Ázsia
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Felemás hangulatban kezdik a hetet tőzsdék
A Nikkei kezdte legjobban a hetet az ázsiai piacok közül, a japán tőzsdeindex 1,2 százalékos plusszal zárta a hét első kereskedési napját. A többi ázsiai piacon vegyes mozgásokat lehetett látni, leggyengébben pedig az ausztrálok szerepeltek, 2 százalékos visszaeséssel. Amerikában nem sikerült jó hangulatban zárni a hetet pénteken, a főbb indexek 0,7 százalékig is visszacsúsztak, főleg az egészségügyi cégek szerepeltek rosszul.
- címkék:
- USA
- Ázsia
- piaci összefoglaló
- Címkefelhő »
Ezeket viseld a perverzek ellen
A Life.hu összegyűjtötte, mit viseljenek a nők, hogy elijesszék az agresszív, perverz férfiakat.
Mosoda, országút, játszótér és piac egyben
Délkelet-ázsiai utunk során a legdélebbi határátkelőn, Ha Tienen jutottunk át Kambodzsából Vietnamba, majd néhány óra buszozás után elértünk első úti célunkat, Can Thót. Ez Vietnam ötödik legnagyobb városa, mely a híres Mekong deltavidékén fekszik, és csodás vízi utak hálózzák be. Alig vártuk, hogy felfedezzük.
Vérengzés a japán tőzsdén
Megint a japán piacról szólt a mai kereskedés, a Nikkei index ugyanis 6,3 százalékos mínuszban zárta a mai napon, így az elmúlt három hétben már több mint 20 százalékot veszített értékéből. A jen is tovább folytatta erősödését a dollárral szemben, már 94-nél járnak a jegyzések. Közben az amerikai piacok nem teljesítettek jól tegnap, 1 százalék körüli eséseket értek el a vezető indexek.
- címkék:
- USA
- Ázsia
- piaci összefoglaló
- Címkefelhő »
Csak óvatosan az ázsiai bóvlival!
Érdemes a szokásosnál is óvatosabban bánni az ázsiai vállalati bóvlikötvényekkel, mivel a régió gazdasági növekedésének gyengébb kilátásai miatt ezek a papírok a korábbinál is kockázatosabbá váltak. A kínai gazdaság lassulása Ázsia több országát is negatívan érintheti, ami az ottani vállalatok eredményeire is hatással lehet, még kockázatosabbá téve az egyes cégek bóvlikötvényeit -vélik a világ legnagyobb kötvényalapjának számító Pimco szakértői. Ráadásul az utóbbi időszakban látott kötvénypiacoktól való elfordulás szintén intő jel lehet a befektetők számára.
- címkék:
- Ázsia
- kötvénypiac
- Címkefelhő »
Megrengeti az ember eredetét egy új elmélet
Sokáig szentségtörésnek számított, ha valaki azt állította, hogy a Homo nemzetség nem Afrikában, hanem Eurázsiában alakult ki. Mára azonban több lelet is elképzelhetővé teszi ezt az új felfogást, írja a New Scientist.
Jáván a fehér embert filmsztárként kezelték
Indonézia nem a szegénység miatt jelenthet kultúrsokkot az európaiaknak. Ha Jáván felszállsz egy buszra, mindenki téged néz, mindenki tud zenélni, táncolni, batikolni, egyedül csak nemet mondani nem tudnak. Egyed Péter fotós egy évet töltött a szigetországban, azon belül is elsősorban Jávát és Balit ismerte meg mélyebben. Összegyűjtött útifotóiból kiállítás nyílt.
- címkék:
- Indonézia
- Ázsia
- Jáva
- Bali
- Címkefelhő »
Négy újév öt hónap alatt három országban
A hagyományos hmong újév fiúk és lányok ismerkedéséről szólt, a hanoi szilveszter a véletlen találkozásról, a Tét-ünnep a papírpénzégetésről, a thaiföldi buddhista újév pedig a féktelen locsolkodásról.
Veszélyes buborék fújódik Ázsiában?
Az Ázsiába érkező fokozott tőkebeáramlás veszélyes lehet az országok pénzügyi rendszereire nézve, figyelmeztet az IMF hétfőn publikált tanulmányában. Az elmúlt időszakban a fejlett országokban alkalmazott laza monetáris politika hatására rengeteg pénz áramlott ázsiai eszközökbe, ami akár komoly problémákhoz is vezethet, ha a kormányok nem készülnek fel megfelelő reakciókkal. Ennek ellenére Kína vezetésével továbbra is Ázsia lehet a világgazdaság motorja 2013-ban.
Két keréken, négy gyerekkel a Föld körül
Bő egy évig, 2011 májusától, 2012 nyaráig két biciklivel, egy utánfutóval és négy kisgyerekével utazta körbe a Földet egy angol-német házaspár. A legkisebb fiuk az induláskor féléves volt, a legnagyobb öt múlt. Julie és Martin [origo]-nak adott interjújából kiderül, hogyan finanszírozható, miképpen kivitelezhető, és mire jó egy ilyen extrém családi nyaralás.
Lerohanták a turisták Laoszt
Lerohanták a turisták Laoszt
- címkék:
- Ázsia
- Laosz
- turizmus
- Címkefelhő »
Most megfagyjunk vagy megfulladjunk?
Amikor otthon összeállítottuk útitervünket, a pamíri magashegyi út csupán alternatívaként szerepelt benne. Végül mégis úgy alakult, hogy kénytelenek voltunk a 728 kilométer hosszú Pamir Highwayt végigjárni, amely a tádzsikisztáni Khorogtól a kirgizisztáni Osig vezet.
Mosolyogva járnak az aknamezőn
Azt gondolnánk, nincs a világnak olyan fővárosa, amelyik ne volna nyüzsgő és zsúfolt. Laosz fővárosa, Vientiane azonban kilóg a sorból: mindenütt kellemes sétányok, zöld parkok, andalgó párok, vidám fiatalok, indiai, francia és helyi éttermek, színes látnivalók. Ha ilyen a nagyvárosi élet Laoszban, milyen lehet a vidéki nyugalom?
Vigyázat, teveveszély!
Vodkáztunk, és magyar nótát hallgattunk neonomádokkal, átverekedtük magunkat a homokviharon, és vetettünk egy pillantást a néhai nagyvezér aranyszobraira. Türkmenisztánba csak ötnapos tranzitvízumot kaptunk, ennyi időnk volt, hogy átszeljük a sivatagi országot. Megcsináltuk!
Sztárpápa kell a széledő nyájnak
Bár Európából úgy tűnik, a fogamzásgátlás, a nők pappá szentelése és a melegek kapcsolata a katolikus egyház előtt álló legfontosabb kihívás, a probléma az, hogy már messze nem Európa a legfontosabb a Vatikánnak. Ki tudja összefogni a papi nőtlenségre fittyet hányó, az ördögűzőkkel vagy a kínai állampárttal küszködő, esetleg a marxista térítők által elcsábított hívőket?
Halásznők a mediterrán, vulkanikus Koreában
Hogy pontosan miért is olyan nagy szám Csedzsu, Dél-Korea legnagyobb szigete, ahová a szöuliak golfozni és kaszinózni járnak hétvégén, azt nehéz lenne megmondani. Talán a fura növényzet, talán a fura emberek, talán a fura táj, de az biztos, hogy ha lehet, oda kell menni és megnézni.
- címkék:
- Ázsia
- Dél-Korea
- csedzsu
- Címkefelhő »
Harmadával nőtt a Japánba érkező turisták száma
Tavaly 8,36 millió külföldi érkezett Japánba, ami 34,6 százalékos növekedést jelent 2011-hez képest, és egyben minden idők második legmagasabb adata - közölte a japán turisztikai szervezet.
- címkék:
- Japán
- Ázsia
- Tokió
- Címkefelhő »
Ázsiai Nobel-díjat alapítottak
A tajvani milliárdos által alapított díj olyan tudósokat díjaz, akiket a Nobel-bizottság nem.
- címkék:
- Ázsia
- Tajvan
- Nobel-díj
- tudomány
- Címkefelhő »
Utazz velünk a varázslatos Thaiföldre!
Aki egyszer belekóstolt Thaiföld hangulatába, utána mindig vissza fog vágyni a fülledt, füstölőillatú országba. A Life.hu újságírója felfedezőútra indult a varázslatos távol-keleti országba.
Tíz híres transznemű Ázsiában
A Life.hu-n korábban már olvashattál a világ legszebb transznemű hölgyeiről. Most megmutatjuk Ázsa leghíresebb transzneműit.
- címkék:
- Ázsia
- másság
- transzneműség
- Címkefelhő »
Új csúcsra húzták a japán tőzsdét
Vegyes teljesítményt mutattak az ázsiai részvényindexek, az emelkedést eddig vezető japán és kínai piac azonban újabb magasságokat tudott meghódítani. A Nikkei 225 index 2010 áprilisa óta nem látott szintekre kapaszkodott a november közepe óta tartó hegymenet hatására. Az exportorientált cégek még jól szerepeltek annak ellenére is, hogy a japán gazdasági miniszter kijelentéseinek hatására a jen árfolyama már erősödött. Amerikában nem mutattak jelentős elmozdulást az indexek, a befektetők továbbra is valószínűleg a gyorsjelentési szezon "igazi bepörgésére várhatnak". A Nasdaq viszont kisebb lemaradásban mozgott társaihoz képest az AApple ...
- címkék:
- Ázsia
- piaci összefoglaló
- Címkefelhő »
A dalai láma örült, hogy magyarok vagyunk
Találkozás a golfozó Hugh Granttel, látogatás a dalai lámánál, és Facebook-barátság a Nepálban élő buddhista szerzetesnőkkel - ez csak néhány érdekesség egy fiatal győri filmes utóbbi néhány évéből. Miklós Ádám a skóciai St. Andrewsban tanult, és nemzetközi barátaiból verbuvált stábjával most éppen arra készül, hogy bemutassa, hogyan gyógyítják a rákot hagyományos tibeti orvoslás szerint.
- címkék:
- dalai láma
- Ázsia
- Tibet
- Nepál
- buddhizmus
- Címkefelhő »
Itt a vége a kínai lassulásnak? - Emelkedik Ázsia
Az első ránézésre gyenge kínai GDP-adat ellenére optimizmus hatja át az ázsiai piacokat a fordulatra utaló egyéb makroadatok nyomán. Az amerikai piacok is minimális emelkedést tudtak összehozni tegnap, kivéve a technológiai szektort. Reggeli európai piaci összefoglalónkat az alábbi linken olvashatja: Ismét az OTP húzza le a BUX-ot
- címkék:
- USA
- Ázsia
- piaci összefoglaló
- Címkefelhő »
Az utazás a legjobb iskola, ahová valaha jártunk
Több mint 10 ezer kilométeren van túl az a házaspár, amely tavaly júniusi esküvője után szokatlan nászútra indult: kerékpárral járja körbe a világot. Zárug Zita és Harkányi Árpád Bangkokból adott interjút az [origo]-nak abból az alkalomból is, hogy írásaikat rendszeresen közli majd az [origo] hamarosan megújuló utazás rovata.
Sarokba dobott tanga és bömbölő násznép
Van úgy, hogy a szállodákban néha elfelejtik megemlíteni, hogy az ingyen wifi csak a recepciónál fogható, vagy azt, hogy az ablakot kinyitva még sötétben is ellephetik a szobát a bogarak, mellesleg szombaton lagzi lesz az étteremben. Időnként pedig egy-egy bugyit is ott felejthetnek a szobában takarítás után. Rossz szállodai élményeink.
- címkék:
- Magyarország
- Európa
- Ázsia
- hotelek
- Címkefelhő »
Nem akartam Balin Julia Robertset játszani
Thaiföldön és Balin is megtaláltam az új családomat - mondja Karsai Mónika thai masszőz, aki évekig tanulta Ázsiában a tradicionális gyógyítást, miközben mesterekkel találkozott, búvárkodott, vagy épp Vipassana elvonuláson a testen kívüli élményt tapasztalta. Egy gyógyító masszőz mindennapjai Ázsia és Európa között.
- címkék:
- Ázsia
- Thaiföld
- Bali
- utazás
- thai masszázs
- Címkefelhő »
Nászút évekig, bringával a Föld körül
"Az utazás a legjobb iskola, ahová valaha jártunk" - legalább két évig tartó utazással, 40 ezer kilométeres távval és napi 5 eurós költségekkel számolt Harkányi Árpád és Zárug Zita, amikor tavaly nyáron, esküvőjük után felpakoltak a fekvőbringájukra és nekivágtak a világnak. Az elmúlt bő egy évben 10 ezer kilométert tettek meg hegyeken, jégbordákon keresztül, vagy éppen vízben gázolva, és hamarosan dolgozniuk is kell, hogy pénzt gyűjtsenek a további útra. A házaspár elképesztő kalandokról számolt be, amikor kérdéseinkre a bangladesi fővárosból, Dhakából emailben válaszoltak.
- címkék:
- Irán
- Ázsia
- Banglades
- Törökország
- India
- nászút
- Címkefelhő »
Kína robbanásig feszül
Kína felemelkedéséből még lehet baj. Az ország egyre erősebb, ambiciózusabb, nemzeti öntudatába idegengyűlölő és paranoid elemek is keverednek, politikai rendszere pedig ketyegő bomba. A vezető nagyhatalmak cseréje egyébként is mindig veszélyes pillanat.
Új, AIDS-szerű betegséget fedeztek fel ázsiaiak körében
Rejtélyes, új betegséget azonosítottak kutatók, amely az AIDS-hez hasonló szerzett immunhiányos állapotot idéz elő, ugyanakkor nem fertőző.
Sokkal hamarabb elindult a modern ember Ázsiába
Egy laoszi barlangban talált ősi koponyamaradvány 20 ezer évvel régebbre tolja ki a modern ember Afrikából Délkelet-Ázsiába való vándorlásának időpontját - állapították meg amerikai kutatók az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PNAS-ben közzétett tanulmányukban.
- címkék:
- Ázsia
- Laosz
- emberi evolúció
- vándorlás
- Címkefelhő »
Ázsiai maffia lopja a magyar kábelt
Ázsiába viszik a BKV-tól ellopott kábeleket, dolgozók is segítik a távol-keleti maffiát, amely ellen nemzetközi nyomozás folyik - írja a Blikk.
- címkék:
- Vitézy Dávid
- Ázsia
- kábellopás
- BKV
- BKK
- Címkefelhő »
Pillantás a jövőbe
A jövőben, ahol drámai klímaváltozás és populációrobbanás fenyegeti megszokott életünket, a technológia kritikus szerepet játszik. A kommunikációtól a városépítésig Ázsia minden egyes mérnöke egy méregdrága versenyben száguld.
Tengeralatti kábel létesítésébe száll be a Facebook
A közösségi oldal egy tízezer kilométer hosszú, vízalatti optikai kábel létesítésébe fektet be pénzt. A kommunikációs kábel többek közt Japánt, Dél-Koreát, Malajziát és Kínát fogja összekötni nagysebességű kapcsolattal.
Sok úti célhoz kell védőoltás
Külföldi utazás esetén mindenképpen tájékozódjunk az adott célország járványügyi helyzetéről, a szükséges védőoltásokról, és keressük fel a háziorvosunkat, ill. az oltópontokat.
Rákkeltő anyag miatt hívott vissza 250 ezer táskát a Samsonite
Bizonyítottan rákkeltő anyagot találtak a Samsonite egyik, főleg Ázsiában forgalmazott táskájának fülében. A cég szerint ha egy ember száz fogantyút megenne, akkor se lenne rákos, de azért visszahívták a táskákat.
Ázsiából érkezik a legtöbb bevándorló az Egyesült Államokba
Az Ázsiából érkező bevándorlók jól képzettek, sokuknak műszaki doktorija is van. Már többen vannak, mint a dél-amerikai országokból érkező bevándorlók. A felmérések szerint a század közepére minden tizedik amerikai ázsiai származású lesz.
- címkék:
- USA
- Ázsia
- Egyesült Államok
- bevándorlás
- Címkefelhő »
Mikor ment világgá a modern ember?
A valaha történt egyik legnagyobb vulkánkitörés hamuja alatt talált kőszerszámok megváltoztathatják a mai ember elterjedéséről alkotott képet.
Tücsköt-bogarat saslikpálcán
Számtalan helyen találkozhatunk a thai látványkonyhával, ahol az apró termetű szakácsok varázslatos mozdulatokkal pillanatok alatt varázsolnak illatos finom étkeket. De milyen a thai konyha Thaiföldön?
Ázsiaiakon hízott a dohánymulti profitja
Európában csökkent az értékesítés mennyisége, azonban Ázsiában annyira megugrottak az eladások, hogy az első negyedében 13 százalékkal nőtt a Philip Morris profitja.
- címkék:
- Ázsia
- cigaretta
- dohány
- Philip Morris
- Címkefelhő »
Nézze meg, hogyan lepte el a por Ázsiát!
A NASA látványos műholdképeket közölt az Ázsiában jelenleg tomboló porviharokról, amelyeket szokatlanul erősnek tartanak a szakemberek.
Mezítláb melóztam a kambodzsai tengerparton
Ha csak egy szóval kéne leírnom, milyen is Kambodzsában éttermet nyitni: elképesztő. Vincze Mihály két, olasz barátjával tavaly novemberben utazott Koh Rongra, hogy béreljenek egy romos vendégházat a tengerparton, felújítsák és megnyissák a saját éttermükek. Se víz, se áram nem volt a szigeten, de kalandos módon mindent megoldottak.
Hello Kitty a levegőben is hasít - újabb macskás járatot indítottak
A világ egyik legnépszerűbb figurájának szentelt járatával az EVA AIR célja, hogy közelebb hozza egymáshoz Ázsia országait.
Ez neked Louis Vuitton? Ne szórakozz!
Ázsia egyes részein már ismerik a magyar turistákat és sajátos alkutechnikáikat. Thaiföldön a nap első vevője járhat a legjobban, Vietnámban a nagy tételekre szívesebben adnak engedményt, Indiában pedig le lehet alkudni a negyedére is egy papucsot, csak az eladó annyira ideges lesz, hogy hozzánk vágja. Összegyűjtöttük az alkudozás szabályait.
KSH: Ázsia húzta fel a magyar exportot
Elsősorban a járműgyártáshoz szükséges termékek miatt növekedett a magyar külkereskedelmi forgalom az év első nyolc hónapjában.
Zuhantak a tőzsdeindexek Ázsiában
Az ázsiai tőzsde is követte a New York-i értéktőzsde csütörtöki veszteségeit. Zuhant a honkongi, a dél-koreai, tajvani, szingapúri és sanghaji index is. A rossz befektetői hangulatot az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdai döntése okozta.
- címkék:
- Ázsia
- tőzsde
- tőzsdeindex
- adósságválság
- Címkefelhő »
Spanyol foci: az ázsiai piac fontosabb a mediterrán életmódnál
Az angol és az olasz bajnokság után a spanyolok is beadták a derekukat, és az ázsiai közönséget kiszolgálandó már vasárnap ebédidőben is rendeznek futballmeccseket. Olaszországban egyházi vezetők és politikusok is tiltakoztak a változtatás ellen, míg Barcelonában kezdődött már éjfél után is focimeccs.
- címkék:
- Ázsia
- foci
- spanyol foci
- Címkefelhő »
Camacho Zico ellen küzd Ázsiában
Volt időszak, amikor a magyar szakemberek kifejezetten keresettek voltak a Közel-Keleten, manapság azonban a tehetős ázsiai szövetségek már sztáredzőkből válogatnak, ha szövetségi kapitányt keresnek. Jelenleg a kontinensen dolgozik többek között Zico, Queiroz, Zaccheroni, Camacho és Rijkaard is - mindannyian a 2014-es vébére szeretnének kijutni.
Erősödés után mínuszba fordultak az ázsiai tőzsdék
Erősödéssel nyitottak pénteken az ázsiai tőzsdék, később a Shanghai Composite-on kívül minden index veszített az értékéből, csak a hongkongi tőzsde maradt még pluszban.
- címkék:
- Ázsia
- részvény
- ázsiai tőzsdék
- Címkefelhő »
Eséssel kezdtek az ázsiai tőzsdék, majd megindultak fölfelé
A kereskedés megkezdése után estek az ázsiai tőzsdék, de az árfolyamok a délutáni kereskedésben már megindultak fölfelé. Néhány tőzsdeindex már a pozitív tartományban járt csütörtök reggel.
- címkék:
- Ázsia
- ázsiai tőzsdék
- tőzsdeválság
- Címkefelhő »
Feléledtek az ázsiai tőzsdék, követik az amerikai piacokat
A befektetői és elemzői aggodalmak ellenére úgy tűnik, némi lélegzetnek jutnak a piacok az amerikai központi bank keddi alapkamatról szóló bejelentése után. Az ázsiai tőzsdék a korábbi napokhoz képest erősen nyitottak.
- címkék:
- Ázsia
- tőzsde
- részvény
- adósságválság
- Címkefelhő »
Megállt az amerikai tőzsdék lejtmenete a nagy zuhanás után
A tőzsdeindexek csütörtöki zuhanása után pénteken délelőtt is folytatódott a lejtmenet, de a nap végére erősödtek az amerikai tőzsdék, bár így is az elmúlt két év legrosszabb hetét zárták a New York-i értéktőzsde vezető mutatói. A nap végi javulásban annak is szerepe volt, hogy Silvio Berlusconi olasz államfő ígéretet tett a megszorítások felgyorsítására. Közel kétéves mélyponton, 20 ezer pont alatt zárt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe is. A magyar piac pénteken is együtt mozgott az európai indexekkel, a svájci frank a reggeli, 255 forintot közelítő rekord után újra 250 forint alatt járt. Beszámoló a pénteki tőzsdei mozgásokról.
A vártnál nagyobb nyereséget érhetnek el a légitársaságok
A világ légitársaságainak összesített profitja majdnem kétszer akkora lesz az idén, mint amire korábban a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség számított.
Afrikai asztroturizmustól a bakancsos milliomosokig - a jövő utazási trendjei
A londoni World Travel Market (WTM) vásárra időzítve a napokban jelent meg a globális utazási trendeket prognosztizáló jelentés. Ennek tükrében a jövő nagy meglepetése Afrika és az űrturizmus kapcsolata, illetve Irak előretörése lehet. Nincs ugyanakkor semmi meglepő az okostelefonokra szánt utazási alkalmazások népszerűségében, a bakancsosok köre azonban a luxusutakon ellustult üzletemberekkel bővülhet.
Ázsia készül az erősebb valutára, féléves csúcson az olaj ára
Az ázsiai nemzetek készülnek az erősebb valutákra és az infláció erősödésére a Fed döntése után; az amerikai jegybak döntése után gyengült a dollár, ami féléves csúcsra röpítette az olaj árát; a vártnál nagyobb nyereséget közölt a legnagyobb francia bank - külföldi gazdasági lapszemle.
- címkék:
- Franciaország
- Ázsia
- dollár
- olaj
- profit
- valutakosár
- Fed
- Címkefelhő »
Trópusi vihar a Bermudákon, áradások Ázsiában
A Bermuda-szigetvilágot egy trópusi vihar fenyegeti, miközben Ázsiában a monszunesők okoznak gondokat.
Az ázsiai szupergazdagok lenyomták az európaiakat
A Financial Times hasábjain közzétett felmérés szerint az ázsiai milliomosok vagyona az elmúlt évben utolérte, sőt, meg is haladta az európai milliomosok vagyonát.
Erőteljes emelkedés az ázsiai tőzsdéken
Egy havi csúcson zárt hétfőn a tokiói tőzsde Nikkei225 indexe. Az emelkedést a bejelentett kínai intézkedések váltották ki, amelyek szerint a rugalmasabb árfolyampolitika erősíteheti a jüant.
Phenjan és Szöul viszálya mélybe küldte a koreai pénzt - gazdasági lapszemle
Az Észak-Korea és Dél-Korea között kirobbant vita miatt zuhant a dél-koreai valuta, a won árfolyama. Spanyolországnak mielőbb hozzá kell látnia az átfogó reforomokhoz az IMF jelentése szerint és több modell eladását leállította a Toyota Amerikában - derül ki a külföldi gazdasági lapokból.
Ázsiát is megrengette a New York-i zuhanás
Egészen a G7-ig érnek a feltehetően a görög válsággal összefüggő, csütörtök esti New York-i tőzsdezuhanás hullámai. A japán jegybank pénzt pumpál a piacokra, az amerikai tőzsdefelügyelet vizsgálódik. Gazdasági lapszemle.
Másképp látja az arcot egy kínai és egy magyar
A kaukázusiak és ázsiaiak más szempontok szerint vizsgálják meg az arcokat, derül ki egy új kutatásból.
- címkék:
- Ázsia
- pszichológia
- arc
- kísérlet
- Címkefelhő »
Klímakatasztrófát vizionálnak 11 ázsiai megapoliszban
Banglades fővárosa, Dakka, a Fülöp-szigetek fővárosa, Manila és Indonézia fővárosa, Jakarta óriási károkat fog szenvedni a klímaváltozás miatt. Csak ebben a három városban 50 millióan élnek, alacsony fekvésük és szervezetlenségük pedig teljesen kiszolgáltatottá teszi őket - figyelmeztet a WWF nemzetközi környezetvédő szervezet legújabb jelentésében.
Magyarországnyi turista járt augusztusban Kínában
Éledezni látszik a tavaly május óta folyamatos visszaesést mutató beutazó turizmus Kínában. Augusztusban 11 millió turistaérkezést regisztráltak az ázsiai országban.
- címkék:
- Kína
- Ázsia
- egzotikus utazás
- Címkefelhő »
Tovább hasít a tokiói tőzsde
- címkék:
- Ázsia
- Tokió
- tőzsde
- Nikkei
- Címkefelhő »
Süllyedés az ázsiai részvénypiacokon
Csökkenéssel zártak az ázsiai tőzsdék szerdán az elmúlt napok jelentős emelkedése után. Irányváltásról egyelőre nincs szó, csupán korrekcióról, mivel a nemzetközi befektetői hangulat továbbra is alapvetően optimista.
- címkék:
- Ázsia
- tőzsde
- árfolyam
- Nikkei
- részvénypiac
- Címkefelhő »
Erősödtek az ázsiai tőzsdék
A szinte pánikszerű hétfői eladási hullám után kedden emelkedtek a vezető ázsiai értéktőzsdék. Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,4 százalékos, 37,53 pontos emelkedéssel 10 530 ponton zárt, szerény forgalom mellett. A szélesebb Topix mutató 0,3 százalékkal emelkedett, 969 ponton zárt.
- címkék:
- Ázsia
- tőzsde
- Nikkei
- részvényindex
- Hang Seng
- Címkefelhő »
Olcsóbban utazhatunk a válság miatt
Néhány országban már vannak bizonyos jelei annak, hogy belátható időn belül véget ér, vagy legalábbis enyhül a válság. A mostani válság egyik nagy vesztese az idegenforgalom: a legtöbb nagy fogadó országban 10-15 százalékos visszaesés következett be idén, de akad ennél nagyobb arányú csökkenés is. A válság nyertesei mégis a turisták lehetnek, aki viszont így olcsóbban juthatnak el korábban nem is remélt, egzotikus helyekre.
Könyv készül Boltról
Usain Bolt háromszoros olimpiai és háromszoros világbajnok jamaicai sprinter a jövő hónapban részt vesz egy sanghaji atlétikai viadalon, amelyen 100 méteren fut majd.
- címkék:
- Usain Bolt
- Ázsia
- atlétika
- Címkefelhő »
Tájfun rongálta meg az internetkábeleket
A Tajvanon súlyos pusztítást okozó Morakot tájfun keltette tenger alatti földcsuszamlások több óceán alatt húzódó telekommunikációs kábelt is megrongáltak, amelynek nyomán Ázsia egyes részein akadozik a világháló elérése.
Üzemzavar a tengeralatti netkábelen
Egy Kína és Tajvan között lefektetett vízalatti kommunikációs kábel szerdán megsérült, ami miatt az internetes adatforgalmat más irányba terelték, ami Ázsia dél-keleti részén az elérések lassulását eredményezte.
Feltörekvő piacok feltörekvő tőzsdéi
Már nem a londoni, a New York-i, a párizsi, az amszterdami vagy a brüsszeli börzék szövetségéből létrejött NYSE-Euronext a legértékesebb tőzsde a világon, mivel Hongkong és Sao Pauolo is lekörözte őket.
- címkék:
- Ázsia
- Latin-Amerika
- tőzsde
- Nasdaq
- Címkefelhő »
Ázsia lábalhat ki elsőnek a válságból
Ázsia feltörekvő országaiban az idei évi gazdasági visszaesést követően 2010-ben újra erőteljes lehet a gazdasági növekedés Kuroda Haruhiko, az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) elnöke szerint. Az új növekedési hullámnak Kína lehet a vezető alakja.
- címkék:
- Ázsia
- gazdasági válság
- Címkefelhő »
Ember fertőzhetett sertéseket Kanadában
Írországban, és Olaszország Toszkána régiójában is kimutatták a H1N1 vírust egy beteg szervezetében. Amerikában harminc, Kanadában 21 új esetet jelentettek, Ázsiában megtalálták a második fertőzöttet. Mexikóban 19-re nőtt az igazoltan a H1N1 vírus miatt bekövetkezett halálesetek száma. Lehetséges, hogy Kanadában emberről terjedt sertésekre az új típusú influenza.
Export nélkül összeomlóban Szingapúr gazdasága
Szingapúr 9 százalékos GDP-csökkenésnek néz elébe. Az 1965-ös függetlenedése óta most esett legnagyobbat a nemzeti össztermék. Az adat hátterében a globális recesszió van, ugyanis megszűnnek az exportlehetőségek, pedig Szingapúr elsősorban erre építi növekedését.
- címkék:
- Ázsia
- Szingapúr
- gazdasági válság
- Címkefelhő »
Édesvízi teknősök vándoroltak a meleg sarki óceánon
Egy kréta időszaki teknősmaradvány felveti annak a lehetőségét, hogy az édesvízi csoport képviselői a sarkvidék felmelegedett és kiédesedett vizén keresztül vándoroltak Ázsiából Észak-Amerikába.
Munkanélküli milliók Ázsiában, lassul Kína és Japán
Drasztikusan nő a munkanélküliség Ázsiában, nem kímélve a diplomásokat sem, míg Kína és Japán gazdasága a válság begyűröző hatásaival küzd. Kína a külföldi bankokat akarja kényszeríteni gazdasága segítésére, Japán viszont csak tehetetlenül áll története legnagyobb recessziójával szemben.
- címkék:
- Ázsia
- gazdasági válság
- bank
- Címkefelhő »
Clinton fellépne az emberi jogokért Ázsiában
A külügyminiszterként első külföldi útjára Ázsiába készülő Hillary Clinton kijelentette, hogy fellép az emberi jogok védelmében. Az új miniszter Kínát, Észak-Koreát és Mianmart is megnevezte, mint ahol szükség van a javulásra.
- címkék:
- Hillary Clinton
- Ázsia
- emberi jogok
- Címkefelhő »
Elhagyta a kórházat az indiai kormányfő
Elhagyta vasárnap a kórházat az indiai kormányfő, miután egy héttel ezelőtt szívműtétet hajtottak végre rajta.
- címkék:
- Ázsia
- kórház
- kormányfő
- szívműtét
- Címkefelhő »
Mezszponzort keres a Manchester United
A Manchester United (MU) futballklub a 2010/2011-es szezontól bőkezűbb támogatót találhat az egyesült államokbeli AIG Inc.-nél, amely 19 millió fontot (26,6 millió dollárt) fizet azért, hogy a legendás angol csapat focistái mezükön hordják a logóját - nyilatkozta Philip Townsend, az MU szóvivője a Bloombergnek.
- címkék:
- Ázsia
- dollár
- Premier League
- logo
- Bloomberg
- Címkefelhő »
Trópusi viharok Madagaszkár partjainál
Az Indiai-óceán térségében jelenleg két aktív trópusi vihar figyelhető meg, mindkettő az Afrika délkeleti partjainál elhelyezkedő Madagaszkár közelében. Az egyelőre még név nélküli, 09S jelű trópusi vihar a szigetország délnyugati részénél helyezkedik el, míg az Eric névre keresztelt vihar az északkeleti partok közelében húzódik.
Egyiptomi hős lett Afrika legjobb focistája a BBC-nél
Az egyiptomi Mohamed Abutrikát választották az elmúlt év legjobb afrikai labdarúgójának a BBC rádió világszolgálatának hallgatói.
- címkék:
- Mohamed Abutrika
- foci
- Ázsia
- BBC
- Afrika
- Címkefelhő »
Elrajtolt az idei Budapest-Bamako mezőnye
Negyvenöt ország vállalkozó kedvű versenyzői indultak Afrikába összesen több mint kétszázötven járművel - elrajtolt a negyedik Budapest-Bamako rali. A 7-8 ezer kilométeres távnak Daewoo Ticóval, mentő- és tűzoltóautókkal, Csepel teherautókkal, Hummerrekkel és francia veterán kocsikkal is nekivágtak.
Elengedték a kalózok a váltságdíjat kifizető dán hajót
A váltságdíj kifizetése után a szomáliai kalózok elengedték azt a dán hajót, amelyet még novemberben fogtak el. A tulajdonos dán vállalat nem árulta el a váltságdíj összegét.
- címkék:
- Ázsia
- hajó
- kalóz
- váltságdíj
- Címkefelhő »
A világ legtisztább városai
A világ legtisztább városainak szubjektív rangsorát több tényező, így az infrastruktúra fejlettsége, a környezetvédelem, a levegő tisztasága és az élhetőség alapján állította fel a Forbes magazin. A helyezettek két kivétellel a földgolyó északi féltekéjén helyezkednek el. A kontinensek versenyében Európa viszi a pálmát 11 várossal, míg Amerika 10, Ausztrália 2, Ázsia pedig 3 díjazottal szerepel a 25-ös listán.
Ázsia csökkenéssel zárt
- címkék:
- Ázsia
- tokiói tőzsde
- csökkenés
- mutató
- Címkefelhő »
Ázsiában javul a helyzet
- címkék:
- Ázsia
- Szingapúr
- kamat
- piac
- előtti állapot
- Címkefelhő »
Végső támadás indult a tamilok ellen
Végső támadás indult a tamil lázadók ellen Srí Lankán - jelentette be a szigetország kormányhadserege. A támadás két nappal azután indul, hogy a kormányerőknek tíz év után sikerült elfoglalniuk a tamilok fővárosát. A szakadárokkal folytatott több évtizedes háború eddig 70 ezer áldozatot követelt.
- címkék:
- Ázsia
- támadás
- Srí Lanka
- tamil
- Címkefelhő »
Elfoglalták a tamilok fővárosát Srí Lankán
A Srí Lanka-i kormányhadsereg tíz év után újra el tudta foglalni a tamil lázadók fővárosát - jelentette be a Srí Lanka-i elnök, párját ritkító győzelemnek nevezve a pénteki előrenyomulást. A szakadár tamil tigrisek ezzel legfontosabb támaszpontjukat vesztették el. A szigetországban 1983 óta folyó harcokban eddig csaknem 70 ezren haltak meg.
- címkék:
- Ázsia
- Srí Lanka
- tamil
- Címkefelhő »
�zsia vesztes�gben, Toki� ma z�rva volt
A toki�i �rt�kt�zsde kedden z�rva volt: a cs�sz�r sz�let�snapj�nak �nnepe orsz�gos munkasz�nettel j�r. Az �zsiai piacok kedden harmadik napja vesztettek, keresked�k szerint �v v�gi profitkiv�telben.
Konstanca és Budapest: a kínaiak már dokkolnak
Magyarország számára egyre fontosabbá válhat a jövőben a Fekete-tenger partján lévő román kikötőváros, Konstanca (Constanta). Az itteni fejlesztések elsősorban Kelet-Ázsia és Európa kereskedelmét lendíthetik fel. Konstanca fejlődése áttételesen Magyarország számára is hasznos lehet, hiszen az itt kirakott kínai áruk vasúton rajtunk keresztül juthatnak el Nyugat-Európába.
Ezrek emlékeztek a cunami áldozataira
Ezrek emlékeztek meg Ázsiában a négy évvel ezelőtti szökőár áldozatairól. A tengerparton gyászolták a cunamiban meghalt indonéziai áldozatokat, Srí Lankán két percre megállt az élet.
- címkék:
- Ázsia
- szökőár
- Délkelet-Ázsia
- Srí Lanka
- Címkefelhő »
Megközelítette az egymilliárdot az éhezők száma
Megközelített az egymilliárdot azoknak a száma, akik nem jutnak minden nap megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszerhez - jelentette az ENSZ élelmezésért felelős szervezete. Ázsiában él a legtöbb éhező, de Afrikában a legrosszabb a helyzet, ahol minden harmadik ember éhezik nap mint nap.
- címkék:
- Ázsia
- Afrika
- Kongó
- élelmiszer
- éhező
- élelmezés
- ENSZ
- Címkefelhő »
Exportcégek miatt lett piros a Nikkei
A tokiói értéktőzsde fő mutatója csütörtökön 1 százalékkal esett annak hatására, hogy az exportőr cégek jegyzése esett a kedvezőtlen globális gazdasági kilátások miatt. A Nippon Oil konszern fuzionálási híre sem tudta ellensúlyozni a negatív hatásokat.
- címkék:
- Ázsia
- tőzsde
- Nikkei
- exportőr
- Címkefelhő »
Meredek tőzsdei esések Ázsiában
Szinte ledózerolta az ázsiai tőzsdéket a tegnap elkezdődött negatív hangulat. A kiváltó okok közt található a nyersanyag-kitermelő és az olajipari cégek rossz szereplése, a feldolgozóipari beszerzőmenedzser-indexek előrejelzései és a túl erős jen-árfolyam, amely a japán exportőröknek volt fájdalmas.
Felébredtek a bikák Ázsiában
A tokiói értéktőzsde fő mutatója pénteken háromheti mélypontra süllyedt, majd visszafordult a lejtőről, háromnapi veszteségsorozat után némi nyereséggel végzett.
- címkék:
- Ázsia
- tőzsde
- Nikkei
- nyereség
- Címkefelhő »
Keleten is felfedezik a magyar ingatlanokat
Változóban van a Magyarországon lakást, házat vásároló külföldi vevőkör összetétele. A közvetítők szerint a fővárosból elillant brit és spanyol kisbefektetők helyére keletebbről érkeznek érdeklődők, noha közel sem ugyanannyian. Észak-Pest új építésű lakásaiban még indiaiak is látnak fantáziát.
Tömeges elbocsátás hírére zuhant Ázsia
Közel három százalékos gyengüléssel fejezte be a keddi napot a Nikkei index. Felerősödtek az amerikai gazdaságot övező aggodalmak azután, hogy a Citigroup 53 ezer állás felszámolását jelentette be. A Nikkei indexre nyomást gyakorolt az is, hogy a többi ázsiai piacon is estek a jegyzések.
Idén feleződhet a Nikkei
A szerdainál is nagyobbat esett a tokiói értéktőzsde fő mutatója csütörtökön, együtt az ázsiai piacok többségével. A vezető japán index, a Nikkei 456,87 pontos, azaz 5,25 százalékos veszteséggel 8238,64 ponton zárt, 46,18 százalékkal alacsonyabban az év véginél.
- címkék:
- Ázsia
- tőzsde
- piac
- Nikkei
- Címkefelhő »
Nem kér Srí Lanka a tamil tigrisek tűzszünetéből
Nem fogadta el a tamil lázadók tűzszüneti ajánlatát a Srí Lankai kormány. A hindu tamilok függetlenségéért küzdő "tamil tigrisek" azt mondják, mindig is tűzszünetet akartak a buddhista kormánnyal, a kormány szerint viszont csak időt akarnak nyerni, hogy rendezzék soraikat.
- címkék:
- Ázsia
- tűzszünet
- Srí Lanka
- Címkefelhő »
Londonban esést várnak
Elemzők szerint az európai tőzsdeindexek az Amerikában és Ázsiában kialakult eladói nyomásnak megfelelően a negatív tartomány felé veszik az irányt.Kedvező ugyanakkor, hogy péntek reggel a New York-i határidős mutatók pluszban voltak.