Bródy János
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Szörényi Levente
- Illés-együttes
- koncert
- Illés Lajos
- műtét

Bródy János szerint akkor lesz demokrácia Magyarországon, ha az egyik számát folyamatosan játszani fogja a rádió
Bródy Jánosnak, a szocializmus kedvenc zenészének egészen nevetséges elképzelése van a demokráciáról. Szerinte ugyanis Magyarországon addig nem beszélhetünk demokráciáról, amíg a Lesz még egyszer című dalát nem játssza folyamatosan a rádió.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Bródy János, Koncz Zsuzsa és társai: így szállták meg a kultúrát a kommunista rendszer propagandistái
Ha könyvem (A kultúra megszállása) első két része főleg az első kommunista generációra – Kardos, Komlós, Berkesi, Róna, illetve Ipper Pál, Koós Béla és a többiek – fókuszál, bemutatva e sötét múltú társaság hatását a tanítványaikra, illetve saját gyermekeikre, akkor a harmadik inkább már az unokák, a gyermekek nemzedékével foglalkozik. Akiknek szintén megvolt a helyük a hírhedt „három T" – tiltott, tűrt, támogatott – rendszerében. Olyan zenészekről fogok írni, akik – ha néha át is lépték a rezsim határvonalait – alapvetően a támogatott művészek közé tartoztak. Ennél is fontosabb, hogy bár nagyon kedvesek voltak a rendszer számára, éés ...
Halász Judit 80 éves: "Addig tart az élet, amíg az ember kíváncsisága és jókedve is tart"
Október hetedikén, azaz a mai napon ünnepli nyolcvanadik születésnapját Halász Judit.
Így van most a rákbeteg Bródy János
Tavasszal az egész országot megrémítette Bródy János, amikor hatalmas kötéssel a fején posztolt a kórházból. Kiderült, hogy rosszindulatú sejtburjánzásokat távolítottak el az arcáról. A zenész szerencsére már jobban van, koncertre készül.
- címkék:
- Bródy János
- műtét
- bőrrák
- Címkefelhő »
Megszólalt állapotáról Bródy János
A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Bródy János túl van a bőrrákjával kapcsolatos műtéteken, legalábbis egy időre, és most teljes erőből a zenére koncentrál.
- címkék:
- Bródy János
- műtét
- zenész
- Címkefelhő »
"Nem tudtam, képes leszek-e színpadra állni" - rákbetegségéről vallott Bródy János
Kórházi ágyról, hatalmas kötéssel a fején posztolt képet még tavasszal Bródy János. A zenész akkor az egész országot megrémítette, ugyanis semmit nem árult el az állapotáról. Elsőre azt hihettük, hogy szemműtétje volt, ám később kiderült, hogy sokkal súlyosabb dolog miatt kellett megoperálni.
Drámai részletek derültek ki Bródy János állapotáról
A legendás dalszerző-énekes bőrrákkal küzd, az orrán keletkezett rosszindulatú elváltozás, amelyet több alkalommal is műteni kellett. A 76 éves Kossuth- és Liszt-díjas Bródy János szervezetét basalioma támadta meg, amely az egyik leggyakoribb, de áttéteket csak nagyon ritkán képező ráktípus, ám kezelés nélkül igen nagy roncsolást képes végezni a szövetekben - írja a Blikk.
- címkék:
- Bródy János
- Címkefelhő »
Továbbra is küzd a rákkal Bródy János
Nemrég vallotta be Bródy János, – Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes – hogy súlyos bőrrákkal küzd, most elárulta hol tart a gyógyulásban.
- címkék:
- Bródy János
- bőrrák
- gyógyulás
- operáció
- Címkefelhő »
Így van most a bőrrákkal műtött Bródy János: fotó
Ahogy megírtuk , több operáción is átesett Bródy János. A zeneésznél rosszindulatú bőrdaganatot, úgynevezett basaliomát diagnosztizáltak.
- címkék:
- Bródy János
- kórház
- bőrrák
- Címkefelhő »
Súlyos betegséggel küzd Bródy János: újabb operáció vár az énekesre
Február végén ráijesztett rajongóira a Kossuth-díjas magyar énekes és gitáros, ugyanis egy olyan fotót tett közzé Facebook-oldalán, amelyen a fél arcát kötés takarja. Először mindenki azt hitte, hogy szemműtéten esett át a zenész, de mára kiderült, sokkal nagyobb a baj.