genetika

címke rss

Először fogják alkalmazni emberi testben a genetikai ollót

Tudomány2019.07.26, 09:56

Először fogják alkalmazni az emberi testben a CRISPR programozott génszerkesztési rendszert, hogy megpróbáljanak gyógyítani egy örökletes szembetegséget, a Leber-féle veleszületett vakságot, jelenleg folyik a betegek kiválasztása az első ilyen tudományos kutatáshoz.

Nem találtak összefüggést a kávézás és a rákos megbetegedések közt

Tudomány2019.07.21, 10:55

A kávéfogyasztás nem befolyásolja a rákos megbetegedés kialakulásának kockázatát, vagyis alapvetően egy csésze fekete miatt nem emelkedik a rizikófaktor. A QIMR Berghofer Orvosi Kutatóintézetének legújabb tanulmánya több mint 300 000 napi kávéimádó adatait vizsgálta. Ez alapján jelentették ki, hogy a forró ital nem csökkentette és nem is növelte a rák kialakulásának kockázatát.

Máig lezáratlan ügy Petőfi Sándor csontvázkrimije

Tudomány2019.07.18, 22:30

Harminc éve, 1989. július 18-án szenzációs hírről számolt be a hazai sajtó. Morvai Ferenc nagyvállalkozó, az általa finanszírozott Petőfi-kutatóexpedíció vezetőjének közlése szerint ugyanis az oroszországi Bajkál-tó közelében fekvő Barguzin település temetőjében megtalálták Petőfi Sándor, az 1848-as forradalom és szabadságharc lánglelkű költőjének földi maradványait. A bejelentést követő években parázs, és gyakran indulatoktól sem mentes vita bontakozott ki a feltárt csontmaradványok azonosságáról. Az egymásnak is ellentmondó különböző szakvélemények, és a vitát övező indulatok miatt egyelőre még nem tekinthető véglegesen lezártnak ...

A nők között több az Alzheimer-kóros, mint a férfiak között

Tudomány2019.07.18, 16:37

Több az Alzheimer-kóros a nők között, mint a férfiak között. Az okok feltárásában új kutatások hoztak eredményt - adta hírül a BBC News szerdán.

A hallásvesztéshez köthető újabb gént azonosítottak kínai kutatók

Tudomány2019.07.17, 14:00

A hallásvesztéshez köthető újabb gént azonosítottak kínai kutatók, az eredmény új kezelések kidolgozását teheti lehetővé.

Az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát egészséges életmóddal csökkenthetjük

Archívum2019.07.15, 19:16

Akkor is csökkenthetjük az Alzheimer-kór és a demencia más formáinak kockázatát, ha a betegség kialakulásának rizikóját genetikai tényezők növelik. Nem kell hozzá sokat tennünk.

Háromszorosára nőtt az elhízottak aránya világszerte 1975 óta

Archívum2019.07.06, 13:52

Norvég kutatók szerint háromszorosára nőtt az elhízott felnőttek aránya világszerte 1975 óta. Ennek oka az étrend változása, a mozgáshiány és a genetika. - állapították meg norvég kutatók egy nagyszabású, több mint százezer fős tanulmányban.

Háromszorosára nőtt az elhízottak aránya világszerte 1975 óta

Tudomány2019.07.05, 22:09

Az étrend változása, a mozgáshiány és a genetika is szerepet játszik abban, hogy megnőtt az elhízott felnőttek aránya világszerte 1975 óta - állapították meg norvég kutatók egy nagyszabású, több mint százezer fős tanulmányban.

Kiderítették, honnan származhattak a zsidók bibliai ellenségei

Tudomány2019.07.04, 12:59

Európa déli részéről érkezhettek Izrael földjére a filiszteusok, a zsidók bibliai ellenségei régészek és genetikusok közös kutatása szerint - jelentette a Háárec című izraeli újság a honlapján.

Megtalálták az érelmeszesedés okát

Tudomány2019.06.12, 13:49

Brit kutatók azonosították az érelmeszesedés mögött álló folyamatot és állatkísérletekben kimutatták, hogy az akne kezelésére általában használt gyógyszer hatékony gyógymód lehet a betegségre.