munkaidő

címke rss

Több ellenőr lesz az építkezéseken

Ingatlan2007.07.25, 09:16

A tervek szerint a jövőben régiónként hat, vagyis összesen 42 főállású építésfelügyelő dolgozna az országban. Áldatlan helyzet oldódna meg ezzel, hiszen az országos hálózatban ma mindössze tíz szakember dolgozik teljes munkaidőben, másik tíz pedig részmunkaidőben.

Júliustól munkaidő az egészségügyi ügyelet

Állás 20112007.07.12, 08:25

A szakmai kamara elnöke szerint a leginkább műszakosításra emlékeztető lépés nagyobb munkaerőlétszámot igényelne - írja a Világgazdaság.

Megváltoztatták az ügyelet szabályait

Archívum2007.06.23, 09:04

A napokban fogadta el a parlament a munkaidőre és a pihenőidőre vonatkozó rendelkezések módosításáról szóló törvényjavaslatot. A július elsejétől hatályos szabályok értelmében a teljes ügyeleti időt be kell számítani a heti munkaidő legmagasabb mértékébe. Nem változik ugyanakkor az ügyelet és az ügyelet alatti munkavégzés díjazásának a szabályozása.

Kirúgták a szexbotrányba keveredett brit tűzoltókat

Állás 20112007.06.22, 08:27

Elbocsátottak két brit tűzoltót, egy harmadikat figyelmeztetésben részesítettek, miután kiderült: a lánglovagokat egy sztriptíztáncosnő szórakoztatta a tűzoltóságon munkaidő alatt- számol be a BBC.

Közel 400 ezer forint a luxemburgi minimálbér

Állás 20112007.06.18, 17:09

Az Európai Unióban a törvényileg szabályozott minimálbérekről készített összeállítást az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala. A 2007. januári állapot szerint a legalacsonyabb minimálbért, havi 92 eurót (23 ezer forint) Bulgáriában regisztrálták, míg a luxemburgi munkavállalók teljes munkaidőben 1 570 eurónál (395 ezer forint) kevesebbet nem kaphatnak.

Nincs egyetértés a munkaidő és pihenőidő szabályairól

Állás 20112007.05.31, 09:41

A munka törvénykönyve legutóbbi - a szabadság kiadásáról szóló - módosításai nem zajlottak zökkenőmentesen, most pedig a munka- és pihenőidő szabályozásáról zajló viták teszik próbára az érintettek kompromisszumkészségét - áll a Világgazdaság írásában.

A dolgozók fele ebédel meleget munkaidőben

Állás 20112007.05.21, 12:46

A magyar  munkavállalók összesen 55 százaléka vesz magának melegételt ebédre: 42 százalék ül be ebédlőbe és fogyasztja el kényelemben az ételt, 13 százalék vásárol magának meleg harapnivalót, például egy kifőzdében, és a munkahelyén eszi meg - válaszolták a jobpilot és a Monster állásportál-hálózat európai, internetes felmérésén az oldal látogatói.

Családbarát vállalatokat díjaztak

Állás 20112007.05.18, 10:12

Idén nyolcadik alkalommal adta át a munkaügyi tárca a Családbarát Munkahely Díjakat. Olyan vállalatokat díjaztak, amelyek kiemelt feladatuknak tartják a családos dolgozók mindennapjainak könnyítését. A munkáltatói eszközök között szerepel többek között a rugalmas munkaidő, a gyesről visszatérés segítése és céges családi programok szervezése.

Újraszabályozzák az egészségügy ügyeleti idejét

Gazdaság2007.05.18, 07:59

Július 1-től az ügyeleti idő teljes tartama munkaidőnek minősülne az egészségügyben. A munkaügyi tárca azután dolgozott ki új javaslatot, hogy az Alkotmánybíróság 2007. június 30-ával megsemmisítette az egészségügyi ágazatban dolgozók ügyeleti idejének szabályozását.

Nem hoz több pénzt az új ügyeleti szabályozás

Állás 20112007.05.15, 08:52

Nem számíthatnak jelentős többletbevételre az egészségügyi dolgozók, ha az új törvényi szabályozásban a ügyeleti idejük teljes munkaidőnek számít. A jogszabály szerint csak az átlagos órabér 70-90 százalékát kapnák meg - nyilatkozta a Világgazdaságnak Éger István a Magyar Orvosi Kamara elnöke.

Vonzó és veszélyes a rugalmas munkaidő

Állás 20112007.05.15, 17:30

Megváltoztak az utóbbi évtizedben a munkavégzési szokások és elvárások. Egyre többen túlóráznak, nőtt a rugalmas munkaidőben dolgozók száma és egyre egyenetlenebb a munkaterhelés. A túlmunka egészségügyi veszélyeiről és a rugalmas munkaidő csapdáiról számol be a Süddeutsche Zeitung német napilap.

Hosszabb lesz az osztrák munkaidő

Állás 20112007.03.29, 08:41

Ausztriában az új kormány programja a rugalmas munkaidő bevezetésének jegyében napi 12 órás műszakra is lehetőséget ad, a heti maximumot pedig az eddigi ötven óráról hatvanra emeli. Ugyanakkor ez nem jelenti a teljes, éves szinten számított munkaidő növelését: csak 24 héten át engedélyezett a lehetőség igénybevétele  - számol be a Népszabadság.

Vitatják a 36 órás munkahetet

Állás 20112007.03.19, 08:41

A munkáltatók támadásának kereszttüzébe került az egészségre ártalmas munkakörökben dolgozók heti 36 órás munkaideje - írja a Népszabadság.

Divatossá válik a rugalmas munkaidő

Állás 20112007.02.22, 12:38

A modern munkahelyi kultúra fontos eleme a feladatközpontúság. Ennek jegyében nem a munkaidő szigorú betartására, hanem a feladatok elvégzésére kerül a hangsúly.  Növekszik azoknak a cégeknek a száma, amelyek rugalmas munkaidő-beosztást tesznek lehetővé alkalmazottaiknak. Céges körképünk a munkaidőről.

A női íróasztalokon több a baktérium

Állás 20112007.02.20, 08:39

A wc-ülőke négyszázszor tisztább az íróasztalnál, míg a nők íróasztala minimum négyszer baktériumfertőzöttebb a férfiakénál - áll a meghökkentő megállapítás egy amerikai kutatásban. A munkaidő kitolódásával egyre többen az irodában bonyolítják a főétkezéseket, ami szintén nem kedvez a higiéniának. 

Kevesebb a minimálbérért dolgozó munkavállaló

Állás 20112007.02.08, 08:49

Míg 2002-ben a teljes munkaidősök több mint tizenegy százaléka (291 ezer fő) kapta a legkisebb bért, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2005-ben ez az arány már csak 7,95 százalék volt. Ez körülbelül kétszázezer munkavállalót jelentett - írja a Világgazdaság.

Évi másfél hónapnyi túlóra a briteknél

Állás 20112007.01.15, 09:19

Évente csaknem 40 napnyi munkaidő jön össze a gyakori túlórákból. Ám nem kell félteni a munkavállalókat: a munkahelyen töltött többletidő főként internetezéssel, sztorizással és magántelefonokkal telik - áll egy brit felmérésben.

Napi 12 óra lesz a maximális munkaidő Ausztriában

Állás 20112007.01.12, 08:42

Napi 10 óráról 12-re emeli a maximális munkaidő hoszszát az új osztrák nagykoalíciós kormány. A heti maximális munkaidőt is megemelik, 60 órára az eddigi 50-ről. Lehetővé teszik továbbá, hogy a munkavállalók előzetes beleegyezésével napi 10 órára növeljék a normál munkaidőt. Így a munkaadóknak kevesebb túlórapótlékot kell fizetniük - számol be a Világgazdaság.

Számítógép osztaná be a munkaidőt egy áruházláncnál

Állás 20112007.01.08, 10:18

A Tesco vagy az Auchan álommunkahelynek tűnhet az amerikai Wal Mart áruházlánchoz képest magyar szemmel. A tengerentúli munkaadó új terve: "munkaidő-optimalizálás" céljából nem lesz fix munkaidő, hanem egy számítógép rendeli a dolgozókat az áruházba, főként amikor sok a vásárló vagy új terméket vezetnek be.

Kisebb a karrieresély otthonról dolgozva

Állás 20112006.12.05, 08:30

Amerikában egyre elterjedtebb, hogy a munkavállalók megállapodást kötnek vezetőjükkel különböző, egyénre szabott különleges "juttatásokról". Ilyen a rugalmas munkaidő, az otthoni munkavégzés, a cég által fizetett bébiszitter, vagy a továbbtanulás finanszírozása. A juttatások árát azonban meg kell fizetni. Az otthonról dolgozókról gyakrabban megfeledkeznek, ha cégen belüli előléptetésre kerül sor.

Jövőre kevesebbet adminisztrálnak a tanárok

Állás 20112006.12.01, 08:39

Nem kizárt: jövőre kevesebb adminisztratív munka juthat a pedagógusokra. Egy rendeletmódosítás miatt januártól az oktatási intézmények határozhatják meg a tanárok munkaidejének beosztását - tudósít az InfoRádió.

Lebukhatunk a munkahelyi álláskereséssel

Állás 20112006.11.29, 17:58

Szabadidő hiányában a legtöbb munkahelyet váltani akaró dolgozó az irodából keres állást. Ám egy-két apró figyelmetlenséggel megsokszorozódik a lebukás veszélye. A munkahelyi állásvadászoknak kerülniük kell a céges e-mailt, és a telefont, ugyanakkor célszerű a fejvadászok visszahívását és az állásinterjúkat munkaidő utánra időzíteni.

Online vásárlás munkaidőben: minden negyedik dolgozó érintett

Állás 20112006.11.24, 12:38

Minden bizonnyal nem örülnek a munkáltatók annak a hírnek, hogy minden negyedik német alkalmazott munkaidőben vásárol az interneten. Sőt, nagy részük már az ebédidőt sem tudja kivárni, és korábban nekilát az online boltok kínálatából választani.

Az állásvadászok kétharmada munkaidőben keresgél

Állás 20112006.11.15, 08:14

Az álláskeresők nagy része nem elégedett jelenlegi pozíciójával. Tíz emberből négy konkrét állás birtokában is folyton új lehetőségek után kacsintgat. A szakértők szerint az internetes állásportálok a karrierépítők új generációját termelték ki - áll egy brit felmérésben.

Privát ügyintézés munkaidőben: amit lehet, és amit nem

Állás 20112006.11.02, 15:05

Szinte mindenkivel megesett már, hogy napközben elhagyta az irodát - és nem éppen munkával kapcsolatos elintéznivalója akadt: leszaladt a gyógyszertárba, elment befizetni a számláit. Dr. Sipos Márta munkajogászt arról kérdeztük, a dolgozó ezt milyen esetekben teheti meg, mikor nem szükséges engedélyt kérnie.

A munkajogász válaszolt - munkaidő, pihenőidő a középpontban

Állás 20112006.10.31, 09:32

Hat óra munka után húsz perc pihenőidő jár a munkavállalóknak, ami nem számít be a munkaidőbe. Többek között ezt válaszolta Dr Sipos Márta munkajogi szakértőnk olvasóinktól beérkezett kérdésekre. Néhány kérdést és választ közlünk.

A váltani akarók kétharmada munkaidőben keresgél állásokat

Állás 20112006.10.30, 08:23

A dolgozók többsége nem elégedett jelenlegi pozíciójával. Kétharmaduk - ha tehetné - munkahelyet váltana. A váltásra készülők 60 százaléka munkaidő alatt szemezget az internetes állásajánlatokból. A vezetők 80 százaléka azonban elégedett a pozíciójával - áll egy brit felmérésben. 

Mielőtt munkahelyet választunk - tippek a jó döntéshez

Állás 20112006.10.10, 10:12

Nem mind arany, ami fénylik az álláskeresésben sem. A kötetlen munkaidő hétvégi munkát is takarhat, a menedzseri pozíciómegjelölés pedig sokszor végrehajtói tevékenységet jelent. Gyanús lehet még az irreális bérajánlat, a felületes munkaerő-kiválasztás, a kevés konkrétum. Amit tanácsos megkérdezni, mielőtt elfogadjuk az állásajánlatot.

A munkajogász válaszolt - maximális munkaidő, felmondás

Állás 20112006.10.09, 10:06

A munkaidő állt a középpontban Dr. Sipos Márta munkajogászhoz érkezett olvasói kérdésekben. Egy házfelügyelőt például megbízási szerződéssel éjjel-nappali munkában akarnak foglalkoztatni. Orvosként heti 60 óra a plafon.

Váltás minisztériumból a versenyszférába - tapasztalatok és tanulságok

Állás 20112006.10.06, 12:30

Nagy különbséget tapasztalt munkakultúrában a magánszféra és az államigazgatás között az a fiatal, jogi végzettségű hölgy, aki tavasszal sikeresen váltott a két szféra között. A magánszektort rugalmasabbnak, teljesítmény- és feladatközpontúbbnak tartja, ahol a premizálásnál kizárólag a teljesítmény dönt.

Virtuális szex, magánlevelezés: napi 1 óra kár a munkáltatónak

Állás 20112006.09.20, 08:24

A virtuális szex és az egyéb magáncélú internetezés legalább napi egy órával rövidíti meg a munkaidőt. A világhálón töltött idő 40 százalékának nincsen köze a munkavégzéshez - áll egy felmérésben.

Chatelés a munkahelyen: kárt okozhat és hasznot is hozhat

Állás 20112006.09.07, 10:20

A számítógéppel és internetkapcsolattal rendelkező fiatalok körében népszerűek az úgynevezett üzenőszoftverek (MSN, ICQ, Skype), amelyek segítségével üzeneteket küldhetnek egymásnak - mindenféle költség nélkül. A programokat sok dolgozó is használja munkaidőben. Mit szólnak ehhez a munkáltatók? Amint összeállításunkból kiderül, hasznosnak és olcsónak tartják, ha egymástól térben távol dolgozókat köt össze, viszont elmélyedést igénylő egyéni munkában kárt okoz, különösen, ha nem munkatársainkkal beszélgetünk...

Többet dolgoznának a nyugat-európaiak

Állás 20112006.08.22, 08:47

Az Egyesült Államokban sokkal rugalmasabb a munkaidő szabályozása és magasabb az egy évben ledolgozott órák száma, mint a nyugat-európai országokban. Egy most közzétett felmérés szerint azonban az európaiak jelentős része hajlandó lenne többet dolgozni - írja a Világgazdaság.

Hosszabb munkaidő és alacsonyabb fizetés a versenyszférában

Állás 20112006.08.21, 09:00

Több hazai nagyvállalat is nyitott arra, hogy munkalehetőséget ajánljon a közigazgatásból elbocsátottaknak. Közülük több országosan is ajánl majd állásokat. Ez utóbbiakra is nagy szükség lesz, hiszen míg a minisztériumokban másfél ezren, addig a vidéki településeket is érintő központi költségvetés intézményrendszerében több mint 12 ezren kapják meg a felmondólevelüket - írja a Világgazdaság.

Egyre gyakrabban kell a dohányosoknak túlórázni

Állás 20112006.08.18, 08:33

Egy friss német felmérés szerint a németországi cégek 21 százalékánál a dohányzó munkatársaknak hivatalosan is tovább kell maradniuk, mivel dohányzásuk a munkaidő rovására megy. Korábban a német munkáltatók nagyvonalúbban kezelték az elfüstölt munkaidőt. 

Tizennégy percnyi munka egy kiló kenyérért Budapesten

Állás 20112006.08.11, 13:19

A világ hetvenegy városának kereseti és megélhetési viszonyait hasonlította össze a svájci USB bank egy közelmúltban megjelent elemzésében. A tanulmány egy része azzal foglalkozott, mennyi munkaidő szükséges egy átlagos helyi munkavállalónak, hogy 1 kiló kenyeret, rizst vagy egy Big Mac szendvicset megvásároljon. Budapesten 14 percnyi munkával teremhető elő egy kiló kenyér ára.

Negyedével tovább tartanak a munkahelyi rutinfeladatok kánikulában

Állás 20112006.08.08, 08:55

Bár a kánikulának egyelőre vége, a meleg megtette hatását. A forróságban negyedével csökkent a munkahelyek produktivitása - derült ki az Office Angel's 1500 fő bevonásával készült vizsgálatából. A szigorú öltözködési előírások, az irodai klíma miatti veszekedések, a munkaidő alatti last-minute útfoglalás és a főnök szabadsága miatt a szokásosnál hosszabbra nyújtott ebédszünet gyakori nyári munkahelyi időrablók.      

Internetes társkereséstől a hosszú ebédszünetig -időrablók a munkahelyen

Állás 20112006.07.31, 14:14

Humoros kör e-mailek, internetes társkeresés, hosszúra nyúlt ebédidő, technikai akadályoztatás és emberi konfliktusok. Ez csupán néhány tényező, amely könnyen szétforgácsolja a munkaidőt. A "munkahelyi időrablás" néhány jellegzetes formájáról Pintér Zoltán trénert kérdeztük. 

Nyílik az olasz álláspiac (3) - pályázás, keresett szakemberek, munkaidő

Állás 20112006.07.28, 11:40

A magyar munkavállalóknak a legnagyobb esélye az északi városokban - Milánó, Torinó, Firenze -, az iparágak közül az idegenforgalomban, az IT-ben és az egészségügyben kínálkozik. Megbízható olasztudás nélkül csak Dél-Tirolban érdemes próbálkozni, ahol nagy számú a német ajkú lakosság. Többek között ez derül ki a közeli olasz álláspiaci nyitás apropóján készített körképünk harmadik részből.

A munkajogász válaszolt - a cigarettaszünettől a felmondási időig

Állás 20112006.07.25, 12:56

Gyessel és a munkaidővel kapcsolatos kérdések érkeztek zömében Dr. Sipos Márta munkajogi szakértőnkhöz. A kérdésekből és a válaszokból készítettünk összeállítást.

A munkaidő harmadát veszi el a felesleges adminisztráció

Állás 20112006.07.20, 13:43

Sokkal hatékonyabban dolgozhatnának a német cégek alkalmazottai, ha a vezetés jobban szervezné munkájukat. A német munkavállalók munkaidejének egyharmada ugyanis felesleges adminisztrációval telik - áll a német Fraunhofer Intézet 170 cég megkérdezésén alapuló felmérésében.

Luxemburgban 420 ezer forint a minimálbér

Állás 20112006.07.14, 10:24

Az Eurostat -az Európai Unió statisztikai hivatala - közzétette összesítését az Európai Unió tagországainak minimálbéreiről. Az idén a teljes munkaidőben dolgozóknak a legkevesebbet Lettországban (129 euró), a legtöbbet Luxemburgban fizetik (1503 euró). A listán Magyarország 247 euróval Lengyelország és Csehország között helyezkedik el.

Smink, privát telefonálás, házi kedvenc - magánszféra a munkahelyeken

Állás 20112006.07.04, 08:49

Parttalanra nyújtott privát telefonbeszélgetés a szomszédos asztalnál, gyerek és házi kedvenc a munkahelyen, fitnesskellékek az íróasztal alatt: a magánélet egyre jobban begyűrűzik a munkahelyre. Sőt, a dolgozók 87 százaléka csípett már le a munkaidőből személyes ügyintézései javára. Ettől függetlenül nem árt határt húzni, ugyanis sokakat irritál a magánélet túlzott irodai jelenléte - derült ki az Office Angels munkavállalói szokásokat vizsgáló felméréséből.

Különleges dolgozói juttatások: táncóra, meccsnézés, büfésor-figyelés

Állás 20112006.06.22, 09:26

Önvédelmi tréning, salsa-tanfolyam, meccsnézés munkaidőben hideg sörrel az íróasztal mellett, "kánikulaszabadság", büfésor-figyelő kamera. Nem mindennapos dolgozói juttatásokat gyűjtött össze egy angol személyzeti tanácsadó cég a szigetországban dolgozóktól és főnökeiktől. A munkatársak kényeztetése azonban nem a főnöki szociális érzékenységre vezethető vissza, sokkal inkább a szakemberhiányra.

Nyertek az orvosok az ügyeleti perben

Itthon2006.06.14, 17:41

A Legfelsőbb Bíróság szerdai ítélete szerint teljes munkaidőnek számít az orvosok ügyeletben töltött ideje. A döntés azért jelentős, mert az uniós előírások ellenére Magyarországon eddig csak az ügyelet egy részét ismerték el munkaidőnek, néhány településen így 300 forintos óradíjért ügyeltek az orvosok.

Tévé a fiókban, fontos tárgyalás - készülnek a dolgozók a vébére

Állás 20112006.06.09, 11:39

Angliában a kocsmák tulajdonosai nagyot kaszálnak a vébé idején, a munkáltatók viszont összességében millárdos kárt szenvednek a hiányzások és a lazaság miatt. Nálunk nem várható jelentős gazdasági kár a szakértő szerint, bár a "halaszthatatlan külső tárgyalások", a "fejfájásos hiányzások" száma megszaporodhat.

A munkajogász válaszolt: munkaidő, felmondási formák, létszám-leépítés

Állás 20112006.06.06, 13:21

Terhesen határozott idejű szerződéssel. Mi történik, ha lejár? Köztisztviselői munkaviszonyban: hogyan lehet a legelőnyösebben távozni? Beiskolázás tanulmányi szerződés nélkül. Követelheti-e a munkáltató távozáskor a tanfolyamdíjat? Ilyen és ehhez hasonló problémákkal keresték olvasóink Dr. Sipos Márta, ügyvédet, munkajogászt, akinek válaszait gyűjtöttük össze.

Sokba kerülhet az angol munkáltatóknak a futball vb

Állás 20112006.06.06, 09:27

Legalább 4 milliárd fontos kárt okozhat a brit gazdaságnak a június 9-én kezdődő és egy hónapon át tartó futball világbajnokság. A becslések szerint a munkavállalók munkaidejük jelentős részében az interneten szörfölgetnek majd, hogy nyomon követhessék a friss eredményeket.