Karsai József

címke rss

Karsai József felsorolja Gyurcsány puccsistáit

Itthon2014.08.30, 16:27

Felsorolta a Medgyessy Pétert megbuktató politikusokat Karsai József. A volt MSZP-s képviselő szerint Gyurcsány Ferencet a szocialisták közül Lendvai Ildikó, Botka László, a szabaddemokraták részéről pedig Kuncze Gábor segítette a kormányfői székbe. Gyurcsány zsigeri áruló, a puccsot előre eltervezte - nyilatkozta Battonya polgármestere, aki 2006-ban maga is megszavazta az új miniszterelnököt, de nem jókedvében.

Önégetéssel a szavazatokért

Itthon2012.09.10, 19:08

Gyurcsány Ferenc éhségsztrájkja nem az egyetlen rendhagyó politikai performansz. Volt olyan politikusunk, aki mártírhalállal akart tiltakozni az Orbán-kormány ellen, de orvosai eltiltották ettől, más bikicsunájozással próbált több szavazatot szerezni, és olyan is akadt, aki ugróiskolával vette fel a harcot a sajtószabadságért. Tekintsen vissza a közelmúlt legbizarrabb politikai akcióira!

Öngyilkosságot kísérelt meg Battonya elítélt polgármestere

Itthon2012.05.25, 07:43

Pénzbüntetésre ítélte a bíróság a 2008-as dinnyeblokád miatt, ezért gyógyszereket vett be Karsai József. Battonya polgármesterére egy búzatáblában találtak, majd maga hívta fel a mentőből a megyei lap munkatársát.

J�v�re egy ember, egy �v, egy k�lcs�n

Gazdaság2009.12.14, 23:57

A�gyorsk�lcs�n�ket szab�lyozni pr�b�l� t�rv�nyjavaslat-v�ltozatok k�z�l az kapott t�bbs�get az Orsz�ggy�l�s h�tf�i �l�s�n, amely elveti�a thm m�rt�k�nek maximaliz�l�s�t, helyette az egy �ven bel�li t�bbsz�r�s hitelfelv�telt tiltja. Mivel megb�zhat� h�tt�rtanulm�ny nem k�sz�lt a t�m�ban, sz�ks�gmegold�s sz�letett.

Nem érti Karsai nagy önbizalmát fideszes kihívója

Itthon2009.11.17, 19:38

A helyi fideszesek már tudják, ki száll majd harcba az MSZP-s Karsai Józseffel a képviselői helyért: a pártját sokat bíráló battonyai polgármester ellen Spiák Ibolya, fideszes országgyűlési képviselőt indítanák. Karsai szerint jelenlegi állás szerint neki kell nyernie, Spiák viszont nem érti, Karsai mire alapozza önbizalmát.

Ráijesztett a Fideszre az ellenálló gúnyájába bújt MSZP-s

Itthon2009.11.14, 17:57

Gyurcsánnyal és Bajnaival szemben építi magát, mégis MSZP-s jelöltként indulna újra képviselői helyéért Karsai József battonyai polgármester. A Fidesz nem találja a saját háza táján többek között malac- és mosópor-osztogatással sztárrá lett szocialista képviselő ellenfelét. Bár többször fenyegetőzött azzal, hogy kilép az MSZP-ből és magával viszi az elégedetleneket, a pártvezetés a jelek szerint megbocsátott neki.

Karsai ellenfelén töpreng a Fidesz

Itthon2009.11.12, 15:52

Egyelőre nem döntötte el a Fidesz, hogy kit indítanak a Gyurcsány és Bajnai kritikusaként ismert Karsai József MSZP-s képviselő ellen, sőt még azon is gondolkodnak, hogy egyáltalán állítanak-e jelöltet. Békés megye hat másik választókerületében már megtalálták a jelöltet - közölte a Fidesz helyi vezetése.

Lemondott képviselői javadalmazásáról Karsai József

Itthon2009.04.07, 13:00

Karsai József, az MSZP Békés megyei képviselője lemondott összes képviselői javadalmazásáról. A ciklus végéig nem kér pénzt.

Előző
Következő