építési engedély
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Budapest
- lakásépítés
- lakás
- ingatlan
- KSH

170 négyzetméterre kapott építési engedélyt, 6000 lett belőle – képek
Messziről nézve csodásnak tűnik, közelről viszont már korántsem olyan vonzó az a lengyelországi kastély, amelynek története bővelkedik a fordulatokban.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Márciustól megváltoztak az építési engedéllyel kapcsolatos szabályok
A szomszédok és az egyéb érdekeltek eddig viszonylag könnyen támadhatták meg egy-egy komolyabb beruházás építési engedélyét a kérelmezési eljárásban. Ez a helyzet nem csekély zsarolási potenciált biztosított ezen személyeknek. Az építési szabályok március 1-jével hatályba lépett módosításával azonban ez a kiszolgáltatottság megszűnhet.
Simicskó: Tavasszal kaphat építési engedélyt az első öt honvédelmi sportközpont
Áprilisban vagy májusban kaphat építési engedélyt az első öt honvédelmi sportközpont - mondta Simicskó István, a hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Nagyon megugrott az építőipari termelés szeptemberben
Szeptemberben az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 17,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett: az épületeké 18,7, az egyéb építményeké 17,2 százalékkal. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 5,2 százalékkal nőtt az augusztusihoz mérten. A III. negyedévben az építőipar termelői árai 9,5 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Augusztusban tovább nőtt az építőipar
Augusztusban az építőipari termelés 5,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, amikor 24,7 százalékos volt a növekedés. A két építményfőcsoport termelése ellentétesen alakult: az épületek építése 14,1 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké 3,5 százalékkal csökkent - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
- címkék:
- ingatlan
- építőipar
- építési engedély
- KSH
- Címkefelhő »
Végre befejeződhet a Sagrada Familia építése
Hatalmas projektek indulhatnak a belvárosi épületek tetőtereiben
A tetőtér-beépítésre vállalkozók kedvező helyzetbe kerültek azzal, hogy az építési törvényben számos helyi előírást eltöröltek ezzel kapcsolatban, így új lehetőség nyílt meg a lakásra vágyók előtt.
Rengeteg új lakóingatlanra kértek idén építési engedélyt
Csaknem kétszer több családi ház egyszerű bejelentését tették meg az idén, mint amennyien két éve engedélyt kaptak ilyen építkezéshez – írja a Magyar Idők a Miniszterelnökség információi alapján. Az egyszerű bejelentéssel érezhetően és nagyságrendileg megugrott az építési kedv idén hazánkban.
Nagy házat is könnyebb lesz építeni
Az Országgyűlés ma lehetővé teheti, hogy a háromszáz négyzetméternél nagyobb, nem kereskedelmi célú lakóépületeket is egyszerű bejelentéssel lehessen építeni, illetve bővíteni.
- címkék:
- építési engedély
- Országgyűlés
- Címkefelhő »
Berobbant az új lakások piaca
A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes száma 31 559 volt, ami több mint két és félszerese a 2015-ösnek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
- címkék:
- lakáspiac
- építési engedély
- Címkefelhő »