munkanélküliség

címke rss

Az IMF 5,5 millió bevándorlót akar Spanyolországba

Nagyvilág2018.08.15, 15:51

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint annak érdekében, hogy Spanyolország finanszírozni tudja a nyugdíjrendszerét, 5,5 millió bevándorlót kell befogadjon, noha a spanyol fiatalok 34%-a munkanélküli. Az országban amúgy él már 4,6 millió bevándorló hátterű.

Több mint 40 éve nem volt ilyen alacsony a brit munkanélküliség

Gazdaság2018.08.14, 15:16

A brit statisztikai hivatal (ONS) adatai szerint a júniussal zárult három hónapban átlagosan 4 százalék volt az állástalanok aránya. Ez 1975 februárja óta a legalacsonyabb szint, és még a szakértőket is meglepte.

A hét, amikor padlóra került Görögország, a Ryanair és a Facebook is

Gazdaság2018.07.29, 18:05

A héten inkább a negatív hírek jellemezték a gazdaság világát. Görögországot történelmi katasztrófahullám sújtja, ez kihatással lesz a turizmuson keresztül az ország gazdaságára is. Rossz híreket közölt a Facebook, és a legendás elnökét elvesztő Fiat-Chrysler csoport is. Bajban van a Ryanair, amely több száz járatát törölte a sztrájkok miatt. Heti gazdasági összefoglaló.

Újabb rekordot döntött a munkanélküliség

Gazdaság2018.07.27, 11:37

Magyarországon újabb rekord dőlt meg, ugyanis immár csak 3,6 százalékos a munkanélküliségi ráta. Ez a szám a nyáron akár 3 százalék alá is csökkenhet, amire az 1980-as évek óta nem volt példa. A magyar foglalkoztatottság uniós mércével is kiemelkedő, az EU-rangsorban Magyarország a harmadik helyen áll. Simon Attila István, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára szerint a rendszerváltás óta nem dolgoztak ennyien Magyarországon.

Nincs friss diplomás munkanélküliség

Itthon2018.07.18, 07:47

A friss diplomások között gyakorlatilag nincs munkanélküliség - jelentette ki Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.

Egyre többen dolgoznak Magyarországon, közel az álomhatár

Gazdaság2018.06.28, 11:59

Magyarországon egyre többen dolgoznak, annyian, hogy a nyári hónapokban évtizedek óta nem látott rekord dőlhet meg. Szakértők szerint 250-300 ezer főre van a teljes foglalkoztatottság. Varga Mihály pénzügyminiszter szerint a következő hónapokban is csökkenhet a munkanélküliség.

A magyar munkanélküliség már alacsonyabb, mint a német

Gazdaság2018.04.27, 13:02

Magyarországon egyre többen dolgoznak, így a munkanélküliség tovább csökken. Egy év alatt újabb 67 ezer ember állt munkába. Jó hír, hogy ez az adat úgy született meg, hogy a közmunkások és a külföldön dolgozók száma is csökkent. A magyar munkanélküliségi adat lehagyta a németet.

Hollandiában a migránsok 85%-a nem dolgozik

Nagyvilág2018.04.18, 17:17

A Holland Statisztikai Hivatal adatai alapján a 2014-től napjainkig az országba érkező harmadik világbeli migránsok 85%-ának nincs még munkája.

Történelmi mélyponton a magyar munkanélküliség

Gazdaság2018.03.28, 10:43

A magyar foglalkoztatottság és munkanélküliség is tartja magát a rekord alacsony szinten. Nyáron olyan jó adatok jöhetnek, amelyre a nyolcvanas évek óta nem volt példa. Közel az unió által kitűzött foglalkoztatottsági cél is.

A migráns nők több mint 88 százaléka nem dolgozik Németországban

Nagyvilág2018.03.17, 15:13

Megdőlt az a liberális gondolatmenet, amely szerint az olcsó munkaerő miatt van Európának szüksége a migránsokra. Friss adatok alapján azt állapították meg, hogy a Németországban élő migráns nők 88,5%-a egyáltalán nem doglozik – teljesen elszigetelten élnek. Az Institute of teh World Economy most közzétett adatai szerint a migráns férfiak fele sem talál munkát. 

Történelmi szinten a magyar beruházások, rekord alacsony a munkanélküliség

Gazdaság2018.03.04, 15:34

A héten papíron beköszöntött a tavasz, igaz, a hőmérséklet még a zord telet idézi. Azonban a március  nemcsak egy új évszak érkezését jelenti, hanem egy új magyar fizetőeszközét is. A hó elejétől lehet találkozni a forgalomban az új, modern 1000 forintossal. A héten több jó hír érkezett a magyar gazdaságról, míg külföldön inkább bizonyos dolgok hiánya keltett nagy felzúdulást. Heti gazdasági összefoglaló.

Rekord alacsony a munkanélküliek száma

Gazdaság2018.02.27, 10:05

A magyar munkanélküliség továbbra is rekord alacsony szinten van. Az elmúlt három hónapban 35 ezren dolgoztak többen, mint egy évvel korábban.

A magyarok nem félnek a munkanélküliségtől

Gazdaság2018.02.23, 11:54

Az előző negyedévhez képest egyes szegmensekben kis mértékben mérséklődtek a különbségek a munkavállalói bizalom terén novemberben, ugyanakkor továbbra is magas, csaknem 70 pontos értéket vett fel az index, ami egy 5 pontos emelkedést jelent az előző év hasonló időszakához képest.

Jelenleg ezek a világ legnyomorúságosabb országai

Gazdaság2018.02.15, 16:23

Nem szokványos rangsort vezet a Bloomberg, amely két gazdasági tényezőt összevetve alakítja ki a kissé durvának hangzó „nyomor-indexét". A valóság ennél azonban enyhébb, a mutató az inflációs adatokat és a munkanélküliséget veszi figyelembe. Nem meglepő, de sorozatban negyedik éve Venezuela áll a nem túl dicsőséges rangsor élén.

Rekordszinten a magyar foglalkoztatás

Gazdaság2018.01.30, 10:52

A magyar munkaerőpiacról tett közzé adatokat a Központi Statisztikai Hivatal. 2017 ebből a szempontból egyértelműen sikertörténetnek számít, hiszen rekordszinten van a magyar foglalkoztatottság, és a munkanélküliség is csak 3,8 százalékos.

Súlyos okok állnak az iráni elégedetlenség hátterében

Gazdaság2018.01.08, 22:54

Elsősorban gazdasági okokkal magyarázható az iráni tüntetéssorozat, amely a múlt héten 80 városra terjedt ki. A 2012-es büntetőintézkedések óta sokat romlott a helyzet az olajban gazdag országban, és sokkal alacsonyabb életszínvonalon élnek az irániak, mint tíz ével ezelőtt. Tartón magas az infláció, zuhant az egy főre jutó kereset, minden harmadik fiatal munkanélküli, az élelmiszerek ára pedig megduplázódott. Az utolsó csepp a pohárban az idei költségvetés megszorításai és a benzin árának 50 százalékos emelése lehetett. 

Novák Katalin: A fiatalokra is több figyelem irányul a családok évében

Itthon2018.01.05, 13:54

A fiatalokban van a jövő, ezért 2018-ban, a családok évében rájuk is minden eddiginél több figyelem irányul majd – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Történelmi mélységben a munkanélküliség Magyarországon

Gazdaság2018.01.04, 12:31

Egyre kevesebb munkanélküli van Magyarországon, a nem dolgozók aránya soha nem látott mélységben. A 3,8 százalékos munkanélküliségi rátára reagálva Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt mondta, hogy egyre közelebb a teljes foglalkoztatottság.

A válság előtti szintre csökkent a munkanélküliség

Gazdaság2017.12.12, 16:26

A világ 35 iparilag fejlett országát tömörítő OECD-ben először csökkent a munkanélküliség a 2008. évi válság előtti szintre októberben.

Magyarországon az uniós átlag alatt van a fiatalkori munkanélküliség

Itthon2017.12.08, 10:30

Magyarországon az elmúlt hét évben jelentősen csökkent a fiatalkori munkanélküliség, és már jóval az európai uniós átlag alatt van - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Ha az ellenzéken múlna, még mindig nagy lenne a munkanélküliség

Itthon2017.12.05, 12:44

Ha az ellenzéken múlna, még mindig az egekben lenne a munkanélküliség, hiszen az ellenzéki pártok kezdettől fogva támadták a kormány gazdaság- és foglalkoztatáspolitikáját - mondta Czomba Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján.

Megjelentek a munkaerőpiacon a közfoglalkoztatottak

Gazdaság2017.11.30, 11:17

A közfoglalkoztottak számának 40 ezres csökkenése visszaköszön az elsődleges munkaerőpiacon foglalkoztatottak számának 84 ezres bővülésében - mondta Simon Attila István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára.

Mészáros Gábor története – Így épített fel a semmiből egy sikeres vállalkozást

Life.hu2017.11.30, 11:58

Hatalmasat fordult a világ Mészáros Gáborral: egyik napról a másikra tűnt el a biztos pont az életéből. Elveszítette jól kereső állását, de a neheze még csak ezután következett, vagyis a hónapokig tartó munkanélküliség felemésztő időszaka, mindez a gazdasági válság idején. A sorozatos kudarcok után úgy döntött, hogy kockáztat, és saját vállalkozást indít. Minden félretett pénzét a chocoMe-be fektette, ugyan senki nem támogatta, ő végig hitt abban, hogy sikerülni fog, és így is lett. Vállalkozása pedig minden vásárlónak örömet szerez, hiszen ő valójában boldogságot árul, azaz csokoládét, és nem is akármilyet!

Kulturális hagyományból munkaerő-piaci jelenség lett a sámánizmus

Gazdaság2017.11.29, 17:41

Dél-Koreában a gazdasági lassulás miatt hirtelen megugrott a sámánok és a jövendőmondók száma. Olyannyira, hogy az már munkaerőpiaci szempontból is értelmezhetővé vált. A sámánizmus nagyon komoly, jelenleg is élő kulturális-vallási jelenség a buddhista többségű országban, most azonban úgy tűnik, a hagyományokhoz fordulás a munkanélküliségből való menekülési utat jelenti.

A feltörekvő országok növelik a globális munkanélküliséget

Gazdaság2017.11.21, 04:32

A globális ifjúsági munkanélküliség várhatóan enyhén nő az idén, mert a feltörekvő gazdaságokban romlanak a foglalkoztatási feltételek - állapítja meg a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet jelentésében, amelyet hétfőn Genfben bemutattak be.

Októberben nőtt a munkanélküliség Spanyolországban

Gazdaság2017.11.03, 11:49

Októberben 1,67 százalékkal, mintegy 57 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma szeptemberhez viszonyítva Spanyolországban – közölte a spanyol munkaügyi minisztérium pénteken.

Cseresnyés: Sikertörténet a Munkahelyvédelmi Akcióprogram

Itthon2017.11.03, 07:57

Egyetlen program sem nyújtott olyan támogatást a munkahelyek megtartásához és teremtéséhez, mint a Munkahelyvédelmi Akcióprogram – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára.

Nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség az elmúlt 25 évben

Gazdaság2017.10.26, 17:12

A kedvező gazdasági folyamatoknak és a kormány intézkedéseinek köszönhetően újabb rekordot döntött a foglalkoztatottak száma. Már 4 millió 451 ezren dolgoznak Magyarországon – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Olyannyira, hogy a rendszerváltás óta nem dolgoztak ilyen sokan Magyarországon.

Keserédes privatizációs rémtörténet a rendszerváltás hajnaláról

Tudomány2017.10.25, 11:36

Mi köze van a magyar cukoriparnak a műholdakhoz és a világtengerekhez? És miért volt az 1989-es év a nagy fordulópont? Mit is jelentett valójában, hogy  „vitték, mint a cukrot”? Bertalan Péter történész-politológus ezekre a kérdésekre is választ ad legújabb, az Egy „keserédes” történet című könyvében, amelyben a magyarországi cukoripar hányatott sorsú magánosításának példáján keresztül mutatja be  a rendszerváltás korszakának privatizációs ellentmondásait.

Maros Gábor depressziós és munkanélküli volt, de rátalált a szerelem

Archívum2017.10.04, 15:52

Maros Gábor élete során nagyon sokszor került padlóra, munkanélküliség, válás és depresszió is gyötörte. 70 évesen azonban meglátta a fényt az alagút végén: rátalált a szerelem!

Csökken a munkanélküliek száma Magyarországon

Itthon2017.09.27, 11:32

Újabb rekordot döntött a foglalkoztatottak száma: 735 ezerrel több embernek van munkája Magyarországon, mint a 2010-es kormányváltáskor. A foglalkoztatási ráta pedig a rendszerváltás óta nem volt ilyen magas a statisztikai hivatal június-augusztusi adatai szerint – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel szerdán.

A fiatalok nem találják helyüket a munkaerőpiacon

Gazdaság2017.09.21, 12:00

Míg a hazai munkanélküliségi ráta a harmadik legkedvezőbb az Európai Unióban, addig ugyan ez nem mondható el az ifjúsági munkanélküliségről. A vállalatok nagy része munkaerőhiányban küszködik, közben viszont sok fiatal nem talál munkát. A Coca-Cola HBC Magyarország idén ősszel ingyenes tanfolyamot indít #énjövőm elnevezéssel, ahol többek között önismeretre, állásinterjú helyzetek és a visszajelzések kezelésére tanítják a fiatalokat és ezzel segítik elő, hogy el tudjanak helyezkedni a munkaerőpiacon.

Egyre több közmunkás megy vissza dolgozni

Gazdaság2017.09.02, 13:56

Az unióban kétszer akkora a munkanélküliségi átlag, mint Magyarországon – ismertette az Eurostat legfrissebb adatait Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatornán szombaton.

Mélyponton az uniós munkanélküliség

Gazdaság2017.08.31, 12:49

Az Eurostat közzétett több fontos gazdasági mutatót is. Ebből az derül ki, hogy több mint nyolcéves mélypontján maradt a munkanélküliségi ráta az euróövezetben és az EU-ban júliusban. Ugyanakkor az infláció gyorsul a közösségben.

Történelmi csúcson a magyar foglalkoztatottság

Gazdaság2017.08.30, 11:03

Kedvező adatokat közölt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a magyar foglalkoztatottságról. Ebből az derül ki, hogy történelmi csúcson van a munkavállalók száma, míg a munkanélküliség úgy csökkent 4,2 százalékra, hogy egyre kevesebb a közmunkás.

A rossz munka meg is ölhet

Archívum2017.08.17, 11:59

Egy friss felmérés szerint többet árt az egészségnek, ha valaki stresszes munkát végez, mintha nincs állása - állítják a Manchester Egyerem kutatói. A kutatás célja az volt, hogy megvizsgálja a kapcsolatot a munkához jutás, valamint az egészség és a stressz között, ezért munkanélküliek egészségi állapotát hasonlították össze stresszes munkát végző dolgozókkal.

A rossz munka még a munkanélküliségnél is károsabb az egészségre

Tudomány2017.08.17, 10:53

Ha az embernek rosszul fizetett vagy stresszes munkája van, az többet árthat az egészségének, mintha munkanélküli lenne - ezt állapította meg a Manchesteri Egyetem kutatói által publikált tanulmány.

Kevesebb munkanélküli van Spanyolországban

Gazdaság2017.08.02, 11:06

27 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma a júliusi adatok szerint Spanyolországban.

Csökkent a munkanélküliek száma az euróövezetben

Gazdaság2017.07.31, 12:21

Nyolc ével ezelőtt volt hasonlóan kevés a munkanélküliek száma az eruróövezetben, ami arról tanúskodik, hogy Európa gazdasági fellendülése tovább erősödik.

A végét járják a régi bankjegyek, a hagyományos autók és Venezuela is

Gazdaság2017.07.30, 13:50

Nem csak az időjárás forró júliusban, de több gazdasági esemény is felhevítette a kedélyeket a héten. Nagy-Britannia csatlakozott több nyugat-európai országhoz, és száműzik 2040-től az elektromos autókat. Katar még kitart a blokád ellenére, ugyanez viszont már egyre kevésbé mondható el Venezueláról. Magyarországon is zajlanak az események, már csak pár óráig lehet fizetni a régi 2000 és 5000 forintos bankjegyekkel, de egyre több helyen lehet fogyasztóbarát lakáshitelt igényelni. Heti gazdasági összefoglaló!

Újra kétszázezer alatt a munkanélküliek száma

Gazdaság2017.07.27, 10:28

A második negyedéves adatok szerint, a munkanélküliek száma 38 ezerrel csökkent a tavalyi statisztikákhoz képest- jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Több mint 4 millió embernek van munkája Magyarországon

Gazdaság2017.07.27, 10:23

Újra 4,4 millió fölé emelkedett a foglalkoztatottak száma, vagyis 77 ezerrel többen dolgoznak, mint egy évvel ezelőtt. Egyre többen dolgoznak a 15-64 évesek között is – közölte a KSH.

Nem engedélyezi India az önvezető autókat

Techbázis2017.07.26, 14:11

A közlekedésügyi miniszter szerint enélkül is épp elég nagy a munkanélküliség.

Négy évtizedes mélyponton a brit munkanélküliség

Nagyvilág2017.07.12, 18:06

Több mint négy évtizede nem mért mélypontra süllyedt a munkanélküliség Nagy-Britanniában, de ezzel egy időben csökkentek a reálbérek is.

Csökkent a munkanélküliség és az infláció Csehországban

Gazdaság2017.07.12, 14:57

Júniusban 2,3 százalékra csökkent a májusi 2,4 százalékról az éves infláció, a munkanélküliségi mutató pedig 4,1 százalékról júniusban 4 százalékra mérséklődött Csehországban.

Kevés a munkanélküli az euróövezetben

Gazdaság2017.07.03, 12:42

A gazdasági világválság óta most a legalacsonyabb a munkanélküliségi ráta az unióban, az euróövezet 19 tagállamban mindössze 9,3 százalék.

Svédországban annyi a pénz, hogy el se tudják költeni

Gazdaság2017.06.29, 13:09

Skandinávia legnagyobb gazdasága, Svédország már annyira gazdag, hogy nem tudják mire költeni a pénzt. Ezért úgy döntöttek, hogy az így keletkezett vagyont inkább elteszik a következő generáció számára.

A bevándorlók háromnegyedének öt év múlva sem lesz munkája Németországban

Nagyvilág2017.06.22, 13:38

A migránsok integrációjáért is felelős német miniszter szerint túl sok ideig tart, hogy a migránsok munkát találjanak, illetev nagyon kevesen képzik magukat. A német statisztikák szerint az országba érkező szíriaiaknak csak a 45 százaléka járta ki az iskola kötelező osztályait. 

Az eurózóna adja az év meglepetését

Archívum2017.06.07, 16:08

Az elemzői konszenzus mindeddig az volt, hogy a Donald Trumptól várt élénkítéseknek köszönhetően az USA gazdasága jelenti majd az idei év nagy sikertörténetét. Ahogy azonban az új amerikai vezetés ösztönzése meglepően gyengének bizonyul, az eurózóna teljesítménye eddig kimagaslóan alakul.

Nyolc éve nem volt ilyen alacsony az uniós munkanélküliség

Gazdaság2017.05.31, 16:51

Egyre kevesebb a munkanélküli az Európai Unióban. Egy év alatt több mint 2 millió ember talált munkát a közösségen belül. Bár a csökkenés már több mint 4 éve tart, a válság előtti szint még messze van. Magyarország nagyon jól teljesít.

Kevesebb a munkanélküli az EU-ban

Gazdaság2017.05.31, 14:03

A munkanélküliségi ráta 2008 decembere óta most a legalacsonyabb, de az euróövezetben is tovább csökkent a munkanélküliség.

Válság előtti szinten a magyar munkanélküliség

Gazdaság2017.05.22, 16:36

Három fő területen fogalmazott meg gazdaságpolitikai javaslatokat Magyarországnak az Európai Bizottság. Elismerték viszont a munkanélküliség visszaszorítását.

Magára talált az unió gazdasága

Gazdaság2017.05.02, 14:17

Úgy tűnik, hogy az Európai Unió gazdaságának 2017-ig tartott, míg a nagy gazdasági világválság után stabilizálódott. Ez a vezetők kommunikációjából is leszűrhető, de kiderül abból is, ha a legfontosabb gazdasági mutatókat is megvizsgáljuk.

Nyolcéves mélyponton az uniós munkanélküliség

Gazdaság2017.05.02, 12:46

Közzé tette az Eurostat az Európai Unióra vonatkozó munkanélküliségi adatait. A teljes unió területén utoljára 2009-ben volt ilyen alacsony a munkanélküliség, Magyarország az egyik legjobban teljesítő ország a közösségben.

Százezerrel többen dolgoznak, mint tavaly ilyenkor

Gazdaság2017.04.28, 10:06

A magyar munkanélküliség továbbra is alacsony szinten áll, van olyan régió, ahol már csak 1,9 százalékos. A foglalkoztatottsági ráta 67,1 százalékos, ez 106 ezer fővel több az első negyedévben, mint volt 2016-ban volt.

4,4 millióan dolgoznak

Gazdaság2017.01.30, 10:46

A múlt év negyedik negyedévében a foglalkoztatottak száma 4 millió 411 ezer volt, 3,6 százalékkal (152 ezerrel) több, mint egy évvel korábban. A múlt év negyedik negyedévében a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 76 ezerrel 205 ezerre csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Ezek a világgazdaság legkockázatosabb országai

Gazdaság2017.01.19, 15:47

Donald Trump beiktatása alkalmából a Bloomberg összeállított egy világgazdasági kockázati térképet. A mintegy 30 gazdasági mutató alapján készült listát az államcsőd-közeli Venezuela vezeti, ahol 400 százalék feletti az infláció. A legbiztonságosabbnak Norvégia, Svájc és Svédország számít, Európában pedig Ukrajna jelenti a legmagasabb kockázati tényezőt.

A kkv-k felemás érzésekkel fogadták az adóváltozásokat

Gazdaság2017.01.12, 15:58

A munkanélküliek száma 2016-ban rohamosan csökkent, majdnem egészen 200 ezer főig, pedig 2010-ben ez még ennek majdnem duplája volt, mondta előadásában Kökényesiné Pintér Ilona, a Saldo Zrt. igazgatója a Piac és Profit Adóváltozások – 2017 című konferenciáján. Nő a betöltetlen álláshelyek száma is, azonban ezeket nem lehet képzetlen munkanélküliekkel feltölteni. A szakértő szerint az adóváltozások több ponton is segítik a munkáltatót és a munkavállalót egyaránt.

Huszonöt év múlva lehet, hogy nem lesz munkánk

Unikornis2017.01.13, 10:22

A mostani munkák 47 százaléka teljesen eltűnhet huszonöt éven belül. És nem csak szakmunkákról van szó, az irodai munkaköröket is alaposan le fogja építeni az egyre fejlettebb informatikai rendszer és az emberi gondolkodásmód megváltozása. 

Dobogón a magyar munkanélküliségi adat az EU-ban

Gazdaság2017.01.09, 17:01

2016 novemberében hétéves mélypontra, 8,3 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta az Európai Unióban.

Dömötör: 26 éve nem volt ilyen magas a foglalkoztatottság

Itthon2016.12.10, 16:30

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára azt mondta, a kormány adócsökkentési politikájának köszönhetően 2010 óta 680 ezren jutottak munkához, jövőre pedig újabb adócsökkentések jönnek.

Már 4,4 millió magyar dolgozik

Gazdaság2016.11.29, 10:37

Tovább csökkent a munkanélküliség, augusztus és október között 4,7 százalék volt a korábbi időszakban mért 4,9 százalék után. Elemzők szerint az idén 5 százalék körülire csökkenhet a munkanélküliségi ráta.

Már nem félünk a munkanélküliségtől annyira

Gazdaság2016.11.21, 09:00

Novemberben az októberi hároméves mélypont után tavaszi szintjére erősödött a GKI konjunktúraindexe, az üzleti és fogyasztói várakozások is optimistábbak lettek. A GKI konjunktúraindexe mintegy két és fél éve viszonylag szűk sávban mozog, most ennek is közepe táján jár - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

A románok bizakodóbbak, mint a magyarok

Gazdaság2016.11.02, 13:45

Minden ötödik magyar pozitívan látja az ország gazdasági helyzetét, derült ki egy felmérésből. A megkérdezettek szkeptikusak az anyagi helyzetükkel kapcsolatban, de 30 százalékuk így is javulást vár a háztartási költségvetésüket illetően. A válaszadók csupán 7 százaléka tart a munkanélküliségtől, ugyanakkor egy váratlan, nagyobb kiadás 55 százalékukat hozná nehéz helyzetbe.

Elkelt a Népszabadság kiadója, vége lehet a letelepedési kötvénynek

Gazdaság2016.10.30, 10:55

Továbbra is rekordalacsony szinten van a munkanélküliség, a kiskereskedelmi forgalom sorozatban immár 38. hónapja bővült, Magyarország adósságcsökkenés szempontjából pedig az élmezőnybe került az unióban. Eladták a Népszabadság kiadóját, míg a kormány felülvizsgálja a letelepedési kötvények konstrukcióját. Drágul a benzin, és a jövő héttől már a lottózás is többe fog kerülni. Ez volt a héten a gazdaságban.

Továbbra is rekord alacsony szinten a munkanélküliség

Gazdaság2016.10.27, 10:15

A harmadik negyedévben – július-szeptemberben – 4,9 százalékon maradt a munkanélküliségi ráta, nem változott az előző három hónapos időszak óta, közölte a KSH. A statisztikai hivatal adatai szerint a foglalkoztatottak száma 126 ezerrel nőtt egy év alatt és a harmadik negyedévben 4 millió 390 ezer volt.

Nagyon jól áll a magyar költségvetés

Gazdaság2016.10.22, 15:06

Nőttek a keresetek, kevesebb az álláskereső, nagyon rég állt ilyen jól az államháztartás, viszont az építőipar még mindig nem tért magához. Hernádi Zsolt Mol-vezér az új stratégiájukról, Szeniczey Gergő, a jegybank ügyvezető igazgatója a brókercégekről, Pogátsa Zoltán közgazdász pedig a bérekről beszélt az Origónak adott interjújában. Eladták a Népszavát, nyakunkon a bürokráciacsökkentés, jól ment a legnagyobb magyar cégeknek, és egyre több az egyéni vállalkozó. Varga Mihály pedig a jövő évi járulékcsökkentésről beszélt. Lengyelország Magyarországot másolja, Spanyolország Olaszországot előzi, Bulgária pedig a legszegényebb az Unióbaan, ...

Negyven millió munkanélküli van az OECD országaiban

Gazdaság2016.10.11, 15:31

Nem változott a munkanélküliségi ráta augusztusban az OECD tagországaiban: az év nyolcadik hónapjában a júliusival megegyező szinten, 6,3 százalékon maradt a munkanélküliségi ráta, ami 1,8 százalékponttal alacsonyabb a 2013 januárjában elért csúcstól.

Gyorsabban nőtt a GDP, mint azt korábban hittük

Gazdaság2016.10.02, 18:46

A héten kiderült, hogy az első becsléshez képest gyorsabban nőtt a magyar gazdaság 2015-ben. A KSH rekordalacsony munkanélküliségi rátát közölt, míg a foglalkoztatottság tovább bővült. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint az elmúlt napokban „vita” alakult ki Magyarország versenyképessége kapcsán, ezért jön majd a Versenyképességi Tanács. Megállapodtak az OPEC tagállamai, a bankkártya az idén legyőzi a készpénzt, Olaszországnak pedig egy vagyonba kerülnek a migránsok. Ez volt a héten a gazdaságban.

Egyiptom a csőd felé támolyog

Gazdaság2016.09.30, 09:42

Három éve az utcára vonultak az egyiptomiak, és elzavarták a Murszi vezette rezsimet, de a gazdasági problémák nem oldódtak meg, sőt, azóta csak tovább romlott a helyzet: jelenleg ismét olyan a hangulat, mint 2013-ban. 

Öt százalék alatt a munkanélküliségi ráta

Gazdaság2016.09.27, 11:47

A KSH adatai szerint június-augusztusban tovább csökkent a munkanélküliek száma, míg a foglalkoztatottak száma nőtt: a munkanélküliségi ráta 4,9 százalék, és 4,386 millió embernek van állása.

Botrány az FKF-nál, csökkenő munkanélküliség, visszaeső beruházások

Gazdaság2016.09.04, 10:57

Sokat nőtt az export, rekordot döntöttek a foglalkoztatottsági adatok, soha nem látott alacsony szinten a munkanélküliségi ráta, ugyanakkor visszaestek a beruházások. Az FKF-botrányban kiderült, hogy napi 350 ezer forintért adhattak tanácsot, ismét nyereségesek a multik, októbertől nőhet az üzemanyagok jövedéki adója, az unió 13 milliárd eurót hajtatna be az Apple-ön. Ez volt a héten a gazdaságban.

Ez a pofon végleg kiütheti Merkelt

Nagyvilág2016.09.02, 17:45

Az előzetes felmérések alapján egyáltalán nem lehet kizárni, hogy csupán a harmadik helyen végez Angela Merkel pártja a vasárnapi mecklenburg-elő-pomerániai tartományi választáson. Mindez nagyon rosszul jönne a kormányfőnek, aki továbbra is kitart menekültpolitikája mellett. A CDU-t egyébként pont a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak előzheti meg, míg a választást a szocdemek nyerhetik.

Tovább csökkenhet a munkanélküliségi ráta

Gazdaság2016.08.30, 16:03

Rekordot döntött a munkanélküliségi és a foglalkoztatási ráta is, és az aktivitási ráta is emelkedett május-júliusban, emelték ki elemzők a KSH keddi adatközlését követően.

5 százalékra csökkent a munkanélküliség

Gazdaság2016.08.30, 12:07

Pontosan 5 százalék volt a munkanélküliség 2016. május–júliusban. 4 millió 372 ezer embernek volt állása. Több a munkanélküli férfi, mint a nő. A munkanélküliek fele legalább egy éve keres állást, az átlagos álláskeresési idő több mint másfél év.  

Idei mélypontján a GKI konjunktúraindexe

Gazdaság2016.08.22, 09:16

Augusztusban idei mélypontjára esett vissza a GKI konjuktúraindexe, az üzleti és a fogyasztói várakozások is számottevően romlottak júliushoz képest - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

A bevándorlók miatt újra nő a munkanélküliség Németországban

Itthon2016.08.16, 17:21

A német pénzügyminisztérium szerint több százezerrel nő a munkanélküliek száma a bevándorlási válság miatt, a migránsok gyerekeinek pedig 220 ezer óvodai, illetve iskolai férőhelyre lenne szükségük.

A munkanélküliség növekedésétől tartanak a németek

Gazdaság2016.08.16, 11:35

Jövőre 2,86 millió munkanélküli lehet Németországban, ami 110 ezerrel több, mint az idei átlag, a növekedésért egy pénzügyminisztériumi elezés főként a menekülteket okolja. A munkaügyi miniszter már tavaly jelezte: csak minden tizedik migráns alkalmas munkavállalásra vagy szakmai képzésre.

Újabb pofonokat kaphat a válságban lévő baloldal

Nagyvilág2016.08.08, 13:17

A nyugat-európai szociáldemokrata pártok jelentős része komoly válságban van, választási győzelmi esélyeik nem túl jók. Az okok között meghatározó szerepe van a személyiségek hiányának, de annak is, hogy hatalmon sem tudják végrehajtani az általuk ígért programokat. 2017 újabb negatív fordulatot hozhat a szociáldemokrácia történetében.

A rendszerváltozás óta nem dolgoztak ennyien Magyarországon

Gazdaság2016.08.01, 13:43

142 ezerrel dolgoznak többen, mint egy éve, ez pedig azt jelenti, hogy a rendszerváltozás óta nem dolgoztak még ennyien Magyarországon, mint most. A Mercedes 2020-ig új autógyárat épít Kecskeméten, ezzel a cég megduplázza részesedését a magyar GDP-ből. A Miniszterelnökséget vezető Lázár Jánostól Seszták Miklós minisztériumához kerül az MFB és a Magyar Posta. Többmilliós bírságot kapott Spéder Zoltán bankja, olcsóbban tankolhatunk, felpörög a lakáspiac, magyar cég venné át az Uber helyét, és végre elkelt a Yahoo is, miközben a Facebook akkora profitot ért el, hogy a cég részvényeinek árfolyama is rekordot döntött. Ez volt a héten a g ...

Varga Mihály: Magyarország új korszak küszöbén áll

Gazdaság2016.07.29, 18:42

A nemzetgazdasági tárca arra számít, hogy folytatódik a kedvező tendencia a munkaerőpiacon a következő hónapokban, és Magyarországon a munkanélküliségi ráta várhatóan 5 százalék alá csökken, a kormány célja változatlanul a teljes foglalkoztatottság, mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Meglepte az elemzőket a KSH

Gazdaság2016.07.28, 15:28

Gyorsabb ütemben csökkent a munkanélküliség az elemzői várakozásoknál április-júniusban éves szinten. Szakértők szerint akár 5 százalék alá is csökkenhet a ráta a nyár végén. A K&H elemzője szerint nincs egyensúlyban a munkaerőpiac.

140 ezerrel dolgoznak többen, mint egy éve

Gazdaság2016.07.28, 09:47

A KSH adatai szerint április-júniusban a foglalkoztatottak száma 4 millió 343 ezer 700 volt, 142 ezerrel több, mint egy évvel korábban, míg a munkanélküliségi ráta 5,1 százalékra csökkent.

Ötödével csökkent az álláskeresők száma

Gazdaság2016.07.21, 16:49

Az álláskeresők száma 20,5 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartásában a júniusi zárónapon 291,6 ezer álláskereső szerepelt, több mint 75 ezerrel kevesebb, mint 2015 júniusában.

Véres káosz fenyegeti Franciaországot a radikalizálódás miatt

Nagyvilág2016.07.17, 11:47

A magas munkanélküliség, a sikeres hitszónokok és a francia államban való csalódás vezet sok muszlim fiatalt a radikális ideológiák felé, majd a terrortámadások elkövetéséhez – vélik a Nizza környéki településen élők. Franciaországban a magas fokú biztonsági intézkedések ellenére sem sikerül megakadályozni a magányos merénylőket. Mindennek következménye lehet az is, hogy az országban a bosszúvágy miatt polgárháborús állapotok alakulnak ki a többség és a muszlim kisebbség között.

Az emberek negyede funkcionális analfabéta Magyarországon

Itthon2016.07.11, 11:41

A képzett munkanélküliség ma már gyakorlatilag nem létező fogalom Magyarországon, ezt mondta az Origónak Kovács Tibor munkaerő-szakértő. Nagyon nagy a munkaerőhiány több szakmában, a cégek már egymástól halásszák el a dolgozókat. A legnagyobb gond szerinte az, hogy a közmunkások beragadnak a közmunkaprogramba, pedig egy részüket tovább lehetne képezni: új szakmákat tanulhatnának, és ezzel csökkenne a munkaerőhiány. Ezen kívül az otthon végezhető munkalehetőségeket kellene bővíteni, ugyanis rengetegen tudnának és akarnának otthon dolgozni, csakhogy erre a cégek még nem eléggé nyitottak. 

Bankvásárlás, életbiztosítások, uniós tagság - erről szólt a hét

Gazdaság2016.07.03, 17:46

Egy héttel a kilépés mellett döntő brit népszavazás után Lázár János a Kormányinfón azt mondta, hogy jó szívvel nem tudna az uniós tagság mellett szavazni. Ugyanakkor szombaton a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az Origónak azt mondta, hogy a magyar kormány álláspontja határozott: Magyarországnak az unióban a helye. Januártól könnyebb lesz életbiztosítást választani, színre léptek az MKB Bank új tulajdonosai, csökkent a munkanélküliek száma, míg a foglalkoztatottság nőtt. Ez volt a héten a gazdaságban.

Egyre nagyobb a verseny a diákmunka-közvetítésben

Gazdaság2016.06.07, 15:00

Egyre nagyobb arányban vállalnak munkát a diákok, az alacsony adók miatt sok cégnek jobban megéri diákokat alkalmazni, mint felnőtt munkásokat, akikkel ráadásul sok HR-es munkát is megspórolnak. Az általunk megkérdezett diákmunka-szervezők szerint az országban tapasztalható munkaerőhiány miatt is könnyebben kapnak munkát a diákok.

Demján Sándor levele és az FHB-ügy

Gazdaság2016.06.06, 06:45

Demján Sándor egy Orbán Viktornak írt nyílt levélben ment neki Spéder Zoltán FHB-elnöknek és a Takarékbanknak, Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke pedig Varga Mihályhoz fordult a takarékok integrációja körüli problémák miatt. A Takarékbank és az integrációs szervezet tagadta a vádakat. Az Origo úgy értesült, a Takarékbank többségi tulajdont szerezhet az FHB-ban, és Demján szerint mindez 600 ezer ember kisemmizéséhez vezet. A kormány olyan alapot hoz létre, amibe a bankok beletehetik a nem fizető ingatlanhiteleiket. Visszaestek a beruházások Magyarországon, a kiskereskedelem viszont nagyot nőtt áprilisban. Az unióban és az eurózónábban ...

Magyarország ötödik az uniós munkanélküliségi rangsorban

Gazdaság2016.05.31, 12:41

Az egy évvel korábbihoz képest az unióban és az eurózónában is csökkent a munkanélküliség 2016 áprilisában, legalábbis ha az átlagos adatokat tekintjük. Az unióban Csehországban volt a legkisebb a munkanélküliség, 4,1 százalék, Görögországban a legmagasabb, 24,2 százalék. Magyarország 5,6 százalékkal az ötödik a sorban.

A németek az újraegyesítés óta nem láttak ekkora munkanélküliséget

Gazdaság2016.05.31, 11:42

Az elemzői várakozásoknál nagyobb mértékben, rekordalacsony szintre csökkent májusban a munkanélküliségi ráta Németországban - derül ki a szövetségi munkaügyi hivatal jelentéséből.

Fenyegető jövő: komoly válságot okozhatnak a robotok

Tudomány2016.05.30, 21:03

Egyes előrejelzések szerint az elkövetkező évszázad nagyobb lépést fog jelenteni a technológiai fejlődésben, mint az elmúlt húszezer év összes eddigi eredménye együttvéve. Mindez a népességnövekedéssel együtt olyan új kihívások elé állítja a technikai civilizációt, amire még nem készültünk fel megfelelően. 

Európa válsága a láthatónál is súlyosabb

Gazdaság2016.05.28, 18:29

Miközben az Európai Központi Bank minden erejével igyekszik ösztönözni a régió gazdaságát, a kontinens továbbra sem tud érdemben javítani a munkaerőpiaci mutatókon. A felszín lehangoló számai pedig akkor lesznek igazán tragikusak, ha megnézzük, mi van a mélyben.

Újabb mélypont, de ennek most örülhetünk

Gazdaság2016.05.26, 11:54

Elemzők szerint 12 éves mélyponton van a munkanélküliség Magyarországon. Elemzők szerint az éves munkanélküliségi ráta akár egy százalékkal is eshet a tavalyi 6,8 százalékhoz képest. Az adatokban szerepet játszik azt is, hogy egy év alatt újabb 13 ezer magyar ment külföldre dolgozni.

Nyolcéves mélyponton a svéd munkanélküliség

Gazdaság2016.05.24, 13:58

A svéd statisztikai hivatal adatai szerint a foglalkoztatottak száma áprilisban 4 millió 873 ezerre emelkedett az előző havi 4 millió 833 ezerről. A munkanélküliségi ráta 6,7 százalékra csökkent a márciusban mért 7,2 százalékról. Ez 2008 októbere óta a legkisebb szám.

Az újszülöttek fele nem illik az orbáni családképbe

Gazdaság2016.05.03, 11:42

2015-ben több gyerek született, mint 2014-ben, de többen is haltak meg, fogyott a népesség. A gyerekek fele házasságon kívül született. Kevesebb lett a munkanélküli, nőtt az átlagkereset és a társadalmi egyenlőtlenség, a legszegényebbek havi 35 ezer forintból éltek, a leggazdagabbak havi 178 ezer forintból. Egyre kevesebb magyar jár iskolába. Az adminisztratív adatok szerint 33 ezer magyar költözött nyugatra 2015-ben, már év elején 370 ezren éltek főleg Ausztriában, Németországban és az Egyesült Királyságban. Megjelent a KSH 2015-ös évkönyve, szemezgettünk belőle.