mesterséges megtermékenyítés

címke rss

Mesterségesen fogan majd meg Vajna Timi gyermeke

Life.hu2015.05.29, 14:11

Andy Vajna felesége arról vallott, hogy babát terveznek férjével, de valószínűleg a gólya érkezéséhez orvosi segítségre lesz szükségük.

Amikor teherbe esni teljesítménytúra: beavatkozások, lehetőségek napjainkban

Archívum2015.05.12, 21:17

Azt mondják, a stressz a legjobb fogamzásgátló, és ez sok esetben igaz is. Előfordulhatnak azonban olyan eshetőségek is, amikor valami más baj van. Szervi, szervezeti, nála vagy nálam. Vagy csak nem klappolunk össze. Mikor jön el az a pont, amikor külső segítség kell? És ha eljött, hová fordulhatunk? A Life.hu most ennek járt utána.

Nemsokára két apának is lehet vérszerinti gyereke

Tudomány2015.02.27, 12:59

Jelenleg, ha két férfi gyereket szeretne, akkor vagy örökbe kell fogadniuk egyet, vagy egy petedonor segítségét kell igénybe venniük. Utóbbi esetben a pár egyik tagja lehet a biológiai apa. De nincs már távol az a lehetőség, hogy az egyik férfiból származó őssejtet petesejtté alakítsanak és a pár másik tagjának spermájával megtermékenyítsék. Így a gyereknek két biológiai apja lesz.

Halott lánya helyett akar unokát szülni

Nagyvilág2015.02.22, 11:19

A világon elsőként egy brit nő szülné meg a saját unokáját a négy éve halott lánya lefagyasztott petesejtjei segítségével. A férjével együtt azt állítják, hogy ez volt a gyermekük végső akarata.

Három szülője is lehet a brit babáknak

Archívum2014.12.19, 15:17

Az Egyesült Királyság lehet a világ első országa, ahol legálissá teszik az ellentmondásos háromszülős reprodukciós technikát.

Beperelte a spermabankot a leszbikus pár

Nagyvilág2014.10.02, 19:22

Ötvenezer dolláros kártérítést követel a spermabanktól egy ohiói leszbikus pár, mert egyikük véletlenül fekete donortól kapott spermát. A kislányt máris hátrányos megkülönböztetés éri, mert egy 98 százalékban intoleráns fehérek lakta településen él.

Kínai pasikon segít a maszturbáló automata

Life.hu2014.06.27, 16:26

Egy kínai kórház urológiai osztályán dobták be használatba ezt a kis remek szerkezetet, a spermacsapolót. Állítják, sokkal hatásosabb, mint a jobb (illetve bal) kéz. Persze nem kifejezetten élvezeti célokat szolgál, szexshopban nem kapható, a mesterséges megtermékenyítéshez szükséges mintavételt segíti. Mindenesetre bizarr.

Lombikban foganhatott a monacói hercegi pár gyermeke

Life.hu2014.06.07, 09:05

II. Albert monacói uralkodó felesége, Charlene Wittstock mesterséges megtermékenyítés segítségével eshetett teherbe.

Először lesz két anyja gyerekeknek

Egészség2014.06.02, 07:55

Az igazi anya és az apa adja majd a magzat fő génkészletét, a második anya pedig néhány további gént. Ritka, de nagyon súlyos örökletes betegségeket lehetne így megelőzni, a kutatók szerint elérkezett az emberi kipróbálás ideje.

Elcserélték az embriókat, egy idegen pár ikreivel terhes egy nő

Nagyvilág2014.04.17, 15:07

Egy idegen pár ikergyermekeit hordja a szíve alatt egy lombikbébi-programban részt vevő nő, akinek párjával közös embrióit elcserélték a kezelésüket végző római klinikán.

Mégis lehetnek férfiak a jövőben

Tudomány2013.11.22, 10:42

Amerikai kutatók új vizsgálatai szerint legalább két olyan gén található a hím ivari kromoszómán, amely nélkül még mesterséges megtermékenyítés esetén sem jöhet világra egészséges utód. Ez egyben cáfolja azt az elképzelést is, hogy az Y-kromoszóma el fog tűnni az evolúció folyamán.

Egy új termékenységi kezelés után szült egy meddő japán nő

Egészség2013.10.01, 20:42

Egy korábban meddőnek vélt 30 éves japán nő egy speciális kezelés után életet adott első gyermekének. A különleges kezelés sajnos csak a korai petefészek-elégtelenségben szenvedők csekély hányadánál segít.

Ikrek születtek három év korkülönbséggel

Archívum2013.09.21, 11:47

Az Angliában született Charlie és Georgina Norman tulajdonképpen ikrek, mivel egyszerre fogantak meg apjuk lefagyasztott spermájának segítségével, aki hererákkal küzdött, ezért párjával a megtermékenyítésnek ezt a formáját választották. Ha azonban ránéz valaki a két gyerekre, nehezen hinné el mindezt, Charlie ugyanis még 2010 májusában született, míg testvére majdnem három évvel később.  

Terhes lett a petefészek nélküli nő

Egészség2013.09.03, 13:58

Ikerlányokkal várandós az a hét évvel korábban rákkal kezelt nő, akinek hasfalába az akkor eltávolított petefészkéből vett és lefagyasztott szövetét ültették.

Jöhet a háromszülős megtermékenyítés a briteknél

Egészség2013.07.10, 14:44

A világon elsőként Nagy-Britanniában engedélyezhetik a vitatott "háromszülős" mesterséges megtermékenyítést, hogy segítsenek a családoknak, amelyek a gyógyíthatatlan betegségek öröklésétől szeretnék megóvni gyermekeiket.

Természetben előforduló hormonnal a meddőség ellen

Egészség2013.06.19, 15:45

Megszületett az első baba, akinek édesanyja a természetben előforduló hormont kapott a meddőségi kezelés idején. A kutatók szerint az eljárás ezzel biztonságosabbá válhat.

Egyéjszakás kalandért ajándék gyerek jár

Life.hu2013.06.13, 22:15

Érdekes szolgáltatást kínál több külföldi társkereső: férfiak spermáikat ajánlják fel gyerekre vágyó nőknek, cserébe nem kérnek egyebet, csak egy kis szexet. A szolgáltatás nincs halálra ítélve, ugyanis a "természetes megtermékenyítés" állítólag háromszor hatékonyabb, mint a mesterséges, ráadásul sokkal olcsóbb.

Megszületett Monica Cruz kisbabája

Life.hu2013.05.15, 12:14

Világra jött Penélope Cruz húgának, Monicának az első gyermeke. Híres nővére volt az első, aki meglátogatta őt a kórházban. Penélope most épp második gyermekével várandós.

A kisbaba, akinek három anyukája van

Life.hu2013.03.04, 17:14

Katy Slade-nek egy ritka genetikai betegség miatt nem lehetett saját gyereke, ezért nővére petesejtjét felhasználva sógornője méhébe ültették a mesterségesen megtermékenyített embriót.

Spermabankot választott Penelopé Cruz húga

Life.hu2013.02.01, 22:21

Hamarosan megszületik Penelopé Cruz és Javier Bardem kisfiának, Leónak a játszópajtása. A szépséges színésznő húga ugyanis várandós.

Új remény a meddő pároknak

Life.hu2012.11.30, 21:16

A terméketlen nők sokszor mindent megtesznek azért, hogy gyermeket hordhassanak ki. Ebben pedig rengeteg orvosi beavatkozás van segítségükre. A lombikprogram lassan idejétmúltnak számít: a Göteborgi Egyetemen két fiatal nőnek a saját édesanyja méhét ültették be. A Life.hu utánajárt a témának.

Egyre gyatrább a férfiak spermájának minősége

Nagyvilág2012.08.16, 11:14

Egy kutatás szerint 10 évvel ezelőtt minden tizedik férfi adott le prémium kategóriába sorolható spermát az egyik izraeli spermabankban, ma már csak minden századik. A Los Angeles Times szerint globális probléma a sperma örökítőképességének romlása, de az izraeli spermabank szerint az országban kiemelkedően rossz a helyzet.

Tündéri kiselefánt Franciaországban

Archívum2012.08.10, 20:30

A Franciaországban született kis Rungwe igazán különleges.

Meghökkentő: Jobban összeköti a párokat a mesterséges megtermékenyítés?

Life.hu2012.07.28, 10:26

100 házasságból, amelyben természetes úton születik gyerek, évek múlva 14 megszakad, viszont mesterséges megtermékenyítés esetén csak 4 házasság megy tönkre. Miért lehet ez? Dr. Czeizel Endre a Videoklinika.hu adásában avat be a jelenség lelki hátterébe.

Szépségkirálynő fogant a lombikprogram kísérleti fázisában

Life.hu2012.07.24, 10:23

Charlotte Holmes nemcsak szüleinek köszönheti, hogy Anglia legszebb lányaként a nemzetközi Miss World verseny döntőjébe kerülhetett. Fogantatásában ugyanis Robert Winston professzornak, a televíziós dokumentumsorozatairól ismert orvosnak is aktív szerepe volt.

Már 5 millió lombikbébi született világszerte

Egészség2012.07.02, 11:51

Elérte az 5 milliót a mesterséges megtermékenyítéssel született gyerekek száma 1978 júliusa óta, amikor világra jött Louise Brown, az első lombikbébi - derül ki az Európai Humán Reprodukciós és Embriológiai Társaság (ESHRE) közleményéből, amelyet a szervezet július 1-től 4-ig Isztambulban megrendezett éves találkozója alkalmából adtak ki.

Háromszülős embriók készülnek Angliában

Egészség2012.06.12, 12:00

Etikusnak nyilvánították Nagy-Britanniában azt a mesterséges megtermékenyítési eljárást, amely az életet fenyegető rendellenességek elkerülésére az embrió létrehozásához három személy, két nő és egy férfi sejtjeit használja fel.

Főleg a 30 év felettiek szülnek ikreket

Egészség2012.04.23, 14:22

Az USA-ban 1980-ban 2 százalékos volt az ikerterhességek aránya, ma minden 30. várandósság esetén egynél több csecsemő jön világra. Az ikreket szülő nők többsége átesett valamilyen termékenységi kezelésen.

Lefagyasztott embriók pusztultak el egy római kórházban

Nagyvilág2012.04.02, 07:52

Női petesejtek, spermaminták és embriók pusztultak el egy római kórházban a hűtőrendszer meghibásodása miatt. Körülbelül 40 párt érint az ügy, köztük olyanokat, köztük olyanokat, akiknek ez volt az utolsó esélye, hogy gyerekük lehessen.

A túl sok szex is nehezítheti a teherbeesést

Egészség2012.01.17, 15:37

A rendszeres, minden fogamzásgátló módszert nélkülöző együttlét egyre több párnál nem hozza meg a családalapítás örömét. A teherbeesési nehézségek hátterében alkati tényezők, korábbi betegségek, genetikai okok, és akár a túl gyakori szeretkezés is állhat.

Dr. Czeizel Endre: Baj van a magyar férfiakkal

Life.hu2011.12.14, 12:10

Még a 20. század első felében is kizárólag a nőket hibáztatták abban az esetben, ha egy házaspárnak nem született gyermeke. Akkor még nem tudhatták, hogy a férfiak 10 százaléka eleve rossz minőségű ondóval rendelkezik, ami még nem is volna kezelhetetlen probléma a modern orvostudomány számára, ha a férfiak ondómennyisége nem csökkent volna több mint 50 százalékkal. Dr. Czeizel Endre, a Videoklinika szakértője arról beszél, hogyan történhetett az, hogy ilyen drasztikusan romlott a magyar férfiak nemzőképessége.

Olcsóbb lehet a bárányhús a Debrecenben megkopasztott birkák miatt

Tudomány2011.12.12, 09:02

A vágóállatként tenyésztett juhoknál a gyapjú növesztése energiapazarlásnak számít, ráadásul a "megkopasztott" birkák húsa jobb ízű, kevésbé faggyús, mint a gyapjas fajtáké. Debrecenben egy különleges faja létrehozásán dolgoznak, amelynek elterjedése után alacsonyabb lehet a bárányhús ára is.

A rendszertelen menzesz sokszor életmódváltással rendezhető

Egészség2011.09.15, 12:11

A policisztás ovárium szindróma diagnózisa hallatán sok gyerekre vágyó nőt kiver a víz. Mintha sorsa most pecsételődne meg, a diagnózis csak azt jelentheti, hogy többé már nem lehet gyereke. Pedig a betegségnek rosszabb a híre, mint a lefolyása, sokszor már életmódbeli változtatásokkal is meggyógyulhat a beteg.

Nem a saját embrióit ültették be egy nőbe Hongkongban

Nagyvilág2011.07.18, 16:52

A hatóságok vizsgálata szerint emberi mulasztás miatt ültették egy másik páciens embrióját egy hongkongi nőbe egy helyi klinikán. A klinika, amely a hiba ellenére tovább működhet, mindkét családnak kompenzációt fizet.

Mesterséges megtermékenyítés egy új brit lottójáték főnyereménye

Nagyvilág2011.07.06, 13:32

Lottón "nyerhetnek" gyereket Nagy-Britanniában azok a szülők, akik mesterséges megtermékenyítésre várnak. A vitatott játék nyereménye 25 ezer fontos, személyre szabott termékenységi kezelés valamelyik elismert brit klinikán.

Orvosi csoda! Tojássárgájától lett gyereke a 38 éves nőnek!

Life.hu2011.05.26, 14:00

Miután nyolc éven át képtelen volt teherbe esni a 38 éves nő, különleges kezelésben részesítették - annak köszönheti, hogy mégis életet adhatott egy gyermeknek.

Saját unokatestvérének adott életet egy 29 éves nő

Life.hu2011.04.12, 11:42

Nagynénje már 15 éve próbálkozott teherbe esni - sikertelenül. Végül a 29 éves Emma Vaughan beleegyezett, hogy a saját unokatestvérének adjon életet.

Sorra szüli a gyermekeket a 37 éves férfi! - A negyedikkel lesz hamarosan várandós

Archívum2011.03.31, 10:46

Már a negyedik mesterséges megtermékenyítésére készül a terhes férfiként ismertté vált Thomas Beatie - számolt be róla a Bors. Beatie állítólag így kíván kimászni szorult anyagi helyzetéből.

Életmentő testvér született Franciaországban

Egészség2011.02.08, 14:32

Bejelentették az első franciaországi "életmentő testvér" világra jöttét hétfőn Párizsban: a babát embrionális állapotban olyan genetikai jegyek alapján választották ki lombikbébi programban történő beültetésre, hogy megmenthesse végzetes örökletes betegséggel született testvérét.

Indiai gyereke született egy fehér nőnek!

Archívum2011.02.02, 22:20

Patricia Bohanon két lány után szeretett volna egy harmadikat is, életkora és családi állapota miatt azonban ez csak mesterséges megtermékenyítés által volt lehetséges.

Saját petesejtjeit ültetné egy asszony a terméketlen lányába

Archívum2011.01.11, 21:57

A kétéves, petefészek nélkül született Mackenzie Stephens ugyan még messze áll a családalapítás gondolatától, édesanyja mégis szeretne időben gondoskodni annak lehetőségéről, ezért felajánlotta, hogy fagyasszák le saját petesejtjeit, amit később a lánya méhébe ültethetnek majd.

Hogyan végzik a néhány napos embriók genetikai vizsgálatát?

Tudomány2010.12.19, 20:20

Előfordul, hogy a szülőknek azért nem lehet gyerekük, mert a pár egyik tagja valamilyen öröklött rendellenességet hordoz. Ilyenkor gyakori a spontán vetélés, illetve a szülők nem szeretnék, hogy gyerekük örököljön egy súlyos betegséget. Ekkor jöhet számításba a mesterséges megtermékenyítés és a néhány napos embriók beültetés előtti genetikai vizsgálata, amelyre már Magyarországon is van lehetőség.

Először születtek teljes genetikai teszten átesett, egészséges lombikbébik

Egészség2010.11.30, 17:26

Az utóbbi években rohamosan fejlődnek azok a vizsgálatok, amelyek célja, hogy a mesterséges megtermékenyítés során még az embriók beültetése előtt kiszűrjék a túlságosan gyakorinak számító kromoszóma-rendellenességeket. A preimplantációs genetikai vizsgálatnak nevezett eljárás önmagában már nem új, de csak nemrég születtek meg az első olyan, egészséges újszülöttek, akiknél a petesejteknek már a teljes genetikai állományát is átvizsgálták.

Hány éves kortól nem ajánlott a gyermekvállalás?

Egészség2010.11.25, 16:45

Bár petesejt-adományozással ma már a menopauza után is teherbe lehet esni, a szakember szerint nem véletlen, hogy a természet úgy intézte: bizonyos kor felett az anya már ne tudjon szülni. A szülész és a pszichológus is egyetért abban, hogy a gyermekvállalás felső határa 45 év körül van.

Népi praktikák helyett embriószűrés a vérzékenység ellen

Tudomány2010.11.24, 12:12

A vérzékenységet hordozó anyák fiúgyermekei nagy eséllyel öröklik e ritka, de súlyos betegséget. Egy immár Magyarországon is elérhető eljárással megvalósítható, hogy mesterséges megtermékenyítés után csak egészséges embriót ültessenek be az anyaméhbe. Ennek egyik nagy előnye, hogy a nők nincsenek kitéve egy esetleges későbbi abortusz testi-lelki megterhelésének.

Tudományos áttörés: egészséges baba született egy 20 éve lefagyasztott embrióból

Life.hu2010.11.17, 00:56

Az Egyesült Államokban egy termékenységi klinikán (the Jones Institute for Reproductive Medicine at the Eastern Virginia medical school) 20 évvel ezelőtt tárolták el azt az embriót, melyből most egészséges csecsemő született. Ez az eddigi leghosszabb tárolási idő, mely követhetőnek bizonyult, így nők ezreinek adja meg a választás lehetőségét, hogy középkorú anyaként orvosi kockázatok nélkül szülhessenek.

Már itthon is végzik néhány napos embriók genetikai vizsgálatát

Tudomány2010.11.03, 10:08

Már Magyarországon is végeznek genetikai vizsgálatokat néhány napos embriókon. A beavatkozást olyan szülők kérhetik, akiknek családjában öröklődő betegség, például vérzékenység fordul elő, és akik mesterséges megtermékenyítései eljárásban vesznek részt. Az embriók ilyen módon történő szelekciója alapvető etikai kérdéseket is felvet.

Most már tényleg jöhet az új orvostudomány

Tudomány2010.11.02, 21:09

Amikor egy valóban nagy előrelépés történik a tudományban, rövid távon túlzottan optimista előrejelzések születnek, hosszú távon viszont alábecsülik a hatást. Ez igaz az emberi genetikai állomány megismerésére is: az immár tíz éve a birtokunkban lévő információ nem váltotta meg egycsapásra a világot, de lassan készülhetünk az új, a megelőzésre koncentráló, személyre szabott orvostudományra.

Mérföldkő az öröklődő betegségek vizsgálatában

Tudomány2010.10.28, 16:11

Először fordul elő, hogy lombikbébik beültetés előtti genetikai vizsgálatát egy nem gyógyíthatatlan betegségre fogják elvégezni. A kritikusok attól tartanak, hogy a jövőben szűrni és válogatni lehet az embriókat más testi, szellemi vagy egyéb adottságaik alapján is.

Embriószelekcióval szűrték ki az emlőrákkockázatot növelő hibás génváltozatot

Tudomány2010.10.28, 16:24

Megszületett a világ egyik első olyan lánycsecsemője, akinél a beültetés előtti genetikai vizsgálat segítségével zárták ki az öröklődő emlőrák kockázatát nagyban megnövelő egyik génváltozat jelenlétét. Számíthatunk-e a közeljövőben az eljárás szélesebb körben történő elterjedésére? Milyen esetekben tarthatjuk etikusnak a beültetett genetikai vizsgálatok alkalmazását?