bizonyítási eljárás

címke rss

Újrajátszották az éjjel Rezesova balesetét

Lezárták az M3-as érintett szakaszát, a Rezesova-baleset helszíni bizonyítása érdekében vasárnapra virradó éjjel. Szereztek X5-ös BMW-t, Fiat Puntót, kamiont is, hogy rekonsturálni tudják a baleset körülményeit. Ott voltak a bírók, az ügyészek, az ügyvédek, a szakértők, de a vádlott nem.

Páva Zsolt lányának támadója előzetesben marad

Itthon2013.05.10, 13:34

A bíróság szerint tartani lehet attól, hogy Ny. Zoltán a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével megnehezítené a bizonyítási eljárást, és fennáll a bűnismétlés veszélye is, mert korábban már volt büntetve hasonló cselekményekért.

Romagyilkosságok: a debreceni menekülttáborban próbálhatták ki a besenyszögi vadász puskáját

Itthon2011.07.12, 17:18

Nem tudták beidézni a bíróságra azt a szerb-montenegrói állampolgárságú roma házaspárt, akik abban a szobában laktak a debreceni menekülttáborban, amelyre 2008 márciusában rálőttek. A romák elleni támadások büntetőtárgyalásán csak a tábor biztonsági őrei számoltak be az akkori eseményekről, azt mondták, látták, hogy az egyik golyó az ablakon keresztülhatolva roncsolta a szoba ajtaját.

Sikeres bizonyítás kell a "szennyező fizet" elv életbelépéséhez

Archívum2011.03.29, 21:00

A hazai jogszabályok alapján a károkozó fizeti a környezeti kármentesítés költségeit, ám sok esetben a tulajdonos, a használó már egy vétlen jogutód, aki ilyen irányú felelősségét csak sikeres bizonyítással védheti ki.

Új tanú kerülhet elő a móri bankrablás ügyében

Itthon2004.12.06, 12:55

Egy új tanú miatt újra megnyitotta a bizonyítási eljárást a móri ügyben a Fővárosi Bíróság. December 2-án és 3-án bejelentés érkezett a Fővárosi Bíróságra a gyilkos fegyver hollétével kapcsolatban, ezért a bejelentés miatt soron kívüli tanúkihallgatást, helyszínelést és felismertetési eljárást rendelt el a bíró a hétfői tárgyaláson.

Még egy évet tarthat a Milosevic-ügy

Nagyvilág2002.04.10, 19:52

A hágai Nemzetközi Törvényszéken Slobodan Milosevic ellen folyó perben az ügyészségnek egy év múlva le kell zárnia a bizonyítási eljárást - rendelkezett a tárgyalást vezető bíró.

Sándor István Clodo ellen vallott

Itthon2001.12.20, 15:07

Befejezte a bizonyítási eljárást a bombagyárosként ismertté vált, német állampolgárságú Dietmar Eduard Clodo és két külföldi vádlott-társa ügyében a Fővárosi Bíróság. A mai tárgyaláson tanúként hallgatták meg Sándor Istvánt, a KBI volt felderítő tisztjét, aki azonban csak annyit árult el, hogy amikor megtudta, hogy Clodótól bombát lehet venni, készített erről egy jelentést. Várhatóan szombaton hirdetnek ítéletet a perben.

Előző
  • 1
Következő