biomassza
címke rss- kapcsolódó címkék:
- megújuló energia
- napenergia
- energia
- szélenergia
- környezetvédelem

Bejelentették az Oroszlányi Erőmű újraindulását
Az Oroszlányi Erőmű 2024 első félévében korszerű, környezetbarát biomassza alapú erőműként csatlakozik újra az országos áramszolgáltatók köréhez, illetve látja majd el távhővel Oroszlány és Bokod térségét. A 2015 decemberében leállt Oroszlányi Erőmű a Veolia és a CHP-Erőmű érdekeltségeként az ötödik olyan erőműfejlesztés lesz Magyarországon, amelyben a korábbi szén- illetve vegyes tüzelésű technológiát felváltja a fluidágyas biomasszatüzelésű rendszer. A két korszerű kazán üzembe állításának tervezett időpontja 2024 első illetve második negyedéve - áll az erről kiadott közleményben.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Sokkoló számokat közöltek a tudósok
Az emberek által világszerte termelt és előállított tárgyak tömege első alkalommal szárnyalhatja túl a Föld összes élőlényének tömegét egy becslés szerint. A 2020-as év lehet a fordulópont - áll izraeli kutatóknak a Nature című tudományos lapban szerdán megjelent tanulmányában.
Nagymértékben nő az erdőveszteség az Európai Unióban
Tudta, hogy egy marék földben több az élőlény, mint ahány ember él a Földön?
A Hold felszínét sokkal jobban ismerjük, mint a világóceán mélységeit, a talajban zajló különleges életet pedig még az óceáni aljzatnál is kevésbé. A Föld erdőségei teljes biomasszájának a felét a talaj rejti.
Egy magyar cég megalkotta a világ első újrahasznosított tisztítószerét
Tiszta tükör, rendes ház - hangzik a mondás „tömbház" verzióban. De mit jelent a tiszta szó a környezet szempontjából? Vegyszereket? Valóban szükség van mindegyikre? - ezekre a kérdésekre meglepő válasz született nemrégiben az egyik közszolgálati tévécsatornán, számol be arról egy portál.
A légköri szén-dioxid többlet növelheti a biomasszát
A biomassza 12 százalékkal növekedhet a légkörbe jutó szén-dioxid-többlet által egy új tanulmány szerint.
A karácsonyfa segíthet megmenteni a bolygót
A kidobott karácsonyfából fontos vegyi anyagok állíthatók elő, és még a szén-dioxid-kibocsátást is csökkentheti.
Új és olcsó biomasszát fejlesztettek ki a svédek
A világ első negatív szén-dioxid üzemanyagát mutatják be a lengyelországi COP24 klímacsúcson – vagyis a svédek által kifejlesztett anyag elvonja a szén-dioxidot a levegőből, így csökkentve a környezetre gyakorolt negatív hatást.
- címkék:
- biomassza
- energiahordozó
- NextFuel
- Címkefelhő »
Biomasszában utazik a Bay Zoltán Kutatóintézet
Tavaly mintegy 1,7 milliárd forintos árbevételt ért el a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft., amely többek között biotechnológiai kutatásokat végez, valamint intelligens rendszerek kiépítésével is foglalkozik.
Pécsett év elején mindig fával fűtenek
A korábbi évekhez hasonlóan – a Pannon Hőerőmű Zrt.-nek köszönhetően – Pécsen a kidobott karácsonyfák zöldenergiaként idén is hozzájárulnak a város otthonainak fűtéséhez – áll a vállalat Origohoz eljuttatott közleményében. A Veolia-csoporthoz tartozó cég ugyanis évről évre begyűjti a komposztálásra nem alkalmas, városszerte kidobott fenyőfákat. Ezek a pécsi erőműben elégetve, hozzájárulnak mintegy 31 500 pécsi lakás távfűtéséhez.