Nissan

címke rss

Európába jön az új Infiniti FX

Auto2008.03.05, 13:16

Eddig amerikai luxusmárkának számított és csak szürke importon keresztül lehetett hozzájutni az Infiniti FX-hez, de a Genfben bemutatott új modellel új irányba nyit a Nissan prémium márkája.

2010-ben jön a Nissan elektromos autója

Auto2008.02.28, 16:47

Az évtized végén akarja első teljesen elektromos autóját piacra dobni a Nissan, a kerékagy-motoros autóra azonban további öt évet kell várni.

Nyolc új EuroNCAP törésteszt

Auto2008.02.27, 16:38

Öt személyautót és három pickupot roncsolt össze az autók biztonságát vizsgáló független szervezet a legutóbbi töréstesztjén. A Suzuki Splash utasvédelme négy csillagos lett, a Nissan Navara viszont még egyet sem ért el az ötből.

Infiniti lesz az első hibrid Nissan

Auto2008.02.19, 13:32

Az Infiniti valamelyik modelljében mutatkozhat be a Nissan első saját fejlesztésű hibrid technológiája, várhatóan két éven belül.

Autósmozi: Nissan Murano

Auto2008.02.19, 12:23

A Nissan főleg Amerikának szánt crossovere nem mai darab, hiszen már az utódját is bemutatták tavaly ősszel. Ennek ellenére érdemes végignézni legújabb, rendhagyó autósmozinkat, amelyből kiderül, milyen hasonlóságokat lehet felfedezni egy középkorú hölgy és a luxus szabadidő-autó között.

Infiniti lehet a Nissan GT-R-ből

Auto2008.02.12, 12:39

Elképzelhető, hogy a Nissan elkészíti új sportkocsijának Infiniti változatát, fényűzőbb beltérrel és eltérő karosszériával.

Renault szabadidőautó Genfben

Auto2008.02.11, 16:12

A márciusi Genfi Autószalonon mutatkozik be a Renault vadonatúj szabadidőautója, a Koleos. Az autó igazi vegyesfelvágott, mert a külsőt a Renault tervezte, a lemezek alatt Nissan technika lapul, míg a gyártás Dél-Koreában folyik.

Dupla kuplungos váltó a Renault-tól

Auto2008.02.05, 13:02

A francia márka sem akar lemaradni a versenyben, ezért hamarosan dupla kuplungos automatikus váltókkal bővíti a kínálatát.

Autósmozi: Nissan 350Z

Archívum2008.01.24, 23:37

Már járt nálunk a Nissan 350Z, de a teszt elolvasása után jogos lehet a hiányérzet: nem láttuk mozogni az autót. Autósmozink megtekintése után másképp lesz.

A dakaros bálna

Auto2008.01.24, 10:53

A Pajero dakaros sikereit nem lehet nem észrevenni, a nevet mindenki összemosta a terepralis eredményekkel. Pedig a Pajero Wagon változatról minden eszembe jut, csak egy versenyautó nem.

Nissan Note-modellfrissítés

Auto2008.01.10, 14:04

A hároméves Note megkapta első ráncfelvarrását. A módosítások egyelőre csak a japán belpiacra gyártott modelleket érintik, de vélhetően még idén az Európába szánt példányok is megkapják az új arcot.

A Mercedes GLK-tól a Volvo XC60-ig

Auto2008.01.08, 11:33

2008 igen mozgalmas lesz az autóiparban, az összes méretosztályban fontos modellek bevezetése várható. Összegyűjtöttük a legfontosabb újdonságokat, kategóriákra lebontva. A kisautók és kompaktok valamint a limuzinok után a harmadik részben a szabadidő-autókról lesz szó.  

Dacia Sanderótól Lancia Deltáig

Auto2008.01.08, 11:29

Az új év igen mozgalmas lesz az autóiparban, az összes méretosztályban fontos modellek bevezetése várható. Összegyűjtöttük a legfontosabb újdonságokat, kategóriákra lebontva. Fiat 500, Suzuki Swift Sedan, Dacia Sandero, Lancia Delta és még sokan mások - az első részben az idén debütáló kis- és a kompakt autókról lesz szó.

Guruló nappali a Nissantól

Auto2007.12.19, 12:41

Elméletileg egy egyterű tanulmány, gyakorlatilag egy guruló nappali a Nissan új tanulmánya, a Forum, amelyről a Detroiti Autószalonon rántják le a leplet januárban.

Négycsillagosra tört a Nissan X-Trail

Auto2007.11.29, 10:59

Négycsillagosra tört a Nissan szabadidő-autójának második generációja az EuroNCAP töréstesztjén. A típus különösen jól védi a hátul ülő gyerekeket.

Z, az ábécé első betűje - Nissan 350Z teszt

Auto2007.11.26, 04:22

A Datsunnal legendássá vált Z betű napjainkban a 350-es szám mögött áll, és egy, a dicső elődhöz mérhető sportkupét takar, amely  most már 313 lóerős, hátsókerék-hajtású, igazi élményautó. Egy autó, amely inkább Z, mint Nissan.

Tágas és takarékos - Nissan Tiida 1.5 dCi Acenta-teszt

Auto2007.11.16, 14:01

Ez a két jelző illik leginkább a Nissan Tiida dízelmotoros változatára. Orrában a Renault jól sikerült 1,5 literes dCi-je ketyeg, de a benzinesnél két-három literrel alacsonyabb fogyasztás csak nagyon hosszú távon térül meg a tetemes felár miatt.

Kiszivárgott képek az új Muranóról

Auto2007.11.12, 13:46

Egy internetes fórumon keresztül kerültek nyilvánosságra az első képek az új Muranóról. A kocsit hivatalosan a Los Angelesi Autószalonon mutatják be.

Készítse ön autósmozinkat!

Auto2007.11.09, 10:29

Úgy gondolja, nem a lényeget emeljük ki autósmozinkban? Jobban, vagy csak másképp képzelné? Ön adja az ötletet, mi a stábot.

Félúton - Nissan Pathfinder teszt

Auto2007.10.27, 17:13

A Nissan terepjáró kínálata elég összetett, van a majdnem terepjáró Qashqai, az SUV X-Trail és Murano, majd jön a valódi terepjáró Patrol és a pick up Navara. Valaki magyarázza el, ezen belül a Pathfinder mire való!

Még erősebb Nissan GT-R jön

Auto2007.10.26, 14:47

Jóformán még be sem mutatták, a Nissan már tervezi az erősebb változatot új sportkocsijából. A GT-R V-Spec leghamarabb 2009-ben, egy évvel a normál GT-R után jelenhet meg.

Minőségével hódítana Európában az Infiniti

Auto2007.10.26, 11:39

A jövőre Európában is megjelenő Infiniti a legtöbb luxusmárkájával ellentétben nem a szélesebb modellválasztékkal akar sikeressé válni. A mennyiségi eladások helyett a márka kezdetben arculatformálással készül sokat foglalkozni.

Képeken a Nissan GT-R

Auto2007.10.17, 11:29

Kémfotók és találgatások tömkelege után végre hivatalos képeken is látható a Nissan új sportkocsija, a GT-R. Az első információk szerint a kocsi olyan gyors lesz, mint egy Porsche 911 Turbo, de csak fele annyiba fog kerülni.

Új kamerarendszer a Nissantól

Auto2007.10.15, 12:42

A Nissan négy kamerából álló rendszere az autót és környezetét felülnézetből ábrázolja parkolás közben, jelentősen megkönnyítve ezzel a kezdő sofőrök dolgát.

Fiatalos kabrió-tanulmány a Nissantól

Auto2007.10.12, 17:49

A Pivo 2 után, második tokiói autószalonra szánt tanulmányautóját is bemutatta a Nissan. A Round Box egy mókás kinézetű kompakt autó, amely a fiatalabb generációnak próbál imponálni.

Beszélő buborék a Nissantól

Auto2007.10.10, 11:16

A Nissan elkészítette 2005-ös Pivo tanulmányának folytatását, amely még mókásabban néz ki, mint az előző. A furcsa külső azonban egy praktikus városi autót takar, mellyel beszélgetni is lehet.

Rejtett erő - Renault Clio 2.0

Auto2007.10.03, 13:09

Kis autó, nagy motor. Ez a recept főleg a GTI-készítők kedvence, de a Renault most mégis valami mással próbálkozik ebben a témakörben. Mivel sportautónak ott a vérbő RS, a kétliteres, 140 lóerős benzinmotorral szerelt Cliót inkább afféle kompakt túraautónak szánják.

Mexikóból szeretettel - Nissan Tiida 1.6 teszt

Auto2007.10.02, 09:00

Elöl-hátul harapós tárcsafék, pörgős 1,6 literes motor, elképesztő módon fogó és betyárkodásra csábító kézifék. Nem tévedés, a fenti jellemzők az alábbi teszt főhősére, a Mexikóból érkező Nissan Tiidára értendőek, amely viselkedését tekintve olyan, mint egy nagyvállalat középkorú kontrolingese a karácsonyi bulin egy üveg tömény után: a hétköznap halkszavú szürke egérke nyakkendőjét meglazítva képes vadulni.

Harmadik nekifutás - Renault Laguna III menetpróba

Auto2007.09.18, 17:21

A harmadik generációs Laguna fontos modell a Renault történetében: helyre kell állítania a típusnak az előd megbízhatatlansága miatt megtépázott renoméját, másrészt új vásárlókat is kell szereznie, akik a prémiummárkáktól fordulnának a francia autó felé.

Városjáró - Nissan Qashqai

Auto2007.09.08, 13:27

A Nissan az Almera pótlását három modellel oldotta meg. Ezek közül a legizgalmasabb egy új kategória szülötte. Nem SUV, de személyautó sem, crossover névre hallgat. Kifejezetten kellemes választás.

Nissan-újdonságok Frankfurtra

Auto2007.08.31, 12:08

Egy fiataloknak szánt elektromos tanulmánnyal készül a Frankfurti Autószalonra a Nissan. Bár valószínűleg soha nem kerül gyártásba, a háromüléses, bukósisakra emlékeztető formájú Mixim érdekes próbálkozásnak tekinthető. Emellett látható lesz az enyhe modellfrissítésen átesett, 2008-as Micra, és egy különleges fényezésű Micra C+C is.

Új hobbiterepjáró az Infinititől

Auto2007.08.17, 11:02

Lehullt a lepel az Infiniti új EX35 nevű hobbiterepjárójáról, amely kulcsszerepet kap majd a márka 2008-as európai bevezetésekor.

Európába érkezik az Infiniti

Auto2007.08.16, 12:00

Amerikai és oroszországi sikerei után Európa meghódítására készül az Infiniti. A Nissan prémium márkájával főleg a Lexus, az Audi, a Mercedes, és a BMW orra alá szeretnének borsot törni.

A vadászidény végén - autós ünnep Szent Kristóf napján

Auto2007.08.07, 15:32

Csak arról akartam beszélni Sánta Lászlóval, hogyan találja meg a lopott autókat a Zsaru-Car volánjánál ülve. Erre ő meghívott a Szent Kristóf napi találkozóra, ahol többek között az autóvadászat éves eredményhirdetése és díjkiosztója is lezajlott.

Zseb-Corvette az Opeltől

Auto2007.07.19, 11:18

Csodálatos dolog túraautózni az Alpokban így, a nyár derekán. Intenzívek az illatok, buja és gazdag a természet, a hegyek pedig fenségesen koronázzák a látóhatárt. Egy ilyen kirándulást már csak az tehet teljesebbé, ha a hozzá választott autót kifejezetten erre a célra gyártották. Az Opel GT-t arra használtuk, amire a neve alapján született: eltúráztunk vele Szlovéniába.

Elektromos autókat készítene a Nissan

Auto2007.06.28, 10:38

Vakmerő tervet dolgozott ki a Nissan, hogy a környezetbarát autók szegmensében megszorongassa a legnagyobb hibrid gyártót, a Toyotát. Hagyományos hibridek helyett a Nissan mérnökei ugyanis tisztán elektromos autók kifejlesztésébe kezdenek.

Szuperolcsó autót készít a Nissan

Auto2007.06.22, 11:30

A Nissan is beáll szépen a sorba, és már-már hihetetlenül olcsó autó fejlesztésébe kezdett. Az új japán kisautó állítólag a Dacia árának a felébe fog kerülni.

A betondzsungel harcosa - Nissan Qashqai 2,0 4WD teszt

Auto2007.06.11, 11:55

Magas építésével és terepjárós küllemével új színt hozott az alsó középkategóriába a Nissan legújabb modellje. A hagyományos kompaktok és a szabadidő-autók keresztezéséből született crossover nem való igazi terepre, de a kátyús utakkal és a hatalmas padkákkal azért könnyedén megbirkózik a városban.

Törölheti a slusszkulcsot a mobil

Techbázis2007.05.25, 11:44

A Nissan amerikai leányvállalata figyelmeztette ügyfeleit, ne rakják autóik elektronikus indítókulcsát túl közel a bekapcsolt mobilokhoz, a telefonok ugyanis törölhetik azok tartalmát, működéskételenné téve a kulcsokat.

A Qashqai a legbiztonságosabb

Auto2007.05.24, 13:30

Még egy autó sem szerepelt olyan jól az EuroNCAP szervezet tíz éve tartó törésteszt sorozatán, mint a Nissan kompakt szabadidő-autója. A másik vizsgált kocsi, a Kia Carens is jó eredménnyel zárta a vizsgálatot.

De legalább tágas - Nissan Tiida menetpróba

Auto2007.05.21, 16:21

A Nissan elsősorban azoknak az érett családapáknak szánta a Tiida nevű modelljét, akiknek a külső csak sokadrangú tényező egy autó megvásárlásakor, a praktikum, a megbízhatóság, a tágas utastér és egyéb józan tényezők mögött.

Kémfotók a hétüléses Qashqairól

Auto2008.01.02, 01:04

Egy három üléssorral rendelkező és legalább 200 mm-rel hosszabb tengelytávú Nissan Qashqait kapott lencsevégre a brit Car Magazine fotósa.

Gondban a Nissan

Auto2007.04.27, 12:55

A tavalyi eladási adatok szerint hét évi emelkedés után 2006-ban csökkent a japán gyártó bevétele. Ezzel a Nissan életében egy elég nehéz időszak vette kezdetét, hiszen helyzetét a Honda és a Toyota előretörése tovább rontja.

BMW X3 ellenfél az Infinititől

Auto2007.03.29, 10:45

A Nissan luxusmárkája az áprilisi New Yorki Autószalonon állítja ki először kompakt méretű szabadidő-autóját, amely az EX35 nevet kapta.

Júniustól kapható a Nissan Tiida

Auto2007.03.27, 09:56

A Nissan Europe bejelentette, hogy alsó-középkategóriás Tiida elnevezésű kompaktját júniustól számos európai országban is piacra dobja. Az Amerikában Versa néven már régebb óta kapható autó kétféle karosszériaváltozatban, 3 fajta motorral lesz elérhető.

Megreformálná a közlekedést a Nissan

Auto2007.03.19, 11:53

A Nissan tavaly október óta dolgozik az Intelligent Transportation System (ITS) nevű rendszerén, amely lehetővé tenné az autók és a közlekedési lámpák közti folyamatos kommunikációt, drasztikusan csökkentve ezzel, többek közt például a kereszteződésekben történő balesetek és a dugók számát.

Új Nissan X-Trail és 350 Z Genfben

Auto2007.03.08, 16:25

A Nissan egy csomó apró módosítás mellett az X-Trail megújult változatával próbálta felhívni magára a figyelmet Genfben. A szabadidő-autó kívülről alig változott, de a lemezek alatt sokkal fejlettebb technika lapul. Emellett a 13 lóerővel erősebb 350 Z-t is bemutatták.

Kedden rajtol a 77. Genfi Autószalon

Auto2007.03.05, 12:06

A sajtó számára kedden nyitja meg kapuit Európa legrangosabb autós kiállítása, a 77. Genfi Autószalon. Különleges premierek, gyönyörű tanulmányautók és autócsodák várhatóak. Kedvcsinálónak egy kis előzetes az előre bejelentett újdonságokból.

Újabb autógyár épül Indiában

Archívum2007.02.26, 11:55

Mintegy 900 millió dollár értékben épít autógyártó üzemet Indiában a Renault és a Nissan karöltve egy helyi iparági vállalattal. Az indiai autógyártás kapacitása 2010-ben elérheti a kétmilliós éves darabszámot.

Megérkezett a Qashqai Magyarországra

Auto2007.02.22, 16:54

A Nissan a mai napon mutatta be hazánkban a legújabb modelljét, a Qashqait. Az új kategóriát nyitó modell nem igazi terepjáró, de nem is személyautó. Az értékesítése holnaptól kezdődik.

Kémfotókon az új Nissan Skyline GT-R

Auto2007.02.16, 10:42

Egy szerencsés arizonai lakos lencsevégre kapott egy enyhén álcázott Nissan Skyline GT-R-t. Az új sportautó várhatóan 2009-ben jelenik meg.

Minek nevezzelek? - Nissan Qashqai menetpróba

Auto2007.02.22, 16:50

A Nissan egyszerre három modellel próbálja pótolni a megszűnő Almerát, ebből az egyik a különleges Qashqai. Azt még nem tudni, hogy mennyire jön be ez a taktika, de az újdonság meggyőző.

Fogyókúrára fogják az alkatrészgyártókat

Auto2007.02.07, 13:25

Új trendet indíthat el a Nissan, mely az autóiban használt alkatrészek készítőitől azok súlyának jelentős csökkentését kérte. A lépéssel meg akarják állítani az autók tömegének régóta tartó folyamatos növekedését.

Újabb magyar kiesők a Dakaron

Auto2007.01.19, 09:38

Az El Rasidia és Quarzazate közötti szakaszon két magyar autós egység is feladni kényszerült a versenyt: mind a Nissannal versenyző Kis-Czeglédi kettős, mind a Bowleres Kristóf-Simon duó technikai okok miatt esett ki.

Terepre, magyar! - Nissan Pathfinder 2007

Auto2007.01.09, 11:57

Az összkerekes élharcos Nissan mostantól még gazdagabb extralistával kínálja drabális Pathfinderét. Az autó nagy is, jó is, városban elvan, terepen boldog, csak gazdaságos fürgeséget ne várjunk tőle.

Tereprali: Kis Sándor az új bajnok

Archívum2006.10.30, 07:56

Ács László győzelmével fejeződött be a tereprali ob hetedik, utolsó futama. Kis Sándor, aki a záróviadal előtt már behozhatatlan előnnyel vezetett, nem indult a versenyen.

Nyitottan bármire - Nissan Micra C+C 1.6 160 SR

Auto2006.09.21, 15:06

Tudják, van nekünk egy beépített emberünk, éppen szerzi a jogsit, nő, szőke. Persze, hogy fiatal, persze, hogy még tanul, csinos, trendi meg minden. És rágja párja fülét, hohó, hamarost autót kell venni! Tessék, itt a Nissan cicamackó kupé-kabriója.

Autósmozi: Nissan Micra C+C

Auto2006.09.13, 13:57

És még jó az idő, és igazából most jó, a legjobb kabriózni! Ha mégsem, s most, amikor ezt olvassa, éppen szakad az eső vagy a hó, röpködnek a mínuszok vagy 45 fok van árnyékban, mert nem Magyarországon tapad a monitorra, vagy nem 2006. szeptemberének közepét írjuk, sebaj, stábunk és a Nissan Micra C+C akkor is felvidítja.

Alkalomhoz a forma - Nissan Murano

Auto2006.09.04, 12:24

Amerikai vagyok, pénzem dögivel, kell egy új kocsi, rohanok Muranót (is) venni. Európai márkafan vagyok, pénzem dögivel, miért is ne még egy új autó, rohanok Muranót (is) venni. Jó világpolgár vagyok, pénzem dögivel, megfogott a szépsége, rohanok Muranót (is) venni. Magyar vagyok, pénzem valamiért dögivel, kéne valami szép, szép nagy, mindenkinek BMW-je meg Mercije van, a Hummertől anya eltiltott.

Palik mellett a versenyautóban

Auto2006.09.01, 08:10

Egy új Nissan-kereskedés megnyitóján volt szerencsém beülni Palik László tereprali-versenyautójába. Röviden: zseniális.

Rekeszek közt - Nissan Note 1.5 dCi

Archívum2006.08.23, 07:47

Egy praktikus kis családi egyterű és egy takarékos dízelmotor társítása már eleve jó ötlet, ám szerencsére a Nissan kuktái még egy sereg aprósággal tovább fűszerezték az alaplét. A végeredményt elsősorban városlakó családosoknak szánják kevés metálfénnyel pirítva, melegen tálalva, kizárólag elvitelre.

Autósmozi: Nissan Note

Auto2006.08.23, 07:53

Tudja, hogy Materazzi igazából mit mondott Zidane-nak a focivébén?

Új leosztás - Toyota RAV4 X 2.2 D-4D

Auto2006.07.14, 08:45

Engedjenek meg egy találós kérdést. Hogyan lehet az, hogy az egyhetes teszt elteltével, miután ezer kilométert tettünk az órába, az autó többet ér? Semmi avulás, amortizáció? Időcsapdába kerültünk? Mi lehet a megoldás? A cikk végére kiderül.

Autósmozi: Nissan Pathfinder

Auto2006.07.04, 11:17

Nem, ő nem a Navara újra. Igen, a Pathfinder majdnem olyan, mint a Navara. Hatalmas, már-már luxusszintű, de inkább igazi terepjáró, mint városi dzsungelharcos.

Maci a málnásban - Nissan Pathfinder 2.5 dCi LE aut.

Auto2006.07.04, 11:22

Három ilyen egymás mellett vagy mögött, s máris kormánydelegációra gyanakszik az ember. Keresi a felvezető motoros rendőrt, elmormol egy imát, átmegy sötétzöld környezetvédőbe. Pedig barátunk, ha át is gázol mindenen, csak egy melegszívű behemót. Hétüléses dízel szabadidőautó.

Apa, ilyet kérek - Nissan Micra C+C menetpróba

Auto2006.06.23, 11:40

Kevés nőiesebb autó van. A Nissan Micra C+C amúgy nyilván egy szerethető, kedves, okos kis kocsi. Már kapható, alapból 4 millióért.

Sárdagasztás a ringen - Nissan 4x4 menetpróba

Auto2006.06.02, 11:29

A Nissan hazai importőre szépen összeszedte a kínálatában szereplő összkerekes modelleket és kivitte őket a Hungaroring közepén lévő Adventure Parkba. Ezek után nem volt más dolga, mint összetrombitálni a honi szaksajtót és elégedetten figyelni, ahogy ámokfutást rendeznek a sártengerben.

Zerelem - Nissan 350Z menetpróba

Archívum2006.05.31, 14:57

Megújult a Nissan hátsókerekes, kiváló sportkocsija, a már 300 lóerős 350Z-t kupéként és roadsterként is vallattuk a Hungaroringen.

Kisék az élre álltak

Auto2006.05.08, 10:00

A Kis Sándor, Czeglédi Péter kettős nyerte a terepralisok országos bajnokságának harmadik futamát.

Toronyiránt - Nissan Navara Double Cab 2,5 4WD

Auto2006.04.21, 08:10

A szélesebb magyar köztudatba valószínűleg Chuck Norris vitte be a legjobban a pick-up fogalmát még a videózás hőskorában., amikor ilyen platós csodákkal üldözte és tiporta a világuralomra törő gonosz elemeket a jól megérdemelt dagonyába. A Nissan Navara szintén alkalmas hasonló célokra, de vigaszágon azért bálát is hord, esetleg jachtot vontat, ráadásul mindezt úgy, hogy egy centi aszfaltra sincs szüksége.

Autósmozi: Nissan Navara

Archívum2006.04.21, 07:47

Videó az új Nissan-pickupról, a kategóriájában legerősebb Navaráról hóban, fagyban, össztűzben.

Micrakozmosz - Nissan Micra 1.2 Fitt

Auto2006.04.12, 14:32

A Micrát szeretgetni kell, telerakni plüssállattal, vigyorogva vezetni, bezsebelni a fürkésző, elismerő pillantásokat, és tankolni - gyakran.

Balesetmegelőző rendszert fejleszt a Nissan

Auto2006.03.17, 15:33

A Nissan aktív, vezetést segítő rendszer fejlesztésébe kezdett, amely a követési távolság betartását könnyíti meg.

Idill - Nissan Note menetpróba

Auto2006.03.13, 14:42

Megérkezett, nagyon családi, ára is baráti. Vezettük a Nissan Renault-közeli egyterűjét, amely nem Tone, nem Tino, hanem Note.

Keménytető a Nissan Navarához és Pickuphoz

Auto2006.03.13, 09:06

A Nissan tovább bővíti hard-top programját platós, összkerék-hajtású kishaszongépjárművei részére.

Kamarás Iván terepralizik

Archívum2006.03.06, 12:17

A Domony környéki VI. Adrienn-Gombi Kupával megkezdődött a honi tereprali-bajnokság, az első versenyt Ácsék nyerték Nissannal. A harmadik futamon Kamarás Iván, a népszerű színész is rajthoz áll a Szalay Dakar Team színeiben.

Mister K és a Datsun Z - Datsun 240Z

Archívum2006.03.03, 16:12

Minden híres autónak megvan a maga legendája - még a japánoknak is. Csak ezekről alig lehet olvasni valamit, mert a felkelő nap országából - talán a nyelvi akadályok miatt - kevés információ szivárog át a világ többi felére. A Nissan híres sportkocsija, a Datsun 240Z harmincöt évvel ezelőtti születésének körülményeiről Balázs Viktor lebbenti fel a fátylat.

Autósmozi: Nissan Micra 160 SR

Auto2006.02.26, 20:20

A főszerepben ezúttal a Nissan Micra 160 SR, amely nevével ellentétben nem 160 lóerős, de ettől függetlenül bitang jól megy.

Száguldó szatyor - Nissan Micra 160 SR

Auto2006.02.23, 23:18

Durván szexista domborulatainak és játékautós megjelenésének csak kevés hölgy tud ellenállni, ám a kikerekedett Micra a férfitársadalom jelentős része számára csupán egy körhintáról elszabadult kisautó. Őket hivatott jobb belátásra bírni az SR 160 nevű sportváltozat, amelynek egyik tesztpéldánya az [origo] autós rovatában is megkezdte aknamunkáját.

Képek a Nissan új üzemanyagcellás X-Trailjéről

Auto2006.02.01, 12:34

A Nissan nagynyomású hidrogénnel üzemeltetett, új üzemanyagcellás X-Trailje egy ideje már rója a tesztkilométereket, íme két kép a szériatestvéreitől kissé eltérő autóról.

Nissan 350Z 350 lóerővel

Auto2006.01.23, 08:51

A Nissan házi tuningcége, a NISMO Tokióban mutatta be legújabb tanulmányát, a felpumpált Fairlady Z 350 lóerőt teljesít.

Hidrogéncellás X-Trailt tesztel a Nissan

Auto2006.01.10, 13:35

A japán kormány engedélyezte az üzemanyagcellás hidrogénhajtású X-Trail közúti tesztelését.

Képek Kisék rommá tört Nissanjáról

Archívum2006.01.09, 12:27

A 28. Dakar-ralin szerencsétlenül járt Kis, Czeglédi páros már haza is utazott, és végre képeket is tudunk mutatni autójukról, azaz a Nissan maradékáról.

Liszi új navigátorral a Dakaron

Auto2005.12.09, 11:25

Liszi László keményen készül az esztendő utolsó napján rajtoló Dakar-ralira: a magyar autóversenyző a következő sivatagi száguldáson a legjobb ötven közé szeretne bekerülni.

Begyógyulnak a Nissan karcolásai

Auto2005.12.06, 12:15

Öngyógyító autófestéket hoz forgalomba hamarosan a japán Nissan autógyár: az átlátszó kence regenerálja magát, mintegy begyógyítva az autók fényezésén esett "sebeket".

Gazdára talált a Nissan 350Z Roadster

Auto2005.12.05, 11:18

A Nissan Sales Central & Eastern Europe Kft. a minap átadta a Big Bang kampány nyereményautóját, egy 350Z Roadstert.

A Nissan Murano a világ legszebb autója

Auto2005.11.28, 16:18

Olaszországban a művészekből, formatervezőkből, építészekből, és autós szakírókból álló zsűri szépségdíjjal jutalmazta a Muranót.

Megnyílt a Budapesti Autószalon

Auto2005.10.25, 09:13

Már látogatható Magyarország legnagyobb négykerekű seregszemléje, a 18. Nemzetközi Járműipari Szakkiállítás, az Automobil 2005. A Hungexpo területén lévő rendezvény idén először kilenc napon keresztül várja a látogatókat.

Olaszország - Magyarország 1-0

Auto2005.09.30, 07:37

A csütörtöki, igen kemény napot is sikerrel vették a mieink az egyiptomi Fáraó-ralin. Botrányos döntésen, féltengely-törésen, fennakadáson, karambolon túl...

Elkészült az első Nissan Micra C+C

Auto2005.09.23, 15:56

Az angliai Sunderlandben lévő Nissan-üzemben elkészült az első C+C Micra.

Egyiptomban a magyar terepralisok

Auto2005.09.23, 13:20

A Fáraó-rali az, amelyre mindig jó szívvel fog gondolni Szalay Balázs - a viadal 2003. évi kiírásán aratta ugyanis pályafutása első nemzetközi győzelmét. Az idei egyiptomi viadal hétfőn kezdődik, és Szalay ezúttal is ott lesz a rajtnál a zöld Opel Fronterával, no meg Tagai Róberttel a navigátorülésben. Ahogy a tavalyi dobogós Palik László, Darázsi Gábor páros, no meg a szintén Nissant hajtó Kis Sándor, Czeglédi Péter is indul.

Már itthon is kapható az új Nissan Micra

Auto2005.09.13, 11:16

A 2003-ban sikeresen bevezetett, és azóta is szép eladási számokat produkáló Nissan Micra most először esett át kisebb-nagyobb módosításokon. Az úgynevezett Micra M/C nemcsak küllemében és belső dizájnjában, hanem felszereltségében és motorválasztékában is megújult.

Nagykirály - Nissan Navara menetpróba

Auto2006.04.21, 08:11

Egyszercsak átrombolunk egy padkán, eltekerjük azt a kapcsolót, és durvulunk befelé az útnak nevezett erdőirtáson. Gáz nélkül. Leről fel, felről le, tökmindegy, alapjáraton.

Kisék nyerték az I. Építőipari Kupát

Auto2005.07.04, 19:30

A Baja Slovakián elért sikerek után ismét két RTL Motorsport Klubos egység állhatott fel a dobogóra a Tereprali Országos Bajnokság negyedik futamán.

Átvilágítaná utasait a Nissan

Auto2005.06.23, 11:59

A Nissan olyan ultrahangos rendszert fejleszt, amely a bennülők csontozatának keménységét ellenőrzi, és az eredményhez igazítja a légzsákok és az övfeszítő működésbe lépését.

Holttérgyilkos rendszert fejleszt a Nissan

Auto2005.06.22, 12:17

A Nissan olyan rendszeren dolgozik, amely folyamatosan kamerákkal figyeli és elemzi autónk környezetét, az adatokat pedig a középkonzolon elhelyezett monitorra továbbítja.

Varga vezet Szardínián

Auto2005.03.18, 12:08

Március 17. és 19. között Szardínián porol a tereprali sprint Európa-kupa mezőnye. Az autósok közt a Szalay, Tagai, Opel Frontera trió, a motorosoknál Varga Ákos igyekszik KTM-mel.