Lovász László

címke rss
Szélsőségesen magyarellenes román tudósnak hálálkodott az MTA elnöke

Szélsőségesen magyarellenes román tudósnak hálálkodott az MTA elnöke

Június 14-én az erdélyi Kolozsváron járt Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke a vállaltan magyarellenes Ioan-Aurel Pop, a Román Tudományos Akadémia elnöke és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektoránál. Popot még a saját kollégái is kritizálják a XIX. századi stílusú nacionalizmusa, a sovinizmusa, illetve a szélsőségesen magyarellenes nézetei miatt, de Lovász ezeket nem tette meg, helyette hálálkodott neki. Az sem zavarta az MTA elnökét, hogy Pop a hírhedt kommunista titkosszolgálat, a Securitate besúgója volt. Nyilván azt sem tette szóvá, hogy a román akadémiai elnök szerint ki kell utasítani Romániából azookat ...

Palkovics László: Továbbra is az MTA-n kívül képzeli el a kormány az intézethálózatot

Itthon2019.05.06, 19:19

Többszöri szavazás után az MTA közgyűlése úgy döntött, hogy az Akadémia szervezetén belül szeretnék tartani a kutatóintézet-hálózatot. Hogy miért helyezkedik szembe a kormány szándékával az Akadémia, erről tegnap részletes cikket közöltünk.

Palkovics László: Júniusban módosulhat az akadémiai törvény

Itthon2019.05.06, 11:25

Ha a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közgyűlése ma úgy dönt, hogy nem fogadja el az innovációs tárca javaslatait a kutatóintézet-hálózat kiszervezésére vonatkozóan, a helyzetet a kormánynak kell megoldani – mondta a Magyar Hírlapnak Palkovics László. Az innovációs és technológiai miniszter szerint a legfontosabb, hogy megszüntessék a már fél éve fennálló bizonytalanságot.

Semmelweis Ignác sorsa a kutatói pálya törékenységét is mutatja

Tudomány2018.06.05, 15:34

Semmelweis Ignác sorsa jó példája annak, mennyire törékeny lehet egy kutató pályája, ha a tudományos közösség nem ért meg és fogad el egy új módszert, hanem ragaszkodik a kortárs dogmákhoz - jelentette ki kedden Budapesten a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) az intézmény elnöke.

Kiss Ádám vallomása: szörnyű tragédia miatt lett humorista

Life.hu2017.01.12, 10:58

Szörnyű tragédiát követően menekül a humorhoz Kiss Ádám. A népszerű stand upos így dolgozta fel édesapja veszteségét. 

Puzsér Róbert: Egy szorongó, beteg roncs volt az az ember

Tévé2016.12.01, 12:47

Pánikrohamai, szorongásai után az egyéves feltöltődést választotta, és ma már azt sem bánja, ha a párja olyan foglalkozást űz, amelyet ő amúgy megvet. Új embert gyárt magából, mint mondja, és ez végre kilép a felnőttkorba.

Ismerje meg közelebbről kedvenc stand-uposait!

Tévé2015.12.28, 14:11

Januárban indul a Dumaszínházban egy interaktív talkshow, a Tesztbeszéd, ebben Lovász László faggatja a közönséget és a népszerű stand-up komikusokat.

Válságban az MTA friss kutatóintézete

Tudomány2015.12.23, 07:10

Pénzügyi válságba került a Magyar Tudományos Akadémia alig több mint két éve átadott Természettudományi Kutatóközpontja.

Több diplomás kell ennek az országnak

Gazdaság2015.01.13, 00:00

Élesen bírálja a kormány felsőoktatási stratégiáját Lovász László, az MTA elnöke egy NOL-interjúban. Szerinte több diplomásra van szüksége Magyarországnak, de nem jut elég pénz a fizetésre és az eszközökre sem.

Lovász László az MTA új elnöke

Tudomány2014.05.06, 15:03

Lovász László matematikust választották a Magyar Tudományos Akadémia elnökévé. Az MTA most tartja 185. közgyűlését.

Előző
Következő