egyetem

címke rss

Lebetegedett a felsőoktatás - A Bologna-rendszer három éve

Archívum2009.06.04, 12:45

Az egyetemek és főiskolák torkán három éve nyomták le a poroszos beidegződésektől teljesen idegen új típusú oktatást, az Európában kigondolt Bologna-rendszert. Több tízezer diák játszotta el a kísérleti nyúl szerepét - nekik nemsokára kiadják az első diplomákat. A rendszer jelenlegi állapotában a tanárokat és a hallgatókat is megviseli. A régi magyar elitképzés a múlté, az egységes európai felsőoktatás pedig - bár megoldhatná a hazai rendszer problémáit is - még csak álom.

Költségtérítésre köteleznék a túlcsúszó diákokat

Archívum2009.05.19, 18:42

Kiesne az államilag finanszírozott képzésből minden olyan diák, aki nem fejezi be az előírt legrövidebb időn belül felsőoktatási tanulmányait egy törvényjavaslat értelmében - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint több ezer diák hagyhatja ott diploma nélkül az egyetemeket.

Segítséget kérnek az adósságokkal bajlódó egyetemek

Archívum2009.02.12, 09:02

Az oktatási miniszterhez fordult segítségért több egyetem, mert nehéz helyzetbe került a PPP-konstrukcióban - a magán- és a közszféra együttműködésével - felvett, euróalapú hitelek megugrott törlesztőrészletei miatt. Az állam ugyan fizeti a részletek felét, de a kormány kikötött egy felső korlátot, amelynél többet nem hajlandó fizetni. Ez azt jelenti, hogy jelentős forintromlás esetén egy bizonyos szint felett már csak a felsőoktatási intézmény viseli a válság miatti pluszterheket - írja a Magyar Nemzet.

Őrző-védő csapat öregekből

Archívum2009.01.29, 12:56

Minél magányosabb, céltalanabb, unalmasabb egy idős ember élete, annál hamarabb épül le szellemileg. Nyugat-Európában önkéntes munkásként alkalmazzák az öregeket, Amerikában egyetemre járhatnak és külön fittnesztermeik is vannak.

Sok pénz megspórolható a jó szakválasztással

Archívum2009.01.28, 11:25

Már három hét sincs hátra a felsőoktatási felvételi véglegesítéséig, ugyanis a jelentkezési lapokat legkésőbb február 16-án fel kell adnia annak, aki szeptembertől egyetemen vagy főiskolán szeretne tanulni. A tavalyi adatokból kiderül: a szakválasztásnál a fiatalok csak részben veszik figyelembe a piac elvárásait. Ugyan a legnépszerűbb szakok között szerepel a gazdálkodás, a turizmus-vendéglátás, ám ugyancsak töretlen a népszerűsége a nehéz elhelyezkedéssel kecsegtető kommunikációnak.

Hátrány angliai interjún a liverpooli dialektus

Archívum2009.01.23, 08:09

A scouse, vagyis a Liverpoolban és környékén beszélt angol a legkevésbé hasznos, ha valaki éppen munkát keres, de a Londonban használatos nyelvjárások sem túlzottan előnyösek állásinterjú esetén - derül ki a walesi egyetem kutatásából.

Mellrák a légben

Archívum2009.01.05, 11:45

Az éjszakai munka és a repülőgépeken teljesített szolgálat jelentősen emeli a daganatos betegségek kockázatát. A kölni egyetem munkaegészségügyi intézete harminc nemzetközi felmérést összegezve arra a megdöbbentő adatra jutott, hogy a stewardessek között 70 százalékkal magasabb a mellrák előfordulásának gyakorisága, mint az egyéb szakmákban dolgozó nőknél.

Vizsgálják Doktor House-t

Archívum2008.12.12, 18:39

Doktor House szemináriumi  tantárgy lett a marburgi egyetem orvostudományi karán, a Klinikát viszont az egyetem illetékesei már nem tartották arra érdemesnek.

Az adatvédelmi biztos is vizsgálja a veszprémi adatvesztést

Archívum2008.12.12, 17:10

Már az adatvédelmi biztos is vizsgálatot indított a veszprémi Pannon Egyetemen történt adatvesztés ügyében, amely miatt az év egyik legnagyobb ilyen botránya robbant ki. Az egyetem szerint már nem biztos, hogy rendszerbetörés miatt történt az eset, és a rendszergazda felelősségét is vizsgálják.

Kalózszájtokra csapott le a rendőrség

Archívum2008.12.02, 15:48

Hétfőn egy budapesti szerverteremben, pénteken pedig egy vidéki egyetemi kollégiumban foglaltak le számítógépeket a rendőrök szerzői jogvédő szervezetek feljelentése nyomán.

Bugyiért hackeltek az egyetemisták

Archívum2008.11.28, 13:18

Hackerversenyt rendeztek az amerikai egyetemek a Victoria's Secret szavazós játékából. Az eredeti versenykiírás csupán arról szólt, mely egyetem kerül be először a divatcég Pink kollekciójába - adta hírül a Daily Pennsylvanian.

Az egyetemeket is elérte a válság

Archívum2008.11.27, 06:58

Az egyetemekre és főiskolákra is hatással van a válság, az úgynevezett ppp-projektek esetében ugyanis a partnerek drágább hitelekből tudják csak finanszírozni a beruházásokat. Emiatt azonban nem kell tandíjemeléstől tartani - írja csütörtöki számában a Napi Gazdaság.

Több munka, nagyobb stressz a magyar munkahelyeken

Archívum2008.11.14, 07:35

A magyar munkavállalók többet dolgoznak, többet túlóráznak és többet stresszelnek, vélhetően munkahelyük elvesztésétől való félelmükben kevesebbet vannak táppénzen, mint nyugat-európai társaik. Egy magyar munkavállaló 44 perc alatt jut be a munkahelyre, heti 45 óránál is többet dolgozik - derül ki egy nyolc országot átfogó egyetemi kutatásból - írja a Népszabadság.

Vizsgakérdéseket árult a pécsi egyetem biztonsági őre

Archívum2008.11.12, 09:26

Zárthelyi dolgozatok kérdéseit lopta ki a tanárok szobájából egy biztonsági őr a Pécsi Tudományegyetem (PTE) műszaki karán - írja az Új Dunántúli Napló egy felvételre hivatkozva. A hangfelvételen két biztonsági őr beszélget a lopásokról. A megszerzett kérdéseket diákoknak árulta.

A határozott kézfogás előny állásinterjún

Archívum2008.11.11, 15:27

Az iowai egyetem kutatása szerint a határozott kézfogás kiemelt fontosságú állásinterjún. Aki erősen szorít kezet, az esetek többségében extrovertált személyiség: keresi a kapcsolatot, keresztül tudja vinni akaratát, domináns. Közvetlen ügyfélkapcsolattal járó állásokban őket keresik a versenyszférában. A megfigyelés elsősorban férfi pályázókra érvényes. Nőknél a gyengébb kézfogás nem tűnik fel; ők erős szemkontaktussal és mosollyal kompenzálnak.  

Berlusconi meghátrált az egyetemi reform ügyében

Archívum2008.11.04, 11:43

Mégsem lép hatályba 2009 elején Olaszországban az egyetemi reform, mert a miniszterelnök hétfőn bejelentette, hogy egyelőre nem hagyja jóvá a rendeletet. Az oktatás büdzséjét megnyirbáló reformterveket korábban országszerte tiltakozó megmozdulásokkal fogadták.

Hátizsákos trükkök világválság idejére

Archívum2008.11.03, 17:47

A hátizsákos turista szókapcsolat hallatán legtöbben egyetemi éveiben járó, fillérekből utazgató, hosszú hajú nyugat-európai utazókra asszociálunk, akik nyaranta ellepik Budapestet. Pedig a hátizsákos utazás sokkal több ennél, arról már nem is beszélve, hogy mostanában a szállodai szobákat, a wellness-kezeléseket és a jó helyi éttermeket preferáló idősebb utazóknak is tanácsos egy kicsit visszavenni a költekezést külföldön. Néhány ötlet, hogyan utazhatunk olcsóbban világválság idején.

Eddig 16 millióan szavazhattak Amerikában

Archívum2008.10.30, 01:09

A George Mason egyetem szerint 16,1 millió amerikai adta le előzetesen a voksát az amerikai elnökválasztáson. A legtöbben Kaliforniában, Floridában, Texasban, Észak-Karolinában és Georgiában szavaztak, valószínűleg főként a demokartákra.

Lelőttek két embert egy arkansas-i egyetemen

Archívum2008.10.27, 07:50

Meghalt két ember egy lövöldözésben az egyesült államokbeli Arkansas állam egyik egyetemén. Egyelőre nem tudni, hogy kik az áldozatok, és azt sem, hogy miért tört ki a lövöldözés.

Megemelnék a felsőoktatási ponthatárt a rektorok

Archívum2008.10.27, 08:53

Jelentősen megemelné a Magyar Rektori Konferencia elnöksége a legalacsonyabb felvételi ponthatárokat - írja a Népszabadság. Egy másik javaslatuk szerint az egyetemi vezetők megbízását - például a rektorokét - meghosszabbítani csakis új pályázat kiírásával lehetne.

Gyakori buktatók az állásra pályázásnál

Archívum2008.10.22, 16:13

Októberben és novemberben rendezik a nagy őszi állásbörzéket. A főiskolák, egyetemek egy része úgynevezett "felkészítő napokon" tréningezi a végzősöket a későbbi állásinterjús szereplésre. Mire kell ügyelni az önéletrajzban és az interjún? A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen jártunk, ahol a Randstad személyzeti tanácsadó előadását hallgathatta meg az egyetemista publikum.

Kerülik a budapesti egyetemeket a falusi fiatalok

Archívum2008.10.21, 02:01

Egy kutatás szerint önszelekciót működtetnek a falusi fiatalok a felsőoktatási intézményekbe való jelentkezéskor - írja a Népszabadság. Eszerint inkább kerülik a fővárosi intézményeket, és oda jelentkeznek, ahol kisebb a verseny. Nyelvvizsgájuk is kevesebb van, mint a városiaknak.

Figyeli a DBR a süllyedő egyetemi épületet

Archívum2008.10.14, 12:32

A korábbinál fokozottabban figyeli a metróépítés miatt tovább süllyedő műegyetemi CH épületet a metrót építtető DBR Metró Projekt Igazgatóság, amely kedden egyeztetett a felsőoktatási intézmény vezetőivel. Az alaposabb megfigyelés mellett felgyorsítják a károsult épület kijavítását.

Aggódik a Műegyetem a süllyedő Ch épület miatt

Archívum2008.10.10, 10:25

Eddig körülbelül 5 centimétert süllyedt a Műegyetem Ch épülete a négyes metró építése miatt. Az egyetem vezetői úgy tudják, 6,5 centiméternél már felmerülhet az épület kiürítése is, a DBR azonban azt állítja, az építkezés előtt 7 centis süllyedéssel számoltak a szakemberek.

Lenyomták a vidéki felvételizők a fővárosiakat

Archívum2008.10.08, 07:48

A fővárosi diákok jutottak be a legkisebb arányban az egyetemekre, a vidéki megyék többsége a felvételiken jobban teljesített Budapestnél - írja a Magyar Nemzet. A legtöbb diákot Országos Felvételi Információs Szolgálat szerint Baranya és Vas megyéből vették fel.

Nem akarnak nyitott ablakot látni a NATO vezetői

Archívum2008.10.08, 16:33

Kötetlen és épp ezért izgalmas lehet a NATO védelmi minisztereinek csütörtökön kezdődő kétnapos budapesti találkozója. A házigazda magyar küldöttség várhatóan egy olyan tervezettel áll majd elő, amelyik alapján kevesebb pénzbe kerülnének például számunkra a külföldi katonai missziók. A volt vezérkari főnök szerint a találkozó rendezési joga elismerés, a nemzetvédelmi egyetem igazgatója szerint viszont egyszerűen hozzá kell szoknunk az ilyen szintű eseményekhez. A találkozó miatt a belváros Lánchíd és az Erzsébet híd közötti egy részét hermetikusan lezárják. 

Kicsapták az Obama-képmást felakasztó diákokat

Archívum2008.10.01, 11:35

Egy oregoni keresztény egyetem diákjai horgászzsinórral felakasztották Barack Obama demokrata elnökjelölt kartonképmását egy fára. Az egyetemistákat felfüggesztették, mert az iskola vezetése szerint a fára akasztott fekete ember képmása rasszista szimbólum. Az ügyben az FBI is vizsgálódik.

A Műegyetem szerint a metró miatt reped a Ch épület

Archívum2008.09.30, 20:29

Repedések, süllyedések és vakolatomlás - a Műegyetem Gellért téri, úgynevezet Ch épülete igen rossz állapotban van. Az egyetem egyik vezetője állítja: "nem kérdéses az összefüggés" a 4-es metró építésével. A DBR Metró szerint az épület nincs veszélyben, nem kell kiüríteni, de ha kell, a kisebb károkat megtérítik az oktatási intézménynek.  

Idén minden jelentkező bekerült az egyetemekre

Archívum2008.09.30, 09:37

Gyakorlatilag mindenkiből egyetemista lett, aki idén felvételizett - írja a keddi Magyar Nemzet a minisztérium adataira hivatkozva. A pótfelvételikkel együtt 96 ezer jelentkezőből 95 ezer diák nyert felvételt valahova. A lap szerint a tandíjtörvény sokakat elriasztott.

A legtöbben bármire rákattintunk

Archívum2008.09.24, 07:05

Egy amerikai egyetem nem szokványos kísérletében weboldalakon elhelyezett, a Windowséhoz hasonló kamu hibaüzenetek alkalmazásával mérték le azt, mi mindenre hajlandóak gondolkodás nélkül rákattintani az internetezők.

Kevesebb határon túli fiatal jön magyarországi egyetemre

Archívum2008.08.18, 08:30

Erőteljes emelkedést vártak a szomszédok uniós csatlakozása után, ám csökkent azoknak a határon túli magyar fiataloknak a száma, akik magyarországi egyetemekre jelentkeznek - írja a Népszabadság. Az okokat csak találgatják.

Ötszörös bérelőny a diplomásoknál

Archívum2008.08.12, 08:11

Megéri felsőfokú tanulmányokat folytatni, és az egyetemi diplomát kifejezetten díjazza az álláspiac. A vállalati szférában egy diplomás ötször többet keres, mint egy alapfokú végzettségű - írja a Világgazdaság az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adataira hivatkozva.

A kínaiaké lett Le Pen főhadiszállása

Archívum2008.08.12, 15:06

Franciaország bevándorló-ellenes pártja, a Nemzeti Front, eladta a főhadiszállását egy kínai egyetemnek - állította a pártvezér. Jean-Marie Le Pen megerősítette, hogy egy Shanghai-i egyetem vette meg a pártbázist.

Beindult az albérletvadászat

Archívum2008.08.11, 14:37

Debrecenben a kereslet lakástípustól független. Lakás választásakor az ár és az egyetem közelsége a meghatározó tényező, illetve egyre fontosabb szempont az egyedi fűtés. Keresettek a kisebb, gázfűtéses téglalakások és az olcsóbb, többszobás panelek is. Egy tégla garzonlakás havi bérleti díja 35 ezer forint körül alakul (a panelé kicsivel kevesebb), kétszobás esetében 50-60 ezer forinttal kell kalkulálni, háromszobás panel bérleti díja pedig 70 ezer forint is lehet - derül ki a Napi Gazdaságból.

Sokaknál hiányzik a nyelvvizsga a diplomához

Archívum2008.08.05, 08:36

Még mindig az egyetemi, főiskolai hallgatók 10-30 százaléka azért nem kapja kézhez diplomáját, mert nincs nyelvvizsgája. Azokkal a hallgatókkal van gond, akik nem szereztek nyelvvizsgát a középiskolában, vagy olyan szakterületen tanulnak, ahol a felsőoktatási intézmények több nyelvvizsgát várnak el - nyilatkozta az Inforádiónak Bakonyi László, az Oktatási Hivatal elnöke.

Meneszthetik a hallgatók a rossz oktatókat

Archívum2008.08.04, 08:45

Már működik az egyetemeken és főiskolákon az oktatók értékelésének a rendszere. Ha a tanárok kirívóan rossz értékelést kapnak a kérdőívet kitöltő hallgatóktól, az az állásukba is kerülhet - írja a  Népszabadság.

Sikertelen felvételi után

Archívum2008.07.25, 15:32

Nyilvánosak a felvételi ponthatárok, a sikeresen felvételizők fellélegezhetnek.  Akik nem vitték át a lécet, jogosan teszik fel  a kérdést: merre tovább? Nem kell kétségbeesni: nyitott szemmel járva - új nyelvet, esetleg szakmát tanulva, karrierterveinket újragondolva csak profitálhatunk az egyetem vagy főiskola előtt kihagyott évből.

Jóváhagyták az egyetemi szakindítások többségét

Archívum2008.07.14, 15:41

Cáfolta a Magyar Akkreditációs Bizottság vezetője, hogy tömegesen utasítanák el az egyetemek szakindítási- és mesterszak-létesítési kérelmeit. Múlt héten a Magyar Nemzet írt arról, hogy bajba kerülhetnek még a nagy egyetemek is, mert a kérelmek jelentős részét visszadobta az akkreditációs testület.

Visszadobták sok egyetem szakindítási kérelmét

Archívum2008.07.10, 07:25

Bajba kerülhetnek jövőre az egyetemek, mert a képzések engedélyezését végző akkreditációs bizottság tömegesen utasítja el az egyetemek szakindítási kérelmeit - írja a Magyar Nemzet, amely szerint így a Pécsi Tudományegyetemen jövőre nem képezhetnek magyartanárokat, Szegeden angoltanárokat, az ELTE-n pedig nem indulhat el a kommunikáció- és a médiajog képzés. A bíráló bizottság elnöke szerint az intézmények a megélhetés reményében próbálnak minél több szakot indítani, miközben ehhez nincsenek meg a feltételek.

Csak a magyar oktatók bére csökkent Szlovákiában

Archívum2008.07.03, 13:48

Amíg a szlovák egyetemek oktatóinak emelkedett a fizetése elmúlt években, addig a szlovákiai magyar egyetem tanárai szegényebbek lettek - derül ki a pedagógus bérek alakulásáról szóló kormányzati jelentésből.

Most kezd pörögni az albérletpiac

Archívum2008.06.24, 11:08

Az egyetemi felvételik vége felé járunk, hamarosan ismét megélénkül mind a fővárosi, mind a vidéki campus-városok albérletpiaca. Érdemes már most előre gondolkodni, hiszen az elfogadható állapotú - és természetesen elfogadható áron kínált - kiadó lakások gyorsan gazdára találnak, különösen a belvárosban, valamint az egyetemek környékén. A bérleti díjak ugyan nem emelkednek drasztikusan, de hosszabb távon megfontolandó lehet a saját vásárlás - áll a Duna House elemzésében.

Elhunyt Péter László, a londoni egyetem professzora

Archívum2008.06.06, 23:40

Elhunyt Péter László történész professzor, a University College London egyetem tanára. A patinás londoni egyetem Szláv és Kelet-Európai Tanulmányok Intézetének (SSEES) emeritus professzorát életének 80. évében, hosszas betegeskedés után pénteken érte a halál - jelentették be a tudós irodalmi hagyatékának gondozói.

Pár év, és hajlítgathatjuk is a mobilt

Archívum2008.06.04, 11:06

Nemrég debütált a nagyközönség előtt a Nokia Research Center és a cambridge-i egyetem közös programjának az első látványos eredménye, amely a jövő hordozható eszközeinek egy lehetséges fejlődési irányát hivatott prezentálni.

Meghalt Fejtő Ferenc történész, újságíró

Archívum2008.06.02, 19:04

Életének 98. évében elhunyt Fejtő Ferenc író, újságíró, történész. A magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjének és a Francia Becsületrend tiszti címének birtokosa, Pulitzer-emlékdíjas publicista és két egyetem díszdoktora szívroham következtében halt meg Párizsban. Az [origo] az elhunyt jó ismerőjét, Glatz Ferenc akadémikust kérte, emlékezzen vissza Fejtő Ferencre.

Az osztrákok becsülik az orvosokat, a politikusokat kevésbé

Archívum2008.05.27, 08:23

Az osztrákok toronymagasan az orvosi és ápolói hivatást tartják a legtöbbre, ami megmutatkozik az egyetemi jelentkezésekben is: az idén rekordszámban, több mint ötször annyian adták be pályázatukat a három ausztriai orvostudományi egyetemre, mint ahány férőhely van. Kevésbé becsülik viszont a politikusokat, a lista v égén pedig paz adótanácsadók és a síoktatók állnak.

Hospodárské Noviny: Orbán beszéde megijesztette a magyarokat

Archívum2008.05.27, 12:20

Az őszödi beszéd kiszivárgása után kirobbant botrányhoz hasonlóval kell szembenéznie Orbán Viktornak a zártkörű beszélgetésről kikerült beszéde kapcsán - írta a prágai Hospodárské Noviny című lap elemzésében. A Fidesz elnöke a színművészeti egyetemen állítólag a nagyberuházások leállításáról, a nyugdíjak befagyasztásáról, két évig tartó megszorításokról beszélt.

Húsz százalék a nők bérhátránya

Archívum2008.05.20, 09:16

A foglalkoztatás és a keresetek tekintetében is hátrányban vannak a nők a magyar munkaerőpiacon. A tavalyi statisztikai adatok tanúsága szerint a főiskolai, illetve egyetemi végzettségű férfiak és nők átlagos keresete között havonta megközelítően 110 ezer forint volt a különbség a gyengébbik nem hátrányára  - derül ki a Világgazdaság cikkéből.

Hatástalanították az infoparki óriásbombát

Archívum2008.05.15, 17:51

Hatástalanították a tűzszerészek azt az ezer kilós Infoparkban talált bombát, amely több órára közlekedési káoszt okozott Dél-Budán. A bomba miatt két kilométeres körzetben minden épületet kiürítettek, evakuálták többek között a Művészetek Palotáját, több egyetemi épületet, valamint az [origo] szerkesztőségét. A rakpartot és a Lágymányosi hidat lezárták. Az Infoparkban szerdán is bombát találtak, akkor 500 kilogrammos világháborús bomba került elő.

Járatlan útra terelnék az egyetemeket a rektorok

Archívum2008.05.13, 07:22

Lettország az egyetlen, ahol az állami pénzen egyetemre járók átkerülhetnek a fizetős képzésre, és fordítva, de még itt is az egyetemek döntenek a pontos szabályokról. Mégis ilyen rendszert vezetne be a Magyar Rektori Konferencia a felsőoktatásban. Másutt inkább támogatást kapnak a költségtérítéses diákok, igaz, a legtöbb EU-s országban nem is létezik két kategória: minden hallgatónak kell fizetnie tandíjat vagy regisztrációs díjat.

Az érettségi önmagában kevés a karrierépítéshez

Archívum2008.05.07, 12:53

Érettségi bizonyítvánnyal szakképesítés nélkül az álláspiac nem kínál csábító munkákat. Telefonos ügyfélszolgálat, értékesítés, gyorséttermi munka szerepel az álláskínálatok között. Némileg jobbak az esélyek, ha az álláskereső két idegen nyelvet magas szinten beszél. Ha nem egyetemre vagy főiskolára készülünk, érdemesebb szakmát szerezni vagy külföldi kalandba belevágni.

Kínai egyetemisták tűntek el Pécsről

Archívum2008.05.06, 17:04

21 kínai diák tűnt el a pécsi egyetemről, ahová korábban beiratkoztak. A diákokat - akikről azt gyanítják, hogy csak a vízum miatt iratkoztak be a magyar egyetemre - a hatóságok keresik. Távol-keleti diákok nem először ügyeskednek hasonlóan, néhány diákközvetítő ügynökség valójában emberkereskedelemmel foglalkozik - írja a Népszabadság.

Strasbourghoz fordulnak a Kolozsvárról kizárt magyar tanárok

Archívum2008.04.29, 13:18

A strasbourgi emberjogi bírósághoz fordul az a két magyar tanár, akiket a kolozsvári egyetemről távolítottak el 2006-ban. Védelműket Takács Albert volt igazságügyminiszter vállalta.

Éghajlatváltozási kutatóközpont Magyarországon

Archívum2008.04.22, 16:38

Hétfőn, megnyitották a Közép-európai Egyetem új kutató- és oktatóközpontját, az Éghajlatváltozási és Fenntartható Energiapolitikai Központot. A megnyitón részt vett Soros György, tiszteletbeli kuratóriumi elnök és az egyetem több professzora is. A Központ vezetője Ürge-Vorsatz Diana, akinek kutatási témái között már régóta fontos szerepet játszik az energiahatékonyság kérdése.

Az ELTE a legnépszerűbb a felvételizők körében

Archívum2008.04.05, 09:09

Az ELTE vezeti az egyetemek rangsorát a felvételizők számát tekintve. A főiskolák között a Budapesti Gazdasági Főiskola áll az élen - derül ki az Országos Felsőoktatási Felvételi Információs Központ adataiból. Idén is több nő jelentkezett a felsőoktatásba, mint tavaly.

Csak asszisztálunk a bolognai rendszerhez

Archívum2008.03.26, 17:34

Tíz évet kapott az egységes európai felsőoktatás megteremtésére létrehozott bolognai rendszer, amit az EU most drasztikusan átalakítana. A rendszernek ugyanis jelenleg inkább a nyugat-európai vagy a jómódú keleti diákok a haszonélvezői, egy átlagos magyar egyetemista például csak nagy anyagi nehézségek árán tud profitálni a bolognai folyamatból. Az EU kivenné a közös felsőoktatás szervezését a tagállamok kezéből. A magyar egyetemek egyelőre az eredeti szabályokkal is csak barátkoznak, azt pedig senki sem tudja még, hogy mit hoz a konyhára.

Éjfélig lehet mesterképzésre jelentkezni

Archívum2008.03.17, 14:29

Március 17-én éjfélkor jár le az egyetemi mesterképzésekre adott jelentkezési határidő. A diákok összesen 120 mesterképzési szakra jelentkezhetnek. A jelentkezés díja 9 ezerért forint, ezért 3 helyre adhatják be kérelmüket.

Megúszta a kamu doktori címet viselő alpolgármester

Archívum2008.02.29, 00:08

Megszüntette a bíróság a Salgótarján fideszes alpolgármestere ellen folytatott büntetőeljárást, aki doktori címet használt, noha felsőfokú végzettsége sincs. Az alpolgármester államilag nem elismert egyetemen diplomázott, ezért doktori címe sem lehet. A vádirat szerint az alpolgármester névviseléssel összefüggésben követett el okirat-hamisítást, a bíróság szerint azonban a doktori cím nem része a névnek.

Másfél hónap alatt állást találnak a műegyetemisták

Archívum2008.02.21, 08:39

Könnyű az elhelyezkedés a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem végzőseinek, a pályakezdők ugyanis másfél hónapon belül állásra találhatnak - derül ki az egyetem Diákközpontjának utánkövető elemzéséből.

Agyonlőtte két társát egy amerikai egyetemista

Archívum2008.02.08, 18:54

Agyonlőtte két társát, majd magával is végzett egy diáklány pénteken az Egyesült Államok Louisiana államának műszaki egyetemén - írja a CNN.

Március 9-én lesz a népszavazás

Archívum2008.01.23, 14:03

Március 9-én lesz a népszavazás a kórházi napidíjról, a vizitdíjról és az egyetemi tandíjról - közölte Sólyom László államfő hivatala. A döntés egy nappal azután született, hogy az Alkotmánybíróság az utolsó kifogásokat is elutasította és átengedte a referendumot. A népszavazás megtartására 4,5 milliárd forintot különített el a kormány.

Fukar egyetemek miatt nem fial a magyar agy

Archívum2008.01.23, 07:15

Miközben az angolszász országok egyetemei milliós bevételhez jutnak találmányiak értékesítéséből, a magyar egyetemeken a szabadalmak kidolgozását alig támogatják. Sokszor az egyetemek nem tudják eldönteni, hogy a bevételből mennyi pénzt kapjon a feltaláló, mennyit az intézmény. A debreceni egyetemen, ahol beindult a szabadalmak támogatása, tavaly 12 találmányt értékesítettek.

The Economist: Nem gáz Laborc KGB-iskolája

Archívum2008.01.22, 11:33

A The Economist által megkérdezett nyugati tisztviselők szerint nem adott okot aggodalomra, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal új vezetője, Laborc Sándor a KGB egyetemén végezte tanulmányait. A tekintélyes brit lap tudósítója ugyanakkor megjegyzi azt is, hogy a magyar titkosszolgálatok tevékenységéből nem tűntek el teljesen a régi reflexek.

Sportkocsi fából

Archívum2007.12.19, 14:42

Néhány észak-karolinai egyetemi hallgató egészen különleges anyagot, fát választott egy sportkocsi elkészítéséhez.

Pert nyert az önálló erdélyi egyetemért küzdő oktató

Archívum2007.12.04, 17:51

Jogerősen pert nyert a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemmel (BBTE) szemben az önálló állami magyar Bolyai egyetem visszaállítását szorgalmazó Hantz Péter, akit 2006 novemberében zártak ki a felsőoktatási intézmény oktatói karából.

A Fidesz és a KDNP új jelöltet követel az NBH élére

Archívum2007.11.24, 13:36

Tiltakozik a Fidesz és a KDNP amiatt, hogy Szilvásy György, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter Laborc Sándort akarja kinevezni az NBH élére. A választást azért nem helyeslik, mert Laborc a KGB egyetemén tanult, és ezért aggódnak esetleges orosz kapcsolatai miatt. A kinevezését nem támogatta a Nemzetbiztonsági Bizottság csütörtöki ülésén, a miniszter ennek ellenére akarja őt az NBH vezetőjének. Az ellenzéki pártok azt szeretnék, hogy új személyt jelöljön Szilvásy.

Megbukott Laborc a nemzetbiztonsági bizottságban

Archívum2007.11.23, 15:21

A kormány által a Nemzetbiztonsági Hivatal élére jelölt Laborc Sándor elbukott a parlament nemzetbiztonsági bizottságában, miután a fideszes tagok ellene voksoltak, a szabad demokraták pedig tartózkodtak. Laborc kinevezése ellen azért tiltakozott az ellenzék, mert a KGB egyetemén tanult, és ezért aggódnak esetleges orosz kapcsolatai miatt. Szilvásy György titokminiszter ugyanakkor várhatóan kinevezi Laborcot a bizottságban történtek ellenére is.

Bezárták a Sorbonne-t a zavargó hallgatók miatt

Archívum2007.11.23, 17:03

Hétfőig lakat került a Sorbonne kapuira, miután a napok óta tiltakozó francia hallgatók erőszakosan megpróbálták elfoglalni a párizsi egyetem épületét. A diákok egy olyan törvény ellen tiltakoznak, amely az egyetemeknek adott autonómiával lehetőséget adna a magántőke bevonására a felsőoktatásban. A hetek óta tartó tüntetések 46 egyetemet érintenek Franciaországban.

Nem lehetetlen munka mellett diplomázni

Archívum2007.11.19, 11:17

Munka mellett próbálja elvégezni a főiskolát, egyetemet? Nem lehetetlen a két területen egyszerre megállni a helyet, ám jó időbeosztást, szervezést és koncentrációt igényel a munka és a tanulás összehangolása. Ügyelni kell arra is, hogy napi egy-két óra maradjon kikapcsolódásra.

Behajtják a tévesen küldött pénzt a pécsi diákoktól

Archívum2007.11.12, 19:15

Tévedésből több ösztöndíjat utalt a Pécsi Egyetem 260 hallgatónak, akiket most arra köteleztek, hogy fizessék vissza a pénzt - számolt be az RTL Klub Híradója. A hallgatói önkormányzat kifogásolja, hogy a diákok bocsánatkérés helyett fenyegető hangvételű levelet kaptak.

Visszaüthet interjún a szakmai múlt szépítése

Archívum2007.11.09, 15:14

Az álláskeresők a siker érdekében hajlamosak elferdíteni önéletrajzukban a szakmai múltjukat. Néhány munka nélkül töltött hónap fifikás kozmetikázása vagy a pontatlanul meghatározott munkakör még tolerálható. Ám a rendszergazda nem IT vezető, a közgazdasági egyetemen elvégzett két félév nem gazdasági diploma, az angolul hebegés-habogás pedig nem tárgyalóképes nyelvtudás.

Jelszavak helyett rajzolni fogunk

Archívum2007.11.06, 21:00

Egy brit egyetem kutatóinak fejlesztése komolyabb biztonságot kínál a jelenlegi jelszavas, PIN kódos védelmeknél: elgondolásuk szerint rajzokkal sokkal hatékonyabban lehet azonosítani a felhasználókat, mint bárki által bepötyöghető szám- és betűkódokkal.

Állásbörzén is megalapozható a karrier

Archívum2007.10.31, 15:52

Novemberben Budapesttől Győrig több egyetemen, főiskolán rendeznek állásbörzét. Ugyan a helyszínen nem osztanak állásokat, ám alapos készüléssel, jó fellépéssel elérhető közelségbe kerülhet az új - sokak számára első - munkahely. Jövő kedden a Budapesti Corvinus Egyetem, egy héttel később a Műegyetem nyitja meg kapuit az álláskeresők előtt.

Több pénzt akarnak az ügyeletért az orvosok

Archívum2007.10.17, 09:22

A közeljövőben nem kizárt, a Pécsi Tudományegyetem baleset-sebészeti, valamint fül-orr-gégészeti klinikájának radikális átszervezése. A klinikák dolgozói közül ugyanis negyvenen keveslik az egyetem által biztosított ügyeleti díjakat, az év végéig 5 ezer forintos óradíjért vállalnának újabb ügyelet. Az intézmény ennek csak a felét tudná fizetni.

Az egyetem elhatárolódik az álláspiaci tanulmánytól

Archívum2007.10.08, 16:26

Elhatárolódik a Pécsi Tudományegyetem (PTE) a három héttel ezelőtt a sajtóban megjelent "Munkaerőpiaci helyzetkép Magyarországon 2005-2006" című tanulmánytól. Az egyetem közleménye szerint a diákszövetkezetek munkáját bíráló írás nem a PTE megbízásából készült, a szerzők sem hallgatóként, sem oktatóként nem tagjai az intézménynek.

Mobilpuskával mennek vizsgázni az orosz diákok

Archívum2007.10.02, 11:30

Ipari méreteket kezd ölteni a mobilpuskázás az orosz egyetemeken.

Hosszú a karrierút marketingben

Archívum2007.10.01, 10:44

A marketing divatszakmának számít már a pályaválasztásnál. Pályakezdőként nagy a konkurencia, kevés az állásajánlat. Éppen ezért érdemes már az egyetem alatt megtervezni a karrierutat. Tapasztalattal és nyelvtudással jók a kilátások, ám milliós kereset csak a csúcson érhető el.

Karrierbuktató a nyelvtanulás elhanyagolása

Archívum2007.09.26, 10:33

Gyakori hiba pályakezdőknél az egyetem alatti nyelvtanulás elhanyagolása. Nagyobb harc várható a vezetői posztokért a jövőben. Még nem jelentek meg a versenyszférában a közszolgálatból elbocsátott munkavállalók. Többek között ezek a megállapítások hangzottak el a DBM Magyarország álláspiaci trendekről szóló szakmai rendezvényén.

New York vezetése nem kér Ahmadinezsád előadásából

Archívum2007.09.21, 07:13

New York város vezetése arra kérte az amerikai metropoliszban működő Columbia Egyetemet, hogy vonja vissza a vasárnap Amerikába érkező iráni elnök meghívását, és ne járuljon hozzá ahhoz, hogy Mahmúd Ahmadinezsád a jövő héten beszédet tartson az intézményben. Az iráni elnököt Holokauszt-tagadása miatt tartják nemkívánatosnak New Yorkban, ugyanezért már tavaly is meghiúsult fellépése a neves egyetemen.

Pénzhamisításban tarolnak a magyar nehézfiúk

Archívum2007.09.21, 13:00

Magyar maffia nincs, de arab, török, ukrán, albán, kínai bűnszervezetek működnek Magyarországon - a hazai alvilág egyötödét külföldiek irányítják - állítja a magyarországi szervezetett bűnözést kutató központ. Heroint hagyományosan a török, prostituáltakat többek között a román és a bolgár bűnözők biztosítanak Nyugat-Európa számára. A magyar szervezett bűnözők specialitása hagyományosan a pénzhamisítás, ezzel külföldön is megállják a helyüket - állítja a nemzetvédelmi egyetem tanára.

Két sérültje van a delaware-i egyetemi lövöldözésnek

Archívum2007.09.21, 14:55

Egy fegyverest keres az amerikai rendőrség, aki a Delaware State Universityn rálőtt két diákra. Az egyik sebesült, egy diáklány állapota súlyos, míg társa stabil állapotban van. A lövöldözés helyi idő szerint éjjel egy órakor történt a Washingtontól két órára lévő egyetemen, amelyet a rendőrség a nyomozás miatt lezárt.

Szexuális hivatások

Archívum2007.09.21, 11:37

Manapság minden bekerül a szex nagyítója alá, nincs ez másképp a hivatásokat illetően sem, ha férfi vagy és mindenképp szexis akarsz lenni, menj építésznek, ha nő vagy, meg se állj az orvosi egyetemig!

A tandíj ellen tüntettek Kecskeméten

Archívum2007.09.20, 21:27

Több mint száz kecskeméti főiskolás vonult fáklyákkal a város központjába csütörtök este; a diákok a tandíj jövő évi bevezetése ellen tiltakoztak. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) az ősz folyamán minden egyetemi városban figyelemfelkeltő demonstrációt tart.

Ezren tiltakoztak a tandíj ellen Debrecenben

Archívum2007.09.19, 23:06

Fáklyás felvonuláson tiltakozott mintegy ezer egyetemi hallgató a tandíj ellen szerdán este Debrecenben. Az első tüntetést Szegeden tartották szeptember 5-én.

Egyetemre jár Shakira

Archívum2007.09.17, 14:57

Beiratkozott a kaliforniai egyetemre a csípőmozgásáról híres, kolumbiai származású énekesnő, Shakira. A híresség történelmet hallgat.

Újra dühös diákok miatt fáj Bokros feje

Archívum2007.09.17, 17:24

Felháborodást váltott ki a Közép-Európai Egyetem diákjainak körében egy új díj bevezetése, ezért az intézmény vezetői, Bokros Lajos vezérigazgató és Yehuda Elkana rektor pénteken egy fórumon próbálta nyugtatgatni a tiltakozókat. Bokrosnak már pénzügyminiszterként is akadt vitája diákokkal, de most állítólag nyugodt volt, és visszafogott. A díjról ugyanakkor várhatóan nem mond le az egyetem.

Diákok is alakítják az ingatlanpiacot

Archívum2007.08.28, 11:43

Az egyetemi városokban nemcsak az albérletek piacán kell számolni a diáksereggel: sok szülő - esetleg befektetési szempontokat is figyelembe véve - lakást vásárol gyermekének az egyetemi évekre. Az Otthon Centrum elemzése.

Diplomával jól lehet keresni

Archívum2007.08.14, 09:03

Főiskolai diplomával tavaly átlagosan havi bruttó 316 ezer forintot kerestek a munkavállalók, egyetemi diplomával pedig közel 445 ezret. Utóbbiak kereseti átlaga ötször magasabb az általános iskolát be nem fejezett dolgozókénál - derül ki a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) éves bértarifa-felméréséből, melyet a Világgazdaság ismertet.

Egyetem is nyílik a londoni kis-Lengyelországban

Archívum2007.08.06, 12:57

Először lengyel éttermek és boltok nyíltak, aztán megjelentek a lengyel újságok, most pedig lengyel egyetem nyílik Londonban - írja a The Times. Egy lodzi egyetem több oktatóját is a brit fővárosba költözteti, és így az ott dolgozó lengyelek munka mellett is tanulhatnak a hétvégén. Lengyelországban a 300 magánegyetem egyharmada zárhat be a következő években, mert a fiatalok egyre inkább külföldre mennek.

Többet dolgoznak, akik elégedetlenek szexuális életükkel

Archívum2007.08.03, 09:54

Hajlamosak a munkába menekülni azok, aki elégedetlenek a szexuális életükkel - állapították meg a bajorországi Göttingen egyetemének kutatói.

Számos úton elindulhatnak a fel nem vett diákok

Archívum2007.07.31, 13:57

Nyilvánosságra kerültek a ponthatárok, 108 ezer jelentkező közül összesen 81 ezer főt vettek fel a hazai főiskolák, egyetemek valamelyikére. Ők méltán örülhetnek, hiszen megkapták a lehetőséget jövőjük megalapozására. De mihez kezdenek azok, akiknek nem sikerült bejutni egyetlen felsőoktatási intézménybe sem? Mibe érdemes belevágniuk, hogyan tudják a lehető leghasznosabban eltölteni idejüket? Szakértőket kérdeztünk.

Mindenkinek fizetni kell az ELTE-n

Archívum2007.07.05, 12:05

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen is 105 ezer forint lesz a képzési hozzájárulás, vagyis nem lesz magasabb annál az összegnél, amelyet a rektori konferencia ajánlott. Nem kap viszont mentességet senki a tandíj alól, maximum utólag kérhet visszatérítést a legjobban teljesítők 5 százaléka. Még nem minden egyetem döntött a tandíj összegéről, de legtöbb intézményben tartják magukat az ajánlott összeghez.

Aggályos az ügyvédjelöltek ingyen dolgoztatása

Archívum2007.07.03, 08:59

Továbbra is telített az ügyvédi pálya. Ennek ellenére a jogi egyetemeken évente diplomázó 3000-3500 végzős fele ügyvédjelöltként próbál szerencsét minimális fizetésért vagy ingyen dolgozva vagy szélsőséges esetben "tandíjért" cserébe". Dr. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke nem helyesli az ügyvédjelöltek ingyen dolgoztatását - írja a Napi Gazdaság.

Nem sétagalopp az első munkahely megszerzése

Archívum2007.06.20, 12:24

Júniusban egyetemi, főiskolai hallgatók ezrei szereznek diplomát. Aki tavasszal nem kezdett állást keresni, ezután lát neki. Érdemes néhány sikeres álláskeresésből tanulni. Olyan fiatalokat kérdeztünk, akik megtalálták első munkahelyüket. Amint összeállításunkból kiderül, a túltelített PR és jogi területen sem lehetetlen az elhelyezkedés.

Fiatal tehetségeket keres a Világbank

Archívum2007.06.06, 08:50

Fiatal diplomásoknak indít képzési programot a Világbank. 32 év alatti egyetemi végzettségűek és némi szakmai tapasztalattal rendelkezők jelentkezését várják július 15-ig - adja hírül a Világgazdaság.