Svájc
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- Ausztria
- Franciaország
- Németország
- Alpok
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Tudja-e, ki volt az utolsó európai boszorkány?
Azzal vádolták, hogy természetfölötti eszközökkel mérgezte a gyerekeket, majd kedve szerint gyógyította őket. A svájci születésű Anna Göldit a 18. században végezték ki boszorkányság vádjával, és a glarusi parlament csak 2008-ban mentette fel bűnössége alól, majd 226 év után törölték az ügyet.
Négy fürdő, ahol a helyi kultúrához illően mártózhat meg
A tél már itt van a kertek alatt, a fagyos napokra sem kell sokat várni, ezért úgy döntöttünk, egy kicsit felforrósítjuk a hangulatot néhány egészen különleges termálfürdővel, amelyek szolgáltatásaikkal pontosan tükrözik országuk kultúráját. Mutatjuk, hogyan kényeztetik vendégeiket a japánok, és miként melegszenek a fagyos hegyek között a svájciak.
Drámaian zsugorodnak a svájci gleccserek
Hatalmas tömegű, 1,4 milliárd köbméternyi jeget vesztett a nagyjából 1500 svájci gleccser tavaly szeptember óta – jelentette be kedden a svájci tudományos akadémia.
Szállodává alakítják át Svájc legkisebb faluját
Hamarosan a teljes elnéptelenedés fenyegeti Corippót, a helyiek azonban ezt mindenképp szeretnék elkerülni.
Corippo, a legkisebb svájci falu
Tudta, hol és hogyan készül a só?
A sókitermelés az egyik legrégebbi kémiai művelet az emberiség életében. Életünk fűszere a tengervíz párolgásával jön létre, de már új módszerek is rendelkezésünkre állnak – és kellenek is, hiszen a kereslet hatalmas. Ezúttal olyan helyek nyomába eredtünk, ahol a sót még természetesen módon állítják elő, ráadásul nem is kell értük feltétlenül messzire menni.
Szüreti vigasságok svájci szőlőteraszokon és a Balatonnál - Ide utazzon októberben!
Kézről kézre járó kancsók, feldíszített traktorok, nótaszóval kísért felvonulások és szüreti bálok, majd pirkadatig tartó örömünnep a szőlőtőkék körül. A legjobb szüreti programokat gyűjtöttük össze a Balatontól egészen a lavaux-i szőlőültetvényekig, ahol az utazó szüretelőket élelemért és szállásért cserében várják egy kis munkára. Szerintünk októberben erre a két helyre utazzanak!
- címkék:
- Svájc
- Balaton
- Lavaux
- bor
- szőlő
- borkóstoló
- outdoor
- borrégió
- Címkefelhő »
A Nestlé így veszi fel a harcot a műanyagokkal
Az áprilisban bejelentett globális célkitűzések után a Nestlé most pontosította vállalásait az újrahasznosított műanyagok nagyobb arányú felhasználására az Európai Unióban.
- címkék:
- Svájc
- újrahasznosítás
- műanyag
- Nestlé
- Címkefelhő »
A svájci rendőrök szerint maffiózó a Chelsea tulajdonosa
A svájci bevándorlási hivatal a szövetségi rendőrség által folytatott vizsgálatok eredménye nyomán elutasította Roman Abramovicsnak, a Chelsea futballcsapatának letelepedési kérelmét.
- címkék:
- Roman Abramovics
- Svájc
- foci
- Chelsea
- Címkefelhő »
Kétharmaddal tiltották be a burkát Svájcban egy népszavazáson
Kétharmados többséggel utasították el a nikáb és a burka viseletét Svájc egyik kantonjának lakói a mai voksoláson. A Sankt Gallen-i példa nem egyedülálló Európában: ezt a fajta öltözéket Franciaországban és Dániában már betiltották.
- címkék:
- Svájc
- Sankt Gallen
- népszavazás
- burka
- nikáb
- Címkefelhő »
Egy svájci lap szerint Orbán Viktor hazafiként megvédi az európai nemzetállamokat Brüsszeltől
A Soros–Sargentini jelentés egyébként csalással történt elfogadása a nem Európai Unió tag Svájcban is visszhangokat keltett. A helyi Basler Zeitung keddi kiadásában a lap egyik vezető publicistája vette napirendre Orbán Viktor küzdelmét a migránspárti brüsszeli elittel, amely a szerző szerint teljesen elszakadt a valóságtól és elefántcsonttoronyból szemléli a kontinens történéseit.
Kiszabadítanak a gleccser fogságából egy 70 éve lezuhant repülőt
Kiszabadítják a hóból annak az amerikai katonai repülőgépnek a maradványait, amelyik több mint 70 éve zuhant le egy svájci gleccseren, a svájciak szerint ekkor küldtek először légi alakulatot hegyi mentésre.
- címkék:
- Svájc
- gleccser
- Dakota C-53
- Címkefelhő »
Ötezer négyzetméteres képet festettek egy svájci park pázsitjára
- címkék:
- Svájc
- Genf
- citybreak
- földfestmény
- Címkefelhő »
Eltűnik a hótakaró Svájcból
Eltűnőben van a svájci hótakaró, ezt bizonyítja több mint 20 év műholdas felvételeinek elemzése.
A csokoládé kimérve és adagolva olyan, mintha gyógyszer lenne
Talán évszaktól független rajongás övezi a forró csokoládét és úgy egyáltalán a csokoládét, de vajon tudjuk-e, hogyan készül? Mert ha nem, akkor utazásaink során mindenképp érdemes betérnünk egy csokoládémúzeumba vagy -manufaktúrába. És amíg ezt megtervezzük, a dietetikus szerint, jó, ha tudjuk, hogy mértékkel igenis része lehet étrendünknek.
A világ legkülönlegesebb éttermi élményei extrém magasságokban
Étterem egy vízesés lábánál, egy lombházban, több tíz méter magasban a levegőben lógva, esetleg egy vulkáni kürtőn ücsörögve – ugye, hogy mindegyik elég extrémnek tűnik ahhoz, hogy akár a világ távoli tájaira is elutazzunk miattuk? Tartson velünk, mutatjuk, hova kell ezekért menni.
Svájcból vásárol buszokat a BKV
Új szóló és csuklós buszok beszerzését ígéri a BKV a közeljövőben, de első körben Svájcból szerez be használt járműveket a szerdai Világgazdaság szerint.
- címkék:
- Svájc
- vásárlás
- busz
- BKV
- Címkefelhő »
Győzött a svájci Eb-selejtezőn a magyar férfi röpiválogatott
A magyar férfi röplabda-válogatott 3-2-re győzött Svájcban az Európa-bajnoki selejtezősorozat második, vasárnapi fordulójában.
Nem kaptak állampolgárságot Svájcban a muszlimok, mert nem fogtak kezet az ellenkező neműekkel
Svájcban a BBC beszámolója szerint elutasították egy muszlim pár állampolgársági kérelmét, mivel a pár tagjai meghallgatásuk során megtagadták az ellenkező nemű emberrel való kézfogást.
- címkék:
- Svájc
- muszlim
- Lausanne
- Címkefelhő »
Fiatal nőket vert össze brutálisan egy migránsbanda
Brutális verés híre rázta meg a svájci közvéleményt. A hétvégén a genfi Petit Palais klub előtt öt, 22 és 33 év közötti nőt szinte halálra vert egy migránsbanda. Az egyiküket olyannyira, hogy azóta is kómában fekszik.
- címkék:
- Svájc
- Genf
- verekedés
- migráns
- Címkefelhő »
Két héttel a 20 ember halálát okozó baleset után újra repülne a svájci cég
Két héttel egyik régi gépének katasztrófája után, augusztus 17-től újraindítja repülőgépeit az Alpokat bemutató körrepülésekre szakosodott Ju-Air svájci cég – jelentette be kedden a légitársaság.
- címkék:
- Svájc
- légi balesetek
- Címkefelhő »
Jól érzi magát Svájcban Grizli, a korábban cirkuszi medve
Iráni érdekképviseleti iroda nyílik Szaúd-Arábiában iráni diplomata vezetésével
Szaúd-Arábia engedélyezte a belépést területére egy iráni diplomatának, aki az Iráni Iszlám Köztársaságnak a svájci diplomáciai misszión belül létrehozandó érdekképviseleti irodáját fogja vezetni - tudatta az IRNA iráni állami hírügynökség.
Lezuhant egy húszszemélyes repülőgép a svájci Alpokban
Lezuhant egy húszszemélyes repülőgép a svájci Alpokban - jelentette a dpa német hírügynökség vasárnap Graubünden kanton rendőrségére hivatkozva. Azóta már tudni, hogy senki nem élte túl a szerencsétlenséget, 20 halottja van a balesetnek.
Lezuhant egy kisrepülőgép Svájcban
Több utassal a fedélzetén lezuhant egy kisrepülőgép a svájci Luzern mellett szombaton, a katasztrófának több halálos áldozata van – közölte Nidwalden kanton rendőrsége.
Zürichi hőség: cipőt viselnek a rendőrkutyák a forró aszfalton
A hatóságok alapvetően azt tanácsolják a kutyatulajdonosoknak, gondoskodjanak a nagyobb négylábúak számára hővédelemről, a kisebbeket pedig vegyék karba.
- címkék:
- Svájc
- Zürich
- Címkefelhő »
Ez a svájci város mobilcsörgésre cseréli a harangzúgást
Az indok egyszerű: a templomot renoválják.
Tudja-e, hogy miért kapnak az űrhajósok is svájci bicskát?
Kevés dolog áll szorosabb kapcsolatban Svájccal, mint a híres-neves svájci bicska. Hiába az alpesi csokoládé vagy a kitűnő minőségű sajt, mégis kevés turista hagyja el az országot anélkül, hogy ott ne lapulna zsebében ez az ikonikus eszköz.
Megcsonkította két kislánya nemi szervét egy migráns
Egy Svájcban élő szomáliai nő megcsonkította két lánya nemi szervét. Nyugat-Európában félmillió megcsonkított migráns hátterű nő élhet.
Így dolgoznak a magyar prostik Svájcban
Zürichben olyan prostitúcióra kialakított, legális zónák vannak, ahol a nagykorú lányok vállalkozóként dolgozhatnak. A munka részleteiről egy olyan nő mesélt a Ripostnak, aki több éve prostituált Svájcban.
- címkék:
- Svájc
- prostituált
- magyar lány
- Címkefelhő »
Tudja-e, hogy miért került Tell Vilmos a magyar kártyára?
George Washingtonhoz hasonlóan a szabadságért harcolt, és elképesztő bátorsággal hasította ketté a saját fia feje tetejére elhelyezett almát száz lépés távolságból a számszeríjával. A svájci hős, Tell Vilmos nem véletlenül vált nemzeti jelképpé. De hogyan került a magyar kártya makkfelső-lapjára?
Svájci együttműködéssel számoltak fel egy kábítószer-kereskedő hálózatot
A magyar rendőrség svájci nyomozókkal szorosan együttműködve sikeresen számolt fel egy kábítószer-kereskedő hálózatot - a sikeres akcióról a rendőrség a honlapján számolt be.
Boldog svéd szépségek, padlón a svájci bikák
Tudja-e, hogy kiről nevezték el a bernáthegyi kutyát?
A rumoshordóval ábrázolt kutya, amely Svájc fővárosában, Bernben, a természettudományi múzeumban állandó tárlattal is rendelkezik, egy szerzetesről kapta közismertté vált fajtanevét.
Helikopterekkel evakuálták a svájci Alpok hegycsúcsán rekedt turistákat
Négyszáz embert kellett kimenteni a svájci Alpok közel 3000 méteres hegycsúcsáról, mert elromlott a kabinos sífelvonó - jelentette a Reuters hírügynökség.
- címkék:
- Svájc
- turisták
- Alpok
- Címkefelhő »
A svájciak leszavazták, hogy csak a jegybank teremthessen pénzt
A vasárnap tartott svájci népszavazás hivatalos eredményei szerint a voksolók 75,7 százaléka utasította el a monetáris rendszer reformját, míg az online szerencsejátékról szóló javaslatot 72,9 százalék támogatta.
Most vasárnap csendesen fejre állhat a bankvilág Svájc miatt
Június 10-én korábban tabutémának számító ügyben tartanak népszavazást Svájcban. A világ talán legfejlettebb pénzügyi rendszerével rendelkező országban arról döntenek, bevezessék-e a „szuverén pénz"-t a pénzügyi szektorban. Ezen az elsőre elvont közgazdasági fogalmon azonban a teljes ország bankrendszerének struktúrája és működési sajátosságai múlnak, ami – Svájc globális fontossága révén – az egész világ pénzügyi szektorára kihathat.
Egy AIDS-es pakisztáni taxisofőr hat utasát erőszakolta meg Svájcban
A nemierőszak-sorozat 2010 és 2016 között történt Luzernben. A migráns sofőr fiatal lányokra vadászott, akik bulikból akartak hazamenni. Az ügyészség szerint az AIDS-es pakisztáni férfi tudatosan fertőzte meg őket a halálos vírussal.
Már a látvány is hűsítő: nyári citybreak tippjeink
- címkék:
- Svájc
- Norvégia
- Svédország
- Malmö
- Bázel
- Bergen
- citybreak
- Címkefelhő »
Ki mondta, hogy nyáron csak nyaralni lehet? 3 hűs citybreak tipp
Az a tapasztalat, hogy amikor április-május környékén végre jó idő lesz, mindenki boldogan fordítja a fejét a napfény felé, de nyárra már, amikor perzselő a hőség, inkább menekülnénk előle. Így aztán úgy tűnik, egyre többen vannak, akik egy hét tengerparti henyélés helyett inkább megismerkednének egy új várossal. Ennek szellemében írtuk mostani ajánlónkat is – szem előtt tartva, hogy olyan városokat mutassunk, melyekben ilyenkor kellemesebb a hőmérséklet, mint Magyarországon.
- címkék:
- Svájc
- Norvégia
- Svédország
- Malmö
- Bázel
- Bergen
- aktivnyar
- Címkefelhő »
Megnyílt Svájc első lombkoronasétánya, és eléggé látványos
A svájci St. Gallen város térsége újabb attrakcióval gazdagodott, a családok és természetrajongók nagy örömére.
Svájc nyerte az Arany Oroszlánt a Velencei Építészeti Biennálén
Svizzera 240 - House Tour című kiállításával Svájc nyerte el a legjobb nemzeti projektnek járó Arany Oroszlán-díjat a 16. Velencei Építészeti Biennálén; a FREESPACE című főkurátori kiállítás résztvevői közül pedig Eduardo Souto de Moura portugál építészt jutalmazták Arany Oroszlánnal a szombati díjátadón.
Kiszagolja a katasztrófák áldozatait egy svájci műszer
A mentőkutyákhoz hasonlóan képes "kiszagolni" a földrengések és egyéb természeti katasztrófák sebesültjeit egy apró és olcsó új műszer, amelyet svájci kutatók fejlesztettek ki.
- címkék:
- Svájc
- katasztrófa
- tudomány
- Címkefelhő »
Az elátkozott berni vb-döntő rejtélyei
Kétség nem fért hozzá, hogy a Puskás Ferenc vezette, 1950. június 4. óta veretlen magyar labdarúgó-válogatott toronymagas esélyesként érkezett az 1954-es svájci világbajnokságra. A döntőig szinte egyenes út vezetett Sebes Gusztáv szövetségi kapitány együttesének, a fináléban azonban 3-2-re alulmaradt azzal az NSZK-val szemben, amelyet csoportmeccsen 8-3-ra kiütött, az Aranycsapatnak meg kellett tehát elégednie az ezüstéremmel.
Egy már rég kitoloncolt migráns ölt meg Svájcban egy idős nőt
A 60 éves Eva Engbergt egy már kitoloncolt iráni migráns gyilkolt meg, mert könnyedén visszajutott Svájcba a Fria Tider jelentése szerint.
- címkék:
- Svájc
- kitoloncolás
- migráns
- Címkefelhő »
A kőszállító e-dömper, ami megtermeli az elhasznált energiát
Munkába állt a svájci eMining nevű cég és ottani egyetemek összefogásával fejlesztett elektromos dömper. Az 58 tonna tömegű fejlesztés nemcsak a világ jelenleg legnagyobb elektromos autója. A különleges fejlesztés képes megtermelni az energiát, amit elhasznál.
Svájcba utazott meghalni a 104 éves ausztrál tudós
A 104 éves ausztrál tudóst Svájcban segítették a halálba. A férfi önszántából választotta ezt az utat, és amellett kampányolt életének utolsó napjaiban, hogy szélesebb körben elérhetővé kellene tenni az eutanáziát.
A svájci óragyártók a tiniket célozzák
A svájci órakészítők üzletileg lemaradtak az Y generációról, így őket átugorva a mostani tinédzsereket célozzák meg az értékesítésnél, persze ehhez újszerű koncepciókra és innovatív eljárásokra van szükség.
Klónsisakokat kap a Svájci Gárda
A világ egyik legrégebbi, folyamatosan működő fegyveres alakulata, a Svájci Gárda, elképesztő innovációval rukkolt elő a napokban. Egy svájci cég gyártásában készülő, 3D nyomtatóval előállított sisakkal a fejükön jelentek meg a Vatikán hű őrei.