Leonid Sztecura

címke rss

Vádat emeltek Leonid Sztecura jobbkeze ellen

Szerhij V. Sz. a vádirat szerint részt vett abban, hogy 1999-ben a Leonid Sztecura által szervezett és vezetett orosz-ukrán bűnszervezet átvegye a XI. kerületi Citadella diszkó védelmi pénzének beszedését. A férfi ellen európai elfogatóparancs volt érvényben: tavaly januárban, Csehországban tartóztatták le.

Nyolc évet kapott Leonid Sztecura

Itthon2004.10.06, 12:32

Nyolc év fegyházbüntetésre ítélte pénteken, első fokon a Fővárosi Bíróság Leonid Sztecura ukrán-izraeli állampolgárt, aki egy Magyarországon tevékenykedő, orosz és ukrán származású személyekből álló, jól szervezett és jelentős erőt képviselő bűnözői csoport vezetője volt. A bíróság ítélete értelmében a vádlott bűnös emberölés bűntettének kísérletében, amelyet felbujtóként követett el. Bűnös emellett két rendbeli, bűnszervezetben folytatólagosan elkövetett zsarolásban mint társtettes.

Rosszul lett Sztecura a bíróságon

Itthon2004.09.28, 16:17

Többször is félbe kellett szakítani Leonid Sztecura perének tárgyalását, a vádlott ugyanis azt állította, hogy rosszul van. Ez előtt pedig elfogultsággal vádolta a bírót, a tolmácsot pedig azzal, hogy félrefordít. A vádlottnak jól jönne, ha október negyedikéig nem születne ítélet ügyében, mivel ekkor lesz három éve, hogy előzetes letartóztatásba helyezték. Ha ügyében addig nem születik ítélet, akkor meg kell szüntetni az előzetes letartóztatást. Sztecura ellen felbujtóként elkövetett emberölés kísérlete és bűnszervezetben elkövetett zsarolás miatt emeltek vádat.

Bin Ladenhez nyúlnak a magyar alvilág szálai

Itthon2001.10.05, 12:44

A jelenleg börtönben lévő Dietmar E. Clodo fegyvereket szállított az afganisztáni háborúban az Oszama bin Laden által vezetett felkelőknek - írja a Világgazdaság. Clodo Afganisztánban megmentette egy moszkvai keresztapa rokonának az életét, de az orosz maffia belső harcai után csapdát állított neki Leonid Sztecura, az ukrán- rosz maffia egyik alvezére, akit hétfőn Magyarországon őrizetbe vettek - írja a Világgazdaság.

Előző
  • 1
Következő