Bill Clinton

címke rss
V4NA: A szerb kormány Donald Trumpot támogatja a jövő évi elnökválasztáson

V4NA: A szerb kormány Donald Trumpot támogatja a jövő évi elnökválasztáson

Szerbia Donald Trumpot támogatja a következő amerikai elnökválasztáson, nyilatkozta a Vecernje novosti napilapnak Ivica Dacic külügyminiszter. A politikus kifejtette, hogy a Bill Clinton nevével fémjelzett korábbi amerikai kormányzattól nagyobb ellensége Szerbiának nem lesz, ugyanis 1999-ben a demokrata Clinton rendelte el a Szerbia és Montenegró alkotta Kis-Jugoszlávia bombázását – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Múló divathóbortnak vélte az emailt a Downing Street

Tudomány2018.12.28, 21:19

Frissen nyilvánosságra hozott brit levéltári dokumentumok tanúsága szerint a londoni miniszterelnöki hivatal negyedszázaddal ezelőtt kezdett komolyabban foglalkozni az internetszolgáltatás előfizetésének gondolatával, de a Downing Street illetékesei akkoriban meg voltak győződve arról, hogy az email az újdonság varázsának múltával nem lesz tartósan fennmaradó eszköze az üzenetek továbbításának.

A történelem legnagyobb szexbotrányai: Bill Clinton és az a bizonyos szaxi

Life.hu2018.09.10, 21:42

Új cikksorozatunkban régi koroktól kalandozunk egészen a közelmúltig, és olyan pikáns, pajzán és polgárpukkasztó eseteket gyűjtünk össze, amelyek a maguk idejében világraszóló skandalumot okoztak. Az ötödik részben bekukkantunk az Ovális Irodába, ahol a 20. század tán legnevezetesebb orális együttléte esett meg, komoly következményekkel.

A volt modell azt állítja, zaklatta őt Bill Clinton

Nagyvilág2018.06.06, 13:17

Gennifer Flowers azzal vádolja Bill Clintont, hogy viszonyuk előtt a volt elnök zaklatta őt – írja a Fox News.

Bill Clinton és Monica Lewinsky már soha nem lesz képernyőn

Tévé2018.04.05, 20:09

Már a második tévés projektet ejtették Bill Clinton és Monica Lewinsky afférjáról, úgy tűnik, sosem látjuk már őket a képernyőn.

Sztárpárok, akiknek már rég szakítaniuk kellett volna: Beyoncé és Pink házassága sem tökéletes

Life.hu2018.03.19, 13:08

A sztárházasságok a kirakatban zajlanak, ha akarják a felek, ha nem. Sajnos a botrányaik is kiderülnek, de még sokan azután is szívesen őrzik a látszatot, miután a közvélemény és a bennfentesek is úgy vélik, jobb lenne véget vetni a kapcsolatnak. Beyoncé és Jay-Z házassága sem példamutató, de nem ők az egyetlenek, akiknek bőven van probléma a tökéletesség mögött.

Monica Lewinsky 44 évesen is remekül néz ki

Life.hu2018.03.07, 14:18

Monica Lewinsky az Oscar-díjátadót követő partin jelent meg: egy kék estélyiben keltett feltűnést.

Így emlékezett az egykori szexbotrányra Monica Lewinsky

Life.hu2018.01.17, 17:01

Január 16-án, a Lewisnky-botrány évfordulóján Monica sajátosan emlékezett meg a történtekről. 

Bill Clinton szerint nem a Clinton Alapítvány fizette lánya esküvőjét

Nagyvilág2018.01.15, 08:13

Bill Clinton, volt amerikai elnök vasárnap Twitter-bejegyzésben közölte, hogy személyes sértésnek veszi azt az állítást, miszerint a lánya, Chelsea Clinton esküvőjét a Clinton Alapítvány fizette.

Így él most Monica Lewinsky, aki Bill Clinton szeretőjeként vált ismertté

Life.hu2017.11.18, 07:05

Monica Lewinsky csupán 22 éves volt, amikor egy nap arra ébredt, hogy egy egész világ ismeri a nevét és pocskondiázza őt, amiért kiderült, hogy szexuális jellegű kapcsolata volt Bill Clintonnal. Érthető, hogy Monica eltűnt a nyilvánosság elől, de most előállt és elmondta, mivel is foglalkozik mostanában. 

Gyűlöli egymást Hillary és Bill Clinton

Nagyvilág2017.10.13, 22:18

A Clinton-klán viselt dolgairól megbízható forrásokból informálódó Ed Klein újságíró és bestseller szerző állítása szerint Hillary Clinton és Bill Clinton úgy összevesztek, hogy már nem is beszélnek egymással, de igazából már nincs is miről.

Volt CIA-igazgató: Kína az egyetlen ütőkártya az észak-koreai válság megoldására

Nagyvilág2017.07.07, 10:19

Továbbra is Kínát tartja az egyetlen ütőkártyának az észak-koreai nukleáris válság megoldására a volt CIA- igazgató, James Woolsey.

Bill Clinton thrillert ír

Archívum2017.05.09, 09:15

Együtt ír thrillert Bill Clinton korábbi amerikai elnök és James Patterson bestselleríró. A regény várhatóan jövő nyáron jelenik meg.

Rocksztárok és az USA volt elnöke emlékeznek Chuck Berryre

Kultúra2017.03.19, 16:48

Bruce Springsteentől Mick Jaggerig számos zenész méltatta a szombaton 90 éves korában elhunyt Chuck Berry szerepét, amit betöltött a rock and roll történetében. Bill Clinton és Arnold Schwarzenegger is megrendülve emlékezett a rock and roll atyjára.

Híres nők, akik kezet emeltek férjükre

Life.hu2017.02.10, 21:07

Bár a  statisztikák szerint a családon belüli erőszak elsődleges áldozatai nők és a gyerekek, bizony vannak esetek, amikor a férjek a bántalmazott felek. A következőkben olyan hírhedt eseteket elevenítünk fel, amikor ismert feleségek emeltek kezet férjükre.

Képernyőre kerül az elnök szexbotránya

Tévé2017.01.19, 17:38

Az O.J. Simpson-ügy után ismét Jeffrey Toobin író egyik művét használják fel az American Crime Story című antologikus sorozat alkotói. A széria egyik közelgő évada ugyanis a szerző A Vast Conspiracy: The Real Sex Scandal That Nearly Brought Down a President című könyve alapján a Monica Lewinsky-botrányt járja majd körbe.

A Clinton házaspár is ott lesz Donald Trump beiktatási ünnepségén

Nagyvilág2017.01.04, 08:42

Hillary Clinton, az amerikai demokraták volt elnökjelöltje és férje, Bill Clinton volt elnök kedden bejelentették, hogy részt vesznek Donald Trump megválasztott elnök január 20-i beiktatási ceremóniáján. Ezzel lezárultak a hetek óta tartó találgatások és híresztelések, miszerint Clintonék "kihagyják" az ünnepséget. A beiktatáson több volt elnök is részt vesz majd hitvesével.

Amerikai elnökök legnagyobb szexbotrányai: íme a 7 leghíresebb eset!

Life.hu2016.11.23, 10:43

Ha már a mostani amerikai választási kampányban oly sok szó esett szexuális ügyekről, utánanéztünk, mik voltak a legnevezetesebb esetek, amikor az Egyesült Államok elnökei tényleg csúnya dolgokba keveredtek ez ügyben.

Trump haja csak tupír a pompás elnöki frizurákon

Unikornis2016.11.17, 08:08

Ami Donald Trumpban már első pillantásra különleges volt, az a haja. De nem ő lesz az első a fantasztikus frizurákat favorizáló amerikai nemzetvezetők panteonjában.

Donald Trump győzelme mélyütés volt a magyar baloldalnak

Itthon2016.11.15, 10:21

Egyik utolsó reményét vesztette el a hazai baloldali ellenzék azzal, hogy nem Hillary Clinton nyerte az amerikai elnökválasztást. A demokraták 2010 óta meglehetősen kritikusan viszonyultak az Orbán Viktor vezette kormányhoz, és az előzetes nyilatkozatok is azt mutatták, hogy az amerikaiak aktívan beavatkoztak volna a 2018-as parlamenti választásokba. Donald Trump győzelmével viszont jelentősen megnőhet a magyar külpolitika mozgástere, mivel többek között az illegális határátlépés elleni küzdelemben is szövetségese lehet a magyar kormánypártoknak az új amerikai kormány.

Hoppá! Félvér eltitkolt gyereke van Bill Clintonnak

Life.hu2016.10.13, 13:45

Bill Clinton szexuális élete miniszterelnöksége óta terítéken van. A botrányok övezte kalandok közül most egy igen kínos történet került napvilágra. Kíváncsiak vagyunk, vajon Clinton asszony mit szól a kampányidő alatt kibukott újabb pletykához?

Elnök úr, ez merész választás!

Unikornis2016.09.04, 17:04

Itt van néhány amerikai elnök kedvenc filmje. A kötelező westernek mellett van néhány meglepő választás.

Ismerd meg Bill és Hillary Clinton szuperdögös unokaöccsét!

Life.hu2016.08.03, 08:58

A 22 éves fiút már most imádja az internet, és népszerűsége biztosan nő majd, ha Hillary esetleg elnök lesz. 

Érdekességek Hillary és Bill Clinton családi fészkéről

Life.hu2016.06.15, 12:16

Ha már korábbi cikkünkben közelebbről is bemutattuk, sőt néhány meglepő érdekességet is elárultunk a republikánus elnökjelöltté lett ingatlanmogul, Donald Trump káprázatos luxusotthonáról, akkor most jöjjön a másik oldal is – lássuk, milyen házban éldegél a demokrata elnökjelölt Hillary és az exelnök Bill Clinton.

Ezermilliárdokba kerülhet Donald Trump programja

Gazdaság2016.06.07, 13:43

Több ezer milliárd dollárba kerülne az Egyesült Államok költségvetésének, ha végrehajtanák Donald Trump programját – írja a Clinton-kormány volt pénzügyminisztere. Lawrence Summers szerint az Egyesült Államokban recessziót is okozhatnak a republikánus elnökjelölt által felvázolt adócsökkentő és a külkereskedelmet korlátozó intézkedések.

Lázár: Orbán nem haragszik Áderre

Itthon2016.05.19, 15:28

Sok jóra számítunk, ha Hillary Clinton lesz az Egyesült Államok elnöke - mondta Lázár János az 50. Kormányinfón. A Miniszterelnökség vezetője többször is kihangsúlyozta: csak 2017 februárjában kerül napirendre, hogy a Fidesz kit jelöljön köztársasági elnöknek.

Kaczynski is reagált Bill Clinton bírálatára

Nagyvilág2016.05.18, 15:13

Bill Clintonnak orvoshoz kell fordulnia - jelentette ki kedd este újságíróknak nyilatkozva Jaroslaw Kaczynski, a lengyelországi kormányzó Jog és Igazságosság párt elnöke, utalva arra, hogy a volt amerikai elnök egy hétvégi kampánybeszédében "putyinizálódással" vádolta meg Lengyelországot és Magyarországot.

Szijjártó: Clinton sem sértegetheti a magyarokat

Itthon2016.05.17, 15:29

A külgazdasági és külügyminiszter szerint senki, még Bill Clinton volt amerikai elnök sem engedheti meg magának, hogy sértegesse a magyar embereket. Szijjártó Péter arra reagált, hogy Bill Clinton kijelentette: a lengyelek és a magyarok az Egyesült Államoknak és a hidegháborúnak köszönhetik szabadságukat, most mégis elegük lett a demokráciából, és tekintélyelvű diktatúrát akarnak. 

Clinton: Magyarország putyini rendszert akar

Nagyvilág2016.05.17, 08:36

Túl sok problémával jár a demokrácia, ezért Lengyelország és Magyarország kormányai olyan rendszert vezetnének be, amilyet Vlagyimir Putyin működtet Oroszországban – mondta Bill Clinton volt amerikai elnök. Ő autoriter diktatúrának nevezte ezt a berendezkedést. Bill Clinton a felesége, az elnökjelöltségre pályázó Hillary Clinton egyik kampányrendezvényén beszélt.

Bill Clinton is szerepet kapna Hillary mellett

Nagyvilág2016.05.16, 08:25

Elnökké választása esetén Hillary Clinton a férjére, Bill Clinton volt amerikai elnökre bízná a gazdaság fellendítését. A demokraták várható elnökjelöltje erről Kentuckyban beszélt egy kampányrendezvényen. Ebben a középnyugati szövetségi államban, illetve Oregonban kedden lesznek az előválasztások.

Monica Lewinsky: "Kis híján öngyilkos lettem!"

Life.hu2016.04.17, 19:12

Miután a Clintonnal folytatott afférja napvilágot látott, Monica Lewinsky sokáig nem látta értelmét az életének, még az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejében. Most azonban olyan tinédzsereknek akar segíteni, akiket online zaklatnak - többek közt erről mesélt a The Guardian újságírójának. 

Kifütyülték Bill Clintont egy kampányrendezvényen

Nagyvilág2016.04.08, 08:44

Tüntetők kifütyülték és nem hagyták szóhoz jutni Bill Clinton volt elnököt csütörtökön az amerikai előválasztási folyamat philadelphiai kampányrendezvényén.

Monica Lewinsky sem hagyta ki az Oscar partit

Life.hu2016.02.29, 09:58

Bill Clinton egykori szeretője hosszú időre visszavonult a nyilvánosság elől, de az Oscar bulit nem tudta kihagyni.

Hírességek, akiket a nagyszüleik neveltek

Life.hu2016.02.10, 19:21

A nagymama és nagypapa a legtöbb család esetében leginkább a nyári szünetben, vagy egyéb ad-hoc szülői elfoglaltságok idején szokott vigyázni a gyerkőcökre. Az alábbiakban azonban nem ilyen családokról lesz. Olyan hírességeket gyűjtöttünk össze, akiknek gyerekkorában az anyuka és apuka helyét a nagyszülők kényszerültek átvenni. Jó néhány cifra sztorira bukkantunk a hírességek gyerekkorából.

Hírességek, akik idén töltik be 70. évüket

Life.hu2016.01.16, 17:40

A 2016-os év számos legendás színész, tehetséges énekes és ismert politikus számára jelent mérföldkövet: a hírességek egy generációja bizony hivatalosan is nagypapa és nagymama korba fog lépni. 

Újabb titok derült ki Diana hercegné haláláról

Life.hu2016.01.08, 16:42

Nyilvánosság elé került annak a Tony Blair és Bill Clinton között folytatott telefonbeszélgetésnek a leirata, amelyben a brit miniszterelnök és az amerikai elnök Diana hercegné tragikus autóbalesetéről őszintén beszél egymással.

Felgyújthatták Bill Clinton szülőházát

Nagyvilág2015.12.26, 10:21

Tűz ütött ki abban az arkansasi házban, amelyben Bill Clinton volt amerikai elnök a gyermekéveit töltötte. A múzeumként szolgáló épületben a hatóságok szerint szándékosan okozhattak a tüzet. 

Örömhír! Második gyermekét várja Bill Clinton lánya

Life.hu2015.12.22, 14:55

A politikusnő 35 éves lánya, Chelsea Clinton Twitteren osztotta meg a nagy hírt.

Egy bizakodó kor elnöke volt Göncz Árpád

Nagyvilág2015.11.06, 14:40

Ma már történelminek ható nevek, bizakodó hangulat, most is érvényes gondolatok: ez tűnik ki azokból a beszámolókból, amelyek Göncz Árpád külpolitikai tevékenységét örökítették meg. A néhai magyar államfő kétoldalú találkozói – a partnerek világpolitikai jelentőségét tekintve – alighanem utánozhatatlanok.

Katy Perry az elnök embere! Meglepő képet posztolt az énekesnő

Life.hu2015.07.27, 16:39

Az énekesnő meglepő képet posztolt Instagram oldalára: két exelnök között tündököl.

Nem az számít honnan jöttél - Árvák voltak, világsztárok lettek

Life.hu2015.07.01, 14:40

Hollywoodi színészek, világhírű énekesek, sikeres üzletemberek és hírhedt politikusok – szinte az egész világon ismerik nevüket, milliók rajonganak értük, tömegek szidalmazzák őket, az életük nyitott könyv a rajongók számára. Vagyis, mondjuk inkább egy félig nyitott könyvnek: bár csillogó életük a szemünk előtt zajlik, azt, hogy honnan is jutottak el idáig, csak kevesen tudják.

Amerikai Rómeó és Júlia

Nagyvilág2015.06.16, 21:27

Mindketten azt remélik, hogy 17 hónapos darálóba álltak bele, és a pártjuk őket jelöli elnöknek. De bármennyire is esélyesnek számítanak, bőven van rajtuk támadási felület. A demokraták és a republikánusok két húzóneve két nap különbséggel hivatalosan is elindította 2016-os amerikai elnökválasztási kampányát. Ha érvényesül a papírforma, jövő év végén a történelem ismétli önmagát, ugyanis 1992 után ismét egy Clinton és egy Bush csap össze a fehér házi albérletért.

A légteret is lezárják Hillary Clinton kampánynyitójára

Nagyvilág2015.06.13, 09:09

Szokatlan döntést hozott az amerikai légügyi hatóság: Hillary Clinton szombati kampánynyitó New York-i nagygyűlésének idejére lezárják a légteret a kisebb gépek és helikopterek előtt.

Egykori gyakornoka kitálalt Bill Clintonról

Life.hu2015.06.02, 17:30

Már négy nő állította, hogy a volt amerikai elnök, Bill Clinton zaklatta. A legújabb a listán Kathleen Willey, aki önkéntes gyakornok volt a Fehér Házban. 

Nagyon megéri volt elnöknek lenni

Nagyvilág2015.05.16, 07:28

Hillary és Bill Clinton több mint 25 millió dollárt keresett 2014 óta körülbelül száz előadás megtartásával Hillary választási kampánystábjának pénzügyi kimutatása szerint.

Kényszerleszállást hajtott végre Bill Clinton gépe

Nagyvilág2015.04.30, 08:59

Az egyik hajtómű leállása miatt Tanzániában, egy benzinkút közelében kellett letenniük a pilótáknak Bill Clinton volt amerikai elnök gépét - jelentették amerikai hírtelevíziók.

Lefizették az oroszok Hillary Clintont?

Nagyvilág2015.04.24, 11:22

Több tízmillió dollárnyi támogatás került az érintettektől a Clinton Alapítványhoz, amikor a Roszatom orosz állami atomenergetikai vállalat felvásárolta a kanadai Uranium One céget, amely az Egyesült Államok uránbányászati kapacitásának egyötödét is kézben tartotta. Az amerikai nemzetbiztonsági érdekeket is érintő ügyletet jóvá kellett hagynia több washingtoni hivatalnak, köztük a külügyminisztériumnak is, amelyet akkor Hillary Clinton irányított.

Támogathatják külföldi kormányok a Clinton Alapítványt

Nagyvilág2015.04.16, 10:08

Hillary Clinton elnökjelölti kampánya ellenére fogad el külföldi kormányoktól adományokat a férje által 2001-ben létrehozott alapítvány, de csak hat olyan államtól, amelyik már eddig is támogatta.

Clinton felesége komolyan gondolja: elnök akar lenni!

Life.hu2015.04.13, 17:13

Hillary Clinton vasárnap hivatalosan is bejelentette, hogy indulni fog az Egyesült Államok 2016-os elnökválasztásán.

Hillary Clinton lehet Amerika következő héjája

Nagyvilág2015.04.12, 21:42

Most már biztos: 2016-ban Amerika megválaszthatja első női elnökét, Hillary Clinton ugyanis indul a posztért. A volt first lady, New York-i szenátor és külügyminiszter vasárnap hivatalosan is bejelentette szándékát. A politikus már megkezdte a kampányát, amelynek egyik fő feladata, hogy lemossa róla a külügyminiszterként elkövetett hibáit. Azzal ugyanis még senkit nem választottak elnökké, hogy a nők között nagy a támogatottsága.

Kiderült, miért lett véres Clintonék ágyneműje

Life.hu2015.04.10, 10:43

Több öltéssel kellett összevarrni Bill Clinton fejét, miután Hillary Clinton tudomást szerzett a Monica Lewinskyvel folytatott viszonyáról, és válaszként hozzávágott egy könyvet – állítja egy frissen megjelent, botrányszagú könyv.

Menő! Dobó Kata retró fotón pózol Bill Clintonnal

Life.hu2015.01.27, 13:34

A színésznő közösségi oldalán nosztalgiázott és megosztotta az egykori amerikai elnökkel közös fotóját, ahol éppen kezelnek egymással.

A kitiltás örökre szólhat

Itthon2014.10.19, 07:00

Örökre kitilthatják az Egyesült Államokból a korrupcióval gyanúsított magyar üzletembereket és közszereplőket - erről a listáról valószínűleg nem lehet lekerülni - mondta el az Origónak Simonyi András. A volt washingtoni nagykövet szerint Magyarország nagyon veszélyes játékot játszik, amikor az USA-val folytat diplomáciai csatározást - a harc legvalószínűbb következménye a teljes elszigetelődés lesz, ami kemény gazdasági következményekkel járhat.

Máris megmutatta kislányát Chelsea Clinton: Cuki fotó!

Life.hu2014.09.28, 11:02

Ahogy arról korábban a Life.hu beszámolt, amerikai idő szerint nem sokkal pénteken éjfél után megszületett Chelsea Clinton első gyermeke. A kisbaba a Charlotte Clinton Mezvinsky nevet kapta, tette közzé a Twitteren Bill Clinton lánya. Azóta pedig az első fotó is világot látott.

Megszületett a Clinton bébi

Life.hu2014.09.27, 12:43

Amerikai idő szerint nem sokkal pénteken éjfél után megszületett Chelsea Clinton első gyermeke. A kisbaba a Charlotte Clinton Mezvinsky nevet kapta, tette közzé a Twitteren Bill Clinton lánya.     

Nagypapa lett Bill Clinton

Nagyvilág2014.09.27, 11:45

Életet adott első gyermekének Chelsea Clinton. Bill Clinton volt amerikai elnök, valamint Hillary Clinton volt first lady és külügyminiszter lánya maga jelentette be az örömhírt szombaton Facebook-oldalán.

Mindenórás kismama a Clinton lány – Mégis rendezvényekre jár!

Life.hu2014.09.24, 14:23

Hatalmasra kerekedett Chelsea Clinton pocakja, aki – édesapja szerint is – bármikor életet adhat első gyermekének.

Bill Clinton a legnépszerűbb amerikai elnök

Nagyvilág2014.06.15, 17:35

A Lewinsky-botrány ellenére messze őt kedvelték a legjobban az amerikaiak.

Csak egy ribanc vagy, semmi más

Nagyvilág2014.05.16, 16:04

Monica Lewinsky az elmúlt másfél évtizedben úgy próbált meg normális életet élni, hogy közben vele maradt a 22 éves korában ráaggatott címke: ő volt, és mai napig ő az a nő, aki elég buta és törtető volt ahhoz, hogy orálisan kielégítse az Egyesült Államok elnökét. Ezzel ő lett az első ismert áldozata egy új jelenségnek, az ilyen típusú megbélyegzésnek. Most éppen emiatt is törte meg a tízéves hallgatást.

Megszólalt Bill Clinton egykori szeretője

Life.hu2014.05.07, 14:59

Monica Lewinsky több év hallgatás után újra beszélt a Bill Clinton egykori amerikai elnökkel folytatott viszonyáról.

"Én. Magam. Mélyen. Sajnálom."

Nagyvilág2014.05.07, 11:17

Monica Lewinsky hosszú idő után nyilvánosságra lép. Sajnálja, ami közte és Bill Clinton volt elnök között történt.

Babát vár Chelsea Clinton

Life.hu2014.04.18, 15:56

Első gyermekét várja a volt amerikai elnök lánya.

Bill Clinton nagyapa lesz

Nagyvilág2014.04.18, 06:13

A volt elnök szerint a felesége, Hillary Clinton jobban vágyik a nagymamaságra, mint az elnökségre.

Meglepően könnyű végigcsinálni egy népirtást

Nagyvilág2014.04.07, 12:37

Húsz évvel ezelőtt a ruandai hutuk száz napon senkitől és semmitől sem zavartatva gyilkolhatták tuszi honfitársaikat. Nagyjából 800 ezer áldozatig jutottak. A nyugati hatalmak az elmúlt években nagyon sokszor sajnálkoztak a történtek miatt, több bizonyíték van azonban arra, hogy a népirtás idején tudták, hogy mi zajlik Ruandában, mégsem tettek semmit. Mi kell ahhoz, hogy zavartalanul kiirtsák egy ország lakosságának az egytizedét? Meglepően kevés.

Viszonya volt Beyoncénak és Obamának?

Life.hu2014.02.11, 12:53

Az énekesnő most megtudhatja, mit érzett korábban Liz Hurley, amikor hírbe hozták Bill Clintonnal.

Clinton és Obama is gratulált a meleg kosarasnak

Sport2013.04.30, 07:22

Nagy visszhangot keltett hétfőn Washington-szerte, hogy Jason Collins veterán kosaras az észak-amerikai profi ligák történetében első sportolóként nyilvánosan felvállalta homoszexualitását. Az NBA ismert játékosának a Twitter közösségi oldalon törvényhozók sora fejezte ki elismerését, és Barack Obama elnök is felhívta őt telefonon, hogy támogatásáról biztosítsa.

Készen állunk Hillaryre

Nagyvilág2013.01.29, 16:12

A legnépszerűbb politikus, nem mellesleg a legnépszerűbb exelnök felesége. És most a főnöke is olyan csodálattal nézett rá nagy nyilvánosság előtt, ami megmagyarázza, hogy a legfrissebb felmérések szerint miért Hillary Clinton lenne a legesélyesebb demokrata elnökaspiráns a 2016-os választásokon. Kérdés, hogy indul-e. A választási gépezet már készen áll.

Így nézett ki a világ egyik legbefolyásosabb asszonya 22 évesen

Life.hu2012.10.30, 23:57

Hillary Clinton, az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere október 26-án ünnepelte 65. születésnapját. Ezen a napon a LIFE magazin sosem látott fotókat hozott napvilágra a politikusnőről.

Aki szemtől szembe lehülyézheti az amerikai elnököt

Nagyvilág2012.09.24, 11:44

A gazdaság a lényeg, hülye! - ez a szállóigévé vált szlogen segítette győzelemre 1992-ben Bill Clintont. A korábbi elnök két tanácsadója most Barack Obamát próbálja segíteni egy hasonló üzenettel, amely a jelek szerint működik is. Az [origo] tudósítója találkozott Stan Greenberggel, a legendás páros egyik tagjával.

Obama farvizén úszna vissza a Fehér Házba Bill Clinton

Nagyvilág2012.09.23, 14:03

Szeretik a nők és a férfiak, az idősek és a fiatalok, és még a republikánus szavazók nagy részének is jó a véleménye róla. Bill Clinton népszerűbb, mint húsz évvel ezelőtti első elnökjelölése óta bármikor. A négy évvel ezelőtti torzsalkodás ellenére az idén Barack Obama is a karjába hullott, mert tudja, hogy Clinton népszerűsége eldöntheti az ő sorsát is - Clinton pedig élvezi, hogy az Obama-stáb tagjai politikai zseninek tekintik, így továbbra is megkerülhetetlen szereplője az amerikai politikának.

Bill Clinton jelöli újra Barack Obamát

Nagyvilág2012.07.30, 20:51

Az egykori amerikai elnök, Bill Clinton fogja hivatalosan is bejelenteni, hogy pártja, a Demokrata Párt Barck Obamát jelöli újra az Egyesült Államok elnöki posztjára. A még mindig nagyon népszerű korábbi elnök ezzel a pártja egységét is kifejezi majd a jelöltállító párttalálkozón.

Bill Clinton 10 kilót fogyott a vegán diétának köszönhetően

Life.hu2012.06.07, 22:52

Bill Clinton amerikai exelnök a 90-es években közismert volt egészségtelen étkezéséről: előszeretettel fogyasztott grillezett húsokat, sajtburgert, sült burgonyát és fagylaltos turmixokat. Miután azonban 2004-ben négyszeres bypassműtéten esett át, amit 2010-ben egy sztentbeültetés követett, a politikus úgy döntött, ideje odafigyelni az egészségére.

Unokája lesz a volt amerikai elnöknek - Lehet, hogy már nem éri meg, hogy láthassa

Life.hu2012.05.10, 10:21

Az Amerikai Egyesült Államok egykori elnöke, Bill Clinton még unokája születése előtt meghalhat.

Clinton: Ali erőt és tánclépéseket is hozott a bokszba

Archívum2012.01.18, 09:50

Január 17-én ünnepelte hetvenedik születésnapját minden idők egyik legnagyobb ökölvívója, Muhammad Ali. A nehézsúlyú vb-övet háromszor is megszerző Alit az Egyesült Államok exelnöke, Bill Clinton is méltatta a BBC televíziójában.

Televíziós tudósító lesz Chelsea Clinton

Nagyvilág2011.11.14, 15:07

A "Making a Difference" hírműsor tudósítójaként dolgozik a jövőben Bill Clinton lánya - jelentette be hétfőn az NBC amerikai televíziós csatorna.

Hillary születésnapos

Life.hu2011.10.26, 00:27

Ma ünnepli hatvannegyedik születésnapját az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere, Hillary Clinton.

Hírességek és politikusok emlékeztek Steve Jobsra

Techbázis2011.10.17, 10:28

Szilícium-völgyi hírességek, politikusok és vállalatvezetők emlékeztek vasárnap Steve Jobsra, az Apple nemrég elhunyt társalapítójára a Stanford Egyetem kampuszán lévő templomban tartott zártkörű megemlékezésen.

Bin Laden halála után nyugati politikusok az emberek győzelméről beszélnek

Nagyvilág2011.05.02, 09:28

Amerika és a világ polgárainak győzelméről beszélnek politikai vezetők Oszama bin Laden halála után. George W. Bush nagy jelentőségű eredménynek minősítette bin Laden megsemmisítését. Bill Clinton szerint a terroristavezér halála a világ összes emberének győzelmével ér fel. Michael Bloomberg polgármester szerint a New York-iak csaknem tíz évet vártak erre a hírre, mások szerint azonban túl késő, mert "bin Laden van minden sarkon".

Clinton váratlan megszólalása segítheti Obama adóreformját

Nagyvilág2010.12.11, 00:03

Bill Clinton korábbi amerikai elnök támogatta Barack Obamát az adóreform-elképzeléseiben - írta a Reuters. Az ellenzékkel kötött alkut saját párttársaival is el kell fogadtatnia az elnöknek, s ebben segíthet elődje.

Lehengerlő vb-pályázattal rukkoltak elő az amerikaiak

Sport2010.12.02, 14:50

Morgan Freemant és Bill Clintont is bevetette a 2022-es focivébére pályázó Egyesült Államok a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség szerdai meghallgatásán. A sztárokon kívül számokat is bevetettek az amerikaiak, milliárd dolláros bevételt és átlagban 76 ezres stadionokat ígérve. A FIFA csütörtökön a 2018-as vb-pályázatokat hallgatja meg, majd dönt a két torna helyszínéről.

Clinton is az amerikai focivébé-rendezés mellett

Sport2010.11.09, 07:07

Bill Clinton, az Egyesült Államok korábbi elnöke is részt vesz azon a december elsején sorra kerülő prezentáción, amellyel hazája kandidál a 2022-es labdarúgó-világbajnokság megrendezésére.

Eltűnt az atomkód Clinton idejében

Nagyvilág2010.10.22, 00:38

Hónapokra nyoma veszett az amerikai atomcsapás indításához szükséges kódnak Bill Clinton elnöksége idején - derül ki egy korábbi magas rangú katonatiszt könyvéből. A tiszt szerint az elnök valószínűleg nem is tudott róla, hogy a kód eltűnt.

Férjhez ment Bill Clinton lánya

Nagyvilág2010.08.01, 09:19

Chelsea Clinton és választottja, Marc Mezvinsky befektetési bankár szombaton Rhinebeck városkában házasodott össze. Barack Obamát nem hívták meg a többmillió dolláros, szigorú biztonsági intézkedések mellett megtartott esküvőre.

Obamát nem hívták meg Chelsea Clinton esküvőjére

Nagyvilág2010.07.29, 07:21

Nem hívták meg Barack Obama amerikai elnököt Chelsea Clinton, Hillary Clinton jelenlegi külügyminiszter és Bill Clinton egykori elnök lányának esküvőjére. Obama szerint mindez érthető, mert "senki sem szeretne két elnököt egy esküvőn".

Clinton rekedtre ordította magát Donovan góljánál

Archívum2010.06.24, 15:41

Az ünnepléskor hangját vesztette Bill Clinton korábbi amerikai elnök, amikor szerdán a helyszínen tekintette meg a dél-afrikai világbajnokságon szereplő amerikai labdarúgó-válogatott Algéria elleni győztes mérkőzését.

Bill Clintonba törölte a kezét Bush

Nagyvilág2010.03.25, 16:04

Bill Clintonba törölte a kezét George W. Bush - szúrta ki a Guardian brit lap. A két egykori amerikai elnököt Barack Obama jelenlegi elnök kérte fel arra, hogy segítsenek a haiti földrengés áldozatain adományok gyűjtésével, ezért utaztak a haiti fővárosba.

Szívműtéten esett át Bill Clinton

Nagyvilág2010.02.12, 00:14

Két értágító csövet helyeztek el Bill Clinton korábbi amerikai elnök szívében, miután a Haiti megsegítésén fáradozó politikust mellkasi fájdalmakkal vitték az egyik New York-i kórházba csütörtökön. Egyik tanácsadója szerint jól van, és hamarosan újra Haitire fog koncentrálni.

Gigantikus Clinton-szobrot avattak Koszovóban

Nagyvilág2009.11.02, 13:11

Három és fél méteres Bill Clinton-bronzszobrot avattak Koszovóban. Az egykori amerikai elnököt  a Szerbia elleni NATO-bombázások miatt tartják hősnek a koszovói albánok, őt azonban annyira meglepte a szobor, hogy még feleségének is fotóval akarta bizonyítani: tényleg van ilyen a világon.

Részeg Jelcinről is mesélt titkos interjúkon Bill Clinton

Nagyvilág2009.09.29, 15:09

A Lewinsky-ügyről, George W. Bushról és Borisz Jelcinről is mesélt Bill Clinton volt amerikai elnök olyan interjúkon, melyek felvételeit elrejtve tartotta. Nem tudta azonban, hogy készültek másolatok is, melyek most könyv formában meg is jelentek.

Észak-Korea elengedte az amerikai újságírókat

Nagyvilág2009.08.05, 07:17

Sikerrel járt Bill Clinton korábbi elnök észak-koreai akciója: az állami hírügynökség bejelentette, hogy Kim Dzsong-il legfőbb vezető kegyelmet adott a két, márciusban elfogott és 12 évi kényszermunkára ítélt amerikai újságírónak. Clinton személyesen találkozott Kimmel. Az amerikai exelnöknek viszonylag jó kapcsolatai voltak az észak-koreai rezsimmel, utoljára az ő elnöksége idején járt külügyminiszter Phenjanban.

33 ezerszer nevettek politikusokon

Tévé2009.06.01, 23:26

A korábbi műsorától búcsúzó, de jobb sávba kerülő Jay Leno 1992 óta nagyjából 33 ezerszer szólt be politikai vezetőknek.

Pompomlányként szerez befektetőket Haitinek Clinton

Nagyvilág2009.05.19, 01:57

Haiti különmegbízottja lesz Bill Clinton, a Egyesült Államok egykori elnöke. Befektetőket és segélyezőket akar a kontinens legszegényebb országába vonzani. Az ENSZ Haiti pompomlányának szánja Clintont.

Mundell: Politikusok és bankárok a válság felelősei

Gazdaság2009.03.20, 15:15

Egy Nobel-díjas közgazdász szerint amerikai bankárok, üzletemberek és politikusok tehetők felelőssé a pénzügyi válság kirobbanásáért, illetve súlyossá válásáért.

Elaltatták Zoknit, Clintonék korábbi macskáját

Nagyvilág2009.02.21, 11:02

Címoldalán számol be a CNN online kiadása arról, hogy elaltatták azt a Socks (Zokni) nevű macskát, amelyet Bill Clinton elnöksége idején a Fehér Házban lakott az elnöki családdal együtt. A család közleményt is kiadott a macska halála után.

Hillary Clinton a Lewinsky-botránnyal viccelődött eskütételekor

Nagyvilág2009.02.03, 09:22

Hillary Clinton amerikai külügyminiszter a Monica Lewinsky-botránnyal viccelődött férje, Bill Clinton exelnök jelenlétében, amikor hétfőn letette a hivatali esküt. Amerikai diplomaták szerint Clinton első külföldi útja a Távol-Keletre fog vezetni.

Nem az ígéretekből lett a történelem

Nagyvilág2009.01.22, 11:32

Volt köztük, aki ikonná nemesedett, volt, aki kétségtelen érdemei és néhány hibája mellett is leginkább csak "rendes fickóként" maradt meg az amerikaiak emlékezetében, és volt, aki eltékozolta lehetőségeit - az [origo] megnézte, hogy az elmúlt ötven év izgatottan várt amerikai elnökei mennyiben váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Három elnök, három korszak, háromféle eredmény.

Volt elnökökkel és Bushsal ebédelt Obama

Archívum2009.01.07, 20:19

A még élő három volt amerikai elnökkel és a hivatalt jelenleg betöltő George Bushsal ebédelt együtt Barack Obama szerdán a Fehér Házban. Hasonló találkozók ritkán jönnek össze, a mostanit az elnöki posztot január 20-án elfoglaló Obama kezdeményezte. Az ebédet zárt ajtók mögött tartották.

Előző
  • 1
  • 2
Következő