Blood and Honour

címke rss

Szélsőségesek vonulnak a Hősök terére

Tudomásul vette a rendőrség azt a bejelentést, amely szerint szélsőjobboldali csoportok a Hősök terén emlékezhetnek vasárnap a II. világháborús budapesti kitörési kísérletről. A hasonló rendezvényeket korábban a 2005-ben feloszlatott Vér és Becsület szervezte.

Cipőfűzőkről vitatkoztak a Vér és Becsület perén

Itthon2004.10.13, 13:03

A Vér és Becsület kulturális egyesület rendezvényein készült videofelvételek megtekintésével folytatódott a Fővárosi Bíróságon szerdán az a per, amelyben a Fővárosi Főügyészség az egyesület megszűnésének megállapítását, illetve feloszlatását kezdeményezi. Az ügyész szerint az egyik bizonyíték a szervezet neonáci mivoltára a cipőfűzőjük fehér színe, amelyet az egyik tüntetésen viseltek.

Túrát, színházat várt a Vér és Becsülettől

Itthon2004.03.10, 16:37

Az ügyészség titkos videófelvételeit nem tekintették meg a Vér és Becsület nevű, újfasisztának tartott szervezet bírósági tárgyalásán, csak tanúkat hallgattak meg. Vezetőjük szerint "egyenruhájuk szubkulturális kötődést, azonos érdeklődést fejez ki". Az ügyészség az alkotmányra és a törvényekre hivatkozva kérte a bíróságtól a szervezet feloszlatását, amelyről a következő tárgyaláson dönthetnek..

A Vér és Becsület rendezvényének betiltását követeli a Fidelitas

Itthon2004.02.13, 16:37

A Fideszhez kötődő Fidelitas petícióban kéri a belügyminisztert, hogy akadályozza meg a Vér és Becsület szombati rendezvényét. A neonácinak tartott szervezet tagjai azokról a német és magyar katonákról akar megemlékezni, akik 1945. február 11-én, a "kitörés napján" hiába próbáltak kitörni a szovjet ostromgyűrűből. A Belügyminisztérium politikai államtitkára "szégyenteljesnek és felháborítónak" tartja a Fidelitas kezdeményezését.

A Hősök terén tüntet a Vér és Becsület

Itthon2004.02.13, 19:44

A várbéli Dísz tér helyett a Hősök terén kénytelen tüntetni a Vér és Becsület. Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár közleményben hívta fel erre Kövér László, a Fidesz választmányának elnöke figyelmét. Kövér ugyanis csütörtökön arra szólította fel a kormányt, hogy akadályozzák meg a neonácinak tartott egyesület várbéli tüntetését.

A Fidesz az MSZP-t bírálja a Vér és Becsület demonstrációja miatt

Itthon2004.02.12, 17:21

A Fidesz csütörtökön felszólította az MSZP-t, hogy minden törvényes eszközzel akadályozza meg a Vér és Becsület nevű, neonácinak tartott szervezet szombati demonstrációját. A Fidesz az MSZP EP-kampányával hozta összefüggésbe, hogy az idén nem foglalták le a Várat a Vér és Becsület előtt.

Idén mehetnek a Várba a szkinhedek

Itthon2004.01.30, 08:11

A rendőrség idén engedélyezte a Vér és Becsület nevű, szélesőségesen jobboldalinak tartott egyesületnek, hogy megemlékezést tartson a Budai Várban. A rendezvényre, ahol az 1945 februárjában, a kitörés napján meghalt német és magyar katonákra emlékeznek, 200-300 szimpatizánst várnak - írja a Magyar Hírlap.

A Vér és Becsület a Fővárosi Bíróságon

Itthon2003.09.25, 06:40

A szélsőségesnek tartott Vér és Becsület Közhasznú Egyesület sorsáról dönt jövő hét szerdán a Fővárosi Bíróság. A Fővárosi Főügyészség indítványozta ugyanis, hogy töröljék a szervezetet a nyilvántartásból. Ha a bíróság engedélyezi további működését, az egyesület bővítené 15 fős taglétszámát, ha törlik, fellebbez.

Nincs bizonyíték a Vér és Becsület ellen

Itthon2003.03.26, 15:45

Nem talált közvetlen bizonyítékot az ügyészség a Vér és Becsület ellen, amellyel alátámaszthatnák, hogy az egyesület alkotmányellenes tevékenységet folytat. A szerdai tárgyaláson a szervezet jogi képviselője elmondta: a Vér és Becsület nem újfasiszta, a tagok kortárs művészek és tudósok műveinek tanulmányozásával foglalkoznak. Az ügyészség a szervezet beszüntetését szeretné elérni, a per következő tárgyalása októberben lesz.

Zsidó-náci hangpárbaj a Kossuth téren

Itthon2003.02.16, 14:50

Szombat délelőtt a Vér és Becsület nevű neonáci csoport szónokaitól; és az ellenük tüntető, Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége hívására összegyűlt bekiabálóktól volt hangos a Kossuth tér. Az átkiabálásokon kívül más atrocitás nem történt. Vasárnap civil szervezetek tüntettek a Vér és Becsület létezése és szombati megmozdulása ellen.

Előző
  • 1
  • 2
Következő