kórházi napidíj

címke rss
Két népszavazás, ami tönkretette a baloldalt

Két népszavazás, ami tönkretette a baloldalt

Politikai kérdések körül forogtak a 2004-ben és 2008-ban megtartott népszavazások. Mindkettőt az ellenzék kezdeményezte, de csak az utóbbi esetben sikerült a kormányt meghátrálásra kényszeríteni. Az akkori referendumoknak a mai napig tartó hatásuk van. Az Origo három részben mutatja be a hazai népszavazások történetét, most az utolsó részt olvashatják.

Sólyom kifogást talált a díjak eltörlésében

Itthon2008.03.26, 08:43

Az államfő szerint megtévesztően járt el a kormány és az ellenzék is, amikor a különböző díjak eltörlését úgy állítják be, mintha az a népszavazás eredménye lenne. Sólyom László rámutatott, a referendum arról szólt, hogy 2009-től eltöröljék-e a díjakat.

A kórházi napidíj lett a mumus

Itthon2008.03.10, 13:51

Több mint 4 millió ember szavazott és elsöprő többségük úgy döntött a vasárnapi népszavazáson, hogy töröljék el a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat. A részvételi arány 50 százalék volt, ami minden korábbinál magasabb. A legjobban a vizitdíj mozgatta meg az embereket, de a legnépszerűtlenebb a kórházi napidíj volt.

Mi a kórházi napidíj?

Itthon2008.03.03, 12:32

A több mint egy évvel ezelőtt bevezetett kórházi napidíj eltörlésére, vagy fennmaradására is szavazhatunk március 9-én. Ha az igenek lesznek többségben, akkor jövő év január elsejével megszűnik a napidíj, ha a nemek győzedelmesednek, akkor a jövőben is kell napidíjat fizetni.

Március 9-én lesz a népszavazás

Itthon2008.01.23, 14:03

Március 9-én lesz a népszavazás a kórházi napidíjról, a vizitdíjról és az egyetemi tandíjról - közölte Sólyom László államfő hivatala. A döntés egy nappal azután született, hogy az Alkotmánybíróság az utolsó kifogásokat is elutasította és átengedte a referendumot. A népszavazás megtartására 4,5 milliárd forintot különített el a kormány.

Az MSZP is rábólint a népszavazásra

Itthon2007.12.11, 17:15

Igennel fog szavazni az Országgyűlésben a népszavazás elrendelésére az MSZP - jelentette be a párt frakciója. A vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről a Fidesz kezdeményezett népszavazást.

A Fidesz leadta az aláírásgyűjtő íveket

Itthon2007.10.24, 17:40

Leadta a Fidesz és a KDNP a népszavazási aláírásgyűjtő íveket az Országos Választási Irodának. A vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló kérdésekhez gyűjtött aláírásokat adták le: kérdésenként több mint 300 ezer aláírást. A gyűjtés petíció formájában tovább folytatják.

Péntektől gyűjti az aláírásokat a Fidesz

Itthon2007.10.17, 18:37

Több ezer aktivista bevonásával pénteken kezd aláírásokat gyűjteni a Fidesz és a KDNP a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazásokhoz. Orbán Viktor kedden azt mondta, 48 óra alatt meglesz a népszavazás kiírásához szükséges 200 ezer aláírást kérdésenként, amit továbbra is tartanak, de a kampányt vezető Tarlós István szerint ennek pontos betartása nem lényegi kérdés. Biztosak benne, hogy lesz elég támogatója a kezdeményezésnek, de még ennél is több aláírást szeretnének gyűjteni.

Előző
  • 1
  • 2
Következő