export

címke rss

Mindenkit meglepett a német gazdaság

Gazdaság2016.02.09, 10:24

Nem úgy alakult a német külkereskedelem decemberben, ahogy azt a szakértõk várták, különösen a kivitelre vonatkozó adat esetében.

Jó nagy számot közölt a KSH

Gazdaság2016.02.08, 11:07

A külkereskedelmi forgalom aktívuma tavaly 8,098 milliárd euróra nõtt, és 1,824 milliárddal haladta meg az egy évvel korábbit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Erõs nemzetközi kapcsolat kell a versenyképességhez

Archívum2016.02.04, 21:29

A magyar kis- és középvállalkozások versenyképességéhez szükség van az erõs nemzetközi kapcsolatrendszerre - hangsúlyozta Ducsai-Oláh Zsanett, az Enterprise Europe Network magyarországi konzorciumának vezetõje, a Magyar Nemzeti Kereskedõház vezérigazgatója.

Magyarország összeszerelõ üzemként jobban teljesít

Gazdaság2016.02.02, 10:37

Az export 6,9, az import 7,9 százalékkal nõtt 2015 novemberében az egy évvel korábbihoz képest. A gépjármûvek kivitele 25 százalékkal, a jármûalkatrészek behozatala majdnem ugyanennyivel nõtt. A külkereskedelmi mérleg 687 millió eurós pluszban volt. Az energiahordozók behozatala 17, ezen belül a kõolajtermékek behozatala 25 százalékkal nõtt. Az uniós tagállamokkal folytatott külkereskedelem sokkal jobban nõtt 2015 elsõ 11 hónapjában, mint az unión kívüli államokkal folytatott.

Magyar sajtot eszik a 100 ezer jordán katona

Gazdaság2016.01.29, 17:55

A Kõröstej látja el a csaknem 100 000 fõs Jordán hadsereget sajtkonzervvel. Az errõl kiírt tendert tavaly év végén nyerte el a magyar cég. Osztrák, ausztrál és közel-keleti pályázók sajtjait is megelõzve, több száz tonna mennyiségû ömlesztett sajtkonzerv kerül a célpiacra.

Egy elfelejtett sziget pörgetheti a piacokat

Archívum2016.01.25, 15:54

Miközben mindenki a kínai gazdaság átalakulásával és az ezzel kapcsolatos kockázatokkal van elfoglalva, alig szólnak a hírek arról, hogy mi történik a világ harmadik legnagyobb gazdaságában. Japán ugyanis rendkívül nehéz idõszakon megy keresztül, és a globális piacok szempontjából ráadásul jelentõs izgalmakkal is kecsegtet.

Jól pörög a magyar ipar

Gazdaság2016.01.13, 10:38

Az ipari termelés volumene tavaly novemberben 9,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A munkanaphatástól megtisztított adat szerint 7,0 százalékos volt a növekedés - erõsítette meg a részletes adatok alapján kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal.

Magyar húst esznek majd a kínaiak

Gazdaság2016.01.08, 10:45

Megkezdheti a hústermékek kínai exportját a Pick Szeged Zrt. és a Pápai Hús Kft., miután 2015. december 31-én a kínai minõségellenõrzési honlapján is közzétették a két vállalat jogosultságát - közölte a Földmûvelésügyi Minisztérium.

Újabb masszív többletrõl beszélnek a számok

Gazdaság2016.01.08, 10:17

Tavaly novemberben az export euróban számolt értéke 6,5, az importé 7,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a havi mérlegtöbblet 673 millió euró volt, 36 millióval kisebb, mint 2014 novemberében - jelentette elsõ becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Az Eximbank a becsültnél több hitelt helyez ki idén

Gazdaság2015.12.16, 10:47

Az Eximbank az idén 391 milliárd forint hitelt és hitel jellegû terméket helyez ki - mondta Urbán Zoltán vezérigazgató. A bank idén nyitott képviseletet Moszkvában és Isztambulban.

Németország nélkül a magyar ipar a kanyarban sem lenne

Gazdaság2015.12.08, 10:59

Éves alapon 10,1 százalékkal nõtt a magyar ipar. Az ágazatot még mindig a jármûgyártás és a Németországba irányuló export húzta.

Nem ilyen kínai számokban bízott a piac

Gazdaság2015.12.08, 10:51

A kínai export a vártnál nagyobb mértékben, 6,8 százalékkal, míg az import a vártnál alacsonyabb mértékben, 8,7 százalékkal csökkent éves összehasonlításban a kedden nyilvánosságra hozott novemberi statisztikai adatok szerint.

Ha itthon fut a szekér, csak akkor tolja külföldre

Archívum2015.12.04, 16:40

Áldás vagy átok a külpiacra lépés? – ez volt a téma a KKVHÁZ Megyei Versenyének idei döntõjén. A verseny alatt az exportlehetõségekrõl vitáztak a különbözõ megyékbõl és a határon túlról érkezett kisvállalkozók. Magyarország több szempontból jó helyzetben van, de melyik termék és melyik ágazat exportképes? Valóban ösztönzik a külpiacra lépést az erre hivatott szervezetek? 

A magyar mikulások Hongkongig is eljutnak

Gazdaság2015.11.26, 10:44

Az idei karácsonyi szezonban 31 millió darab üreges csokoládéfigurát állítanak elõ a Nestlé diósgyõri gyárában, amelyek 5 kontinens 23 országában kerülnek piacra.

Magyar találmány hódítja meg Dubajt

Gazdaság2015.11.24, 11:17

Jövõre már az Arab-félszigeten is kapható lesz egy magyar találmány, az egyedi és szabadalmaztatott technológiával gyártott térkõ, a Gránitkõ. A terméket és az eljárást is teljes mértékben a magyar Barabás Téglakõ Kft. fejlesztette. A cég a félszigetre vonatkozóan kizárólagos gyártási és értékesítési jogot adott el a dubaji Consent Ltd.-nek, amely a térség egyik legnagyobb térkõgyártója.

A magyar gazdák isszák meg a nagyhatalmi játszmák levét

Gazdaság2015.11.23, 11:24

A magyar gazdák hamarosan kemény versenyre számíthatnak Ukrajnából. 2016-tól keleti szomszédunk nem exportálhat mezõgazdasági termékeket és élelmiszereket Oroszországba, életbe lép viszont az Európai Unióval kötött kereskedelmi egyezmény, a vámok nagy része megszûnik. Ezzel eltûnik Magyarország egyetlen elõnye az uniós piacokon. Ukrajna legnagyobb mezõgazdasági exportcikke a gabona, épp, mint Magyarországé. Az ukrán ipar romokban hever, a mezõgazdaság viszont versenyképes, és rengeteg benne a fejlõdési potenciál.

Új utak nyílnak a horvátországi export felé

Archívum2015.11.18, 11:05

A Magyar Nemzeti Kereskedõház égisze alatt mûködõ Közép-európai Kereskedelemfejlesztési Hálózat Kft. Újvidék után Eszéken megnyitotta a második irodáját. Az iroda elsõsorban a Magyarországon mûködõ kkv-kat kívánja segíteni. Azokat, amelyek export kapacitásokkal is rendelkeznek, és amelyek érdeklõdnek a horvát piaci lehetõségek iránt.

Újragondolhatják a középvállalatok a terjeszkedést

Gazdaság2015.11.17, 09:59

Nem kell feltétlenül új kontinensben gondolkoznia annak a középvállalatnak, amelyik terjeszkedni szeretne, sokszor szerencsésebb elsõ lépésként a regionális jelenlétet növelni. Ehhez érteni kell a piaci sajátosságokat, a devizakockázatokat, de kritikus lehet a szellemi tulajdon és a márkajegyek védelmének ismerete is.

A kkv-k növekedésében kulcsfontosságú az export

Archívum2015.11.16, 12:27

A kisebb európai vállalatok derûlátóak a jövõ évi exportnövekedési lehetõségeiket illetõen – állapította meg a UPS megbízásából elvégzett kutatás, amelynek keretében több mint 10 ezer kis- és középvállalkozás vezetõjét kérdezték meg.

A Kárpát-medencét is meghódítaná a kereskedõház

Gazdaság2015.11.12, 11:00

A Magyar Nemzeti Kereskedõház több tízmilliárd forintnyi üzlet megkötéséhez segítette a magyar kis- és középvállalkozásokat – mondta az Origónak adott interjújában Ducsai-Oláh Zsanett. A társaság vezérigazgatója szerint az export ösztönzése tehát kiemelt nemzetgazdasági misszió, hiszen az exportnövekedéssel együtt nõ a foglalkoztatottság, így a GDP is.

Széttrollkodták a kormoránok a nyári haltermés számait

Gazdaság2015.11.10, 09:31

Közepesek az idei eredmények a haltenyésztésben, a vártnál kevesebb van a nyugati piacokra szánt ragadozóhalakból. A haltenyésztõk már csak a lengyel exportban bíznak.

Az import leverte az exportot

Gazdaság2015.11.09, 11:29

Szeptemberben az export euróban számított értéke 5,6, az importé 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Szakemberek szerint a belsõ kereslet élénkülése látszik az õszi adatokon.

A vállalkozásoknál slágertéma az export

Archívum2015.10.29, 10:38

Hetedik alkalommal rendezte meg az õsszel a Magyar Nemzeti Kereskedõház Exportakadémia nevû tréningjét.

Mélypontra zuhant a svájci óra

Gazdaság2015.10.20, 15:41

A svájci óraexport 2009 óta nem látott negyedéves csökkenést élt meg az elmúlt idõszakban. A szakadás oka elsõsorban az erõs svájci frank, illetve a kínai és hongkongi keresletcsökkenés, amely elkezdett egész Ázsiában elterjedni.

Ha a brit piacra készül, ezeket tudnia kell

Gazdaság2015.10.09, 14:19

Mitõl lesz egy magyar vállalat exportképes? Az Egyesült Királyság hatalmas piaca vonzó, de biztos, hogy mindenkinek érdemes megcélozni? Mivel jár egy brit cégalapítás, az adóterhek mellé jár állampolgárság és nyugdíj? Néhány azok közül a kérdések közül, amelyekre válaszolnia kell annak, aki a brit piacra lépést fontolgatja.

Javult a kereskedelmi egyenlegünk

Gazdaság2015.10.09, 11:36

A külkereskedelem kilátásai továbbra is kedvezõek, jelentõs mértékû az augusztusi többlet az elemzõk szerint. Az idei többlet a Takarékbank szerint 8,1 milliárd euró közelébe ugorhat, míg a CIB Bank 7 milliárd eurós aktívumot vár.

Segítik a kkv-k exportját

Archívum2015.10.08, 12:24

Export Expressz néven a hazai kis- és középvállalkozások exportjának segítésére három pillérre épülõ új szakmai komplex programot indított a Magyar Nemzeti Kereskedõház - jelentette be Ducsai-Oláh Zsanett, a társaság vezérigazgatója.

Meglepõ megoldással pótolják Vida Ildikót

Gazdaság2015.10.03, 15:18

Tállai András nem várt megoldással úgy lesz a NAV vezetõje, hogy nem kell lemondania parlamenti mandátumáról. A magyar gazdaságnak komoly károkat okozhat a VW dízelbotránya. A VW volt vezérigazgatója után nyomoz a német ügyészség, kiderült, hány autó érintett Franciaországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban. A GKI szerint lassulás vár a magyar gazdaságra, a Világgazdasági Fórum szerint a környezõ országok versenyképesebbek. Lezárult a netkonzultáció, az eredmény: ingyennetet akarnak a magyarok. Ez volt a héten a gazdaságban.

Megnyílhat a kínai piac a magyar tej elõtt

Itthon2015.10.01, 10:12

Ultrahõkezelt tejet és savóport szállíthatnak a kínai piacra a magyar feldolgozók, ha sikeresen zárul az októberi átvilágítás. A kelet-közép-európai régióból csak Lengyelországnak van exportengedélye, most azonban Magyarország és Bulgária is lehetõséget kaphat a szállításra.

Az exportfejlesztésrõl indul képzés

Gazdaság2015.09.25, 12:00

Exportfejlesztési képzés-sorozatot indított a Magyar Nemzeti Kereskedõház kis- és középvállalkozásoknak. A program jelentõs része interaktív, így lehetõség lesz saját exportstratégia összeállítására is.

Az Ukrajnába irányuló orosz gázexportról tárgyaltak

Nagyvilág2015.09.11, 20:22

Az Ukrajnába irányuló gázszállítások felújításának lehetõségeit tekintette át pénteken Bécsben Alekszandr Novak orosz energiaipari miniszter és Maros Sefcovic, az Európai Bizottság energiaunióért felelõs biztosa - írja az MTI. Novak közölte, hogy Moszkva kész csökkenteni a gáz árát az idei év utolsó és a jövõ év elsõ negyedévére.

Jobban nõtt az export, mint az import

Gazdaság2015.09.09, 11:47

A 2015. júliusi export euróban számított értéke 5,4, az importé 2,3 százalékkal nõtt az elõzõ év azonos hónapjához viszonyítva. A külkereskedelmi mérleg aktívuma 236 millió euróval bõvült. Az év elsõ hét hónapjában a kivitel euróértéke 7,6, a behozatalé 5,5 százalékkal emelkedett.

Szlovákia lekörözte Magyarországot

Gazdaság2015.08.13, 23:03

Júniusban a magyar ipar 6 százalékkal nõtt az egy évvel korábbi adathoz képest. Ezzel sokkal jobban teljesített, mint az eurócsoport és az unió átlaga. Ennél a szlovák ipar valamivel jobban teljesített, de Csehország és Lengyelország sem maradt le sokkal a magyar mutató mögött. Európában Írország ipara nõtt a legjobban. A magyar ipart fõleg az autógyártás és az export pörgeti.

Jöhet az új devizaháború

Gazdaság2015.08.11, 12:09

Nagyot csapott az asztalra kínai jegybank: 1,9 százalékkal leszállította a jüan árfolyamát a dollárral szemben. Ha ez nem egyszeri lépés volt, leértékelési hullám kezdõdhet Kína és riválisai között.

Mesés adatok a külkereskedelemben

Gazdaság2015.08.10, 12:04

Júniusban jelentõsen megélénkült a külkereskedelmi forgalom: az export euróban számolt értéke 13 az importé 8,9 százalékkal nõtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva, míg az elõzõ hónapban a kivitel értéke mindössze 2,3 százalékkal nõtt, az import pedig 0,9 százalékkal csökkent - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. Az elemzõk hihetetlen többletekrõl beszélnek.

Így kell gyorsan lemondani a luxusról!

Gazdaság2015.08.01, 15:43

A görögök a hétköznapokban is érzik a válságot: nem költenek annyit autóra és más külföldrõl érkezõ iparcikkre, mint korábban, élelmiszerbõl viszont többet hoznak be. Nem is csoda, hogy eltûnt a GDP egynegyede.

Most éri meg igazán exportra termelni a kisvállalkozónak

Archívum2015.06.26, 11:59

Kedvezõ kamatozású hiteleket kapnak a jövõben azok a kis- és középvállalkozások, amelyek kivitelre is termelnek. Az állami EXIMBANK azt szeretné elérni, hogy az exportáló vállalkozások száma néhány éven belül 4-5-szörösére növekedjen.

Ezért nõ ennyire az ipar

Gazdaság2015.06.12, 10:00

2015 áprilisában az ipari termelés volumene 6,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A termelés az év elsõ négy hónapjában 7,6 százalékkal emelkedett 2014 azonos idõszakához képest. Legjobban a jármûgyártás, annak is az exportja nõtt.

A keleti nyitás már korábban megkezdõdött

Gazdaság2015.05.29, 10:12

Igen aktívan kereskedünk az EU keleti partnereivel, a mi keleti nyitásunk megelõzi az uniós átlagot, igaz kicsivel. Ráadásul a nyitás már a szocialista kormányok alatt elindult. A KSH adatai szerint Ukrajna a fõ keleti kereskedelmi partnerünk, Fehéroroszország második, Azerbajdzsán a harmadik helyen áll.

Miért félnek a kkv-k a külföldi piactól?

Archívum2015.05.21, 17:17

Javulnak a hazai gazdasági kilátások, így alábbhagyott a kis- és középvállkozások kedve ahhoz, hogy külföldön próbáljanak meg eladni. Az okok közül a leggyakoribbakat gyûjtötték össze a Creative Expert Consulting üzletfejlesztési tanácsadócég szakemberei.

Ránk mosolygott az IMF

Gazdaság2015.05.11, 12:10

Javultak a magyar gazdaság növekedési kilátásai a Nemzetközi Valutaalap hétfõn közzétett Közép- Kelet- és Délkelet-Európát vizsgáló regionális tanulmánya szerint. Reálértéken számolva az õszi jelentésben szereplõ 2,3 százalék helyett idén 2,7 százalékos gazdasági növekedést vár az IMF, jövõre pedig 2,3 százalékos bõvüléssel számol.

Vállalkozói csúcstalálkozó Debrecenben

Archívum2015.05.07, 14:56

Szaporodnak a családi vállalkozások, új divatja van a helyi termékeknek, miközben a globalizációs trendek követése és nemzetközi együttmûködések mellett kevés figyelem irányul a kkv-szektor jövõjére. Ebben a környezetben kiemelten fontos kérdés, hogy milyen a multik és a mikrovállalkozások viszonya, és mindig szükséges-e, hogy a multik felemésszék a kicsiket.

Dõlhet a lé a Balkánról

Gazdaság2015.06.18, 14:48

A jugoszláv utódállamok új kapukat nyithatnak meg a terjeszkedni kívánó cégek elõtt, 2016 után ugyanis növekedési pályára állnak a balkáni térség piacai - áll az Export Kooperáció prognózisában.

Nem sikerült a keleti nyitás a külgazdasági adatok szerint

Gazdaság2015.03.31, 11:57

Nem látszik a statisztikákban a keleti nyitás, még mindig leginkább a németekkel kereskedünk. Igaz, ez az EU-tagállamok többségére igaz.

Rengeteg élelmiszer van Romániában

Gazdaság2015.03.15, 18:13

Románia tavaly 514,3 millió euróval több élelmiszert, italt és dohányt exportált, mint amennyit importált, és ezzel második éve volt nettó exportõr a 2013-as 324,9 millió eurós többlet után.

Szijjártó: Az autóipar a gazdaság kulcsa

Gazdaság2015.03.10, 12:52

Az autóipar dinamikus növekedése nélkül nem teljesülhetnek a kormány gazdasági célkitûzései, mondta Szijjártó Péter. A tárcavezetõ ipari rezsicsökkentésrõl is beszélt.

A magyar export a kanyarban sem lenne az autóipar nélkül

Gazdaság2015.03.05, 12:05

A jármûgyártás húzta tavaly az exportot, míg az importot a belsõ fogyasztás segítette, és bár a következõ hónapokban kissé csökkenhet a külkereskedelmi mérleg többlete, nem várható jelentõs mérséklõdés, vélekedtek a Központi Statisztikai Hivatal adatairól a K&H és az ING vezetõ elemzõi.

Rabszolgának tekintik a beszállítókat az orosz cégek

Gazdaság2015.02.17, 11:57

Óriási üzleti potenciál van a hazai vállalatok számára az orosz piacban, ám olyan kockázatok kapcsolódnak hozzá, amit csak a kõkemény profik tudnak kezelni.

Ezért kell jóban lenni az oroszokkal

Gazdaság2015.02.17, 09:45

Az energiabiztonság miatt Oroszország megkerülhetetlen, hiszen még ma is a teljes magyar gázimport közel felét a Gazprom adja. Az orosz válság ugyanakkor nem okoz akkora visszaesést a magyar exportnak, mint azt korábban gondoltuk. Vlagyimir Putyin budapesti látogatása kapcsán szakértõket kérdeztünk a magyar–orosz gazdasági kapcsolatokról.

Komolyabb problémák is vannak a svájci frank árfolyamánál

Gazdaság2015.02.09, 10:59

Mankóra néha szükségük lehet a cégeknek, az eddigi állami támogatások azonban inkább hasonlítottak lélegeztetõgépre, amit ha kikapcsolnak, a beteg azonnal meghal.

A reklámadó miatt eszkalálódott a Simicska-Orbán háború

Gazdaság2015.02.07, 08:48

A kormány csökkenteni akarja a reklámadót, ugyanakkor kiterjesztenék. Simicska Lajos ezért totális médiaháborút hirdetett, az üzletemberhez köthetõ médiabirodalom vezetése viszont egy emberként állt fel. A Számvevõszék szerint 2007 óta a kormányok hatástanulmányok nélkül alakították a különadókat. Kétszer drágult az üzemanyag, a Mol Romániában terjeszkedik. A megszûnõ Baumaxok és bezáró Tesco-üzletek nagyot akcióztak. Ez volt a héten a gazdaságban.

Egyre több szarvasmarhát exportálunk Azerbajdzsánba

Gazdaság2015.02.05, 09:41

Jelentõsen nõtt a magyar élõmarha-kiszállítás Azerbajdzsánba az elmúlt két évben, az export értéke meghaladta a 12,7 millió eurót, írja a Napi Gazdaság.

Németország nélkül elképzelhetetlen a magyar gazdaság

Gazdaság2015.02.02, 18:53

Magyarországra látogatott a világ egyik legbefolyásosabb vezetõje. Angela Merkel és Orbán Viktor négyszemközti tárgyalást folytatott, és nem csak a politika volt terítéken, hiszen Németország és Magyarország gazdasági kapcsolatai nagyon szorosak, mi több, Németország a magyar gazdaság legfontosabb gazdasági partnere.

Még mindig nem jött be a keleti nyitás

Gazdaság2015.02.02, 09:49

Összességében az import és az export is nõtt 2014 januárja és novembere közt. Legfõbb kereskedelmi partnereink továbbra is az uniós országok, a keleti országokból érkezõ import még csökkent is. A kereskedelemben fontos szerepet játszott a jármûipar és az energiahordozók.

Felrázták a magyar borkereskedelmet

Gazdaság2015.01.28, 16:20

A Borháló Borkereskedést tavaly az év legdinamikusabban fejlõdõ franchise hálózatának választotta a Magyar Franchise Szövetség, idén a leginnovatívabbnak. Fiatal vállalkozásról van szó, de amit kitaláltak, megoldhatja a bormarketing elhúzódó problémáját.

A szankciók ellenére bõvült az orosz-amerikai kereskedelem

Gazdaság2015.01.23, 11:40

Hiába a hidegháborús hangulat, Oroszországban tavalyhoz képest bõvült az amerikai import, csak az EU-s termékekbõl lett kevesebb az orosz piacon.

Magyar cégek törhetnek be a szingapúri piacra

Gazdaság2015.01.16, 12:14

Környezetkímélõ technológiákkal és energiahatékonysággal foglalkozó cégek jelentkezését várják arra a pályázatra, amelynek keretében magyar kkv-k mutatkozhatnak be a délkelet-ázsiai piacon - az EU pénzébõl.

A nagy magyar mérnökprobléma

Gazdaság2018.04.04, 13:36

Kvalifikált és rátermett mérnökök nélkül Magyarország nem lehet versenyképes. Ha a magyar társadalommal nem sikerül megértetni a probléma súlyát, annak durván hátrányos gazdasági következményei lesznek – mutat rá az Együtt a Jövõ Mérnökeiért Szövetség.

Fülsiketítõ az útdíj próbaüzemének gépházzaja

Gazdaság2015.01.10, 09:00

Orbán Viktor szerint az útdíjjal kapcsolatos kifogások nem többek a rendszer próbaüzemének gépházzajánál. A gépházzaj közepette eladtak majdnem 300 ezer megyematricát, fideszes politikusok tiltakoztak, Budaörs pedig nem fizeti tovább az M7-es világítását. Egyre olcsóbb az üzemanyag, esett a forint árfolyama, nõtt az export és az Audi-gyár termelése. A kormány a vasárnapi házhoz szállítást is megtiltja, de véget vetett az italkereskedõk kálváriájának. A Tesco boltokat zárhat be, a Sberbank fiókokat, az MNB elkezdte szétszerelni az MKB-t.

Nyugat felé bõvült a külkereskedelem

Gazdaság2015.01.09, 12:33

Novemberben az export és az import is nõtt a tavalyi eredményhez képest. Az év során átlag felett nõtt a feldolgozott termékek és az energiahordozók importja.

Van, aki örülhet a gyenge forintnak

Gazdaság2015.01.08, 06:14

A forintárfolyam zuhanása nem csupán annyit jelent, hogy drágább az euró vagy a dollár: a fizetõeszköz gyengülése hosszú távon drágítja az importot, így növeli az inflációt és emeli az államadósságot is. Az érem másik oldala ugyanakkor profitál az egyre kevesebbet érõ forintból: az exportáló cégek például jól járhatnak, de a külföldön dolgozó honfitársaink is.

Nagyot ugrott az export Belgium irányába

Gazdaság2014.12.23, 13:23

Az import nõtt, az export nem változott októberben, de az év elsõ 10 hónapját nézve mindkét területen bõvülés történt az egy évvel korábbi adatokhoz képest.

Magyarország is érzi az Oroszország elleni embargót

Gazdaság2014.12.03, 16:13

Az orosz gazdaságot számos csapás érte a közelmúltban, az ország válaszlépései pedig Magyarországnak is ártanak.

Rekordszinten a külkereskedelmi többlet

Gazdaság2014.12.03, 12:01

A külkereskedelmi többlet 939 millió euró volt, ami 85 millióval több, mint egy éve. A gyarapodást külsõ és belsõ tényezõk egyaránt erõsítették.

Hogyan alapítsunk céget Ausztriában?

Archívum2014.11.21, 15:47

Ausztria rendkívül vállalkozóbarát feltételekkel és nagy bizalommal várja a magyar cégeket, de aki mozdulni akar, annak a nagyon erõs konkurenciára is fel kell készülnie - hangzott el a Loffice Cégalapítás és vállalkozásindítás Ausztriában címû rendezvényén.

Kötvényekbõl ad hitelt az Eximbank

Gazdaság2014.09.29, 15:23

Minden idõk legkedvezõbb állami vagy állami tulajdonú banki kötvénykibocsátását hajtotta végre az Eximbank. Az új forrásból az exportáló vállalkozások és beszállítóik kapnak alacsony kamatozású hitelt. 2014 õszén az Exim megnyitja területi képviseleteit, és új hitelkonstrukciókkal próbálja segíteni a kis- és középvállalatokat.

Most nem boldogok az uniós sajtkészítõk

Gazdaság2014.09.24, 14:45

Leállította Brüsszel az orosz embargó miatt bevezetett, a sajtok raktározásához nyújtott támogatásokat. Túl sokan igényelték olyan helyrõl, ahonnan nem is exportálnak annyi sajtot.

Az autógyárak húzzák a gazdaságot

Gazdaság2014.09.03, 10:23

Majdnem négy százalékkal nõtt a GDP 2014 második negyedévében. A növekedésért fõleg az autóipar felelõs. Fontosabb exportpartnereink kilátásai romlanak, a beruházások üteme pedig várhatóan csökkenni fog, ezért a gazdasági növekedés nem lesz tartós.

Nagyon sok almánk van, de nehéz lesz eladni

Gazdaság2014.08.22, 09:18

A kormány arra törekszik, hogy minimalizálja a magyar almatermelõk orosz exporttilalom miatti veszteségeit - mondta a Földmûvelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.

Az orosz gáz megdobta az importot

Gazdaság2014.08.08, 14:54

A magyar import gyorsabban nõ, mint az export, és az lenne a jó, ha a jelenséget a lakossági vásárlások megugrása okozná. Sajnos úgy tûnik, nem ez áll a háttérben.

Magyar az a lengyel meggy, ami nem kell az oroszoknak

Archívum2014.08.01, 07:19

Moszkva minden lengyel zöldség- és gyümölcsimportot megtiltott, csakhogy a lengyel gyümölcs jelentõs része tõlünk származik. A magyar kereskedõknek ezért Varsó helyett új utakat kellene találniuk, különben rájuk aszalódik a szilva.

A nagyobb cégek konjunktúrára számítanak

Gazdaság2014.05.16, 15:29

A GVI konjunktúra-mutató értéke a tavaly októberi +23 pontról 2014 áprilisra +30 pontra nõtt, ezzel elérte a 2011 áprilisi szintet. Az emelkedés kizárólag az üzleti helyzetre vonatkozó várakozások javulásából származik, és a rendelésállomány, valamint a beruházási aktivitás egyre csökkenõ szintje kíséri.

A biomasszakazán-gyártás húzta fel a számokat

Archívum2014.04.11, 11:39

Uniós fejlesztésbõl duplázott a Viessmann Technika Dombóvár Kft.

Ami eddig csak jó volt

Gazdaság2014.04.03, 16:29

Alig egy hónapja, március elején nyílt meg Budapesten a Brit Kereskedelmi Központ (British Business Centre). A kezdeményezés ötletgazdája Jonathan Knott, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete. Mint az Üzletrésznek elmondta, azért, mert eddig kiaknázatlan maradt az angol-magyar kisvállalkozói együttmûködésben rejlõ potenciál.

Magyar befektetõket csábítana a Brit Kormány

Gazdaság2014.03.27, 08:27

Nagy Britannia május elejével nagyszabású, új programot indít, amivel kelet-európai – köztük magyar – cégek angliai befektetéseit ösztönöznék. A programról Brit Külgazdasági Hivatal (UKTI) regionális igazgatójával, Paul Taylorral beszélgettünk.

Kkv-konferencia kizárólag kérdésekbõl

Archívum2014.03.17, 15:52

Kissé rendhagyó módon szervez szektortalálkozót a KKVHÁZ. A rendezvény egyszerre szeminárium, fórum, szakértõi fogadóóra és networking esemény. A házigazda több témában számít arra, hogy érdemi párbeszéd indul el.

Exportfinanszírozás akár egy éven belül

Archívum2014.03.17, 11:24

Nemzetközi piacra készülõ kkv-k számára nyit új, akár egy éven belül megvalósuló lehetõséget az Eximbank a K&H-nál már elérhetõ Rövidtávú Refinanszírozási Hitelkerete, adják hírül közleményben.

Export-tréning kkv-knak

Archívum2014.02.20, 08:48

Ha a vállalkozásod már tett egy próbát a nemzetközi piacon, érdekelhet a HITA tavaszi képzése.

Házhoz megy az export-tanácsadás

Archívum2014.02.18, 14:05

Idén országos roadshow-t tart a vállalkozóknak a Magyar Nemzeti Kereskedõház, amiben együttmûködik vele a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. A tervek szerint összesen 23 megyeszékhelyt és nagyobb várost érintenek, ahol az exportálni vágyó cégek elõadáson, illetve ahhoz kapcsolódó nyilvános beszélgetésen elméleti és gyakorlati segítséget kaphatnak tõlük.

Tizenkilenc szerzõdéssel jöttek haza a magyarok Kínából

Itthon2014.02.17, 09:38

Az Orbán Viktor kínai útján megkötött megállapodások nyomán bõvülhet a kivitel az ázsiai országba, jelentette be Szijjártó Péter.

Elkaszált áfaszabály: fellebbezésre fel!

Archívum2014.02.11, 13:06

Bár a június megnyugtatóan távolinak tûnik, cseppet sem korai felkészülni az unión kívüli export termékek határidõ-mulasztásával kapcsolatos áfa-visszatérítésre.

Szijjártó Péter: „Óriási tartalék van a kkv-exportban”

Archívum2013.12.10, 16:56

Ma mutatták be a Nemzeti Külgazdasági Hivatalban az Enterprise Europe Network hét regionális követét. Az Enterprise Europe Network az Európai Bizottság egyetlen vállalkozásfejlesztési hálózata, amely az európai uniós tagállamokon kívül 25 további országban van jelen.

Október sikereket hozott a külkereskedelemben

Archívum2013.12.09, 11:10

Mint arról lapunk is beszámolt, szeptemberben ragyogó eredményt mutatott az exportbevétel.  Jóllehet ezt nem múlta felül az októberi adat, a tavalyi számokat sikerült maga mögé utasítania.

Váratlanul meglódult az export

Gazdaság2013.12.09, 10:31

A vártnál jóval nagyobb, 781,4 millió eurós többlettel zárt októberben a külkereskedelmi mérleg annak köszönhetõen, hogy miközben az import 2,7 százalékkal nõtt, az export 4,7 százalékkal lódult meg. Az adatok azt mutatják, hogy bár a belsõ fogyasztás lassacskán tud bõvülni, a külföldi kivitel a vártnál jobban megy.

A teljes gazdaságnak az a jó, ha virágzik a kkv-szektor

Archívum2013.12.04, 09:10

Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára prezentációja nyitotta meg tegnap az Innen szép nyerni címû konferenciát. A rendezvény szervezõje a Világgazdaság, témája pedig a kkv-k pillanatnyi fontos státusza, reális elvárásai és jogos reményei.

A fémhab, a pehelypárna, és a kockázatkezelési szoftver

Gazdaság2013.12.03, 18:20

Átadták Az Év Exportõre Díjakat. A beérkezõ pályázatokat az Európai Regionális Szervezet, a Magyar Külgazdasági Szövetség és a HITA szakértõi bírálták el.

Felkészületlenek a magyar vállalkozók a keleti piacokon

Gazdaság2013.11.27, 11:18

A magyar vállalkozások látványosan nyitottabbak a keleti piacok iránt, ugyanakkor felkészültségük még kívánnivalókat hagy maga után.

Belénk kóstolt Szentpétervár

Gazdaság2013.11.15, 15:29

Biztatóan elnyerte a Peterfood tetszését az a megannyi magyar gasztrotermék, amelyet hét magyar gyártócég vitt ki a rangos észak-nyugat orosz élelmiszervásárra, tájékoztat a Nemzeti Külgazdasági Hivatal közleménye.

Rekordot döntött a külkereskedelmi többlet

Archívum2013.11.08, 10:10

Szeptemberben jelentõsen megélénkült a külkereskedelmi áruforgalom az elõzõ hónapokhoz képest: az export euróban kifejezett értéke 7,3, az importé 6,0 százalékkal nõtt. A külkereskedelmi mérleg 847 millió eurós szeptemberi többlete 132 millió euróval nagyobb az egy évvel korábbinál, és két és fél éve, 2011 márciusa óta a legnagyobb összeget érte el, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal ma közölt elõzetes adataiból.

Erõsödnek az angol-magyar kkv-kapcsolatok

Gazdaság2013.10.31, 16:36

Brit Kereskedelmi Központot hoz létre Budapesten az Egyesült Királyság Nagykövetsége, a brit kormány Export- és Befektetés-ösztönzési Irodája (UKTI), és a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara (BCCH).

Kínából is hoznunk kell piros paprikát

Gazdaság2013.10.26, 13:14

A magyar paprika történetébe a 2013-as az egyik leggyengébb esztendõként vonul majd be: a tavalyi termésnek csak 40 százalékát takarították be a termelõk a rossz idõjárás miatt - írja a délmagyar.hu Kínából hozhatunk be paprikát.