szabály

címke rss

Párizsban mostantól tilos fizetni a szexért

Life.hu2016.04.07, 14:16

A párizsi parlament kétéves vita után elfogadta azt a törvényt, mely szerint súlyos pénzbírságra számíthatnak azok, akik igénybe veszik az örömlányok szolgáltatását. 

Sértőnek találták, ezért eltávolították a Facebookról egy nő szülés után készült képét

Life.hu2016.03.23, 11:48

Egy Francie nevű nő egy zárt Facebook-csoportba töltötte fel azt a közvetlenül szülés után készült fényképét, amelyet férje készített róla kislányuk érkezésekor. Egy felhasználó jelentése miatt azonban a rendszer törölte a fotót.

Autósok, figyelem! Eltörölték az 5 perces szabályt

Life.hu2016.03.04, 14:50

Megváltoztak a parkolási szabályok Budapesten. Eltörölték az 5 perces szabályt, azaz, hogy a parkolástól a jegyvásárlásig 5 perc állt a renelkezésünkre. Tehát ezentúl futni kell az automatáig, és imádkozni, nehogy megjelenjen az ellenőr. Ráadásul, ha ez mégis megtörténik, akkor sem mutathatjuk be az érvényes jegyünket utólag még az ügyfélszolgálaton sem.

Úgy akarsz aludni, mint egy kisbaba? Felejtsd el az összes szabályt!

Life.hu2016.02.09, 14:18

Nincs is annál rosszabb, mint ha nem tudsz elaludni, pedig pontosan tudod, hogy másnap is helyt kell állnod frissen, üdén, kipihenten. Aki álmatlansággal küzd, az valószínűleg egy sor módszert kipróbált már, ám itt egy formabontó ötlet, ami segíthet.

James Deen erőszakolós-botránya miatt új szabályokat fektettek le a pornóiparban

Archívum2016.01.06, 15:16

A Kink.com pornógyártó cég listázta azokat a kétes helyzeteket - illetve megoldásaikat is - amelyek megeshetnek a színészekkel és a színésznőkkel forgatás közben.

Januártól változik a munka törvénykönyve

Archívum2015.10.14, 08:39

Megszűnik a diplomás munkanélküliek közmunkába való kényszerítése, pontosítják a pihenőnapok számítását - 88 oldalas törvénymódosítást tett közzé a kormány. 

Ne legyél "Az Utált Ember" az edzőteremben - 6 életmentő tipp

Archívum2015.08.25, 14:50

Minden edzőteremben van valaki, akit senki sem kedvel a vendégek közül. Eláruljuk, miért, és persze azt is, hogy csináld, hogy ne te legyél a hírhedt kondizó.

Veszélyes vizeken - a tiltott fürdőzés komoly bírsággal járhat

Travelo2017.12.01, 18:59

Kúszik fel a hőmérő higanyszála, a fülledt irodában, a monitor előtt ülve minden felhevült porcikánk csak azt kívánja, hogy elmerülhessünk egy hatalmas medencében. De kinek van kedve órákig sorban állni a strand bejáratánál, ha ezt megtehetjük a Duna kellemes, füves partján vagy a közeli bányatóban is? A tiltott helyen fürdőzés azonban nem véletlenül minősül szabálysértésnek. Jogi szakértőnk tanácsai kánikula idejére.

Sarkára állt Katalin hercegné: szembement Erzsébet királynő akaratával

Life.hu2015.05.29, 18:53

Az Egyesült Királyság uralkodója szerint egy hónap szülési szabadság bőven elegendő a hercegnének. Katalin azonban másképp gondolja.

Várandósság és sport egyszerre? A legfontosabb szabályok, amiket érdemes betartanod

Life.hu2015.08.11, 22:02

Ha kisbabát tervezel és tudatosan készülsz a várandósságra, az étkezés és a megfelelő vitaminfogyasztás mellett a testmozgás fontosságára is érdemes odafigyelned.

Anna Wintour tartotta rettegésben Kim Kardashiant, ezért nem szelfizett

Archívum2015.05.06, 19:42

A valóságshow-sztár nem mert ellent mondani a Vogue rettegett főszerkesztője kérésének, amely szerint a Met-gálán tilos az önfotózás és a közösségi média használatának bármilyen formája.

Feketelistára kerülnek a neveletlen kínai turisták

Travelo2017.10.06, 13:41

Feketelistára kerülnek a neveletlen kínai turisták

Van az a smink, ami Letícia királynénak sem áll jól

Life.hu2014.10.31, 12:48

A spanyol uralkodónő egy kicsit mintha túlgondolta volna az arcfestést a chilei miniszterelnök fogadására.

Ne üljön földre Padova parkjaiban, megbírságolhatják!

Travelo2017.10.06, 09:36

Ne üljön földre Padova parkjaiban, megbírságolhatják!

Súlyos büntetés vár a rendszámtábla-rejtegetőkre

Archívum2014.07.30, 16:35

Mivel szinte gyakorlattá vált autók esetén az első rendszám leszerelése, motorkerékpároknál pedig a hátsó megtörése, a KRESZ-ben szigorították az ezzel kapcsolatos szabályokat.

Gyerekekkel erősít az X-Faktor

Life.hu2014.04.08, 17:34

Új szabályt hoztak az RTL Klub szerkesztői és az X-Faktor 2014-es évadába már 14 éves gyerekek is jelentkezhetnek.

Íme, a legviccesebb szabályszegők

Archívum2014.03.19, 16:12

Előfordul, hogy az ember véletlenül sérti meg a szabályokat, de sokkal viccesebb, amikor valaki szánt szándékkal gúnyol ki valamiféle korlátozást. Az pedig különösképpen jópofa, amikor állatok "keverednek" ilyen helyzetbe. 

Száműzik a transzzsírsavas termékeket

Life.hu2014.03.13, 15:30

Bár első hallásra azt gondolnánk, valami zsírégető programról van szó, pedig ismét a transzzsírok világába kalauzolunk el titeket.  

Szabad a kütyüzés a Wizz Air járatain

Travelo2017.11.24, 10:34

Szabad a kütyüzés a Wizz Air járatain

Kutya a lakásban: az együttélés legfontosabb szabályai

Archívum2014.01.26, 10:37

Lakásban tartott kutyáknál a legfontosabb az élettér megtervezése, valamint a megfelelő lefárasztásról való gondoskodás.

Így kerüld el a súlyos veszteségeket!

Gazdaság2014.01.16, 15:43

Az egykori Merrill Lynch részvénystratégája, Bob Farrell az évtizedes munkássága során összeállított egy 10 szabályból álló rendszert, amire szerinte érdemes odafigyelni, ha tőzsdézünk. Ezeket a szabályokat nézzük meg most egy kicsit közelebbről, ráadásul ehhez hasonló jó tanácsokat szerezhetnek azok, akik eljönnek az Investor.hu rendezvényére, ahol a tőzsdei hibák kiküszöböléséről lesz szó.

A kutya etetésének szabályai: Ne térj el ettől!

Life.hu2013.12.08, 12:38

A kutya etetésének vannak bizonyos alapszabályai. A legfontosabb, hogy a megfelelő mennyiséget add az ebnek, emellett evés után közvetlenül ugráltasd, mozgasd a kutyát. Dr. Bánfi András kisállatgyógyász tanácsai a videóban.

L.L. Junior megszegte a KRESZ szabályait

Life.hu2013.11.07, 12:42

A rapper többszörösen megszegte a vezetésre vonatkozó szabályokat. Biztonsági öv nélkül és telefonálás közben vezetett.

12 szabály, amit a kutya etetésénél be kell tartani

Archívum2013.10.06, 19:19

Ha szobakutyaként lesz tartva, kényelmes életmódot biztosítva, akkor könnyen emészthető, nem túl magas energiatartalmú táp a megfelelő. Szigorú szabályok között kell az etetésnek folynia, így később is sokkal fegyelmezettebbek lesznek. Az etetés gyakorisága is nagyon fontos, de más szempontokat is figyelembe kell venni.

Majka klipjét törölték a világhálóról

Archívum2013.09.13, 11:22

Nem jött be Majkának, hogy egy reklámot próbált becsempészni a legismertebb videomegosztó portálra feltöltött klipjébe. Törölték.  

Figyelj! Változik az érettségi

Archívum2013.09.12, 12:56

Több ponton is változások várhatók az érettségi vizsgák szabályaiban januárban.

8 szabály cipővásárláshoz, amit tudnod kell

Life.hu2013.09.09, 10:37

A cipő az egyik legmeghatározóbb kiegészítője minden egyes outfitnek. Sajnos azonban ez egy olyan kiegészítő, amely sokba kerülhet, és nem csak az ára miatt - sok fájdalmat is okozhat, ha nem jól választunk.

Így változik az életünk július 1-től

Archívum2013.07.01, 14:59

Jó néhány szabály módosul július elsejétől hazánkban. Igencsak szigorodik például a büntető törvénykönyv, olcsóbb lesz a szemétszállítás, és megnyíltak a nemzeti dohányboltok.

A nagyi miatt akart öngyilkos lenni Jacko lánya?

Archívum2013.06.26, 11:29

Michael Jackson lánya kikészült nagymamája szigorú szabályai miatt és ezért kísérelt meg öngyilkosságot - állítja Paris Jackson unokatestvére.

Csaltak a Voice Mesterei

Life.hu2012.11.15, 11:32

Engedett a kísértésnek és a szabályokat megszegve lesett Malek Andrea és Somló Tamás az egyik versenyző hallatán. Holott a meghallgatások során a Voice mestereinek szigorúan tilos kikukucskálni a székükből, hiszen a lényeg épp az, hogy hang alapján kell eldönteniük, hogy az adott versenyzőnek bizalmat szavaznak-e - tudta meg a Life.hu.

9 szépségszabály, amit ideje megszegned!

Life.hu2011.06.22, 14:37

Negyven felett ciki egy nőnek hosszú hajat vagy miniszoknyát viselnie? Na ebből elég! Csak azt vedd figyelembe, hogy mi áll jól neked! Íme 9 szépségszabály, amit ideje végre megszegned.

A hajszárítás aranyszabályai

Life.hu2011.05.11, 07:51

Mindig rohanunk, akkor is, amikor jobban tennénk, ha néhány perccel többet áldoznánk aktuális foglalatosságunkra. Így van ez a lehető legtriviálisabb dologokkal is, igen, a hajszárítással is. Az "Ó, még gyorsan megszárítom a hajam" többnyire korántsem megy olyan gyorsan, az idegroham ellenben jóval előbb beköszönt. Megosztunk néhány praktikát, amivel tökéletesre formázhatjuk a hajunkat anélkül, hogy a forró levegővel túlzottan nagy kárt tennénk benne.

Dress code-kisokos, hogy soha ne nyúlj mellé!

Life.hu2011.02.16, 08:26

Borítékban, bélyeggel, kézzel címezve érkezett a meghívó, nem meglepő hát, hogy a rendezvény részletein túl dress code is szerepel rajta. Vajon tudjuk, hogy melyik megfogalmazás milyen viseletet követel?

Lopott, csalt, hazudott a VV4 "szabálytisztelő" Bécije!

Life.hu2011.02.01, 16:31

Gigi és Béci láthatóan nagyon szolidan viselkednek a villában. A barátok és ismerősök szerint a testvérpár viselkedése mögött komoly taktikázás húzódik meg, hiszen valójában mindkettőjüknek bőven akad mit eltitkolni a múltjukból.

5 divatszabály térd fölé érő csizmához

Life.hu2011.01.19, 07:58

Ki ne emlékezne a jelenetre, amikor Julia Roberts felhúzza a biztosítótűvel megjavított cipzárt a térd fölé érő lakkcsizmáján. Bár a Micsoda nő-láz már jó ideje alábbhagyott, az ominózus lábbeli divatosabbnak számít, mint valaha. Viselésekor azonban nem árt betartani néhány alapvető szabályt.

A téli öltözködés 9 alapszabálya

Life.hu2010.11.27, 19:57

Nemsokára itt a tél, de ne engedd, hogy ez elrontsa az ízlésed! Most néhány jó tanáccsal szolgálunk, hogy mit és hogyan viselj a hideg időben.

6 diétaszabály, amit tilos megszegni!

Life.hu2010.11.17, 00:59

Nehéz olyan fogyókúrás módszert találni, ami egyszerű, könnyen betartható, mégis sokat segít. Akármelyiket is választjuk, itt van 6 örökérvényű tanács, ami minden sikeres diéta alapja lehet.

Siklanak az apró talpak

Babalapozó2009.01.21, 14:01

Jöttek-mentek a mínuszok, és a biztonságosra fagyott folyók, tavak láttán sokan kaptak kedvet egy kis csúszkáláshoz. Az utóbbi napok felmelegedése ugyan a jégtakarókat is megolvasztotta, de ahol van a közelben gondozott jégpálya, netán csarnok, az újabb mínuszok érkezéséig is remekül szórakozhatunk a gyerekekkel, na és persze a korcsolyánkkal.

Nehéz, de megéri

Babalapozó2009.01.16, 08:49

Sok oka lehet, ha a kicsi nem alszik nyugodtan éjszaka, nem hajlandó "normálisan" enni, dührohamokat kap, harap - mégis, sokszor az anya (szülő)-gyerek kapcsolat milyenségében kell keresnünk a problémák közös gyökerét. Minden eset különböző lehet, és az egyedi hatékony megoldásokhoz érdemes szakember segítségét is kérni, ám már néhány alapvető szabály betartásával is sokat javíthatunk a házi hadiállapoton. Nem könnyű feladat, de ha következetesen betartjuk és betartatjuk őket, hosszú távon egészen biztosan minden érintett javára válnak.

Játékszabályok a közös játékhoz

Babalapozó2009.01.07, 12:50

Hogy megtalálhassuk a gyermekünk számára legmegfelelőbb játékokat, a legkedvesebb közös időtöltéseket és felejthetetlen pillanatokat élhessünk át együtt, nem a boltok játékkínálatát kell az utolsó darabig ismernünk - "csupán" a gyerekünket. Ha azokban a pillanatokban csak a közös játék létezik számunkra, bármiből csodálatos eszközt varázsolhatunk - feltéve, ha tudjuk, mi jelenti éppen a csodát gyerekeinknek.

Az M0-ra küldik az összes Budapesten átmenő kamiont

Itthon2008.12.18, 18:24

Új szabályok szerint hajthatnak be a kamionok a budapesti utcákra, miután a főváros rábólintott az új teherforgalmi stratégiára. Eszerint az átmenő teherautók csak az M0-n közlekedhetnek, amint a körgyűrű elkészül. A Nagykörúton belülre maximum 3,5 tonnás teherautók hajthatnak be.

Gyerekesküvőt fújtak le a pakisztáni rendőrök

Nagyvilág2008.10.31, 13:58

Egy négyéves kislányt és egy hétéves kisfiút akartak összeadni Pakisztánban, amikor a rendőrök közbeléptek. A szabályok alapján tilos az ilyen korai esküvő, de az országban még mindig gyakran előfordul, hogy adósságért fejében adnak férjhez kislányokat.

Képernyőkérdések

Babalapozó2008.08.27, 15:38

A gyerekekkel otthon lévő édesanya kialakít egy óramű pontossággal működő rendszert, amelyben a gyerekek is biztonságban érzik magukat. A közös családi nyaralás azonban rémálomba kezd hajlani, amikor az édesapa olyan programjavaslatot tesz, ami nem fér bele a gondosan felépített rendszerbe. Tévézhetnek-e a gyerekek nyaralás alatt - egyáltalán, lazíthatunk-e az egész éves, beváltnak látszó napirenden és szabályokon nyaralás alatt? Vagy a családi vita nem is arról szól, amiről hisszük?

Különleges játszótársak

Babalapozó2008.08.26, 18:20

Amikor kisgyerekekről és állatokról egy helyen esik szó, mindig felmerül a kérdés: szabad? És a válasz általában egyértelmű "igen", de a biztonságos állattartásoz szükséges betartani az alapvető higiéniás szabályait és a velük való viselkedés elemi normáit.

Neh�z n�lunk p�nzt mosni

Gazdaság2008.07.22, 11:08

Magyarorsz�got nem sz�l�totta fel az Eur�pai Uni� Bizotts�ga a p�nzmos�st akad�lyoz� szab�lyok szigor�t�s�ra, m�g 15 m�sik tagorsz�got, k�zt�k N�metorsz�got �s Franciaorsz�got igen.

Fontos építési szabályok változnak

Gazdaság2008.07.18, 10:28

Jelentősen átszabta a kormány az országos településrendezési és építési követelményekről szóló rendeletét (OTÉK), az új szabályokat a legfrissebb Magyar Közlöny tartalmazza.

Fellépnének az uzsorakamat ellen

Archívum2008.03.03, 08:13

A legkiszolgáltatottabb adósok védelmét szolgálná, ha módosítanák az uzsoraszerződés szabályait, és törvényben határoznák meg a maximális kamatot- értesült a Népszabadság.

Március végéig ki kell adni a tavalyi szabadságot

Állás 20112008.01.23, 08:31

A tavalyi évről áthozott szabadságokat az idén március végéig kell kiadni a dolgozóknak. Átmeneti szabályként tavaly a munkáltatók március vége helyett szeptember végéig adhatták ki az előző évről átvitt szabadságokat, erre az idén már nincs lehetőség.

Új szabályok a társasági adóban

Archívum2008.01.22, 18:38

Új szabályok szerint alkalmazható január 1-jétől a társasági adó 10 százalékos kedvezményes kulcsa - hívja fel a figyelmet a PricewaterhouseCoopers (PwC) adó- és jogi hírlevelében.  

Kína leszámol a nemkívánatos online játékokkal

Archívum2008.01.18, 14:50

Új szabályok bevezetésével kívánnak a kínai hatóságok leszámolni az online számítógépes játékok "nemkívánatos" elemeivel, mert a játékosok számának növekedésével az ázsiai országban az internetfüggőség is nő.

Rosszabb lesz a nyugdíjasoknak - de mennyivel?

Archívum2008.01.04, 12:52

A nyugdíjszámítási szabályok január 1-jétől hatályos változása nyomán rosszabbul járnak a mostantól nyugdíjba vonulók azoknál, akik még tavaly kérhették öregségi ellátásuk megállapítását. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium számításai szerint ez azonban - szemben a 7-8 százalékos csökkenésről szóló hírekkel - csak fél százalékos eltérést jelent.

Az MDF HIV-pozitívoknak nem adna tartózkodási vízumot

Itthon2007.09.02, 12:33

Az MDF a vízumkiadási szabályok megváltoztatásával kívánja elejét venni Magyarországon a kelet-európai országokban tapasztalható HIV-robbanásnak. Az ellenzéki párt kezdeményezi, hogy az Európai Unión kívülről érkezők közül csak azok kapjanak tartózkodási vízumot, akiknek van negatív HIV-tesztjük.

Sólyomnál a PM javaslata a költségvetésről

Archívum2007.08.22, 18:11

A Pénzügyminisztérium szerdán megküldte javaslatait a köztársasági elnöknek azzal kapcsolatban, hogy a kormány milyen új szabályokat, elveket szeretne érvényesíteni a költségvetés tervezésével kapcsolatban - jelentette be Veres János.

Megint felállítanak egy antikorrupciós testületet

Itthon2007.06.19, 16:02

A Keller László és Medgyessy Péter nevéhez fűződő antikorrupciós testületek után újabb korrupcióellenes szervezetet állít fel a kormány. Az Európai Bizottság a napokban jelezte, hogy több uniós tagállam - köztük Magyarország - sem tett eleget a korrupcióellenes szabályokkal kapcsolatos vállalásoknak.

2012-ben leköszön az analóg tévé

Archívum2007.06.18, 19:08

 Elfogadta az Országgyűlés a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló törvényt hétfőn - ennek értelmében 2012-től megszűnik a hagyományos - analóg - műsorszórás Magyarországon.

Tizenhét autót nyert meg a matekzseni

Techbázis2007.06.08, 09:57

A Vodafone nemrég zajlott 70 nap, 70 autó nyereményjáték szabályait kijátszva egyetlen játékos egymaga 17 autót nyert meg - írja a Blikk. Az ügyes pályázó azonban nem csak nyert, beruháznia is kellett: hárommillió forint értékben küldött sms-eket a győzelem érdekében.

Új szabályok az önsegélyező pénztáraknál

Gazdaság2007.05.31, 08:11

Az önsegélyező pénztárakra vonatkozó szabályok közül több is változik június elsejétől,  a pénztárak véleménye szerint a változás ellehetetleníti e szervezeteket, az új szabályok miatt ugyanis több önsegélyező pénztárnál is mintegy felére csökkent a tagság.

A megszűnt családi adókedvezmény is érvényesíthető

Archívum2007.01.25, 14:35

A családi adókedvezményt már csak a legalább 3 gyermeket nevelők érvényesíthetik, a 2006-ról szóló szja-bevallásban azonban még a 2005-ös szabályok szerint jár kedvezmény a tavaly júliusig megszületett gyermek után.

Változnak a béren kívüli juttatásokra vonatkozó szabályok

Állás 20112006.12.28, 08:55

A béren kívüli juttatásokat nyújtó cégeknek nem árt tájékozódni: számos szabály változik ugyanis januártól - derül ki a Világgazdaság cikkéből.

Diétázók 7 tiltott mondata

Női Lapozó2006.10.27, 13:51

Az aktuális fogyókúránk első napján számos szigorú szabályt állítunk föl maguknak - hogy azokat másnap rendre megszegjük. Íme hét olyan mondat, amellyel bár szívesen ostoroznánk elgyengülő önmagunkat, a cél érdekében jobb, ha nem tesszük.

Kína vitatja az EU cipőkvótáinak jogosságát

Archívum2006.07.04, 16:23

Kína kedden élesen bírálta az EU tervezett cipőkereskedelmi kvótáit a bőrcipőkre vonatkozóan, ezeket elfogadhatatlannak és a világkereskedelmi szabályok megsértésének minősítve.

Szigorúbb csomag-szabályok a British Airways-nél

[origo] utazás2008.02.11, 17:34

Újfajta csomagkezelési szabályokat vezet be a brit nemzeti légitársaság, s az intézkedések magyar utasok ezreit is érinthetik.

Katie Holmes zenével fog szülni

Női Lapozó2006.03.30, 14:27

Mivel a szcientológiai egyház szabályai szerint Katie Holmes-nak teljes csöndben kell világra hoznia gyermekét, ezért Tom Cruie igyekszik minden segítséget megadni kedvesének, hogy véghez tudja vinni a különleges szülést.

Csalások ellen is védhet az európai jogsi

Nagyvilág2006.03.27, 14:24

Közös európai szabályok vonatkoznak majd a vezetői engedélyekre az uniós tagállamok hétfői megállapodása szerint. A tervek szerint egyetlen hitelkártya formátumú modell fogja helyettesíteni a jelenleg forgalomban lévő 110 különféle jogosítványt. Az EU szerint az új szabályok elősegítik az uniós sofőrök szabad mozgását, és megakadályozzák a "jogosítványturizmust".

Nyártól szabad a meddővé tétel

Itthon2006.03.10, 08:37

Júliustól szabadon kérheti minden nagykorú nő művi meddővé tételét - írja a Népszabadság. A korábbi szabályt ugyanis az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította, és a jogalkotók még nem módosították a törvényt.

A stresszmentes élet szabályai

Női Lapozó2006.02.24, 19:55

Ha valaki teljes életet szeretne élni, gyakran rengeteg dologgal kell egyszerre megbirkóznia: munka, család, párkapcsolat, és még sorolhatnánk. Kevesen bírják ezt anélkül, hogy néha ne csapnának össze a fejük felett a hullámok. A stressz egy bizonyos fokig egészséges, de valamit tenni kell, ha már nem bírjuk tovább. 

A munkahelyen is érvényesek a Vaszati elvei

Női Lapozó2006.02.14, 15:31

Gyakran kérdezik tőlem, hogy vajon alkalmazhatjuk-e a vaszati szabályait munkahelyünkön vagy az üzletünkben. Természetesen igen! Nagyon sok lehetőség kínálkozik arra, hogy több vevőt csalogassunk a boltunkba, illetve arra, hogy ideális munkakörülményeket teremtsünk magunknak és munkatársainknak.

Mindenkinek a magasabb összegű 13. havi bér jár

Állás 20112006.01.27, 09:14

Törvényt sértettek azok a munkáltatók, akik január 16-a előtt elutalták alkalmazottaiknak a 13. havi bért, és így még a tavalyi szabályok szerint adóelőleget vontak tőlük - írja a Népszabadság.

Sokan keveslik a 13. havi fizetést

Itthon2006.01.19, 10:30

A közszféra dolgozói közül sokan meglepődtek, hogy milyen kevés pénzt kaptak 13. havi fizetését. Az emberek többsége ugyanis arra számított, hogy a pluszpénz a 2006-os szabályok szerint adózik, ám valójában a tavalyi előírások szerint a legmagasabb, 38 százalékos adósávba esik - írja a Népszabadság.

Változnak a Dakar-rali szabályai

Archívum2005.12.06, 15:35

Richard Sainct és Fabrizio Meoni motorosok tragédiái arra késztették a Dakar-rali szervezőit, hogy változtassanak a szabályokon a versenyzők nagyobb biztonsága érdekében. A verseny ettől függetlenül is embertpróbáló lesz, ám ez továbbra sem tántorít vissza egy maréknyi magyar motorost.

Schumachernek tetszenek az új szabályok

Archívum2005.11.07, 09:26

Michael Schumacher szerint nem jó, hogy a Forma-1-ben állandóan változtatnak a szabályokon, a legutóbbi módosításokat viszont jól sikerültnek tartja.

A teafőzés szabályai

Babalapozó2005.10.26, 21:38

A vizet kivéve nincs még egy olyan kedvelt innivaló, mint a tea. Ködös őszi reggeleken, napközben, de még esténként is nagyon jól esik egy csésze testet-lelket melengető frissítő ital. 

F1: az FIA véglegesítette az új szabályokat

Gphírek2005.07.05, 13:00

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hétfőn véglegesítette a Forma-1 2008-tól érvényes szabályait.

F1: az új szabályokat hibáztatja a Ferrari

Gphírek2005.04.21, 09:28

Ross Brawn, a Forma-1-es Ferrari-istálló technikai igazgatója szerint az új szabályok felelősek az eddigi kudarcokért.

F1: szabályt változtattak a Red Bull kedvéért

Gphírek2005.04.15, 12:21

Christian Klien ott lehet a San Marinó-i Nagydíj pénteki szabadedzésein, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ugyanis megváltoztatta a harmadik számú pilótákra vonatkozó előírást.

Nincs mit vizsgálni Polt trófeáin

Itthon2005.02.01, 12:47

Megszüntették a vagyonvizsgálati eljárást Polt Péter ellen, mert kiderült, nem sértett meg semmilyen szabályt, amikor nem írta be vagyonnyilatkozatába vadásztrófeáit.

Kihirdették az új Forma-1-es szabályokat

Gphírek2004.10.23, 20:14

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) pénteken kihirdette a 2005-től érvényes új Forma-1-es szabályokat. 2006-tól a jelenlegi háromliteres (V10) motorok helyett 90 fokos hengerszögű 2,4 (V8) litereseket lehet használni.

Csalogasd be a pozitív energiát a munkahelyedre!

Női Lapozó2004.10.08, 17:00

Gyakran kérdezik tőlem, hogy vajon alkalmazhatjuk-e a vaszati szabályait munkahelyünkön vagy az üzletünkben. Természetesen igen! Nagyon sok lehetőség kínálkozik arra, hogy több vevőt csalogassunk a boltunkba, illetve arra, hogy ideális munkakörülményeket teremtsünk magunknak és munkatársainknak.

F1: készülnek az új szabályok

Gphírek2004.09.07, 12:32

Charlie Whiting, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) technikai osztályának vezetője hétfőn levelet írt a Forma-1-es csapatoknak, amelyben három új "szabálycsomagot" részletez.

Almár Iván

Mindentudás egyeteme2005.12.13, 23:04

Élet az Univerzumban: szabály vagy kivétel?

Nincs előnevezési lista a foci-Eb-re

Sport2004.03.12, 08:53

A korábbi szabálytól eltérően a labdarúgó Európa-bajnokság előtt egy hónappal nem kell leadniuk az érintett válogatottak elöljáróinak egy 35 nevet tartalmazó előnevezési listát.

Marcsi lopott

Való Világ 32004.03.03, 13:14

Marcsika vétett a szabályok ellen, mert tiltott dolgot hozott ki a raktárból. Ezért bűnhődnie kell, úgyhogy egy rönkön ácsorog.  

Ágica: Kívánlak Giorgio

Való Világ 32004.02.25, 12:09

Ágica megint megszegte a szabályt, amikor beszélgetésbe kezdett Szilvivel, ezért neki büntetés jár.  

A majmok értik a nyelvtant

Tudomány2004.02.04, 12:58

A majmok megértik a legegyszerűbb nyelvtani szabályokat, de az emberi beszéd alapját képező mondatalkotás már meghaladja értelmi képességeiket - állítják az amerikai Harvard Egyetem kutatói.

Minden hatalmat a nőknek!

Való Világ 32004.01.13, 12:57

"Köszönöm, Istenem!" - így fogadta Ágica a legújabb játékot, a hagyományosnak szánt Női Hatalom Napját. Ennek szabályai szerint délután háromig a VillaFérfiak a VillaNők minden kívánságát teljesíteni kötelesek.

Empire Deluxe a Gyilkos Méhektől

Techbázis2004.01.06, 15:46

Az idei év nyarán szeretné piacra dobni a Killer Bee Software a körökre osztott Empire sorozat legújabb részét, az Empire Deluxe Enchanted Editiont. A játék számos új egységgel, illetve szabállyal bővíti a 2003-as sikerjátékot, az Empire Deluxe Internet Editiont.

Bergernek nem tetszenek az új szabályok

Gphírek2003.10.17, 12:22

Gerhard Berger, a BMW idén leköszönt motorsportigazgatója szerint hiba, hogy a Forma-1-es tanács az új szabályok kialakításánál változatlanul hagyta a vasárnapok lebonyolítását. A poszt jelenlegi betöltője, Mario Theissen ellenben üdvözölte az új regulákat, csakúgy, mint Norbert Haug, a Mercedes sportfőnöke.

A franciák enyhítenének a stabilitási paktumon

Gazdaság2003.08.28, 10:30

A francia miniszterelnök, Jean-Pierre Raffarin az uniós költségvetési politika szabályainak rugalmasabb alkalmazását szorgalmazza, miután közzétették, hogy a francia államháztartási hiány 2004-ben már harmadik éve lesz a stabilitási paktumban megengedett 3 százalékos plafon felett - írja a BBC.

A nyelvek kihalásának szabályai

Tudomány2003.08.27, 14:46

Az állatokhoz és a növényekhez hasonlóan a nyelvek is darwini küzdelemben állnak egymással, de esetükben a kihalás fő oka az adott nyelv alacsony társadalmi státusa - állítja két amerikai kutató.

Schumi kifakadt az új szabályok miatt

Gphírek2003.06.17, 12:31

Az ötszörös Forma-1-es világbajnok Michael Schumachernek nincs ínyére, hogy csak három ponttal vezet Kimi Räikkönen előtt idei négy futamgyőzelme dacára.

Később lép érvénybe az új lakáshitel-rendszer

Gazdaság2003.06.02, 10:37

Várhatóan szerdán jelennek meg a Magyar Közlönyben az állami támogatású lakáshitelek módosított szabályai, ezért az új rendszer nem június elsejétől, hanem 16-tól lép életbe - írja szombati számában a Magyar Hírlap.

Magyar repülési szabályt sértettek az amerikaiak

Itthon2003.04.01, 13:25

Nem a légteret, hanem a repülési szabályokat sértették meg azok az amerikai gépek, amelyek február 20-án repültek át az országon. Bródi Gábor, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára a honvédelmi bizottság keddi ülésén.közölte: az amerikai gépek nem valós indokok alapján kiadott engedéllyel repültek át az országon, és ezzel megsértették Magyarország szabályait.  

Megszűnik a 107 százalékos szabály az F1-ben

Gphírek2003.02.26, 13:22

Max Mosley, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke azt szeretné, hogy a jövő héten kezdődő Forma-1-es világbajnokságon televíziós kamerák is jelen lehessenek a versenyzői eligazításon. A FIA vezetője azt is bejelentette, hogy megszűnik a sokat vitatott 107 százalékos szabály.

Tovább formálódhatnak az F1 szabályai

Gphírek2002.11.12, 18:53

Német lapértesülés szerint az októberi szabálymódosítások után további változások várhatók a Forma-1-ben.

Az amerikai felügyelet engedményeket adhat a külföldi cégeknek

Archívum2002.10.08, 14:33

Az amerikai tőzsdefelügyelet (Securities and Exchange Commission - SEC) kedden bejelentette, hogy hajlandó tárgyalni az Egyesült Államokon kívüli cégeknek nyújtandó, az újonnan bevezetett szigorúbb könyvviteli szabályokkal kapcsolatos engedményekről - írja a Financial Timesra hivatkozva a BBC News Online.

Rács mögött Bush unokahúga

Nagyvilág2002.07.17, 23:14

Hetvenkét órára rács mögé került szerdán George Bush amerikai elnök unokahúga, mert megsértette a bíróság által számára előírt kábítószerellenes kezelési program szabályait.

Elvesztette népszerűségét az áfabiznisz

Archívum2002.06.07, 11:24

Április óta egyetlen olyan cégalapítási kérelem sem érkezett a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF), amelyben célként az áfa-visszatérítést jelölték volna meg. Ez a visszatérítés szabályainak áprilisi szigorítása miatt van - írja a Világgazdaság.

Egyetemes szabály ragadozóknak

Tudomány2002.03.28, 11:18

A ragadozó emlősöknek pontosan 111 kiló húst kell elfogyasztaniuk, hogy szervezetük egyetlen kilogrammját fenntartsák - állítja két ökológus kutató. A szabály a menyétektől a medvékig minden húsevőre érvényes.

Előző
  • 1
  • 2
Következő