kihalás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- veszélyeztetett fajok
- természetvédelem
- állatok
- klímaváltozás
- környezetvédelem
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A békák felemelkedését hozta a dinók kihalása
A békák populációinak robbanásszerű növekedéséhez vezetett az 65 millió évvel ezelőtti ütközés egy aszteroidával, amely a dinoszauruszok kihalását okozta - állapította meg egy tanulmány.
- címkék:
- evolúció
- béka
- kétéltűek
- kihalás
- dinoszaurusz
- Címkefelhő »
Delfinek védik meg a kihalástól a disznódelfineket
A mexikói kormány úgy döntött, hogy delfineket képeznek ki arra, hogy megvédjék a kihalástól a vaquitai, más néven kaliforniai disznódelfineket.
Rejtélyes kipusztulási hullám söpört végig a Földön
Több mint kétmillió éve egy eddig nem ismert kipusztulási hullámmal kihalt a világtengerekben élő nagyméretű állatok nagy része: elsősorban emlősök pusztultak ki, faji sokszínűségük 55 százalékkal csökkent.
Megérkezett a szegedi szakállas bagoly párja
Három éven keresztül volt agglegény a Szegedi Vadasparkban élő szakállas bagoly. Most Finnországból hoztak hozzá párt.
Kihalásba alusszák magukat a mogyorós pelék
A mogyorós pele az erdők kedves és népszerű állata, bár viszonylag ritkán kerül szem elé. Ennek oka, hogy éjszakai életmódú és a nap nagy részét átalussza. Most Nagy-Britanniában jelent meg egy vészjósló tanulmány, miszerint a pelék több mint 70 százaléka eltűnt az erdőkből az utóbbi két évtizedben.
Egyre nagyobb fenyegetést jelent az emberiség az állatvilágra
A világnépesség növekedése és az élelem, az ivóvíz, valamint a lakható területek iránti növekvő igény miatt ötven éven belül "soha nem látott" mértékű kihalási kockázatnak lesznek kitéve a világ állatfajai - figyelmeztetnek a szakértők.
Sikeres volt az orrszarvú a Tinderen
Még áprilisban regisztrálták a 43 éves Sudant, az utolsó fehér hím orrszarvút a Tinderre, hogy az emberek segíthetssék a faj fenntartását. A kampány sikeres lett.
Eltűntek a koalák Ausztrália egyes területeiről
Teljesen eltűntek a koalák Ausztrália egyes területeiről, ha ilyen ütemben folytatódik a populációk kihalása, tíz év múlva egyetlenegy sem marad belőlük - hívták fel a figyelmet a felmérést végző tudósok csütörtökön.
- címkék:
- koala
- kihalás
- Címkefelhő »
Végleg eltűnhet a tenger pandája
A "tenger pandájának" is nevezett kaliforniai disznódelfinekből napjainkra körülbelül 30 példány maradt fenn a WWF kedden publikált elemzése szerint. A szervezet a világ segítségét kéri a kritikusan veszélyeztetett tengeri emlős megmentésében, amelyért Leonardo DiCaprio is felszólalt.
Lefotóztak egy kihaltnak hitt állatot
Természetes élőhelyén már évtizedek óta nem látta senki a világ egyik legritkább vadkutyáját, az új-guineai hegyvidéki vadkutyát, így sokan joggal gondolták azt, hogy az állat mára kihalt. A feltevést új fényképfelvételek cáfolták meg.
Egyre többen vélik látni a 80 éve kihalt csúcsragadozót
Egyre több szemtanú állítja azt, hogy erszényes farkast látott az ausztrál Queensland állam északi részén. Ha sikerül hitelt érdemlően alátámasztani ezeket a beszámolókat, az azt jelentené, hogy a 80 éve kihaltnak hitt állatfaj mégsem tűnt el az élet színpadáról, és a mai napig rejtőzködve éli életét.
Válságot okozott az eocén végi hirtelen lehűlés
A mai Ausztrália területén élt gekkók tömeges kihalását eredményezte a globális átlaghőmérséklet hirtelen lecsökkenése 35 millió évvel ezelőtt - állítják ausztrál szakemberek.
Nem kizárólag az ember okozta a mamut végzetét
A jégkorszak végén a gyapjas mamutok annyi genetikai mutációt felhalmoztak, hogy kihalásuk tulajdonképpen elkerülhetetlenné vált – erre jutott egy frissen megjelent tanulmány.
Két év múlva érkezhet az első elefánt-mamut hibrid
Egy lépéssel ismét közelebb kerültünk a mamut feltámasztásához: akár már két év múlva megérkezhetnek az első mamut-elefánt hibridek – állítják a projekten dolgozó kutatók.
Bebalzsamozva tér haza Magányos George
Magányos George, a 90 évesen elpusztult híres óriásteknős bebalzsamozott teste hazatér Amerikából a Galápagos-szigetekre. Alfajának utolsó egyede volt - közölte az ecuadori környezetvédelmi minisztérium.
Évtizedek óta nem látott békafaj egyedeire bukkantak
Évtizedek óta nem látott ritka békafaj négy egyedére bukkant egy helyi kutatócsoport Zimbabwében.
Már csak harminc él a legkisebb tengeri emlősből
Kihalás előtt áll a világ legkisebb tengeri emlőse, a kaliforniai disznódelfin. A megőrzésére tett erőfeszítések ellenére is mindössze harminc egyed él belőle.
Katasztrófa lehet, ha megcserélődik az északi és a déli pólus
A Föld mágneses pólusai időről időre helyet cserélnek egymással, azaz az északi átvándorol délre és fordítva. A kutatók úgy vélik, hogy a legközelebbi pólusváltás 2000 éven belül bármikor bekövetkezhet. A folyamat viszonylag gyorsan, akár pár ezer év alatt is lejátszódhat, és a hatása kiszámíthatatlan. Elképzelhető, hogy csak az elektromos rendszerekben okoz zavarokat, de akár tömeges kihaláshoz is vezethet.
Törpéket zsákmányolt a félelmetes cápakolosszus
A híres perui Pisco-formáció rétegsorai igen gazdagok késő miocén időszaki őscetek és úszólábúak fosszíliáiban. Egy olasz paleontológusokból álló kutatócsoport az itt feltárt törpebálna- és ősfókafajok csontjaiba mélyedt cápaharapás nyomaiból érdekes következtetésre jutott.
Kihalás fenyegeti az emberszabásúakat
A következő 25-50 évben az emberszabású majmok egy része örökre eltűnik, ha a világ nem tesz semmit a védelmük érdekében - figyelmeztet a veszélyre egy szakértői csoport.
Hendrixet a kihalás fenyegeti
Egyetlen traktor is véget vethet a teljes fajnak. Természetesen nem a legendás gitárosról, hanem a róla elnevezett növényről van szó.
Veszélyben az új-zélandi vadvilág
A tavalyi volt az eddig mért legmelegebb év Új-Zélandon - derült ki az Országos Víz- és Légkörkutatási Intézet (NIWA) éves klímajelentéséből, amely arra figyelmeztet, hogy az erősödő globális felmelegedés fenyegetést jelent az ország egyedülálló vadvilágára.
Veszélyben van Új-Zéland egyedülálló vadvilága
A tavalyi volt az eddig mért legmelegebb év Új-Zélandon – derült ki az új-zélandi víz- és légkörkutatási intézet éves klímajelentéséből, amely arra figyelmeztet, hogy az erősödő globális felmelegedés fenyegetést jelent az ország egyedülálló vadvilágára.
Twitteren háborog egy dinós cikk miatt egy kreacionista
A Noé bárkájának másolatát felépítő Ken Ham, amerikai kreacionista csúsztatással vádolja a The Washigton Post folyóiratot, mert ott az jelent meg, hogy a kreacionisták szerint az özönvíz pusztította ki a dinoszauruszokat.
Hamarosan teljesen kihalhatnak a zsiráfok és a gepárdok
A szakemberek megkongatták a vészharangot. Ha továbbra is ilyen ütemben csökken a zsiráfok és gepárdok száma, akkor hamarosan örökre elbúcsúzhatunk ettől a két emblematikus állatfajtól.
- címkék:
- Afrika
- orvvadászat
- kihalás
- zsiráf
- gepárd
- Címkefelhő »
Sebesen halad a kihalás felé a leggyorsabb nagymacska
Egy új tanulmány szerint a vadon élő gepárdok száma 7100 egyedre csökkent, ami felveti annak szükségességét, hogy a fajt veszélyeztetetté nyilvánítsák.
Annyit levadászunk egy csomó emlősből, hogy mindjárt ki fognak halni
Először mérték föl globálisan a vadászat hatását a Föld élővilágára. Háromszáz emlősfajt fenyeget a kihalás veszélye.
- címkék:
- emlősök
- vadászat
- kihalás
- Címkefelhő »
Hegyeket mozdított el a kréta végi Armageddon
Hegy méretű kőzettömböket mozdított el becsapódásakor az az aszteroida, amely 65,5 millió évvel ezelőtt a dinoszauruszok kihalását okozta.
Egy nagy kihalást túlélhettek a dinoszauruszok
A dinoszauruszok eddigi legkiterjedtebb törzsfáját állították össze brit és amerikai paleontológusok, akik kutatásaik alapján arra a következtetésre jutottak, hogy ezek az őslények 250 millió évvel ezelőtt, a feltételezettnél 20 millió évvel korábban kezdték el benépesíteni bolygónkat.
Ez a kis rondaság menthet meg minket a ráktól
Az internet szerepe rendkívül szerteágazó a hétköznapjainkban, de mi van akkor, ha rákötjük a hálózatra az állatokat is, és sok adatot szerzünk róluk valós időben? A szenzorokkal és a felhőtechnológiával nemcsak hatékonyabban lehet védeni a veszélyeztetett fajokat, de olyan világméretű problémákat is megoldhatunk, mint a méhek pusztulása.
Öt év, és kihal a keleti síkvidéki gorilla
A kihalás szélén áll a Kongói Demokratikus Köztársaságban élő keleti síkvidéki gorilla, a főemlős öt éven belül teljesen eltűnhet a térségből - erre a következtetésre jutottak a Vadvédelmi Társaság szakemberei a PLOS One tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban.
- címkék:
- állatok
- főemlősök
- gorilla
- kihalás
- Címkefelhő »
Mégsem volt annyira pusztító a nagy kihalás
Mégsem volt annyira pusztító a mintegy 252 millió évvel ezelőtt, a perm és a triász kor határán bekövetkezett nagy kihalásnak nevezett esemény, amelyről úgy tartják, hogy a tengeri fajok 96 százalékának a kipusztulásához vezetett - állítja Steven Stanley, a Hawaii Egyetem paleontológusa és evolúciós biológusa.
- címkék:
- Perm
- triász időszak
- kihalás
- fajok
- Címkefelhő »
Túlélték a dinókat, most mégis veszélybe kerültek
A ma élő patkányvakondfélék több mint 70 millió évvel ezelőtt alakultak ki, épp a dinoszauruszok idejében. Ezek az egyedi emlősök túlélték a dinókat, manapság azonban mégis a kihalás szélére sodródtak. Olyan veszélyekkel kell szembenézniük, mint a kóbor kutyák és elvadult macskák, a mongúzok tömeges támadása és az ember végezte erdőirtás.
Újabb békafajt irtott ki a pusztító gombabetegség
Újabb kétéltű faj halt ki. A „Kemény fickó" névre hallgató egyed volt az Ecnomiohyla rabborum békafaj utolsó élő példánya.
Megmentette faját a kanos óriásteknős
Diegónak, az óriásteknősnek sokat köszönhetnek fajtársai. A nagy szexuális étvággyal rendelkező hím ugyanis 800 utódot nemzett élete során és ezzel megmentette faját a kihalás fenyegető árnyától.
- címkék:
- teknős
- állatok
- szex
- természetvédelem
- faj
- kihalás
- Címkefelhő »
Nem tudtak kabátot készíteni a Neander-völgyiek
A korai emberfélékkel ellentétben, akik rájöttek, hogyan készítsenek maguknak párkaszerű ruházatot a hideg ellen, a Neander-völgyieknek valószínűleg azért nem sikerült átvészelniük a jégkorszakot, mert nem tudták melegen tartani magukat az állatok bundájával - állapították meg a kanadai Simon Fraser Egyetem kutatói.
Sokat tanulhatnánk a mamutok végzetéből
Az utolsó példányok egyszerűen szomjan haltak a klímaváltozás miatt. Ráadásul saját magukat sodorták veszélybe.
Népszerű állatfajok fölött kongatták meg a vészharangot
Nem kell már sok idő ahhoz, hogy az elefánttal, a tigrissel, az oroszlánnal és számos más, jól ismert, nagy testű állattal legfeljebb már csak az ismeretterjesztő könyvek színes ábráin találkozhassunk, vázolta fel a szomorú jövőképet egy újonnan megjelent tanulmány.
Szomjan haltak az utolsó mamutok
Az utolsó mamutok azért haltak ki, mert nem jutottak elegendő iható vízhez – állapította meg egy új tanulmány.
Nehéz lesz megmenteni a kihalástól a Hector-delfint
Új-Zélandnak azonnali intézkedéseket kell tennie, hogy megakadályozza a világ legritkább és legkisebb delfinjeként ismert maui delfin, a Hector-delfin Új-Zéland partjainál honos egyik alfajának kihalását - figyelmeztetett a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság.
Nem csak az aszteroida ítélte halálra a dinókat
A 66 millió évvel ezelőtt a mexikói Yucatán-félszigetbe csapódott aszteroida kétségtelenül szerepet játszott a dinoszauruszok eltűnésében, ám korántsem egyedüli oka volt a bolygó egyik legsúlyosabb tömeges kihalásának - állítják amerikai kutatók a Nature Communications című folyóiratban közölt tanulmányukban, amely szerint a becsapódás előtt és után is klímaváltozás sújtotta a bolygót.
Az emlősök is majdnem kihaltak a dinoszauruszokkal együtt
Egy új kutatás szerint az emlősök több mint 90 százalékát kipusztította ugyanaz az aszteroida, amely kiirtotta a dinoszauruszokat a kréta időszakban, 66 millió évvel ezelőtt. Ez jóval nagyobb érték, mint korábban gondolták.
Egy ausztrál patkányfaj a klímaváltozás legújabb áldozata
Kihalt egy ritka ausztrál patkányfaj, a korallszirti mozaikfarkú patkány. A kutatók a klímaváltozást okolják.
Újabb negyvenkilenc faj sodródott a kihalás szélére
Újabb 49 faj került a veszélyeztetett fajok listájára Ausztráliában, közülük kilenc súlyosan veszélyeztetett. Többek közt az ecsetfarkú patkánykenguru, a háromujjú kígyófogú szkink, a fecske papagáj, egyes orchideafajták és az albatrosz is a kihalás felé sodródik.
Kihalhat a világ legritkább cetféléje
A kaliforniai disznódelfint csak 1958-ban fedezték fel, majd hat évtizeddel később mindössze hatvan példány maradt belőle. Kihalását nem meglepő módon az illegális halászat okozhatja, pedig nem is a disznódelfinek az orvhalászok célpontjai.
A kihalás szélén áll egy ritka afrikai antilopfaj
Közvetlenül a kihalás szélén áll egy ritka afrikai kérődző, az addax, más néven mendeszantilop a Szaharában zajló fegyveres konfliktusok és a kőolaj utáni hajsza miatt.
- címkék:
- antilop
- kihalás
- addax
- mendeszantilop
- IUCN
- Címkefelhő »
Már a gyilkos aszteroida előtt is pusztultak a dínók
Már évmilliókkal a gyilkos aszteroidacsapás előtt pusztulni kezdtek a dinoszauruszok - derítette ki egy új tanulmány. A kihalási hullám azért indult meg, mert a dínók nem tudtak megfelelő ütemben alkalmazkodni a bolygó változásához.
Kiderült, mi áll a tatárantilopok pusztulásának hátterében
Egy váratlanul veszélyessé vált baktériumfaj okozta a tatárantilopok (Saiga tatarica) tömeges pusztulását tavaly, állapították meg a szakértők.
Röviddel a befogása után elpusztult a ritka orrszarvú
Majdnem egy hónappal a befogása után elpusztult egy ritka szumátrai orrszarvú Borneó Indonéziához tartozó részén, ahol ma már csupán néhány egyede él a súlyosan veszélyeztetett fajnak.
Nem megy a levesbe a floridai levesteknős
Megmentették a kihalástól a floridai és mexikói közönséges levesteknősöket - jelentette be az Egyesült Államok szövetségi hatósága.
Az X bolygó lehet a felelős a tömeges kihalásokért
Az ősmaradványok által jelzett periodikus tömeges kihalások kapcsolatban állhatnak a feltételezett kilencedik bolygóval, állítja egy amerikai professzor.
A globális felmelegedés okozta az halgyíkok kihalását
A globális felmelegedés és nem elég gyors evolúciós alkalmazkodásuk okozta egy átfogó, új tanulmány szerint a delfinalakú tengeri őslények, az ichtioszauruszok kihalását mintegy 94 millió évvel ezelőtt.
Pusztulnak az ázsiai oroszlánok
Az elmúlt öt évben 310 ázsiai oroszlán pusztult el India Gudzsarát tartományában, ahol a kihalás fenyegette faj utolsó vad populációja él az indiai erdőgazdálkodási miniszter adatai alapján.
Mégsem lehetett annyira együgyű a dodó
Mégsem lehetett olyan együgyű a csaknem 350 éve kihalt mauritius-szigeti dodó - állítják a kutatók, akik szerint a röpképtelen madár legalább olyan intelligens volt, mint egy galamb.
- címkék:
- madár
- kihalás
- galamb
- dodó
- Címkefelhő »
Nagyobb agymérettel nagyobb az esély a kihalásra
A nagyobb agyméret nemcsak az intelligenciát, hanem a kihalást is valószínűsíti az emlősállatoknál egy szerdán megjelent tanulmány szerint.
- címkék:
- emlősök
- agy
- emlősfaj
- kihalás
- Címkefelhő »
Ezért halt ki az igazi King Kong
Óriási testméretei miatt nem tudott alkalmazkodni a környezet változásához, ezért halt ki 100 ezer éve a Gigantopithecus nevű, King Konghoz hasonló majom, amely családjának a valaha élt legnagyobb testű faja lehetett - állapították meg német tudósok.
- címkék:
- állatok
- ősállatok
- kihalás
- majom
- Címkefelhő »
Veszélyben az ujgurok földjének vadvilága
Vadon élő gerincesek kerültek a kihalás szélére Kína nyugati részén, a Hszincsiang Ujgur Autonóm Tartomány területén egy jelentés szerint.
Óriás üstökösök fenyegetik a Földet
A csillagászok szerint sokkal jobban fenyegeti a Földet egy űrszikla becsapódása, mint ahogy azt széles körben gondolják. Egy keddi konferencián elhangzottak szerint jobban kellene figyelni a távoli óriás üstökösökre.
Őssejttechnikával mentenék meg az északi szélesszájú orrszarvúkat
Modern őssejttechnikával mentené meg az északi szélesszájú orrszarvúkat a kihalástól egy nemzetközi kutatócsoport.
Védeni kezdte az afrikai oroszlánokat az USA
Védett státuszt adott az oroszlánok két alfajának az Egyesült Államok, hogy megóvja őket az orvvadászoktól és a trófeagyűjtőktől, köztük amerikai vadászoktól.
Észak-Amerikából származnak a gepárdok
A gepárd ma Afrika jellegzetes ragadozója, de nem volt ez mindig így. Jelenlegi élőhelyére eredetileg Észak-Amerikából érkezett 100 ezer évvel ezelőtt – ezt állapította meg a Genome Biology című szaklapban megjelent új kutatás.
- címkék:
- állatok
- kihalás
- nagymacska
- gepárd
- Címkefelhő »
Kipusztulhat a világ legnépszerűbb banánfajtája
A banánkedvelők számára aggasztó hírek láttak napvilágot. Egy gombafaj kipusztíthatja a világ egyik legnépszerűbb gyümölcsét. Egy másik fajtával ez már megtörtént.
Elpusztult a világ négy északi szélesszájú orrszarvújának egyike
El kellett altatni vasárnap az egyesült államokbeli san diegói állatkertben a világ mindössze négy északi szélesszájú orrszarvújának az egyikét - jelentette be a szóban forgó állatkert.
Modern Noé bárkájával mentenék az élővilágot
Modern "Noé bárkája", a Frozen Ark őrzi a veszélyeztetett állatfajok DNS-ét és sejtjeit, mielőtt a globális éghajlatváltozás miatt elérné a fajokat a jelenlegi, sorban a hatodik tömeges kipusztulás.
A Discovery Channelt a kihalás izgatja
A Discovery Channel a világpremierrel egy időben mutatja be a Racing Extinction – A kihalás kora című dokumentumfilmet.
Kutyányi őspatkányok maradványait fedezték fel
Hét óriáspatkányfaj - az eddig ismert legnagyobb patkányok - megkövült maradványait fedezték fel ausztrál kutatók Kelet-Timoron; a legnagyobb közülük akkora volt, mint egy kisebb kutya.
- címkék:
- Kelet-Timor
- kihalás
- őspatkány
- Címkefelhő »
Elkerülhetetlenné vált a tatárantilop kihalása
Elkerülhetetlenné vált a tantárantilop kihalása annak következtében, hogy a világ tatárantilop-, vagy más néven szajgaállományának több mint fele két hét alatt elpusztult májusban Kazahsztánban - vélik szakemberek, akik azóta is értetlenül állnak a jelenség előtt.
- címkék:
- állatok
- kihalás
- szajga
- Címkefelhő »
Hiányzik a földnek a kihalt óriásemlősök trágyája
Az óriási testű szárazföldi és vízi emlősök kihalása vagy számuk rohamos csökkenése megfosztotta a Földet az egyik fő fertilizációs forrásától: a mamutok, orrszarvúk, masztodonok és cetek ürülékéből, vizeletéből és lebomló tetemükből származó tápanyagoktól - mutatták ki tanulmányukban amerikai és brit tudósok.
- címkék:
- emlősök
- kihalás
- trágya
- Címkefelhő »
Lassan eltűnik az állatok királya
Drámaian csökkent az oroszlánok száma Afrikában: egy újonnan megjelent tanulmány szerint egyes régiókban a kihalás veszélye is fenyegeti őket.
- címkék:
- kihalás
- oroszlán
- Címkefelhő »
Nem természeti katasztrófa okozta az első tömeges kihalást
A tömeges kihalásokat általában valamilyen természeti katasztrófának – aszteroida becsapódásának vagy globális vulkánkitöréseknek – tulajdonítják. A világ legelső ilyen eseménye 540 millió éve következett be, azonban nem magasból aláhulló űrszikla okozta, hanem maga az evolúció.
- címkék:
- kihalás
- ediakara-fauna
- Címkefelhő »
A cápakolosszus rejtélye nyomában
Meglódulhat az emberi fantázia, amikor minden idők valaha létezett leghatalmasabb húsevő cápája, a Carcharocles megalodon tenyérnyi fogait pillantjuk meg a múzeumok hideg neonfénnyel megvilágított vitrinjeiben. Borzongató belegondolni, milyen is lehetett ez az óriás, és megnyugtató érzés, hogy már kihalt. De vajon biztos, hogy végleg kiveszett az óceánokból?
Újabb elmélet a dinoszauruszok kihalására
Új elméletet dolgoztak ki vlagyivosztoki tudósok a dinoszauruszok kihalásának magyarázatára: szerintük a földi gravitáció növekedése idézte elő pusztulásukat.
- címkék:
- gravitáció
- kihalás
- dinoszaurusz
- Címkefelhő »
A ragadozók túlélnek, de az ökoszisztéma összeomlik
Mi a közös a kardszárnyú delfinben, a jegesmedvében és az emberben? Valamennyien alkalmazkodóképes ragadozók, amelyek képesek új zsákmányt választani, ha a kedvenc eledelükből kevés áll rendelkezésre. Ez a váltás azonban egész ökoszisztémákat sodorhat veszélybe.
- címkék:
- ökoszisztéma
- kihalás
- ragadozó
- Címkefelhő »
Természeti csapások halálos kombinációja végzett a dinókkal
Természeti csapások halálos kombinációja irtotta ki a dinoszauruszokat a föld színéről, állítja egy tanulmány – a legalább 10 kilométer átmérőjű úgynevezet Chicxulub-aszteroida becsapódása és az ezt követő, a bolygó túloldalán tapasztalható vulkáni tevékenység együttesen okozták az őslények és kortársaik eltűnését 66 millió évvel ezelőtt.
- címkék:
- kihalás
- dinoszaurusz
- Címkefelhő »
Kamion méretű cápák ólálkodtak a felszín alatt
Hatvanötmillió éve, a dinoszauruszok hirtelen történt kihalásával beköszöntött a földtörténeti újkor, a kainozoikum, az emlősök virágkorának is nevezett korszak. A földi élővilágban ekkor elkezdődött látványos változások azonban nemcsak a szárazföldekre szorítkoztak; a nagy kékség birodalmában is új időszámítás vette kezdetét. A kainozoikum tengereinek kétségkívül leglátványosabb újdonságát az óriáscápák hollywoodi szörnyfilmeket meghazudtoló csoportjainak igen gyors evolúciója jelentette.
Kihaltnak hitt nautilust találtak Pápua Új-Guineában
A vadászat és a klímaváltozás miatt fogyatkozott meg annyira a kérges nautilus száma, hogy kihaltnak hitték – most azonban egy biológusnak természetes élőhelyén sikerült lencsevégre kapnia a kis fejlábút, ami azt bizonyítja, hogy mégsem halt ki még a faj.
Két vombatfajt is tizedel a halálos kór
Megvakítja, megsüketíti, majd megöli a vombatokat az a halálos rühkór, amely Ausztrália két őshonos vombatfaja között pusztít. A kutatók szerint az országban akár ki is halhatnak az érintett fajok.
- címkék:
- Ausztrália
- betegség
- kihalás
- vombat
- rüh
- Címkefelhő »
Az ember okozta a nagy testű őskori állatfajok kihalását
Az ember játszotta a döntő szerepet a nagy testű őskori állatfajok, az úgynevezett pleisztocén megafauna tízezer évvel ezelőtti kihalásában.
200 év után újra élnek hódok Romániában
Az Arad megyei Maros Ártér Natúrpark biológusainak sikerült újra meghonosítaniuk a hódokat a Maros medrében csaknem kétszáz évvel az állatfaj romániai kipusztulása után – közölte hétfőn a Mediafax hírügynökség.
Nincs már vadló a Bahamákon
Elpusztult a legutolsó vadló is a Bahamákhoz tartozó Nagy-Abaco szigeten, ahol az állat gondozói a tetemből vett szövet segítségével, klónozással honosítanák meg ismét a fajt.
Czeizel Endre megmondta, kihalnak-e a férfiak
Vége a férfiaknak? A szakértők még 5 millió évet jósolnak nekik, de a folyamat már beindult. Ehhez hasonló szalagcímekkel jelentek meg írások 2013-ban amerikai honlapokon. Jenny Graves, az egyik legnevesebb ausztrál női tudós szerint a férfiak a kihalás szélén állnak, mégpedig az Y kromoszóma sérülékenysége miatt.
Huszonháromezerre nőtt a kihalás által fenyegetett fajok száma
A kihalás fenyegette állat- és növényfajok száma egy év alatt több százzal emelkedett, most csaknem 23 ezret tartanak számon - közölte a Természetvédelmi Világszövetség a veszélyeztetett állatok legújabb vörös listájának bemutatásakor keddre virradóan.
Rövidesen a dinoszauruszok sorsára juthatunk
Már nem csak rémisztő jövőkép, hanem maga a rideg valóság – megkezdődött a hatodik tömeges kihalás. Egy most megjelent tanulmány arról számol be, hogy a fajok a normálisnál több mint 100-szor gyorsabban tűnnek el.
Párosodás nélkül szaporodott a fűrészhal
A kutatóknak először sikerült dokumentálniuk egy sor szűznemzést, vagyis párosodás nélküli szaporodást a túlhalászat és élőhelyük elvesztése miatt a kihalás szélére sodródott fűrészhalaknál Floridában.
Végleg kipusztulhat a legritkább delfinfaj
Tizenöt éven belül kipusztulhat a világ legritkább és legkisebb delfinjeként ismert maui delfin, a hector delfin egyik alfaja - amely Új-Zéland partjainál honos -, amennyiben nem születnek megfelelő intézkedések a megmaradt állomány megóvása érdekében - állapította meg egy új kutatás.
- címkék:
- Új-Zéland
- delfin
- kihalás
- pusztulás
- Címkefelhő »
Katasztrofális cunami volt Hvar szigetén
Rendkívül érdekes felfedezésről számolt be a rangos amerikai földtani szaklap, a The America Geological Society Bulletin hasábjain az a nemzetközi kutatócsoport, amely a népszerű horvátországi nyaralóhelyen, Hvar szigetén globális kataklizma nyomaira bukkant.
Jobb üzlet az orrszarvútülök, mint a kokain
A világ nagy növényevői közül sokat fenyeget a kihalás. Különösen veszélyeztetettek azok a fajok, amelyek részeit jó áron lehet értékesíteni a feketepiacon.
A növényevők többségét a kihalás fenyegeti
A nagytestű növényevő állatok - rinocéroszok, elefántok, zebrák, tevék, gorillák - mintegy 60 százalékát fenyegeti a kihalás veszélye egy amerikai tanulmány szerint, amelynek szerzői felhívják a figyelmet arra, hogy ezen fajok populációcsökkenése különösen Afrikában és Ázsiában oly mértékű, hogy üres tájak kísértetképét vetíti fel Földünk legváltozatosabb ökoszisztémáiban.
Vulkánkitörés is szerepet játszott a Neander-völgyiek kihalásában?
Egy új kutatás segít megvilágítani, hogy a híres, úgynevezett campaniai ignimbrit vulkanikus esemény (CI) valóban szerepet játszott-e abban, hogy a Neander-völgyiek eltűntek az élet színpadáról.
Sok európai méhfaj van végveszélyben
Csaknem minden tizedik európai vadméhfajt fenyegeti a kihalás veszélye, többek között a rovarirtó szerek terjedése és a mezőgazdasági termelés növekedése miatt - állítja a kontinens méhállományáról írt első összefoglaló jelentés.
- címkék:
- méhek
- kihalás
- Címkefelhő »
Kihalhat a borneói állatfajok fele
A klímaváltozás és a fakitermelés miatt a jövőben a Borneó szigetén élő állatok csaknem fele elveszítheti életterét. Új természetvédelmi területekre van szükség egy nemzetközi kutatócsoportnak a Current Biology című szaklapban megjelent tanulmánya szerint.
- címkék:
- természetvédelem
- állat
- kihalás
- Címkefelhő »
Száz éven belül bekövetkezhet a hatodik nagy kihalás
Újabb tömeges kihalással kell szembenéznie a világnak a következő évszázadban, ha a fajok eltűnése a mostani ütemben fog tovább haladni – állítja a Nature magazinban megjelent új tanulmány.
- címkék:
- állatok
- környezetvédelem
- kihalás
- fajok
- Címkefelhő »
Kihalás fenyegeti a tonhalat, az angolnát, a gömbhalat
Gasztronómiai okokból kipusztulás fenyegeti a keleti kékúszójú tonhalat, az amerikai angolnát, a kínai gömbhalat és a kínai kobrát - közölte a Természetvédelmi Világszövetség, amely közzétette a fajok aktualizált veszélyeztettségi listáját.
- címkék:
- kihalás
- Címkefelhő »
Éhenhalhat a világ egyik legritkább madara
A lehető leghamarabb új otthonra van szüksége a rendkívül ritka madagaszkári cigányrécének. A mára mindössze huszonöt példányt számláló récefajt az éhenhalás fenyegeti.
Ilyen volt a dinoszauruszok kora
Jelenlegi ismereteink szerint az élet 3,5-4 milliárd évvel ezelőtt jelent meg az óceánokban. Hosszú evolúció után, körülbelül 500 millió évvel ezelőtt alakultak ki az első gerincesek a tengerekben. Geológiai értelemben nem sokkal ezután, mintegy 370 millió évvel ezelőtt a szárazföldekre is kiléptek az első gerinces állatok, a kétéltűek. Hamarosan megjelentek az első hüllők is, melyeknek egy kiemelt és mindenki által ismert csoportját alkotják a dinoszauruszok.
Papírállatokkal kampányolnak a pandákért
Egy francia művész fogott egy ollót és egy csomó papírt, és készített belőlük 1600 darab papírpandát – így keltve fel a figyelmet erre a kihalóban lévő állatfajra.
Tragédia - kihalhat az okapi
A kihalás szélén áll az elsősorban Kongóban élő okapi - közölte a Természetvédelmi Világszövetség.
Ők lesznek a Föld utolsó lakói
Brit kutatók számítógépes modellje alapján a Föld utolsó élőlényei a mélyen a föld alatt élő mikrobák lesznek, de végül ezek is elpusztulnak.
- címkék:
- baktériumok
- archeák
- kihalás
- mikroba
- Címkefelhő »
Feltámadó állatok veszélyeztethetik az élőket
Sok természetvédőben aggodalmat keltenek a kihalt állatfajok újraélesztésére indított programok. Attól félnek, hogy ezek a programok rengeteg erőforrást vesznek el a ma élő és még megmenthető élőlények védelmétől.
Obama kígyójával is elbánt a nagy becsapódás
A frissen újraválasztott Obama elnökről elnevezett Obamadon kígyó is a kréta végi tömeges kihalás áldozatává vált. A legújabb kutatások szerint az aszteroida-becsapódás majdnem olyan súlyosan érintette a kígyókat és gyíkokat, mint a dinoszauruszokat.