Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa

címke rss

Kismama dolgozó nyert a minisztérium ellen

Archívum2006.12.14, 12:15

Eltiltotta a további jogsértéstől az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) azt a meg nem nevezett minisztériumot, amely a gyed alatt szüntette meg vezetői státusát egyik dolgozójának. A felmentett főosztályvezetőt nem kell visszahelyezni állásába, ám a megrótt minisztérium mégis a Fővárosi Bíróság elé vitte az ügyet.

Fizethet a kizárt képviselőknek az MDF

Archívum2006.12.05, 13:11

A Fővárosi Bíróság döntése értelmében 2-2 millió forint kártérítést kell fizetnie az MDF-nek több, a pártból kizárt képviselőnek, többek között Balsai Istvánnak, valamint Horváth Balázs örököseinek.

Amnesztiát követeltek a tüntetők a Markó utcában

Archívum2006.12.05, 23:34

Amnesztiát követeltek a tüntetők a Fővárosi Bíróság Markó utcai épülete előtt kedden este. A megmozdulást jelentős rendőri erők biztosították.

Két éve akarnak beszélni az új móri tanúk

Archívum2006.11.24, 18:00

Évek óta próbálja elmondani a hatóságoknak információit az a két tanú, akiket a Fővárosi Bíróság szerdán hallgatott meg először a móri vérengzés büntetőperében. Vallomást csak akkor tennének, ha a hatóságok előbb garantálnák védelmüket, az ügyészség azonban alkukötés előtt konkrétumokat szeretne. A tanúk viszont az életüket féltik - véli jogi képviselőjük, aki szerint a két férfi inkább vállalja a hamis tanúzást, mint a rendőri védettség nélküli vallomástételt.

Új személyiséget kérnek vallomásukért a móri tanúk

Archívum2006.11.23, 18:12

A Fővárosi Bíróságot váratlanul érte, hogy a szerdai tárgyaláson két tanú orosz biztosítási csalással hozta összefüggésbe a 2002-es móri vérengzést, az ügyészség szerint azonban nem hangzott el új információ a meghallgatáson. A tanúk azt állították, tudják, kik a nyolcszoros gyilkosság elkövetői, de csak akkor beszélnek, ha a rendőrség garantálja a védelmüket. Ez azt jelenti, hogy biztonságuk érdekében ők és családjuk is új személyiséget kaphatnának.

Két tanú megnevezné az igazi móri tetteseket

Archívum2006.11.22, 19:19

Tanúvallomásokkal folytatódott szerdán Hajdú László társtettesként, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés és más bűncselekmények miatt indult büntetőpere a Fővárosi Bíróságon; két tanú azt vallotta, hogy tudják, kik az igazi tettesek, de a neveket csak akkor árulják el, ha a biztonságukat garantálják.

Nem titkolhatja a rendőrség az utcai kamerákat

Archívum2006.11.07, 16:44

Ki kell adnia a rendőrségnek a közterületi térfigyelő kamerák pontos listáját, az azokról készült tanulmányokat, valamint a BRFK és a helyi önkormányzatok közt létrejött szerződéseket, miután kedden a Fővárosi Bíróság jogerősen helyt adott a TASZ keresetének.

Kiengedtek szinte mindenkit az előzetesből

Archívum2006.10.31, 17:53

A szeptemberi zavargások ügyében hozott másodfokú ítéletek igazolták a jogvédők aggodalmait az előzetes letartóztatások elsietett, sokszor indokolatlan elrendelésével kapcsolatban. A fellebbezések után másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság az esetek 77 százalékában megváltoztatta az elsőfokú határozatot. Az [origo]-nak nyilatkozott egy fiatalember, akit úgy vittek be, majd tartottak egy hétig előzetesben, hogy állítása szerint semmi köze nem volt a zavargásokhoz.

Újabb elzárások az október 23-i zavargások miatt

Archívum2006.10.26, 18:27

Öt embert 4-4 nap, egyet pedig 3 nap elzárással sújtott a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön az október 23-i zavargások miatt - közölte a Fővárosi Bíróság.

Pénzbüntetést és elzárást mondtak ki hét Kossuth téri rendzavaróra

Archívum2006.10.24, 20:05

A bíróság kedden összesen hét ember szabálysértési ügyét tárgyalta, a rendzavarás miatt indult eljárásokban zömében pénzbüntetést és elzárást szabott ki azokra a személyekre, akik a hatóság felszólítása ellenére nem voltak hajlandók elhagyni a Kossuth teret - közölte a Fővárosi Bíróság (FB) sajtótitkársága kedden.

Pert nyert a cunami miatt visszarendelt nagykövet

Archívum2006.10.17, 11:38

Pert nyert a Külügyminisztériummal szemben az a nagykövet, akit azt követően rendeltek vissza Bankokból, hogy a 2005-ös több ezer áldozatot követelő természeti katasztrófa utáni nem tartózkodott az állomáshelyén - derüli ki a Fővárosi Bíróság ítéletéből.

A Markó utcába vonultak a Kossuth téri tüntetők

Archívum2006.10.16, 19:11

Több száz árpádsávos és nemzetiszínű zászlókat lobogtató demonstráló vonult át a fővárosi Kossuth térről a Fővárosi Bíróság Markó utcai épületéhez, hogy az általuk "politikai"-nak nevezett foglyok szabadon bocsátását követelje.

Újabb fővárosi rendbontót ítéltek börtönre

Archívum2006.10.04, 18:46

Újabb fővárosi rendbontót ítéltek börtönbüntetésre; a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa szerdai ítéletében kimondta, hogy a szerződéses katona bűnös, bűnsegédként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettében.

Börtönre ítélték az MTV-t ostromló rendőrt

Archívum2006.10.02, 18:13

Nem jogerős ítéletében 3 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa azt a rendőrt, aki civilben részt vett az MTV-székház elleni ostromban. Az ítélet ellen a védelem fellebbezett, a 29 éves férfi pedig bocsánatot kért kollégáitól.

Tanúvallomásokkal folytatódik Hajdú büntetőpere

Archívum2006.09.05, 19:42

Kaiser Ede és Kiglics Attila tanúvallomásaival folytatódik Hajdú László a móri bankrablás ügyében indult büntetőpere a Fővárosi Bíróságon szerdán - erősítette meg Kamarás Géza, Hajdú László ügyvédje. Hajdú Lászlót társtettesként, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettével vádolja az ügyészség.

Börtönbüntetést kért az ügyész Szabadi Bélára

Archívum2006.08.29, 18:58

Letöltendő börtönbüntetést kért az ügyész perbeszédében Szabadi Bélára, Torgyán József egykori politikai államtitkárára az ellene és társai ellen folyó, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt indított büntetőperben kedden a Fővárosi Bíróságon.

Kihagyta az ombudsman a szcientológusos pert

Archívum2006.08.24, 14:50

Októberre halasztották a Fővárosi Bíróságon azt a csütörtökön megkezdődött pert, amelyet a Magyar Szcientológiai Egyház indított Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos ellen. Az ombusman azért nem jelnet meg a bíróságon, mert Horvátországban nyaral. Az egyház egy rendőrségi szakvélemény miatt perel

Bíróságon keresi igazát a metrótender vesztese

Archívum2006.08.17, 15:36

A Fővárosi Bíróságon támadja meg a négyes metró szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat eredményét a második helyezett. Az orosz cég szerint a végeredmény azért nem érvényes, mert a győztes konzorcium magyar tagja ellen a pályázat ideje alatt csődeljárást indítottak, ez pedig kizáró ok.

Másodszor is felmentették Molnár Csabát

Archívum2006.07.12, 15:05

Újra felmentették Molnár Csabát, a K&H-ügy egykori főnyomozóját. A megismételt elsőfokú büntetőperben a Nógrád Megyei Bíróság találta ártatlannak az egykori rendőrt. Az ügyészség által vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel és államtitoksértéssel vádolt volt alezredest tavaly januárban is felmentette már a Fővárosi Bíróság, de az ítélet nem emelkedett jogerőre, helyette új eljárásról határoztak.

A móri vérengzéssel vádolják Hajdút

Archívum2006.06.21, 11:34

Újrakezdődött a móri ügyben megvádolt Hajdú László büntetőpere a Fővárosi Bíróságon. A mostani eljárásban Hajdút már azzal vádolják, hogy ő lőtte le a bankban tartózkodó nyolc embert. Korábban csak azt rótták a terhére, hogy fegyvert szerzett a bankrabláshoz. Az ügyben hozott elsőfokú ítéletet tavaly helyezte hatályon kívül a Fővárosi Ítélőtábla.

Nem merik tiltani az elmebetegeknek a cigizést

Archívum2006.06.19, 14:29

A Fővárosi Bíróság elsőfokú ítélete szerint más egészségügyi intézményekhez hasonlóan az ország egyetlen igazságügyi elmegyógyintézetében is tilos a dohányzás. A törvény rájuk is vonatkozik, de a főigazgató szerint betartani nagyon nehéz. Széttárja kezeit, nem tud mit tenni, mert a betegeknek nem lehet megmagyarázni, hogy tilos rágyújtani.

Ősrégi értékpapírokért fizethet az állam

Archívum2006.06.16, 13:14

Precedensértékű - bár még nem jogerős - ítélet született a Fővárosi Bíróságon: egy 1929-ben kibocsátott, svájcifrank-alapú pénztárjegy-követelést jogosnak ítélt a bíróság. A Pénzügyminisztérium nem kívánta kommentálni az esetet.

Rágalmazással vádolják Thürmeréket

Archívum2006.05.30, 13:24

Rágalmazás elkövetése miatt nyújtott be vádiratot az ügyészség a Munkáspárt hét vezető politikusa - köztük Thürmer Gyula elnök - ellen. A párt vezetői ugyanis politikai döntésnek nevezték a Fővárosi Bíróság egy rájuk nézve kedvezőtlen ítéletét, mire a bíróság elnöke feljelentést tett.

Júliusban eldőlhet az M0-s híd sorsa

Archívum2006.05.30, 13:49

Június 27-ére halasztotta el a Fővárosi Bíróság az M0-s északi hídjának építési engedélyével kapcsolatos pert. Az engedélyt Szigetmonostor támadta meg, a település ugyanis a nagy híd mellett egy másik hidat is szeretne. A Duna-híd építését kifogásolják a zöldek is, az ezzel kapcsolatos per júliusban folytatódik. A híd építése a perek ellenére is folyik, a tervek szerint 2007-re készül el.

Egyelőre nem épülhet mélygarázs a Jókai téren

Archívum2006.05.25, 19:01

Hatályon kívül helyezte a Fővárosi Bíróság csütörtöki ülésén a budapesti Jókai térre tervezett mélygarázs építési engedélyét, és új eljárásra utasította a hatóságokat, így várhatóan nem fogják kivágni a téren álló fákat - nyilatkozta Linder Bálint, a Védegylet sajtóreferense.

Megkezdődött a vecsési számlagyár pere

Archívum2006.05.22, 12:03

A Fővárosi Bíróságon megkezdődött hétfőn a vecsési számlagyár büntetőpere, amelynek keretében több százmilliós adócsalással vádolnak 53 személyt. Az ügyészség szerint az elkövetők fiktív számlákat állítottak ki azzal a céllal, hogy csökkentsék adófizetési kötelezettségüket.

Házi őrizetben a meggyanúsított ügyész

Archívum2006.05.19, 14:04

Hazamehet az eddig fogva tartott, vesztegetéssel gyanúsított fehérgyarmati ügyész. A Fővárosi Bíróság ugyanis az egy héttel ezelőtt elrendelt előzetes letartóztatást házi őrizetre enyhítette.

Felelős a román cég a cián-katasztrófáért

Archívum2006.05.08, 19:41

A Fővárosi Bíróság hétfői ítéletében kimondta, hogy a Transgold SA felelős a 2000-es tiszai cián-katasztrófáért. A bíróság biztonsági intézkedések megtételére is kötelezte a céget. Ezzel azonban még nem született meg az elsőfokú ítélet, ahhoz az kell, hogy a bíróság kimondja, mekkora kártérítés illeti meg a magyar államot.

Elmarasztalták a fővárost a kátyú-perben

Archívum2006.05.04, 16:59

A fővárosi utak rendbetételére és a kátyúk betömésére kötelezte a fővárost a Fővárosi Bíróság egy korábbi ítéletében. Az ítélet nem jogerős, a per másodfokon folyatódik. Budapest legforgalmasabb útjain jelenleg 700 kátyú van.

Kulcsár szégyelli, hogy kárt okozott

Archívum2006.05.03, 16:21

Szerdán megkezdődött a Kulcsár-ügy tárgyalása a Fővárosi Bíróságon. A bűntény huszonkét vádlottja áll a bíróság elé, az elsőrendű vádlott Kulcsár Attila közölte, bűnösnek érzi magát, és szégyelli magát, amiért kárt okozott munkaadójának. A 2003-ban kipattant, de 1998-ra visszanyúló sikkasztási ügy bonyolultságát jelzi, hogy a nyomozás során 55 ezer oldalnyi irat keletkezett. Az ügyészség szerint összesen 23 milliárd forintot mozgattak a sikkasztások idején, de a tényleges, eddig meg nem térült kár "csak" 2 milliárdot tesz ki.

Pert nyert a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete

Archívum2006.04.06, 19:07

Pert nyert a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete (MEOE) a Legfőbb Ügyészséggel szemben. A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön helybenhagyta a Fővárosi Bíróság 2006. február 1-jei ítéletét, amelyben a Legfőbb Ügyészség valamennyi kereseti kérelmét elutasította.

A rendőröket akarta tesztelni a fenyegetőző kamasz

Archívum2006.03.28, 18:00

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Bíróság azt a fiút, aki a szolnoki vasúti pályaudvar felrobbantásával fenyegetőzött az al-Kaida hálózat nevében. A bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott célja nem a levelében követelt pénz megszerzése volt, hanem a magyar rendőrséget akarta próbára tenni.

Fellebbeztek az M0-s ügyében a zöldek

Archívum2006.03.15, 08:52

Fellebbezést nyújtott be a Fővárosi Ítélőtáblához a SZIKE Környezet- és Egészségvédelmi Egyesület a Fővárosi Bíróság döntése ellen, amely elutasította az M0-s körgyűrű egyik részszakaszának építési engedélyét megtámadó keresetüket. Az útépítés ennek ellenére folytatódhat.

Folytatódott az [origo] pere az egyházi közszereplőkről

Archívum2006.03.07, 14:14

Kedden folytatódott a Fővárosi Bíróságon az a per, amelyet az [origo] annak érdekében indított, hogy megtudja: közszereplőnek minősülnek-e az egyházi vezetők. Tavaly ősszel katolikus, evangélikus és zsidó egyházi vezetők jelentették ki, hogy nem tartják magukat közszereplőnek. Így akadályozták meg, hogy az [origo] megismerje a rájuk vonatkozó levéltári adatokat, amelyekből kiderülhet: együttműködtek-e a pártállami rendszer titkosszolgálataival.

Bőhm András választási törvényt sértett

Archívum2006.03.07, 09:08

A Fővárosi Bíróság ítélete szerint Bőhm András, az SZDSZ képviselőjelöltje azzal sértette meg a választási eljárásokról szóló törvényt, hogy külföldi állampolgárságú fiatalokkal gyűjtette a 2006-os országgyűlési választásokhoz kapcsolódó ajánlószelvényeket.

Megszüntették Farkas Péter előzetes letartóztatását

Archívum2006.02.16, 18:51

Megszüntette a kábítószerrel való visszaéléssel megvádolt Farkas Péter olimpiai bajnok birkózó előzetes letartóztatását a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) csütörtökön, egyúttal lakhelyelhagyási tilalom alá helyezte a férfit - tájékoztatta a Fővárosi Bíróság sajtótitkársága az MTI-t.

Ártatlannak vallja magát Torgyán bizalmasa

Archívum2006.01.31, 15:32

Tagadta bűnösségét a keddi bírósági tárgyaláson a Concordia-ügy elsőrendű vádlottja, Simon László, aki Torgyán József egykori kisgazda agrárminiszter bizalmasa volt. A volt minisztert tanúként fogja meghallgatni az ügyben a Fővárosi Bíróság.

Pert nyertek a gazdák a rendőrség ellen

Archívum2006.01.31, 12:54

Pert nyert kedden a rendőrséggel szemben a MAGOSZ. A Fővárosi Bíróság ítélete szerint a rendőrség a múlt évi gazdademonstráció során jogtalanul tiltotta meg, hogy a gazdák március közepén 200 erőgéppel az Országház előtti parkolóban tiltakozzanak.

Megkezdődött az [origo] pere az egyházi közszereplőkről

Archívum2006.01.30, 17:09

Hétfőn kezdődött a Fővárosi Bíróságon az a per, amelyet az [origo] annak érdekében indított, hogy megtudja: közszereplőnek minősülnek-e az egyházi vezetők. Tavaly ősszel katolikus, evangélikus és zsidó egyházi vezetők jelentették ki, hogy nem tartják magukat közszereplőnek. Így akadályozták meg, hogy az [origo] megismerje a rájuk vonatkozó levéltári adatokat, amelyekből kiderülhet: együttműködtek-e a pártállami rendszer titkosszolgálataival.

Keller helyreigazítási pereket nyert

Archívum2006.01.12, 18:29

A Heti Válasz és a Magyar Nemzet ellen is helyreigazítási pert nyert első fokon, nem jogerősen csütörtökön a családtagjainak állami fizetéséről megjelent írásokkal kapcsolatban Keller László volt közpénzügyi államtitkár a Fővárosi Bíróságon; három másik ügyben is megkezdték a tárgyalást, de ítélet később várható.

Vizsgálják a kender bíróságra jutását

Archívum2006.01.10, 17:25

A bíróság vizsgálja, hogyan került a tárgyalóterembe egy nagy cserép vadkender - tudatta kedden a Fővárosi Bíróság sajtótitkársága az MTI érdeklődésére.

Kerék megkapja a Kulcsár-videót

Archívum2005.12.22, 08:42

A Fővárosi Ítélőtábla határozata szerint az ügyészségnek ki kell adnia Kerék Csabának a Kulcsár Attila 2004. június 9-i kihallgatásán készült videófelvételt - írja Népszabadság. Korábban ezt a kérést az ügyészség és a Fővárosi Bíróság is elutasította.

Pert nyertek a zöldek a 10-es út ügyében

Archívum2005.12.07, 16:47

Új környezetvédelmi hatásvizsgálatot rendelt el az új 10-es út Budapest-Pilisvörösvár közötti szakaszára a Fővárosi Bíróság. A pert kezdeményező Levegő Munkacsoport többek között azt sérelmezte, hogy az illetékes hatóság a lakosság bevonása nélkül döntött az érintett útszakaszról.

A főbíró nem nyeli le a Munkáspárt bírálatát

Archívum2005.11.30, 11:14

Vonja vissza feljelentését a Fővárosi Bíróság elnöke a Munkáspárt vezetői ellen, amelyet rágalmazás miatt indított  - követeli a Társaság a Szabadságjogokért nevű civil szervezet. Szerintük a bíróknak nagyvonalúan felül kellene emelkedniük a napi politikai küzdelmeken, míg a feljelentő Gatter László úgy véli: kordában kellene tartani az ítéleteket bíráló nyilatkozatokat.

Elítélték a Munkáspárt alelnökét a vörös csillag miatt

Archívum2005.11.16, 15:00

A Fővárosi Bíróság elítélte Vajnai Attilát, a Munkáspárt alelnökét tiltott önkényuralmi jelkép viselése miatt. A politikus ellen azért indult eljárás, mert egy utcai rendezvényen ötágú vörös csillagot tűzött a kabátjára. Vajnai Attila a bíróság előtt is viselte a zakója hajtókájára tűzött, sarló-kalapácsot magában foglaló vörös csillagos jelvényt. Vajnai Attila közölte, hogy nemzetközi jogi fórumhoz fordul az ügyben.

Egy képet kapnak vissza a Herzog-örökösök

Archívum2005.11.16, 16:08

A Fővárosi Bíróság szerdai ítélete szerint csak El Greco A szent család című képét kapják vissza a Herzog-örökösök, akik tizenegy festmény visszaszerzéséért indítottak pert a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria ellen. Az örökösök ügyvédje közölte, fellebbeznek az elsőfokú ítélet ellen. Herzog Mór Lipót hagyatékának ügye nemzetközi érdeklődést váltott ki, a világháború alatt elkobzott műtárgyak kérdésével még az Európai Parlament is foglalkozott.

Örökre börtönben marad Kaiser Ede

Archívum2005.10.25, 16:37

Jogerőre emelte a Fővárosi Ítélőtábla Kaiser Ede tényleges életfogytiglani börtönbüntetését a móri bankrablás ügyében. A másodrendű vádlott, Hajdú László esetében viszont új eljárásra utasították a Fővárosi Bíróságot. A bíró kitért a vád gyenge pontjaira is, például, hogy a vád szerint a cselekmény idején a bank ajtajában álló Kaiser - aki szemtanúk szerint többször megfogta, kinyitotta az ajtót - ujjlenyomatát nem találták meg.

Folytatódik Vajnai pere a vörös csillag miatt

Archívum2005.10.14, 16:44

A Fővárosi Bíróság folytatja a pert Vajnai Attila, a Munkáspárt korábbi alelnöke ellen. Vajnai egy rendezvényen látható helyen viselt egy ötágú vörös csillagot, amit a magyar törvények tiltanak. Az Európai Bírósághoz is fordultak az ügyben, de kiderült: ez nem tartozik a hatáskörükbe.

Előzetesben marad Tasnádi

Archívum2005.10.06, 16:19

A Fővárosi Bíróság  meghosszabbította Tasnádi Péter előzetes letartóztatását. A végzés nem jogerős.

Minisztériumokat perelnek a mozgáskorlátozottak

Archívum2005.09.29, 15:02

Csütörtökön megkezdődtek a Fővárosi Bíróságon azok a perek, amelyeket a mozgáskorlátozottak indítottak öt közintézmény ellen, mert nem akadálymentesítették az épületeket. Az esélyegyenlőségi törvény szerint 2005. január elsejéig kellett volna gondoskodni arról, hogy a középületek megközelíthetőek legyenek a mozgáskorlátozottak számára is, ezt azonban az intézmények többsége nem tette meg. A most indult perekben novemberben várható ítélet.

Felmentették a hamisítással vádolt képviselőt

Archívum2005.09.16, 15:42

Jogerősen felmentette Papcsák Ferenc fideszes országgyűlési képviselőt a Fővárosi Bíróság. A politikust, valamint két társát, Sík Zoltánt, az Orbán-kormány informatikai kormánybiztosát és Ormos Zoltán ügyvédet okirat-hamisítással vádolták.

Házi őrizetben marad Schönthal

Archívum2005.09.16, 16:08

Elutasították az ügyészség kérését, így nem helyezték előzetes letartóztatásba a K&H-ügyben gyanúsított Schönthal Henriket. A Fővárosi Bíróság ugyanis helyben hagyta a sikkasztással és pénzmosással gyanúsított férfi házi őrizetére vonatkozó korábbi bírósági döntést.

Nincs a bírósági iratok között a Kulcsár-videó

Archívum2005.08.31, 17:13

Nincs a bírósági iratok között a Kulcsár-videó, melyen a K&H-ügy első számú gyanúsítottja vallomást tett. Bár az ügyészség korábban arról tájékoztatta az egyik vádlott ügyvédjét, hogy a videót átküldték az ügyben ítélkező Fővárosi Bíróságra, később kiderült, a több szakértő által kifogásolt kihallgatásról készült felvételt az ügyészség nem adta át. Az ügy másodrendű vádlottja, Kerék Csaba ügyvédje szerint ez az eljárás sérti a védelemhez való alkotmányos alapjogot.

Kártérítés és elnézés jár a mulatóból kizárt romáknak

Archívum2005.08.26, 14:51

A Fővárosi Bíróság jogerősen elmarasztalta a Zöld Pardon nevű fővárosi szórakozóhelyet, ahová a biztonsági őrök nem engedtek be két roma fiút. Az ítélet szerint a két fiú részére fejenként százezer forintnyi kártérítést kell fizetnie a Zöld Pardonnak, illetve a vezetőségének elnézést kell kérniük az eset miatt. A szórakozóhely vezetősége szerint azért nem engedték be a két fiút, mert nem tudták igazolni a nagykorúságukat.

Elrendelték a volt Fidesz-tanácsadó előzetes letartóztatását

Archívum2005.07.29, 11:56

A Fővárosi Bíróság pénteken elrendelte Varga Tamás, a Fidesz egykori gazdasági tanácsadójának előzetes letartóztatását. Vargát gazdasági bűncselekmények miatt ítélték el Magyarországon. Évekig szökésben volt, kézre kerítéséhez nemzetközi, illetve európai elfogatóparancsot kellett kiadni, végül április elején fogták el Amszterdamban.

Vádat emeltek Molnár Csaba alezredes ellen

Archívum2005.07.29, 14:57

A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal vádiratot nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz Molnár Csaba rendőr alezredes és egy másik rendőr alezredes ellen. A vád folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés, továbbá hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás. A hivatal szerint Molnár Csaba többek között meg akarta akadályozni Kulcsár Attila felelősségre vonását.

Eltorzult arcú emberekkel dulakodott Simon Tibor

Archívum2005.07.05, 14:19

A Simon Tibor meggyilkolása miatti megismételt büntetőper keddi tárgyalásán a Fővárosi Bíróságon az egyik tanú, a Café Allure pultosa úgy emlékezett, hogy az eset után főnöke megjegyezte, ezt jól megkapta Simon, pont egy birkózóval, bokszolóval kezdett ki. A megismételt eljárásban ősszel, további tanúk és szakértők meghallgatását követően hozza meg elsőfokú határozatát a Fővárosi Bíróság.

Ellentmondóak a vallomások a Simon-perben

Archívum2005.06.30, 17:01

Eltérően emlékeztek a vádlottak Simon Tibor bántalmazásának estéjére a megismételt első fokú tárgyaláson a Fővárosi Bíróságon. Simon Tibort 2002 áprilisában bántalmazták egy fővárosi szórakozóhely előtt, és két nap múlva belehalt sérüléseibe. A következő tárgyaláson már a biztonsági kamerák felvételeit is megnézik.

Tagad a Simon-per vádlottja

Archívum2005.06.28, 14:50

Megkezdődött a megismételt elsőfokú eljárás Simon Tibor megölése ügyében a Fővárosi Bíróságon. Az ügy elsőrendű vádlottja elismerte, hogy megütötte Simont, de úgy érzi, hogy emberölésben nem bűnös, azt azonban nem tudta megmondani, hogy mitől, illetve kitől származhattak a sértett halálát okozó rendkívül súlyos sérülések. Simon Tibor focistát 2002-ben verték agyon egy szórakozóhely előtt.

Újra kezdik kedden a Simon-pert

Archívum2005.06.27, 09:08

Kedden kezdődik a megismételt elsőfokú eljárás a Fővárosi Bíróságon a három éve Simon Tibor halálával végződött verekedés vádlottjainak ügyében. A BRFK nem vezet be fokozott biztonsági intézkedéseket a tárgyalás idejére.

Kiengedték a Moszkva téri kardos szurkálót

Archívum2005.06.02, 18:04

Fővárosi Bíróság megszüntette annak a 17 éves gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, aki május 8-án karddal megszúrt egy 15 éves fiút a Moszkva tér közelében. "Önmagában a bűncselekmény tárgyi súlya nem alapozza meg a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását" - írja a bíróság. Csütörtökön tartották a bizonyítási kísérletet, ahol a szereplőkkel újrajátszatták az eseményeket, ami azonban nem vezetett új eredményre.

Leugrott egy vádlott a bíróság erkélyéről

Archívum2005.05.31, 08:27

Leugrott egy elítélt a Fővárosi Bíróság (FB) erkélyéről hétfőn késő délután. Az első fokon tíz év fegyházra ítélt férfi túlélte az ugrást, kórházba szállították, de ott belehalt sérüléseibe.

A bíróság elfogadta az Orbánt vádló tanút

Archívum2005.05.18, 17:18

Elsőfokú ítéletében a Fővárosi Bíróság elutasította a Tokajhegyalja kft. keresetét az Élet és Irodalom (ÉS) ellen idított sajtóperben. A cég azért kért helyreigazítást, mert szerinte a hetilap valótlanul állította, hogy olyan taggyűléseket tartottak, ahol Orbán Viktor hivatalban lévő miniszterelnökként adott tanácsot felesége cégtársainak állami tulajdonú területek megszerzésére. A cég fellebbez az ítélet ellen.

Orbán nem beszél az ellene szóló bizonyítékokról

Archívum2005.05.17, 14:26

Orbán Viktor nem kívánt reagálni arra a hírre, hogy az Élet és Irodalom tanúja a Fővárosi Bíróságon azt vallotta: Orbán részvételével zajlottak azok a megbeszélések, amelyeken a Fidesz elnöke még miniszterelnökként tanácsot adott állami területek megszerzésére. Orbán a per lezárultáig nem kíván nyilatkozni az ügyről, a helyreigazításról azonban már lekésett.

A Népszava megsértette Áder jó hírnevét

Archívum2005.05.17, 13:26

A Fővárosi Bíróság elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint a Népszava és újságírója megsértette Áder János becsülethez és jó hírnévhez fűződő személyiségi jogait. Egy cikkben ugyanis azt a hamis látszatot keltették, hogy Áder János kapcsolatba hozható a brókerbotránnyal, mert korábban találkozott Kulcsár Attilával.

Bíróság vizsgálja meg az ÉS Orbán elleni bizonyítékait

Archívum2005.05.13, 12:19

Máig nem kért helyreigazítást Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az Élet és Irodalom (ÉS) cikksorozatának állításai miatt, amelyekről pénteken indul eljárás a Fővárosi Bíróságon. Az ÉS-t a Szárhegydűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. perelte be, mert a lap azt állította, hogy a cég egyik taggyűlésén Orbán még hivatalban lévő miniszterelnökként állami tulajdonú területek és ingatlanok megszerzésére adott tanácsokat. A cég szerint azonban az ÉS által említett napon nem is tartottak taggyűlést. A tárgyalás érdekessége, hogy eddig az ÉS sem állt elő bizonyítékaival, azok bemutatását egy esetleges bírósági tárgyalásra ígérték.

Pert nyertek a reformátusok az oktatási tárca ellen

Archívum2005.05.12, 16:46

Jogellenesen vont vissza több mint 50 millió forint támogatást az Oktatási Minisztérium a református iskoláktól a fogyatékosokat segítő kiegészítő támogatásból - mondta ki a Fővárosi Bíróság. A tárca előbb megadta a támogatást, majd egy adatlap lábjegyzetéből derült ki: csak egyes pedagógiai módszerekre jár a támogatás, ami korábban nem így volt. A támogatás korábban az egyházi iskoláknak is járt, ezért indított pert a Református Egyház.

Nem lesz perújítás az apjának ítélt tizenegy éves fiú ügyében

Archívum2005.05.03, 19:45

A Fővárosi Bíróság elutasította a perújítási kérelmét annak a tizenegy éves gyereknek az ügyében, akit a Női- és Gyermekjogi Kutató és Oktató Központ Alapítvány vezető jogásza szerint akarata ellenére akarnak Németországba toloncolni.

Alig engedik termelni a Tiszát mérgező céget

Archívum2005.05.02, 17:16

A Fővárosi Bíróság hétfői döntése nyomán csak 15 százalékos kapacitással működhet a tiszai ciánszennyezésért felelős ausztrál cég. Az intézkedést a vállalat köteles végrehajtani. A magyar államot képviselő ügyvéd szerint ez a legjelentősebb lépés a négy éve tartó perben.

Kondor első fokon pert nyert a Népszabadság ellen

Archívum2005.04.22, 12:16

A Fővárosi Bíróság pénteki ítélete szerint a Népszabadság valótlanul állította, hogy adatokat töröltek ki arról a 6-os kartonról, amelyet Kondor Katalin rádióelnökről állítottak ki. Az ítélet nem jogerős.

Két évet kapott a volt országgyűlési tanácsos

Archívum2005.04.07, 17:39

Első fokon két év 11 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte vesztegetés és közokirat-hamisítás miatt az Országgyűlés hivatalának egykori tanácsosát a Fővárosi Bíróság. A férfi magyar állampolgársághoz juttatott külföldieket.

Rendőr őrzi majd a bíróságokat

Archívum2005.02.24, 07:40

Hamarosan rendőr őrzi majd a Fővárosi Bíróság és a Pest Megyei Bíróság épületét - írja a Népszabadság. A bíróságok védelméről már korábban is volt szó, de eddig egyetlen bírósági épületnél sem posztolt rendőr.

Charles Zentai elfogatását indítványozták

Archívum2005.02.22, 20:41

Elfogatóparancs kiadatását indítványozva, átküldte Charles Zentai, Ausztráliában élő, feltételezett náci háborús bűnös iratait a katonai ügyészség még hétfőn a Fővárosi Bíróságnak.

Hét évre ítélték a részegen gázoló autóst

Archívum2005.02.10, 13:28

A Fővárosi Bíróság hét év négy hónapos börtönbüntetésre ítélte csütörtökön azt a férfit, aki két évvel ezelőtt ittasan nyolc embert gázolt el a fővárosban. Az áldozatok közül öten haltak meg.

Megtarthatja szombati rendezvényét a Vér és Becsület

Archívum2005.02.10, 18:45

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tudomásul vette a Vér és Becsület Kulturális Egyesület szombatra tervezett rendezvényét. A szervezetet a Fővárosi Bíróság tavaly feloszlatta, a BRFK ennek ellenére engedélyezte a megemlékezést, a gyülekezési törvényre és a szabad véleménynyilvánításra hivatkozva. A rendőrség nem számít rá, hogy rendbontás történne, ennek ellenére kordonnal veszik majd körül a rendezvény helyszínéül szolgáló Hősök terét.

Gyurcsány pert nyert Szijjártó ellen

Archívum2005.02.08, 14:10

Megsértette a miniszterelnök jó hírnevét Szijjártó Péter fideszes országgyűlési képviselő egy tavaly januári sajtótájékoztatóján tett kijelentéseivel a Fővárosi Bíróság nem jogerős ítélete szerint. Az ellenzéki politikus azt mondta az akkor még sportminiszter Gyurcsányról, hogy kapcsolatait kihasználva állami megbízásokhoz segített egy korábban az érdekeltségi körébe tartozó céget.

Keller megsértette Szász Károly jó hírét

Archívum2005.01.27, 16:51

Megsértette Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) volt elnökének jó hírnevét Keller László. Az egykori közpénzügyi államtitkár akkor vétett, amikor arról nyilatkozott, hogy Szász Károly felelősségét meg kell vizsgálni egy engedély megadásában - mondta ki elsőfokú ítéletében a Fővárosi Bíróság csütörtökön.

Jogerősen is pert nyert a kirúgott meleg diák

Archívum2005.01.21, 08:02

Jogellenesen zárták ki a  Károli Gáspár Református Egyetem hittudományi karáról azt a diákot, aki vállalta homoszexualitását - így határozott a Fővárosi Bíróság. Az egyetem kizáró határozatát a bíróság hatályon kívül helyzte.

Meghosszabbították Kulcsár Attila házi őrizetét

Archívum2005.01.03, 15:50

Meghosszabbította Kulcsár Attila házi őrizetét három hónappal, március 30-ig a bíróság - tudatta a Fővárosi Bíróság sajtótitkársága hétfőn. A brókerbotrányban több tíz milliárdos sikkasztással gyanúsított és a nyomozás során az ügyészek előtt feltáró jellegű, magára és másokra is terhelő vallomást tevő Kulcsár Attila házi őrizete december 30-án járt le.

Tagadtak a móri per vádlottjai az utolsó szó jogán

Archívum2004.12.21, 15:27

Kaiser Ede és Hajdú László az utolsó szó jogán egyaránt tagadta a Fővárosi Bíróságon, hogy köze lett volna a nyolc halálos áldozatot követelő 2002. május 9-i móri bankrablás elkövetéséhez. Más bűncselekmények elkövetését viszont, ahogy korábban is, elismerték.

Pert nyert Orbán a fiatal szocialistákkal szemben

Archívum2004.12.20, 14:18

Hétfőn a Fővárosi Bíróság elmarasztalta a Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták jogutódját, a FIB-et, mert a szervezet megsértett Orbán Viktor és a Fidesz névviseléshez fűződő személyiségi jogait.

Tényleges életfogytiglant kért az ügyész a móri ügy fővádlottjára

Archívum2004.12.13, 13:28

Tényleges életfogytiglani büntetést indítványozott az ügyész a móri bankrablással vádolt Kaiser Edének. Társának, Hajdú Lászlónak bűnsegédként határozott idejű fegyházbüntetés kiszabását kérte hétfőn a Fővárosi Bíróságon. Szakértők szerint Hajdú esetében mintegy 20 éves büntetés kiszabása várható.

Molnár Csaba tagadta a vádakat

Archívum2004.12.08, 10:24

Molnár Csaba, a Kulcsár-ügy egykori nyomozója tagadta a terhére rótt vádakat Fővárosi Bíróságon, ügyének első tárgyalási napján. Molnárt azzal vádolják, hogy pénzváltókkal tartott fenn kapcsolatot, és fellépett azért, hogy egy bank ne mondja fel a pénzváltókkal kötött szerződést, valamint államtitkot is sértett.

Felmentették a sikkasztással vádolt vagyonkezelőt

Archívum2004.12.06, 16:33

Bűncselekmény hiányában nem jogerősen felmentette a sikkasztás és magánokirattal visszaélés vádja alól Kovács Tibort, a Fővárosi Ingatlankezelő Rt. volt vezérigazgatóját a Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfőn. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész fellebbezett, így a tíz évvel ezelőtti cselekmények miatt indult büntetőper a Fővárosi Bíróságon folytatódik majd.

Új tanú kerülhet elő a móri bankrablás ügyében

Archívum2004.12.06, 12:55

Egy új tanú miatt újra megnyitotta a bizonyítási eljárást a móri ügyben a Fővárosi Bíróság. December 2-án és 3-án bejelentés érkezett a Fővárosi Bíróságra a gyilkos fegyver hollétével kapcsolatban, ezért a bejelentés miatt soron kívüli tanúkihallgatást, helyszínelést és felismertetési eljárást rendelt el a bíró a hétfői tárgyaláson.

Feloszlatta a bíróság a Vér és Becsületet

Archívum2004.12.01, 16:40

Első fokon, nem jogerősen feloszlatta a neonácinak tartott Vér és Becsület Kulturális Egyesületet szerdán hozott ítéletében a Fővárosi Bíróság. Az ítélet szerint azért oszlatta fel a bíróság az egyesületet, mert rendezvényein mások méltóságát sértő kijelentések hangzottak és hangzanak el.

Nem kap papírt a megfigyelt pap unokahúga

Archívum2004.11.25, 14:03

A Fővárosi Bíróság csütörtökön úgy döntött, hogy igaza volt az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának, amikor nem adtak ki információkat egy évtizedekkel ezelőtt megfigyelt papról. A megfigyelt személy már elhunyt, ám a vele sokáig egy háztartásban élő unokahúga nem elég közeli rokon a törvény szerint ahhoz, hogy megtudja, mi történt vele.

Tovább húzódik a Vér és Becsület pere

Archívum2004.11.19, 16:22

Ítélethirdetés helyett további okiratok becsatolását rendelte el a Fővárosi Bíróság abban a perben, amelyben a Fővárosi Főügyészség a neonácinak tartott szervezet, a Vér és Becsület Kulturális Egyesület megszűnésének megállapítását, illetve feloszlatását kezdeményezi. A Vér és Becsület vezetője elmondta, hogy rendszeresen szerveznek előadásokat a tagok részére, többek között a hungarizmus történetéről.

Előzetesben marad Farkas Péter

Archívum2004.10.25, 16:28

A Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság október 22-én, pénteken helybenhagyta N. Pál, Farkas Péter olimpiai bajnok bírkózó és testvére, Károly előzetes letartóztatását.

Az áldozatok hozzátartozói tanúskodtak a móri perben

Archívum2004.10.25, 17:48

Több áldozat hozzátartozóját hallgatták meg tanúként a móri bankrablás büntetőperének helyszíni tárgyalásán, amelyet a vádlottak távollétében, a sajtó és a nyilvánosság teljes kizárásával tartott a Fővárosi Bíróság hétfőn Móron.

Orvos szakértők meghallgatásával folytatódott a móri per

Archívum2004.10.21, 14:44

Orvos szakértők meghallgatásával folytatódott a móri bankrablás büntetőpere a Fővárosi Bíróságon csütörtökön. A szakértők szerint egyértelmű, hogy a lövésekkel ki akarták oltani a bankban tartózkodók életét.

Kedden kezdődik a Postabank-per

Archívum2004.10.18, 22:39

Kedden kezdődik a Postabank-ügy tárgyalása a Fővárosi Bíróságon. Princz Gábort, a bank volt elnök-vezérigazgatóját és hat társát különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, mintegy 36 milliárd forintos hűtlen kezeléssel vádolják. Az ügyet az a bírónő tárgyalja, aki korábban már több hasonló nagyságrendű büntetőperben is eljárt, például a Tocsik-ügyben és az Agrobank-perben.  

Cipőfűzőkről vitatkoztak a Vér és Becsület perén

Archívum2004.10.13, 13:03

A Vér és Becsület kulturális egyesület rendezvényein készült videofelvételek megtekintésével folytatódott a Fővárosi Bíróságon szerdán az a per, amelyben a Fővárosi Főügyészség az egyesület megszűnésének megállapítását, illetve feloszlatását kezdeményezi. Az ügyész szerint az egyik bizonyíték a szervezet neonáci mivoltára a cipőfűzőjük fehér színe, amelyet az egyik tüntetésen viseltek.

Nem ítélték el a melegeket kizáró egyetemet

Archívum2004.10.08, 18:14

A Fővárosi Bíróság elutasította a Háttér Társaság a Melegekért Egyesületnek a Károli Gáspár Református Egyetem ellen benyújtott keresetét. A bíróság szerint az egyetem csak a véleményét fejezte ki, és nem sértett meg semmilyen törvényt, amikor a magukat nyíltan homoszexuálisnak vallókat az intézményben nemkívánatosnak nevezte honlapján. Az egyesület fellebbez az ítélet ellen.

Nyolc évet kapott Leonid Sztecura

Archívum2004.10.06, 12:32

Nyolc év fegyházbüntetésre ítélte pénteken, első fokon a Fővárosi Bíróság Leonid Sztecura ukrán-izraeli állampolgárt, aki egy Magyarországon tevékenykedő, orosz és ukrán származású személyekből álló, jól szervezett és jelentős erőt képviselő bűnözői csoport vezetője volt. A bíróság ítélete értelmében a vádlott bűnös emberölés bűntettének kísérletében, amelyet felbujtóként követett el. Bűnös emellett két rendbeli, bűnszervezetben folytatólagosan elkövetett zsarolásban mint társtettes.

Húszmilliós bírság a Citadella-terasz építőjének

Archívum2004.10.06, 18:25

20 millió forintos bírságot kell fizetnie az azóta megszüntetett Citadella-terasz építőjének a Fővárosi Bíróság döntése alapján. A terasz építtetője nem fogadja el az ítéletet, felülvizsgálati kérelmet nyújt be a Legfelsőbb Bírósághoz.

Ismét pert vesztett a Citadella 4U

Archívum2004.09.28, 18:05

A Fővárosi Bíróság keddi jogerős ítéletében kimondta, hogy a Kincstári Vagyoni Igazgatóság 2002-ben jogosan bontotta fel a Citadella 4U Vagyonkezelő Kft.-vel a Citadellán található étteremre és szórakozóhelyre vonatkozó bérleti szerződést. A cég szerint az ítélet nem vonatkozik rájuk, a létesítményeket ugyanis nem ők, hanem két alvállalkozó üzemelteti.

Előző
Következő