Mercedes-Benz
címke rss- kapcsolódó címkék:
- német autó
- autós hír
- prémiumautó
- luxusautó
- McLaren
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Guruló GéSa - Lexus GS 300
Nem ez a legkisebb Lexus, de mégsem hatalmas. Ha elkezdünk vele gurulni, hamar kiderül, hogy olyan, mint egy gésa. Eleganciája kivételes, akárcsak a vonzereje.
Õszig titkos a Mercedes támogatása
Legkorábban õsszel hozhatják nyilvánosságra a német Daimler Benz magyarországi beruházásának állami támogatását, mivel várhatóan annak brüsszeli jóváhagyásra mintegy 3 hónapot kell várni - mondta Kilián Csaba, az ITD Hungary magyar befektetésösztönzési és kereskedelemfejlesztési ügynökség befektetési igazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
Már rárepültek a kecskeméti lakáspiacra
Most érdemes lakást venni Kecskeméten, akár befektetési célból is: a Mercedes-gyár érkezésének bejelentése után szinte azonnal megélénkült a kereslet. El azonban még nem késett senki, az árak egyelõre meglehetõsen alacsonyan vannak - áll a Duna House [origo]-hoz eljuttatott gyorselemzésében.
Hatalmas állami támogatás a Daimlernek
Akár negyvenmilliárd forint dotációt is kaphat a Mercedes kecskeméti gyárához, tíz évre elhúzva, többféle formában, ha valóban az Európai Unió által megengedett maximális befektetésarányos - regionális és ágazati besorolás szerinti - támogatási intenzitást adja a magyar állam - írja a Világgazdaság internetes oldala pénteken.
Eco-lázban az autóipar
Az autógyártók napjainkban egyre-másra mutatják be környezetbarát modelljeiket, bár már ez a kifejezés is sántít. Évtizedes fejlesztések, vagy csak nagy maszlag a mostanában kialakult "zöldautó"-õrület? Erre próbáltunk választ kapni a jelenlegi kínálatból.
Nem csak jönnek, mennek is a cégek
Bár a napokban a Mercedes bejelentette, hogy Kecskemétre hozza új üzemét, a könnyûipari és élelmiszeripari vállalatok, illetve az elektronikai üzemek szinte menekülnek Magyarországról. Egész ágazatok vannak eltûnõben, és több település is válságba kerülhet, ha folytatódik a gyártó cégek kivonulása.
Német autóscégek árasztják el az országot
Utánanéztünk, hogy milyen cégek választják Magyarországot befektetési célpontnak. Az elmúlt 12 hónapban fõleg sztrádákhoz ragaszkodó német autóipari vállalatok jöttek hozzánk, közülük az utolsó a Kecskemétre beköltözõ Mercedes. A kiskunsági megyeszékhelyre azonban nemrégiben Romániából is áthoztak egy üzemet.
A beszállítók is jól járnak a Daimlerrel
Akár meg is duplázódhat a Mercedesnek beszállító magyar vállalatok köre, ugyanakkor termékválasztékuk is bõvül - mondta Bogdanovits László, a Magyar Jármûalkatrészgyártók Országos Szövetségének fõtitkára. Jelenleg a szövetség több mint 40 tagja látja el a Mercedest különféle alkatrészekkel, a fékcsövektõl az ülésekig - írja a Világgazdaság internetes oldala.
IPhone-tartót kapnak a Mercedesek
Az Apple és a német autógyártó együttmûködésének köszönhetõen integrált iPhone-tartót is lehet majd rendelni a Mercedes autókhoz.
Ziarul Financiar: infrastruktúra hiánya miatt vesztettek a románok
A románok maketteket, a magyarok viszont már kész autósztrádákat mutathattak a németeknek - írta csütörtöki számában a Ziarul Financiar címû román naplap, amely szerint a Daimler-Benz ezért választotta Magyarországot új Mercedes modelljei gyártásának helyszínéül, mert Romániában nincs még megfelelõ szállítási infrastruktúra.
A Daimler Magyarországot választotta
A Daimler AG Magyarországot választotta a Mercedes A- és B-osztályú modellek gyártása helyszínéül. A konszern Kecskeméten létesít 800 millió eurós beruházással egy 2500 fõt foglalkoztató üzemet - jelentette a Dow Jones hírügynökség. A miniszterelnök szerint az autópálya-építési programnak köszönhetjük a döntést.
A Daimler Magyarországot választotta
A Daimler AG Magyarországot választotta a Mercedes A- és B-osztályú modellek gyártása helyszínéül. A konszern Kecskeméten létesít 800 millió eurós beruházással egy 2500 fõt foglalkoztató üzemet - jelentette a DowJones hírügynökség. A miniszterelnök szerint az autópálya-építési programnak köszönhetjük a döntést.
Fantomastól Jim Redmanig
Öregebb és fiatalabb, keleti és nyugati, elegáns és sportos autók és motorkerékpárok találkoztak Esztergomban, egy nemrégiben újjáélesztett, nagy hagyománnyal bíró esemény keretében.
Hagyományos padlót kap az új A és B osztály
A Mercedes legkisebb modelljeinek következõ generációi már nem a szendvicsszerkezetû padlólemezre épülnek majd, de maradnak elsõkerék-meghajtásúak.
Modelloffenzíva az Auditól
Ahogy egyre több Audi-típus érkezik, úgy nõ a németek által készített motortípusok száma is. Most nyilvánosságra került, milyen modellekrõl és erõforrásokról is lesz szó.
A dízelek hajnala
Kockázatos dolog volna megnevezni az elsõ dízelmotoros személyautó-típust, a jelöltek és a hõskor bemutatására viszont vállalkozunk.
Frissül a Mercedes G-osztály
Ismét ráncfelvarráson esik át az 1979-ben debütált G-osztályos Mercedes. Az enyhe külsõ kozmetikázás mellett a hangsúly a nagyobb erõn van.
730 lóerõs Brabus Mercedes SL
A Mercedes-tuningra specializálódott Brabus elkészült a modellfrissítés utáni SL átalakításával, a legerõsebb változat 730 lóerõs.
Félmillió SLK-nál tart a Mercedes
12 évvel az elsõ generáció megjelenése után készült el kemény tetõs roadstere ötszázezredik darabjával a stuttgarti autógyártó.
445 lóerõs SLK a Brabustól
A Mercedes-Benz csak néhány hónapja jelentette be a ráncfelvarrt SLK-t, a Brabus máris elkészült saját, 445 lóerõs változatával.
Majdnem bajor sportkombi
A Mercedes az évek folyamán eljutott oda, hogy már õ is jóval sportosabb, élvezetesen vezethetõ kombit gyárt. Tapasztalataink alapján megállapíthatjuk: jó ötlet volt váltani.
Autósmozi: Audi A4
Már csak a nagy darabszám miatt is a középkategóriában a legnagyobb a BMW - Mercedes-Benz - Audi hármas konkurenciaharca. Utóbbi az új A4-essel mintha ellépett volna a többiektõl.
SLR-pótló Mercedes SL készül
Nem sokkal azután, hogy a Mercedes bemutatta az SL frissített változatát, lassan elkészül a kocsi legerõsebb, Black Series kiadása is, amely jóval izmosabb és könnyebb lesz az SL65 AMG-nél.
Új négyhengeres dízel a Mercedestõl
Egy új, 2,2 literes dízelmotort mutatott be a Mercedes, a kettõs feltöltésû, 204 lóerõs erõforrás a C osztályban mutatkozik be.
Újabb dán sportkocsi-tanulmány
Bár csak számítógéppel generált kép formájában, de elkészítette a tavaly októberben bemutatott, Mercedes SLK alapokon nyugvó GTK sportkocsijának újabb, D-SCK nevû változatát a dán Kleemann tuningcég.
Aston Martin részvényeket venne a Mercedes
A brit Autocar magazin szerint a Mercedes jelentõs részesedést akar szerezni az Aston Martinban.
Nyugdíjba megy a Mercedes fõtervezõje
Negyven év után visszavonul Peter Pfeiffer, aki 1968-ban került a Mercedes-hez, és 1978 óta a márka fõtervezõje. Még nem tudni ki lesz az idén 65 éves szakember utóda, de nagy arculatváltásra csak késõbb lehet számítani.
Mercedes A osztály ráncfelvarrás
Három és fél évvel a bemutató után a Mercedes elérkezettnek látta az idõt arra, hogy kissé felfrissítse legkisebb modelljét, az A osztályt.
Terepjáró-túltengés a Chryslernél
Amióta a Mercedes eladta a Chrysler-csoportot, az amerikai gyártó sikertelen típusai sorra válnak a racionalizálási törekvések áldozataivá. Most egy határozott lépéssel a Chrysler-csoport 11 szabadidõ-autójának legalább a felétõl megválhat.
2010-ben jön az üzemanyagcellás Mercedes
Már folynak az üzemanyagcellás Mercedesek tesztjei, amelyek sikeres elvégzése után a hidrogénnel hajtott B osztályok 2010-ben jelenhetnek majd meg.
Vége lehet a Maybachnak
Régóta nem tudja az elvárt eladásokat produkálni a Mercedes luxusmárkája, ezért lehet, hogy a megszûnés fenyegeti.
Felfrissült a Mercedes B osztály
Végrehajtották a kötelezõ ráncfelvarrást a 2005-óta kapható Mercedes B osztályon, amely átrajzolt lökhárítókkal, új lámpákkal és némileg takarékosabb motorokkal vág neki a következõ modellévének.
Felfrissült a Mercedes M osztály
Az aktuális Mercedes-Benz M osztály még 2005-ben jelent meg az utakon, azóta több mint 300 ezret adtak el belõle. A típus népszerûségének fenntartása érdekében most ejtettek meg egy kisebb kozmetikai beavatkozást.
SL63 AMG lesz a safety car
Az idei versenyszezonban a Mercedes SL63 AMG-t választották hivatalos biztonsági autónak a Formula-1-es futamokra.
310 lóerõvel érkezik az Infiniti EX37
Az Audi Q5, a BMW X3 és a Mercedes GLK ellenfelének szánt kompakt szabadidõ-autó erõsebb lesz Európában, mint Amerikában.
Készül a Smart ForFour utódja
Jóval meghaladják az elõzetes várakozásokat az Egyesült Államokban frissen bevezetett Smart eladásai, ezért a Mercedes úgy döntött, elkészíti a korábban sikertelen ForFour utódját.
Még több infó a felfrissített Mercedes SL-rõl
A korábbi kiszivárgott gyári fotók után a Mercedes hivatalosan is leleplezte a nyitott tetõs SL ráncfelvarráson átesett változatát. A már ismert és jól látható változtatások mellett fény derült a kocsi motorválasztékára is.
Itt a legkisebb C-osztályos
Berlinben mutatta be a Mercedes a CLC kupét. Az autó gyakorlatilag a Sport Coupe felújított változata, így az eggyel korábbi C-osztály alapjain nyugszik.
Titokzatos sportkocsi készül
Angol-német együttmûködés eredményeként 2011-ben jelenhet meg a vadító külsejû MC1 szupersportkocsi. A középmotoros autót állítólag egy 600 lóerõs, V10-es motor fogja hajtani.
- címkék:
- német autó
- sportautó
- Mercedes-Benz
- Címkefelhõ »
Kiszivárgott Mercedes SL-fotók
Felkerültek az internetre az elsõ gyári fotók a ráncfelvarrás utáni Mercedes SL-rõl. A hat éve bemutatott luxus-roadsternek fõleg az orrát szabták át, de a motorkínálata is változik.
Felfrissül a Mercedes CLS
Ráncfelvarráson esik át a 2004-ben bemutatott Mercedes CLS. Apró változtatások jellemzik a 2008-as változatot, új belépõmodellként pedig érkezik a 231 lóerõs CLS 280.
Aston Martin DBS-tõl Volkswagen Sciroccóig
A 2008-as újdonságokat bemutató sorozatunk befejezõ részéhez érkezett. A kisautók és kompaktok, a nagyautók, valamint a terepjárók után most a kupék és kabriók kerülnek sorra.
- címkék:
- Corvette
- kompakt
- Rolls-Royce Motor Cars
- Lamborghini
- német autó
- autóipar
- francia autó
- kupé
- luxusautó
- japán autó
- kabrió
- Volkswagen Scirocco
- olasz autó
- amerikai autó
- sportautó
- angol autó
- Ferrari
- Cadillac
- BMW Team Hungary
- Maserati
- Peugeot
- Mercedes-Benz
- Renault
- Audi
- Mazda
- Alfa Romeo
- Aston Martin
- Címkefelhõ »
Az elsõ kép a Mercedes-Benz CLC-rõl
A Mercedes-Benz hivatalosan ugyan csak január végén mutatja be a C Sportcoupé utódját, de azért az érdeklõdés felkeltése érdekében megszelõztettek két képet, ami nem éppen szokványos módon mutatja be az autót.
A Mercedes GLK-tól a Volvo XC60-ig
2008 igen mozgalmas lesz az autóiparban, az összes méretosztályban fontos modellek bevezetése várható. Összegyûjtöttük a legfontosabb újdonságokat, kategóriákra lebontva. A kisautók és kompaktok valamint a limuzinok után a harmadik részben a szabadidõ-autókról lesz szó.
Dacia Sanderótól Lancia Deltáig
Az új év igen mozgalmas lesz az autóiparban, az összes méretosztályban fontos modellek bevezetése várható. Összegyûjtöttük a legfontosabb újdonságokat, kategóriákra lebontva. Fiat 500, Suzuki Swift Sedan, Dacia Sandero, Lancia Delta és még sokan mások - az elsõ részben az idén debütáló kis- és a kompakt autókról lesz szó.
- címkék:
- Mika Häkkinen
- Franciaország
- USA
- olasz autó
- amerikai autó
- koreai autó
- miniautó
- kompakt autó
- cseh autó
- Dacia Sandero
- német autó
- autóipar
- kisautó
- francia autó
- Suzuki Swift
- japán autó
- Fiat
- Mazda
- Dodge
- Alfa Romeo
- Toyota
- Seat
- ©koda
- Opel
- Hyundai Motor Company
- Ford Motor Company
- Mitsubishi Motors
- Kia Soul
- Citroën
- Lancia Delta
- Chevrolet
- Peugeot
- Subaru
- Mercedes-Benz
- Renault
- Nissan
- Volkswagen
- Honda
- Audi
- Címkefelhõ »
Skoda Superbtõl Citroën C5-ig
2008 igen mozgalmas lesz az autóiparban, az összes méretosztályban fontos modellek bevezetése várható. Összegyûjtöttük a legfontosabb újdonságokat, kategóriákra lebontva. A kisautók és kompaktok után a második részben a középkategóriás, és még nagyobb autókról lesz szó a 7-es BMW-tõl az Opel Insignián keresztül a Peugeot 608-asig.
- címkék:
- Mika Häkkinen
- Opel Insignia
- Citroën C5
- német autó
- autóipar
- francia autó
- japán autó
- olasz autó
- amerikai autó
- koreai autó
- svéd autó
- Skoda Superb
- Jaguar
- Seat
- Cadillac
- BMW Team Hungary
- Maserati
- Chrysler Corporation
- Hyundai Motor Company
- Peugeot
- Mercedes-Benz
- Renault
- Volkswagen
- Honda
- Audi
- Mazda
- Alfa Romeo
- Volvo
- Toyota
- Címkefelhõ »
Hivatalosan képeken a Mercedes GLK
Bár a türelmetlen érdeklõdõk már a Szex és New York címû sorozat filmváltozatának elõzeteseiben is megtekinthették, a Mercedes csak most közölte az elsõ hivatalos képeket az M-osztály kistestvérérõl.
Felfrissül a Mercedes SLK
Jövõ áprilistól lesz kapható a Mercedes egyik legnépszerûbb kabriója, a felfrissítetett SLK.
Ötcsillagosra törött egy sereg autó
Hat új modellt, a Daihatsu Materiát, a Mazda2-t, a Honda Civicet, a Mercedes C-osztályt, a Renault Lagunát, és a Volvo V70-et vetette alá töréstesztnek a független szervezet, és ezek közül négy érte el a legmagasabb, ötcsillagos minõsítést utasvédelembõl. Bár a Mazda2 és a Volvo V70 is öt csillagot kapott, mindkét modellnél problémák léptek fel a légzsákok nyitásának idõzítésekor.