szemétszállítás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Budapest
- sztrájk
- szemét
- rezsicsökkentés
- Karácsony Gergely

Döbbenet: kukásként dolgozik a kétszeres magyar olimpikon
Nagy Béla a 70-es években vált ismertté birkózóként. Hétszeres országos bajnokként, világ- és Európa-bajnokságon induló sportolóként, valamint kétszeres olimpikonként tette le névjegyét a sporttörténelemben.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Így alakul a szemétszállítás az ünnepek alatt: ilyen menetrend szerint járnak majd a kukásautók
Karácsonykor, valamint szilveszterkor is megváltozott munkarend szerint végzik majd a hulladékszállítást a Fővárosi Közterület-fenntartó munkatársai – erről közleményben tájékoztatták a lakosságot.
Karácsony alkata nem bírja el a válsághelyzet okozta terhet
A város gördülékeny működtetéséért felelős pozíciókba - mint például közműszolgáltatók vezérigazgatói állása - politikai, s nem szakmai szempontok alapján neveznek ki embereket, többek között ez okozza a működési nehézségeket a fővárosban - mondta a Magyar Nemzetnek Talabér Krisztián, a Nézőpont Intézet elemzője. Szerinte a főpolgármester nem tudja uralni a rizikósabb helyzeteket.
Januárban ismét sztrájkolhatnak a fővárosi szemétszállítók
Nem nyugodtak le a kedélyek a budapesti szemétszállítóknál. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó, belső mozgásokat ismerő informátor szerint nem elégszenek meg az FKF dolgozói az egyszeri juttatással, komolyabb fizetésemelést akarnak.
- címkék:
- Budapest
- sztrájk
- szemétszállítás
- Címkefelhő »
Nincs miből teljesíteni Karácsony ígérgetéseit
Egyelőre nem tudni, miből fizetné a Karácsony Gergely irányította budapesti városvezetés a korábban megígért, bruttó kétszázezer forintos rezsitámogatást. A baloldali főpolgármester cinikus megjegyzése alapján arra számít, hogy a különböző sajtóperekből elnyert pénzekből fizetik ki a szemétszállítók által kért többletösszeget. Wintermantel Zsolt, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője Karácsony ígérgetését a következőképpen kommentálta, „elismerte azt, hogy az elmúlt három napban folyamatosan megvezette a közvéleményt, félretájékoztatta saját dolgozóit, sőt az is kiderült: nincs tisztában a törvényekkel".
Dühösek a kukások, csak becsületből viszik el a szemetet
Többnapi szemétkáosz után péntek óta ismét elszállítják a szemetet Budapesten a kukások, miután ideiglenesen elfogadták a főváros által kínált egyezséget.
- címkék:
- Budapest
- sztrájk
- szemétszállítás
- Címkefelhő »
Elképesztő stílusban tárgyalt a kukásokkal Mártha Imre, a budapesti közműcégek milliárdos vezére
A kukások többször is kinevették, vagy felháborodtak azon, amit mondott, írja a Metropol.
- címkék:
- Mártha Imre
- kukás
- szemétszállítás
- FKF
- Címkefelhő »
Karácsony megint hazudott: az állam nem elvett, hanem többet adott a fővárosnak
A baloldali vezetésű főváros szerint azért nem tudnak magasabb bért adni a kukásoknak, mert az állami hulladékkezelő holding visszatartja a budapestiek által befizetett szemétdíj egy részét. A valóság ezzel szemben az, hogy az állami cég idén 1,4 milliárd forinttal többet utalt át a fővárosnak, mint amennyi szemétdíjból befolyt, s ezen felül további egymilliárdot fizetett ki a szemétszállítással összefüggésben. Karácsony és a Gyurcsány-fióka Mártha Imre vezette fővárosi közműcég mostanáig semmilyen hivatalos eljárást nem kezdeményezett az állításuk szerint évek óta fennálló milliárdos állami tartozás miatt. Kedd óta sztrájkolnak a kkukások ...
Fidesz: Karácsony a legfőbb felelős a budapesti szemétkáoszért - videó
Karácsony Gergely főpolgármesterként elsők között üdvözölte az európai uniós szankciós politikát, "sőt (...) az ál-Klicsko-interjújában még további szankciók bevezetését sürgette". Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP budapesti frakcióvezetője álságosnak nevezte, hogy valaki örül valaminek, követel valamit, majd az annak következményeként előálló helyzet megoldását mástól várja és másra mutogat. A fővárosi szemétszállítók kedd óta sztrájkolnak, egyre nagyobb a szemétkáosz a baloldal vezette Budapesten.
Szemét hegyek borítják a katalán Salt város utcáit
Egyre növekvő hulladékhegyek borítják a katalán Salt városának utcáit, mivel a helyi szemétszállítók húsz nappal ezelőtt határozatlan idejű sztrájkba kezdtek - ismertette a helyzetet a spanyol sajtó csütörtökön.