kétéltűek
címke rss- kapcsolódó címkék:
- békák
- természetvédelem
- béka
- állatok
- veszélyeztetett fajok

Sok béka kék fényben ragyog, ami egy titkos nyelv lehet
Félhomályban a békák bőre olyan színeket bocsáthat ki, amit könnyen látható lehet békák számára. A homályos alkonyi órákban sok béka képes lehet halvány zöld, vagy narancs színű ragyogást kibocsátani.Több száz béka vizsgálata Dél-Amerikában azt mutatja, hogy sokkal több béka biofluoreszkál, mint korábban gondolták. Ennek szerepe lehet a békák fajtársakkal való kommunikációjában. - írja a phys.org.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Véget ért a békamentés a zalaegerszegi Aranyoslapi-forrásnál
Idén március első hetében indult a békák vonulása a zalaegerszegi Aranyoslapi-forrásnál. Az első erdei és gyepi békák megjelenése után rekordidő alatt készült el a több mint 450 méter hosszú ideiglenes terelő, melynek építésében Dr. Illyés Zoltán vezetésével Igazgatóságunk, Zalai Béla, Ferenczy András, a VG Kft. dolgozói, Besenyő és Öreghegy Polgárőr Egyesület, Gálafejhegy Polgárőr Egyesületet és a Rendért polgárőreinek tagjai segédkeztek. - írja Gerencsér Beáta a Balaton-felvidéki Nemzeti Park honlapján.
Egy rejtőzködő kígyó cigánykereket hányva menekül el a ragadozók elől
A törpe nádkígyó a szokatlan viselkedéssel riasztja el a potenciális fenyegetést, mielőtt gyorsan eltűnik a bozótban. Malajziában a kutatók felfedezték a kígyóknak egy új mozgás módját. - írja a Londoni Természettudományi Múzeum honlapján.
Közösségi összefogással a varangyok megmentéséért
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya, a Jane Goodall Intézet, a Duna- Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, valamint Budapest Főváros II. Kerület Önkormányzata és II. kerületi lakosok együttműködésének köszönhetően ideiglenes békaterelő kerítésrendszer épült a II. kerületi Völgy utcában található erdősáv szélén. - írja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján.
A kevésbé dokumentált fajok több mint felét fenyegetheti kihalás
Kihalás fenyegeti azon fajok több mint felét, amelyeknek természetvédelmi státuszát adatok hiányában nem lehet megállapítani - közli egy tanulmány a Communications Biology című tudományos folyóiratban.
A hím varangy 5 hónapig csüng a nőstényen a párzás esélyére várva
Egy nyomonkövető tanulmány azt állítja, hogy egy varangyfaj hímjei készen állnak arra, hogy élelem nélkül számos hónapig várjanak a szaporodás lehetőségére.
Vonulnak a kétéltűek a Hortobágyon
A március végén felmelegedő időjárás, majd a 31-én, csütörtökön megérkező heves esőzések hatására elindult a kétéltűek tavaszi, peterakó-helyekre történő tömeges vonulása a Hortobágyon is. A 33. számú főút keletről nyugati irányban halad keresztül a Hortobágyon, érintve és adott esetben átszelve számos vizes élőhelyet. Az első esős és meleg estéken ilyenkor kilométerenként több tucat, de bizonyos szakaszokon akár több száz kétéltű próbál meg átkelni a forgalmas úttesten. - írja a természetvédelmi Őrszolgálattól Dr. Mester Béla a Hortobágyi Nemzeti Park honlapján és közösségi oldalán.
Áprilisi békák a miocén ősvilágban
Az esősre fordult idő előhívta békáinkat, óvatosságra intve az úton közlekedőket. – írja a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága honlapján.
Ezek a világ legbizarrabb állatai - fotógaléria
Új békafajt fedeztek fel Brazília hegyeiben
E hónap újonnan felfedezett organizmusa egy Brazília Mantiqueira-hegységben élő sütőtök varangy. Ivan Nunes a Sao Paolo Egyetem kutatója és kollégái írták le a fajt, neve: Brachycephalus rotenbergae. Mint a sütőtök varangyok, ők is mérgezőek.