sportautó
címke rss- kapcsolódó címkék:
- autós hír
- német autó
- japán autó
- olasz autó
- prémiumautó
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Motorhangot fejleszt az Audi
Az Audi sem hagyja, hogy egyszerû troli hangja legyen az elektromos hajtású R8 e-tron sportautónak, ezért már három éve dolgoznak a tökéletes motorhangon.
400-zal száguldott az új Koenigsegg
A Nürburgring 3 kilométeres egyenesében száguldott 400 feletti sebességgel a Koenigsegg 1140 lóerõs csúcs sportautója.
A fõnök - Ford Mustang Boss 302-menetpróba
Csak fél órát vezethettük, de így is maradandó élményt nyújtott a Ford Mustang versenypályára szánt változata, a Boss 302. Fotósunk például majdnem megvakult tõle.
Kupéból kabrió lesz a Jaguar kis sportkocsija
A New Yorki Autószalonon jelentette be a Jaguar, hogy F-Type néven mutatja be új sportkocsiját. Az autó a tavaly debütált C-X16 tanulmány továbbfejlesztett változata.
Aki formát adott a Porschénak
A stuttgarti cég legsikeresebb modelljének megálmodóját eltanácsolták a formatervezõ iskolából, de a Porsche-unoka nem hagyta magát. Két legendás sportkocsi megrajzolása után saját stúdiót alapított, ahol a karórától a hûtõgépen át a motorcsónakig számtalan formaterv született. Mit hagyott maga után a 76 évesen elhunyt Ferdinand Alexander Porsche, aki magát nem mûvésznek, csupán tehetséges iparosnak tartotta?
A Vasember kedvéért lett kabrió az NSX-bõl
A hamarosan mozikba kerülõ Bosszúállók címû filmhez kabriót készített a Honda az új NSX-bõl. Egyedi modellrõl van szó.
Kívül amerikai, belül olasz az új Viper
Elõdjére épül, de majdnem az utolsó csavarig új a 2013-as SRT Viper, melynek 8,4 literes V10-es motorja 640 lóerõs lett, utasteréhez pedig a Ferrari és a Maserati beszállítójától érkeznek a burkolatok.
Leáll a BMW 1 M gyártása
Nem vesz fel több rendelést az 1 M Coupéra a BMW, nyáron leáll az autó gyártása. Nem tudni, lesz-e folytatás.
Levágták a villanyos BMW tetejét
Nyitott tetõvel még vonzóbb lehet és egy lépéssel közelebb is került a szériagyártáshoz a BMW hibrid sportautója, a két óra alatt feltölthetõ, 345 lóerõs i8 Concept Spyder.
Forradalmi keménytetõ a négyajtós kabrión
Egy holland cég újraértelmezte a nyitható keménytetõt. Egyelõre még csak számítógépes animáción látható megoldásuknak sokkal kisebb helyre van szüksége és négy ajtónál is bevethetõ.
Az 1000 lóerõs Mustang fotóját is tuningolták
Ötvenedik születésnapját egy 1000 lóerõs Mustang-átalakítással ünnepli a Shelby cég, de a gyáriak nem pusztán az autót, hanem a sajtófotót is utólag tuningolták, hogy úgy tûnjön, mintha az autó önerõbõl felemelné az orrát. A cég elnöke szerint a manipulált képet csak cégen belüli viccnek szánták.
Batmobilnak látszó Lamborghini
A cég alapításának ötvenedik évfordulójára egy egyetemi hallgató tervezett egy olyan Lamborghinit, amelyik bármelyik Batman filmben fõszereplõ lehetne.
Kémfotón a csúcs Mercedes A osztály
Összkerékhajtású és 320 lóerõs lesz a BMW 1 M Coupé és az RS3-as Audi legújabb ellenfele.
Hibrid lehet az összes új Ferrari
A Ferrari elkötelezett a V12-es motorok gyártása iránt, de nem zárkózik el V6-osok piacra dobásától sem. A hibrid hajtás lehet a megmentõ.
Hibás üzemanyag-vezeték miatt hívja vissza autóit a Porsche
Az üzemanyag-vezeték esetleges szivárgása miatt összesen 1232 kocsit hív vissza a Porsche a 911 Carrera S modellekbõl.
Már tesztelik az új 918-as Porschét
Versenyautóból származó motorjához két elektromos motort is párosítottak, így a hibrid sportautó 770 lóerõs teljesítményre képes. Elektromos hajtással akár 26 km-t megtételére képes.
Csak utak és pénz kéne hozzá - Porsche Boxster-menetpróba
Kár, hogy nálunk nincsenek hozzá jó minõségû kacskaringós utak, fizetõképes kereslet meg pláne, pedig a Boxster egy valóságos népjóléti intézkedés a Porschétól. Melyik autógyár kínál a csúcsmodelljénél jóval olcsóbban egy sok szempontból még jobb autót? Elsõként próbálhattuk ki a májustól kapható középmotoros bébiporschét.
Elfújja a gyertyáit a 60 éves Corvette
Jövõre ünnepli a kerek évfordulót az amerikai sportkocsi, a 2013-as modellévre kiadott speciális széria azonban egy kis elõszületésnapot tart.
Vadállatokat is tud gyártani a Jaguar - XKR-S-, XFR-, XJS-menetpróba
Három csúcsmodell, több mint 1500 lóerõ és a világ egyik legjobb tesztpályája - a Jaguar mindent megtett azért, hogy méltó módon mutassa be a legjobb modelljeit. A legújabb, 550 lóerõs XKR-S már annyira durva, hogy a nyers erõ kiölte belõle az eleganciát.
Jövõre jön a 800 lóerõs Ferrari F70
Gyorsan megdönti saját rekordját a Ferrari, az Enzo utódja még az F12 Berlinettánál is erõsebb lesz és már hibridként dobják piacra 2013-ban.
Porschét vert egy Yamaha a jégen
Egy francia magazin tesztjén sportautókat aláztak meg motorokkal egy befagyott tó jegén. A Yamaha R1-gyel 258 km/h-ával száguldottak a jégen.
Börtönbe is kerülhet a száguldó orvos
Akár börtönbe is kerülhet az a japán orvos, aki feltöltötte az internetre közúti száguldását az új Ferrarijával. A rendõrség a felvételek miatt már letartóztatta.
Újságírók törtek össze két csúcs-Mercit
A Mercedes-Benz sportmodelljeit kipróbáló két újságíró nem értette meg egymást, összetörtek egy hatvanmilliós SLS AMG-t és egy alapáron is húszmilliós C63 AMG-t. Az anyagi kár jelentõs.
Corvette motoros az új brit sportautó
Olasz formával, amerikai motorral érkezik a legendás brit sportkocsigyártó új modellje. Az AC 378 GT V8-as Corvette motorja 434 lóerõs.
Valóra válhat a Honda NSX roadster
Lebukott a Honda, az európai szabadalmi hivatalból elõkerültek a nyitott tetõs NSX vázlatai.
Nyújtott Porsche Panamera és a turbós új 911-es a Ruftól
Hátsókerekes új 911 Turbo, 40 centivel nyújtott Panamera, 750 lóerõs középmotoros Cayman és egy gyönyörû veterán. A Ruf Genfben is ütõs standot állított össze.
Újra élményautót gyárt a Toyota
A tavalyi év legjobban várt sportautóját, a Toyota GT 86-ot élõben is megcsodálhattuk. A hátsókerék-hajtású modell erõs szívómotort, mutatós karosszériát kapott, és visszatért a kvarcóra. Az ára magasabb, mint ígérték.
Gyártani fogják a különleges Alfát
A 8C Competizione alapjaira épül a különleges megjelenésû, 450 lóerõs egyedi Alfa Romeo sportautó. Kis szériában gyártani fogják.
Szigorúan õrzik az új csúcs-Ferrarit
Egyszerre csak korlátozott számban lehet bejutni a Ferrari standjára, de kivártam a soromat, mert nem lett volna teljes a genfi élmény, ha nem érezhetem egészen közelrõl az olaszok valaha gyártott legerõsebb utcai modelljének atmoszféráját. Megérte, nagyon megérte.
Szélvédõ nélküli szuperautó a Lamborghinitõl
Nyitott tetõs álomautót faragott az Aventadorból a Lamborghini. A Genfben bemutatkozó, speciális modellt már el is adták, több mint 2,2 millió euróért.
Játékautó buktatta le az új Vipert
Hivatalosan az áprilisi New York-i Autószalonon mutatják be az új Dodge szupersportautót, de a játékautóról már kiszivárogtak képek.
Videón az 537 lóerõs Mercedes SL 63 AMG
Genfben már látható lesz az új SL roadster AMG kivitele. A gyári sportváltozat tetemes, 1845 kg-os tömegéhez kellõképpen izmos, 5,5 literes V8-asa 537 lóerõs és 4,3 másodperc alatt gyorsul százra.
F12 Berlinetta: a valaha volt legerõsebb Ferrari
Az 599-est váltó F12 Berlinetta orrában egy 740 lóerõs V12-es hörög, így nem csoda, hogy a kupé 3,1 másodperc alatt gyorsul százra, és 340 km/óra feletti a végsebessége.
Szuperlapos tanulmányautó a Bertonétól
Az olasz karosszériaépítõ cég századik születésnapját a Genfi Autószalonon bemutatkozó Bertone Nuccio tanulmánnyal fogja ünnepelni.
Lebukott a legújabb Ferrari
Idõ elõtt kiderült hogy fog kinézni az 599 GTB utódja. A Genfben bemutatkozó legújabb Ferrari teljesítménye 700 lóerõ felett lehet.
Kiszivárgott képeken az Infiniti szupersportautója
Állítólag a véletlen mûve, hogy néhány gyári fotó felkerült a netre az Infiniti Emerge-E nevû tanulmányáról.
320 lóerõs csúcsmodell az 1-es BMW-bõl
M135i néven mutatkozik be Genfben az új 1-es sorozat eddigi legsportosabb modellje. Egyelõre csak tanulmány formájában.
Családi szupersportkocsin dolgozik a Mercedes
A német szabadalmi hivatalból kiszivárgott ábrák szerint a Mercedes-Benz négyülésessé alakítaná át az SLS AMG-t.
A világ legerõsebb kabriója a Bugattitól
Újabb Veyron-változatot mutat be a Bugatti a Genfi Autószalonon. A Grand Sport Vitesse-nél nincs erõsebb kabrió a világon.
Egy kicsit átrajzolták a legszebb Maseratit
GranTurismo S helyett GranTurismo Sport néven érkezik a Maserati kupéjának frissített változata Genfben.
920 lóerõ és F1-es KERS a Ferrari Enzo utódjában
F70 néven érkezik a Ferrari Enzo utódja, a szupersportkocsi 920 lóerõs lesz. F1-es KERS-et is kap.
Bemutatkozott a Peugeot 208 GTI
A Genfi Autószalonon mutatkozik be a Peugeot 208 GTI. Az egyelõre még csak tanulmányautóként bemutatkozó kis hot hatch a legendás 205 GTI szellemiségét hozná vissza.
Erõsebb és könnyebb lett a legolcsóbb Ferrari
A Ferrari felfrissítette a keménytetõs kabrióját, a California teljesítménye 30 lóerõvel nõtt meg.
Porsche 911 riválison dolgozik az AMG
Sirályszárnyas ajtókkal, hengerlekapcsolós duplaturbós V8-assal, kupé és roadster karosszériával jön az új SLC.
Keresztbe rakták az új BMW M6-ot
Gyári fotók után egy videót is közzétett a BMW az új 560 lóerõs sportkupéról.
Már sportautóból is van fapados
Lecsupaszította legújabb közös fejlesztésû sportautóját a Toyota és a Subaru, így alkalmasabbak tuning vagy versenyautó alapnak, és még olcsóbbak is. Egyelõre csak Japánban kaphatók.
Bemutatták az új BMW M6-ost
Szénszálas tetõvel és rendelhetõ karbon-kerámia fékekkel érkezik a BMW 560 lóerõs sportkupéja, amely kabrióként is kapható.
Még durvább lesz az Audi TT RS
Az Audi Gyõrben gyártott sportautója újabb csúcsváltozatot kap, amely már 360 lóerõs teljesítményre képes.
Kémvideón a BMW új sportautója
Fagyos tájakon tesztelik a BMW elsõ hibrid hajtású sportautóját. Az i8 a tervek szerint 350 lóerõs lesz.
Hétmilliárdért kelt egy 49 éves Ferrari
Egy spanyol gyûjtõnek 20,2 millió fontot ért egy 1963-as Ferrari 250 GTO.
Olasz dizájn, brit technika: Aston Martin Zagato
Ötven évvel ezelõtt készített elõször karosszériát az Aston Martin számára az olasz Zagato. A két cég egy gyönyörû kisszériás modellel ünnepli az évfordulót.
Kihúzták a Nissan 370Z fogait
Frissítették a Nissan 370Z-t: LED-es díszcsíkokat kapott a sportkupé és eltûntek az elsõ légbeömlõbe helyezett agyarszerû látványelemek.
Paplanba csomagolva lesték meg a Ferrari 599 utódját
Várhatóan a Genfi Autószalonon rántják le a leplet a Ferrari új csúcsmodelljérõl.
A Jaguar XFS-R lenyomhatja a BMW M5-öt
Belehúz a Jaguar, hamarosan bemutatkozik az 550 lóerõs XFR-R és jön a kombi változat is.
Középmotoros villanyautó az Infinititõl
A Genfi Autószalonon mutatkozik be a megszellõztetett tanulmányautó.
Az elsõ kép az amerikai izomautóról
Áprilisban érkezik a Dodge Viper hatodik generációja, amelyrõl már most elkezdte csöpögtetni az információkat a gyártó. Elsõként egy képpel indítottak.
Halj meg máskor! - Porsche 911-menetpróba
Egy 400 lóerõs Porschével egyedül hagyni néhány megszállott autóbuzit, nagyobb felelõtlenség, mint rábízni egy lõszerraktár kulcsát egy csapat terroristára. Még szerencse, hogy a németek biztosra mentek, és az új 911-est az emberi élet védelmére programozták, hogy kõkemény sportkocsi létére biztonságosabb legyen, mint egy pánikszoba. Libabõr, vigyor, ujjongás és boldogság egy autóban, amely minden haszonjármûnél jobban megdolgozik a pénzéért.
Triturbó motor az új 911-es Porschében
Az új 911 Turbóba fejlesztett háromturbós bokszermotor 530 lóerõs lesz, gyorsabban reagál és kevesebbet fogyaszt.
Ötvenedik születésnapján támad fel a Renault Alpine
Ötvenedik évfordulóját ünnepli idén a Renault Alpine A110. A modell tiszteletére új tanulmányt mutatnak be a Párizsi Autószalonon.
A BMW nemet mondott sportrészlegének
Az M divízió szívesen tervezne új M1-et, de a vezetõség inkább egy környezetbarát sportkocsiban gondolkodik.
Kétszáznál borult fel egy nyitott sportkocsi
Kisebb sérülésekkel megúszta a borulást az irányíthatatlanná váló Shelby Cobra sofõrje. A belsõ kamerás videón látható, mire való a bukócsõ a hatvanas évek versenyautójának hátán.
Bemutatták a vadonatúj Porsche Boxstert
Porsche szokás szerint alig lehet észrevenni a különbséget, pedig minden részletében átalakult a középmotoros roadster. A harmadik generációs Boxster premierje a Genfi Autószalonon lesz.
Fiataloknak tervezett sportkupékat a Chevrolet
Fiatalok igényei szerint tervezett, megfizethetõ sportkupékat mutatott be a Chevrolet. A Code 130R hátsó-, a Tru 140S elsõkerék-hajtású.
Hibrid hajtást kapott az új Honda NSX
A Detroiti Autószalonon Acura-logóval mutatkozott be az új, hibrid Honda NSX. A bõ 400 lóerõs, hibrid hajtású tanulmányból három éven belül elkészül a szériaváltozat.
A Porschék mennybemenetele - Megnéztük a Porsche-múzeumot
Kínai koppintásnak tûnõ torzszülöttek, egy õsbogár, egy traktor, egy tûzoltóautó és az összes elképzelhetõ modellkülönlegesség ott sorakozik abban a lebegõ kockában, amely a Porsche múzeumát rejti. Milyen színû Porsche tetszett Paris Hiltonnak, mikor építették a világ elsõ hibridautóját, és hová lettek a teremõrök?
Megmutatták a legizgalmasabb Lexust
Mûszaki adatok még nincsenek, de rengeteg kép jelent meg az LF-LC-rõl.
Fékezési rekordot döntött a Porsche 911 GT3 RS
A Porsche 911 GT3 RS 4.0 6,5 másodperc alatt állt meg 300-as tempóról egy német teszten.
Ötvenéves angyal - Volvo P1800
Nem látszik Volvónak, a P1800 mégis a márka egyik legnagyobb klasszikusa. Hírnevét Roger Moore-nak köszönheti, aki az Angyal sorozat Simon Templarjaként hét éven át járt a rosszfiúk nyomában, és fuvarozta vele a hölgyeket. A nemzetközi összefogással készült túrakupé idén ötvenéves, egy rajongva szeretett, 1970-es autót próbálhattunk ki.
Megmutatták minden idõk legvadabb Lexusát
Nem titkolózik tovább a Lexus, leleplezte a Detroiti Autószalonra szánt sportkocsi tanulmányt.
Kabrió és kombi is lehet a Porsche Panamerából
2013-ban érkezik az átfésült változat, amely átveszi az új 911-es stíluselemeit. A 2015-ben érkezõ új generációban pedig új karosszériaváltozatok jelenhetnek meg.
Kemény sportautó készül az Audi A1-bõl
Az Audi végre az A1-esbõl is kihoz egy sportos verziót, de csak 333 darabot gyártanak majd belõle. A Quattro valójában RS1-es néven is futhatna, hiszen 256 lóerõs motorja és az összkerékhajtás brutális menetteljesítményekhez segítik.
Sportosabbak lehetnek a jövõ Lexusai
A detroiti tanulmány a márka új stílusát mutatja be.
Lomok alól került elõ egy ritka Ferrari
A kisszériás olasz sportkocsi kopottan is 150 ezer dollárt ért egy gyûjtõnek.
Ferry Porsche legszebb álma - Porsche Panamera dízel-menetpróba
Porsche limuzin - nocsak? Ötajtós Porsche limuzin - mi a csoda? Ötajtós dízel Porsche limuzin - megõrültek ezek? Ötajtós dízel Porsche limuzin Audi motorral - hová lesz a világ? Kipróbáltuk a szentségtörõ kivitelt, hogy kiderítsük, érdemes-e a stuttgarti jelvényre a spórolós Panamera, melyre jelenleg több vevõnek fáj a foga, mint a cég bármelyik klasszikus sportkocsijára.
Gyári képeken az új Mercedes SL
Egy véletlenül nyilvánosságra került katalógus után, gyári képek is kiszivárogtak a Mercedes legújabb kabriójáról. A hivatalos premier jövõre lesz, a Detroiti Autószalonon.
Háromfeltöltõs csúcs-dízel jöhet a BMW-tõl
Három feltöltõ dolgozik a világ legerõsebb háromliteres turbódízel motorjában, amely a BMW történetének elsõ dízel sportautóját hajtja. Az összkerékhajtású M 550d 381 lóerõs és 650 Nm nyomatékra képes.
F1-es állítható szárny a Ferrari szuperautóján
A Ferrari frissítette az 599XX Evolutiont, a szuperautó Bolognában mutatkozik be.
Videón a Subaru sportautója, a BRZ
A Toyotával közösen fejlesztett BRZ-rõl új, a belsõt is ábrázoló képeket és egy videót tett közzé a Subaru. Már a versenyváltozatot is megmutatták.
Újjászülethet a Honda NSX
Egyre valószínûbb, hogy a Honda tényleg fel akarja éleszteni az NSX legendát. A legújabb hírek szerint az elõfutár koncepcióautót a 2012-es Detroiti Autószalonon már tényleg bemutatják.
Végre egy sportos Toyota - GT 86-bemutató
A Tokiói Autószalon leplezik le a boxermotoros, hátsókerekes, 200 lovas GT 86-ot. Jövõ nyáron már nálunk is kapható lesz a Toyota legújabb sportautója.
Hivatalos fotókon az új Subaru sportautó
A Toyotával közösen fejlesztett hátsókerék-hajtású sportautó Toyota verzióját már bemutatták, ezért a Subaru sem titkolja tovább az autó kinézetét. Pár apró különbség van csak.
Két autó egy áráért - Porsche 911-menetpróba
A Porsche egy különleges akcióba kezdett az új 911-es piacra dobásával. Egy autó áráért valójában kettõt adnak: egy kényelmes luxusautót a hétköznapokra és egy kõkemény szupersportkocsit a hétvégi csapatáshoz. A dolog szépséghibája, hogy mindehhez nagyjából minimum 28 millió forintra van szükség, de ha igazán élvezni akarjuk a mókát a kormány mögött, akkor inkább 35 millióval számoljunk.
Dízel lehet az új csúcs-Golf
A Volkswagen R-modelljeit kifejlesztõ részleg vezetõje szerint a dízelmotorok jelenthetik a jövõt.
Videón a Toyota új sportautója
Egy hét múlva a Toyota visszatér a sportautó piacra, a gyár történetének egyik legizgalmasabb modelljével. A Subaruval közösen fejlesztett FT-86-ról most kikerült egy kis hangulatvideó, amelyen már néhány végleges részlet is látható.
15,5 millió forintért már kapható a Camaro
Ötöt már el is adtak a 432 lóerõs V8-assal hajtott különleges megjelenésû amerikai izomautóból. Kisugárzásával és árával kevés konkurens versenyezhet.
Hivatalos fotókon, videón az új kabrió Porsche
Az új 911 Cabriolet hosszabb, szélesebb és könnyebb, mint az elõdje. A kupé hajtánláncát örökli, így egyelõre 350 vagy 400 lóerõs teljesítménnyel elérhetõ. Az értékesítés csak 2012 márciusában indul.
Titkolja sportkocsija teljesítményét a Subaru
Egyelõre csak tanulmány, de közel áll a szériaváltozathoz a Subaru sportkupéja.
Hanggenerátort kap a Hyundai sportkupéja
Erõsebb motorok és új váltók kerülnek a Veloster-arcú, felfrissített Genesis Coupéba.
Három év alatt megduplázná eladásait a Porsche
A Volkswagen konszern sikerén felbuzdulva nagyobb piaci részesedésre törekszik a Porsche is. Új modellekkel és terjeszkedéssel valósítanák meg tervüket.
Sejkeknek szánja egyedi Veyronjait a Bugatti
Legkedvesebb vásárlóit egy háromdarabos limitált szériával jutalmazza a cég.
Átrajzolják a Hyundai izomkupéját
A Genesis Coupé is beáll a sorba, és megkapja a többi Hyundai-ról ismerõs egyenarcot. Ennél fontosabb, hogy állítólag készül a 380 lóerõs, kompresszoros kivitele is.
Még erõsebb a Porsche-verõ Nissan
Januárjától nálunk is kapható lesz a 2012-re alaposan átdolgozott, immár 550 lóerõs GT-R.
Limitált M3-massal ünnepli az M divíziót a BMW
Sportrészlegének negyvenéves fennállását az eladások felpörgetésével ünnepli a bajor cég. A limitált szériát az Egyesült Államok vevõinek szánják, de nem akárki árusíthatja.
A Manta felélesztését tervezi az Opel elnöke
Karl-Friedrich Stracke szívesen látná újra a legendás sportkupé utódját a márka kínálatában.
Minden idõk legerõsebb Astrája lesz az új OPC
A 280 lóerõs Astra OPC a legerõsebb és leggyorsabb Astra, amit eddig valaha az Opel gyártott. Önzáró differenciálmû, Brembo fékek és állítható futómû is segít a dinamikus vezetésben.
Gyári fotókon az ötajtós Fiesta ST
Bár a bemutatott modell csak koncepcióautó, de már nagyon közel áll a szériagyártáshoz. A 180 lóerõs ST jövõre Genfben hivatalosan is debütálhat.
Hivatalos fotón a Subaru új kupéja
Véglegessé vált a Toyotával közös sportkupé formaterve. Az egyetlen hivatalos képen látható kupé a Los Angeles-i Autószalonon mutatkozik be élõben, de a szériaváltozat premierje decemberben lesz.
Kiszivárgott képek az új Toyota sportautóról
A Subaruval közösen kifejlesztett FT-86 szériaérett verziójáról kiszivárgott egy brosúra. A képeken látszik, hogy mennyit változik a modell a beharangozó tanulmányautókhoz képest.
40 lóerõvel erõsebb lesz az Audi TT RS
Az Audi 380 lóerõs változatot készít a TT RS-bõl. A teljesítmény növelése mellett az autó tömegébõl is lefaragnak a mérnökök.
328 barátságos lóerõ - Nissan 370Z Roadster-teszt
Mindent tud, amit egy nyitott tetõs, hátsó kerekes roadsternek tudnia kell, de valahogy a két szék közé ült vele a Nissan: cicaautónak túl erõs, sportautónak viszont sokkal jobb választás kemény tetõvel. Ennek ellenére van létjogosultsága, mert ennyiért, ilyen erõs roadstert nem árul senki.