matematika
címke rss- kapcsolódó címkék:
- érettségi
- érettségi 2021
- matek
- középiskola
- Gyula
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A szerelem matematikája, avagy mennyi randi az elég randi
A szerelem szaporább szívdobogás, pirulás és kellemes eufória. Azt tudjuk, hogy ez a folyamat magyarázható tudományosan: az oxytocin , az endorfin, a dopamin és a fenil-etil-amin vagy más néven szerelmi szubsztancia felelõsek érte. Ezeknek a hormonoknak a sokaságát indítja be bennünk egy bizonyos ember, az igazi. De vajon az õ megtalálását is helyezhetjük tudományos alapokra?
- címkék:
- szerelem
- magazin
- matematika
- Címkefelhõ »
Mikor talál ránk az igaz szerelem? Ebben a korban a legvalószínûbb
Az igaz szerelem megtalálása nem könnyû feladat, ezt a tudósok is látják. Ahogy azt is, hogy a világunk ekörül forog, ezért kutatják újra és újra az életünk ezen területét. Ugyan ez fõként az érzelmek játéka, amiket nehéz irányítani, lehetetlen csupán akarattal megteremteni, de a matematikusok és a tudósok mégis szolgálhatnak segítséggel, hiszen õk kissé józanabban, s ridegebben állnak hozzá ehhez a túlfûtött témához. Az õ világukban a szerelem inkább a számok játéka, ezért kísérelték meg kitalálni különbözõ modellezésekkel, hogy hány éves korunk körül talál ránk az igaz szerelem.
- címkék:
- szerelem
- magazin
- matematika
- igazi
- Címkefelhõ »
TESZT: Hogy teljesítettél volna a 2016-os matekérettségin?
A matek sokak mumusa a gimis évek során, de muszáj szembenéznünk a ténnyel, hogy bizony ebbõl a megosztó tárgyból érettségi is van, ami nemsokára esedékes. Ne aggódj, hiszen gyakorolni még van idõd, kezdheted is ezzel a 2016-os matek érettségi kvízzel!
TESZT: Átmennél a matek érettségin, ha most írnád?
Elhoztunk öt érdekes feladatot, amik szerepeltek a korábbi matematika érettségin. Ha jóban vagy a logaritmussal, a valószínûségszámítással és a sorozatokkal, nem fog neked gondot okozni a kvíz megoldása.
KVÍZ: Kifognak rajtad az alábbi fejtörõk?
Jó voltál matekból vagy csak szeretted a gondolkodtatós, logikai feladatokat? Nyakunkon az érettségi, gyakorolj egy kicsit!
- címkék:
- teszt
- érettségi
- matematika
- matek
- logika
- fejtörõ
- Címkefelhõ »
Az edzettebb diákoknak jobbak a matematika- és nyelvtanjegyei
A kitartóbban és gyorsabban futó diákok jegyei jobbak bizonyos tantárgyakból - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport, amelyet a Genfi Egyetem tudósai vezettek.
- címkék:
- sport
- tanulás
- matematika
- nyelvtan
- Címkefelhõ »
Mutatjuk, mi lesz az idegen nyelvû matekérettségiben!
Még magyarul sem egyszerû a matematika, nem hogy angolul, németül, vagy éppen spanyolul. Ha te is idegen nyelven érettségizel belõle, akkor mutatjuk a tuti tippeket, amivel garantált a siker.
- címkék:
- érettségi
- matematika
- vizsga
- nyelv
- Címkefelhõ »
TESZT: Hogy sikerült volna minden idõk legnehezebb matek érettségije?
Az év, amikor diákok sírva jöttek ki a tantermekbõl a matekérettségi után. Az év, amikor petíció indult, hogy vigyék lejjebb a ponthatárokat javításkor. Az év, amikor egyesek szerint megírták minden idõk legnehezebb matekérettségijét. Neked hogy sikerült volna a 2019-es feladatsor?
Így kell kimaxolni a digitális oktatást: matekóra úgy, ahogy még sosem láttad
Egy földközi invázió kellõs közepén vagyunk, az emberi ellenállás elkeseredetten kapaszkodik a remény utolsó sugaraiba. Mindeközben valaki a szögekrõl tart elõadást egy romos épület ablakában.
Ezek a fejtörõk a legtöbb emberen kifognak - rajtad is?
A matekórákról sokaknak traumatikus emlékeik vannak: képletek, törvények, függvények... Ugyanakkor legalább ennyien hiányolják az életükbõl az elgondolkodtató, a logikát igénybe vevõ feladatokat, miután kiszálltak az iskolapadból.
Orbán Viktor gratulált Lovász Lászlónak a matematikai Nobel-díj elnyeréséhez
Orbán Viktor miniszterelnök levélben gratulált Lovász László Széchenyi-díjas matematikusnak, a Magyar Corvin-lánc tulajdonosának, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnökének az idei Abel-díj elnyeréséhez - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófõnöke csütörtök délután.
Ez a feladvány tartja lázban az internetet - Te meg tudod oldani?
Ismét elhoztunk egy igazán izgalmas fejtörõt, amelyre csak nagyon kevesen tudják a jó választ. Ha szeretnéd próbára tenni magad, ne habozz! Ki tudja? Talán neked sikerülni fog!
Ma van a nemzetközi Pí-nap: ezt érdemes tudnod a matematika egyik legismertebb számáról
Manapság már szinte mindennek van világnapja, így nem meglepõ, hogy a pínek is. De mégis honnan ered a matematika egyik leghíresebb száma, mi mindent érdemes tudni róla, és miért van világnapja?
- címkék:
- magazin
- világnap
- matematika
- pí
- szám
- Címkefelhõ »
Megsebesítette magát a sármos színész Hugh Grant, fia
Hugh Grant õszintén beszél arról, hogy a kisfia súlyos tanulási gondokkal küzd. Kudarcai miatt magában akart kárt tenni a nyolc éves gyermek.
- címkék:
- Hugh Grant
- gyerek
- tanulás
- matematika
- toll
- színész
- Címkefelhõ »
Felrobbant az internet a matekfeladattól, amit senki nem tud megoldani
Nyilvánosságra került egy kínai tankönyvben megjelent matematikai feladat, a probléma csak az, hogy a helyes választ senki nem tudja.
- címkék:
- matematika
- matek
- logika
- megoldás
- Címkefelhõ »
Tudod a megoldást? Ezen a matematikai feladványon vitatkozik az egész internet
Ez az izgalmas matematikai kérdés foglalkoztatja az internet népét. Tudod a megoldást?
- címkék:
- internet
- matematika
- megoldás
- feladvány
- Címkefelhõ »
Itt van minden megoldás a középiskolai felvételirõl
Ma több mint 75 ezer család izgul a középiskolai felvételi miatt, ahol a gyerekeknek matematikából és magyar nyelvbõl kell 10-10 feladatot megoldania.
- címkék:
- gimnáziumi felvételi
- központi felvételi
- középiskolai felvételi 2021
- 8 osztályos gimnázium
- 6 osztályos gimnázium
- központi középiskolai felvételi
- GIMNÁZIUMI FELVÉTELI 2021
- KÖZPONTI KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI 2021
- NYOLCOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM
- HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM
- 9. ÉVFOLYAMBA JELENTKEZÕK
- középiskolai felvételi
- irodalom
- közoktatás
- magyar nyelv és irodalom
- szülõ
- diák
- tanár
- matematika
- képzés
- középiskola
- magyar
- gimnázium
- feladatsor
- felvételi
- megoldás
- feladat
- 2021
- megoldókulcs
- Felvételi 2021
- Címkefelhõ »
Középiskolai felvételi megoldások: 9. évfolyamba jelentkezõk - Matematika feladatsor
Ma délelõtt zajlott le a középiskolai felvételi, mely több mint 75.000 általános iskolás diákot érintett. Az Oktatási Hivatal máris közzétette a mai felvételi feladatsorát, illetve a feladatok megoldásait is. Három korosztályt is érintett a mai középiskolai felvételi, mindenkinek egyaránt 45-45 perc alatt kellett egy matematika és egy magyar nyelvi feladatsort megoldania.
- címkék:
- KÖZPONTI KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI 2021
- 9. ÉVFOLYAMBA JELENTKEZÕK
- KILENCEDIK ÉVFOLYAMBA JELENTKEZÕK
- középiskolai felvételi
- közoktatás
- szülõ
- diák
- tanár
- matematika
- középiskola
- gimnázium
- feladatsor
- felvételi
- megoldás
- 2021
- megoldókulcs
- Felvételi 2021
- gimnáziumi felvételi
- központi felvételi
- középiskolai felvételi 2021
- központi középiskolai felvételi
- GIMNÁZIUMI FELVÉTELI 2021
- Címkefelhõ »
Középiskolai felvétel megoldások: 6 osztályos gimnázium - Matematika feladatsor
Több mint 75.000 család izgul ma gyermekük teljesítménye miatt. Három korosztályt is érint a mai középiskolai felvételi, mindenkinek egyaránt 45-45 perc alatt kell egy matematika és egy magyar nyelvi feladatsort megoldania.
- címkék:
- HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM
- közoktatás
- szülõ
- diák
- tanár
- matematika
- képzés
- gimnázium
- feladatsor
- felvételi
- megoldás
- 2021
- megoldókulcs
- Felvételi 2021
- gimnáziumi felvételi
- központi felvételi
- középiskolai felvételi 2021
- 6 osztályos gimnázium
- GIMNÁZIUMI FELVÉTELI 2021
- KÖZPONTI KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI 2021
- Címkefelhõ »
Középiskolai felvételi megoldások: 8 osztályos gimnázium - Matematika feladatsor
Rendben lezajlott a középiskolai felvételi, mely több mint 75.000 általános iskolás diákot érintett. Az Oktatási Hivatal máris közzétette a mai felvételi feladatsorát, illetve a feladatok megoldásait is. Három korosztályt is érintett a mai középiskolai felvételi, mindenkinek egyaránt 45-45 perc alatt kellett egy matematika és egy magyar nyelvi feladatsort megoldania.
- címkék:
- GIMNÁZIUMI FELVÉTELI 2021
- KÖZPONTI KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI 2021
- NYOLCOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM
- középiskolai felvételi
- közoktatás
- szülõ
- diák
- tanár
- matematika
- képzés
- középiskola
- gimnázium
- feladatsor
- felvételi
- megoldás
- 2021
- megoldókulcs
- Felvételi 2021
- gimnáziumi felvételi
- központi felvételi
- középiskolai felvételi 2021
- központi középiskolai felvételi
- Címkefelhõ »
Absztrakt matematikai gondolkodás és a mindennapi tárgyfelismerés
Egy pszichológiai kutatás szerint elképzelhetõ, hogy az emberek a környezetükben gyakran együtt elõforduló vizuális információkat ahhoz hasonlóan dolgozzák fel, ahogy az elméleti matematikusok gondolkodnak a komplex matematikai fogalmakról.
Jó voltál matekból? Teszteld a tudásod!
Emlékszel még a matekórákra? Volt, aki gyomorgörccsel ült be rájuk; és volt, aki imádta õket. Melyik táborba tartoztál? Ezzel a kvízzel letesztelheted, mennyit felejtettél!
- címkék:
- teszt
- kvíz
- iskola
- matematika
- matek
- Címkefelhõ »
Kifognak rajtad a szöveges matekfeladatok? Teszteld!
Kár tagadni, a matekérettségi feladatsorának elsõ részét azért találták ki, hogy azok is össze tudjanak kaparni pár pontot, akik a szinusz és koszinusz hallatán valamilyen ritka betegségre asszociálnak. Ide legtöbbször elég a józan paraszti ész. Nézzük, neked hogy megy!
- címkék:
- teszt
- kvíz
- matematika
- tudáspróba
- UniTop
- Címkefelhõ »
Kiderült, mitõl lesz sikeres a gyerek a matematikatanulásban
Nem az iskola, hanem a szülõi hatás játssza a döntõ szerepet a gyerek sikeres általános iskolai matematikatanulásában - állapította meg a Sussexi Egyetem friss kutatása.
- címkék:
- iskola
- tanulás
- matematika
- Címkefelhõ »
Egy amerikai matektanárnõ szerint a 2+2=4 a fehér felsõbbrendûség jele
A New York-i Brooklyn College egyik tanára szerint 2+2=4 matematikai mûvelet a fehér felsõbbrendûség és a patriarchalizmus egyik megnyilvánulási formája, de akadnak olyanok is, akik szerint a matematika önmagában véve a „fehérség" jele, mivel „európai jellegû" tudomány. A New Jersey-i Rutgers Egyetem egyik oktatójának a véleménye alapján pedig a nyelvtan rasszista, ezért a radikális baloldalnak való megfelelés érdekében újra kell alkotni a szabályait.
Algoritmus gyorsíthatja fel a vízibalesetet szenvedõk mentését
Matematikusok által kifejlesztett algoritmus gyorsíthatja fel a vízibalesetet szenvedõk mentését a tengereken. Az új módszer segítségével megjósolható, merre sodródnak a vízfelszínen a tárgyak és az emberek - közölte a Zürichi Mûszaki Egyetem (ETH).
Egy szaktanár szerint nagyon könnyû volt a matek érettségi
Egy szaktanár állítása szerint évek óta nem volt ilyen könnyû a matematika érettségi.
- címkék:
- érettségi
- matematika
- matek
- Címkefelhõ »
Ilyen feladatokat kaptak a diákok a matematika érettségin
Gráfok, függvények, kördiagramok és a módusz-, illetve mediánszámítás is szerepelt az idei matematika érettségi elsõ részében.
- címkék:
- érettségi
- matematika
- Címkefelhõ »
A matematikával folytatódnak az érettségi vizsgák
A hétfõi naphoz hasonlóan, a koronavírus-járvány miatt szigorú biztonsági intézkedések mellett, reggel 9 órakor folytatódtak az idei érettségi vizsgák országszerte a matematika írásbelikkel.
- címkék:
- érettségi
- matematika
- koronavírus
- Címkefelhõ »
Érettségi: matematikával folytatódnak a vizsgák
A hétfõi naphoz hasonlóan, a koronavírus-járvány miatt szigorú biztonsági intézkedések mellett, reggel 9 órakor folytatódnak az idei érettségi vizsgák országszerte a matematika írásbelikkel.
- címkék:
- érettségi
- matematika
- vizsga
- Címkefelhõ »
Kiengedték a börtönbõl a tanárát megszurkáló gyõri fiút
Elhagyhatta a börtönt, bûnügyi felügyelet alá került az a fiatal fiú, aki a gyanú szerint Gyõrben rátámadt és többször megszúrta a tanárát. Azért késelte meg a tanárát, mert háûrmast kapott tõle.
A misztikus erejû varázsló, aki irányította Tudor Erzsébetet
A mágia és az ébredezõ tudomány korában született, de ügyesen meg tudta különböztetni a kettõt. A 16. század egyik legnagyobb koponyája elbûvölte I. Erzsébet királynõt is, aki számos, fontos tisztséget bízott rá a brit udvarban. Magas képzettsége és szles látóköre révén részt vett az uralkodó politikájának alakításában, így nem csak jósként, hanem alkalmi tanácsadóként is szolgálta a koronát. John Dee személyét matematikusként, csillagászként, geográfusként, valamint asztrológusként és alkimistaként egyaránt elismerték és többen misztikus erejû varázslónak tartották. Az intellektuális és a mûvészi ébredés korszakában lenyûgözõ képessségekrõl ...
Csökkenõ diákterhek, versenyképes tudás: ez az új alaptanterv
Az új Nemzeti Alaptanterv bevezetésével a tanulói óraszámok csökkennek, az iskolai önrendelkezés növekszik. A legfontosabb változások egyike, hogy kevesebb lesz a maximális heti óraszám, ami csökkenti a tanulók terhelését és a lemorzsolódást. Emellett az idegen nyelvek tanulását is tovább erõsíti az új alaptanterv.
Lady Gagáról nevezték el az újonnan felfedezett neonzöld pókfajt
Egy különös, rikító színû pókfajt fedeztek fel a kutatók, amely elképesztõ matematikai pontossággal szövi a hálóját. A neonzöld rovart ez utóbbi miatt a matek Lady Gagájának is nevezett Cédric Villani francia matematikus után nevezték el, aki ráadásul köztudottan rajong a pókért.
Így vált Magyarország matematikai nagyhatalommá - videóval
A magyar elme mindig is jó hírnévnek örvendett világszerte. Erre kínál újabb bizonyítékot, hogy versenyzõink rendre kiemelkedõen szerepelnek a matematikai olimpiákon. Videónkban látványos formában mutatjuk be, hogyan vált ennek alapján Magyarország igazi matematikai nagyhatalommá az elmúlt hat évtizedben.
Szegedi kutatók modellezték a Zika-láz terjedését
Az elmúlt években komoly riadalmat okozó Zika-vírus járványos terjedését modellezték a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) matematikusai, az errõl szóló cikkük a napokban jelent meg rangos Scientific Reports folyóiratban.
Középkori modern emberként uralkodott az alkimista császár
Hiába rendelkezett kiváló képességekkel, jeleskedett több tudományágban és élt kitûnõ humanistaként. Habsburg Rudolf német-római császárt máig az egyik legsötétebb uralkodóként tartja számon a történelmi magyar emlékezet. Bár kortársai rendkívül tisztelték, uralkodása mégis politikai zûrzavart okozott. Tény, hogy a dühkitörésekre hajlamos császár szívesebben szentelte idejét a mûvészeteknek, az alkímiának vagy épp a csillagászatnak, mint birodalma irányításának. Az I. Rudolf néven magyar király mégis harminckettõ éven át ült Szent István trónján, akárcsak Hunyadi Mátyás. És ez már önmagában is érdekessé teszi a személyét.
Mielõtt a robotok végleg átveszik felettünk a hatalmat
A mesterséges intelligencia ma már autót vezet, orvosi berendezéseket irányít, bírósági döntéseket segít. Ideje biztosítékokat beépíteni, hogy ne ártson nekünk, és elfogulatlanul ítéljen.
Már a matematikának is van világnapja
Hivatalosan is március 14. lett a matematika világnapja 2020-tól a Nemzetközi Matematikai Unió (IMU) és az UNESCO keddi bejelentése szerint.
- címkék:
- világnap
- matematika
- Címkefelhõ »
Középiskolás lányokat tanít a Morgan Stanley
Másodjára indul el a Morgan Stanley és a NaTE közös tehetségfejlesztõ programja.
Ez a matematikai feladvány osztja meg az internetet
Egy matematikai feladvány megoldásán rágódik az internet népe.
- címkék:
- internet
- matematika
- feladvány
- Címkefelhõ »
Az agy gyakori részgráfjait azonosították az ELTE kutatói
Az agy gyakori részgráfjait azonosították az ELTE matematikus kutatói; a lista azért különösen fontos, mert a funkcionális agyi áramkörök összetevõinek felismerésével érthetõ csak meg pontosabban az agy mûködése.
- címkék:
- agy
- matematika
- részgráfia
- ELTE
- Címkefelhõ »
Megfelelõ nehézségû volt a matematika írásbeli érettségi
A matematika írásbeli érettségiket összeállító bizottság álláspontja szerint a feladatsor nehézsége feladatonként és összesítve is megfelelõ volt - közölte az Oktatási Hivatal csütörtökön.
Vegyes nehézségûnek találták a diákok a matekérettségit
Megoldhatóaknak, de egyúttal vegyes nehézségûeknek találták a keddi matematikaérettségi írásbeli feladatait a vizsga után az MTI-nek nyilatkozó intézményvezetõk és szaktanárok.
- címkék:
- oktatás
- érettségi
- matematika
- Címkefelhõ »
Kiemelkedõen szerepeltek a magyar diákok egy nemzetközi matematikaversenyen
Kiemelkedõen szerepeltek a magyar diákok a vietnami Hanoiban rendezett nemzetközi matematikaversenyen, ahol két korosztályban is dobogóra állhattak - közölte a Klebelsberg Központ.
- címkék:
- matematika
- matematikaverseny
- Címkefelhõ »
Elõször nyerte nõ a nagy presztízsû Abel-díjat
A kitüntetés 2003-as elsõ odaítélése óta elõször kapta nõ az idei Abel-díjat, amelyet szokás néha matematikai Nobel-díjnak is nevezni. Karen Uhlenbeck amerikai matematikust 6 millió norvég koronával (nagyjából 194 millió forinttal) jutalmazták a mértéktérelmélet és a geometriai analízis területén kifejtett munkásságáért, amelynek mind a matematikában, mind a fizikában messze ható jelentõsége van.
Szerelem: Osztozunk a létezésben és ez minden határt eltüntet!
Hamarosan tizenhat éves házasok leszünk. Tizenkilenc éve létezünk szerelemben. Nemrégiben egy elõadáson az egyik meghívott vendég arról beszélt, hogy szerinte a szerelem az elsõ szerelmeskedésig tart, utána már jön a leépülés.
Magyar tudósok különleges kutatása a mesterséges intelligenciáról
A mesterséges intelligencia és a valós rendszerek matematikáját vizsgálják magyar kutatók, akik németországi majomkísérletek eredményeit értékelve találtak különbséget a rendszerek mûködési elvei között.
Csodákra lehet képes a nézõpont megváltoztatása
Egy új kutatás szerint a várandós édesanyák életszemlélete és viselkedése befolyásolhatja a jövõben a születendõ gyermekük akadémiai képességeit. A kutatók szerint tudatos gondolkodással a következõ generáció tagjai így garantáltan egészséges, magabiztos és önálló egyéniségek lehetnek.
Összeadni és kivonni is tudnak a méhek
Agyuk apró volta ellenére a méhek képesek alapvetõ matematikai feladatok, például összeadás és kivonás elvégzésére - állapította meg egy kutatás.
- címkék:
- méh
- matematika
- képesség
- rovar
- Címkefelhõ »
2018 legjelentõsebb felfedezései, találmányai - 1. rész
Potenciális életjelek és víz a Marson, neutrínók keletkezési helyének meghatározása, az elsõ génszerkesztett gyerekek megszületése és a kiogramm újradefiniálása csak néhány a 2018-ban megszületett eredmények közül.
Hadházy Ákos szerint, ha valahol nyolc ember megjelenik, az nagy érdeklõdést jelent
Élõ adásban írta át a matematika szabályait az LMP-bõl kilépett politikus. Számolási tudósításunk egyenesen Szekszárdból!
- címkék:
- Hadházy Ákos
- matematika
- LMP
- Címkefelhõ »
Megkapta a matematika Nobel-díját, majd rögtön ellopták tõle az érmét
Már a brazíliai díjátadó helyszínén ellopták a matematika Nobel-díjának is nevezett Fields-érmet az egyik kitüntetettõl, Caucher Birkartól.
- címkék:
- lopás
- díj
- matematika
- Fields-érem
- Címkefelhõ »
Ellopták a legnagyobb presztízzsel bíró matematikai díjat
Caucher Birkar és három társa is megkapta a matematikai világ Nobel-díjaként is ismert Fields-érmet. Azonban a rangos elismerést egy ismeretlen tettes kilopta a tudós aktatáskájából, a brazil rendõrség nyomozást indított.
- címkék:
- lopás
- matematika
- Fields-érem
- Brazília
- Címkefelhõ »
A méhek tudják a legtöbbet a semmirõl
Bizonyossá vált, hogy nem csak az ember és néhány fejlettebb faj gondolkodik el az absztrakt matematikai fogalmakon vagy épp a létezés dilemmáján. Egy most publikált tanulmány kísérletekkel alátámasztotta, hogy a méhek is megértik például azt, hogy a nulla kevesebb, mint egy, és hogy az intelligencia kisebb összefüggésben van az agy térfogatával, mint azt korábban gondoltuk.
- címkék:
- méh
- matematika
- nulla
- elvont gondolkodás
- Címkefelhõ »
Új matematikai díjat adtak át
Az ELTE dísztermében, a Matematikus hangverseny keretében adták át az elsõként idén kiosztott Gács András-díjat. Az egyetemi matematikai oktatásban, valamint a kutatómunkában nyújtott kiemelkedõ teljesítményükért az elismerést Röst Gergely, a szegedi SZTE TTIK Bolyai Intézet Matematikai Tanszékcsoport Alkalmazott és Numerikus Matematika Tanszék adjunktusa, valamint Zábrádi Gergely, az ELTE TTK Matematikai Intézet, Algebra és Számelmélet tanszékének adjunktusa vehette át.
- címkék:
- matematika
- Gács András-díj
- Címkefelhõ »
A matematika tantárgy keretében oktatnak pénzügyi ismereteket
Az Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztõ Intézet, valamint a Pénziránytû Alapítvány együttmûködésében elkészültek és a tankönyvjegyzékrõl már rendelhetõk azok az új, 5., valamint 6. osztályosoknak szóló matematika munkafüzetek, melyekben a mindennapi élethez kapcsolódó, gyakorlatias pénzügyi feladatokat tartalmazó önálló fejezet is helyet kapott.
Robert Langlands kanadai matematikus nyerte idén az Abel-díjat
Robert Langlands kanadai matematikus kapja idén a "matematikai Nobel-díjként" is emlegetett norvég Abel-díjat - jelentette be kedden a Norvég Tudományos Akadémia.
Robotok segítenek a matematika és a nyelv tanításában a finneknél
Négy beszélõ robot segít a matematika és a nyelv tanításában tamperei általános iskolákban - jelentette a Yle finn országos mûsorszolgáltató.
- címkék:
- Finnország
- robot
- matematika
- tanítás
- nyelv
- Címkefelhõ »
Egyiptomi tizenéves a világ legokosabb gyereke
Nyolc perc alatt 320 matematikai feladatot oldott meg a világ legokosabb gyerekének választott egyiptomi fiú a malajziai világversenyen.
- címkék:
- Malajzia
- matematika
- verseny
- Címkefelhõ »
Új prímszámrekord született
Több mint kilencezer oldalt képes megtölteni a világ legnagyobb prímszáma: az 50. úgynevezett Mersenne-prímszám csaknem 23,5 millió számjeggyel rendelkezik, így több mint 900 ezer számjeggyel hosszabb, mint a korábbi rekorder.
- címkék:
- matematika
- prímszámok
- Címkefelhõ »
A lángész, aki a tudomány miatt lett Sir, és sohasem nõsült meg
Háromszázhetvenöt éve, 1643. január 4-én született Sir Isaac Newton angol fizikus, matematikus, csillagász, a tudománytörténet egyik legnagyobb lángelméje, akit elsõkét emeltek lovagi rangra tudományos munkásságáért.
A baltimore-i tõzsdeügynök legendája
Napjainkban megszámlálhatatlanul érkeznek e-mailfiókukba a kéretlen levelek. Vannak olyanok, amelyek kuponokat tartalmaznak, van, ami garantált módszert kínál a nyelvtanulásra vagy a pénisznövelésre, és szinte biztos, hogy akad olyan, amelyik a meggazdagodás gyors lehetõségével kecsegtet. De mi van akkor, ha olyan levelet kapunk, amely egy komoly pénzintézet elõrejelzéseit tartalmazza, és úgy tûnik, hogy az ügynök nem tud tévedni. Érdemes ilyenkor befektetni?
- címkék:
- Baltimore
- tõzsde
- matematika
- átverés
- Címkefelhõ »
Térbeli digitális formák, stop a bankkártyacsalásoknak
Összesen öt magyar startup tíz résztvevõje kapott bemutatkozási lehetõséget San Franciscóban, a TechCrunch Disrupt 2017 fesztiválon, köszönhetõen a Magyar Nemzeti Kereskedõház InnoTrade programjának. Az innovációs kiállítás, befektetõi találkozó, akcelerátor- és inkubátorházak nagyszámú képviselõi, valamint a nagyvállalati sztárelõadókkal színesített programok együttesen teszik különösen értékessé az eseményt a globális piacokat célzó kezdõ vállalkozások számára. Így a magyar csapatok – immáron második alkalommal - ismét nagy várakozással tekinthettek e izgalmas napok elé.
Matematikai bravúrt rejtett az õsi agyagtábla
A világ legrégebbi trigonometriai táblázatát rejti egy 3700 éves agyagtábla: ausztrál kutatók egy új vizsgálatnak köszönhetõen azonosították a vésett jeleket, amelyek a püthagoraszi számhármasok speciális mintázatát mutatja.
14 évesen egy brit egyetemen tanít matematikát
A 14 éves fiú, Yasha Asley éppen egy matematikai vizsgára készül, miközben matematikát tanít a felnõtteknek a brit egyetemen.
Az interneten kutathatók a matematikus zseni kiadatlan jegyzetei
Szerda délutántól egy francia egyetem jóvoltából az interneten elérhetõk Alexandre Grothendiecknek, a 20. század egyik legjelentõsebb matematikusának mintegy 18 ezer oldalnyi kiadatlan jegyzetei.
A matematika érettségivel folytatódnak az érettségik
Országszerte több mint 74 ezer diák érettségizik ma matematikából. Középszinten, 1239 helyszínen 70 597 diák, emelt szinten pedig 88 helyszínen 3527 tanuló tesz ma vizsgát - tudatta az Oktatási Hivatal.
- címkék:
- érettségi
- matematika
- Címkefelhõ »
Kétezer éves a világ legrégebbi szorzótáblája
A több mint 2300 éves bambuszpálcakészlet bekerült a Guinness Rekordok könyvébe.
- címkék:
- Guinness Rekord
- matematika
- Címkefelhõ »
Olyasmit kell felmutatnom, amire a világ matematikusai egy évtizede várnak
A matematika klasszikus és újabb ágaiban, például a számítógép-tudományban is mérföldkõnek számíthat az a kutatási cél, amelyre Pyber László akadémikus, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetének professzora elnyerte az Európai Kutatási Tanács egyik legrangosabb, felfedezõ kutatásokat ösztönzõ támogatását, az ERC Advanced Grantot. A támogatáshoz vezetõ úton Pyber Lászlót és kutatócsoportját az elmúlt másfél évben az NKFI Alap áthidaló pályázati forrása is segítette. A professzort a nyertes kutatási projektrõl kérdeztük.
Minden ellenfelét legyõzte pókerben a mesterséges intelligencia
Minden ellenfelét legyõzte pókerben egy új számítógépes program, amelyet a kanadai Albertai Egyetem és a prágai Károly Egyetem kutatói fejlesztettek ki. Az új szoftver az emberi intuíció szimulálására is képes.
Matektehetségeket keres az MTA
Saját kivégzése adott erõt a tudomány popikonjának
75 éve, 1942. január 8-án született a modern fizika egyik meghatározó alakja, Stephen Hawking. Nevérõl a legtöbb embernek valószínûleg modern kütyükkel felszerelt tolószéke és jellegzetes géphangja ugrik be, pedig az õsrobbanással és fekete lyukakkal kapcsolatos elméleteivel, valamint ismeretterjesztõ munkájával már beírta magát a tudománytörténet ikonikus figurái közé. Élete bõvelkedett az örömteli és szomorú eseményekben, így nem csoda, hogy a közelmúltban egy sikeres mozifilmet is forgattak róla.
Új, eddig rejtett óra segítheti a régészek kormeghatározását
A múltbeli erõs sugárkitörések idején nõtt fáknak „idõjelzõik" vannak az évgyûrûikben, amelyek segíthetnek az archeológusoknak a több ezer éve történt események pontos datálásában.
- címkék:
- fák
- matematika
- kormeghatározás
- Címkefelhõ »
Agyunkban élõ matematikus felel a bizonyosság érzéséért
Mindeddig úgy tartották, igen bonyolult elemzõ folyamat végén alakul ki bennünk, hogy mennyire bízunk meg egyes döntéseinkben. Hangya Balázs, az MTA KOKI kutatója és munkatársai legfrissebb eredményei szerint azonban a nehezen megfogható érzés mögött egyszerû matematikai alapok húzódnak meg.
- címkék:
- agy
- matematika
- döntéshozatal
- MTA
- Címkefelhõ »
Ha nem érti a Lovász Local Lemmát
Napi 10-12 órát is szokott dolgozni egy-egy problémán Lovász László a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Az ország egyik legelismertebb matematikusa szerint fontos lenne, hogy a kistelepüléseken dolgozó tanárokat jobban megbecsüljék. Ahogy azt is fontosnak tartja, hogy a tévében szerethetõ fiatal zsenik szerepeljenek.
- címkék:
- matematika
- Címkefelhõ »
Díjazták egy 61 éves matematikai sejtés igazolását
A Szegedi Tudományegyetem három oktatójának, valamint bécsi kutatótársuknak ítélte oda a Reliable Computing elnevezésû nemzetközi szaklap szerkesztõbizottsága a Moore-díjat egy közelmúltban megjelent cikkükért.
Poszt-apokaliptikus sci-fit ajánl Bill Gates a nyárra
Idén is közzétette Bill Gates nyári könyvajánlóját. Idei olvasmánylistájában két, az emberi gondolkodást elemzõ könyv is bekerült, a tavalyi ajánlóhoz hasonlóan szerepel a listán az ázsiai vállalati kultúráról szóló írás, valamint egy poszt-apokaliptikus sci-fi.
Majdnem megoldották a Happy End-problémát
Habár nem (csak) a szerelemrõl, hanem a matematikáról szól, a mögötte álló sztoriban vannak hollywoodi elemek.
Megdöntötték a gyökvonás világrekordját
Gert Mittring német pszichológus döntötte meg a gyökvonás világrekordját szerdán Zürichben: hat perc és 1,4 másodperc alatt számolta ki fejben egy egymillió számjegyû szám 89247. gyökét.
- címkék:
- rekord
- matematika
- zseni
- számok
- Címkefelhõ »
Túl vannak a diákok a matekérettségin
Megoldhatónak, a középszintû tételsor elsõ részét kifejezetten könnyûnek találták a kedden matematikából érettségizõ diákok - derült ki több középiskolai tanár nyilatkozatából.
- címkék:
- érettségi
- matematika
- Címkefelhõ »
Ezeken múlhatott tavaly matekból a kettes
Koren Balázs matematikatanár tavaly az Origo kérésére videóban mutatta meg, hogy melyek voltak az igazán fogós, ravasz feladatok a matekérettségin. Egy részük elsõre akár még könnyûnek is tûnhetett, de sokan ezzel a lendülettel el is ronthatták õket. A tavalyi volt az elmúlt évek egyik legnehezebb feladatsora. Ma meg tudná oldani õket?
- címkék:
- érettségi
- matematika
- Címkefelhõ »
Mezszám helyett matekpélda került a román focistákra
Ezzel próbálják a román gyerekeket a matematika felé terelni.
Egy szexi egyetemi tanár lett az Emporio Armani új arca
Pietro Boselli, az londoni University College tanárával fogja népszerûsíteni az olasz márka legújabb kollekcióját.
Új prímszámrekord született
Amerikai matematikusok felfedezték a világ legnagyobb prímszámát, amely több mint 22 millió számjegybõl áll.
- címkék:
- matematika
- prímszámok
- Címkefelhõ »
Stressz okozta a pánikot a matekfelvételin
Síró gyerekek, ideges és felháborodott szülõk – sokaknál kivágta a biztosítékot a középiskolai központi felvételi matematikai feladatsora. A szakértõk szerint azonban inkább a diákokra nehezedõ nyomás a kudarc oka. Utánajártunk, mi az igazság.
- címkék:
- matematika
- középiskola
- felvételi
- Címkefelhõ »
Tudományosan bizonyított: ide költözzön zombitámadás esetén!
A hollywoodi filmekben általában szinte egyszerre lesz zombi mindenkibõl az egész világon, és csak néhány túlélõ csoport marad életben. A valóságban azonban ez korántsem így történne – amerikai matematikusok egy csoportja modellezte, hogyan terjedne a vírus az Egyesült Államokban.
Zavarba ejtõ kérdésekkel bombáztuk a szépségkirálynõ-jelölteket - Videó
Mirõl híres 9/11? Mennyi 616 fele? És egyáltalán: mi a fontosabb, a szépség vagy az intelligencia? A Magyarország Szépe versenyzõit faggattuk minderrõl, amibõl egy igazán szerethetõ videó is készült.
A világ középmezõnyébe csúszott vissza a magyar reáloktatás
A világ középmezõnyében van Magyarország matematikai és természettudományos ismeretek terén, szinte teljes Nyugat-Európa és több régiós ország is elõttünk végzett. A lista elsõ öt helyén csak ázsiai országokat találunk.
Ezeken a feladatokon múlhatott a kettes
Koren Balázs matematikatanárral átnéztük azt a három feladatot, amin akár a kettes is múlhatott. Vagy éppen az ötös. Elsõre könnyûnek tûnõ, de sokak által elrontható feladatokat mutatunk az elmúlt évek egyik legnehezebb matekérettségijébõl.
Itt a matekérettségi
Nézze meg az Origón a mai matekérettségi feladatsorát! Tényleg olyan nehéz volt? Van, aki szerint ez volt minden idõk legnehezebb matekérettségije. Ma délelõtt 80 ezer diák esett neki az alábbi feladatlapnak.
Logikai feladatok, kombinatorika, halmazelmélet a matekérettségin
Az Eduline információi szerint a középszintû matematikaérettségi elsõ részében a többi között logikai feladatokat kell megoldaniuk a kedd délelõtt vizsgázó diákoknak.
- címkék:
- matematika
- érettségi 2015
- Címkefelhõ »
Soha nem volt még ilyen nehéz a matekérettségi
Paraméteres egyenlet és statisztikai feladat is szerepel a középszintû matematikaérettségin. Egy tanár szerint az utóbbi évek legnehezebb feladatsorát kapták a diákok.
80 ezren érettségiznek matekból
Ma reggel a matematika-írásbelikkel folytatódtak az érettségik. Középszinten 1252 helyszínen 77 236 vizsgázó, emelt szinten 84 helyszínen 3696 diák ad számot tudásáról.
- címkék:
- érettségi
- matematika
- Címkefelhõ »
Erre kell figyelni a matekérettségin
Mindenki aludjon, ne felejtse el beállítani az ébresztõórát, és hagyományos számológépet vigyen magával – ez csak néhány az Origo tanácsai közül a matekérettségire készülõknek. Fontos, hogy mindenki pontosan olvassa el a feladatokat, valamint ha lehetséges, a legapróbb információkat is írja le, mert pluszpontokat kaphat érte.
Többé nem kell könyvbõl tanítani a matematikát
Elkezdõdött a magyar digitális oktatás tesztüzeme, a Geomatech online matematika tananyagcsomag ingyenesen elérhetõ és letölthetõ. A tananyag megfelel a Nemzeti Alaptanterv követelményeinek, így már csak okoseszköz kell a tanároknak és gyerekeknek, s kiválthatja a vaskos tankönyveket.
Ma van a nemzetközi pi nap
A világon sok helyen megemlékeznek ma a matematika egyik legismertebb számáról a pirõl. Nálunk csak a pi elsõ három jegye – 3,14 – egyezik meg a mai dátummal, de angol nyelvterületen még nagyobb, öt számjegyû az egyezés: 3/14/15, ahol az utolsó két szám az évszám utolsó két számjegyét jelöli.
- címkék:
- matematika
- pi (szám)
- Címkefelhõ »
Ne hagyja, hogy átverjék a pénzfeldobásnál. Segítünk!
A pénzfeldobás a véletlen kiszámíthatatlanságának közismert szimbóluma, és általában feltételezzük, hogy az eredmény ugyanakkora eséllyel lehet fej, mint írás. Ez igaz is, amíg csak beszélünk a dologról, azonban a hús-vér kezek által feldobott valódi pénzérmék meglepõen viselkedhetnek - aki pedig tisztában van ezzel, hosszú távon jól jöhet ki a pénzfeldobós játékból.
- címkék:
- csalás
- matematika
- pénzfeldobás
- Címkefelhõ »