földtörténet
címke rss- kapcsolódó címkék:
- geológia
- fosszília
- paleontológia
- evolúció
- Föld

Hihetetlen találmány: most egyetlen kattintással megnézheti, hogyan nézett ki otthona a dinoszauruszok korában
Új, a dinoszauruszok korát bemutató interaktív térkép érhető el az interneten. A térképen láthatjuk, hogyan nézett ki az ősi Föld, sőt, még arra is rákereshetünk, hol helyezkedett volna el lakóhelyünk az egykori szuperkontinensen.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Áttörő tanulmány kiderítette, hogy a szupermasszív dinoszauruszok hogy lettek olyan nagyok
A szauropodák voltak a Földön élő valaha volt legnagyobb állatok - egy új tanulmány feltárta evolúciós utazásukat. - írja a BBC Science Focus.
Nagyon ritka fosszíliákat találtak Walesben
A szakértők szerint a világ egyik legfontosabb fosszília lelőhelyét találták meg Walesben. Nagy számú új fosszíliákat fedeztek fel Llandrindod Wells közelében a kutatók, akiknek adományt kellett gyűjteniük, hogy megvegyék a felszerelést. - írja a BBC tudomány rovata.
Ez volt az igazi özönvíz: beláthatatlan ideig, megállás nélkül szakadt az eső
Még a 20. század végén fedezték fel a geológusok azt a furcsa, szürkés színű rétegsort, amit a Föld valamennyi kontinensén kimutattak. Azt is megállapították, hogy ez a globálisan megfigyelhető üledékréteg a földtörténeti középidő, a mezozoikum első időszakában, a triász kor idején egy földtörténeti értelemben rövid periódus alatt, nagyjából 234 és 232 millió évvel ezelőtt rakódott le. A legkorszerűbb eljárással megvizsgált rétegek egy egészen elképesztő, a korabeli élővilágot mély válságba taszító globális jelenségről tanúskodnak.
Szörnyű katasztrófáról mesélnek a fosszilis pollenek
Az ultraibolya (UV) sugárzás megnövekedett halálos szintű dózisa is szerepet játszhatott a Föld legnagyobb tömeges kihalásában – derül ki a megkövesedett pollenszemekből.
A kontinensek mozgása alakította az óceánok élővilágát
Nemcsak a légkörből, de a földrészek mozgásából származó oxigén is alakította a tengerek élővilágának sokszínűségét a földi élet kezdetén egy új tanulmány szerint.
A globális felmelegedés felgyorsítja az áramlatokat az óceán mélyén
A Sydney Egyetem tudósai mélytengeri geológiai nyomokat használták arra, hogy felfedjék, a múltbéli globális felmelegedés hoyan gyorsította fel a mélytengeri cirkulációt. Ez az egyik hiányzó láncszem annak előre jelzéséhez, hogy a jövőbeli klímaváltozás hogyan hathat az óceánok hő-és szénelnyelésére.
Geológusok hajszálpontosan megállapítják az antropocén hivatalos születési helyét 2022-ben
Hogy vajon egy új geológiai korszakban vagyunk-e, még vita tárgya, de a geológusok már eldöntötték, hogy a Földön hol kellene lennie az antropocén hivatalos születési helyének. - írja a New Scientist.
- címkék:
- Föld
- klímaváltozás
- globális felmelegedés
- környezetvédelem
- földtörténet
- természetvédelem
- geológia
- üvegházgázok
- műanyag
- fenntarthatóság
- környezet
- nukleáris fegyver
- antropocén
- holocén
- atombomba
- metánhidrát
- fosszilis energiahordozó
- szén-dioxid kibocsátás
- metán emisszió
- fosszilis tüzelőanyagok
- nukleáris katasztrófa
- Címkefelhő »
A világ legnagyobb tömeges kihalása vulkanikus téllel kezdődhetett
A perm végi tömeges kihalás 252 millió évvel ezelőtt lehet, hogy akkor kezdődött el, amikor heves vulkánkitörések sorozata vulkanikus telet váltott ki.
Vasúti kocsi méretű hatalmas cápák terrorizálták a Dunántúlt
A valaha élt leghatalmasabb húsevő cápa, a C. megaldon Hollywoodnak is köszönhető sikere csak egy másik őskori legenda, a Tyrannosaurus rex népszerűségéhez fogható. Csakhogy, amíg az eddig előkerült fosszilis bizonyítékok tanúsága szerint a Kárpát-medence területét sohasem taposta a „zsarnokgyík" lába, addig a másik ősvilági „sztár", az óriásfogú cápa két méter magas hátúszója gyakran szánthatta a sirályok röptét és delfinek ugrását visszatükröző középső miocén kori szubtrópusi víztömeg, a varázslatos szépségű Bádeni-tenger felszínét. Ennek az egykori, akár a húsz méteres maximális testhosszúságot is elérő zoológiai rémálomnak Északk-Magyarországról, ...