Európai Unió

címke rss

Berlin szerint nem lenne értelme a Brexitnek

Nagyvilág2016.03.06, 16:36

Nem látja sok értelmét a német pénzügyminiszter annak, hogy Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból, de tagja marad az egységes, belső piacnak, mert szerinte ez az ország és az EU egészének gazdaságát is megmérgezné.

Szíriában szállásolná el a menekülteket Erdogan

Nagyvilág2016.03.05, 15:15

Erdogan a határ szíriai oldalán építene fel egy komplett menekültvárost. Ehhez a nemzetközi közösség segítségét kérte. Barack Obama nem értékelte a török államfő ötletét, de Berlin sem volt elragadtatva a javaslattól.

Csökkenhet az internet adója

Itthon2016.03.05, 11:12

A kormány a visegrádi négyekkel az Európai Unióhoz fordulhat az internet áfájának csökkentése érdekében – nyilatkozta lapunknak Deutsch Tamás.

Iskolát és ételt fizet az EU a Szíriából menekült gyerekeknek

Nagyvilág2016.03.04, 18:23

Az Európai Bizottság pénteken bejelentette a Törökországnak nyújtandó hárommilliárd eurós segélyalap keretében megvalósuló első projekteket: 55 millió eurót a Szíriából elmenekült gyerekek iskolai oktatására, 40 millió eurót pedig élelmiszerre fordítanak.

Brüsszel szerint meg kell nyitni a belső határokat

Nagyvilág2016.03.02, 11:02

Minél előbb, de legkésőbb az idei év végéig fel kell oldani az Európán belüli határzárakat – olvasható az Európai Unió Bizottságának egyik jelentésében, amit még nem hoztak nyilvánosságra. A brüsszeli szervezet szerint összeomolhat a schengeni övezet, ha nem oldják fel a tagállamok a korlátozásokat.

Norvégia is bekeményítene az EU-val szemben

Gazdaság2016.03.01, 17:40

Ahogy Nagy-Britanniában fokozódik a vita az Európai Unióban maradás kérdéséről, a brit ügyet meglovagolva Norvégia is egyre inkább eltávolodhat az EU-tól. Ennek értelmében az európai olajhatalom is szigorítaná a külföldről érkezetteknek folyósított juttatásokat.

Brüsszel utálata kevés lesz a boldogsághoz

Itthon2016.03.01, 11:13

A magyar kormány kiemelt hangsúlyt helyez a visegrádi együttműködésre. De ezt nehéz lesz elmélyíteni, egyebek között azért, mert nincsenek megfelelő hazai szakemberek ezen a területen – véli Mitrovits Miklós történész. A V4-ek tagországai közül többen Románia felé nyitnának, de erre 2017 elejéig biztosan várni kell. A menekültválság a mélyebb együttműködéshez kevés lehet.

Érkezett néhány koki és saller az unióból

Gazdaság2016.02.27, 20:24

Az unió kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a veszteséges szupermarketeket ellehetetlenítő törvény miatt, az Európai bíróság szerint pedig a cafeteriaszabályozás ütközik uniós jogba. Az olasz miniszterelnök szerint reális lehetőség Magyarország uniós támogatásainak megkurtítása. A Tigáz kivonul Magyarországról, portfólióját a nemzeti közműcég veszi át. Áprilistól megszűnik a Tesco Mobile. Az Uber-sofőröknek taxit kell faragniuk a kocsijukból. Ez volt a héten a gazdaságban. 

Hivatalos nyelv lehet a török az Európai Unióban

Nagyvilág2016.02.27, 12:45

A ciprusi kormány kérvényezte, hogy a sziget görög és angol melletti harmadik hivatalos nyelvét is vegyék fel az unió hivatalos nyelvei közé.

A kurucos virtusban bízik Orbán Viktor

Itthon2016.02.26, 10:49

A rendszerváltás utáni népszavazások történetében még soha nem fordult elő, hogy a kezdeményező a „nem” szavazat mellett kampányol, a választók ugyanis azt szokták meg, hogy ha valami mellett kiállnak, akkor igennel szavaznak. A kormány azonban szakított ezzel a hagyománnyal, és úgy fogalmazta meg a kötelező kvótákról szóló referendum kérdését, hogy szimpatizánsaiknak a nemre kell voksolniuk. Az üzenet egyértelmű: a kabinet így akarja azt a képet erősíteni, hogy „Magyarország nem hagyja magát”. Különös fordulat lenne ugyanakkor, ha a kabinet kiegészítené még egy kérdéssel a tervezett a népszavazást. Ez akár a terrorfenyegetettség iddején ...

Trócsányi: Nem ütközik nemzetközi jogba a feltett kérdés

Itthon2016.02.26, 12:57

Az európai uniós jog nem része a nemzetközi jognak, hanem autonóm jogrendszert alkot, ezért a tervezett kötelező kvótákról szóló népszavazás nem ütközik a nemzetközi jogba - jelentette ki Trócsányi László igazságügyi miniszter. A keddi Nemzeti Választási Irodánál történt incidenssel kapcsolatban azt mondta, hogy nem érzi felelősnek magát, így nem tervezi, hogy lemond. 

Cameron politikai játszmája lefejezheti Európát

Gazdaság2016.02.25, 15:05

A nagyvárosok sem maradnak örökké a csúcson. Erre utalnak a történelmi tapasztalatok, és ettől félhet most London, ha az Egyesült Királyság lakossága úgy dönt, hogy maga mögött hagyja az Európai Uniót. Mindeközben úgy tűnik, az Európai Uniónak minden szempontból hatalmas veszteséget jelentene, ha London kiválna a közösségből. A nagy kérdés, hogy a Brexit kinek fájna jobban. A népszavazást David Cameron miniszterelnök Brüsszel elleni elrettentő fegyverként kovácsolta, de volt szövetségese, párttársa, London polgármestere, Boris Johnson húzhatja meg a ravaszát.

Újabb EU-török csúcs lesz március 7-én

Nagyvilág2016.02.24, 19:06

Március 7-én egy munkaebéden egyeztetnek majd az EU és Törökország vezetői a menekültválság kezeléséről.

A brit parancsnokok az EU-tagság mellett érvelnek

Nagyvilág2016.02.24, 13:36

A brit fegyveres erők legmagasabb rangú parancsnokai érvelnek közös levelükben Nagy-Britannia EU-tagsága mellett. A 13 tiszt szerint az ország csak így tudja megvédeni magát.

Ilyen még nem volt a The Times történetében

Gazdaság2016.02.23, 13:34

Több száz nagyvállalat vezetője támogatta egy kedden megjelent közös nyílt levélben Nagy-Britannia EU-tagságának fenntartását, vagyis a Brexit ellen léptek fel.

Orbán elmondja, miről döntöttek Brüsszelben

Itthon2016.02.22, 13:17

Orbán Viktor „Beszámoló az európai uniós csúcsról” címmel szólalt fel napirend előtt a parlament hétfői ülésén. Az Origo percről percre közvetítette a miniszterelnök beszédét. 

Schulz: Magyarország nem fogad be menekülteket

Nagyvilág2016.02.21, 22:22

Magyarország egész biztosan nem vesz részt menekültkontingensek befogadásában, de más közép- és kelet-európai államokban van hajlandóság az együttműködésre – mondta Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke vasárnap a ZDF német országos közszolgálati televíziónak.

London első embere otthagyná az EU-t

Nagyvilág2016.02.21, 19:06

London polgármestere a brit EU-tagság sorsáról június 23-ára kiírt népszavazáson arra a voksol majd, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az Európai Unióból.

Június 23-án szavaz Nagy-Britannia az EU-ról

Nagyvilág2016.02.20, 14:22

Június 23-án szavazhatnak a britek országuk EU-tagságáról – jelentette be David Cameron miniszterelnök. 

Rendkívüli ülést tart a brit kormány

Nagyvilág2016.02.20, 07:15

Rendkívüli kabinetülést hívott össze szombatra David Cameron miniszterelnök, aki a brit reformigényekről a brüsszeli EU-csúcson elért megállapodást vitatja meg kormányának tagjaival.

Tavaly ősszel csökkent a munkanélküliség az Unióban

Gazdaság2016.02.19, 14:43

A harmadik negyedévben nőtt a foglalkoztatottak száma tavaly az előző negyedévihez képest az Európai Unióban: az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerint 169,6 millióan voltak alkalmazásban, 1,2 millióval többen, mint a második negyedévben. Munka nélkül 12,9 millióan voltak, 1,7 millióval kevesebben, mint az előző negyedévben, az inaktívak száma pedig 0,5 millióval 105,1 millióra emelkedett.

Lehet, hogy hasonlít rá, de ez még nem hidegháború

Nagyvilág2016.03.08, 15:59

Oroszország és a Nyugat viszonya lassan két éve folyamatosan romlik. A Majdan téri események és a Krím 2014. márciusi annektálása miatt a kétpólusú világrend megszűnése óta nem látott mértékű az ellenségeskedés. Olyannyira, hogy szokássá vált új hidegháborúról beszélni. Retorikai eszköz vagy reális értékelés? 

Az Angliában dolgozó magyarokat is érintheti a brüsszeli döntés

Gazdaság2016.02.18, 18:47

A Nagy-Britannia és Brüsszel konfliktusában az MSZP-t kivéve hasonló állásponton vannak a magyar pártok: David Cameron a magyar munkavállalókat is hátrányosan érintő javaslatát mind elutasítják, más ötleteinek, például a nagyobb nemzetállami autonómiának viszont lennének támogatói, de csak úgy, ha az nemcsak a britekre, hanem mindenkire vonatkoznának. Az Origónak nyilatkozó szakértő szerint viszont valószínűbb, hogy nem vezetnek átfogó európai reformhoz a tárgyalások, csupán a szigetország kap előjogokat az EU-n belül.

Milliárdos beruházás, amivel az egész szektor jól járhat

Archívum2016.02.17, 13:18

Bővítette hulladékhasznosító innovációs bázisát a Jász-Plasztik Kft.. Mintegy 2,4 milliárd forintot fordított berendezésekre, amivel 63 új munkahelyet teremtett jászberényi székhelyén, valamint nyíregyházi, nagyrédei és jászapáti telephelyein - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Uniós felügyeleti vizsgálat hitelminősítők ellen

Gazdaság2016.02.17, 06:28

Egy hitelminősítő is lehet gondatlan, és munkája során meg is sértheti a vonatkozó európai szabályokat – ez a summája annak a kockázatnak, ami miatt – s ezt kevesen tudják – a válságot követően az EU-s szinten történik az európai székhelyű hitelminősítők engedélyezése és felügyelése. Ketten közülük az elmúlt években már fenn is akadtak a rostán, volt, aki már bírságot is kapott. De mit is kell felügyelni azokon a cégeken, akik szavára befektetők millió mozdulnak meg? A kérdésre ad választ dr Csáky Krisztiánnak, a Magyar Nemzeti Bank szakértőjének összefoglalója.

Hiányzik a fele az uniós atomerőművek leszerelési költségének

Gazdaság2016.02.16, 17:29

Európának több mint 118 milliárd eurója hiányzik ahhoz, hogy fedezni tudja az atomerőművek leszerelésének és a nukleáris hulladékok tárolásának költségeit - ez derült ki az Európai Bizottság egyik munkadokumentumából.

Magyarország nem változtat a bevándorláspolitikáján

Itthon2016.02.16, 12:22

A kormány múlt hét pénteken válaszolt az Európai Bizottság felvetéseire a menekültügyi szabályozás miatt indult kötelezettségszegési eljárásban, Magyarország nem változtat a bevándorlási politikáján - jelentette ki Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Újabb milliókat ad az EU a menekültválság kezelésére

Nagyvilág2016.02.15, 15:14

Görögország számára további 12,7, Macedónia számára 10 milliós eurós támogatást hagyott jóvá az Európai Bizottság a migrációs krízis kezelésének segítésére.

Orbán Viktor az európai és a magyar kihívásokról beszélt

Itthon2016.02.15, 16:07

A pedagógusok 25 pontos követeléslistájára is reagált napirend előtti felszólalásában Orbán Viktor a Parlamentben. Azt mondta, túl sokat kérnek, a kormánynak most más területeken kell bért emelni. A miniszterelnök megígérte, hogy nem tér vissza a kommunizmus Magyarországra és beszélt az alkotmánymódosítási tervekről, valamint a menekültválság okozta veszélyekről is. Reagálásukban az ellenzéki felszólalók vitatták, hogy olyan jó lenne a helyzet, ahogyan azt Orbán Viktor lefestette.

Durvul az acélháború, utcára vonulnak a munkások

Archívum2016.02.15, 10:52

Több mint ötezer acélipari munkás vonul utcára hétfőn Brüsszelben, tiltakozva az olcsó kínai acéldömping ellen. A megmozdulás oka, hogy a meglátásuk szerint az Európai Unió politikája nem képes hatékonyan fellépni a régió dolgozóinak védelmében a jelenlegi politika mellett.

Ha engednek Cameronnak, Orbán is előállhat az ötleteivel

Gazdaság2016.02.14, 15:10

Az egész Európai Unióra hatással lehet, ha Brüsszel teljesíti David Cameron követeléseit – állítják a Bloombergnek nyilatkozó brit szakértők. Mint mondják, a magyar kormány is benyújthatja a saját követeléseit, Orbán elsősorban azt követelheti majd, hogy az EU kevesebb kontrolt gyakoroljon a magyar kormány belpolitikája és gazdaságpolitikája felett.

Európa tart a Brexit-járványtól

Nagyvilág2016.02.14, 13:28

A brit külügyminiszter szerint az Európai Unió sok más tagállamában tartanak a Brexit-járványtól, vagyis attól, hogy ha Nagy-Britannia kilép az EU-ból, a példát mások is követhetik.

Újabb brüsszeli vizsgálat jöhet Farkas Flórián ügyei miatt

Itthon2016.02.08, 11:02

A tavalyi 5 milliárd után ezúttal 5,9 milliárd forint elköltésének tisztaságát kérheti számon Brüsszel az Országos Roma Önkormányzaton és a magyar államon. Úgy tűnik, már csak puszta formaság, hogy tényleg így legyen, az viszont kérdéses, hogy a magyar ügyészség kezdeményez-e vizsgálatot. A szabálytalanul felhasznált pénz visszafizetése ugyanakkor reális forgatókönyv.

Orbánt 2011-ben meg akarták buktatni

Itthon2016.02.07, 18:25

Nyugaton egy pillanatig nem merült föl, hogy Magyarország kiszakadhat a szovjet tömbből, így az 1956-os forradalomnak sem volt erre semmi esélye – állítja Stefano Bottoni történész az Origónak adott interjújában. Szerinte a történészek egy része ódzkodik az állambiztonsági múlt feldolgozásától, pedig még rengeteg lehetőséget rejt ez a terület. Bottoni arról is beszélt, hogy Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban kialakult egy erős narratíva, hogy az unióhoz újonnan csatlakozott államok élősködnek rajtuk, korruptak, a demokráciát pedig visszafejlesztik valamiféle hibrid rendszerré. 

A NATO-t és az EU-t is magára haragította Észak-Korea

Nagyvilág2016.02.07, 19:17

A NATO és az Európai Unió is elítélte Phenjant, és tiltakozott amiatt, hogy szerintük Észak-Korea nem tartotta tiszteletben a rakétakilövési moratóriumot, amikor egy nagy hatótávolságú rakéta kilövésével pályára állított egy műholdat. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 

Csempészáruval bukott le az uniós diplomata

Nagyvilág2016.02.05, 12:09

Aranyrudakat, ékszereket, több száz okostelefont és több tucat kiló szteroidot próbált Jordániából Izraelbe csempészni egy európai uniós diplomata.

Rosszul is járhatnak a magyar munkavállalók Angliában

Nagyvilág2016.02.02, 15:16

Csak részengedményeket kapott David Cameron brit miniszterelnök az Európai Uniótól, de a szigetországba készülő magyar munkavállalók ettől még járhatnak rosszul. Néhány hónappal a tervezett brit EU-népszavazás előtt az Európai Tanács elnöke ugyanis nyilvánosságra hozta, miben hajlandó engedni a briteknek. Csakhogy az uniós munkavállalókat érintő változások sem a briteknek, sem pedig a visegrádi négyeknek nem fognak tetszeni.

Két uniós országban már elérték, amit Orbánék szeretnének

Gazdaság2016.02.02, 14:21

Az unióban 9 százalék volt a munkanélküliség 2015 decemberében, az eurózónában 10,4 százalék. Hét országban volt alacsonyabb a munkanélküliség, mint a magyar 6,2 százalék.

Háromnapi hideg élelemmel a határra

Nagyvilág2016.01.31, 17:16

A menekültválság az Európai Unió egyik legnagyobb vívmányát sodorta az összeomlás szélére. A schengeni rendszer felszámolásával ugyan lassítható lenne a menekültek beáramlása, a kis országok gazdaságai viszont megsínylenék, ha visszaállna a régi rend.

Az uniós bevándorlók juttatásai ellen kardoskodik Cameron

Nagyvilág2016.01.29, 13:03

David Cameron brit miniszterelnök Brüsszelben találkozik Jean-Claude Junckerrel az Európai Bizottság elnökével, hogy megtárgyalják az Egyesült Királyság feltételeit az uniós maradáshoz. A legérzékenyebb téma szociális juttatások megkurtítása lesz.

Pest megye kikiáltotta a függetlenségét

Gazdaság2016.08.24, 16:13

A Megyeházán bejelentették, hogy Pest megye kiválik a Közép-magyarországi régióból, amit Budapesttel közösen alkot. A régió kettéválasztását a megyei közgyűlés már megszavazta, a kormány rendeletben elindította a folyamatot. Pest megye jóval fejletlenebb Budapestnél, de amíg egy régióhoz tartoznak, a főváros felhúzza a statisztikai adatokat, ezért Pest sokkal kevesebb uniós pénzre pályázhat, mint önállóan. A válást az unió szinte biztosan jóvá fogja hagyni, Pest önálló élete 2018-tól kezdődhet.

Drágább lenne a menekültek feltartóztatása

Nagyvilág2016.01.27, 13:48

Egyre komolyabb veszély fenyegeti az uniós állampolgárok számára szabad utazást biztosító schengeni megállapodást. A menekültválság azonban még nem érte el csúcspontját, és tavaszig egységes európai megoldást kell találni. Ám a nyugat-európai államok szembekerültek a visegrádi négyekkel, az osztrákok pedig a görögökkel. Törökországnak pedig a világ pénze sem elég.

Haragosak az olaszok, a németek tönkreteszik a mozzarellát

[origo] Gasztro2016.01.26, 09:58

Az olaszok szerint az Unión belül mindenhol ott van az olcsó és rossz minőségű német tej, amitől romlik a termékek minősége, és tisztességesen működő gazdaságok lehetetlenednek el. 

Uniós szinten csökkent az államadósság

Gazdaság2016.01.22, 14:35

Mind az euróövezetben, mind az Európai Unió egészében csökkent a hazai össztermékhez viszonyított államháztartási hiány és államadósság tavaly a harmadik negyedévben - közölte az Európai Unió statisztikai hivatal.

Milliárdos pályázatok rákszűrésre

Gazdaság2016.01.22, 13:44

Megjelent a 6,57 milliárd forint keretösszegű "Komplex népegészségügyi szűrések" című pályázati felhívás.

Debrecen Brüsszel ellen: nem kérnek a kvótából

Itthon2016.01.21, 12:37

Beleállt Debrecen közgyűlésének kormánypárti többsége a kormány mellett a Brüsszellel vívott csatába: a testület Fidesz-KDNP-s politikusai - jobbikosok támogatásával - határozatot fogadtak el arról, hogy nem kérnek a kötelező betelepítési kvótából, sőt egész Magyarország nevében elutasítják azt.

Az EU-ban szinte nincs is infláció

Gazdaság2016.01.19, 13:56

Az euróövezetben és az Európai Unióban kissé emelkedett az infláció decemberben, közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. 

Putyin békejobbot nyújthat a Nyugatnak és Szaúd-Arábiának

Gazdaság2016.01.18, 20:52

Csökken az orosz olajexport, hivatalosan gazdasági okok miatt, de könnyen lehet, hogy ez az első lépés a Szaúd-Arábiával és az OPEC-kel való megegyezés felé. Vlagyimir Putyin a német Bildnek adott interjújában arról beszélt, hogy megbízik Angela Merkelben, örülne, ha újra lennének G8-találkozók, és szeretné, ha normalizálódna Oroszország viszonya a NATO-val. Az olcsó olaj megviseli az orosz gazdaságot és a költségvetést, de Moszkvának még sok tartaléka van, nem áll küszöbön az összeomlás. Ha Putyin sarokba szorul, békülékenyebb, de agresszívabb is lehet.

Izgalmas események várnak Magyarországra

Gazdaság2016.01.18, 12:13

Izgalmasan indul az év eleje, mivel a tavalyi évtől eltérően most nem látható egyértelmű trend, inkább csapkodó árfolyamok jellemzik a tőkepiacokat – derül ki a K&H trendmonitor elemzéséből.

Dobogós helyen vagyunk az uniós adóversenyben

Gazdaság2016.01.18, 09:56

Az idén több mint 850 milliárd forint maradhat az adózóknál 2010-hez képest. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta, a 2010 óta formálódó adórendszer legfontosabb elve, hogy csökkenjen a munkavállalók jövedelmének terhe, az új szisztéma a korábbinál jóval többet hagy a magánszemélyek zsebé­ben, nagyobb adót pedig csak annak kell fizetnie, aki többet is fogyaszt.

Eurómilliárdok jönnek, működik Juncker csodafegyvere

Gazdaság2016.01.18, 07:37

2015 végéig 7 és fél milliárd euró közpénzből nagyjából 50 milliárd eurónyi beruházást sikerült mobilizálnia az Európai Stratégiai Beruházási Alapnak, az EFSI-nek, amely 22 tagállamban finanszíroz különböző projekteket. Magyarország eddig 2,4 millió euró hitelhez jutott a K&H Bank közvetítésével. Ez a várakozások szerint 135 millió euró kölcsönt generálhat 1500 magyar kkv és startup számára – írja a Bruxinfo.

Milliárdokat fektetett innovációba az EIB

Gazdaság2016.01.14, 15:54

Rekordösszegű hitelt helyezett ki tavaly az Európai Beruházási Bank, ami elsősorban a stratégiai infrastruktúra fejlesztését, a kis- és középvállalkozások támogatását, valamint a környezetvédelmi és innovációs projektek előmozdítását célozta Európában és világszerte.

Izzik a levegő Lengyelország körül

Nagyvilág2016.01.13, 09:05

Alaposan felforrósodott az év eleje Lengyelországban a tavaly hatalomra került nemzeti-konzervatív Jog és Igazságosság vitatott döntései miatt. A belpolitikai viták az alkotmánybíróság és a média területén élesedtek ki, és egyre inkább kezdenek az európai színtérre beszüremkedni. Térségünkben Szlovákiában és Romániában is választanak az idén, utóbbi országban akár kulcsszerepbe kerülhetnek a magyarok.

Eldurvult a Varsó és Brüsszel közötti vita

Nagyvilág2016.01.11, 14:27

A Varsó és Brüsszel közötti éles vita foglalkoztatta leginkább több lengyel újság hétfői kiadását, köztük a Wprost című jobbközép hetilapét is, amelynek címlapján mások mellett Angela Merkel német kancellár, Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke látható katonai egyenruhában, amint egy térkép fölé hajolnak, az illusztráció felirata pedig így szól: "Újra felügyelni akarják Lengyelországot". 

Putyinozásra bevándorlózással válaszoltak a lengyel politikusok

Nagyvilág2016.01.10, 21:12

Az Európai parlament lengyel elnökhelyettese szerint a német politikusoknak a nőket kellene megvédeniük a bevándorlóktól ahelyett, hogy Lengyelországot kritizálják. A lengyel külügyminisztérium behívatja Németország varsói nagykövetét. 

Csalódtak az európai álomban

Nagyvilág2016.01.09, 06:59

Békét, biztonságot és jólétet kerestek Európában, mégis hazamentek. Csak az utóbbi pár hónapban több ezer iraki döntött úgy, hogy háta mögött hagyja az európai álmot, és visszatér szülőhazájába. Van, aki ehhez pénzt is kap a fogadó országtól, a legtöbben azonban önként vállalkoznak az útra, még akkor is, ha semmi nem várja őket. De miért? 

Orbánnak nehéz lehet Cameron kosara

Itthon2016.01.07, 22:06

A jó hangulat garantált volt Orbán Viktor és David Cameron sajtótájékoztatóján, de a szociális juttatások kérdése továbbra is a levegőben lóg. A brit kormányfő nem hajlandó levenni az asztalról a tervét, Orbán viszont kizárta annak lehetőségét, hogy akár egyetlen magyart is migránsnak nézzenek Angliában. A magyar kormányfő szerint az ő feladata az, hogy megvédje a becsülettel dolgozó magyarokat.

Hiába kaptak pénzt a törökök, továbbra is jönnek a menekültek

Nagyvilág2016.01.07, 16:35

Az Európai Unió nem elégedett azzal, ahogyan Törökország teljesíti vállalását a migrációs nyomás enyhítésére, amiről az unióval a múlt év végén állapodott meg - jelentette ki Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke Amszterdamban.

Dupla vagy semmit játszik David Cameron Budapesten

Itthon2016.01.07, 00:08

Nem nevezhető udvariassági látogatásnak David Cameron és Orbán Viktor budapesti találkozója. A brit kormányfőnek minden eddiginél nagyobb szüksége van magyar kollégája támogatására, akitől azt reméli, meg tudja győzni a visegrádi négyeket reformtörekvései szükségességéről. Ha nem sikerül nagyszabású terve, saját politikai karrierje is veszélybe kerülhet. 

Megjött Putyin válasza az ukrán szankciókra

Nagyvilág2015.12.31, 10:23

Részben az Európai Unió, részben Ukrajna közelmúltban hozott intézkedéseire válaszul az orosz elnök jóváhagyta az orosz–ukrán szabadkereskedelem felfüggesztéséről szóló törvényt. A földgázexport kivétel. 

Egyre borúsabb a jövő, jöhetnek még meglepetések?

Archívum2015.12.29, 09:20

A befektetők nem hagyhatják figyelmen kívül a váratlanul érkező kockázati tényezőket. Egy olyan év utánpedig végképp nem, amelyet az európai menekültválság, illetve a terrorcselekmények tematizáltak. Különösen azért értékelődnek fel ezen kockázatok jövőre, mert az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatemelésével egy fontos védőpajzstól estek el a piaci szereplők.

Meglepődött az adóbevételeken a miniszter

Gazdaság2015.12.28, 09:58

A kormány szerint nem indokolt, hogy változtasson a jövő évi büdzsé parlament által is elfogadott keretfeltételein, a magyar gazdaság stabil növekedési pályán halad, az elmúlt évek konszolidációja után 2013 második felétől érezhető a gazdasági bővülés, 2016 nagy kérdése az, hogy a növekedés milyen szinten folytatódik - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek adott év végi interjúban.

Messzinek tűnik, de súlyos következményei lehetnek

Gazdaság2015.12.28, 10:41

A nemzetközi befektetői közösség egyelőre nem sorolja a jelentős kockázati tényezők közé a "Brexitet", vagyis Nagy-Britannia esetleges távozását az Európai Unióból.

Lázár: Nem erről volt szó

Itthon2015.12.25, 13:02

Több Magyarországot és kevesebb Brüsszelt akarunk – fogalmazott a Népszava csütörtöki számában megjelent interjúban a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Mint Lázár János mondta, a következő tíz év legfontosabb kérdése Magyarország szempontjából éppen az, mennyire képes a függetlenségét megőrizni. "Ez a Fidesz politikájának lényege, ezen a szemüvegen keresztül tekintünk mindenre" - jegyezte meg.

Orbán: Felborulhat Európa politikai egyensúlya

Itthon2015.12.24, 09:25

Az Európai Uniónak sikerekre van szüksége. Ha több ügyben leszünk sikeresek, mint amennyi nézetkülönbségünk van, akkor van jövőnk - jelentette ki a Magyar Idők csütörtöki számában megjelent interjúban Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint ha a közösségnek nem sikerül kiszabadulnia a kátyúból, akkor "újra kell gombolni az európai mellényt".

Félelem és homály a szigetországban

Archívum2015.12.23, 13:25

Nagy-Britannia esetleges kilépése az Európai Unióból messze a legfontosabb kockázat a brit gazdaságra nézve a jövő évben. Olyannyira, hogy az Egyesült Államok elnökválasztási kampánya vagy az amerikai jegybank kamatemelése senkit nem is érdekel a szigetország jövőjével kapcsolatban.

Kifakadt az EU-ra az olasz kormányfő

Archívum2015.12.22, 13:44

Az olasz miniszterelnök, Matteo Renzi szerint a németek által hajtott megszorító politika az eurózónában feltüzeli a populista politikai mozgalmakat, miközben bénítóan hat a hivatalban lévő kormányokra. A kormányfő szerint az Európai Uniónak le kellene számolnia a kettős mércékkel, és a számok helyett a társadalmakra kellene fókuszálnia.

Megérkezett az egymilliomodik migráns az Európai Unióba

Nagyvilág2015.12.22, 11:04

Több mint egymillió menekültet regisztráltak az Európai Unióban az idén - jelentette a Nemzetközi Migrációs Szervezet. Adataik szerint az érkezők jelentős többsége Görögországban lép be az EU területére. 

Ha másként nem megy, a joghoz nyúl az EU

Nagyvilág2015.12.19, 16:47

A tagállamok felelőssége, hogy végrehajtsák az EU közös döntéséseit a menekültválsággal összefüggésben, és ha máshogy nem megy, jogi úton kell tisztázni a dolgokat - mondta a német külügyminiszter.

Orbán: Teljes egyetértés volt Brüsszelben

Nagyvilág2015.12.18, 16:54

Teljes egyetértés volt az uniós állam-, illetve kormányfők között azzal kapcsolatban, hogy a határellenőrzés nemzeti hatáskör, de ha egy tagállam nem tud vagy nem akar eleget tenni ezen kötelességének, akkor a többieknek legyen joguk arra, hogy közösen biztosítsák a schengeni határt - jelentette ki Orbán Viktor pénteken, az Európai Tanács csúcstalálkozójának zárónapján.

Az osztrák kancellár az uniós források visszavágásával fenyeget

Nagyvilág2015.12.17, 11:37

Werner Faymann osztrák kancellár ismét megerősítette, hogy a „szolidaritás nem lehet egyirányú utca", így a jelentős EU-s támogatáshoz jutó kelet-európai országoknak is ki kell venniük a részüket a menekültkérdés közös megoldásából, amit nem lehet csupán – a kapott támogatásnál jóval kevesebb – pénzzel megváltani.

Lengyelország ellenzi az egységes határvédelmet

Nagyvilág2015.12.14, 10:53

Lengyelország ellenzi az Európai Unió állandó határőrizeti szervének létrehozását - közölte Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter, "nem demokratikusnak" nevezve az Európai Bizottság által előterjesztendő tervet.

Trócsányi szerint nem érdemiek, csak technikai jellegűek az EB kifogásai

Itthon2015.12.10, 18:41

Kötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottság (EB) Magyarország ellen menekültügy miatt. A magyar szabályozás gyakorlatilag elérhetetlenné teszi a menekültstátusz megszerzését. A Fidesz az EU-t, az ellenzéki pártok a kormányt hibáztatják.

Brüsszel szerint segíteni kellene, nem tiltakozni

Nagyvilág2015.12.09, 14:36

Miközben a magyar kormány háborút indított a menekültügyi kvóták ellen, az Európai Unió az áthelyezésben részt vevő tagállamok száma miatt aggódik. Brüsszelben az Origo tudósítójának többen is azt mondták, ha végre a tagállamok is megértenék, hogy három ország nem tud megbirkózni egymillió emberrel, sokkal kisebb lenne a válság. Van, aki a vonakodó tagállamok miatt egyenesen kötelezővé tenné a kvótarendszert. 

A Fidesz az OLAF elé vinné Gyurcsány cégének ügyét

Itthon2015.12.09, 12:09

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) elé vinné a Fidesz az Altus Zrt. újabb uniós megbízásának ügyét: a társaság ezúttal a lengyel fejlesztéspolitikát vizsgálja majd 400 ezer euróért, azaz 120 millió forintért. A Demokratikus Koalíció szerint szánalmasan erőlködik a Fidesz.

Nincs elég határőre Európának a hatékony védelemhez

Nagyvilág2015.12.08, 22:14

Tizenkét hajóval és háromszáz alkalmazottal állja a sarat a külső uniós határokon az Európai Unió határőrizeti ügynöksége. Aki azonban a Frontextől várja, hogy megállítja a menekülthullámot, az csalódni fog: a szervezet kezét rengeteg szabály köti, és alapvetően nem is ez a feladata. Ewa Moncure, a Frontex szóvivője az okokról is beszélt Brüsszelben az Origo tudósítójának.

Magyarországot is bírálta az Európai Parlament elnöke

Nagyvilág2015.12.09, 08:15

Nem festett túl pozitív képet az Európai Unió helyzetéről Martin Schulz. Az Európai Parlament elnöke bírálta a kvótarendszerből kimaradó tagállamokat, és külön megemlítette, hogy Magyarország nagyon kedvező feltételeket kapott a menekültek áthelyezésénél. Az Origo tudósítója Brüsszelből küldött beszámolót.

A NAV elől Európában sem lehet majd elbújni

Gazdaság2015.12.08, 17:33

Az Európai Bizottság közös uniós adózási adatbázist hoz létre, ebben a tagországok vállalatainak adózási adatait fogják tárolni. Az információkhoz minden tagország hozzáférhet, így a cégek nehezebben tudnak majd kibújni az adófizetés alól.

Cíprasz: Jól meglennénk az IMF nélkül

Gazdaság2015.12.08, 14:35

Aléxisz Cíprasz szerint az IMF Görögországtól és Athén hitelezőitől is olyan dolgokat vár el, amikbe nem hajlandóak belemenni, ezért nem játszik konstruktív szerepet a mentőcsomagban. A görög miniszterelnök szerint az IMF-nek vagy kompromisszumot kellene kötnie, vagy ki kellene szállnia a mentőcsomagból, amit Európa az IMF segítsége nélkül is képes lenne levezényelni.

Rogán nem számít kerítésre a román határon

Itthon2015.12.07, 11:31

A jelenlegi helyzetben kicsi a valószínűsége annak, hogy a román–magyar határon kerítést kell építeni, de minden eshetőségre jól fel vannak készülve a hatóságok – mondta az Origónak Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője. A politikus közölte, hamarosan egy új otthonteremtési programot indít a kormány.

Egységes Schengen mellett az uniós belügyminiszterek

Nagyvilág2015.12.04, 19:40

A belső határellenőrzéstől mentes, szabad mozgást biztosító schengeni övezet egységének feltétlen megőrzése mellett érveltek a pénteki brüsszeli európai uniós belügyminiszteri tanácskozás résztvevői - hangsúlyozta újságíróknak Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára, aki Magyarországot képviselte az ülésen.

Pénteken dönthet az EU Schengen felfüggesztéséről

Nagyvilág2015.12.03, 19:04

Akár két évre is felfüggeszthetik a schengeni határokat az Európai Unió egyes tagállamai között, ha pénteken rábólintanak a luxemburgi soros elnökség terveire az EU bel- és igazságügy miniszterei. A drasztikus lépéssel Brüsszel Görögországot akarja sakkban tartani. 

Tusk Schengen ügyében is egyetért Orbánnal

Nagyvilág2015.12.03, 14:06

Ha létrejön a szabad, ellenőrzés nélküli határátlépést lehetővé tevő schengeni övezet egy szűkített változata, az valójában a rendszer végét jelenti - mondta Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke. Orbán Viktor nemrég szinte ugyanezt mondta.

Döntő szövetségest kapott Orbán Brüsszelben

Nagyvilág2015.12.03, 13:54

Meg kell állítani a menekültek beáramlását, hetven százalékuk gazdasági bevándorló, akik között terroristák is lehetnek. Nem, ezeket a szavakat nem Orbán Viktor, hanem Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke mondta. A párizsi terrortámadások és az áthelyezési program sikertelensége miatt egyre több tagállam osztja ezt a véleményt, ami már Angela Merkel vezető szerepét is veszélyezteti. Tusk kijelentése után az sem lenne meglepő, ha decemberben Jean-Claude Junckernek nem sikerülne átvernie a kötelező kvóták tervét a tagállamokon.

Őrizetbe venné a menekülteket az Európai Tanács elnöke

Nagyvilág2015.12.03, 10:00

Fordulatot is jelenthet az Európai Unió politikájában Donald Tusk bejelentése. Az Európai Tanács elnöke több interjúban is arról beszélt, hogy meg kell állítani a migrációs nyomást, a már érkezőket pedig addig őrizetben kell tartani, amíg meg nem bizonyosodnak a személyazonosságukról. 

Az Iszlám Állam még komoly károkat okozhat Magyarországnak

Gazdaság2015.12.01, 15:03

Hatalmas károkat okozna Európának, ha a terrorfenyegetettség és a menekültválság miatt széthullana a schengeni övezet. A határellenőrzések tartós visszaállítása miatt lassulna és drágábbá válna a kereskedelem, visszaesne a turizmus, nehézkesebb lenne a munkaerő áramlása. Létezik olyan forgatókönyv, amely szerint az unió magországai mini-Schengent alkotnak, a perifériát (benne Magyarországot) pedig leválasztják. A legrosszabb esetben Schengen teljesen széthullhat, és magával ránthatja a közös pénzt is. 

Klímabarát zsíros kenyér Zalában

Itthon2015.11.30, 16:52

Klímareggelit rendeztek iskolásoknak Nagykanizsán. A gyerekek lekváros és zsíros kenyeret fogyasztottak, egy, a fenntartható fejlődés megismertetését célul kitűző uniós projekt részeként.

Orbán Viktor megfeledkezett 1294 menekültről

Nagyvilág2015.11.30, 17:12

Végrehajtása ugyan lassan halad, de továbbra is érvényben van az Európai Tanács korábbi határozata, amely szerint az uniós tagállamokba 120 ezer menekültet át kell helyezni. Orbán Viktor vasárnap azt mondta, senkit nem kell befogadnunk.

Aláírásgyűjtés indul az unióban az Orbán-kormány ellen

Nagyvilág2015.11.30, 20:27

Elfogadta a Magyarország elleni polgári kezdeményezést az európai biztosok kollégiuma. Az Európai Humanista Föderáció néhány hét múlva el is kezdi az aláírásgyűjtést a tagállamokban Orbán Viktor politikája ellen.

Az EU vezetői maximális határbiztonságot akarnak

Itthon2015.11.29, 17:24

Ha nem sikerül rövid időn belül biztosítani a külső határokat, veszélybe kerül a szabad mozgást biztosító schengeni övezet - mondta Donald Tusk, az uniós tagállami csúcsvezetők testületének, az Európai Tanácsnak az elnöke.

Orbán: Fizetünk, de kényszerbetelepítést nem fogadunk el

Itthon2015.11.29, 16:15

Fizetni hajlandóak vagyunk, de kényszerbetelepítést nem fogadunk el - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió és Törökország vezetőinek vasárnap Brüsszelben tartott rendkívüli csúcstalálkozója előtt.

Átvenne 400 ezer menekültet egy csoport uniós tagállam

Nagyvilág2015.11.29, 11:26

Angela Merkel német kancellár kezdeményezésére külön tanácskozást tartanak vasárnap Brüsszelben az EU–Törökország-csúcstalálkozó előtt mindazon országok képviselői, amelyek hajlandóak egy menekültkontingens átvételére Törökországtól. Az elképzelések szerint mintegy 400 ezer menekült befogadásáról lehet szó.

Nem visz magyar javaslatot Orbán a holnapi EU-csúcsra

Itthon2015.11.28, 13:50

A parlamenti pártok frakcióvezetőivel egyeztetett a vasárnapi rendkívüli európai uniós csúcson képviselendő magyar álláspontról Orbán Viktor. Az Origo értesülései szerint nem lesz külön magyar javaslat. 

Ha 2020 után is kell uniós pénz, akkor újat kell tanulni

Gazdaság2015.11.28, 10:52

Új uniós pályázati módot kell megtanulni, amellyel nem az operatív programokon, hanem a közvetlenül Brüsszelből kapott versenyképesség-javító pályázatokon lehet részt venni - mondta Kiss Antal, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa. 

Szemünk előtt zajlik az európai földrengés

Nagyvilág2015.11.26, 08:47

Évről évre egyre jobb eredményt érnek el a bal- és a jobboldali radikális pártok Európában. Görögországban a szélsőbaloldal van kormányon, míg Dániában és Norvégiában a bevándorlásellenes jobboldali erők részei a kabinetnek. A Nézőpont Intézet szerint, ha az európai elit nem változtat a politikáján, szép lassan leválthatják. A Policy Solutions úgy véli, csak akkor lehet változtatni a tendenciákon, ha a régi pártok aktív vitában szembeszállnak a radikálisokkal, és rámutatnak a valótlan elemekre.

Schmidt: Jó lenne tudni, hová akar eljutni Merkel

Itthon2015.11.24, 22:17

Angela Merkel megpróbálja rákényszeríteni az akaratát az Európai Uniós tagállamokra a menekültügyben – mondta Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a Szakítópróba - Mi lesz veled Európa című rendezvényen. Balázs Péter volt külügyminiszter és uniós biztos úgy véli, nem lehet a kötelező bevándorlási kvótákat a tagállamokra kényszeríteni, de valamilyen közös megoldásra szükség van. A vitában gyakorlatilag semmilyen kérdésben nem értettek egyet a felek.