áruház
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gazdaság
- kiskereskedelem
- Tesco
- vásárlás
- krimi
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Előzetesben a dabasi rabló
A Dabasi Rendőrkapitányság rablás miatt folytat nyomozást egy 21 éves helyi férfi ellen, aki vasárnap rabolt egy dabasi áruházból. A bíróság elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.
Nemsokára már vidéken is vehet IKEA bútort
A 2015-ös piaci irányváltás óta Európában egymás után nyílnak az IKEA kisebb áruházai, az úgynevezett pop-up store-ok, legutóbb Zürich-ben, de már több kisáruház működik Kanadában, Norvégiában, az Egyesült Királyságban, de még Japán és Kína nagyvárosaiban is.
- címkék:
- áruház
- IKEA-áruház
- Ikea
- Címkefelhő »
Kétezer lakást épít boltjai fölé az Aldi
Egyre nagyobb gond Európa nagyvárosaiban beépíthető telket találni, így az önkormányzatok is vonakodva adnak ki engedélyt az egyemeletes áruházaknak. Azonban most az Aldi úgy döntött, hogy 2 ezer lakást épít a boltjai fölé.
Minden idők tíz legmenőbb IKEA terméke
Az IKEA napjaink egyik legnépszerűbb bútoráruháza. Azonban a svéd márka gyászol az alapítóatya, Ingvar Kamprad halála miatt. A szomorú esemény miatt összegyűjtöttük, hogy a cég mely termékei a legnépszerűbbek Magyarországon és a nagyvilágban.
- címkék:
- Ingvar Kamprad
- áruház
- bútor
- Ikea
- Címkefelhő »
Kora délután zárnak az üzletek december 24-én
December 24-én, vasárnap az üzletek legkésőbb 14 óráig tarthatnak nyitva, de a kereskedők dönthetnek arról is, hogy korábban zárnak, vagy ki sem nyitnak. December 31-én, vasárnap is maguk határozhatják meg a nyitvatartás rendjét - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-vel.
- címkék:
- áruház
- nyitvatartás
- szenteste
- Címkefelhő »
A SPAR két üzletet nyitott újra
Összesen közel 3 milliárd forintból modernizálta a tatabányai INTERSPAR áruházat és a bicskei szupermarketet a SPAR Magyarország. A 17 éve megnyitott, most kívül-belül megszépült, és bővülő szolgáltatásokkal újranyitó tatabányai hipermarketet holnaptól vehetik birtokukba a vásárlók. Ugyanezen a napon nyitja meg kapuit a megújult bicskei szupermarket is.
Fogóval vágta le a lopásgátlót
Az Oroszlányi Rendőrkapitányság lopás miatt folytat eljárást egy 46 éves környei nő ellen, aki egy helyi áruházból lopott.
- címkék:
- Oroszlány
- lopás
- áruház
- fogó
- Címkefelhő »
Robotokra cserélné az árellenőreit a Walmart
Nem a dolgozók számának csökkentésre jelenti a célt.
Így csökkentené a kasszások számát a Tesco
Pénztárosokat nem igénylő boltok létrehozásával próbálkozik a vállalat.
- címkék:
- áruház
- pénztáros
- Tesco
- Címkefelhő »
Tizennyolc áruház zárt be szombaton a Tesco-dolgozók sztrájkja miatt
Összesen 18 áruház (öt hipermarket és 13 kisbolt) zárt be a munkavállalók sztrájkja miatt szombaton – közölte a Tesco. Az országban működő 206 áruházból jelenleg 188 van nyitva és tizennyolcat azért zártak be, mert azokban "nem biztosított a vásárlók megfelelő színvonalú kiszolgálása".
- címkék:
- sztrájk
- áruház
- Tesco
- Címkefelhő »
Nem történt diszkrimináció a székelyföldi román vásárló ügyében
A román országos diszkriminációellenes tanács megállapította, nem történt hátrányos megkülönböztetés a székelyudvarhelyi áruházi ügyben, amikor egy román férfi azt állította, azért nem akarták kiszolgálni, mert nem beszélt magyarul - közölte szerdán a román hatóság.
- címkék:
- Románia
- vásárlás
- áruház
- diszkrimináció
- Címkefelhő »
Beálltak egy önkiszolgáló kasszához, és elfelejtettek mindent lehúzni
Azt hitték, nem látja őket senki. Keresik őket a rendőrök.
- címkék:
- lopás
- áruház
- rendőrség
- Címkefelhő »
Csődhullámtól szenved az amerikai kiskereskedelem
Rekord léptékben jelentenek csődöt az amerikai a kiskereskedelmi láncok, ahogy egyre nagyobb nehézséget okoz felvenni a versenyt a gyorsan terjedő online vásárlással.
- címkék:
- USA
- kiskereskedelem
- áruház
- online
- Címkefelhő »
Használhatósági fejlesztéseket kapott a Play Áruház
Az androidos eszközeiken a Play Áruházat a mai napon már megnyitott mobilozóknak feltűnhetett, hogy szép csendben teljes ráncfelvarráson esett át az Android hivatalos programboltjának „Saját alkalmazások és játékok" oldala. Arról a felületről van szó, ahol többek közt a telepített alkalmazások frissítései találhatóak.
- címkék:
- android
- áruház
- Play
- Címkefelhő »
Két tucat áruházat újít fel a Spar
Az idén több mint 23 milliárd forint értékű üzletfejlesztési beruházást tervez a Spar Magyarország. A cég szerdán Zalaegerszegen nyitotta újra a több mint egymilliárd forintból korszerűsített Interspar áruházát. További 24 követi.
- címkék:
- beruházás
- áruház
- felújítás
- Spar
- Címkefelhő »
Áruház WC-jében halt meg egy férfi
Egy birminghami Tescóban esett össze egy 30-as éveiben járó férfi. Az életét már nem tudták megmenteni.
- címkék:
- Birmingham
- áruház
- Tesco
- Címkefelhő »
A Balatonnál erősít az Aldi
A Balaton környékén erősít az Aldi. Június közepétől már nyolc Aldi lesz a Balatonnál. Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. Balatonfüreden és Szántódon is új áruházat nyit.
- címkék:
- Balaton
- áruház
- Aldi
- Címkefelhő »
6 mentő vonult ki egy budaörsi áruházhoz súlyos ételmérgezés miatt
Elég sűrű éjszakája lehetett annak a 20 embernek, akiket kedd éjjel kellett kórházba szállítani a munkahelyükről. A hírek szerint a konyhán kapott étellel voltak gondok.
- címkék:
- kórház
- ételmérgezés
- áruház
- étel
- mentő
- Címkefelhő »
Fehérneműre vetkőztettek a biztonsági őrök egy fiatal anyukát egy Szegeden
Bugyira és melltartóra kellett kellett vetkőznie egy fiatal orvos anyukának egy szegedi áruházban, miután a biztonsági őrök szerint gyanúsan viselkedett. A fogyasztóvédelem szerint nem történt jogsértés, az áruház pedig nem kért elnézést a történtekért.
Így kell a kanapéról a fa alá juttatni az ajándékot
Idén több mint 2,8 millió magyar internetező vásárolt hazai portálon, s 833 ezren külföldi online áruházból. Nem csoda, hogy ekkora népszerűségnek örvend a netes rendelés: a kanapéról tudjuk megvenni, és a fa alá juttatni a karácsonyi ajándékot.
Megújult a Google Play áruház
Átalakításon esett át az androidos vásárlói központ, a változtatás fokozatosan jut el a felhasználókhoz.
Égi jel? Vastag Csaba feje felett glória világított
Az X-Faktor győztese vásárlás közben vette észre, hogy feje fölött különös jel világít.
- címkék:
- Vastag Csaba
- áruház
- X-Faktor
- lámpa
- jel
- fej
- glória
- Címkefelhő »
Áruház kerítésébe rohant egy autó
Belerohant egy áruház kerítésébe egy személyautó szerda délelőtt Isaszegen, a balesetben egy ember megsérült - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem.
A magyar kistermelőket népszerűsítik a szállodások, éttermesek körében
A magyar kistermelőket népszerűsítik a szállodások, éttermesek körében
- címkék:
- Magyarország
- áruház
- bolt
- Metro
- Címkefelhő »
Elítélték a Silk Road alapítóját
Elítélték a Silk Road alapítóját: mind a hét vádpontban bűnösnek találták, életfogytig tartó börtönbüntetésre számíthat.
- címkék:
- Ross Ulbricht
- áruház
- drog
- fegyver
- Silk Road
- Címkefelhő »
Ez igen! Így lepte meg vásárlóit egy karácsonyi előadással egy német áruház
Hónapig készültek rá a német áruház dolgozói, hogy a vásárlókat egy jópofa performansszal örvendeztessék meg a közelgő ünnep kapcsán. Még a pénztágép is a Jingle Bells dallamára csipogott. Szenzációs videó!
Kivéreztetnék a külföldi áruházláncokat
Az élelmiszerlánc-felügyeleti díjak brutális emelése, a vasárnapi zárva tartás, a világörökség területén működő boltok bezárása mellett megtiltanák a nagyobb üzletláncoknak, hogy napi fogyasztási cikkeket áruljanak, ha két egymást követő évben veszteségesek – a kormány szándékaiból az rajzolódik ki, hogy a külföldi áruházláncokat el kell lehetetleníteni. Ezek közül még csak a felügyeleti díjat is tartalmazó jövő évi adócsomagot fogadta el az Országgyűlés, de a többi törvényjavaslat már a parlament előtt van.
Új áruházat nyitott az Amazon
- címkék:
- vásárlás
- áruház
- 3D
- 3D nyomtatás
- webshop
- Amazon
- Címkefelhő »
Túl sokat költött? A bejgli illata a hibás
Takarékos karácsonyra készült, mégis túlköltekezett? Kiflit és tejet akart venni reggelire, és most van egy új pizsamája, olívaolaja, akciós ütvefúrója, olvasószemüvege és családi kiszerelésű mentolos cukorkája is? A gyerek már megint megtalálta a csokoládét? Mindez nem véletlen: az áruházakat úgy rendezik be, hogy minél többet költsünk. Összegyűjtöttük a legfontosabb trükköket.
Budapest szerepel egy brit karácsonyi reklámban
Romantikus történet, csodaszép ruhák és a kivilágított főváros - mesés videót forgatott a Debenhams fővárosunkban.
Jöhettek volna előbb, de azért nem hülyék
Jelentősen megváltozik idén a Magyarországon működő elektrotechnikai cikkeket árusító webáruházak közötti verseny: nemcsak a MediaMarkt indította el webboltját a közelmúltban, de rövidesen az Amazon is megérkezik a magyar piacra. Lehet-e keresnivalójuk új szereplőknek a magyar webáruházak között, és kell-e félniük a már működő cégeknek az új versenytársaktól?
Célegyenesben az online Tesco
A Tesco weboldalán már lehet regisztrálni a hamarosan induló online áruházába, a jelentkezőket pedig értesíteni fogják, mikortól lesz elérhető a lakhelyükön a szolgáltatás.
- címkék:
- vásárlás
- áruház
- online
- Tesco
- Címkefelhő »
Boltba zárva szilveszterezett egy idős nő
Míg mások tűzijátékot néztek és buliztak, egy francia nagymama a szupermarket fogságában volt kénytelen köszönteni az újévet.
A Tescóé a magyar GDP százada
A Századvég kutatása szerint az áruházláncnak közel 30 ezer munkahely köszönhető Magyarországon.
Hitelből oldhatja meg az átszervezést az eladósodott Praktiker
Sikerült hitelt szereznie a német Praktiker áruházláncnak az átszervezésre. Az adósságokban fuldokló társaság a "barkácsáruházak Ikeája" modelltől vár sikert.
- címkék:
- céghírek
- áruház
- átszervezés
- Praktiker
- Címkefelhő »
Kisáruházakat nyitna a Praktiker Magyarországon
A romló eredmények ellenére sem tervezi áruházak bezárását a Praktiker Magyarországon, sőt a cég két kisebb alapterületű áruházat nyitna még az idén.
- címkék:
- céghírek
- áruház
- Praktiker
- Címkefelhő »
Magyar áruházakba csatornázná a családi pótlékot a kormány
Fontolgatja a kormány, hogy a családi pótlékot az élelmiszer-vásárlásra fordítható Erzsébet-utalványokban adnák oda az embereknek. Ez az egyelőre alig 100 milliárd forintos éves utalványforgalmat a többszörösére növelné, és jól járnának az Erzsébet-utalvány elfogadására feljogosított boltok. Bár az utalványokkal a rezsit nem tudnák fizetni a családok, az elképzelés melletti egyik érv az, hogy a kocsmákban is nehezebb lenne elkölteni a gyerekek utáni juttatást.
Nyálas zöldségek és szalmonellafertőzés - Így védekezz az áruházi baktériumokkal szemben
A vegyszermaradványok, rovarirtók vagy a déligyümölcsök héjának bevonatai igen károsak az egészségünkre, de nem a legrosszabbak, amiket az áruházban lévő, vitamindús zöldségeken és gyümölcsökön találhatunk. Ezek a termékek köztudomásúan egészségesek, de ha nem figyelünk, többet ártunk vele magunknak, mint amennyi vitamint magunkhoz veszünk belőlük - például összeszedhetünk egy kiadós fertőzést.
Törvény híján vitatkozik az Auchan és a GVH, hogy hungarikum-e a pilóta keksz
Még folyamatban vannak azok a GVH-eljárások, amelyek egyes termékek magyar termékként való és a hatóság szerint megtévesztő reklámozása miatt indultak. Az egyik áruházlánc vitatja, hogy a hungarikum szó használata törvénysértő lenne, mert még nincs készen az erről szóló törvény. A parlament menetrendje szerint az ősszel nem is lesz kész.
Ősszel nyílik Európa első tesztáruháza Budapesten
Várhatóan szeptemberben nyílik Európa első tesztáruháza, ahol egy internetes regisztráció után a vásárlók tesztelhetik a cégek terméketi. A budapesti üzletben a csomagolt élelmiszerektől kezdve, kozmetikai termékeken át műszaki cikkig széles lesz a választék a tagok számára.
- címkék:
- teszt
- áruház
- kérdőív
- vásárló
- Címkefelhő »
Naponta 1,8 milliárd forint bevétele volt a Tescónak tavaly
A Tesco a múlt évben 666,5 milliárd forintos bevételt ért el - derül ki az áruházlánc beszámolójából, amely szerint a forgalom a gazdaság élénkülésére utal.
"Ha magyar, ha német, ha francia, ugyanazt a szemetet adják" - vásárlók a magyar és külföldi termékekről
Mindegy, hogy magyar-e, a lényeg, hogy jó legyen az ár/érték arány - az [origo] által megkérdezettek többsége ez alapján választ, amikor boltba megy. A Gazdasági Versenyhivatal három üzletlánc ellen indított eljárást, mert arra gyanakszik, hogy nem magyar termékeket tűntettek fel magyarként. Az [origo]-nak nyilatkozók többsége szerint itthon nincs kultúrája a magyar termékek vásárlásának, de találkoztunk olyan tudatos fogyasztóval is, aki először a magyar cikkeket keresi, és ha nem talál ilyet, akkor valamelyik szomszéd országból származót választ.
Eljárást indított az Aldi, az Auchan és a Spar ellen a GVH
A Gazdasági Versenyhivatal feltételezése szerint három áruházlánc - az Aldi, az Auchan és a Spar -, és a CBA-hálózathoz tartozó Hansa-Kontakt Kft. a fogyasztókat megtévesztő módon magyar termékként népszerűsítette különböző árucikkeit, ezért eljárást indított a cégek ellen. Az eljárás lefolytatására három hónapja van a hatóságnak, utána születhet döntés.
Tűz volt egy szentendrei áruházban
A szentendrei Interspar áruház két dolgozóját kórházba vitték füstmérgezéssel, miután tűz ütött ki az üzletben. A lángokat megfékezték.
"Érezhető lesz az árak emelkedése" - interjú Per Bankkel, a Tesco vezérigazgatójával
A Tesco igazságtalannak tartja a válságadót, és külföldi lobbierejét is beveti ellene, de ettől függetlenül hosszú távra tervez Magyarországon, és folytatja a terjeszkedést - mondta az [origo]-nak adott interjújában Per Bank, a brit cég magyarországi leányvállalatának vezérigazgatója. Bank szerint a tavalyi rossz időjárás miatt a teljes kiskereskedelmi szektorban emelkednek az alapvető élelmiszerek árai is. A kérdéseinkre e-mailben válaszoló cégvezető azt mondja, hogy az üzletek nyitva tartásának vasárnapi tilalma több ezer fős elbocsátáshoz vezetne, azt pedig tagadja, hogy kemények lennének a beszállítóikkal.
"Nem kell szitkozódni az előttem álló miatt" - vásárlók az önkiszolgáló kasszákról
Kedvelik az önkiszolgáló kasszákat az [origo] által megkérdezett vásárlók. A Dunakeszi és Fót közötti Tescóban van Magyarországon elsőként lehetőség az önkiszolgáló fizetésre, amelynek legnagyobb előnye, hogy nem unalmas a sorban állás. Az első hétvégén a forgalom több mint 20 százalékát már ezek a kasszák bonyolították.
- címkék:
- kiskereskedelem
- vásárlás
- áruház
- Tesco
- Címkefelhő »
Napi Gazdaság: Átalakították a Electro Worldöt
Önálló vállalkozás lett az Electro World Kft. 12 áruháza és létrehoztak egy vagyonkezelő holdingot is - írja a Napi Gazdaság szerdai számában.
Tesco: A magyar piac még nem megfelelő a webáruház indítására
Bár Lengyelországban és Csehországban jövőre elindítja online áruházát a Tesco, Magyarországon még várni kell az áruházlánc webáruházára.
Magyar Nemzet: A munkaügyi felügyelet vizsgálatot indított a tescós bérkifizetések miatt
A munkaügyi hatóság vizsgálja a Tesco áruházait, mert az egyik szakszervezet szerint az áruházlánc pénztárosai nem kapták meg a törvényben előírt, úgynevezett szakmaibér-minimumot - írja a Magyar Nemzet. Az áruházlánc álláspontja szerint a hatályos jogszabályok szerint nem kötelező alkalmazni a bérminimumot a pénztárosok esetében.
"Szójakukac vagy virsli, nagyon nem mindegy" - interjú az élelmiszer-biztonság felelősével
Az élelmiszer-biztonság akkor működik jól, ha a vásárlók nem tudnak róla, azaz nincsenek botrányok, mert a rendszer az előtt kiszűri a szennyezett termékeket, mielőtt azok eljutnak a polcokra - mondta az [origo]-nak Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, országos főállatorvos. Kardeván szerint dolgoznak azon is, hogy aki virslit szeretne venni, az ne szójával kevert virsliutánzatot kapjon az üzletben, a bortörvényt pedig át kell írni.
Hűsölni járnak a vevők a bevásárlóközpontokba
A rekkenő hőség alapvetően változtatta meg a vásárlási szokásokat, a vevők kora reggel és késő délután, illetve, ha van lehetőség rá, akkor este keresik fel a boltokat. Sokan vannak, akik vásárlási szándék nélkül, csak a kintinél alacsonyabb hőmérséklet miatt térnek be a légkondicionált üzletekbe, a slágertermékek pedig az ásványvizek, az üdítőitalok és a fagylaltok.
Több tonna szennyezett szőlőt találtak magyar diszkontokban
Májusban több magyarországi áruházban is növényvédőszerrel szenyezett csemegeszőlőt talált hatóság, az elmúlt héten több mint hat tonnát.
A Tesco harminc új üzletet nyitna Magyarországon
Az elmúlt üzleti évben 10 százalékkal növelte eredményét a világszerte 4300, Magyarországon több mint 100 áruházat működtető Tesco. A cég az idén folytatja a terjeszkedést, Magyaországon harminc új üzlet létesítését tervezi.
Többmilliós büntetés a Tescónak megtévesztő akciók miatt
A Gazdasági Versenyhivatal nyolcmillió forintos bírságot rótt ki a Tesco áruházláncra megtévesztő reklámok és akciók miatt.
A Praktiker Kelet-Európára fogja a gyenge szereplést
A kelet-európai piacok gyenge teljesítménye miatt csökkent a Praktiker eredménye.
Enyh�n dr�gult az [origo] v�s�rl�i kosara
Az augusztusi mark�ns �rcs�kken�s ut�n minim�lisan emelkedtek az �rak a Budapest k�zel�ben l�v� �ruh�zakban - der�l ki az [origo] legfrissebb k�rk�p�b�l. A t�bb mint hatvan �rucikket tartalmaz� kos�r �tlag�ra 1 sz�zal�kkal ment feljebb, ami arra utal, hogy a k�rd�ses term�kek eset�ben m�g mindig nem l�that� a j�liusi �faemel�s hat�sa.�A [origo] �ltal�feljegyzett �rakat megpr�b�ltuk �sszevetni az egyik hipermarket �ltal a k�l�nb�z� �ruh�zl�ncok �rainak �sszevet�s�t szolg�l�weboldal adataival, �m kider�lt, hogy az augusztus v�g�n ind�tott rendszerben t�bb mint egy h�nappal ezel�tt �rv�nyes �rak l�that�ak.
Kellemes meglepetést okoztak az élelmiszer-áruházak
Felemás várakozásokkal tekintettek a szakértők a költségvetés bevételeinek gyarapítását célzó júliusi áfaemelésre, az [origo] legfrissebb árkörképe arra utal, hogy azoknak lett igaza, akik szerint a fogyasztás folyamatos csökkenése miatt egyre szűkülő kiskeresdelemben nem igazán lehet majd érvényesíteni az adóváltozást. A felmérés szerint arról sincs szó, hogy a cégek több hónapon keresztül igyekeznek beépíteni áraikba az áfatöbbletet, sőt, kosarunk átlagértéke 7 százalékkal mérséklődött egy hónap alatt.
Felemás számok a kiskereskedelemből
Júniusban havi szinten növekedett a kiskereskedelmi forgalom, amire legutóbb januárban volt példa. Éves összevetésben azonban továbbra is gyengék az adatok, ráadásul a júliusi számok - az áfaemelés keresletszűkítő hatása miatt - várhatóan még rosszabbak lesznek.
Lengyelországtól is búcsúzhat az Electro World
Lengyel lapértesülések szerint veszteségei miatt kivonulhat Lengyelországból is az Electro World. Az elektronikai termékeket árusító kiskereskedelmi hálózat május végén vált meg magyarországi áruházaitól.
Kiürültek a boltok az áfaemelés miatt
Néhány kereskedelmi láncnál 10-20 százalékkal vetette vissza a forgalmat a júliusi áfaemelés - írja a Népszabadság.
- címkék:
- kiskereskedelem
- áfa
- áruház
- CBA
- Címkefelhő »
Szinte mindennek új ára van a boltokban
Boltbezárásokkal, éjszakai munkával és az informatikai rendszer átalakításával oldják meg az üzletláncok a július 1-jétől érvénybe lépő áfaemelést. Az [origo] kérdésére mindenhol elmondták, hosszú hetekig tartott az átállás, sok ezer terméket kellett csoportosítani és újraárazni.
- címkék:
- infláció
- kereskedelem
- vásárlás
- áruház
- Tesco
- Auchan
- CBA
- Címkefelhő »
Új forgatókönyvet írtak a vásárlók
A gazdaság számos területén meglepetéseket okozott a válság, a lakossági fogyasztás sem kivétel. Bár a kutatók eredetileg azzal számoltak, hogy a korábbinál olcsóbb, úgynevezett helyettesítő termékekre váltanak a fogyasztók a válság miatt, ám ezúttal nem jött be a számításuk. A vásárlók mennyiségben vásárolnak kevesebbet.
Állják a sarat a hipermarketek
A legfrissebb statisztikák szerint emelkednek a hazai élelmiszerárak. Mindazonáltal a Budaörsön és környékén lévő hipermarketekben készített [origo]-árkörkép szerint e kiskereskedők visszafogottan növelik áraikat. Az [origo]-kosár májusban 0,6 százalékkal drágult.
- címkék:
- kiskereskedelem
- árkörkép
- áruház
- Nielsen
- Címkefelhő »
Áruházi árkörkép újratöltve
Decemberben is összeállítottuk az [origo] bevásárlókosarát. Novemberhez képest valamivel nőtt a három különböző hipermarketben összerakott kosár értéke, ám a különbség minimális. Az előző hónapban ugyanakkor még bő 10 százalékos különbség volt végösszegek között, míg a decemberi felmérésben 10 százalék alá süllyedt a különbség.
- címkék:
- árkörkép
- hipermarket
- áruház
- Tesco
- Auchan
- Címkefelhő »
Tolongás az internetes áruházakban
Nem látszik a válság a webáruházak forgalmán. A internetes üzletek nagy keresletről számoltak be, igaz, a kiskereskedelmi szektor szóban forgó szegmense csak lassan fejlődik - írja a Népszabadaság.
Már 34 Tescóban lehet gázszerződést kötni
A Tesco-Globál Áruházak Zrt és a gas.hu közös értékesítési akciójának keretében a mai naptól kezdődően újabb 25 Tesco áruházban lehet kedvezményes gázszerződést kötni Magyarország első szabadon választható gázszolgáltatójával.
- címkék:
- Magyarország
- áruház
- akció
- gázszerződés
- Tesco
- Címkefelhő »
Ma adják át a zalaegerszegi Media Marktot
December 4-én 8 órakor Zalaegerszegen nyitja tizenhetedik hazai áruházát a Media Markt - tájékoztat a Napi Gazdaság.
Csődöt jelentett az Inku áruházlánc
Egy osztrák tartományi bíróságon kedden hivatalosan megindították a Magyarországon is érdekelt Inku lakberendezési áruház elleni csődeljárást.
Megint lesz tiltakozás a Tesco-raktár előtt
Pénteken ismét demonstrálnak a gazdák az áruházláncok (Penny Market, Tesco) raktárbázisa előtt. A korábbinál több szervezet támogatja az alacosny árak ellen tiltakozó termelőket - derül ki a Napi Gazdaságból.
Pécsre tart az Auchan
Az Auchan újabb egységeket nyit a jövőben, Maglódon már folyik az építkezés, a következő hipermarket pedig Pécsett kap helyet - derül ki a Világgazdaságból.
Kevesebbet költöttünk az áruházakban
Az augusztusban mért 1,4 százalékos csökkenés után szeptemberben 1,6 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom - közölte a KSH.
- címkék:
- kiskereskedelem
- KSH
- áruház
- Címkefelhő »
Országjárás Sanyikával
Egész évben erre készülünk, erre várunk. A szokásos éves nyaralásnak már a gondolatától is felvidulunk, felszabadulunk, megkönnyebbülünk kicsit. Tervezgetjük, mikor, merre, mennyiből. A folyamat megszokott, de idén valahogy mégis "minden más": először kelünk útra a babával... És olvasóink, akik valóban nem féltek útra kelni a babával, megosztották velünk történeteiket. Sanyika "saját maga" mesélte el kalandos utazásait a naplójának, s megosztotta azokat velünk is.
Új Auchan nyílt Miskolcon
Felépült az Auchan Borsod egy 26 hektáros kereskedelmi parkban, Miskolc keleti kapujában. Az új áruház 350 embernek ad munkát - közölte Gillemot Katalin, az Auchan munkatársa.
- címkék:
- Miskolc
- áruház
- park
- kapu
- Auchan
- Borsod vármegye
- Címkefelhő »
Nem lehet bugyira vetkőztetni a pénztárost
Az egyik nagy kereskedelmi lánc egyik áruházának szakszervezeti bizalmija néhány hete az ombudsmanhoz fordult kérdésével: tűrniük kell-e pénztárosaiknak, hogy 5000 forintot meghaladó műszakvégi hiány esetén fehérneműre vetkőztetve motozásnak vessék alá őket a biztonsági szolgálat tagjai? Az ombudman válasza: nem - írja a Népszava.
- címkék:
- ombudsman
- áruház
- bugyi
- Népszava
- Címkefelhő »
Nincs ok ünneplésre a Kenyér Világnapján
Bár ma van a kenyér világnapja, a magyar pékeknek nincs okuk az ünneplésre. Az energiaköltségek emelkedése és más tényezők legalább 10 százalékos áremelést indokolnának, de ez az áruházláncok miatt aligha lehetséges. Közben az alapanyag, a búza körül sincs minden rendben, a termény árfolyama - amely naponta változik - felére-harmadára esett.
Vállalta a hazai termények árusítását a CBA
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) gazdaasszony tagozata és a CBA Kereskedelmi Kft. Az együttműködés révén hazai gazdáknak, termelőknek nyújtanak lehetőséget arra, hogy áruik, amelyekkel nem tudnak a nagy áruházakban megjelenni, a magyar üzletláncon keresztül eljussanak a fogyasztókhoz - hangsúlyozta az aláírás alkalmából a MAGOSZ elnöke.
Akár a Metro-kártyát is ellenőrzi az APEH
Már arra is figyelni kell, hogy a Metro-kártyáját kinek adja kölcsön az ember. Az áruház nyilvántartása szerint ugyanis az összes vásárlás olyan, mintha magunk bonyolítottuk volna le. Egy esetleges vagyonosodási vizsgálat során pedig nem tudjuk majd bizonyítani, hogy nem mi költöttük el az összes pénzt - olvasható az APEH szaklapjának augusztusi számában megjelent cikkben.
- címkék:
- adó
- vásárlás
- áruház
- APEH
- Címkefelhő »
Tataroznak a Metronál
Legkésőbb 2011 végére valamennyi magyarországi áruházát felújítja és bővíti a Metro Kereskedelmi Kft. - közölte az MTI-vel José Maria Cervera, a cég vezérigazgatója csütörtökön Debrecenben.
- címkék:
- Debrecen
- Jos
- áruház
- vezérigazgató
- Metro
- Címkefelhő »
Iskolakezdés, te drága
Idén sem okoz nagy meglepetést az iskolakezdésre készülő szülőknek az áruházi választék. Egyes termékek olcsóbbak ugyan egy-egy boltban, másokhoz viszont egy következő kereskedelmi egységben tudunk jutányosabb áron hozzájutni. Ahhoz, hogy mindent a lehető leggazdaságosabban vegyünk meg, végig kell járni a várost, így viszont az utazási költség nő meg. Trükkök azonban vannak, az élelmesebb szülők pedig ki is használják a lehetőségeket.
- címkék:
- hipermarket
- áruház
- Cora
- Tesco
- Auchan
- Metro
- Címkefelhő »
Rossz eredm�nyek gyeng�tik a t�kepiacot
Cs�t�rt�k�n cs�kken�ssel indult a keresked�s a New York-i t�zsd�n, els�sorban az�rt, mert hat �ves cs�csra emelkedett az Egyes�lt �llamokban a munkan�lk�li seg�ly�rt el�sz�r folyamod�k sz�ma, csal�d�st kelt� forgalmi adatokat tett k�zz� a Wal-Mart Stores, a vil�g legnagyobb �ruh�zi l�nca, �s az AIG biztos�t� igen rossz negyed�vet z�rt.
Tejtüntetés van készülőben
Augusztusban tiltakozó megmozdulásokat tartanak a tejtermelő vállalkozások, előreláthatólag az Auchan és a Tesco áruházai előtt - értesült a Világgazdaság.
Visszavonul a dinnyeháborúban az Auchan
Lefújja a görögdinnye-akciót az Auchan, miután a termelők kétszer is az egyik áruház parkolójába borították a termést, tiltakozásul az alacsony árak ellen. A gazdálkodókat képviselő Karsai József szerint a felvásárlók ellen meghirdetett blokádot nem fújják le.
Késik a vendéglátóhelyek füstmentesítése
Szigorodtak a dohánytermékek szabályai, de lekerült a napirendről a vendéglátóhelyek füstmentesítésének terve, és az áruházi kasszasorok felett is maradnak a reklámhordozó dohánybokszok - értesült a Népszabadság. A dohánygyáraknak és -forgalmazóknak a jövőben sem folytathatnak direkt marketing célú adatgyűjtést, internetes reklámkampányokat, és a cigarettásdobozokba sem helyezhetnek el tájékoztató anyagokat.
Évi 4 új üzletet nyit nálunk a Match
A Match évente négy új üzlet megnyitását tervezi Magyarországon, és tanulmányozzák a lehetőséget újabb Cora áruházak építésének is - közölte Vincent Roussel, a Csemege-Match Kereskedelmi Zrt. elnök-vezérigazgatója az MTI-vel a Francia gazdasági év Magyarországon záróeseménye alkalmából tartott sajtótájékoztatón csütörtökön.
- címkék:
- Magyarország
- áruház
- Cora
- MTI
- Match
- Címkefelhő »
Terjeszkednek a barkácsáruházak
Egyre bővül a hazai piac, egyre több új barkácsáruház nyílik. Telephelyeket tekintve az OBI és a Praktiker viszonylag jól áll a Napi Gazdaság szerint. Az OBI-nak hat olyan áruháza van, ahol nincs konkurens a közelben, a Praktikernek pedig egy.
Újabb lepusztult áruházban nyílik szórakozóhely: Kópé Terasz a Nyugatinál
Területeket hódít a Baumax
A Baumax tovább bővíti 91 ezer négyzetméter eladóterű, 15 áruházból álló láncát. Harald Mörtenhummer a cég vezérigazgatója elmondta, hogy Miskolcon egy 10 ezer négyzetméter területű egységet adnak át jövő évben - írja a Világgazdaság.
- címkék:
- Miskolc
- áruház
- egység
- Baumax
- Világgazdaság
- Címkefelhő »
Kizsákmányolással vádolják a német Ikeát
Az IKEA áruházaknál a beteg, az idős és gyermekeiket egyedül nevelő alkalmazottakon rendkívüli a nyomás, az üzemi tanácsot pedig ellenségnek tekintik - egyebek között ezeket a vádakat fogalmazta meg kedden a ver.di szakszervezeti szövetség a svéd bútorkonszernnel szemben, amely Németországban is számos áruházzal rendelkezik.
- címkék:
- Németország
- áruház
- üzemi tanács
- Ikea
- Címkefelhő »
Osztódással terjeszkedik az Aldi
Az egy héttel korábbi premiert követően csütörtökön újabb üzleteket nyit Magyarországon az Aldi - írja az mfor.hu a cég honlapjára hivatkozva. A német diszkontlánc a következő hetekben még nyolc áruházzal bővíti hálózatát.
- címkék:
- Magyarország
- áruház
- diszkontlánc
- üzlet
- Aldi
- Címkefelhő »
A tőzsdére menne a Media Markt
Tőzsdére vinné elektronikai áruházait a legnagyobb német kereskedelmi lánc, a Metro. A cég a tulajdonában lévő Media Markt és Saturn-hálózat részvényeit várhatóan két-három év múlva bevezetné a frankfurti tőzsdére, hogy a befolyó összegből finanszírozhassa ambiciózus terjeszkedési törekvéseit - derül ki a Népszabadságból.
Vegyük meg!
Hisztiző kisgyerek, rendíthetetlenül eltökélt szülő, hangzavar és rosszalló tekintetek. Sokaknak ismerős jelenet, akik kisgyerekkel próbálnak vásárolni. Kikerülhetetlen az áruházi konfliktushelyzet, vagy tehetünk valamit, hogy a mindennapi bevásárlás egy kellemes közös programmá szelídüljön?
Reneszánsz év - barokk sikerekkel
Jay Lumen hazánk egyik legsikeresebb nemzetközi producere - duplaalbuma komoly sikereket arat szerte a világon. A megjelenés másnapján már kilenc dallal szerepelt a legjelentősebb digitális áruház stíluson belüli eladási toplistáján. A Housemusic.hu cikke.
Tőzsdére tart a Media Markt és a Saturn
A Metro, a forgalom alapján első számú németországi kiskereskedelmi hálózat szanálni fogja a veszteséges Real leányvállalatát úgy, hogy az élelmiszer kiskereskedelmi lánca két éven belül nyereségessé váljék - jelentette be Eckhard Cordes, a Metro-csoport új vezetője a 2007. évi adatok ismertetésekor. Felmerült a Galeria Kaufhof áruházak eladása is.
A Sparé a magyarországi Plus-hálózat
Az osztrák Spar magyarországi leányvállalata megvásárolja a német Tengelmann-csoporttól annak 174 magyarországi Plus áruházát.
- címkék:
- áruház
- Plus
- Spar
- Címkefelhő »
Kigyulladt egy áruház Léva belvárosában
Kigyulladt egy kétemelet áruház pénteken a szlovákiai Léva belvárosában. Az utcákat füst borította egész délután. A tűzoltók szürkületig dologoztak a helyszínen, személyi sérülés nem történt.
- címkék:
- Amerika
- áruház
- Belváros
- Léva
- Címkefelhő »
Szarva közt a tőgyét - Látogatás a birminghami Selfridges áruház épületében
Száz és száz négyzetméternyi piros padlószőnyegen zokniban, nylon harisnyás lábakon járkáló fiatal emberek tucatjai. Hatalmas belmagasságú hófehérre meszelt falú csarnok, amiben a katonás sorba rendezett íróasztalok csoportjai közül plexi toronyház makkettek frivolnak ható formái merednek fel. No, nem kedves olvasó, távolról sem egy láb-fetisiszta pornófilm díszletei és előkészületei ezek. Isten hozta Önöket Notthing Hillben, a Future Systems tervezőiroda főhadiszállásán.
- címkék:
- toronyház
- áruház
- látogatás
- Isten
- Birmingham
- Címkefelhő »
Nem tilthatják ki a vakvezető kutyákat az üzletekből
Az érvényes jogszabályok szerint bekísérheti az áruházakba a vakvezető kutya a gazdáját - közölte Faludi Gábor, az ÁNTSZ Közegészségügyi Főosztályának főosztályvezető-helyettese. A keddi Magyar Nemzet számolt be róla, hogy egy pápai áruházból többször is kitessékeltek egy vak férfit, aki ezért az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult.