otthon
címke rss- kapcsolódó címkék:
- lakás
- lakberendezés
- ház
- luxus
- ingatlan
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Bíró Ica utoljára mehetett be otthonába: rendõrökre volt szükség a kilakoltatásnál
Utoljára léphetett be egykori otthonába Bíró Ica. Az elárverezett házból hétfõn elvihette utolsó holmijait, ám nem ment minden zökkenõmentesen. Rendõrökre is szükség volt.
Tippek, hogy miként teheted biztonságosabbá az otthonodat
A betörõk elleni legalapvetõbb védekezési formák közé tartoznak az ablakrácsok és az öt ponton záródó biztonsági ajtók. Ám ezeken kívül is van pár okos ötlet, amelyekkel biztonságosabbá teheted az otthonodat. Mutatjuk!
Egy szociológus, aki bútortervezõ lett, majd belsõépítész-irodát alapított
A Geppetto Belsõépítész Iroda eredettörténete 25 évre nyúlik vissza. Az Elek testvéreket a véletlen, de talán inkább a sors fordította a késõbbi hivatásuk és egyben szenvedélyük felé. Az ifjonti lelkesedés, az új utak keresése és a semmihez sem hasonlítható látásmód azóta is folyamatos inspirációs táptalajként szolgál számukra, amelybõl elsõként egy egyedi bútortervezõ, majd kivitelezõ cég, késõbb pedig egy belsõépítész-stúdió nõtt ki. A társtulajdonosnak, Elek Máténak tettem fel két, lényegre törõ kérdést, ezekbõl tökéletesen kirajzolódik fantasztikus sikertörténetük és egyedi munkafilozófiájuk magja, ami sikerük kulcsa is egyben.
245 grammal jött a világra, most hazaengedték a kórházból a világ legkisebb csecsemõjét
Mindössze 245 grammal jött világra a várandósság 23. hetében San Diegóban a kis Saybie. Az orvosok arra készítették fel a szülõket, hogy legfeljebb egy órát fog élni. Azóta eltelt 5 hónap, most hazamehetett a kórházból a szüleivel.
A lebegõ szék rejtélye, avagy kortárs mûvészet az otthonodban
Azt gondolod, csupán optikai csalódás áldozata vagy? Nos, tévedsz. Ennek a széknek a lábai valóban csonkolva vannak, mégis kényelmesen lehet rajta ülni. Arra, hogy miként oldották meg ezt a kettõsséget, természetesen most választ kapsz.
- címkék:
- lebegõ
- formatervezõ
- mûvészet
- otthon
- szék
- bútor
- Címkefelhõ »
Megmutatta 10 millió dolláros otthonát Jessica Alba
Jessica Alba beengedte a kamerákat az otthonába, és megmutatta, hol él a családjával.
- címkék:
- Jessica Alba
- luxusotthon
- lakás
- család
- otthon
- ház
- Címkefelhõ »
Sok pénz, kevés ízlés - Súlyos lakberendezési bakik
Idõnként lehet látni megmosolyogtató, netán már az ízléstelenség határát súroló lakberendezési remekeket. Írtunk már döbbenetesen csúnya házakról, ám arra, ami most következik, még mi sem voltunk felkészülve. Dõlj hátra, és élvezd!
Vajna Timi szeptemberben elhagyja a budai villát, amelyben Andy Vajnával éltek
Vajna Timi januárban vesztette el a férjét, Andy Vajnát, de a fájdalma egyelõre nem enyhül. Sajtóértesülések szerint a budai közös otthonukból is azért akar elköltözni, mert az ott átélt közös emlékek nagyon felkavarják.
- címkék:
- Andy Vajna
- Vajna Timi
- otthon
- Buda
- Villa
- Címkefelhõ »
Készíts otthoni teraszt térkõbõl!
A kültéri padlóburkolat térkõvel válik igazán hangulatossá. Szerencsére ma már sokféle formában és színben kapható, így az egészen egyedi ízléseket is képes kiszolgálni. Nem mellékesen pedig akár te is elkészítheted vele a csodás teraszodat.
- címkék:
- térkõ
- otthon
- terasz
- burkolat
- ház
- bauhaus2019
- Címkefelhõ »
Alkosd újra álmaid hálószobáját a feng shui szerint
A hálószoba az egyik legfontosabb szoba a házban. Ez az a hely, ahol kipihenheted az egész napos fáradtságot, levetkõzheted a felgyülemlett stresszt és élvezetet nyerhetsz. Ám nem elég csupán egy kényelmes ágy ahhoz, hogy igazán vonzóvá tedd az érzékeid és energiáid számára. Ha nem érzed megfelelõnek, nem tudod magad kipihenni, érdemes kipróbálnod a feng shui lakberendezési tippeket.
37 éve gondozza csodás kertjét ez a nyugdíjas házaspár
Tony és Marie Newton mindketten 71 évesek, amikor nyugdíjba mentek, elhatározták, hogy létrehozzák álmaik kertéjt. Naponta 2 órát töltenek a növények gondozásával, ezért pedig megkapták a megtisztelõ Britannia Legszebb Kertje címet.
Ezeket vedd figyelembe, mielõtt összeköltöztök a pároddal!
Mielõtt összeköltöztök, számtalan fontos kérdésben kell döntenetek, amelyek különbözõek, de egyben megegyeznek: közösen kell megtennetek, hiszen közös életet terveztek. Három fõ kérdést kell feltennetek magatoknak ahhoz, hogy a lehetõ leggondtalanabbul kezdhessétek meg az együttélés csodás idõszakát.
Kényelem és jó felszereltség egy 22 négyzetméteres házban – fotók
Sokan nem gondolnák, de még egy 22,5 négyzetméteres ház is lehet lakájos, otthonos és legfõképpen élhetõ. Külföldön egyre többen élnek ilyen apró házakban, aminek több elõnye is van. Most az ausztrál Lisa Tranter és Matt Hobbs házát mutatjuk be.
- címkék:
- lakberendezés
- otthon
- kicsi
- ház
- Címkefelhõ »
Pintér Tibor és Ilyés Jenifer összeköltöztek: ilyen az otthonuk - Videó
Pintér Tibor és szerelme, Ilyés Jenifer összeköltöztek, és meg is mutatták közös otthonukat.
Íme néhány növény, amelyek nemcsak finomak, de a szúnyogokat is elriasztják
Sokan imádják a cserepes fûszernövényeket, amelyek tartásához nem kell nagy hely, elég nekik néhány cserép. Azt azonban csak kevesen tudják, hogy néhány ezek közül nemcsak finom, hanem a szúnyogokat is távol tartja.
Kényelem és jó felszereltség egy 22 négyzetméteres házban - Fotók!
- címkék:
- otthon
- ház
- Címkefelhõ »
Science fiction filmeket idézõ házakra bukkantunk - Fotók
Az Anti Reality Instagram-oldalon olyan épületeket csodálhatunk meg, amelyek mintha csak egy sci-fi történetbõl léptek volna elõ. Ezek természetesen csupán látványtervek, de reméljük, hogy a jövõben elérkezik az az idõ, amikor elhagyjuk a „földhözragadt" építészeti stílusokat, és merész házakat kezdünk építeni.
5 veszély, amelyekrõl nem is gondolnád, hogy a saját otthonodban is leselkednek rád
Az otthonunk a nyugalom szigete – legalábbis a legtöbben ezt gondolják. Azonban sajnos otthon sem mindig érezhetjük magunkat biztonságban: vannak olyan apró veszélyforrások, amelyekrõl nem is hinnénk, hogy negatív hatással lehetnek a családunk egészségére. Összegyûjtöttünk 5 olyan veszélyforrást, amelyekre érdemes odafigyelni, és adunk néhány tippet arra vonatkozóan is, hogy hogyan gondoskodhatunk a lakásunk és a családunk épségérõl.
5 dolog, ami bizonyítja, hogy eddig te is rosszul használtad a mosogatógépet
Válogatás nélkül tegyél be mindent a mosogatógépbe, dobj bele egy kapszulát, indítsd el valamilyen programon és kész is vagy. Valóban így mûködne a mosogatás környezetbarát, valamint kéz- és idõkímélõ verziója? Nos, nem éppen. Mutatjuk az 5 leggyakoribb hibát, amit elkövethetsz.
Kiderült, melyik a legnyugtatóbb szín: ezt használd az otthonodban
Egy lakásfelújításnál vagy festésnél mindig hosszú tervezést igényel, hogy milyen színeket válasszunk a falra. Most egy friss felmérésbõl kiderült, mely a legnyugtatóbb szín, amely remekül mutathat például a nappalinkban.
- címkék:
- sötétkék
- otthon
- szín
- pihenés
- berendezés
- falfesték
- Címkefelhõ »
Pintér Tibor megmutatta, hogyan néz ki barátnõjével közös otthonuk
Pintér Tibor és Ilyés Jenifer megmutatták, milyen lakásban élnek.
- címkék:
- Pintér Tibor
- Ilyés Jenifer
- lakás
- otthon
- Címkefelhõ »
Megmutatta Lilu kisfia babaszobáját – fotó
Lilu megmutatta követõinek, hogyan néz ki otthonukban a babaszoba.
- címkék:
- Lilu
- gyerek
- otthon
- babaszoba
- Címkefelhõ »
Kikapcsolták az áramot Vasvári Vivienék otthonában
Tartozásra hivatkozva kikapcsolta a szolgáltató az áramot Vasvári Vivienék lakásában.
- címkék:
- Vasvári Vivien
- áram
- otthon
- szolgáltató
- Címkefelhõ »
Ilyen lakásban él Rubint Rella és võlegénye, Soma
Rubint Rella kedvese, Novothny Soma elárulta, milyen az otthonuk Dél-Koreában.
- címkék:
- Novothny Soma
- Rubint Rella
- lakás
- otthon
- Címkefelhõ »
A minikonyhakert gondozása a panellakók lelkének is jót tesz
Ablakból vagy teraszról frissen szedett bazsalikom a salátára, mellé saját termesztésû koktélparadicsom, és házilag szárított fûszernövényekkel ízesített vacsora – a mini konyhakert a legkisebb lakásban is megoldható, a növények gondozása pedig a lelkünknek is jót tesz. Urban jungle konyhai kiadásban.
Olivia Newton-John eladja mesés farmházát és birtokát
Megválik csodálatos farmházától Olivia Newton-John. A négy hálószobával, öt fürdõszobával és vendégházzal felszerelt otthont 5,4 millió dollárért árulják.
- címkék:
- Olivia Newton-John
- ház
- birtok
- eladás
- otthon
- farm
- lovak
- Címkefelhõ »
Kiadó a legendás magyar színésznõ, Honthy Hanna egykori otthona
Honthy Hanna egykori otthona kiadó: a felújított villa két és fél millió forintba kerül havonta.
- címkék:
- Honthy Hanna
- otthon
- eladó
- kiadó
- Címkefelhõ »
Kiadó a legendás magyar színésznõ, Honthy Hanna egykori otthona
- címkék:
- Honthy Hanna
- otthon
- luxus
- villa
- Címkefelhõ »
A kis alapterület nem mindig egyenlõ a szûk élettérrel – 36 négyzetméteres álomotthon
A 30–40 négyzetméteres, egyszobás lakásokat leginkább galériával tesszük élhetõbbé, ám ezt csak bizonyos belmagasságon túl lehet megtenni. Az apró és szûk helyiségek helyett nyisd egybe a tereket és élvezd a szellõs minimalizmust.
Régi közös otthonukkal ajándékozta meg Brad Pitt Jennifer Anistont?
Elterjedt a hír, miszerint Brad Pitt hatalmas ajándékkal lepte meg Jennifer Anistont: íme, az igazság.
- címkék:
- Brad Pitt
- Jennifer Aniston
- otthon
- Címkefelhõ »
Ilyet még nem láttál! Óceánparti arany nyaraló, medencével a tetején
Láttunk már rendhagyó formájú házakat, de ez még minket is meglepett. Nem elég, hogy az alapja egy sarkainál tompított háromszög, ráadásul a teteje egy teljes értékû medence. Mindez ráadásul az óceán partján, arany színben. Hihetetlenül hangzik? Nos, ez nem véletlen.
Megrendítõ videón mutatta meg gyerekkori otthonát Horváth Tamás – videó
Soha nem titkolta Horváth Tamás, hogy nehéz körülmények között nõtt fel. Büszke arra, hogy hová jutott. Most megmutatta, milyen házban nevelkedett.
Nulla privát szféra – Üvegfalú ház Brazília szívében
Ez az üvegfalú ház figyelembe veszi az õt körülvevõ brazil erdõ minden szépségét, és utat enged ennek a csodának, szinte beinvitálja a tényleges lakókörnyezetbe, mindezt pedig rendkívül exkluzív módon. Bár privát szféráról itt nem beszélhetünk, a szomszédoktól mentes, ám fáktól annál dúsabb környezet mégis biztosítja a nyugalmat.
Ó, te drága mamahotel, ha tudnád, mennyire hiányzol!
Tiszta ruha, tele hûtõ, vetett ágy - ugye te is nosztalgiával gondolsz vissza azokra az idõkre, amikor még nem kellett észben tartanod a számlák határidejét, hiszen a szüleiddel laktál, és minden el volt intézve?
Nulla privát szféra - Üvegfalú ház Brazília szívében
Meghan hercegné testvére szerint a hercegi pár Kaliforniába költözhet
Hamarosan megszületik, vagy akár már meg is született Harry herceg és Meghan hercegné elsõ gyermeke. A hercegné féltestvére, Thomas Markle szerint a kis család akár Kaliforniába is költözhet.
Gyerekek tervezték meg a saját szobájukat – Életre kelt álmok
A gyerekek fantáziája határtalan, miért ne használhatnák hát a saját szobájuk megalkotásakor is? Az a fajta csodavilág, amit önmaguk számára képesek megalkotni, lehet, hogy talán szülõként túl szürreálisnak hat, de van egy tervezõcsapat, akik képesek meglátni bennük a kihívást és örömüket lelik a gyermeki gondolatok belsõépítészeti megvalósításában.
Ha te is csapvízbõl fõzöd a kávét, akkor rosszul csinálod
A legtöbben reggel, félálomban fõzzük a kávét. Teleengedjük a kannát vízzel, ám a hiba épp ebben rejlik.
Hova és hogyan érdemes klímát szereltetni? – Eláruljuk!
Bár a tavasz még csak most kezdi igazán bontogatni a szárnyait, nem szabad megfeledkezni arról, hogy hamarosan beköszönt a nyár a maga bódító hõségével. Ne késlekedj, már most gondoskodj a klímáról.
- címkék:
- Nyár
- otthon
- klíma
- ház
- bauhaus2019
- Címkefelhõ »
Kettõnk otthonát egyedül, egymagamnak rendezem be...
Már régóta vártam erre a pillanatra - a saját lakásra -, de nem így. Átvettem a kulcsokat. Helyette is. A lakásba lépve kettõsség fogad: tátongó üresség a szobákban, a folyosón felhalmozott bútorok és dobozok rendszertelen, zsúfolt halmaza.
Megmutatta otthonát Catherine Zeta-Jones
Betekintést engedett az otthonába Catherine Zeta-Jones.
Kulcsár Edina videón mutatta meg készülõ álomotthonát
Edina a közösségi oldalára tette fel azt a videót, amelyet az épülõ házukról készített.
- címkék:
- Kulcsár Edina
- építkezés
- videó
- otthon
- Címkefelhõ »
Így várta haza a család Lilut és az újszülött babáját
Lilu és újszülött kisfia, Félix hazatérhetett a kórházból. Az új családtagot az édesapa és a nagytesó, a 10 éves Dávid is nagyon várta már.
- címkék:
- Lilu
- kórház
- szülés
- otthon
- Címkefelhõ »
Momoko Nakamura elárulja, hogyan kell igazából fõzni a rizst
Mindent tud a rizsrõl, így csak Rice Girl néven emlegetik Momoko Nakamurát. Most elárulja, hogy a rizsfõzés sokkal összetettebb, mint eddig gondoltuk.
- címkék:
- Momoko Nakamura
- rizs
- fõzés
- étel
- otthon
- konyha
- Címkefelhõ »
Külön nappalit a gyerekeknek is! – Ezért rendezz be minitársalgót a gyerekszobában
A nappali társalgó, közösségi tér és a családi egység jelképe is egyben. A gyerekszoba ezzel szemben egy kis privát kuckó, ahol a gyerek az úr – egy bizonyos határig persze. Miért is kevernéd a kettõt? Több jó okot is mondunk rá!
Kiakadtak az internetezõk Kim Kardashian lakásán
Egy nagyon furcsa dolgot szúrtak ki a rajongók Kim Kardashian otthonában.
A hét ötlete: bõrövbõl polc és más kreatív megoldások
A régi bõröveidnek számtalan új felhasználási területet találhatsz az otthonodban. Használhatod polcok, székek készítésére, de ezeken túl is számtalan kreatív módon tudod õket hasznosítani.
- címkék:
- a hét ötlete
- bõröv
- otthon
- szék
- polc
- öv
- DIY
- Címkefelhõ »
Tücsi megmutatta az otthonukat – fotó
Tücsiék nemsokára beköltöznek luxuslakásukba.
- címkék:
- Tücsi
- otthon
- luxus
- ház
- Címkefelhõ »
A hét ötlete: Bõrövbõl polc és más kreatív megoldások
- címkék:
- a hét ötlete
- bõröv
- otthon
- szék
- polc
- öv
- DIY
- Címkefelhõ »
Medveczky Ilonának egészségügyi gondjai vannak, nehezen tartja rendben otthonát
Sokan csodálják Medveczky Ilona gyönyörû otthonát és kertjét. A táncmûvész elárulta, hogy egészségügyi problémái miatt már nehezen tartja karban otthonát. Maga takarít és a kertet is õ gondozza.
Nyolc évig takarított egy nõ, most elmondja, miket látott
Nyolc évig takarította 20-25 ügyfele házát egy amerikai nõ. Most elmondja, miket látott a különbözõ otthonokban.
Ilyen volt egy hamisítatlan tiniszoba a 90-es években
A kilencvenes években még igazán lehetett lázadni. Akkoriban még nem a feng shui szerint rendeztük be a szobánkat, nem számított sem a színek összhangja, se a luxus érzése. Az egyediségen és praktikusságon volt a hangsúly. Ezek tették és teszik ma is igazán különlegessé az akkori tiniszobákat.
- címkék:
- tini
- '90-es évek
- lakás
- tinédzser
- otthon
- szoba
- poszter
- Címkefelhõ »
Így alakulnak át a sötét és apró konyhák a fõzés csodás helyiségévé – Fotók
A konyhai felújításra egyfajta mumusként tekintünk, és valóban sok munka lehet vele, de hidd el, megéri. Inspirálódj olyan csodás felújításokból, amelyekben ez a gyakran „jó lesz ez még így" érzést keltõ pár négyzetméter kitüntetett figyelmet kapott.
Így alakulnak át a sötét és apró konyhák a fõzés csodás helyiségévé: fotók
Kulcsár Edina megmutatta, hogy áll az otthonuk építése – fotók
Kulcsár Edináék otthonának építése szépen halad: megmutatta a celeb, hogyan is néz ki a leendõ házuk.
- címkék:
- Kulcsár Edina
- otthon
- fotó
- építés
- Címkefelhõ »
Kiadó a múltam - és az emlékeim egy darabja...
Kiadó a múltam. 40 m 2 plusz az apró, a fekvése délnyugati, az ára... Erre mondják, hogy minden másra ott a Mastercard, de majd megegyezünk. Aki kiveszi, annak meg kell békélnie a hely szellemével, de cserébe nemcsak egy ingatlant kap, hanem egy történetet, a happy end ígéretével.
Drew Barrymore teljesen kiadja magát: hippi lakberendezési kollekciót dobott piacra
A modern lakberendezést gyakran összemossuk a minimalista és az ipari dizájnnal. A 21. századi belsõ terek azonban nem feltétlenül jelentik a letisztultságot és a színek, formák visszafogottságát. Erre tökéletes példa az úgynevezett hippi stílus, amit bohémként és bohóként is szoktak emlegetni.
Zoltán Erika lánya, a 21 éves Zoé még a szüleivel lakik
Zoltán Erika lánya annyira jól kijön a szüleivel, hogy 21 éves kora ellenére még mindig otthon lakik.
- címkék:
- Zoltán Erika
- szülõ
- otthon
- lánya
- Címkefelhõ »
Jessica Alba és családja megválik csodás luxusotthonától
Kültéri pizzasütõ, álomba illõ konyha, hatalmas gardróbszoba is található Jessica Alba Beverly Hillsben lévõ luxusotthonában. Ám a színésznõ és családja most elköltözik, így eladják a mesés spanyol stílusú birtokot.
A falhoz simuló helyett válasz inkább egy grandiózus csillárt
A csillárok igazi domináns helye a nappali és a hálószoba. A mennyezet közepérõl lelógó lámpák nem csupán kiegészítik a szoba berendezését, de azok hordozhatják magukban a dizájn alapját.
Törõcsik Marit hazaengedték a kórházból: otthonában pihen a színmûvésznõ
Törõcsik Mari ráijesztett a rajongóira, mikor kiderült, hogy ismét kórházban van, de szerencsére nem volt komoly baj. Azóta már az otthonában pihen és elárulta, hogy van.
- címkék:
- Törõcsik Mari
- kórház
- utazás
- otthon
- Címkefelhõ »
Bruce Willis eladja tengerparti luxusotthonát, elképesztõen néz ki – Fotók
Te is szeretnél teknõsökkel úszni, a saját fádról enni a kókuszt? Mindezt egy luxusotthonban? Bruce Willis mindezt átélhette a Parrot Cay-szigeten található otthonában, amelyet most eladásra kínál elképesztõ összegért.
Horrornippek, avagy a porcelánfigurák új generációja (18+)
A nippek a vitrines szekrények elengedhetetlen díszítõ kellékeiként élnek az emlékezetünkben, azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy a porcelánfigurák ma is igen népszerûek. Sõt, van olyan kortárs mûvész, aki csavart rajtuk egyet. Most bevezetünk a véres és groteszk nippek világába.
Botanikus zöldben pompáznak ezek a skandináv stílusú otthonok
A zöld a harmónia, a béke és a nyugodt légkör megteremtõje, továbbá megidézi a természet tökéletességét és kiegyensúlyozottságát. Sokan azonban félnek megjeleníteni ezt a csodás színt a lakásukban, pedig rendkívül sok árnyalat közül lehet választani, tehát nem csak a merészek és a fradisták elõtt áll nyitva a kapu.
Íme, a legbetegebb horror porcelánfigurák! - Galéria (18+)
Skandináv stílusú otthonok - Egyszerre édesen rideg és kellemesen otthonos
Skandináv stílusú otthonok - Egy tér, számtalan funkció
Konyhafelújítás – így dobd fel kevés pénzbõl
A konyha felújításáról az a tévképzet él az emberekben, hogy hatalmas összegekbe és akár heteken át tartó munkálatokba telik. Amennyiben nem kell lecserélned a gépeket, úgy pár ügyes ötlettel és némi kreatív vénával kevés pénzráfordítással is szuper végeredményt érhetsz el. Mutatjuk, miként!
Pillants be Sandra Bullock tengerparti villájába: eladásra kínálja
Megválik gyönyörû tengerparti otthonától Sandra Bullock: 6 és fél millió dollárért találhat új gazdára.
Ezt a Beverly Hills-i kúriát vásárolta meg Justin Bieber és felesége, Hailey Baldwin
Így lehet függõleges kerted: élõfal készítési ötletek
Imádod magad növényekkel körbevenni? Akkor a függõleges kertet neked találták ki. Nem csupán csodaszép, de kiválóan díszíti is az adott helyiséget, ráadásul így sokkal több növényt, virágot tudsz elhelyezni, mint egy többágú tartón. Az élõfalat beépítheted a lakásba, de kiválóan mûködik a kerti kerítés mellett vagy a teraszon, erkélyen is.
Ne feledkezzünk meg a magasztos szófákról
A szófa manapság sajnálatos módon igen mellõzött darabbá vált, pedig remekül kihasználható, és kényelmes bútorról van szó. Bár elsõre talán mindenkinek egy antik szépség jut az eszébe róla, ma már egészen modern kollekciókból is lehet válogatni.
- címkék:
- fotel
- szófa
- lakberendezés
- otthon
- bútor
- nappali
- kanapé
- Címkefelhõ »
Kulcsár Edina megmutatta, milyen lesz a házuk bejárata
Még mindig tart Kulcsár Edina és Csuti közös otthonának építése. A szépségkirálynõ olykor közösségi oldalán is mutat egy-két részletet a házból. Így történt ez most is.
- címkék:
- Kulcsár Edina
- építkezés
- otthon
- bejárat
- ház
- Csuti
- Címkefelhõ »
Álomotthonok - Mediterrán házból modern családi fészek
Sokakat vonzanak itthon a mediterrán stílusú otthonok, ám az ilyen vágyak kielégítése során a mértéktartás, fõként a Kárpát-medencében, elengedhetetlen. A modern építészet egyre inkább a letisztultságot és funkcionalitást kívánja megvalósítani, nem mellõzve természetesen az egyénre szabott dizájnt sem. Ám mi történik abban az esetben, ha a „déli" vonalat túl intenzívnek, a kivitelezését pedig elavultnak, kényelmetlennek érezzük? Nem kell mást tennünk, mint az átalakítással megbíznunk tapasztalt és profi szakembereket, amire kiváló példa a Geppetto Belsõépítészeti Iroda most következõ munkája.
A meleg hatású otthonok ismérvei
Idõnként ugyan vissza-visszatér a hûvösebb idõ, de a tavasz végérvényesen beköszöntött. A meleg hatású otthontól azonban nem kell tartanod a 15–20 fokos idõben sem, hiszen ez a jelzõ nem a hõmérsékletet, hanem az otthonosság faktorát jelöli. Nézzük hát, hogy mivel érheted el a béke és a megnyugvás szigetét.
Less be egy Victoria's Secret-modell otthonába
Amikor Jasmine Tookes épp nem a kifutón vonul vagy világhírû divatkampányok fotózásain szerepel, szeret otthonában a családjával, barátaival pihenni. Egy „álmodozó", hagyományos stílusú lakást vásárolt Beverly Hills szívében, amit saját ízlésének megfelelõen alakíttatott át.
Kis lakásban is kényelmesen – Helytakarékos megoldások
A kis lakásokban okosan kell megválogatni a berendezést, hogy minden fontos funkció helyet kaphasson, emellett pedig szabad tér is maradjon. Ez nem egyszerû feladat, de szerencsére sok olyan bútor van már, ami megkönnyíti a dolgunkat.
Less be egy Victoria's Secret modell otthonába
Így marad a tavaszi virágcsokor szép és illatos a vázában
Amikor nem ajándékba, hanem vázába veszel virágot, jogos az elvárásod, hogy finom illatával, üdeségével és frissességével sokáig otthonod éke maradjon. Ebben az esetben nem mindegy, hogy milyen vágott virágot választasz, ahogy az sem, milyen vízbe és hová teszed.
- címkék:
- virágcsokor
- virág
- otthon
- Liliom
- tulipán
- váza
- Címkefelhõ »
Orbán Viktor: Magyarország biztonságos környezetet és biztos jövõt ajánl
Orbán Viktor miniszterelnök kedden a budapesti Hungexpón, a XII. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján tartott beszédet, ahol azt mondta, hogy Magyarország ajánlata a fiataloknak a biztonságos környezet és a biztos jövõ. Hozzátette, hogy hasznos a küldöldön eltöltött idõ tanulás és munka szempontjából, de a jövõ Magyarországon vár a fiatalokra, ahol van munka, otthon és biztonság.
Less be Istenes Bence és Csobot Adél otthonába – videó
Istenes Bence és Csobot Adél megmutatták követõiknek, hol élnek Németországban.
A rózsaszín otthon nem csak a Barbie babák kiváltsága
A rózsaszínt sokan gyerekesnek tartják, pedig számtalan árnyalata létezik, melyek más színekkel kombinálva kifejezetten illenek egy fiatalabb vagy akár érettebb nõhöz is. Igen, azt ki kell emelnünk, hogy a rózsaszín otthonok leginkább a „gyengébbik” nemre jellemzõk, de akár egy modern férfi életterében is meg tudják találni az ilyen színû kiegészítõk a helyüket.
Inspiráló tavasz, avagy rendezd be az erkélyedet a saját igényeidnek megfelelõen
Az erkélyek, balkonok a társasházak apró kertjeiként, teraszaiként funkcionálnak, egy kis privát térként, amely a szabadság érzetét kelti. Az, hogy miként rendezed be, elsõsorban attól függ, hogy mire használnád. A következõkben hoztunk pár példát arra, hogy a különbözõ igényekhez milyen kis csodavilágot lehet megalkotni, amelyhez nem kell kivételes kreativitás.
Az otthonod mindig kicsit te vagy! Rólad mit árul el a lakásod?
Nemrég jártam egy elõadáson, ami az otthonok pszichológiai hátterével foglalkozott. Nagyon elgondolkodtató volt, hiszen nekem is mindig fontos volt, hol élek. Nem arra gondolok, hogy mondjuk, nagy ház legyen, hanem hogy én hogyan érzem ott magam.
Debreczeni Zita és Gianni belekezdenek álmaik otthonának építésébe
Debreczeni Zita és Gianni már két éve házasok, és most újabb mérföldkõhöz érkezett a kapcsolatuk: régi álmuk válik ezzel valóra.
- címkék:
- Gianni
- Debreczeni Zita
- otthon
- építés
- Címkefelhõ »
Király Viktor és kedvese, Anita megmutatták elsõ közös otthonukat
Rendkívül boldognak tûnik Király Viktor és kedvese, Virág Anita. Nemrégiben beköltöztek elsõ közös otthonukba, amelyet most a kameráknak is megmutattak.
Engedd be a napfényt az életedbe – így használd a sárga színt a lakberendezésben
A sárga színt sokan elutasítják, mivel túl intenzívnek tartják. Ám azt hajlamosak elfelejteni, hogy számos árnyalata létezik, sõt, különbözõ színekkel keverve inkább frissességet, mint vibrálást kölcsönöz a helyiségeknek.
Mága Zoltán részletet mutatott gyönyörû otthonából - Videó
Mága Zoltán megmutatta követõinek, hogy milyen gyönyörû az otthona.
- címkék:
- Mága Zoltán
- otthon
- luxus
- fényûzés
- Címkefelhõ »
Magányt kedvelõk, figyelem! – Írországban eladó egy privát sziget
A privát szféra iránti kereslet egyre nõ, amit nem is mutathatna jobban, hogy egész kis szigeteket adnak bérbe, amelyek távol vannak a nyüzsgõ városoktól. A magányt, békét kedvelõk számára ideális választás egy tengerrel körbeölelt privát földrész, ami most álomból valósággá formálódhat.
Az 5 kedvenc tavaszváró virágunk: dobd fel velük az otthonodat
Amikor a nappali hõmérséklet 10 fok fölé kúszik, és megjelennek az elsõ, arcunkat és szívünket is melengetõ napsugarak, akkor bizony visszavonhatatlanul úton van felénk a tavasz. Ünnepeljük ezt a csodálatos idõszakot, és öltöztessük otthonunkat is virágosba!
Magányt kedvelõk figyelem! - Írországban eladó egy privát sziget
Ezt üzenik a legbefolyásosabb építészek és belsõépítészek
„Az építészet elsõsorban mûvészet” – nyilatkozták egy korábbi interjúnkban a Reload Építész Stúdió tulajdonosai. Ezzel pedig nehéz lenne vitába szállni. Természetesen mindig is voltak és lesznek olyan építészek, belsõépítészek és lakberendezõk, akik csupán sablonos, az adott divat szerinti elvek alapján tervezik meg a megrendelõk vágyait, de szerencsére nem ez a meghatározó.
Takarítási kisokos: ezek a legfontosabb szabályok a szakértõk szerint
Minden háztartásnak megvan a kialakult ritmusa, és egészen valószínû, hogy ez nem egyezik a szakértõi ajánlásokkal, már ami a takarítást, eszközök, ruhák tisztán tartását illeti. Íme, egy összeállítás arról, mikor kellene és mennyit porszívózni, mosni, takarítani stb.
Macska- és kiscica-tulajdonosok, figyelem! – A legszuperebb kaparófa-variációk egy helyen
A macskatartásnak megvannak a maga kötelezettségei. Míg a kutyákat naponta minimum kétszer el kell vinni sétálni, a cicáknak is vannak speciális igényeik, melyeket ha nem elégítesz ki, a bútoraid láthatják kárát.
Miért engedik a cégek a távmunkát?
Egyre több cég dönt úgy, hogy kizárólag home office-ban alkalmazza munkavállalóit, amivel nemcsak az olyan költségeket lehet csökkenteni, mint az irodabérlés, de ezzel segíti a tehetségek kibontakozását is.
Háláld meg a munkáját – Mosogatógép-tisztítás lépésrõl lépésre
A mosogatógépre egyfajta áhítattal tekintünk; csak betesszük az ebéd/vacsora utáni káoszt, majd kis idõ múlva szinte ránk szakad a tisztaság émelyítõ csodálata. Igen ám, de nem szabad elfelejteni, hogy ezt a csodagépet is illik rendszeresen és megfelelõen tisztítani, ha továbbra is élvezni akarjuk ezt az idõt, energiát spóroló és manikûrt kímélõ háztartási gépet.
Álomotthonok - Egy budapesti családi ház kuszaságának megszüntetése
- címkék:
- lakberendezés
- otthon
- ház
- Címkefelhõ »
Ezek egyetlen nõ éjjeliszekrényérõl sem hiányozhatnak
Az éjjeliszekrény kifejezetten személyre szabott darab, és ez alatt nem elsõsorban a formáját és az anyagát értjük. Az, hogy mit rejt az ágyadnál lévõ kis tároló, csak rajtad múlik, szokásaid, igényeid határozzák meg. Vannak azonban szinte már kötelezõ dolgok, amelyek nem hiányozhatnak egyetlen nõ éjjeliszekrényérõl sem. Lássuk ezeket!