nyugdíjas

címke rss

Rohamoznak a nyugdíjasok az olcsó fürdõbelépõért

Itthon2015.01.13, 16:23

Készült a rohamra, ezért 30 százalékkal megnövelte a nyugdíjasoknak járó kedvezményes fürdõbelépõk keretösszegét a kormány. Ennek ellenére most sem kizárt, hogy – a tavalyi évhez hasonlóan – idõ elõtt le kell zárni a pályázatot, hiszen 72 óra leforgása alatt 10 ezer pályázat érkezett a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványhoz. 

Hatvanon túl is sokan utaznak

Archívum2015.01.04, 06:52

Magyarországon közel hárommillió nyugdíjas él, akikben a turisztikai szektor is egyre nagyobb potenciált lát. Bár még mindig a gyógyfürdõk számítanak az idõsebb korosztály elsõ számú célpontjának, ma már a kínálat egyre színesebb, és a kereslet is egyre inkább bõvül.

Ámokfutó nyugdíjas Keszthelyen

Itthon2014.12.08, 10:06

Egy kocsi kerekeit is kiszúrta az a keszthelyi férfi, akit több dologgal is vádolnak. Az egyik a garázdaság, de a férfi mindent tagad. 

Megvan, melyik a legboldogabb és legelégedettebb korosztály

Archívum2014.12.05, 09:24

Egy friss kutatás szerint a 20-as éveik elején járó fiatalok évrõl-évre egyre boldogabbak és elégedettebbek az életükkel.

Néhány nyugdíjassal kivételt tenne a Fidesz

Itthon2014.12.02, 17:44

A Fidesz szerint akár adójogi szabályokat is módosítani kell, hogy ösztönözzék a nyugdíjasok munkavállalását a hiányszakmákban - mondta Tuzson Bence az Országgyûlésben napirend elõtt.

Idõsekre vadászott a kaposvári rabló

Itthon2014.11.11, 09:40

A kaposvári színház parkjában támadt idõs emberekre a kaposvári rabló, aki az erõszaktól sem riadt vissza – utolsó áldozatát a táskájánál fogva csapta földhöz.

Így tegyél félre, ha le vagy égve: ezek a nyugdíj-elõtakarékosság módjai

Life.hu2014.10.21, 12:23

Úgy tûnik, hazánkban nincs még igazán hagyománya a hosszú távú befektetéseknek, sem annak, hogy félretegyünk a nyugdíjas esztendõkre. Pedig ha az inaktív éveidben is szeretnéd megõrizni jelenlegi életszínvonaladat, nem árt már ma gondoskodni késõbbi jólétedrõl. Vagy már tegnap!

Sétabottal csapott le az agresszív nyugdíjas

Itthon2014.09.15, 10:03

Sétabotjával támadt egy kamionra egy nyugdíjas férfi egy baranyai településen. Nem tetszett neki a tempó.

Bérletre adják a kenyeret Óbudán

Itthon2014.09.10, 17:25

Bérletre ad olcsó kenyeret a Magyar Máltai Szeretetszolgálat: az októberben induló jótékonysági programban 20 szelvényes bérletet kapnak a belsõ-óbudai rászoruló családok és nyugdíjasok, akik száz forintért vehetnek egy kilós veknit. Hogy ki számít rászorulónak, az önkormányzat dönti el - a hajléktalanoknak nem jár bérlet, pedig örülnének neki.

Több ezer nagymama az iskolapadban

Itthon2014.09.08, 10:28

Több ezer nyugdíjast oktatnak ingyen a Zsigmond Király Fõiskola  idõsképzésein.

Gazdira várnak a nyugdíjas rendõrkutyák

Life.hu2014.09.05, 16:21

Az Országos Rendõr-fõkapitányság Dunakeszi Oktatási Központja gazdát keres azoknak az ebeknek, akik hosszú évek rendõrségi szolgálata után most nyugdíjba vonulnak. 

Legenda horgonyoz a Parlament elõtt

Itthon2014.08.15, 16:26

Átadták a Lajta Monitor Múzeumhajót pénteken a látogatóknak, a legrégebbi úszóképes hadihajót a Parlament elõtt létrehozott kikötõben lehet megnézni. Ilyen típusú múzeumhajóból összesen kettõ van a világon, a másik Chilében. Az Origo az elsõ látogatókkal lépett a 143 éves páncélos fedélzetére. 

Szexre hívja a nyugdíjasokat a német köztévé

Life.hu2014.05.28, 16:29

A német közszolgálati televízió, az ARD nyugdíjasokat keres dokumentumsorozatához. Az idõs párok egyikének szexelnie is kell a kamera elõtt.

Tessék megnyugodni, nem kell fizetni

Archívum2014.05.22, 06:44

Bár a kormány már 2011-ben azt tervezte, hogy visszavágja az utazási kedvezményeket, az illetékes minisztérium szerint ez most sincs napirenden. Egyelõre marad az évi 104 milliárdos költségvetési támogatás, amellyel egy, Európában páratlanul bonyolult és gáláns rendszert mûködtetünk.

Fürdõznének még a nyugdíjasok

Gazdaság2014.01.25, 15:12

Tiltakoztak az idõsek a kormány fürdõpályázata miatt, mert keveslik, hogy csak 15 ezren kaphatnak 2500 forintért olyan belépõt, amellyel legalább ötször, de akár 33-szor is bemehetnének gyógyfürdõkbe. Két hét alatt lezárták a pályázatot. A nyugdíjas szervezetek nehezményezik azt is, hogy nem nyugdíjasbarát módon, interneten kellett pályázni.

Amikor a csodafotel visszaüt

Itthon2014.01.22, 10:45

Átverés-e, ha tízszeres áron sóznak ránk egy kétes értékû szuperfotelt vagy edénykészletet? Jogilag nem az, és ezt a keményen ki is használja sok termékbemutató szervezõje. Az idén már könnyebb védekezni az emberek hasába lyukat beszélõ eladók ellen, de a termékbemutató így is ingoványos terület marad, ahol érdemes résen lenni.

Fürdõjegyre pályázhatnak a nyugdíjasok

Travelo2017.10.06, 13:13

Fürdõjegyre pályázhatnak a nyugdíjasok

Fürdõjegyet kapnak a nyugdíjasok

Gazdaság2013.12.23, 09:37

Jövõre fürdõjegyet kaphatnak a nyugdíjasok az Erzsébet-programban. 2500 forintot fizetnek, 10-25 alkalommal fürödhetnek.

Szarvason nem adóznak az üdülõ nyugdíjasok

Travelo2017.12.08, 16:07

Legalábbis hetven év felett január elsejétõl. Az idegenforgalmi adót mindenki másnak felszámolják éjszakánként Szarvason, igaz a 400 forintos díj helyett már csak 250 forintot.

Fogadja el az állam ajándékát!

Gazdaság2013.12.16, 09:31

Három jó döntéssel 206 ezer forintot kaphat ajándékba, aki még decemberben lép - legálisan, a magyar államtól. Egy a bökkenõ: ehhez hosszabb idõre félre is kell tudni tenni.

Így nyúlják le idõs szeretteid félretett pénzét

Archívum2013.12.07, 15:52

Állandó, gyötrõ fájdalmakra kínálnak eszközöket a különbözõ termékbemutatókon, amelyek szórakozási, kimozdulási lehetõségnek is számítanak az idõsek számára. Õk azok, akiket könnyen átvernek. A termékbemutatókat tartó cégek január közepétõl szigorúbb ellenõrzésre számíthatnak. Vajon végleg eltûnnek a hiszékenység vámszedõi?

Tüntetnek az ír nyugdíjasok

Gazdaság2013.10.23, 09:03

Több ezer nyugdíjas tüntetett Dublinban az egészségügyi reform és a megszorítások ellen.

A magyar öregek nem úsznak a boldogságban

Itthon2013.10.01, 20:11

Svédországban a legboldogabbak az öreg évek, Afganisztánban a legborzalmasabb hatvan felettinek lenni. Az öregedésrõl szóló elsõ globális felmérés okoz meglepetéseket.

Kedvezményekkel való visszaélés miatt ellenõrzik a szegedi nyugdíjasokat

Itthon2013.09.29, 11:35

A sok visszaélés miatt minden nyugdíjast adategyeztetésre szólít fel a szegedi környezetgazdálkodási vállalat, hogy igazolják, mi alapján jár nekik az 50 százalékos szemétszállítási kedvezmény - írja a Delmagyar.hu.

78 évesen is csúcsformában az atléta

Archívum2013.09.26, 16:51

Évtizedeken át fiatalabbakkal versenyzett Grandad Jhalman Singh, aki ennek ellenére sorban nyerte az érmeket.

3000 Ft-os utalvánnyal kedveskedik Papcsák a zuglói nyugdíjasoknak

Itthon2013.09.12, 17:07

Zugló önkormányzata csütörtökön megszavazta Papcsák Ferenc polgármester elõterjesztését, amely szerint minden kerületi nyugdíjas 3000 forintot, az elsõ választók pedig 2000 forintot kapnak karácsonyra - írja az Index. A választás elõtti osztogatás 76 millió forintba kerül, miközben az önkormányzati dolgozók fizetésére nincs pénze a kerületnek.

Magányosak, ezért lopnak a tokiói nyugdíjasok

Nagyvilág2013.07.09, 13:53

Egyre több Japánban a 65 éven felüli bolti tolvaj, számuk idén Tokióban a 19 éven aluli tolvajokét is meghaladta. A rendõrség szerint a jelenség oka az anyagiak mellett elsõsorban az idõsek magányossága.

Tudjuk, hogy rossz lesz nyugdíjasként

Gazdaság2013.05.16, 15:33

Tudjuk, hogy nyugdíjasként is dolgoznunk kéne, csak talán egészségünk nem engedi, vagy nem lesz elég munkahely. A nyugdíjas évekre való felkészülés alacsony szintje változatlanul globális probléma, és a vizsgált országokban tavalyhoz képest kissé romlott is az ezt tükrözõ index értéke - állapítja meg az a kutatás, amelyet 12 országban végeztek el az Aegon megbízásából.

93 évesen is megfordulnak utána a nõk

Life.hu2013.02.26, 21:49

A 93 éves Charles Eugster idõs kora ellenére sokkal energikusabb és fittebb, mint sok húsz-harmincéves fiatal. A Svájcban élõ kétszeres nagypapa mindent megtesz, hogy teste a legjobb formában legyen, mivel imponál neki, ha megfordulnak utána a strandon a fiatalabb, hetvenéves hölgyek.

A nyugdíjasok között veri az MSZP a Fideszt

Itthon2013.01.22, 11:54

Az Ipsos kutatása szerint hónapról hónapra rendkívül magas a pártoktól elfordulók aránya, azonban januárban alig változott a pártok támogatottsága. A Fidesz tábora 1,5 milliós, az MSZP-é 1,3 milliós.

Vascsõvel verték az ózdi testvérpárt

Itthon2013.01.10, 16:19

Kétezer forintot zsákmányolt az a két fiatal férfi, aki hétfõn brutálisan megvert egy idõs testvérpárt Ózdon. A két öreget vascsõvel verték, az egyikük meghalt, a másikuk még életveszélyben van.

Nem 13. havi nyugdíj, hanem pluszpénz lesz

Gazdaság2013.01.10, 10:35

Nem állítják vissza a 13. havi nyugdíj rendszerét, hanem csak egyszeri kompenzációt kaphatnak az év végén a nyugdíjasok - írja a Magyar Nemzet.

Felmerült a 13. havi nyugdíj ötlete

Gazdaság2013.01.09, 16:17

A 13. havi nyugdíj újbóli bevezetésén gondolkodik a kormány - értesült az Index. Miután a Fidesz 2014-ben erõsen épít a nyugdíjas szavazókra, az államkincstárban már háttérszámítások folynak, vajon elõ lehet-e teremteni a jóléti intézkedés fedezetét, körülbelül 300 milliárd forintot.

Mégsem özönlenek Magyarországra a német nyugdíjasok

Itthon2013.01.07, 15:51

Német idõsotthonokkal foglalkozó szakértõk cáfolták a német nyugdíjasok kelet-európai beáramlásáról szóló híreket.

Olcsó magyar luxusra vágynak a spórolós német nyugdíjasok

Itthon2012.12.29, 09:28

Egyre több német nyugdíjas költözik magyar idõsotthonokba, hogy kényelmes körülmények között élje le a hátralévõ idejét. A német otthonokhoz képest jóval kevesebbet kell fizetni, ingyenes a fodrász, és még a háziállatokat is várják. Kicsit tartanak tõle, hogy átverik õket, de a német árakat sokan nem tudják megfizetni, úgyhogy mégis belevágnak. A magyar valóság viszont egész máshogyan fest, a lepukkant idõsházakban kicsik a szobák, és rossz a vécé.

Nyugdíjas tanár nem kap majd végkielégítést

Itthon2012.11.10, 19:53

Megszûnik a Start kártya; a nyugdíjas közalkalmazottnak, például egy tanárnak nem jár majd végkielégítés, ha kirúgják; a munkaügyi központhoz elektronikus levélben is be lehet jelentkezni. A többi között ezt tartalmazza az a foglalkoztatási jellegû törvényeket módosító javaslat, amelyet a kormány szombaton nyújtott be a parlamentnek.

Orosz atomnyugdíjasok jönnek jövõre Harkányba

Itthon2012.10.30, 07:26

A gyógyfürdõbe több százezer, korábban atomenergiával foglalkozó dolgozó érkezhet pihenni.

Százéves férfi gázolt el több gyereket Amerikában

Nagyvilág2012.08.30, 11:57

Egy százéves férfi gázolt el gyerekeket Los Angelesben, miután nem vette észre, hogy autója gurulni kezdett. Négy gyerek kórházba került.

140 milliót talált a kinyittatott széfben a NAV

Gazdaság2012.08.09, 15:48

Több mint 200 millió forintot költött el rövid idõ alatt egy tatabányai nyugdíjas, ezért vizsgálatot rendelt el nála a NAV. 170 milliós adóhiányt találtak nála, amit nem fizetett be, ezért kinyittatták a banki széfjét, ahol 140 millió forintot találtak.

Villám csapott az ágyába, de túlélte

Idõjárás2012.08.01, 13:47

Villám csapott egy 75 éves férfi ágyába Szerbiában az éjszakára nyitva hagyott ablakon át, miközben a nyugdíjas békésen aludt. Sinisa Cvetkovic túlélte a villámcsapást.

Elfordultak a nyugdíjasok a vállalkozástól

Gazdaság2012.05.21, 09:20

Az egyszerûsített vállalkozói adó változása és a korhatár alatti nyugdíjasok átsorolása miatt jelentõsen csökkent a nyugdíjasként egyéni vállalkozásból is élõk száma. A többi egyéni vállalkozói kategóriában növekedés vagy stagnálás volt az elsõ negyedéves adatok szerint.

Idõseket megverõ rablókat fogtak el

Itthon2012.05.16, 14:13

Nyolc embert vett õrizetbe a rendõrség Karcagon, miután több idõs embert is brutálisan megvertek, majd kiraboltak a városban és környékén május elején.

Ingó-bingó énekes lopta el a nyugdíjasshow-t Rogán elõl

Itthon2012.04.24, 20:18

Rogán Antallal lépett színpadra kedden délután az Operettszínházban a korábban az MDF-fel és az MSZP-vel is közösen akciózó Schmuck Andor, a Tisztelet Társasága több száz nyugdíjasa elõtt. A közönség felhördült, amikor Rogán a tisztes nyugdíjakról beszélt, és megtapsolták, amikor megígérte, hogy beírja az idõsek védelmét a büntetõ törvénykönyvbe, de jobban tetszett nekik Oszvald Marika akrobatikus teljesítménye és az egyik énekes csípõmozgása.

Gondosabban kell eljárni a kockázatos életjáradéki szerzõdéseknél

Archívum2012.04.10, 12:46

A tapasztalatok szerint számos esetben történik visszaélés az életjáradéki szerzõdések megkötése során, ezért a jelenleg tapasztalható gyakorlathoz képest jóval körültekintõbbnek kell lenniük a jellemzõen idõs aláíróknak, valamint az ügyekben eljáró jogászoknak. A Sors-Társak Közhasznú Egyesületének elnöke szerint már az is elõrelépés lehetne, ha az okiratokat készítõk még a szerzõdések aláírása elõtt megpróbálnák informálisan kikérni a többnyire idõs tulajdonosok családtagjainak, rokonainak véleményét (amennyiben vannak ilyen személyek).

Halott férje mellett tette le a gépet

Nagyvilág2012.04.04, 09:33

Számottevõ repülési tapasztalatok nélkül hajtott végre kényszerleszállást egy 80 éves amerikai nõ az Egyesült Államokban, miután a férje szívrohamot kapott és meghalt a családi kisgépükön. A nõt a fia navigálta kényszerleszállás közben.

Változtak a nyugdíjasok utazási kedvezményei

Itthon2012.03.21, 19:40

A korábban kiállított nyugdíjasbérlet-igazolványok április 30-ig használhatók. Április 30-a után a nyugdíjasok utazási kedvezményére a "nyugdíjasok utazási utalványa" helyett az "ellátottak utazási utalványa" jogosít majd fel.

Hetvenéves kábítószer-terjesztõt fogtak

Itthon2012.03.13, 16:08

A bajai nyugdíjas azt a szert árulta, amelyet a fia hozott Hollandiából.

Megölt két orvost egy ámokfutó nyugdíjas Németországban

Nagyvilág2012.03.06, 00:32

Egyelõre nem tudni, hogy miért ölte meg két orvosát egy 78 éves nyugdíjas Németországban hétfõn. A 78 éves férfi egy asszisztensnõt és egy rendõrt is megsebesített, majd önmagával is végzett.

Reggel a nyugdíjasoktól is pénzt kérne a BKV-ért a VEKE

Itthon2012.02.21, 16:41

Bizonyos utazási kedvezményeket csak csúcsidõn kívül lehetne igénybe venni a Városi és Elõvárosi Közlekedési Egyesület javaslata szerint. Így a nyugdíjasok utazási kedvezménye reggel 6 és 9 óra között nem lenne érvényes. A Budapesti Közlekedési Központ szerint nem a nyugdíjasok okozzák a zsúfoltságot - írja a Blikk.

Orbán levélben nyugtatja a nyugdíjasokat

Itthon2011.11.22, 16:24

Minden nyugdíjasnak levelet küld Orbán Viktor miniszterelnök, amelyben garantálja, hogy jövõre nem változik a nyugdíjak értéke, és a rezsi sem nõhet nagyobb mértékben, mint a nyugdíjak. Bõ egy éven belül ez a harmadik levél, amit Orbántól kapnak a nyugdíjasok, korábban a nemzeti konzultáció keretében kérdezték, majd a nyugdíjpénztári változásokról tájékoztatták õket.

Megszünteti a MÁV a nyugdíjaskedvezményt

Gazdaság2011.06.30, 21:41

Véget vet a MÁV az 55 év felettiek kedvezményes utazásának: július elsejétõl nem vehetik igénybe az eddigi húszszázalékos engedményt.

Veterán mérnökök önként dolgoznának a fukusimai atomerõmûben

Nagyvilág2011.05.31, 10:37

Nyugdíjas szakemberekbõl álló 200 fõs csapat jelentkezett önként dolgozni a sérült fukusimai atomerõmûbe - közölte a BBC. A magát képzett veterán hadtestnek nevezõ csoport tagjai azt állítják, hogy õket nem veszélyezteti annyira a sugárzás, mint a fiatalokat.

A gyerekeseknek kedvezhet a tervezett nyugdíjrendszer

Itthon2011.05.09, 08:34

Egy vitaanyag szerint kétféle nyugdíjrendszer lenne a jövõben, az egyikben valaki teljesen az államra támaszkodna, a másikban kizárólag saját megtakarításaira - írja a hétfõi Magyar Nemzet. A vitaanyag szerint a jövõben azokra vonatkozna a mostani nyugdíjkorhatár, akik két gyereket felneveltek és szakmához juttattak.

Pörkölt mellé: Ki mit tudon versenyeznek a nyugdíjasok

Kultúra2011.03.27, 19:37

Táncra perdülnek, vérbõ tarantellát járnak, szólóéneket adnak elõ és mazsorett elõadásban lóbálják a pom-pomokat: egy hévízi vállalkozó országos Ki mit tudot szervezett nyugdíjasoknak és a hatalmas érdeklõdésen maga is meglepõdött. Az ötödik elõdöntõn elsöprõ többségben a nõk, egy 79 éves asszony pedig megmutatja, hogy az elõzõ esti buli után is ki lehet vágni a rezet. Az [origo] a helyszínen álmélkodott a 70 körüliek vitalitásán.

Rogán Antal beszédet mondott a Tisztelet Társaságának rendezvényén

Itthon2011.03.24, 20:09

Rogán Antal is beszédet mondott a Tisztelet Társaságának (TT) irodájában, ahol az úgynevezett Szépkorú Last Minute Ticket Centert, egy nyugdíjasoknak szóló jegyvásárlási lehetõséget nyitottak meg.

Kezdõdik harc a túlélésért a kisebb nyugdíjpénztárak között

Gazdaság2011.02.11, 20:20

A tizennyolc magánnyugdíjpénztárból hétben kevesebb mint kétezer tag maradt, ezeknek a kasszáknak fél évük van arra, hogy rendezzék soraikat. A felügyelet elsõsorban a biztonságosság alapján dönt, de kétezer fõ alatt a taglétszámra hivatkozva is visszavonhatja az engedélyt. Találtunk olyan pénztárat, amelynél harcba szállnak a mûködés fenntartásáért, van ahol még hezitálnak, és van, ahol nem látják értelmét a további mûködésnek.

Nyugdíjemelést is kérhetnek az Orbánnal levelezõ nyugdíjasok

Itthon2010.09.10, 20:42

Rossz közbiztonságra és magas rezsire panaszkodhatnak, kiválaszthatják, hogy a kormány eddigi intézkedései közül melyik tetszik nekik a legjobban és nyugdíjemelést is javasolhatnak azok a nyugdíjasok, akik kitöltik az Orbán Viktor miniszterelnök által nekik küldött kérdõívet. Orbán levele a kormányfõ szóvivõje szerint a nemzeti konzultáció folytatása, 1,7 millió nyugdíjas-háztartásba küldik el.

"Különben szóba se állok vele" - nyugdíjasok Orbán levelérõl

Itthon2010.09.09, 19:16

Megosztja a nyugdíjasokat Orbán Viktor miniszterelnök akciója, aki levelet küld minden nyugdíjasnak, amelyben azt kéri, osszák meg vele gondjaikat, és válaszlevélben írják meg, szerintük mit kellene tennie a kormánynak. A kérdõíves levelet összesen 1,7 millió nyugdíjas háztartásba küldik el, a levél költségeit a Fidesz állja. Azt ígérik, hogy a válaszok alapján alakítják ki a szociális biztonságot és a nyugdíjasok életkörülményeit befolyásoló intézkedéseket. Az [origo] megkérdezett néhány nyugdíjast, hogy mit üzennek Orbánnak.

Gondjaikról faggatja Orbán levélben a nyugdíjasokat

Itthon2010.09.08, 11:28

A nyugdíjasokkal folytatja Orbán Viktor miniszterelnök a nemzeti konzultációt szóvivõjének szerdai bejelentése szerint. Orbán 1,7 millió nyugdíjasnak küld levelet, arra kérve õket, hogy osszák meg vele gondjaikat.

Elítélték a pénzügyi tanácsadót elrabló német nyugdíjasokat

Nagyvilág2010.03.23, 18:12

Elítélte a német bíróság azokat a nyugdíjasokat, akik elraboltak egy pénzügyi tanácsadót, hogy az megtérítse a gazdasági világválság miatt elvesztett befektetéseiket. A csoport vezetõje hat év börtönbüntetést kapott.

Már ötezer "netnagyi" szörföl a weben

Archívum2009.12.15, 17:22

A UPC Magyarország és a Budapesti Mûvelõdési Központ 2006-ban indította el országos szinten a Kattints rá, Nagyi! elnevezésû képzési programját, melyen mostanra már több mint 5000 idõskorú tanuló végzett.

Dollármilliókat lopott el orosz nyugdíjasoktól pénzük kezelõje

Nagyvilág2009.11.01, 14:44

Hatmillió dollárt és hétmillió eurót tüntetett el egy férfi Ororszországban - a pénz egy nyugdjías házaspáré volt. Fiúk halála után örökölték meg az óriási vagyont, aminek egy részét az õket átverõ férfire bízták, hogy fektesse be takarékbankban. A gyanúsított a rendõrség szerint azonban önbetörést hajtott végre, és eltüntette a pénzt. A rendõrség õrizetbe vette.

Utazás 60-on túl

[origo] utazás2009.04.21, 09:55

Ez ENSZ turisztikai világszervezetének tanulmányából egyértelmûen kiderül, hogy 2025-re mintegy 1,1 milliárdnyi lesz a 60 év felettiek száma, vagyis közel duplája a 2000-ben regisztrált számnak. Ez a jelenség arra sarkalja a turisztikai szolgáltatókat, hogy egyre több és egyre jobb kínálattal várják a szépkorúakat, nemcsak tõlünk nyugatra, de egyes vélemények szerint már itt, Magyarországon is.

Postást ejtett túszul egy ukrán nyugdíjas

Nagyvilág2009.02.03, 20:00

Túszul ejtett egy postást egy ukrán nyugdíjas, aki a helyi bányától várta, de nem kapta meg visszkeresetét. A baltával felfegyverzett férfi hívta a rebdõrséget, és 80 ezer forintnak megfelelõ hrivnyát követelt a túszért cserébe.

Juttatást kapnak a legidõsebb nyugdíjasok

Gazdaság2008.10.03, 11:43

A 100, a 95 és 90 éves nyugdíjasok jubileumi juttatásban részesülnek a jövõben - jelentette be Gyurcsány Ferenc az idõsek napja alkalmából Budapesten.     

Segítõkész nyugdíjast késelt meg egy hajléktalan Pesten

Itthon2008.08.28, 14:20

Megkéselt egy 80 éves férfit egy 37 éves hajléktalan Budapesten. Az idõs férfi egy nõ segítségére sietett, akit zaklatott a hajléktalan, mert nem adott neki pénzt.

Kérelemre jár az emelés a dolgozó nyugdíjasoknak

Állás 20112008.08.12, 08:35

Július végéig 98 ezer munkavállaló nyugdíjas kért félszázalékos külön nyugdíjnövelést az Országos Nyugdíjbiztosítási Fõigazgatóság (ONYF) tájékoztatása szerint. A Magyar Nemzet arra emlékeztet, hogy az említett emelés csak kérelemre jár.

Csónakkal indult Svédországba egy részeg nyugdíjas

Nagyvilág2008.07.01, 10:11

Lopott csónakkal próbált hazaevezni Dániából egy svéd nyugdíjas, aki annyira részeg volt, hogy út közben elaludt. A hatóságok partra vitték, majd kitoloncolták Svédországba.

Orbán a nyugdíjasokat puhítja

Itthon2008.06.04, 19:36

Garantálja a Fidesz az idõseknek a nyugdíjuk reálértékének megõrzését - ezt ígérte szerdán Orbán Viktor nyugdíjas szervezetek képviselõinek. A pártelnököt vastapssal fogadták a találkozón. A Fidesz hatpontos egyezséget kötött a nyugdíjas- és idõsügyi szervezetek képviselõivel.

Kevesebb nyugdíjas dolgozik egyéni vállalkozóként

Állás 20112008.03.12, 08:44

Egyre csökken a nyugdíj mellett egyéni vállalakozóként dolgozók száma. Míg tavaly év végén még több mint 88 ezren voltak, február 23-án pedig számuk alig haladta meg a 85 ezret - írja a Napi Gazdaság.

Megbüntették a nyugdíjast elutasító OTP-t

Itthon2008.01.11, 10:28

Megsértette egy nyugdíjas emberi méltóságát az OTP Bank, ezért kétmilliós bírságot rótt ki rá az Egyenlõ Bánásmód Hatóság. A 70 éves ügyfél hitelkártyát akart online rendelni, de a pénzintézet rendszere - születési dátuma alapján - nem engedte ezt neki. Az OTP még az elmarasztalás elõtt javított ezen a gyakorlaton.

Kismamabérletért kampányol a KDNP

Itthon2007.09.09, 12:00

Internetes kampányt indít a fõvárosi KDNP, hogy a kismamák is kedvezményes bérlettel utazhassanak - hasonlóan a diákokhoz és a nyugdíjasokhoz. A párt szerint a fõvárosi közgyûlés támogatja a javaslatot. A kedvezményrõl a gazdasági tárcának kell döntenie.

Még mindig rosszabb a nyugdíjasoknak

Gazdaság2007.08.15, 10:10

A pénzromlás az átlagosnál kedvezõtlenebbül érinti a nyudjíjasokat. Az õ fogyasztói kosarukra számolt infláció az év végére a 10 százalékot is meghaladhatja - írja a Napi Gazdaság.

Ágyában raboltak ki egy nyugdíjast Komlón

Itthon2007.05.19, 12:42

75 ezer forintot és egy késkészletet vittek el a támadók egy komlói nyugdíjastól. A könnyebben megsérült idõs ember csak két nappal az eset után tett bejelentést.

Duronelly Péter: Rosszabbul élünk majd a mai nyugdíjasoknál

Vendégszoba2006.12.04, 11:12

A nyugdíjrendszer válságáról és a lehetséges megoldásokról faggatták elsõsorban olvasóink Duronelly Pétert, a Budapest Alapkezelõ befektetési vezetõjét a Vendégszobában. Szó esett a konvergenciaprogramról is, és az is kiderült: Duronelly nem tartja biztosnak, hogy az országban valaha is bevezetik az eurót.

Szigorodnak a nyugdíjasokra vonatkozó szabályok

Állás 20112006.10.26, 08:40

2007. január elsejétõl az elõre hozott és a normál öregségi nyugdíj melletti munkát is megadóztatnák, igaz, csak a járulékokkal csökkentett összeg után kellene fizetni. 2008. január elsejétõl viszont az elõre hozott nyugdíjat választók már nem vállalhatnának majd munkát, kivéve azok, akiknek nagyon alacsony lesz a járandóságuk - számol be a Népszabadság online.

Új magyar-román nyugdíjegyezmény

Gazdaság2006.09.19, 09:17

Novembertõl hatályos a 2005-ben aláírt magyar-román nyugdíjegyezmény. Az elõzõ - még 1961-ben elfogadott - megállapodás alapján évente 18 milliárd forintot fizet ki a költségvetés a Magyarországon letelepedett romániai nyugdíjasoknak - írja a Napi Gazdaság.

Nehéz évek várnak a nyugdíjasokra

Gazdaság2006.09.07, 09:27

Jelentõsen romolhat a nyugdíjasok szociális helyzete a kormányzati intézkedések hatására. Az aktív idõseket már az idén is járuléknöveléssel sújtották, és tervek szerint munkavégzésük idejére a nyugdíjat is megvonnák tõlük.

2007-ben a statisztika szerint nem lehet megélni a minimálbérbõl

Állás 20112006.08.17, 08:36

A 2007-re elfogadott legkisebb bér nettója 53,9 ezer forint lesz, miközben Magyarországon a létminimum egy felnõtt számára tavaly átlagosan 56,4 ezer forint volt, a 2004-as 53,3 ezer forint után. A nyugdíjasok kevesebbõl is megélnek: az egy nyugdíjasból álló háztartásnak 50,8 ezer, a két nyugdíjasból állónak pedig 87,4 ezer forint volt a minimális igénye - írja a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a Napi Online.

Utazások a nyugdíj után

[origo] utazás2008.02.05, 17:07

Magyarországon ma még ritkaságszámba megy, nyugaton azonban már külön cégek specializálódtak a nyugdíjas korú utazókra. Bár itthon is találhatunk az utazási irodák kínálatában nyugdíjasoknak szóló programokat, az ajánlatok szám egyelõre alacsony. A nyugdíjasok számának növekedésével egyre több idõs turistára számítanak a szakemberek, az õ kiszolgálásuk jelentõs fejlesztéseket igényel.

Orbán 14. havi nyugdíjat is ígér

Itthon2006.01.21, 11:46

Orbán Viktor szerint a 14. havi nyugdíj is lehetõvé válhat a Fidesz járulékcsökkentési programja révén. A Fidesz elnöke errõl Egerben beszélt, a városi sportcsarnokban tartott nagygyûlésen, pénteken. Az MSZP szóvivõje szerint a Fidesz elnöke gúnyt ûz a nyugdíjasokból, akarat nélküli kiskorúaknak nézi õket.

Gyurcsány nem akar személyes csatát Orbánnal

Itthon2006.01.16, 11:55

Az MSZP elnöke, Hiller István szerint a választások tétje, hogy a hataloméhes, fenyegetõ, harcias politizálás helyett az MSZP képviselte nyugodt építkezés gyõzzön. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint a választás arról szól, "halljuk-e a nyugdíjasoknak, a gyermekes családoknak, a munkát keresõk százezreinek és a több bért akaróknak a hangját". A Fidesz szerint ugyanakkor a "luxusbaloldal" nem akarja meghallani az emberek szavát.

Jönnek a páneurópai nyugdíjkasszák

Archívum2005.11.14, 09:14

Rövidesen megjelenhetnek azok a nyugdíjalapok, amelyek több ország leendõ nyugdíjasainak pénzét egyben fektetnék be. A költség és profit szempontjából üdvös megoldás nem mentes az ellentmondásoktól.

Elfogták a nyugdíjast kifosztó bandát

Itthon2005.03.15, 14:23

160 ezer forintot vett el az utcán egy fiatalokból álló társaság egy idõs férfitõl keddre virradóra Dunaújvárosban. A tetteseket rövid idõ alatt elfogták.

Nyugdíjasok tévedtek el a Bükkben

Itthon2005.01.03, 20:05

Eltévedt egy nyugdíjasokból álló kiránduló csoportot keres a rendõrség a környékbeli lakosok segítségével a Bükkben Bükkszentkereszt térségében.

Megtalálták az eltévedt nyugdíjasokat

Itthon2005.01.03, 21:41

Épségben megtalálták azokat a nyugdíjasokat, akik hétfõn tévedtek el a Bükkben, Bükkszentkereszt térségében, miután rájuk sötétedett.

Utcán lövöldözött egy müncheni nyugdíjas

Nagyvilág2004.07.26, 15:04

Lövöldözni kezdett a nyílt utcán egy hetven év feletti férfi Münchenben. Öten megsérültek, közülük többen súlyos állapotban vannak. A lefegyverzett férfi egy lakásban elbarikádozta magát.

200 ezer csótányt tartott egy kínai nyugdíjas

Nagyvilág2004.07.17, 10:37

Háziállatként tartott nagyjából 200 ezer csótányt egy magányos kínai nyugdíjas. A férfi felesége halála után kezdte etetni a szapora rovarokat.

Nálunk nem lesz nyugdíjastévé

Itthon2004.03.25, 07:57

Az idõseknek szóló televízió indul Dániában, Európában elsõként. Magyarországon ilyen csatorna létrehozására nem látnak esélyt a szakemberek, pedig a lakosság harmada tartozik ebbe a korosztályba, ráadásul idejük nagy részét is a képernyõ elõtt töltik. A kereskedelmi tévéket eltartó hirdetõk azonban nem számolnak komoly vásárlóerõként a nyugdíjasokkal - írja a Népszabadság.

A brit nyugdíjasok körében népszerû az online vásárlás

Gazdaság2004.02.19, 15:18

A nõk és az idõsebbek vásárolnak a legtöbbet a világháló segítségével - derül ki egy friss brit kutatásból. A felmérés készítõi szerint a brit nyugdíjasoknak van idejük válogatni a különbözõ akciós termékek között.

Tejeskutya ütött el egy brit nyugdíjast

Nagyvilág2004.01.25, 00:09

Elütött egy tejesautó egy 75 éves brit nyugdíjast. A kocsit éppen a tejesember kutyája, Monty vezette.

Nyugdíjasveszteség-kalkulátorral kampányol a Fidesz

Itthon2003.12.11, 12:34

A Fidesz internetes oldalán elérhetõ egy program, melynek segítségével a nyugdíjasok kiszámíthatják, hogy mennyivel nõnek kiadásaik jövõre. A párt honlapja szerint a program hiteles képet ad a várható változásokról. A Fidesz képviselõi szerint a program riasztó adatokra hívja fel a figyelmet, amelyeket mindenkinek joga van megismerni. A párt bízik benne, hogy a gyerekeik és unokáik segítségével a nyugdíjasokhoz is eljut majd a program.  

Iskolapadba ültek a gyulai nyugdíjasok

Itthon2003.11.10, 17:46

A gyulai Tessedik Sámuel Fõiskolán másfél éve nyugdíjasoknak is indítanak kurzusokat. Jelenleg 110 - 58 és 84 év közötti - nyugdíjas tanul a fõiskolán. Leginkább a számítástechnika érdekli az idõseket, van, aki a kurzus elvégzése után beállt a családi cégbe könyvelni. Az iskola támogatókat keres, mivel eddig ingyen vállalták a képzéseket.

Újabb utcai kampányt indít az MSZP

Itthon2003.11.05, 13:27

A nyugdíjasokkal érintõ ügyekkel fog foglalkozni az MSZP újabb utcai kampánya, amely novemberben kezdõdik. A pártigazgató szerint az MSZP teljesítette a nyugdíjasoknak eddig tett ígéreteit.