vásárlás

címke rss

Két új Nintendo játékkonzol érkezik az idén

Gazdaság2019.03.25, 16:35

A The Wall Street Journal (WSJ) értesülései szerint a Nintendo idén két különböző Switch modellt is piacra dob és az is elképzelhető, hogy már nyáron a boltok polcain lesznek.

Fiatalként szinte lehetetlen lakást venni Budapest belvárosában

Archívum2019.03.22, 20:19

Egy friss felmérésből kiderült, melyek azok az európai fővárosok, ahol a legkönnyebb megvásárolni az első lakást. A következőkben megmutatjuk a legelőkelőbb helyen végzetteket, valamint a sereghajtókat.

Ismét lerohantuk Ausztriát: csúcson a bevásárlóturizmus

Gazdaság2019.03.20, 10:27

Bevásárlóturizmus. Ki érti ezt: a weben a fotel kényelméből szinte mindent megvásárolhatunk a világ bármely szegletéből. De a magyar vásárlónak ez kevés: nekiveselkedik, felkerekedik, és bevásárlóturistáskodik is, évről évre egyre többet. 2018-ban harmadával, 33 milliárd forinttal nőtt ez az ágazat, amiből az osztrák boltok 28 milliárdot, a növekmény 85 százalékát adták. De átjárunk Ukrajnába is shoppingolni. Persze a folyamat kétirányú: hozzánk is sok bevásárlóturista érkezik, akik közül a szlovákok költötték nálunk a legtöbbet.

A vásárlásmánia a férfiakat éppúgy érinti, mint a nőket

Archívum2019.03.17, 21:37

Hallottál már az oniomániáról? Ha a szó idegenül is cseng, az általa jelölt tevékenység már többeknek lehet ismerős. A sokak által ismert vásárlási mániát hívja így a szakirodalom. Aki nem tud megálljt parancsolni a költekezésnek, nemcsak egyszerűen hóbortos és gyenge akaratú. Az oniománia ugyanolyan mániás-kényszeres betegség, függőség, akárcsak az evészavarok, az alkohol- vagy a kábítószerfüggés. De míg az alkoholista le tudja tenni az italt, a szerencsejátékos el tudja kerülni a nyerőgépeket, vásárolnia mindenkinek kell. A vásárlásmániát pont ez teszi olyan veszélyessé.

Mindent tud a boltok ünnepi és hétvégi nyitvatartásáról?

Gazdaság2019.03.13, 18:34

Idén péntekre esik március 15-e, az 1848-as forradalom és szabadságharc emléknapja. A nemzeti ünnep érinti a kiskereskedelmi egységek nyitvatartását is.

Államilag elismert védjegy létrehozásán dolgozik az Agrárminisztérium

Gazdaság2019.03.02, 10:20

Az Agrárminisztérium egy államilag elismert védjegy létrehozásán dolgozik, ami információkat adhat a vásárlóknak arról, hogy megfelelő minőségű magyar élelmiszert válasszanak - nyilatkozta a tárca élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a Magyar Hírlapnak.

Hol érdemes most lakás helyett házat venni?

Gazdaság2019.02.28, 20:36

A magyarok lakásvásárlási szokásai elsősorban élethelyzetük megváltozásához igazodnak. Azt gondolhatnánk, hogy a család bővülésével párhuzamosan válhat legégetőbbé a négyzetméterek növelése, azonban még azok számára sem biztos, hogy ez csak családi ház vásárlásával vagy építésével oldható meg, akik ezt megengedhetik maguknak – véli az OTP Ingatlanpont szakértője.

Szakértők szerint erre kell nagyon odafigyelned, ha online vásárolsz farmert

Archívum2019.02.18, 13:36

Szakértők elárulták, hogyan vásároljunk online farmert úgy, hogy a termék valóban passzoljon ránk.

Lányaiként kezeli a 4 millióért vásárolt szexbabáit a 60 éves üzletember, Yu Zhenguo

Archívum2019.02.14, 19:03

Szexbabákra költi a pénzét a 60 éves üzletember, de nem szexuális eszközként tekint rájuk: lányaiként kezeli őket. 

Hogyan vegyünk magunknak saját álomszigetet?

Travelo2019.02.06, 16:07

Ha az ember körülnéz a hírességek háza táján, úgy tűnik, hogy már mindenkinek van saját szigete. Leonardo DiCaprio, Richard Branson és Shakira is a saját homokos tengerpartján szereti kipihenni a hírnévvel és gazdagsággal járó fáradalmakat. De ki hibáztatná őket? Ha van rá tőke miért ne? Vagy nem is ilyen egyszerű a képlet?

Rendkívüli bejelentés: tulajdonos lett az állam az Ózdi Acélművekben

Gazdaság2019.01.28, 17:14

A magyar állam 20 százalékos tulajdonrészt vásárolt több mint 30 millió euróért az Ózdi Acélműben a jelenlegi tulajdonos német Max Aicher-csoporttól - jelentette be a tranzakcióban az államot képviselő Palkovics László innovációs és technológiai miniszter rendkívüli sajtótájékoztatón, Budapesten.

Jól szerepelt a Black Friday tavaly, de van még hová fejlődni

Gazdaság2019.01.24, 14:56

A 2018-as év végi, ünnepi időszak kereskedelmi szempontból sikeresnek bizonyult: csak a Black Friday közel 78 milliárd forintnyi, a teljes karácsonyi vásárlási időszak pedig 323 milliárd forintos forgalmat hozhatott (online és offline együtt) az eNET 2018 decemberében és 2019 januárjában végzett felmérései szerint. Azonban még mindig vannak olyan területek, ahol erősíteni lehet a vásárlói élményt, s vele a szezon sikerét is: a Black Friday esetében az árképzésen érdemes még csiszolni, a karácsonyi online vásárlásoknál pedig továbbra is kihívás az időben történő kiszállítás.

Dollármilliárdokat költöttünk haszontalan karácsonyi ajándékokra

Gazdaság2019.01.15, 13:33

Globálisan az emberek egyre többet költenek a különböző ünnepek előtt ajándékokra, viszont sokszor fordul elő az is, hogy az általuk jónak tartott ajándékra valójában nincs is szüksége annak, aki kapja. A Finder.com felméréséből kiderült az is, hogy pontosan mennyi pénzt dobunk ki így évente a kukába.

Novemberben is sokat vásároltak a magyarok

Gazdaság2019.01.07, 11:40

Tavaly novemberben a nyers adat szerint 5,3 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva 5,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma az egy évvel korábbihoz mérve - jelentette hétfőn első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ez az egy évvel ezelőtti erős bázis hatására némi lassulást mutat az előző hónapban mért 6,4, illetve 5,5 százalékos növekedéshez képest.

Ben Affleck házát vette meg nem mindennapi összegért Adam Levine

Life.hu2019.01.05, 09:32

Jennifer Garner és Ben Affleck egykori közös otthonát nézte ki magának Adam Levine. Meg is vásárolta 32 millió dollárért. 

Rekordösszeget költöttek a családok az idén

Itthon2018.12.28, 09:11

Karácsony után is rekordmagasságokban a lakossági fogyasztás, köszönhetően az év végi leértékeléseknek, a készleten maradt termékek kiárusításának, és az óév búcsúztatására való felkészülésnek. Számítások szerint 2018-ban tavalyhoz képest bő ezermilliárd forinttal hagytak többet a családok az áruházak pénztáraiban, az értékesített áruk mennyisége több mint 6 százalékkal emelkedett - írja pénteki számában a Magyar Idők.

Ruby Rose amerikai színésznő bevásárolt a Heim Pál Gyermekkórháznak

Life.hu2018.12.22, 11:00

Kórházi ellátásra szorult a Budapesten forgató Ruby Rose. Az élmény arra sarkallta a színésznőt, hogy segítsen a magyar egészségügyi intézményeknek. Megkezdte a bevásárlást, és arra buzdít mindenkit, aki teheti, cselekedjen hasonlóan. 

Műfenyő vagy élő fenyő? Ezt válassza, ha figyel a környezetre

Gazdaság2018.12.21, 12:57

Karácsonyhoz közeledve minden évbe felmerül a kérdés, hogy vajon élő fenyőt, vagy műfenyőt vegyen az, aki ügyelni szeretne a környezetére. Utóbbi mellett gyakori érv a többszöri használhatóság, de egyes kutatások szerint a műfenyőkkel többet ártunk a környezetünknek, mintha élő zöldet választanánk.

Így vásároljunk tudatosan a karácsonyi rohamban

Gazdaság2018.12.21, 19:10

Alig pár nap van már csak karácsonyig, a város egy felbolydult méhkasra emlékeztet. Aki mostanában kimozdult az utcára, esetleg bevásárlóközpontok közelében is járt, maga is láthatta, hogy egyre fokozódik a hetek óta zajló "szokásos őrület". Sokan vannak, akik az utolsó pillanatra hagyták az ajándékok beszerzését, így most sűrű izgalommal szaladnak üzletről üzletre, hogy megtalálják a megfelelő karácsonyi meglepetést. Ilyenkor azonban az átlagosnál jóval inkább hajlamosak vagyunk arra, hogy hirtelen, meggondolatlanul vásároljunk. Akár lehetőségeinken jóval túlnyújtózkodva. Mit tehetünk azért, hogy ezt elkerüljük? Jagodics Rita markeetingszakember ...

Idén ezek voltak a világ legdrágább utcái

Gazdaság2018.12.19, 17:41

A hongkongi Causeway Bay lett 2018 legdrágább bevásárlóutcája helybérlés szempontjából a Cushman & Wakefield's Main Streets Across The World 2018 című kutatása szerint, amelyben 446 utcát vizsgáltak meg.

Nők az akciós árak csapdájában!

She2018.12.18, 16:01

Az egyik férfi ismerősöm szerint a pasik hajlandók dupla árat fizetni egy áruért, ha az kell nekik. Egy nő pedig hajlandó megvenni valamit akkor is, ha nincs valójában szüksége rá, de akciós. Bár erőteljes általánosítást érzek a mondataiban, sajnos azt kell mondjam, mégis van benne némi igazság...

A vevők kétharmada futott már bele minőségi problémába a netes vásárlásnál

Gazdaság2018.12.17, 13:06

A legtöbb hagyományos és online kereskedő a karácsonyi időszakban bonyolítja éves forgalmának jelentős részét – így nem csoda, hogy ilyenkor a minőségi kifogások száma is megugrik. Érdemes tehát jól megválasztani, hol szerezzük be az ajándékokat, mivel a csalódott vevők negyedét a kereskedők semmilyen módon nem kompenzálják a Vatera friss felmérése szerint. Az online piactér több mint 5.700 felhasználójának részvételével készült felmérése alapján a válaszadók kétharmadának volt már valamilyen minőségi problémája hagyományos vagy online vásárlása során: 58 százalékuk egy-két alkalommal, 9 százalékuk pedig többször is szerezett már neegatív ...

Amíg a fogyasztók vásárolnak, van remény az USA-ban

Archívum2018.12.12, 16:07

Miközben egyre több figyelmeztetés érkezik az amerikai gazdaság jövőjével kapcsolatban, a Goldman Sachs szerint addig van remény, amíg a fogyasztók továbbra is aktívan vásárolnak. Vagyis a belső fogyasztás lehet a legfontosabb tényező az USA számára.

Egyre gyorsabban kelnek el a panellakások

Gazdaság2018.12.12, 09:02

A panellakások piaca újból bizonyítja, hogy nagyon erős a kereslet irántuk. Már évek óta látható, hogy panelek sokkal gyorsabban találnak maguknak vevőt, de az elmúlt egy évben Budapest mellett több nagyvárosban még jobban felpörgött a piac – derül ki az ingatlan.com elemzéséből.

A fiatalokat az ár, az idősebbeket a kedvezmény mértéke érdekli

Gazdaság2018.12.11, 10:13

Míg 8 éve átlagosan 3.300 forintot költöttünk egy vásárlás alkalmával a legnagyobb bónuszos/kuponos oldalon, addig idén már közel 12 ezer forintnyi élmény vagy termék került átlagosan a kosarakba. A legtöbben a vásárlás értékét bankkártyával egyenlítették ki, az átutalás és a készpénz visszaszorulóban. Míg Magyarországon az online vásárlások felét még készpénzzel, átvételkor fizetjük, addig a Bónusz Brigád vásárlói sokkal inkább hasonlítanak a nyugat-európai országokban jellemző, tudatosabb, modern technológiákat kedvelő vásárlókhoz – áll a GKI Digitallal készült közös kutatásban.

Minél erősebb a lelkifurdalásom, annál többet költök rád...

She2018.12.07, 16:03

Gyerekként kaptuk, felnőttként már adjuk az ajándékot. Mindig keressük a megfelelőt, pénztárcához vagy lelkifurdaláshoz mérten - mert ajándékozáskor olykor már nem csak a szeretet vezérli az embereket...

Idén kevesebbet szán a lakosság a karácsonyi ajándékokra

Gazdaság2018.12.17, 10:21

Idén a tavalyinál kevesebbet szán a lakosság a karácsonyi ajándékokra, amelyek többségét továbbra is a plázákban veszik meg a tervek szerint, és nem változtak a favoritok sem: a ruhák és a szépségápolási termékek állnak az első helyeken - derül ki a Cofidis Hitel Monitor kutatásából.

Megugrott a vásárlási kedv, többet költünk élelmiszerre

Gazdaság2018.12.05, 10:32

Októberben a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 6,6 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 5,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét. Az adatok a forgalom növekedésének gyorsulását jelzik a szeptemberi 5,4, és különösen a 4,4 százalékos kiigazított adathoz képest - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az Amazon háromezer pénztár nélküli bolttal hódítaná meg a világot

Gazdaság2018.12.03, 14:06

Az Amazon egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy a pénztár nélküli technológiájukat több üzletbe is kiterjesszék, hiszen a The Wall Street Journal információ szerint a vállalat saját fejlesztésű rendszerét már nagyobb boltokban is tesztelni kezdték.

Zöldre váltanak a legnagyobb ausztrál szupermarketek

Travelo2018.12.03, 16:38

Alig fél év alatt másfél milliárddal kevesebb műanyag zacskó került a környezetbe Ausztráliában, miután az ország két legnagyobb szupermarketéből száműzték az egyszer használatos műanyag bevásárlószatyrokat- írja az MTI.

Boltban feleségükre váró férfiak - a megunhatatlan poénforrás: galéria

Life.hu2018.12.03, 23:23

A karácsony közeledtével megindulnak a nagy vásárlások, a két ünnep között pedig a leárazásokra harapnak rá a vásárlásfüggő nők és asszonyok. Néhány hős férfi pedig kénytelen őket elkísérni azért, hogy a mohó kezek ne a cipekedéssel legyen elfoglalva. Ebből az élethelyzetből születnek azok a vicces fotók, amelyeken a férfiak akár a melltartók között is képesek elszenderedni a nagy várakozás nyugalmában. 

Lakásvásárláskor érdemes lehet a házszámra is odafigyelni

Life.hu2018.12.01, 08:43

A feng shui tanai szerint nem mindegy, hogy milyen szám szerepel a kapunkon, ajtónkon. Mindegyik szám más életterületnek kedvezhet, vagy visszavetheti azt. A Távol-Keleten éppen ezért semmit nem bíznak a véletlenre. Mielőtt az új ingatlant vásárolni szándékozók megkötnék a szerződést, mindig ellenőrzik, hogy milyen energiákat közvetíthet nekik a kiszemelt otthon házszáma.

Bedőltek a véleményvezérek a kamu luxusboltnak, százezreket költöttek

Gazdaság2018.12.01, 20:15

A Payless SouSource nevű cipőáruházlánc az utóbbi időben nehéz pénzügyi helyzetbe került, ezért egy zseniális marketingfogással rukkoltak elő. Az alapjáraton 20-40 dolláros cipőiket Instagram-véleményvezéreknek kamunéven 600 dollárért árulták, akik ráadásul azonnal bedőltek a trükknek.

Több tízezer lakás térhet vissza a piacra

Gazdaság2018.11.28, 11:55

Hamarosan szavaz az Országgyűlés arról a törvényjavaslatról, aminek eredményeként tisztulhat és bővülhet a hazai piacképes lakásállomány. A javaslat lényege, hogy a Nemzeti Eszközkezelő tulajdonában lévő lakásokat az érintettek kedvezményesen vásárolhatják vissza. A várhatóan jövő januártól életbe lépő jogszabály segítséget nyújt az eszközkezelő által átvett lakások adósainak, hogy újból tulajdonosok lehessenek. Ha pedig a többség él a lehetőséggel, akkor több mint 30 ezer lakás válhat újra piacképessé.

Ez a kis program leegyszerűsíti az ajándékvásárlást

Techbázis2018.11.28, 09:29

Számos mód van arra, hogy karácsonyra megosszuk kívánságainkat, de ennél hatékonyabb nem létezik. Sőt, ha már itt tartunk egy szülinapi parti, vagy egy esküvő esetén is jól jöhet.

Egy nap alatt majdnem 8 milliárd dollárt költöttek az amerikaiak

Gazdaság2018.11.27, 11:25

A Reuters információi szerint az idei Cyber Monday rekorddal zárult, hiszen az Egyesült Államokban a vásárlók egy nap leforgása alatt 7,9 milliárd dollárt költöttek.

Válóok: IKEA-mániás a pasim!

She2018.11.26, 15:39

A világ összes fái közül egy százaléknak az a rendeltetése, hogy svéd bútor váljék belőle - szép karrier! Ebből az egy százalékból a mi kétszemélyes háztartásunk olyan 0.4%-ot képvisel. NEM az én jóvoltomból...

Tízmilliós kérdés: Miért nincs a nőknek soha egy göncük sem?

She2018.11.23, 12:03

"Mit vegyek fel?" Mindennapos, zsigerből jövő kérdés a nők életében. Ismerős, nem igaz? Nem csoda, hiszen valójában úgy születünk, hogy ezt azonnal belénk kódolják.

Indul a Black Friday: óriási leárazásokkal támadnak a boltok és a webáruházak

Gazdaság2018.11.23, 15:48

Hivatalosan is elrajtolt a Black Friday, de Magyarországon már november eleje óta lehet akciókkal találkozni. Idén a legkelendőbbek az elektronikai cikkek, a ruhák és az ékszerek lehetnek, de a magyar webáruházak és boltok ajánlatai mellett előszeretettel böngésszük a külföldi oldalak kínálatát Fekete Pénteken.

Erre figyeljen, amikor karácsonyi ajándékot vásárol

Gazdaság2018.11.22, 19:18

A konyhai kisgépeket, így a smoothie makereket, a vízforralókat, a kézi mixereket és a robotgépeket idén is a sláger-karácsonyiajándékok között találjuk. Ugyanakkor néha előfordul, hogy valamilyen okból mégis vissza kell vinni a boltba a megvásárolt terméket.

Black Friday: ezekre a dolgokra figyeljen, hogy ne verjék át

Gazdaság2018.11.20, 11:18

A Fekete Péntek a hazai piacon internetes áruházak környezetéből terjedt el néhány éve, majd az akcióval egyre több fizikai bolt, sőt szolgáltató is élt. Idén már autós, fodrász-, sőt, cégfigyelő szolgáltatást nyújtó vállalkozás is hirdet ilyen akciót. Megmutatjuk, mikor túl szép egy ilyen ajánlat ahhoz, hogy igaz legyen.

Megmutatjuk, mikor érdemes karácsonyfát venni

Gazdaság2018.11.14, 13:59

Karácsony napjáig érdemes kivárni a fa vásárlásával, ugyanis akkor a legolcsóbbak. Például az Egyesült Államokban ilyenkor az átlagár 47 dollár (13 ezer forint) alá esik – állítja a Nemzeti Karácsonyi Egyesület, valamint a Square társaság tanulmánya, amit a Marketwatch összesített.

Top 5 must have dolog, amit még 2018-ban be kell szerezned

Archívum2018.11.13, 08:29

Hihetetlen, de már csak másfél hónap van karácsonyig, így közeledik az év végi hajtás is. Ha meglepnéd magad valamivel ebben az időszakban, vagy már karácsonyi ajándékot keresel, nézd meg must have listánkat.

Kivételes helyszínen nyit üzletet az Aldi

Gazdaság2018.11.05, 13:10

Üllőn nyitja következő boltját az Aldi, ott, ahol az egyik legnagyobb konkurensnek, a Lidlnek nincs üzlete – írja a Napi.hu. Azért akad elég versenytárs, a településen már ott van a Coop, a Tesco, a Spar és a Penny.

Miből vegyünk laptopot?

Gazdaság2018.11.02, 11:03

Egy-egy nagyobb kiadás, jelentősebb értékű vásárlás nem sorolható mindig a rongyrázás vagy a meggondolatlan luxuskiadás kategóriájába. Sokszor a józan ész vagy akár a kényszer is szülhet extra kiadást. Tegyük fel, hogy valaki fel akar mondani a munkahelyén, hogy önállóan boldoguljon.

9+1 tipp a konzumidióták ellensúlyozására!

She2018.10.31, 10:20

Ki az a konzumidióta? Az az ember, aki kizárólag a vásárlás kedvéért vásárol, mert tulajdonképpen ez a hobbija - vagy egyszerűen csak annyi esze van, mint egy maroknyi lepkének.

Palotai Dániel: A legjobbkor és legjobb módon növeltük az aranytartalékunkat

Gazdaság2018.10.26, 14:21

Hatékonyan, a legjobbkor és a legjobb módon növelte a jegybank az aranytartalékát - mondta az Origónak Palotai Dániel, a jegybank ügyvezető igazgatója és főközgazdásza, akit az ország aranytartalékának megtízszerezéséről kérdeztünk. Kitért arra is, hogy az arany szerepe a válság óta megváltozott, és Surányi György, a jegybank korábbi vezetője (akinek elnöksége alatt minimálisra csökkent az aranytartalék) "leragadt egy 20-30 ével ezelőtti dogmánál, ami zavaros önellentmondásokhoz vezet".

Átadták a főváros megújított bevásárlóközpontját

Gazdaság2018.10.25, 16:55

Teljes átépítés után új névvel és kibővült bérlői körrel ma megnyitott a 24 ezer négyzetméteres Shopmark, Kispest egyik legnagyobb bevásárlóközpontja. A pláza korábban Europark néven működött.

Komoly segítséget kapnak a tűzifavásárlók

Gazdaság2018.10.25, 09:49

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a jövőben is folytatja az internetes tűzifahirdetések ellenőrzését, írják közleményükben. A hivatal honlapján a napokban működésbe helyezett, új adatbázis immár rendszerezetten rögzíti a jogszerűtlenül feladott hirdetések adatait.

Idegenek jönnek be a lakásba és töltik fel a hűtőnket

Gazdaság2018.10.18, 12:49

Az Instacart szolgáltatás 2012-ben indult, azóta pedig egyre nagyobb népszerűségnek örvend, és a jövőben az Amazon egyik komoly ellenfele lehet. Az élelmiszer házhozszállítással foglalkozó cég a legutóbbi tőkegyűjtési körben 600 millió dollárt szerzett a befektetőktől, így a vállalat értéke már eléri a 7,6 milliárd dollárt.

Ittas vásárlás: megmutatjuk mennyit költenek az emberek részegen

Gazdaság2018.10.16, 16:12

Az interneten számtalan olyan történet kering, amikor valaki részegen vásárolt magának teljesen szükségtelen dolgokat, néhány kirívó esetben ráadásul több millió forintnak megfelelő összegért. Az Egyesült Államokban évente 30 milliárd dollárt költenek el ittasan, ráadásul minden negyedik felnőtt vásárolt már így.

Tízszeresére emelte az MNB Magyarország aranytartalékát

Gazdaság2018.10.17, 11:24

A Monetáris Tanács döntése értelmében Magyarország tízszeresére, 31,5 tonnára emelte az aranytartalékát, az arany már meg is érkezett hazánkba. A jegybank 1986 óta nem vásárolt aranyat, a most megvett arany értéke mintegy 350 milliárd forint.

Már nemcsak pizzát rendelünk online, hanem autót is

Gazdaság2018.10.08, 14:12

Sokunk már online nézi kedvenc sorozatait, filmjeit és sportközvetítéseit, és a bevásárlást is egyre többen bonyolítják az interneten. Házhoz jönnek az élelmiszerek, de az olyan berendezésekért sem kell már boltba menni, mint a televízió vagy éppen a hűtőszekrény. Egy amerikai vállalat - a Carvana - pedig az online rendelésben és az egyszerű vásárlásban látja az autókereskedés jövőjét.

9 ok, amiért a cipő a nő legjobb barátja!

She2018.10.10, 14:14

Marilyn Monroe arról énekelt, hogy a gyémántok a lány legjobb barátai. Nem értek egyet vele. Szerintem ugyanis a cipő a lány legjobb barátja...

Alapszabályok, amiket illő lenne betartani vásárláskor...

She2018.10.02, 14:46

Soha nem gondoltam volna, de egy csavaros úton keresztül egy időre a kereskedelem sötét bugyrában kötöttem ki.

Ez a kapszulagardrób receptje!

She2018.10.01, 09:47

Dédanyáink tuti elcsodálkoznának azon, mennyi ruhát veszünk évről évre. Régen az emberek minden darabot maguk készítettek vagy varrattak - aztán átalakították vagy továbbajándékozták őket.

Élő halat venne? Figyeljen a szagokra, nézze meg az eladót, aztán döntsön!

Travelo2018.10.04, 13:28

A kiegyensúlyozott táplálkozás része a rendszeres halfogyasztás is. Sajnos, mégsem eszünk elég halat. Ennek több oka lehet, ezek közül az egyik, hogy halat venni nehezebb, és mivel romlandó áru, ezért frissen eleve ritkábban is találkozunk vele. De most dietetikus segít, hogy milyen szempontok alapján válasszunk a pultnál. Halvásárlási fortélyok a tengerészeti világnap alkalmából.

Így lesz az impulzusvásárlásból textilhulladék...

She2018.09.24, 13:47

Ma, amikor a legtöbb divatmárka szinte hetente/kéthetente dob új, trendi kollekciót a piacra, bizonyára nehéz ellenállni a vásárlás csábításának. De egyre fontosabb - főleg, ha nemcsak a pénztárcád tartalmára, hanem a bolygóra is vigyázol...

Egyre többet vásárolunk bankkártyával

Gazdaság2018.09.18, 07:45

Továbbra is dinamikusan nő a bankkártyás vásárlások értéke és száma Magyarországon, ami nagy részben az érintős technológia gyors terjedésének köszönhető. Növekedett a második negyedévben a kibocsátott kártyák és a bankszámlák száma is – írja keddi számában a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank statisztikáira hivatkozva.

Vasárnapi boltzár: így vélekednek a magyar vásárlók

Life.hu2018.09.04, 11:40

A vasárnapi boltzár kérdése még mindig megosztó, a dolgozók egy része szeretné a zárvatartást, de úgy tűnik, nem terveznek módosítást az ügyben. A vásárlók véleménye is kiderült, ők így vélekednek.

Ronaldo spanyol első osztályú klubot vásárolhat

Sport2018.08.28, 19:50

A brazil Ronaldo azt fontolgatja, hogy megvásárolja a spanyol labdarúgó élvonalban újonc Real Valladolid többségi tulajdonrészét.

Ezekre költenek a legtöbbet az idősek

Gazdaság2018.08.27, 09:00

A bevásárlóközpontok lesznek a vesztesei, ha nem tudnak alkalmazkodni az elöregedő társadalom igényeihez – írta a Világgazdaság hétfőn.

Hogyan vásárolnak a magyarok?

Gazdaság2018.08.22, 14:20

Új termék vásárlásakor a magyar fogyasztók egyötöde lehetőleg az egész család számára használható termékeket vásárol, míg a többfunkciós termékekre egytizedük kíváncsi. A kényelmi szempont, bár arányában nőtt, még mindig csupán százból 7 magyar számára volt a fő indok a legutóbbi vásárláskor, míg az egyéni, személyre szabott termékek pedig csupán a vásárlók öt százalékához találnak utat, derül ki a Nielsen piackutató és elemző vállalat legújabb jelentéséből.

Nagyon bevásárolt aranyból az orosz jegybank

Gazdaság2018.08.22, 12:07

Júliusban az orosz jegybank 26,1 tonna aranyat vásárolt fel, az év eleje óta a legnagyobb tételt - jelentette a Bloomberg.

Svájcból vásárol buszokat a BKV

Itthon2018.08.22, 07:56

Új szóló és csuklós buszok beszerzését ígéri a BKV a közeljövőben, de első körben Svájcból szerez be használt járműveket a szerdai Világgazdaság szerint.

Hogyan veszítsük el a fizunk felét 10 nap alatt?

She2018.08.14, 11:56

"Véletlenül" elkölteni egy rahedli pénzt egyszerűbb, mint gondolnád. Egy kis elcsábulás itt, egy lánybúcsú ott, és voilá, kész a tőzsdekrach.

Így vásárolnak hűtőt a magyarok

Gazdaság2018.11.08, 10:03

Magyarországon a legritkábban cserélt háztartási eszköz a hűtőszekrény – derült ki a GKI és az Euronics legfrissebb kutatásából. A felmérés több érdekes dologra is rávilágít, kiderül például az, hogy a magyarok milyen sűrűn cserélnek hűtőt, vagy hogy mennyit szánnak átlagosan egy készülékre.

Ennyit költenek az amerikaiak önmagukra

Gazdaság2018.08.10, 09:33

Egy átlagos amerikai havonta 199 dollárt (55 ezer forint) költ önmagára, vagyis havi jövedelmének 22 százalékát – állítja az Eventbrite platform és a OnePoll kutató cég legfrissebb felmérésének adataira hivatkozva. Ráadásul nagyobb valószínűséggel érzik bűnösnek magukat, ha anyagi javakat vásárolnak, mintha szolgáltatásokra költenek.

Ennyit költenek el a kuponos oldalakon a magyarok

Gazdaság2018.08.06, 14:56

Jelentősen átalakult az elmúlt nyolc évben a kuponos piac. Míg korábban az ügyfelek elsősorban a kedvezmény mértéke alapján vásároltak terméket és szolgáltatást, addig mára leginkább a minőség számít. Változott a vásárlók korösszetétele is, míg kezdetben, 2010-ben szinte kizárólag a 25-49 évesek látogatták a kuponos oldalakat, addig mára 10 százalék körülire nőtt a 18-24 évesek aránya, illetve 20 százalékot tesz ki az 50 év fölöttieké.

Ezért fizetnek többet a nők ugyanazért a termékért

Gazdaság2018.08.06, 18:20

Aki vásárolt már hölggyel, annak bizonyára feltűnt, hogy a női ruhák és más, nekik szánt termékek is drágábbnak tűnnek, mint amelyeket férfiaknak készítenek. Ez nem pusztán illúzió, benyomás, hanem közgazdaságilag is igazolható körülmény. A női ruhák gyakran azért kerülnek többe, mert drágább anyagot használnak az elkészítésükhöz, valamint az egyedi darabokat kézzel varrják. De egyéb tényezők is közrejátszanak az árak kialakításában. Elmagyarázzuk, hogy miért kerül többe berendezni egy női gardróbot, mint egy férfit, valamint azt, hogy általában miért drágább egy nő számára a bevásárlás.

Tovább tart a magyarok vásárlási kedve

Gazdaság2018.08.03, 11:23

Júniusban a kiskereskedelmi üzletek forgalma a naptárhatástól megtisztítva 6,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét, ezzel az első féléves növekedés 6,9 százalékos lett – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Olyanra biztat az Auchan, amit máshol akár tilthatnak is

Gazdaság2018.08.02, 15:26

Az Auchan áruházak tapasztalatai szerint sok család ugyan már július végén elkezdi a felkészülést az iskolakezdésre, de a többség inkább augusztus végére, a családi nyaralás utánra időzíti a beszerző körutat, írják közleményükben. Ennek kapcsán a vállalatnál elébe mennek annak a vásárlói gyakorlatnak, melyet bizonyos áruházláncak korábban tiltottak.

Shoppingveszély! Hogyan kerülheted el, hogy felesleges holmikat vásárolj?

Archívum2018.07.30, 21:35

Nem is olyan egyszerű dolog az, hogy ne vásárolj mindenféle szükségtelen dolgokat összevissza. Számtalan tényező befolyásolhat: egy vonzó kirakat, rossz időjárás, feldobott hangulat és még millió más dolog, ami felesleges pénzkiadásba verhet. Olvasd el tippjeinket, hogy mit tehetsz az átgondolatlan vásárlás ellen, és dönts saját felelősségedre.

Az ország egyes helyein már szinte lehetetlen lakást venni

Life.hu2018.07.24, 12:32

Budapest vonzáskörzetében és a nyugati országrészben virágzik legjobban az ingatlanpiac, a fák azonban nem nőnek az égig, néhány éven belül fokozatosan lassulhat a piac bővülése.

Fenekestül felforgatja az Unión belüli vásárlásokat egy rendelet

Gazdaság2018.07.23, 13:54

Az EU hosszas tárgyalások után fogadta el az ún. geo-blocking rendeletet, amely decembertől szigorítja a vevők indokolatlan hátrányos megkülönböztetésének tilalmát, legyen szó kereskedelmi értékesítésről, az árazásról, vagy az értékesítési és fizetési feltételekről.

Így indokold meg, ha "túl sok cipőd" van!

She2018.07.26, 18:58

Van több elméletem. Mindegyik az élet nagy igazságairól szól, és semmi önfelmentés, önmagyarázkodás nincs bennük.

Így vernek át a kereskedők a Fekete Pénteken

Gazdaság2018.07.18, 15:21

Tömegesen átverték a romániai online kereskedők a vásárlókat a tavalyi Fekete Pénteken. Az akciós áron kínált termékek 80 százalékánál egy mesterségesen felsrófolt árhoz viszonyítva hirdettek kisebb árat – állapította meg a Versenytanács.

Új jelölési rendszert vezetnek be a paradicsomoknál

Archívum2018.07.18, 16:33

Új jelölési rendszert vezet be áruházaiban a Lidl Magyarország július közepétől. A módszer cukortartalmuk alapján rangsorolja a paradicsomokat, ennek köszönhetően a vásárlók könnyen megtalálhatják az ízlésüknek megfelelő terméket.

Megmutatjuk mennyit, hogyan és mire költenek a magyarok

Gazdaság2018.07.18, 14:48

A hazai webáruházak több mint kétharmada könyvelt el forgalomnövekedést a tavalyi évben – derül ki a WebShop Experts és a ShopRenter legutóbbi, immáron 11. alkalommal lefolytatott Nagy Webáruház Felmérésének eredményéből.

Irdatlan pénzt költ a világ élelmiszerek importjára

Gazdaság2018.07.12, 10:52

Az élelmiszerimport egyre nagyobb terhet ró a világ legszegényebb országaira – írja az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) új jelentése.

7+1 emberi szokás, amitől agyvérzést kapok!

She2018.07.17, 16:27

A vásárlás a mindennapjaink része. Ki örömmel, ki annak hiányában, de rendszeresen végezzük ezt a tevékenységet. Vannak azonban olyan aranyszabályok, amiket csak az igazán magas IQ-val rendelkezők képesek követni.

Egekben a Nike, az árak is szárnyalhatnak

Archívum2018.06.22, 14:38

A Nike nemcsak uralja a globális sportruházati piacot, de az adatok arra utalnak, hogy a fogyasztói hűségesek, mi több, a vállalat sikeresen csábít magához új vásárlókat is. Mindez pedig az árak drámai emelkedését is magával hozza.

Ebben a két webáruházban hagyják a legtöbb pénzt a magyar vásárlók

Gazdaság2018.06.20, 15:16

A nagy webáruházak harmadát viszik a teljes webes kiskereskedelemnek, derül ki a Blokkk.com friss beszámolójából.

MC Hawernek rengeteg az adóssága, de most vásárolt egy luxusautót

Archívum2018.06.18, 09:13

MC Hawer szenvedélybetegsége idején komoly adósságokba verte magát, a törlesztőrészleteket azóta is nyögi. Ennek ellenére nem tudott nemet mondani egy luxusautóra, megvásárolta.

Megmutatjuk, melyik árucikk a legkelendőbb a Tesco online boltjában

Gazdaság2018.06.14, 13:33

Ötödik születésnapját ünnepli a Tesco Online Bevásárlás szolgáltatása. A házhozszállítás 2013-ban indult el Budapesten, azóta pedig már 103 településen érhető el. Az áruházlánc az elmúlt években 20 millió rendelést kézbesített, összesen több mint 500 ezer címre, írja az Élelmiszer Online.

Megállt az áremelkedés az ingatlanpiacon

Gazdaság2018.06.05, 15:29

Miközben az eladók egy jelentős része még mindig az ingatlanpiaci áremelkedés bűvöletében él, a folyamatokat valós időben érzékelő ingatlanközvetítők szerint mára lecsengett a trend. Már csak néhány olyan hely és típus akad, ahol még árnövekedés figyelhető meg. A nagyobb gond azonban inkább a kínálat összetételével van.

Az átlagembereket is keményen érinthetik az amerikai vámok

Archívum2018.06.01, 16:38

Az amerikai lakosság elkezdhet készülni arra, hogy sok terméket drágábban fog tudni megvenni Donald Trump kereskedelmi politikája miatt. A televíziótól a mosogatógépekig számor termék ára megemelkedhet. Ezt pedig csak kevéssé tudják ellensúlyozni az olcsóbbá váló élelmiszerek.

Ezért mennek össze kedvenc termékeink

Gazdaság2018.05.22, 00:39

Valószínűleg Önnel is megtörtént már, hogy vásárlás közben arra lett figyelmes, hogy a kedvenc terméke mintha összement volna. Nos, ez nem véletlen, és sokszor tényleg erről van szó. Az Egyesült Királyság Statisztikai Hivatala szerint 2529 termék mérete csökkent 2012 és 2017 között, de hazánkban sem sokkal jobb a helyzet. Elmagyarázzuk, hogy mi az oka a zsugorodásnak.

Környezettudatos márkáktól vásárolj!

She2018.05.22, 15:49

Marha kellemetlen leírni, de az én ökológiai lábnyomom bizony pofátlanul nagy. Nem számszerűsíteném, de lenne mit tanulnom a "biotyúkoktól" - ahogy az én nem éppen finomkodó barátnőm nevezi a környezetvédelem fontosságát fennhangon hirdető hölgyeket.

Sokan még mindig elhisszük a marketing meséket...

She2018.05.25, 12:48

Birkaként terelgetnek minket a boltok kirakatai között, és már fel sem tűnik, hogyan húzzák ki a zsebünkből a pénzt. Mert közben simán benyaljuk, hogy épp marha jól szórakozunk.

Angelina Jolie jobban néz ki, mint valaha: fotó

Archívum2018.05.15, 20:29

Remekül néz ki Angelina Jolie, akit gyermekeivel vásárlás közben kaptak lencsevégre a lesifotósok.

Miley Cyrus és édesanyja úgy néznek ki, mintha csak nővérek lennének: fotó

Archívum2018.04.24, 16:23

Miley Cyrust édesanyjával kapták le a lesifotósok az utcán. Ebben nem lenne semmi meglepő, de ketten egymás mellett pont úgy néznek ki, mintha csak nővérek lennének.

Moziba költözik a Netflix

Gazdaság2018.04.20, 16:38

Úgy tűnik, a Netflix döntéshozói megunták, hogy filmjeik nehezen vagy sehogy nem jutnak be a hagyományos mozis forgalmazásba, amiből adódóan az igazán fontos filmes díjak elnyerésére még csak nem is aspirálhatnak. Ezért megkerülik a problémát.

Mi van az élelmiszercímkén?

[origo] Gasztro2018.04.10, 16:13

Bár a magyar fogyasztóknak fontos az élelmiszerek összetétele, tartósítószer-, cukor-, színezék- és energiatartalma, az ezzel kapcsolatos tudásuk mégis hiányos – derült ki egy országos kutatásból. Ezért született meg az okoscimke.hu; a weboldal segíti a fogyasztók tájékozódását és táplálkozási ismereteik bővítését.

Ennyibe került a Keleti Szörny februári portyája

Gazdaság2018.04.05, 12:44

Sokba került a brit kiskereskedelemnek a hosszantartó, szokatlanul hideg és télies februári időjárás. Az Egyesült Királyságra, különösen annak északi területeire lecsapó, hóviharral, állandósult fagyokkal járó, késő téli meteorológiai jelenség, a „Beast from the east”, azaz a „Keleti Szörny", alaposan visszavetette a vásárlói kedvet.

Továbbra is sokat vásárolnak a magyarok

Gazdaság2018.04.05, 09:29

A magyar kiskereskedelem nagyon jól kezdte az évet. Ugyan a kétéves rekordot jelentő januári adattól elmarad a februári növekedés, de a 6,5 százalékos bővülés is felülmúlja a várakozásokat. Egész évben hasonló ütemű emelkedésre lehet számítani.

Ruhavásárlási kalauz - ha nem érdekel a divat...

She2018.04.03, 23:38

Az, hogy mit diktál a divat, és az, hogy ebből mit veszel fel... na, az kérlek szépen, két teljesen különböző dolog.

Nagyobb forgalomra számítanak a kereskedők az idei húsvéti időszakban

Gazdaság2018.03.30, 09:36

A tavalyinál nagyobb forgalomra számítanak a kereskedők a húsvéti időszakban, az ünnephez kapcsolódó élelmiszer-vásárlások túlléphetik az 50 milliárd forintot az idén - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az M1 aktuális csatornán pénteken.