A férfi szombaton ugrott ki a békéscsabai Réthy Pál Kórház ötödik emeletéről, és szörnyethalt.

Metzbe vezethet az érdi kézisek útja

Archívum2012.07.24, 13:13

A Budapest Bank Békéscsaba a norvég Stabaekkel találkozik a női kézilabda KEK harmadik fordulójában, míg az ÉTV-Érd a fehérorosz Gorodnicsankával csap össze az EHF-kupa második körében.

Menekült gyerekeket félt lelki traumától az ombudsman

Archívum2012.07.10, 13:58

Az ombudsman szerint szükségtelen és jogsértő, hogy az idegenrendészet 14 évnél fiatalabb gyermekeket is fogva tart a családjukkal együtt, ezért Szabó Máté a belügyminiszterhez és az országos rendőrfőkapitányhoz fordult.

Festékkel öntötték le a békéscsabai zsinagógát

Archívum2012.06.20, 13:06

Szerdára virradóra sárga festékkel öntötték le a zsinagógaként használt békéscsabai épület ajtaját. Vasárnap egy megemlékezésre a városba látogat Izrael budapesti nagykövete.

Bővít egy magyar BMW-beszállító

Archívum2012.05.29, 22:53

Új, 4200 négyzetméteres csarnokot épít fel hazai és uniós támogatással egy békéscsabai családi vállakozás. A társaság alumínium öntvényeit használja többek között a BMW és az Audi.

Erős hangú csecsemőt hagytak a békéscsabai kórház inkubátorában

Archívum2012.04.21, 19:33

Szép a bőrszíne, és erős a hangja annak a csecsemőnek, akit szombaton délelőtt hagytak a békéscsabai Réthy Pál Kórház bejáratánál elhelyezett inkubátorban. A Réthy Csilla nevet kapta.

Hamis potencianövelőt árult egy békéscsabai házaspár

Archívum2012.04.15, 10:08

Százmilliós értékben forgalmazott hamis potencianövelő készítményeket egy békéscsabai házaspár webáruháza. A pénzügyőr nyomozók tetten érték a férfit, amint épp átadta a csomagokat egy futárnak.

Focikapu törte be egy békéscsabai fiú koponyáját

Archívum2012.03.24, 14:30

A diákot mentőhelikopterrel szállították a szegedi kórházba, miután egy katolikus általános iskola udvarán rádőlt a vasból készült futballkapu.

Sorozatban ütközött egy részeg sofőr Békéscsabán

Archívum2012.03.14, 17:52

A helyi férfi lámpánál álló autóknak ütközött, jelzőtáblát döntött ki, nekiment egy kamionnak.

Kikaptak a Fradi kézisei Békéscsabán

Archívum2012.01.06, 19:53

Az FTC meglepetésre egygólos vereséget szenvedett Békéscsabán a női kézilabda NB I pénteki játéknapján.

Görbiczék egy csoportban a BL-címvédő Larvikkal

Archívum2011.11.15, 12:40

A címvédő Larvik, a dán Midtjylland és a spanyol Itxako Navarra lesz a Győr ellenfele a női kézilabda Bajnokok Ligájában. A KEK és az EHF Kupa nyolcaddöntőjében is legyőzhető ellenfeleket kaptak a magyarok a keddi bécsi sorsoláson.

NB II: botlott a keleti éllovas

Archívum2011.09.23, 22:15

A Keleti csoportban listavezető Békéscsaba hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Szegeddel a labdarúgó NB II hatodik fordulójának egyetlen pénteki mérkőzésén.

Halálra gázoltak egy úttesten fekvő férfit Békéscsabán

Archívum2011.07.16, 16:25

A helyszínen életét vesztette az a 18 éves fiatalember, akit az úttesten fekve gázoltak el Békéscsabán.

Munkahelyteremtésre osztott szét 46 millió forintot Békéscsaba

Archívum2011.06.08, 12:59

Összesen 46 millió forint pályázati forrást bocsátott a helyi vállalkozások rendelkezésére Békéscsaba önkormányzata, amelyből munkahelyek teremtését remélik.

Anyukáját kereste, de a balatoni vízirendőröket hívta egy négyéves kislány

Archívum2011.04.01, 14:11

A Somogyi Hírlap internetes kiadásának cikke szerint egy négyéves kislány tévedésből a balatoni vízirendészetet hívta fel, amikor az anyukájával szeretett volna beszélni.

H1N1-vírus miatt halt meg egy gyomaendrődi férfi

Archívum2011.03.30, 18:00

Vírusos tüdőgyulladásban halt meg egy 36 éves férfi a békéscsabai kórházban. Szervezetében kimutatták az influenzavírus H1N1 típusát.

Blikk: Többen is befogadnák a Sziget Fesztivált

Archívum2011.01.21, 07:31

A Sziget Fesztivál szervezői túlzónak tartják, hogy a főváros 2,5 milliárd forintos közterület-használati díjat kér a nyári fesztiválért. Még egyeztetnek a felek, de máris több város jelezte, hogy befogadná a rendezvényt, az érdeklődők között van Mogyoród, Békéscsaba, Gyula, de Csillebérc is megnyitná kapuit.

Békéscsabára járt betörni egy gyulai férfi

Archívum2010.12.17, 15:15

Több mint 20 betöréssel gyanúsítanak egy gyulai férfit. A hétfőn elfogott, és már előzetesben lévő tolvaj Békéscsaba kertvárosi részében törte fel a nappal üresen álló házakat.

Gázolás miatt állnak a vonatok Békéscsaba és Gyula között

Archívum2010.11.23, 06:30

Halálos gázolás történt Békéscsaba és Gyula között, a baleset miatt várhatóan reggel 7-ig buszok szállítják az utasokat.

Háromnapos hétvége: Adakozzon tökkel, ünnepeljen kolbásszal!

Archívum2010.10.29, 12:41

Itt a magyar Halloween: vasárnap este kibelezett tökökkel megvilágított bulik várhatók a Vörösmarty téren és a Hősök terén, de lesz tombolós zenemuri gyerekeknek Hajós Andrással; és Veszprém, Dunaújváros, Győr és Békéscsaba sem tétlenkedik ezen a hétvégén. Adakozni is lehet illetve szépségversenyre küldeni a házilag gyártott töklámpást. Gyerünk koncertre, fesztiválra és a szabadba a háromnapos hétvégén!

Lógós diákokra csaptak le a békéscsabai rendőrök

Archívum2010.09.28, 17:49

Egy békéscsabai bevásárlóközpontban középiskolásokat igazoltattak a rendőrök. Arra voltak kíváncsiak, hogy kik töltik a plázában az időt tanítási időben, és miért. Hasonló akciókat a jövőben is terveznek, hogy megtalálják a lógós diákokat.

Féltonnás tehenet mentettek ki egy szennyvízaknából a tűzoltók

Archívum2010.09.25, 13:18

Vemhes tehén zuhant egy szennyvízaknába egy Békéscsaba melletti tanyán. A féltonnás állatot tűzoltók mentették ki a gödörből: a tehénnek a katasztrófavédelem szerint nem esett komoly baja.

Inkubátorház segíti a békéscsabai vállalkozókat

Archívum2010.09.23, 12:59

Száz millió forintos beruházással adtak át új inkubátorházat Békéscsabán, amelyben négy élelmiszeripar vállalkozás kezdi meg működését.

Ferencvárosi kézilabda-siker

Archívum2010.09.12, 20:05

A Ferencváros négy góllal verte a Békéscsabát a női kézilabda NB I vasárnapi mérkőzésén.

Halálos késelés a békéscsabai hajléktalanszállón

Archívum2010.08.21, 20:20

Leszúrtak egy embert a békéscsabai hajléktalanszállón szombat délután.

Kézigránátok miatt hiúsult meg a Gárda békéscsabai rendezvénye

Archívum2010.07.24, 14:40

A Magyar Nemzeti Gárda Békéscsaba közelében tartott sportnapot, az eseményt azonban megzavarta a rendőrség, mert egy ismeretlen bejelentése miatt robbanóanyagot kerestek a rendezvényen. A rendőrök két darab kézigránátot találtak a helyszínen.

"Nem csak a kisebbséget félemlítjük meg" - járőrözés a gárdistából lett polgárőrökkel

Archívum2010.06.27, 13:34

A Magyar Gárda hagyományait is őrizni szeretné az a polgárőr egyesület, amely Békés megyében alakult meg több egykori gárdista részvételével. A fekete mellényben, bakancsban, árpádsávos címerrel, jórészt a saját pénzükből járőröző polgárőrök hasonlóan látják a világot, mint a jogerősen feloszlatott gárda: szerintük bár vannak köztük rendes emberek is, sok cigány nem szeret dolgozni, megfélemlítik a környezetükben élő magyarokat és valakinek rendet kell tennie. Elkísértük őket egy esti járőrözésre.

Uniós védettség a gyulai és a csabai kolbásznak

Archívum2010.06.21, 14:00

Védett eredetnevű termékké nyilvánította az Európai Bizottság a gyulai és a csabai kolbászt - jelentették be Brüsszelben.

Magyar, szlovák, két jó barát

Archívum2010.05.28, 16:48

Nem érzik a magyarországi szlovákság kulturális örökségével foglalkozók, hogy az utóbbi napok politikai csatározásai miatt megnőtt volna az ellenségeskedés a hazai szlovák nemzetiségűekkel szemben. A magyarországi szlovákok a háború utáni lakosságcsere következtében a korábbinál is nagyobb mértékben szóródtak szét, de nagyobb településeiken több, megtekintésre is érdemes műemléket és látnivalót találhatunk.

Vihar miatt vannak fennakadások a délkeleti vasútvonalakon

Archívum2010.05.06, 18:47

Egy a viharos szélben a sínekre döntött fa, illetve ráhullott ágak miatt akadozik több vasútvonal közlekedése is Békéscsaba térségében. Két vonalon is késésekkel kell számolni.

Lemondott az MSZP békéscsabai elnöksége

Archívum2010.05.04, 18:06

Testületileg lemondott az MSZP békéscsabai elnöksége. Erről levélben értesítették a párt megyei és országos vezetését. Ebben azt javasolják, a megyei és országos elnökség is kövesse példájukat, hogy az őszi önkormányzati  megújulhasson a párt.

Kommandósok fogták el a vesztegetéssel gyanúsított rendőröket

Archívum2010.03.23, 22:15

A gyanú szerint egy közúti ellenőrzés során próbált meg pénzt kizsarolni egy férfitől két Békés megyei rendőr. A pénz átadására az egyik rendőr a barátnőjét küldte el, akit a nyomozók tetten értek. A két rendőrt kommandósok fogták el.

Milliókat osztogat cégeinek Békéscsaba

Archívum2010.03.18, 19:26

A békéscsabai önkormányzat a következő négy évben közel száznyolcvanmillió forintos, vissza nem térítendő forrással kívánja támogatni a városban tevékenykedő mikro-, kis- és középvállalkozásokat.

Iskolai calici-járványtól tartanak Békéscsabán

Archívum2010.03.19, 10:09

Valószínűleg calici-vírus okozta járvány miatt 23 diákból 18 maradt otthon csütörtökön Békéscsabán, az Erzsébethelyi Általános Iskola egyik első osztályából hányinger és hányás tüneteivel.

Calicivírus fertőzhetett egy békéscsabai iskolában

Archívum2010.03.18, 21:05

Feltehetően calicivírus okozott tömeges megbetegedést egy békéscsabai általános iskolában. A fertőzést az egyik gyerek vihette be a közösségbe.

Harmincöt százalékos sikerdíjért forognak Békéscsaba befektetései

Archívum2010.02.18, 06:46

A Népszabadság szerint harmincöt százalékos sikerdíjért forgatja Békéscsaba és más Békés megyei települések önkormányzatainak kötvénykibocsátásból származó milliárdjait a budapesti székhelyű Priv-Invest Kft.

Meghalt egy H1N1-fertőzött férfi Békéscsabán

Archívum2010.01.12, 14:31

Egy 25 éves fiatalember a H1N1 első békéscsabai áldozata. A férfinak nem volt semmilyen krónikus betegsége, halálát az újinfluenza szövődménye okozta.

Megverték a győztes szolnoki focistákat Békéscsabán

Archívum2009.09.28, 16:26

Egyelőre garázdaság miatt nyomoz rendőrség, a szombati Békéscsabai Előre-Szolnoki MÁV NB II-es labdarúgó mérkőzés után kitört verekedés miatt - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hétfőn.

Botrányos földárverés készül Békésben

Archívum2009.09.24, 07:39

Csak kárpótlási jeggyel lehet licitálni olyan, a közeli jövőben belterületté váló termőföldekre, amelyeket még sohasem hirdettek meg árverésre. Mivel a kárpótlási folyamat már több mint egy évtizede lezárult, a fel nem használt kárpótlási jegyekkel vélhetően ingatlanspekulánsok vagy a megbízottaik tudják a piaci ár töredékéért megszerezni a földeket - írja a Népszabadság.

Kizuhant a békéscsabai kórházból egy beteg

Archívum2009.08.13, 22:15

Feltehetően egy első emeleti teraszról esett ki egy 76 éves nő szerdán éjjel a békéscsabai városi kórházban. A rendőrség vizsgálja, hogy felelős-e valaki a történtekért vagy pedig baleset történt.

Megfenyegettek egy reklamáló roma asszonyt

Archívum2009.07.11, 16:47

Békéscsabán egy roma kismama reklamált egy ételszállító cégnél, mert a kiszállított leves ráömlött a többi ételre, elmondása szerint ezután verőlegények fenyegették meg. A helyi cigányvajda szerint a Magyar Gárda is megjelent, a rendőrök azonban nem találkoztak gárdistákkal. A békéscsabai romák őrjáratot szerveztek.

Újabb három fejlesztést hagyott jóvá az EU

Archívum2009.04.04, 12:11

Az Európai Bizottság jóváhagyta a szegedi tömegközlekedés és a békéscsabai csatornahálózat fejlesztésére, valamint a Közép-Duna-vidéki hulladéklerakók rekultivációjára kért uniós támogatást. A három beruházás idén, illetve jövőre indul.

Ötezer fővel több munkanélküli a Dél-Alföldön

Archívum2009.01.22, 16:08

Egy hónap alatt több mint ötezer fővel nőtt az álláskeresők száma a dél-alföldi régióban - közölte a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója Békéscsabán. A létszámnövekedéshez hozzájárult, hogy a Dunántúlra költözött és az ottani autóipari cégeknél munkát vállalók a leépítések után visszatértek hazájukba.

Kalandpark épül Békéscsabán

Archívum2008.12.30, 14:37

Több mint 400 millió forintos beruházással kalandpark épül Békéscsabán - közölte a város gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere az MTI-vel.

Gyorsforgalmi út épülhet Békésben

Archívum2008.12.29, 08:06

Megkezdődhet az M44-es gyorsforgalmi út Kondoros és Tiszakürt közötti szakasza építésének előkészítése, miután megszületett a kormányhatározat a 63 kilométer hosszúságú út megépítésének finanszírozásáról - tájékoztatta Molnár László, Békéscsaba szocialista párti országgyűlési képviselője az MTI-t.

Közel kétszáz új munkahely Békés megyében

Archívum2008.12.12, 17:15

Közel ötmilliárd forint értékű kapacitásbővítés és technológiafejlesztés eredményeként 184 új munkahely létesül a Linamar autóipari és gépgyártó vállalat két magyarországi telephelyén, Orosházán és Békéscsabán - jelentette be Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter és Ivanics János, a Linamar Hungary Nyrt. ügyvezető igazgatója közös sajtótájékoztatón, pénteken.

Kórházi mosdóban halt meg az átirányított beteg

Archívum2008.12.03, 22:05

A kórház mosdójában halt meg egy férfi Békéscsabán, miután a sürgősségi osztályról a távolabb lévő ügyeletre küldték. Itt sem látták el, mikor a mosdóban összeesett, már nem tudták újraéleszteni. Két belső vizsgálat is indult a kórházban, illetve az ügyeleten.

Lendvai, Kövér és az SZDSZ a büdzsé elfogadásáról

Archívum2008.11.22, 17:02

Szombaton ülésezett az MSZP választmánya, és az SZDSZ vezetősége is egyre pozitívabb hangon beszél a költségvetésről és az ahhoz kapcsolódó törvényjavaslatokról. Kövér László pedig Békéscsabán elemezte a jövő évi költségvetés megszavazásának esélyeit, és a fideszes politikus szerint egyre nagyobb az esély a büdzsé megszavazására.

Az alkoholmérgezés határán vezetett egy kamionos Békésben

Archívum2008.11.14, 16:33

Csontrészeg volt az a bolgár kamionos, aki Békéscsaba és Gyula között egy áruház parkolójában balesetet okozott. Előtte másfél órás utat tett meg nyolc óra alatt.

Békéscsaba a legbűnösebb város

Archívum2008.11.12, 07:55

A megyei jogú városok közül tavaly Békéscsabán követtek el a legtöbb bűncselekményt, a felderített bűncselekmények száma Sopronban volt a legkevesebb - írja a Magyar Nemzet. A nem megyei jogú városok közül tavaly Záhonyban követték el a legtöbb közvádas bűncselekményt.

Békéscsabán is hibátlan maradt a Győr nőikézi-csapata

Archívum2008.10.08, 07:22

A címvédő Győr tíz góllal nyert Békéscsabán, ezzel hat mérkőzés után továbbra is szászszázalékos a női kézilabda NB I-ben. A jelenlegi idényben szintén jól szereplő hazai csapat az első félidő kétharmadáig tudta tartani a lépést esélyesebb ellenfelével szemben.

Az Apollo Tyres szerint Békéscsaba messze van

Archívum2008.08.21, 18:43

Békéscsabán nem lesz indiai autógumigyár, mert túl messze van a fővárostól - közölte Vantara Gyula (Fidesz) polgármester csütörtökön az MTI-vel.

A BB 300 munkahelyet teremtett

Archívum2008.07.23, 15:56

�jabb h�romsz�z munkahellyel b�v�tette b�k�scsabai m�veleti k�zpontj�t a Budapest Bank. A szerdai �nnep�lyes megnyit�n r�szt vett April H. Foley, az Egyes�lt �llamok magyarorsz�gi nagyk�vete is. � � � � �

Gyerekrablás és zaklatás miatt nyomoznak Békéscsabán

Archívum2008.07.23, 10:33

Elrabolt és szexuálisan zaklatott egy 11 éves kislányt egy ismeretlen férfi Békéscsabán - állítja a gyermek és az édesanyja egy helyi lap szerint. A rendőrség vizsgálja a kislány által elmondottakat, a gyereket pszichológusok jelenlétében is kihallgatták.

Gyalogosokat gázolt el egy motoros

Archívum2008.07.20, 11:11

Életét vesztette egy motoros, aki Békéscsaba határában elgázolt két, az út szélén haladó férfit. A kórházban meghalt az egyik gyalogos is. Szombaton négy súlyos motorbaleset történt, amely két halálos áldozatot is követelt.

Hárommiliárd jut a Dél-Alföldnek

Archívum2008.07.16, 15:34

Közel 3 milliárd forint területfejlesztési forrás elosztásáról döntött a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács (DARFT) - közölte a tanács elnöke sajtótájékoztatón szerdán, Békéscsabán.

Húsz évet kapott a békési vadászboltban gyilkoló férfi

Archívum2008.05.13, 16:01

Húszéves fegyházbüntetést kapott az a kétegyházi férfi, aki megölt egy vadászbolti eladót még három éve Békéscsabán. A most elítélt 27 éves férfi a rabolt fegyverekkel később egy kocsmát is megpróbált kirabolni.

Ónodi Henrietta Békéscsaba díszpolgára lett

Archívum2008.04.10, 20:18

Ónodi Henrietta csütörtökön átvehette a Békéscsaba díszpolgárának járó címet. A város az 1992-es barcelonai olimpián aratott győzelmének a 15 éves évfordulójára adományozta a címet, de a Miamiban élő tornásznő csak most tudott hazalátogatni.