embriók genetikai vizsgálata

címke rss

Az orvostudomány csodái

A magzati diagnosztika az utóbbi néhány évtizedben hihetetlen fejlődésen ment keresztül. Míg hatvan évvel ezelőtt az is nagy eredménynek számított, hogy meg tudták állapítani a magzat anyaméhen belüli elhelyezkedését és kiszűrték az esetleges súlyos rendellenességeket, ma már az anyai vérből genetikai vizsgálatot végeznek, és akár az első trimeszter közepén megtudhatjuk, hogy a baba kisfiú vagy kislány.

Megkezdődött az emberi DNS módosítása

Tudomány2016.02.10, 17:33

Február 1-jével engedélyezték az Egyesült Királyságban a hólyagcsíra-állapotban lévő embriók génmódosítását. A brit példa egyedülálló a világon, egyelőre nem tudunk más országról, ahol ilyen támogatottságot kapott volna a génszerkesztés – nem is véletlenül, hiszen az emberi genom manipulálását komoly etikai vita kíséri, nem beszélve a közvélemény általános ellenzéséről. De hogyan is zajlik ez a génszerkesztés, és miért olyan ijesztő?

A babatervezés legújabb lépése: előnézet a gyerekről

Tudomány2014.04.10, 13:41

Az új módszerrel az öröklött betegségeket előznék meg, de a kritikusok szerint inkább a hajszínt választják majd ki a szülők.

Okosbabákat gyártanának Kínában

Tudomány2013.03.23, 19:23

Több ezer emberen kutatja az intelligencia genetikai hátterét az egyik legnagyobb kínai biotechnológiai cég. Sokan attól félnek, hogy eredményeik miatt kinyílik Pandora szelencéje, és megkezdődik a legokosabb embriók kiválogatása a mesterséges megtermékenyítési programokban. A magyar szakértő azonban arra figyelmeztet, hogy a mentális tulajdonságokat is együttesen határozza meg a genetikai és a környezeti hatások sokasága.

Már az anya véréből is vizsgálható a magzat

Egészség2013.01.02, 10:45

Amerikai kutatóknak sikerült egy magzat teljes genomját kinyerni, és annak bázissorrendjét meghatározni az anya véréből.

Kiszűrik a beteg embriókat

Egészség2012.07.28, 14:40

Idéntől itthon is lesz lehetőség - mesterséges megtermékenyítés esetén - az embrió genetikai vizsgálatára, még a méhbe való beültetés előtt. A hazai szabályozás szerint erre csak orvosi indokból kerülhet sor, a születendő gyerek nemének vagy egyéb tetszőleges tulajdonságának meghatározására nincs lehetőség.

Háromszülős embriók készülnek Angliában

Egészség2012.06.12, 12:00

Etikusnak nyilvánították Nagy-Britanniában azt a mesterséges megtermékenyítési eljárást, amely az életet fenyegető rendellenességek elkerülésére az embrió létrehozásához három személy, két nő és egy férfi sejtjeit használja fel.

Döntés előtt a németek az embriók kiválogatásáról

Tudomány2011.01.25, 13:07

Németországban jelenleg nem engedélyezett a preimplantációs genetikai diagnosztika. Nemsokára újra a német parlament elé kerül az engedélyezés kérdése. A képviselők döntését igyekszik segíteni a német tudományos akadémia, a Leopoldina most kiadott állásfoglalása.

A világ legfurcsább hármasikrei

Egészség2011.01.03, 17:08

Az ikrek közül ketten már 11 évesek, velük egy időben fogant harmadik testvérük viszont még csak alig kéthónapos.

Hogyan végzik a néhány napos embriók genetikai vizsgálatát?

Tudomány2010.12.19, 20:20

Előfordul, hogy a szülőknek azért nem lehet gyerekük, mert a pár egyik tagja valamilyen öröklött rendellenességet hordoz. Ilyenkor gyakori a spontán vetélés, illetve a szülők nem szeretnék, hogy gyerekük örököljön egy súlyos betegséget. Ekkor jöhet számításba a mesterséges megtermékenyítés és a néhány napos embriók beültetés előtti genetikai vizsgálata, amelyre már Magyarországon is van lehetőség.

Előző
Következő