The Times

címke rss
Kényszerítették a gyerekeiket, hogy az Iszlám Állam lefejezős videóját nézzék

Kényszerítették a gyerekeiket, hogy az Iszlám Állam lefejezős videóját nézzék

Négy brit gyereket vettek el a szüleiktől, mert a felnőttek arra kényszerítették őket, hogy megnézzék az Iszlám Állam egyik videóját, amelyen éppen lefejeznek egy túszt. Szüleik bezárták őket, még iskolába sem engedték el a testvéreket, akik végül gyámság alá kerültek.

Üzleti vezetők a brexit ellen

Gazdaság2016.06.22, 10:10

Ezernél több üzleti vezető közös felhívásban foglalt állást Nagy-Britannia EU-tagsága mellett. A The Times című tekintélyes konzervatív brit napilap szerdai kiadásában - a brit EU-tagságról döntő csütörtöki népszavazás előtt egy nappal - megjelent levelet 1285 vállalati vezető írta alá. 

Kemény érvek a brit EU-tagság mellett

Nagyvilág2016.06.18, 14:00

Alapjaiban rengetné meg az európai folyamatot, ha Nagy-Britannia kilépne az EU-ból – hívta fel a figyelmet az egyik legnagyobb brit lap. Az újság tételesen felsorolja, miben és miért nincs igaza a brexitpártnak.

Ilyen még nem volt a The Times történetében

Gazdaság2016.02.23, 13:34

Több száz nagyvállalat vezetője támogatta egy kedden megjelent közös nyílt levélben Nagy-Britannia EU-tagságának fenntartását, vagyis a Brexit ellen léptek fel.

Angela Merkel lett az év embere

Nagyvilág2014.12.26, 12:33

Angela Merkel német kancellárt választotta az év emberének a The Times. A tekintélyes konzervatív brit napilap, amely pénteki szerkesztőségi cikkében jelentette be döntését, azzal indokolta a választást, hogy Merkelnek központi szerepe volt az idén Európa stabilitásának megőrzésében "a Kelet-Európában újraéledő orosz agresszió közepette".

Ferenc pápát választotta az év emberének a The Times

Life.hu2013.12.26, 15:28

A tekintélyes konzervatív brit napilap szerkesztőségi cikkében azzal indokolta döntését, hogy a katolikus egyháznak "kivételes emberre" van szüksége, és úgy tűnik, hogy Ferenc pápa személyében ezt az embert meg is találta - írja az MTI.

Putyin helyett Thatchert utánozza Orbán a Times szerint

Itthon2011.01.05, 16:13

Magyarország nem tart diktatúra felé, de Orbán Viktor aggasztó módon hatalomösszpontosítást hajt végre - írt szerdán a brit Times. A konzervatív napilap pár napja még élesebben bírálta az uniós elnökséget átvevő magyar kormányt, az újabb cikkben viszont azt állítja, hogy Orbán nem Vlagyimir Putyin, hanem Margaret Thatcher rendszerét utánozza.

The Times: Orbán a térség legkíméletlenebb irányítója

Itthon2011.01.02, 11:19

A magyar EU-elnöki időszak kezdetét kísérő hazai és külföldi bírálatokról közölt terjedelmes írást szombaton a londoni The Times, amely az Orbán Viktorról összeállított külön portréjában a térség "legkíméletlenebb" politikai irányítójának nevezi a magyar miniszterelnököt. A szombati Die Presse szerint baljós előjelek veszik körül a magyar elnökség kezdetét.

A The Times szerzője üdvözli "Magyarország lázadását a kapitalista despotákkal szemben"

Gazdaság2010.07.26, 11:14

A Nemzetközi Valutaalappal, valamint az Európai Unióval folytatott magyar tárgyalásokról közölt cikket a The Times brit konzervatív napilap hétfői számában. A cikk szerzője, Adam LeBor szerint lehet, hogy éppen "egy Viktátorra van szükség az IMF-fel és az EU-val szemben", és a magyar bankadót is pozitív fejleménynek minősíti.

Riaszt� �temben ad�sodnak el a britek

Gazdaság2009.09.19, 14:30

M�sodpercenk�nt t�bb mint hatezer font (1,9 milli� forint) hitelt vett fel a brit korm�ny a m�lt h�napban a recesszi� okozta ad�bev�tel-kies�sek �s a hatalmas gazdas�g�l�nk�t� kiad�sok okozta rekordhi�ny bet�mk�d�s�re. Szak�rt�k szerint r�ad�sul a korm�ny t�l der�l�t�an sz�mol.

Előző
Következő